Kipróbáltuk: SONY DCR-SX50

Szerkesztőségünkben járt a SONY DCR-SX50 típusjelű kézikamerája, így egy rövid teszt erejéig bemutatjuk a készülék tudását. Alapvetően nem HD, hanem SD felbontású (720×576 pixel) kameráról van szó, ami ugyan már nem egy jövőbe mutató technológia, mégis a vékonyabb pénztárcával rendelkező, vagy éppen a nem filmstúdió-igényességű, a DVD minőségével megelégedő vásárlóknak tökéletes választás lehet a nyaralások, születésnapok vagy az otthon eseményeinek megörökítéséhez.

Mi van a dobozban?
A Sony nem bánik túlzottan bőkezűen a készülékhez adott kiegészítőkkel: a dobozban mindössze a súly nagy részét nyomó, a világ összes élő és halott nyelvén íródott 5 darab használati utasítás-könyvecske van , maga a kamera, egy akkumulátor, kiegészítőkről (pl. külső, a kamerához csatlakoztatható íróról, memóriakártyáról) szóló angol nyelvű tájékoztatók, egy szoftvereket tartalmazó CD, töltő, USB-adatkábel és egy RCA-kábel, amivel a kamerát televízióhoz csatlakoztathatjuk. Memóriakártyát nem kapunk, de ezt nem fogjuk bánni: a kamerában alapkiépítésben van 16 gigabájt belső memória, ami legjobb minőségű (9 mpbs) felvétel esetén kb. 4 órányi, legrosszabb minőségű (3mpbs) felvétel esetén kb. 11 órányi film felvételét teszi lehetővé, de természetesen, ha ez nem elég, Memory Stick Pro Duo kártyával bővíthetünk.

Első benyomás
A legelső benyomás amikor a kamerát kézbe vesszük, hogy átvertek bennünket: ez egy játékkamera! Működő eszköz nem lehet ilyen kicsi és ilyen könnyű. Aztán rájövünk, hogy de: mivel nincs benne sem merevlemez, se semmi, ami igazából a súlyt nyomná, ez ennyi mindössze. Való igaz, hogy nem fog izomlázat okozni a készülék használata, mivel az (akkumulátor nélkül) 201 gramm, de akkumulátorral is mindössze 242 grammot nyom. Hihetetlen pici a készülék, az ember kezében könnyen elveszik. Ez előny és hátrány egyben: a kép nagyobb zoomtartománynál rendkívüli módon remeg, még a beépített képstabilizátor ellenére is.

Amiért szerettük
Ha már a zoomtartományt említettük, nos: nem kicsi. 60×-os optikai (!) zoomot kapunk, amivel igencsak könnyen győzhetők le a távolságok, viszont nem árt egy jó állvány (szabványos állványmenet van a kamera alján), amire a kamerát elhelyezzük, mert 60×-os zoomnál már gyakorlatilag nincs az a stabil kéz, ami elfogadható képet képes készíteni: a legkisebb mozdulatra hatalmasakat ugrik a kép, de ez persze így teljesen normális. A beépített stabilizátorral én nem voltam megelégedve: a nálunk járt JVC GZ-MG20 sokkal jobban teljesített e téren. A 60×-os zoomot talán úgy a legkönnyebb elképzelni, ha mindezt egy videóval demonstrálom, hát íme:

A videó minősége nem tükrözi a kamera képességeit,
az erős tömörítés a Bloggerre töltött videók sajátossága

Ezen túlmenően szuperül teljesít az érintőképernyős kijelző is: a beállítások főként a videózáshoz sokat nem értő, egyszerű kezelhetőséget kereső felhasználókhoz vannak igazítva. A kijelzőt ujjal tapogatva azon vészesen szaporodnak az ujjlenyomatok, de annak képe meg erős napfényben is jól látszik. A menük nincsenek túlbonyolítva, kézikönyv nélkül is pár óra használat után minden funkció jól kiismerhető a kamerán. A rögzítés gyorsan elkezdhető: beállítástól függ, de az LCD-kijelző kinyitása egyben be is kapcsolja a kamerát, a kijelző kinyitásától számított 3 másodpercen belül már mehet is a felvétel. A zoom motor annyira halk, hogy normális környezetben (pl. egy szobában) abszolút nem hallani, hogy dolgozik. Előnyös, hogy alapértelmezés szerint 16:9 képarányú videókat készít a kamera és a kijelző is ilyen arányú, így nem kell megnyújtva néznünk mindent, amit fel szeretnénk venni. Tetszetős még, hogy egy feltöltéssel a gyári, 500 mAh-s akkumulátorral 2 órányi videót tudunk felvenni.

Amiért nem szerettük
Annak ellenére, hogy Carl-Zeiss objektív van a kis gépbe építve, 60×-os zoomnál elképesztően nagy a kromatikus aberráció (amint láttuk, a sötét és világos részek közötti lila vonal), de ekkora közelítésnél egyébként is minden tárgy meglilul és homályossá válik, mintha párás üvegen néznénk keresztül. Éppen ezért nem célszerű a teljesen tartomány kihasználása, bár hozzá kell tenni, hogy hétköznapi környezetben ekkora közelítésre nincs is szükség.

A Sony nekem nem tetsző módon oldotta meg az USB-kábel kérdését, mivel azt csak a kijelzőt kinyitva lehet a kamerához csatlakoztatni. Persze ennek az is az oka, hogy az USB-kábel csatlakoztatása itt nem csak adatátvitelt jelenthet, hanem lehetőség van a hozzáadott kiegészítők, szoftverek segítségével előre meghatározott műveleteket végezni – pl. lemezre írni a kamerán tárolt jeleneteket, mindenféle vágás és utómunka nélkül. Az USB-funkció kiválasztása az LCD-kijelzőn keresztül történik, ami becsukott állapotban igencsak nehézkes lenne.

Az érintőképernyő: a kamera magyarul is tud

USB-csatlakozás

Összegzés
Mindent összevetve egy remek, tényleg csak hobbi célokra szolgáló kamerával van dolgunk, amit a videózás utómunkájával keveset foglalkozó felhasználók számára épített a Sony. Ezen paramétereivel, DVD-minőségű felvételi képességeivel és 78.000 Ft-os árával a DCR-SX50 jó választás lehet minden, a videózással most ismerkedő felhasználónak, de a felvett anyagokat természetesen kellő utómunkával akár félprofi minőségű filmmé is konvertálhatjuk, ennek már csak a kreativitásunk szab határt.

Tesztvideó

Cikkünk végére még befér egy másfél perces tesztvideó "Lakókörnyezetünk szépségei" címmel, ami a kamera helytállását mutatja a különböző, változó fényviszonyok között. Jó szórakozást!

Átadták az elkerülőt

Tegnap adták át a forgalomnak a 4-es számú főút Kisújszállást elkerülő szakaszát, így a "négyes" immáron nem halad keresztül szeretett kisvárosunkon, Kisújszálláson, hanem elkerüli azt.

Elkerüli

Így aztán kiestünk a nemzetközi vérkeringésből, elfogytak a román kamionok és személyautók, az olaszok sem jönnek már olyan gyakran és érezhetően kisebb lett a forgalom a városban. A közeli városokba autózva is észrevehető, hogy kisebb a forgalom. Éjszaka fülelve a zaj is elviselhetőbb.

Hogy előny vagy hátrány ez nekünk? Lesznek vállalkozások, amik bizonyosan bezárnak az átmenő forgalom hiánya miatt egy idő után, de ha a lakosságot, a tisztább levegőt, a zajmentességet nézem, akkor mi, lakók, talán profitálhatunk ebből a dologból.

Az átadás elég sokat csúszott. Ez év februárjában építési hiányosságok miatt nem vette át a beruházó az elkerülő szakaszt, mivel azon kopott volt az útburkolat, sérült volt a szalagkorlát, nem volt megfelelő a vízelvezetés. A (nettó) hatmilliárd forintból megépült 11 kilométeres szakasz építéséhez még 2009 szeptemberében kezdtek hozzá, a kétszer egysávos útszakasz a majdani M4-es autópálya részeként készült el - írta a hirado.hu tegnap.

Chrome vagy Firefox?

Nagy a dilemma.

Be kell látni, hogy a Firefox 4 egy hihetetlenül erőforrásigényes alkalmazás lett, ami porig rombolta bennem a Firefox-ról a 3.x verziókkal kialakult képet. A memóriafoglalása is horribilis pár oldal betöltése után, és ezen nem sokat javított a Firefox 5 megjelenése sem. Felmerült bennem egy operációs rendszer újratelepítés után, hogy elsődleges böngészőként a Google Chrome-ot fogom használni, ami valóban egy letisztult, sallangoktól mentes böngésző még mindig, így a 12-es verzió esetében is. Egész nyáron tesztelni fogom.

Valóban jó a Chrome puritánsága a Firefox után? Azt kell mondjam: igen. Bár eleinte nagyon hiányoznak a különböző kiegészítők (főleg a gesztúrák, amelyek segítségével az egér jobb gombját lenyomva és úgy rajzolva tudunk különböző funkciókat megvalósítani az eszköztár nyomkodása helyett időközben rájöttem, hogy vannak gesztúrák, meg számos más kiegészítő, szóval ezt visszavonom), azonban ezt pár nap alatt teljesen meg lehet szokni. Főleg talán azért is, mert a Firefox frissítési ütemének és a havonta megjelenő új verzióknak köszönhetően a kiegészítők pár napig (néha egy hétig) nem kompatibilisek az új verzióval, viszont dicséretes, hogy ezeket a Firefox automatikusan ellenőrzi, és amikor újra elérhető a megfelelő verzió, automatikusan bekapcsolja azt.

Ránézésre semmi sincs a Chrome-ban: amikor elindul, láthatunk egy vissza, egy előre, egy frissítés gombot, egy címsort, meg egy villáskulcsot, ami alatt a beállítások lapulnak. Itt véget is ér a dolog, legalábbis ami a küllemet illeti. Nincsen a Firefoxban megszokott könyvjelző-sáv, de ezt természetesen a beállításoknál külön bekapcsolhatjuk. Ami hátrány, hogy nekem többszöri próbálkozásra sem importálta át a Firefox-ból a könyvjelzőket, azokat úgy kellett egyesével beírnom. (Szerencsére nem volt belőle sok.) Ha nem lennék olyan kényelmes, nem is kellene a könyvjelző-sáv, hiszen a címsorba a keresett oldal pár betűjét beírva automatikusan jönnek a találatok, így a gyakran látogatott oldalakat egy billentyű lenyomásával már tölthetjük is be. Ügyes megoldás.

Egyelőre tehát tesztelés alatt áll az "új böngésző", megkapta a számítógépemen az alapértelmezett internetböngésző státuszt. Talán csak az újdonsága miatt, talán csak a letisztult, egyszerű felület miatt sokkalta gyorsabbnak tűnik a Firefoxnál, kényelmes használni. Ami rendkívül pozitív, hogy bárhol egy linkre kattintok (pl. e-mailben, alkalmazásokban) már töltődik is a böngésző, kevesebb, mint egy másodperc alatt megjelenik, sokszor az oldallal együtt (ez persze sávszélesség-függő dolog is). Ahogy egy cimbora fogalmazott: tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés. És valóban. A Google Chrome-ot ezzel lehet a legjobban jellemezni.

Chrome-ra fel!

Minősítése: kiváló

Örömmel értesítem a Tisztelt Olvasóközösséget, hogy a tegnapi napon sikeresen vettem az akadályokat és egy bravúros vizsgával tettem pontot egyetemi tanulmányaim végére.

Az egész ott kezdődött, hogy előző este már kínomban röhögtem mindenen, illetve lefeküdtünk mi olyan 21 óra felé, hogy majd jól kialusszuk magunkat, hiszen másnap, a Nagy Vizsga napján hajnali 3 órakor kellett hogy ébredjünk felfelé. Na, ennek eredményeképpen este 11 órakor még a plafont bámultam és már majdnem unatkoztam is, amikor zenekedvelő szomszédom hozzáfogott gitározni. Rázendített a bestye, de igazából inkább csak akkord-lefogási kísérlet volt ez, bár így éjfél közeledtével nem kimondottan tudtam ezt tolerálni. Ugyanakkor tubázni is szokott, szóval szerencsésnek is érezhetem magam. Aztán végül is elaludtam: hogy ennek hatására, vagy valami más közbenjáró ok miatt, nem tudom.

Már éppen kezdtem mélyen aludni, amikor megszólalt az ébresztőóra. Nosza, rögvest eltelt egy negyed óra, mire kipattantam az ágyból. Gyors reggeli (amit az én Tubicám készített el, mert volt olyan rendes, hogy felkelt velem megmérettetésem napján), aztán irány az állomás. 4:32-kor jött a vonat, átszállás Szolnokon, utazás tovább, időben megérkeztem. Szitáló eső, de a frizura még mindig tart. Villamos, 4 megálló, leszálltam, be a suliba.

A vizsga megnyitója 8 órakor volt, ez gyakorlatilag abszolút formális, 1 perces duma, ami a legszükségesebb információkra szorítkozott: köszöntésre és a vizsgázók sorrendjére. Éppen kiszorultam a bent maradók listájából, így a folyosón ettem meg több, nagyobb kiszerelésű ideget, mire sorra kerültem. A tételeket jól ismertem, nem szerettem volna húzni a 3-as, 11-es, 13-as, 16-os tételeket. A többi jöhetett! Mondhatni egyáltalán nem lepődtem meg, amikor huszáros mozdulattal a 13-as tételt rántottam ki a pakliból. A tétel címe, mintegy elrenttentésképpen: a szakképzés-pedagógiai kutatások sajátosságai. Itt aztán mindenféle statisztikai módszerről lehet beszélni, vég nélkül. A probléma csak annyi, hogy ezek tőlem nagyon messze állnak, így aztán egy általános képet tudtam nyújtani csak a témakörről, ámbár úgy sejtettem, az itt nem lesz elég.

A tételből való felelést megelőzte a szakdolgozat és a portfólió védése. Azt mondhatom, hogy brillíroztam, de annyira, hogy a portfólió védésére szolgáló, egyébként igencsak remek prezentációt már be sem kellett mutatnom a szakdolgozat védése után (vagy csak annyira rossz voltam, hogy nem akarták látni, bár a későbbi eredmények nem ezt mutatják). A védést követően rögvest A Székbe ültem, ahol számot kellett adnom rettegett 13-as tételbeli tudásomról. No, el is kezdtem én mondani fluenciálissan, de akkor váratlanul érkezett a kérdés:

– Kitől tanulta maga ezt?

Rögtön csendben maradtam! Elkerekedett a szemem, mint a pincsinek, és még az is megfordult a fejemben, hogy talán nem a jó úton járok a tételben foglaltak ismertetésében. Aztán viszont ezt a feltevést elvetettem és beárultam egyetemi tanáromat, aki a szóban forgó ismereteket oktatta, mindamellett szintén a vizsgabizottságban ült.

– Remek, folytassa csak.

Így hát folytattam, de hamar megunták és rá kellett térnem a tétel végére. Na, ott sem engedtek kibeszélni, hanem kaptam egy, a tételhez egyáltalán nem kapcsolódó, ravasz kérdést.

– Ki a kedvenc pszichológusa?

Egy mérnöktanári záróvizsgán azért nem illik azt mondani, hogy "senki", vagy hogy "nincs ilyen", mert egy nevet úgyis ki kell, hogy húzzanak az emberből. Hát én azt mondtam:

– Rasmussen.

Azért ő, egyébként, mert éppen tegnap, az előadásvázlatok átolvasása közben róla elolvastam egy fél oldalt is. Ezt követően már jött is a szinte kötelező kérdés:

– És miért ő?

Erre azt találtam mondani, hogy azért, mert a Pszichológia II. vizsgán (amit éppen a vizsgáztató tanár tanított) a munkásságához kapcsolódó Rasmussen-modell felrajzolására 10 pontot kaptam, ezáltal négyes lett a vizsgaeredményem. Amikor kimondtam ezt, már meg is bántam, mert ez újabb kérdést vont maga után, miután a röhögés elült:

– Mert miről szól ez a Rasmussen-modell?

No, erről már olyan nagyon sokat nem tudtam mondani, csak annyit, hogy nagyon régen volt már ez a Pszichológia II. vizsga, én meg olyan feledékeny vagyok, de ember-gép kapcsolat, hierarchia, ilyen kulcsszavakat nyögtem. A vizsgáztató (látva a szenvedésemet) megjegyezte:

– Hagyjuk ezt, ez csak amolyan kínzó kérdés akart lenni. Köszönöm szépen.

Ezzel ért véget a vizsgám.

Eltelt egy-másfél óra, mire az eredményhirdetés következett. Itt én személyesen meg lettem dicsérve egy másik kollégámmal együtt, mint "kiemelkedő eredményt elérő kollégák". Lényeg, hogy a portfólióm, a szakdolgozatom, a védésem, a szóbeli feleletem és egyáltalán minden, amire jegyet lehet adni, ötös lett, így egy kiváló minősítésű diplomával zárom tanulmányaimat.

Hamar eltelt ez a két év, azt mondhatom. Nagyon jó volt a végjáték, jobban végződött a nap, mint gondoltam, pedig hazafelé a vonaton két embert is lefogtak a rendőrök Ceglédnél... de ez már egy másik történet.

Halolaj

Tegnap kikapcsolódásképpen tasakos borsólevest főztem. Mondom, majd én aztán meglepetést csinálok itten a konyhában, e. Ugye ez alapvetően szárított termék, hát hogy is mondjam: van benne borsó, de inkább a "nem jellemző" tartományban. Még szerencse, hogy a háztartásunkban mindig fellelhető kilószámra a fagyasztott borsó, így megküldtem kissé, hogy intenzív és tartalmas levest kapjak, meg tényleg borsóleves legyen a borsóleves. Várom, hogy forrjon a víz, közben olvasgatok. Ilyet írnak a csomagoláson: nyomokban tartalmazhat tejet, tojás, szóját, halat. Ë? Halat? Próbáltuk itt megfejteni az én drágámmal a délután folyamán sms-vihar formájában, hogy hogy tartalmazhat egy borsóleves nyomokban halat? Megnyugtatásul ilyeneket találtam ki, hogy biztos a halászlépor-gyártó gépsor mellett készül a borsólevespor, de ezt azért olyan nagyon én sem hittem el, pedig nagyon jól hangzott. Végül nem fejtettük meg.

Eljött a leves elfogyasztásának ideje. Finnyás fajtánkból adódóan végig azt keresgettük evés közben, hogy mikor találunk szálkát, vagy pikkelyt a leves összetevői között. Végtére is – ha keresel, találsz – kedvesemnek sikerült egy apró foszlányt találnia a levesben, ami a legjobban halfarokra hasonlított, de már akkor gyakorlatilag az összes fűszert hal-alkatrésznek találtuk. Nem is fogyott el a leves, pedig igazán nem főtt belőle sok.

Este hozzáfogtunk művelődni és a Discovery Channel "Hogyan készült?" című műsorából sikerült két olyan epizódot kifogni, amit eddig még nem láttunk. Öröm ez, általában nem sikerül. Figyeljük ott az esztergák és különböző mechanikák ritmusos táncát, közben megéheztünk. "Vacsorázzunk?" - röppent fel a kérdés a 28 fokos légben. "Aha, még ezt nézzük meg, aztán majd eszünk". A biodízel előállítása következett, amelyben megtudtuk, hogy hogyan gyűjtik össze az éttermek a használt olajat (gyakorlatilag valami felesborsó-főzelékhez hasonló állapotban ítélik már nem használhatónak), ehhez hogyan adnak a biodízel-gyártók marhabőrből lefejtett faggyút, mindezt szép részletesen bemutatva, majd hogyan szivattyúzzák át az egész trutyit ide és oda, míg végül biodízel lesz belőle. Hát blöe. "Inkább most ne vacsorázzunk...!" - erősítette meg egy gondolattal a bennem is felsejlő elképzelést életem párja.

Így fogyókúrázik a magyar, hallal és olajjal.

Érdekes adatok az 1111-ről

11 érdekes adat az 1111-es számról:

• 1111-ben Magyarország uralkodója I. Géza fia, Könyves Kálmán volt.
• 2007. február 17-én 1111 millió forintot lehetett nyerni az ötöslottón, de ezt senki nem vitte el. Másfél hónappal később, március 31-én nyert a szerencsés egy ennél nagyobb, 1789 millió forintos nyereményt. Megérte várni. :)
  
• A Maros-bükk 1111 méter magas.
  
• 1111 a négyzeten egy igen szép palindrom (visszafelé is ugyanúgy olvasható) számot ad: 1234321.
  
• Az 1111 Reinmuthia a Naprendszer kisbolygóövében található aszteroida.
  
• 2008-ban adták át az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti 37 kilométeres szakaszát. Ezzel Magyarországnak éppen 1111 kilométernyi autópályája lett. (Azóta körülbelül plusz 200 kilométer került építésre.)
• A Thozoo naplójának oldalait 1 hónap alatt megközelítőleg 1111 alkalommal töltik le.
  
• Bulgáriában nemrég 1111 méteres padot készítettek, ami több mint kétezer embernek kínál ülőhelyet.
  
• 1111 a fél bájton ábrázolható legnagyobb szám, értéke tízes számrendszerben 15. Ez az oka annak, hogy a régi DOS-os rendszerek csak 16 különböző színt (0-15) és 8 különböző háttérszínt (0-7) tudtak megkülönböztetni. Ez összesen 7 bit, a maradék 1 bit a villogó szövegeknek volt fenntartva (ha a bit értéke 1 volt, a szöveg villogott, ellenkező esetben pedig nem). Így összesen 8 bit=1 bájt volt a színek tárolására szolgáló tárhely egy karakter esetén.
  
• A magyarok 1111 éve hódították meg a Dunántúlt.
  
• Idén, november 11-én délelőtt a digitális órák egy egész másodpercig 11-11-11, 11:11:11-et fognak mutatni.

Önök a Thozoo naplója 1111. blogbejegyzését olvasták. :) Köszönjük kitartó figyelmüket.

Az első három tétel

Drága, kedves blogolvasók! A jó Isten áldjon meg titeket, amiért ma csendben voltatok és nem zajongtatok, meg nem csináltatok semmi olyat, amivel a szomszédaitok idegeire mentetek volna. Legalábbis remélem. Nekem nem volt ilyen szerencsém, olyan dolgok történtek errefelé, hogy azt elmondani sem lehet.

Na, azért mégiscsak megpróbálom.

A mai volt az első nap, amit teljes egészében a záróvizsgára való készülésemmel töltöttem el. Gondosan kialudtam magam, hogy a fáradtság ne lehessen zavaró tényező. Ezzel nem is volt semmi probléma. A reggeli kávé elfogyasztása közben végiggondoltam, hogy mit és hogyan fogok csinálni. Elterveztem, hogy – elektronikus iratkezelés ide vagy oda – kinyomtatom én a megtanulásra váró tételeket, hiszen papírról azért mégiscsak könnyebb tanulni. A nyomtató azonban ezt teljesen máshogyan gondolta. Eddig semmi problémája nem volt a PDF fájlok nyomtatásával, ma viszont egész egyszerűen megmakacsolta magát. Szépen álltak a fájlok a nyomtatási sorban, mire a nyomtató nem nyomtatott semmit.

Nem baj, gondoltam magamban, azért nem töltöm itt az egész napot a gép előtt, hogy a fülemet teleduruzsolják a ventilátorok, így mindent áttöltöttem a kicsi netbookra. Majd azt használva tanulok, azt vihetem magammal bárhová. Így is lett. Áttöltöttem mindent, nekiültem, majd amikor már majdnem belemerültem az OKJ szakképzés rejtelmeibe, hirtelen elindult a buli a szomszédban. Döngött a zene kegyetlenül, először azt hittem, hogy valamelyik iskola udvarán van parti, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem, ez a zene egész közelről jön. Na, nem baj, megpróbáltam nem rá koncentrálni.

Ezt követte a zizegés. A szembeszomszéd a mai napot találta alkalmasnak arra, hogy az összes balkonkorlát-lécet lecsiszolja géppel, alaposan az összeset. Gondoltam, majd ha becsukom az összes ablakot, akkor megoldódik a probléma, de nem oldódott meg: egyrészt elfogyott hamar a friss levegő, másrészt a csiszológép zaja az amúgy masszív hang- és hőszigetelt üvegen is keresztül mászott, egészen az idegrendszerem legkisebb és legvégső pontocskájáig.

Aztán amikor már az idegsokk kerülgetett, hirtelen abbamaradt a zümmögés. Valami más elfoglaltságot talált a szembeszomszéd. Bizonyára megörült ennek az én fali szomszédom is, aki olyan módon adott hangot féktelen boldogságának, hogy hozzáfogott dudálni. Illetve hát pontosan nem tudom, hogy milyen hangszeren játszik, de a trombita és a tárogató érdekes keveréke ez. Gyakorlatilag a játszott melódia hangjegyei mintha csak véletlenszerűen kerültek volna a kottára, ráadásul hozzám nem a hosszan tartó, mélyen zengő hangok jutottak el, hanem a jó középtartomány. Mintha egy őrült furulyás kezdte volna elveszíteni az eszét.

Mindeközben próbáltam kimenni az udvarra, de ott meleg volt. Próbáltam hasalva olvasni a tételeket, de akkor (annak ellenére, hogy nem voltam álmos) majdnem elaludtam. Azt hiszem, az előttem álló két hét igen kemény és embert próbáló lesz, ha minden tételt korrektül meg akarok tanulni, időre.

Kiégetett

Kiégetett a mai nap: túl vagyok majdnem a bizonyítványok és a törzskönyv megírásán, ami ilyenkor június derekán mindig elborzaszt. Nem is olyan régen (mintegy három éve) írtam arról egy passzust, hogy ilyenkor a tanév végén mi az osztályfőnök dolga, akkor még ugyan papír alapon történt majdnem minden, de ne higgye senki, hogy az elektronikus naplóval olyan sokat javult a helyzet. Tény, hogy a törzskönyvet egy az egyben lehetne nyomtatni az elektronikus naplóból is, ennek ellenére mi kézzel töltjük ki azt és vonalkázunk rendületlenül – ettől meg aztán még mindig hidegrázásom van.

Kicsit durva, hogy a jegyek beírása a 35 bizonyítványba és a törzskönyvbe 2-3 órát vett igénybe, a másik (összeadtam) 14 órát az éves óraszámok, a résztantárgyak neveinek beirkálása, valamint a vonalkázás tette ki. Így aztán joggal mondhatom, hogy ezen a napon én kiégtem ebben a munkában, de lényeg a lényeg, hogy a finisébe érkeztem már, így aztán holnap még vagy 200 pecsétet nyomkodok a bizonyítványra, törzskönyvre, vegyesen kör- és hosszúpecsétet, hogy ne legyen annyira unalmas, összeolvasok valakivel bizonyítványt, törzskönyvet és naplót, aztán részemről a munkának ez a része el van felejtve (ez még legalább 2-3 óra lesz). Évzárón odaadom a tanulóknak a biziket, hogy otthon megdicsérjenek mindenkit érte, aztán meg rendületlenül, sőt: kíméletlenül készülni fogok a záróvizsgámra.

Ne higgye senki, hogy az iskolai ügyek intézése közben nem figyelem folyamatosan, hogy zajlik a szavazás az oldalon. Az eddigi állás szerint a blogot olvasók legnagyobb része vagy indulása óta olvassa a naplót, vagy 3-4 éve. Az 1-2 éve, vagy pár hete, hónapja minket olvasók kisebbséget alkotnak, tehát mondhatjuk, hogy egy masszív olvasói közösség tekinti meg nap mint nap a blogot, remélve, hogy új bejegyzés lesz rajta. Ez mindenképpen hízelgő, köszönöm mindannyiótoknak.

Ma ennyire futotta, mivel agyilag zokni vagyok, holnap talán tartalmasabb bejegyzés következik. Ma még feltöltök egy liliomot a PhotoStream-re, ami igazán szép, de aztán tényleg takarodok a gép és az íróasztal környékéről. :) Kellemes estét és éjszakát mindenkinek!

5 éves a Thozoo naplója

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Minden blog életében vannak fordulópontok. 100. bejegyzés, ötszázadik, ezredik... áh, ezeken mi már régen túl vagyunk. Örömmel jelenthetem be, hogy éppen ma 5 éves a Thozoo naplója! Remélem, hogy az olvasók együtt örülnek velünk ezen a jeles napon. Mi itt a szerkesztőségben számolatlanul pukkantjuk a pezsgőt, szórjuk a konfettit, hogy holnap, amikor újra egy dolgos hétköznap virrad fel ránk, takaríthassunk. :) Érdekes és egyben örömteli, hogy ez a nap ebben a tanévben az utolsó munkanapomra is esik egyben, minekutána még inkább lehet mulatni, sztorizgatni hajnalig (utána majd sütünk palacsintát). Mivel imádjuk a kérdőíveket, ami jelzi, hogy élő ember is olvassa a blogot, óvatosan elő is hozakodom a farbával:



Köszönjük a választ!

Örüljetek együtt velünk, hogy ilyen sokáig húzzuk! Mulassunk, nevessünk, dáridózzunk kedvünkre!

Akáció

Na, holnap már "akáció". Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag csütörtök és péntek van hátra ebből a tanévből, utána szeptemberig csend, nyugalom, béke. A tanárembernek ilyenkor van lehetősége arra, hogy számos megtépázott idegi pályáját egy kicsit kiegyengesse, a diákoknak pedig arra, hogy az elkövetkezendő mintegy két és fél hónapban újabb módszereket eszeljen ki arra, hogy mivel tudja eme fentebb említett idegpályákat még inkább összekócolni és rojtossá tenni. Egyben eljön a "Milyen jó is a tanároknak! Nekik most már nyári szünet van!" folyamatos ismételgetése ismerőstől és ismeretlentől egyaránt. Úgy irigylik tőlünk ezt a nyári szünetet, mintha nem is tudom micsoda extra ajándék lenne ez. Az ezzel kapcsolatos nézeteimet már kifejtettem két éve, ezt most nem is akarnám megismételni.

Ami biztos: jól jön a vakáció. Egy vázlatos, mondjuk úgy: elnagyolt tervezetet is készítettem, ami nagyon jól mutatja a beosztásomat. Főleg a júliuson dolgoztam sokat. :)

Na, hát valami ilyesmi lesz, persze ezen kívül számos kreatív dolgot szeretnék csinálni, de majd még meglátjuk, hogy mit dob a gép. Ha nem nyerünk a lottón (ennek van egy kicsi esélye), akkor idén nem megyünk nyaralni sem, de nem baj, majd a régebbi nyaralások képeit újra megnézegetjük. :) Így nyaral a magyar.

3 tanóra + egy osztályozó értekezlet választ el az áhított szabadságtól. Idén nem lesz érettségiző osztály, amiben érdekelt vagyok, így mindenkit megkímélek az érettségi jegyzősködéskor szokásos mentális pusztítást végző bejegyzésektől. Ez teszi lehetővé számomra, hogy érdemben felkészüljek a harmincadikán esedékes vizsgára... úristen, mindjárt itt van!

Fő a biztonság - kérdőív eredmények

Mind a mai napig lehetett szavazni a Fő a biztonság című írásunk alatt található kérdésre, amelyben azt firtatjuk, melyik olvasónk mikor készített utoljára biztonsági mentést. Az eredményt kiértékeltük, tortadiagramba préseltük, és ezen a helyen közzé is tesszük.

Amint azt a diagram is jól mutatja, az esetek döntő többségében az olvasók több mint egy hónapja, illetve több mint egy éve készítettek biztonsági mentést fontos adataikról. 1 olvasó jelezte, hogy az adott napon mentett, 1 olvasó pedig azt, hogy a cikk olvasása előtti napon készített mentést, ami elhanyagolható kisebbséget jelent. A több mint egy éve, több mint egy hónapja és soha válaszok (amikből gyakorlatilag hasznosan visszaállítani adatot nem nagyon lehet) 75%-ot tesznek ki a nagy összesenből, ez meglehetősen elkeserítő.

És ha már a biztonságról van szó, hadd osztanám meg a fotót, amit blogunk száguldó riportere készített egy, a városban történő poroszkálásakor:

Fő a biztonság - kerítésen kívül is!

A jó portfólió titka

Volt már arról szó nem is olyan régen, hogy a portfólióm elkészült. A minap az alábbi üzenet landolt szerkesztőségünk elektronikus levelesládikájába.

Elsősorban gratulálni szeretnék a féléves munkájához! A vizsgatanítások is nagyon jól sikerültek, de az összeállított portfóliója is különösen kiemelkedő minőségű!
Ezért a beleegyezését kérem, hogy a későbbi hallgatók számára nem csupán mintaként, de példaként is állíthassam (amennyiben erre igény és lehetőség adódik).

Na, hát nincs ezen mit szépíteni, jó voltam a szeren. El is szálltam teljesen ettől és arra gondoltam, hogy most itt a nagyközönség előtt megosztom a jó portfólió készítésével kapcsolatos ismereteimet. (Vagyis: hogyan csináltam én.) Ez persze nem biztos, hogy minden bírálónál bejön, nálam – úgy tűnik – működött. Megmondva a frankót öt pontban tehát, az alábbiakat állítom.

1. Semmi csicsa. Én egy egyszerű Word 2007-et használtam a portfólió megírásához. Egy oldal általában úgy nézett ki, hogy a beépített címstílus mellett a fő szöveg Times New Roman, 12-es méretű betű, alapértelmezett sorköz, folyó szöveg. Lehetett volna ennél szebbet is választani, jobbat is – teljesen felesleges.

2. Egységes stílus. Egy portfólió általában nagyon sok dokumentumból áll, amelyek óravázlatoktól kezdve a jegyzőkönyveken át a dolgozatok értékeléséig számos irományt magukban foglalnak. Érdemes már a munka elején eldönteni, hogy ezek milyen egységes stílusban lesznek megjelenítve. Nálam egységes fejléc volt mindegyik dokumentumon, valamint az oldalszámozások is ugyanazt a stílust követték. Ez is elősegíti, hogy egységes dolog szülessen a papírhalomból.

3. A maximum a maximum. Ha valamit 6 oldal terjedelemben kell elkészíteni, akkor készítsük el 6 oldal terjedelemben. Nem kell többet írni róla, mert felesleges erőfeszítés, kevesebbet pedig nem szabad, mert bele lehet kötni. Rendkívül átlátszó trükk a betűméret növelése, vagy a sorközök nagyobbra állítása a kívánt cél elérése érdekében, ráadásul ezzel a 2. pontban említett egységes stílust lehet elbukni, de rögvest.

4. Átlátható mellékletek. Bizonyára vannak, akik a portfólió elektronikus változatát preferálják, de a papír alapú mellé is be kell adni egy CD vagy DVD mellékletet. Nagyon fontos, hogy a fájlok elnevezése mindkét esetben valamilyen struktúrát kövessen, én az alábbi megoldást választottam:

A fájlok egy része, szépen rendezve

Nem jó megoldás az alábbi:

A fájlok máshogyan

Bár ugyanaz a kettő, melyikre jobb ránézni? A papír alapú portfólió mellékletében törekedjünk arra, hogy minden információ elektronikusan is meglegyen (aláírt dokumentumok, mellékletek szkennelve is).

5. Egységben az erő. A portfólió a legvégén egy dokumentummá áll össze. Ennek megfelelően tartalomjegyzék, oldalszámokkal (elég, ha annyi van benne, hogy melyik rész hány oldalt foglal el, nem kell folyamatosan oldalszámozni), címlap, és elválasztók legyenek benne. Ezen utóbbiakra azért van szükség, hogy kissé széttagolják a fejezeteket, jobban átlátható és szellős legyen a munka.

Tanácsadó rovatunk itt véget ért, június 30-án 8.00 órakor kiderül, hogy mennyire is vagyok jó és hogy mit ért a két évnyi egyetemi képzés, mivel ekkor lesz a záróvizsgám, amelyen mind a szakdolgozatot, mind pedig a portfóliót meg kell védenem, majd be kell számolnom arról, mennyire sikerült felkészülnöm a témakörökből. Ütős nap lesz!

Fő a biztonság

Az emberek nagy része meglehetősen mostohán kezeli a saját személyes cuccait a saját számítógépén – legyen szó az interneten használt jelszavakról, vagy a számítógépen tárolt olyan fájlokról, amelyek hiánya akkor lesz fájó, amikor véglegesen elvesztek.

Ezen blog hasábjain már volt szó arról, hogy hogyan érdemes ügyes jelszavakat kitalálni, ennek ellenére közvetlen környezetemben tapasztalom, hogy még mindig vannak olyanok, akik a felhasználói névvel pontosan megegyező jelszót adnak meg a neten, aztán meg csodálkoznak, hogy „feltörik” az accountjukat. A „feltörés” itt azért erős szó, mert lényegében ilyenről szó sincs: kihasználják az illető butaságát. Legutóbb az történt, hogy egy rejtélyes ismeretlen belépett egy közeli ismerősöm internetes farmjára, vett ezt-azt és learatott mindent. Azt kell mondani, hogy ez ugyan nem jött rosszul annak, akihez rútul beléptek és nem is igazán érthető, hogy a „támadó” milyen célból tette mindezt (bérmunkás lehetett), viszont rendkívül rosszul tud esni, ha az ember, belépve egy megszokottnak vélt helyre, nem azt találja ott, amit találnia kellene. Ezután persze vészes jelszóváltoztatás történik, de ez pontosan olyan, mint amikor a lakásunkba való betörés után szereltetünk fel riasztót.

A bajt mindig meg kell előzni, nem pedig utána siránkozni rajta.

A biztonsági mentésekkel ugyanez a téma. Amikor még ifjú voltam és bohó, kihívásnak éreztem, hogy mások összebarmolt számítógépeit telepítgessem újra. A dologban nem ez volt a legszebb, hanem az, hogy az egyáltalán nem induló, valahol a szekrény alatt porosodó számítógépekből a fontos adatokat először le kellett menteni, majd csak utána mehetett a friss telepítés. Jártam egy pár háztartásban és általános tapasztalat, hogy senkinél, tehát az emberek 0%-ánál volt friss biztonsági mentés az adatokról. 1-2 olyan ember volt, aki már kiírta valahová pl. a nyaralási képeket, vagy hasonlókat, még évekkel a meghibásodás előtt (azóta persze újabb, tetemes mennyiségű adat keletkezett). A biztonsági mentés, véleményem szerint, nagyon fontos, főleg olyan környezetben, ahol sok minden történik a számítógépeken. Nagyon rosszul tud esni, amikor egy operációs rendszert újratelepítve arra döbbenünk, hogy az eddigi fotóinkra már csak emlékezhetünk, vagy hogy a játék, amibe órákat öltünk azért, hogy újabb szintre jussunk, kezdhető elölről. Apróságnak tűnnek ezek, de rendkívül hatalmas problémává tudnak nőni, amikor bekövetkezik a baj. (Erről egyébként külön passzusokban emlékeztünk meg, szintén e blog hasábjain, régebben. Egyik itt, a másik itt.)

Volt, aki úgy nyilatkozott, hogy neki bizony nincs pénze arra, hogy külön meghajtót tartson fenn azért, hogy arra biztonsági mentsen. Ez nem lehet kifogás: ma már minden számítógépben van DVD-író, és egy-két gombóc fagyi (vagányabbaknak: fél doboz cigi) áráért újraírható DVD-t is lehet kapni, amire pár perc alatt elkészíthető a friss mentés. Ha pedig internet-kapcsolattal is rendelkezünk, akkor még egyszerűbb a dolog: online tárhelyekre ingyen fel lehet tölteni a cuccainkat, hogy mindig meglegyenek (ennek nagy előnye, hogy bárhonnan le is tudjuk tölteni őket). Véleményem szerint kisebb fájlok legegyszerűbb archiválási módja az, hogy egy hosszú jelszóval ellátott RAR fájlba tömörítve feltöltjük azt a Google docs webhelyre, egy olyan accounttal, amit csak erre használunk.

Általános közvélemény-kutatás következik biztonság témakörben.

Magyar Bajusz

Mindig is csodáltam az asztalosmesterséget. Legutóbb akkor találkoztam vele, amikor lakásunk szépítése érdekében több fali polcot is rendeltünk, tegnapelőtt pedig azért, mert (szintén a lakásunk szépítése céljából) a nappali szoba és a konyha közötti falban vágott rés körül egy fa berakást eszközölt a Mesterember. Hozzá kell tenni, hogy a polcok és a burkolat két különböző asztalostól származik, ennek ellenére csodálom a kreativitásukat és a hozzáértésüket.

Hogy a történet teljesen érthető legyen, az elejéről kezdem. Amikor annak idején ideköltöztünk jelenlegi lakásunkba (1. rész, 2. rész), akkor érzékeltük, hogy a nappali és a konyha között egy négyzet alakú rés van vágva a falba. Feltételezzük, hogy azért, hogy a délutáni órákban igen sötét konyha több fényt kapjon. Szeretjük a lakásnak ezt a fajta kialakítását, még akkor is, ha a konyha elég kicsi, viszont főzés közben tudunk egymással beszélgetni, vagy ha vendégek vannak sem probléma, ha tevékenykedünk egy kicsit a konyhában. Ugyanakkor ez a rés olyannyira puritán a maga valójában, hogy szinte kiáltott azért, hogy valamivel díszítsük. A kezdet kezdetén függönyre gondoltunk, de aztán elvetettük ezt az ötletet. Később az egészet kicsi polcokkal akartuk tele pakolni, de akkor pontosan az veszett volna el, amiért szeretjük ezt a rést, nevezetesen hogy lehet egymással beszélgetni.

Végül is leendő apósom adta meg a jó ötletet: eköré a rés köré bizony faberakás kell, és az egésznek a belsejébe faburkolat! Hihetetlen jó ismeretségei révén asztalos kollégájával összerakosgatták a burkolatot és tegnapelőtt le is szállították nekünk. Gyönyörű szép, színtelen lazúrral lekent keret ez, aminek külső formája az úgynevezett "magyar bajusz" alakzatot testesíti meg. Ezt a formát sokszor látni kerítéseken, de ott mégsem mutat olyan szépen, mint itt a mi lakásunkban.

Nem kell arra gondolni, hogy itt minden flottul ment! Elvileg minden méretre készült, anélkül, hogy az asztalos egyszer is járt volna itt. Szépen leméregettem mindent, amit kellett: fent, lent, középen, hosszúság, magasság, mélység, aztán kiderült, hogy a hozott keret végül is fél centivel szélesebb, így nem fér be a résbe. Na, lett is felbolydulás! Az asztalos azonban egyáltalán nem esett kétségbe. Én valószínűleg sikítottam volna, ha velem történik ez, de ő már lelki szemei előtt látta, hogy hogyan lehet megoldani a problémát. Ebből levágunk, azt áttesszük, kicsit kiegészítjük, pikk-pakk egy óra múlva minden bele lett vágva a résbe. Felkészülve érkezett, mivel fűrész, csiszoló, derékszög, ceruza, fúró, csavarhúzó... egyszóval minden volt nála! Még a facsavarok leragasztására szolgáló apró matricapöttyök is kerültek elő. Én először azt sem értettem, hogy mi történik az átalakítás során, de aztán megvilágosodott előttem minden. A keret be lett illesztve, a díszítés fel lett szerelve, így a lakásunk vizuális értéke újra nőtt egy picit. Még egy-két újracsiszolt helyen kell lazúroznom egy keveset, de az már igazán csak részletkérdés

A konyha és szoba közötti átadónk így csinosodott ki:


Ugye szép lett? :)

Szombati helyzetjelentés

Kellemes szombatot minden blogolvasónak!

Fordulóponthoz érkezett az életvonalam, mert OKJ-vizsgát letenni szándékozó rendszergazda-jelöltek vizsgadolgozatait javíthattam, életemben először. Ez nem sokban különbözött a szokványos dolgozatok javításától, egyébként, de mégis a tudat, hogy ilyen Rettenetesen Fontos pozíciót tölthetek be, kellemes érzéssel töltött el.

Egyébként amikor nem ezt csinálom és nem is tanítok, akkor élvezem a szakdolgozat és portfólió leadása utáni semmittevést, még egy ideig. Hadd ne mondjam, hogy csoporttársaim jóformán mindannyian megkapták már a jegyüket a portfólióra, én persze még nem. Ez azért nem lep meg, mert gyakorlatilag a portfólió elbírálását végző egyetemi tanerő eddig sem tanúsított túlzottan nagy érdeklődést irántam, vizsgatanításomra nem jött el, azt videóra kellett rögzítenem, szóval így már meg sem lepődök azon, hogy az ő értékeltjei tudják meg a jegyüket legutoljára, köztük én is.

Nem nagyon volt még olyan blogbejegyzés, amit lázmérővel a hónom alatt írok, de ez olyan. A tegnapi nap valami kritikus volt, két óra alatt megfájdult a torkom, lázas lettem és jártányi erőm sem maradt. Az éjszakám ezáltal rettenetesre sikeredett. Ma viszont érdekes műsor lesz a Discovery-n (a japán földrengésről lesz szó 20 órától, 2 órán keresztül), remélem, hogy nem fogok bealudni és végig tudom majd nézni, mert egyébként hihetetlen fáradtság gyötör.

Na de távol álljon tőlem, hogy panaszkodjak. :) Ennyit mára, holnap a magyar bajuszról lesz komolyabban szó, érdemes lesz velünk tartani.

Kicsi a világ

Csíkos szatyorban retek és csirkemellfilé pihent – így tértünk be a piacról a karcagi lila mobilos üzletbe. Azon szent céltól vezérelve mentünk, hogy jegyesem folyton-folyvást lemerülő telefonjába új, strapabíróbb akkumulátort vásároljunk. Kisvártatva ránk került a sor, egy igen kedves hölgy kérdezte, miben segíthet. Elmondtuk nagy bánatunkat, mire ő a színfalak mögé osont és szomorú hírrel jött vissza: jelenleg nincs készleten a cucc, de keddre tudnak rendelni.

Vacillálni kezdtünk: rendeljük, ne rendeljük? Jöjjünk át azért külön Karcagra megint? Mondjuk a hölgynek megszeppenve, hogy hát nem is tudjuk, nem vagyunk Karcagiak, hogy legyen, mint legyen, igencsak tanakodtunk. A tőlünk balra eső pultban egy fiatalember reánk szegezte tekintetét, majd imígyen szóla:

– Nem kell azért külön átjönni, majd átküldetjük Kisújra.
– A kisúji lila mobilosba? – kérdeztem én.
– Nem – mondja, – hanem a suliba.

Ë?! mondom. Említettem volna én, hogy suliban dolgozok? Nem, egészen biztosan nem mondtam. Akkor honnan tudja?

– Megneharagudjonmár – replikáztam – de honnan tudja maga, hogy nekem közöm van Kisújon egy sulihoz? Elhiszem, hogy a számítógépe borzasztóan sokat tud ott maga előtt, de annyira még az sem lehet okos.

– Oda jár a fiam – azt mondja.
– És ki a maga fia? – kérdeztem, akkor már mindinkább vágyva az igazságra, mint amikor egy bűvésztrükk megoldását próbálja feltárni az ember.

Elhangzott a név, bár hozzá kell tennem, számomra semmit sem mondott, mivel – mint utóbb kiderült – nem tanítom az úriembert. Ennek ellenére rendkívül hízelgőnek találom, hogy hét év alatt ez volt kb. a harmadik alkalom, amikor beosztásomnak köszönhetően apró prémium szolgáltatást vehetek igénybe díjtalanul.

Apró meglepetések a hétköznapokban, amik könnyebbé teszik az életemet. Köszönöm innen is, előre is!

Péntek 13 - Leállt a blogger

Hát nincs túlzottan nagy szerencsém a blogba való írással. Egész délelőtt nem volt elérhető a blogger.com, pedig annyira írhatnékom volt már ennyi kihagyás után. Biztos a péntek 13 miatt van. Éppen eme szerencsétlen esemény miatt délelőtt lenyírtam a füvet az utcán, remélve, hogy ez a mágikus péntek 13-i nap nem tréfál meg – és valóban nem is tréfált meg. Pedig ilyenkor aztán válogatott borzalmak és kegyetlenségek történnek. Legalábbis azt mondják azok, akik ráérnek ilyesmikkel foglalkozni. A legrosszabb dolog, ami történt velem, hogy a gigászi méretű falevél-összehúzó szerszám elvesztette egyik szemfogát, amikor udvarunkon a hátsó csalitosban levágott dzsungel szénáját húztam össze boglyába. Teljesen földműves leszek már.

Nem írtam majdnem egy hétig a blogba. Most írnék, erre nincs blogger. (Ezt is Google Docs-ba írom, majd ha újraindul a blogmotor, akkor átpakolom oda.) Azért, meg kell mondjam, a blogmentes napok nem teltek tétlenül. Készül rendületlenül az új zenei albumom, ami valamikor nyár végére születik meg. Eddig még bő 14 percnyi anyagot írogattam hozzá, de most, hogy lementek a nagy nyűgök a nyakamról, több időm van zenélni és azokkal a dolgokkal foglalkozni, amiket igazán szeretek. A legutoljára komponált nótát nagyon szeretem, igazán el lettek találva a hangszerek. Ez az első nótám, ahol nem volt elég a Reason 14 csatornás keverője, ügyesen egy újabbat is hadrendbe kellett állítani, hogy minden úgy szóljon, ahogyan én akarom.

Ma, mivel nem lehetett blogolni, hozzáfogtam a számítógépen található iszonyatos mennyiségű cuccot kiírni DVD-re. Meg kell mondjam, ez az elfoglaltság nem tartozik a kedvenc teendőim közé. Fontolgatom egy SSD vásárlását, hogy a számítógép indulása és a különböző, gyakran használt programok betöltése még gyorsabb legyen. Végiggondoltam és végignéztem, hogy a 13 hónapja feltelepített (és azóta tökéletesen működő) operációs rendszerem alá mennyi cuccot sikerült feltelepítenem, és arra jutottam, hogy nekem egy 128 GB-os SSD-re van szükségem. Sajnos még csillagászati az ára (számomra), így inkább egy 1 TB-os merevlemezen gondolkodom, aminek ára töredéke az SSD-ének, de ügyes átszervezésekkel gyorsítható lenne a számítógép a merevlemezek terhelésének elosztásával. A jelenlegi rendszer küzd betegségekkel, amiket egy harmadik merevlemezzel át lehetne hidalni.

Hát, ez történt ma, amíg nem volt blogger.com. A státuszoldalon már megjelent, hogy mindent megtesznek a hiba elhárításáért. Én még nem is tapasztaltam ilyen hosszú leállást. Amint lehet blogolni, ez a cikk is kikerül az oldalra. (Amint látod, azóta minden működik, mivel elolvastad ezt a bejegyzést.)

IMAX 3D

No, hát ezt is megértem: sikeresen megtekintettem egy 3D filmet egy IMAX moziban.

Nem is olyan régen olvastam egy cikket a hwsw.hu-n, amiben arról írtak, hogy digitálissá vált az eddig filmes IMAX mozi a budapesti Aréna Plázában. Meglehetősen fogalom nélkül voltam akkor még a technikát illetően, holott tudom, hogy ez a formátum kifejezetten a hatalmas méretű vászonra készült filmekről híres. Mivel nagy méretű vászonra vetítenek, ezért a használt film (vagy digitális anyag) mérete is jóval nagyobb egy hagyományos moziénál, egyszóval valami fantasztikus élménynek kell lennie ahhoz, gondoltam én, hogy elmondhassam: igen, az IMAX tényleg valami más.

Hogy kezdődött?

Nos, Magyarországon a Cinema Cityben tudunk IMAX mozit megnézni, a fentebb már említett plázában. A Cinema City weboldalán lehetőség van minden kötelezettség nélkül jegyet foglalni: ha nem megyünk el az adott előadásra, akkor fél órával az előadás megkezdése előtt más is beülhet a helyünkre. Ha viszont lefoglaljuk a helyet, akkor biztos, hogy ha időben érkezünk, miénk a hely, oda ülünk, ahova előzőleg kiválasztottuk. Mi a következő két kis piros helyet választottuk ki, elsőként:


Kaptunk a foglalásról egy kódot, ezt jól feljegyeztük.

Hol is zajlott?

Az Aréna Pláza nagyon könnyen megközelíthető, mivel a Keleti Pályaudvar mellett van. Mi ugyan a Nyugatiba mentünk, de egy kis villamos + egy kis séta kellett, hogy átvegyük a Pökhendi Pesti stílust. Ez jól is jött az Aréna Plázában, mivel egyik-másik helyen olyan eladók voltak, hogy csak pislogtunk, mint a lápi póc, ahogy azt Gizel nénéd mondotta a minap. Na, lényeg a lényeg, hogy megtaláltuk azt a helyet, ahol a jegyet megkapjuk. Bemondva a rendelési kódot rögvest tudták, hogy melyik előadásra, mikor, hova akarunk ülni, így ez jelentősen meggyorsította a vásárlás folyamatát. Szerencsére bankkártyával is lehetett fizetni simán, így ez sem lehetett akadály. Megkaptuk a jegyünket. A mozi előtt elmentünk ebédelni egy kínait.

A tikettjeink

Kaja után visszacsattogtunk a helyre, ahol üldögéltünk egy keveset, merthogy éppen a termet takarították. A várakozó hely igazán impozáns.

Várakozás a moziba való belépésre

Amikor eljött az idő, akkor a jegy ellenében megkaptuk hatalmas bögöly IMAX szemüvegünket. Eredendően szemüvegeseknek szóló információ: van belőle akkora, hogy a szemüveg elé lehet tenni, bár másfél óra után feltöri az ember fülét, mert két szemüvegszárat próbálunk beszuszakolni oda. Fontos információ, hogy az IMAX szemüvegek szárai nem behajthatók, a szemüvegeken látható szigetelőszalagozásból ítélve ez sokaknak nem volt egyértelmű. Én magam is önkéntelenül össze akartam hajtani a film kezdetéig, de aztán törés nélkül rájöttem, hogy nem fog sikerülni. :)

A szemüvegek beszerzése után egy ilyen járatban mentünk le a moziterem előtt található újabb várakozóba:

Kicsit nem figyelsz oda, felborulsz

A lenti váróról és a teremről azért nem készítettem képet, mert az ajtón válogatott borzalmakat ígértek be felsorolásszerű leírásban azoknak, akik mozgóképfelvételre alkalmas eszköznek még csak a nevét is kiejtik a szájukon. (Ilyenek voltak ott, hogy "elvezetik", "rendőrség", meg hasonlók.) Mivel nem akartam életem végéig egy török börtönben szenvedni egy fotó miatt, ezért most – bocsássátok meg, de – a belső részről nem kaptok képet, oda magatoknak kell bejutnotok egy ízben.

Milyen volt?

A Thor című mozit néztük meg, amiben viking istenek jöttek-mentek a világok között és azt kell mondjam, hogy jobb filmet talán nem is választhattunk volna arra, hogy a 3D-s filmélményt megtapasztaljuk. Nem csak a látvány, de maga a film is jó volt, nekem tetszett, jól éreztem magam. Meglepő módon két óra sokkal másképp telt el így, mintha itthon néztünk volna filmet: szinte alig vettük észre, hogy mennyire telik az idő. A 3D-t pedig nehéz úgy leírni valakinek, aki még nem tapasztalta meg: különböző részletek történnek az ember szeme előtt, körbeveszi a hóesés, az eső, szinte benne van a történetben. Nagyon szuperül lehetett érzékelni a hatalmas tereket, repültünk, pörögtünk... remek volt.

A film plakátja

Nem csak a kép, de a hang is brutálisan jó: dörög ahol kell, érthető a szöveg és hihetetlenül hangosak voltak pl. a csatajelenetek, a robbanások. A mélynyomó robajától remegett az egész terem, ami még jobban elősegítette, hogy a történet részeseivé váljunk és elhiggyük, hogy az egész ott történik előttünk. Voltak olyan kameraállások, amikor a 3D szemüveg és a hatalmas vásznon történő események hatására olyan volt az egész, mintha színházban lennénk.

Mindent összevetve azt mondhatom, hogy nem bántuk meg a rá költött összeget és olyan élményeket ébresztett bennünk ez az esemény, hogy újabb filmek moziban való megtekintését tervezzük az elkövetkezendő hónapokra. Az IMAX 3D-t egyszer kipróbálni kötelező, mert sokkal másabb élmény az otthoni mozizáshoz, de még a normál mozihoz képest is.

Élmény, na. Jeles (5).

Esélynövelés

Magyar embernek aztán igazán megéri csokis nyereményjátékot szervezni. A magyar ember leleményes, találékony és legfőképpen csak nyerni szeret, viszont a játék mögött megbúvó marketing-gépezetet táplálni nem. A gyártók bénasága azonban elősegíti a leleményességet. Pl. egy régebbi játékban a Mars és Snickers csokik közül a "Gratulálunk, nyertél..." kezdetű szöveg a csomagolás belső oldalán olyan hosszúra sikeredett, hogy a kezdőbetűk kilátszottak a külső csomagolásra, így könnyebben meg lehetett állapítani, hogy melyik csokiból profitálhatunk egy újat. :-)

Most a Sport szelet nyomatja a "Minden 4. nyer" szlogenű játékát, amivel – nem egyenletes eloszlás szerint – minden 4. csokival egy újabbat (a legkisebb kiszerelésű Sport szeletet) lehet nyerni. Ezen már nem látszik át, hogy nyert, vagy nem nyert, de jómunkásemberek megtalálták a módját a hatékony felderítésnek. Eszembe nem jutott volna, hogy a legkisebb kiszerelésű Sport szeletnél csak a külső csomagolást kell leszedni, hogy megállapítsuk: nyertünk-e vagy sem. Volt viszont akinek ez eszébe jutott és gyakorlatilag a klasszikus brute force módszerrel való próbálkozás eredményeképpen fellelhetők a nyerő csokik. Ennek végeredményeképpen a barbár vadembereknek köszönhetően az üzletekben mostanában ilyen elrendezésben lelhető fel a kicsi Sport szelet:

A csokimaffia pusztító erejének nyomai

Hát, a bontogatás is egy algoritmus, ami ugyan nem hatékony, de működik.

Gizel nénéd aranylánca

Mondanak ezëk mindënt. Mongyák a kisbótba, hogy gyön a világvége, mongyák, hogy majd a mëvváltó lëssz péntëkën a pijacon, mëg lëhet kérdëzni űtet, hogy akkor merre forogjunk seggel, mëg merre érdemës mënni, de én ezëkbe nem hiszëk. Anná' jobban aképp gondollom, hogy ëgyre több a zsivány, sëmmirekellő.

Mútkorába sëprëm az ámbitus ajját, gyön a Zelenák-gyerëk az uccán. Rámkijátott, "Gizëlnénnye", majd' szívinkfartust kaptam, amikor azon a heréttmacska hangján mëgszólalt. Mondom mi a zíz van mán veled, csak így fínoman adagoltam. Aszongya nekëm, ha valaki gyön, hogy vëgyek tűlle ékszërt, nëhogy vëgyek, mer' csaló járkál errefele. Többen monták. Hát hunnan is lënne nekëm pézëm arra, te, sátánfattya?! Ezzel oszt' elmënt a gyerëk. Krahácsolt az ucca vígiig, hallottam tisztán. Tellik-múlik az idő, éppen a Fánglit verëm këgyetlenű a kert gërádján, mer' a rihes dög mostanába' csak rájár az aprólékra. Ëccër oszt' zörgetik a kaput. "Melyik mán aaa?!" - kérdëztem, mer' a Fánglival csak nem végeztem addigra. Mongya, hogy kicsoda, de nem hallom, mer' üvölt a Fángli kínnyába. Hát csak elindullok elejbe, hogy látnám mán, melyik nem bír a vérivel. Gyerëkëk, ëggy akkora darab embër átt a kapuba, hogy ahogy kinyittam a kaput, hát nem tudott vóna előrefele bëgyönni. Úgy mëgijettem tüle, hogy bëvágtam a kaput, ëggy üdvözlégy márija malaszttal tejjest végigmontam, oszt' mëgint kinyitottam, nem-ë káprázok, mer' az új gyóccërtű, amit a Gektizál helyëtt írt fël nekëm a doktor, borzasztóan összezavarodok. De oszt nem kápráztam, mer' rákezte a nagy embër:

– Hogy maga milyen szép, asszonyom! – aszongya nekëm. Városi ficsúrossan beszétt, mángyanús. – Ëggy baja van csak, hogy nem visel aszöszoárt – aszongya. Hát, mondom néki, jánykorom óta nem járok pëndëly mëg lajbi nékűl, nekëm illyet në mongyon! Különben is hunnan lássa? Röggönyszëme van tán kendnek? – aszondom. Nem úgy mongya ű – aszongya. – Kéne magára némi arany – aszongya. Na, abba a pillanatba belém vágódott a Zelenákgyerëk, hogy aszongya nekëm nëhogy vásárojjak ezëktű, mer' kirabolnak, de mán ekkor oszt' elém tëtte azt a mééénkű sok aranláncot mëg gyűrűket, te, gyönyörűjeket! Ëggyik-másik maj'mësszólalt, ollyan csudálatos vótt, hát mondom ez mán csak képtelenség, hogy hamisíjják az aranyat! Csak mëgösmerem hogy csillog a napba! Nézgélődök ott, alkudozok vele, csűrjük-csavarjuk, de oszt' csak nem akarja lëjjebb annyi az árat, mer' nekëm ëggy lánc oszt végkípp mëtteccëtt. Ollyan, mint ami anyámé vótt, csak elhagytam hetvenkettőbe, amikor a dándogkiálításra mëntünk a Dezsővel, oszt' az ëggyik bestye dög mëgkergetëtt. Elestem, biztos ellöktem a láncot, mán csak otthon vëttem észre, hogy odavan. Két napig ríttam.

Na, elég a'hhozzá, hogy mondom néki: mëgvárjon, mënnézem maratt-ë valami a nyugdíjbú! De úgy próbájjon bëgyönni a kapun a mérettye ellenire, hogy istenëmre fejbe kólintom a viharlámpával. Mënëk be, dúrom a bukszát, hát csak tanáttam rá valót, hogy az Úr fëlëttem a kezemet nem törte el abba a szúrásba. Mënëk kifele, adnám oda néki, hát aszongya:

– Ha kettőt vësz, nénnye, odaadom az ëggyiket félárba.

Mëgvallom mán így utólag, vót ott ëggy gyűrű is, amit legutójára tán Sülysápon láttam a búcsúba, azóta is bánom, hogy nem vëttem mëg, így oszt' csak addig forgattuk a szót, csak addig csábított-kábított ott éngëm a dëbëlla, hogy csak mëgvëttem a láncot mëg a gyűrűt is. Még mëg is köszöntem, hogy a helyembe hozta. Rögvest mëntem befele a tükör elé, illëgetëm ott magamot, hee, akkar a rosszjányok, millyen szép lánc, millyen szép gyűrű. Magamon is hattam avval a lendűlettel.

Másnap oszt' úgy gyött ki a lépés, hogy nem vótt otthon kënyér. Mondom csak el këll mënnëm az ábécébe, mer' ha nem tudok ënni, fëlforgok, mint a Volosinovszki Pityu díszpapagája, amelyik mindég aszonta, ha macskát látott, hogy "Küküllő", a zíz ëtte vóna ki a szëmit. (Álatok beszének, sátánság. Ha a Fángli ëccër is mësszólalna, én istenëmre mondom, hogy fëláldoznám.) Mënëk a bótba, nézëgetëm, hogy mit nem vëszëk mëg most së, mer' pézem az nincs, gyön szëmbe az a kis-csëpp huszkilós pultosjány, ismerjük mán ëgymást, mëg tán szëgrű-végrű rokonok is vónánk, de lëtagadom, hee. Aszongya: Gizël mama, maga mëg hogy néz ki? Nézëk ottan, pislogok, mint a lápi póc, erre aszongya nekëm, na győjjön csak be a mozsdóba. Bemënünk (jelzëm, jó retëkség vótt, abba a bótba së mëgyëk többet), elejbem lök egy tükröt, aszongya nézze mán mëg! Hát belenézek, úramfija, hee! Mindënëm úgy néz ki, mint azok a felfújt izmos embërëk ëgy szál fecskébe a tévébe, mikor mutogassák az eres testüket, hee! A pofám vígig kenve aranyporral, a kezem is, amelyikën a gyűrű vótt. A lánc mëg csak ilyen fekete szëmét, a gyűrű is. Hát csak átvágott a nagy darab kufár, hogy fordújjon mëg benne a cipó, akárhun van is. Na, lëmostam nagy nehezen, de ráadású úgy kotricoltam hazafelé a szégyëntű, hogy végűl oszt' kënyér së lëtt véve. Szombat-vasárnap maj'mëhhaltam, épp csak ëggy csëpp krumplilevest tuttam főzni, ëgyebet së. Hetfűn bótnyitásra ott vóttam.

Hallgassatok mindég az okos szóra, gyerëkëk, tanújjatok a vín Gizelbű. Dëbëlla embër mëg ha mëgál a ker'kapuba, hát úgy verjétek el lánccal, hogy attú kódujjon.

Gizël

Az én művem kész

Az elmúlt napok megfeszített munkájának eredményeként elkészült a portfólióm, ami rendkívül barátságos, tekintve hogy február óta készül a maga csendességében. Ez a munka a féléves tevékenységemnek egyfajta tükre: jól nyomon követhető, hogy hogyan terveztem meg a tanítást, hogyan vittem azt véghez és ki hogyan értékelte azt a hozzáértők közül.


Közben, még megfeszítettebb munkatempóval, a szakdolgozatom is elkészült, de még nem tudom, hogy a konzulensem, aki a munkámat megfelelő mederbe terelgetné, majd hogyan vélekedik a végleges verzióról. Ha minden jól megy, akkor ma kiderül, hogy kell-e még vele dolgoznom, vagy megfelelő ebben a formájában. Ha megfelelő, akkor már csak a portfólió-védés és a záróvizsga van hátra, aztán befejeztem két éves egyetemi tanulmányaimat. Elvileg valamikor júliusban ér véget a nóta, de pontos időpontot még senki nem tudott mondani. Végül is még csak éppen elkezdődött a májusi hónap.

Ezeket a dolgokat, hogy későbbre is megmaradjanak, mindenképpen meg kellett írnom a naplómba, ahol már eddig is nyomon lehetett követni a fejlődésemet, hiszen ezzel a bejegyzéssel együtt összesen 34 született "mesterképzés" címkével, ezeket könnyedén végig lehet mazsolázni, csak a címkére vagy ide kell kattintani.

Holnap hajnalban Gizel nénétek szórja májusi gondolatait, érdemes lesz idelátogatni!

Így húsvét után

Azt mondhatom, hogy remekül eltelt a húsvéti időszak, annak ellenére is, hogy a húsvét nem tartozik a kedvenc népünnepeim közé. Természetesen, ahogy az már lenni szokott így ünnepi érában, zabáltam sokat. Olyan húsvéti csemegék közül válogathattam, mint pl. szendvics sonkával, főtt sonka, sonkás tál, sült sonka, sonkás sajt. No meg a kedvencem, a mindenféle finom felvágottal (többek között sonkával) és salátával díszített, tartármártással megküldött kaszinótojásos-zöldséges csoda. Egy kép többet mond minden szónál, szóval erről van itt szó:


Ez az étek igazán adja, elfogyasztása rendkívüli mennyiségű energiával ruházza fel fogyasztóját. Hízni is lehet tőle, zsírmalac-jelleggel. A szalmonellózissal dacolva utaztattunk belőle egy adagot a hatvan fokos kocsiban hazáig, által a Tiszán, hol a komp jár immáron hétszáz magyar forintért, parttól-partig.

Természetesen nem maradhatott el az ünnep jellegzetessége, a locsolkodás sem. Nagyapám, ez a sokat tapasztalt, drága jó ember elővezette, hogy annak idején ám nem úgy volt mint most, hogy kőlni meg phárfhűm, nem ám: ëggy kanna vizet a jányra, oszt' joccakát. (Gizel néném is megénekelte ezt a szokást egy alkalommal.) Na, ezen a ponton, annak ellenére is, hogy ismerem a népszokásnak ezen történeti jellegét, úgy röhögtem, mint akinek elgurult a gyógyszere. Megtudtam többek között azt is, hogy ha a jány mësszáratt, akkor szappanos vizet löktünk rája. Löktem én is szappanos vizet a család tagjaira, őrizve a hagyományt, nyertem is egy pár tojást meg nyulat, csokoládéból faragva. Azt nem árultam el, hogy a locsolókölnim üvegében nem azért van félig a lötty, mert annyi helyen jártam volna, hanem csak azért, mert nem emlékszem már a vásárlás dátumára, olyan régen volt. :) Legjobbak az aromás löttyök így húsvéttájt, hiszen gyermekkoromat is 1 üveg kölnivel toltam végig.

A húsvét véget ért, mindenki elhúzott dolgozni, nekünk még itt van egy napnyi tavaszi szünet. Úgy dolgozok, mint az állat, hogy ma készen legyek a portfóliómmal, de gondoltam, hogy az olvasókat csak nem hagyom cserben és ha már úgy is gépelek egész nap, akkor ide is írhatok. :) Most azonban menni kell és nyomni tovább, mert ha nem adom le határidőre a cuccot, akkor bebukom a félévet, azt meg csak nem akarnám.

Jó pihenést erre a napra, aki teheti aludjon! Holnap már meló van!

Tavaszi szünet

Tegnap hivatalosan is elindult a tavaszi szünet, én pedig, hogy ne unatkozzam, hozzáfogtam a portfólióm és a szakdolgozatom végleges állapotának előállításához. Ez nem túl izgalmas dolog. Tulajdonképpen arról szól, hogy mindent leírok, ami eddig a fejemben volt a témával kapcsolatban. Egy pár óravázlat és hospitálási napló készen volt már, ezeket egészítettem ki tegnap, illetve a mai napon is folytatom. Ugyanakkor hihetetlen, hogy két egymást követő napon képes vagyok este 10 órától fél tízig, aztán kilencig aludni. Egy kicsit mintha fáradt lettem volna a mindennapokban. Be kell vallani, hogy voltak olyan reggelek az elmúlt hetekben, hogy fogalmam sem volt arról, hogyan jutottam el az ágytól a konyháig. Ezt ráfogom a tavaszi fáradtságra, csak már elég hosszasan tart, de majd most kipihenem magam a jó kis szakdolgozat-írással. :)

Meg kell mondani, eléggé várom már, hogy véget érjenek az egyetemi napjaim. Sajnos a tavaszi nyelvvizsga-szezonról lecsúsztam, így valószínűleg csak ősszel lesz nyelvvizsgám, de sebaj. Ez is olyan nyűg egyébként, amiről csak hallomásból tud az, aki nem nyelvvizsgázott még, de mindegy, nem tudunk mit tenni.

Ugyanakkor áldom a netbookom összeszerelőit, mert ezzel a kis géppel remekül ki lehet vonulni írogatni a szabadba, akár az almafa alá is, félrehúzódva az árnyékba. Kicsit más úgy készíteni a portfóliót, hogy a szobai csendben hallható billentyűzet- és egérkattogás helyett két méterre mellettem harkály dolgozik a fán és mindenfelé madarak repkednek, szirmokat havaznak a fák, ahogy a költő mondja.

Itt a tavasz, éljen, éljen! A minap készítettem egy rövid fotósorozatot a virágzó fákról, melynek egy ékes darabját szíves-örömest osztom meg mindenkivel e helyen. Remekül mutat asztali háttérképként! (Rákattintáskor nagy lesz, HD és normál arányú is van belőle.)

1365×1024 pixel


1920×1080 pixel

DÖK-nap 2011

Nem túl kecsegtető időjárás fogadott bennünket a pénteki nap reggelén, amikor újra megrendezésre került a Diákönkormányzati nap az iskolában. Nem úgy, mint 2007-ben, vagy 2008-ban. Ennek ellenére jól éreztük magunkat. A napot három fő részre tudom tagolni:

1. Bámuljuk a break dance-t, de nem ülünk fel rá
Mi már csak ilyen egyszerű emberek vagyunk, akik nem vágyunk arra, hogy behányjunk egy jó kis ide-oda pörgés és forgás után. Ennek ellenére jól szórakoztunk azokon a bátor embereken, akik az udvar nagy részét elfoglaló break dance-ben próbálták meg jól érezni magukat és – hogy iskolánk szintén bátor rendszergazdáját idézzem – "mentek egy karikát" a géppel.

Csütörtök délelőtt: készül az eszköz

Péntek délelőtt: Robi bátran videózza az eseményeket.
Gyomorforgató film készül. :)

2. Tartósítjuk magunkat a főzés által gerjesztett füstben
Az osztályok idén is remekebbnél remekebb étkeket készítettek. Én és az én osztályom sem maradhatott ki ebből, bár talán a grillen sült rablóhús, mint utóbb kiderült, nem volt éppen a legszerencsésebb választás. Hozzá kell tennem, hogy nálunk semmi előre elkészített téma nem volt: mindent a természet lágy ölén húztak össze a főzést vezérlő osztálytagok, kivéve a hús pácolását. Az osztályok kitartó tűzgyújtási kísérletei közepette hatalmas füst és grillbegyújtó folyadék szaga terjengett.

A fiúk – mint az öregasszonyok a kispadon – pletykálnak,
közben kicsit megcsapja a perga a grillen lévő húst


Gyorséttermi méretű adagok


Megfordítom egyszer-kétszer, az optimális ízhatás érdekében


Lacinak csak a ződ jutott

3. Jenga-mesterek ütközete
Egyszerűségében a legjobb játék: az óriás Jenga. A programozó-tanoncokkal ütköztem meg, akik szerint egy egyszerű if-fel kiválasztható az áthelyezendő elem, ugyanakkor a szétválogatás tételt kell alkalmazni ahhoz, hogy ne boruljon fel a hatalmas Jengatorony. A viadalban Misi elbukott, mivel rosszul címezte a kiolvasott elem célhelyét és ettől széthullt az egész rendszer.

Az eredeti Jenga társasjáték ekkora méretű:


Ezzel szemben mi egy ekkorával próbálkoztunk:

Nagyobb az óriás Jenga, mint Szilvi. :)

Jól körbejárjuk a témát az optimális elem kiválasztása előtt

Nem lenne blogger a blogger, ha fel nem vette volna a torony megsemmisülését. A kritikus két percet, a feszített izgalmat és a kibírhatatlan idegfeszültséget az alábbi videón követhetjük nyomon:



Jó volt a DÖK-nap! Remélem, mindannyian jól éreztétek magatokat. Jövőre ugyanitt találkozunk. :)

A Sony Ericsson 2 bájtja

Nem is olyan régen az én kedvesem, akinek éles szemét semmi el nem kerülheti, észrevette, hogy telefonjában az SMS-számláló 65.535-öt mutat. Nagy örömmel újságolta nekem, hogy milyen érdekes, hogy pont akkor nézte meg az üzenetszámlálót, amikor ilyen szép, informatikailag kerek (előtti) szám jelenik meg a kijelzőjén. Furcsának is találta a dolgot, ezért gyorsan küldött egy újabb SMS-t – de az üzenetszámláló nem mozdult, nem számlált tovább.

Lefőtt a kávé

Éppen ezért megállapítást nyert háztartásunkban, hogy a Sony Ericsson k610i modellje az elküldött SMS-ek számlálását két bájton végzi. A japán tervezők bizonyára nem gondoltak arra, hogy

1. valaki több, mint 3 évig használja ezt a telefont, és
2. valaki több, mint 65.535 darab SMS-t el fog küldeni rajta.

Azé' mégiscsak felháborító. :)

Hogyan fejlesszük 20 oldalas szakdolgozatunkat 40 oldalassá 3 nap alatt?

Aki már írt életében szakdolgozatot, az tudja, hogy micsoda elmét próbáló kihívásról van szó és milyen vészesen tudnak közeledni a határidők a végleges ellenőrzést és köttetést illetően. Az alábbiakban saját szakdolgozatfejlesztő technikámat szeretném megosztani az érintettekkel, jelesül arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan fejlesszük 20 oldalas szakdolgozatunkat 40 oldalassá egy hosszú hétvége alatt? A válasz egyszerű:

Péntek

Semmiképpen se keljünk fel korán! A kipihent elme fontos ahhoz, hogy maradandót alkossunk. Ébredés után ne azzal kezdjük, hogy rögtön hozzáfogunk az elmét próbáló feladathoz, mert agysejtjeink egy pillanat alatt feladják a küzdelmet. Fordítsunk megfelelő időt a kávézásra, valamint arra, hogy a gőzölgő kávé kavargatása mellett átgondoljuk: miről is fogunk írni? Ez pár perc elteltével az élet nagy kérdéseinek elemzésébe torkollik, valamint a tejszínhab által formált alakzatok is felkelthetik érdeklődésünket egy ilyen korai órán; bátran engedjük, hogy gondolataink szabadon kalandozzanak.

A számítógép elé ülve semmi esetre se kezdjünk hozzá rögtön a munkának: bár legyen nyitva minden alkalmazás, ami fontos a munkához, melegítsünk be! Erre tökéletes megoldásnak kínálkozik egy-két kör Bejeweled játék, ami jótékonyan edzi a szellemet. Azon meg se lepődjünk, ha az egy-két körből az újabb és újabb rekorddöntési kísérletnek megfelelően tizenöt-tizenhat lesz. Engedjük, hogy a bennünk rejlő gyermek felszínre törjön!

Amikor érezzük, hogy nagyon jók vagyunk, akkor fogjunk hozzá a dolgozat megírásának. Gyorsan gépeljünk négy oldalt, amiben gyakorlatilag összefoglaljuk a fejezet tartalmát. Ezt a monoton munkát két kávészünettel és egy ebédszünettel tegyük tartalmasabbá, majd amikor mind a négy oldal megvan, érezzünk ingert arra, hogy meglátogassuk más városban élő családtagjainkat, szeretteinket. Mivel este későn érkezünk haza, aznap már semmit ne írjunk a szakdolgozatba (még a végén elrontanánk az addigi kitűnő munkát), hanem nézzünk meg egy filmet, majd pilledjünk el a magunk csendességében.

Szombat

A szombati nap reggelére pontosan ugyanazok a játékszabályok vonatkoznak: semmi esetre se keljünk korán! A reggeli nap fényében az ablakon kitekintve bizony meg kell állapítanunk, hogy a fű iszonyatosan megnőtt az elmúlt pár hétben. Miközben válogatott szitkokat morzsolunk el, amiért a szomszédok már megint nem fogtak hozzá füvet nyírni, fogyasszunk el egy forró kávét. Ettől megnyugszunk, majd vessük bele magunkat a munkába. Három órás munkával tegyük lakókörnyezetünket pofássá, átkozzunk el mindenkit, aki a lakás előtti gyepre szétszórta a papírzsebkendőjét, amit a fűnyíró négyezer darabra tépett és úgy szórt szét tovább, majd a jól végzett munka után ebédeljünk meg!

Az ebédelés után (nagyon fontos), semmi esetre se fogjunk hozzá a szakdolgozathoz! A gyomornak ilyenkor emészteni kell, ami egy nagyon erőforrás-igényes feladat. Elvonja az agytól a megfelelő mennyiségű vért és oxigént, tehát ilyenkor csak ártanánk az eddigi munkának, semmint használnánk neki. Rögvest feküdjünk is le sziesztázni és pihenjük ki a nap eddigi fáradalmait. Olyan négy óra felé ébredjünk fel, egész nyugodtan nyújtózkodjunk fél ötig, majd a maradék fél órában (hatig) nézzük meg, milyen szép a lenyírt gyep, és milyen aranyosan szedegetik a bogarakat a kismadarak.

Hatkor azonban fogjunk hozzá és dolgozzunk keményen! Egészen nyolcig írjunk meg vérrel-verejtékkel három oldalt, amiben szívünk és lelkünk benne van, közben rendeljünk egy pizzát 9-re. Nyolc után már nem szabad szakdolgozatot írni: fürödjünk meg és játsszunk egy keveset, majd amikor a pizza megérkezik, fogyasszunk belőle jóízűen, miközben premierfilmekkel múlatjuk az időt éjféltájig.

Vasárnap

A vasárnap a legfontosabb nap a pihenés szempontjából a dolgozó magyar embernek. Vasárnap nem illik fél tíz előtt kimászni az ágyból. Ha mégis megtettük, feküdjünk vissza! Az én menyasszonyom egy nagyon rendes teremtés, ágyba hozza a kávét. Nekem már csak meg kell darálnom. :) Miután sikeresen kikeltünk az ágyból, érezzük úgy, hogy aktívan ki kell vennünk a részünket a házimunkából: segítsünk be a takarításban, ürítsük ki a porszívó porzsákját majd közben gondolkozzunk azon, hogy mit is fogunk írni a szakdolgozatunkba a mai napon. Tegyük ezt aközben is, hogy éppen a meggyszószhoz szükséges pudingot kevergetjük. Majd üljünk oda a gép elé és írjunk pár sort (ekkor már 27 oldal környékén járunk), de fedezzük fel, hogy bizony vannak levelek a levelezőben, amire már olyan régen illene válaszolni. Válaszoljuk hát meg az összeset. Mire végzünk, lehet ebédelni. A vasárnapi húsleves meggyszósszal igencsak tápláló és finom eledel, faljunk belőle, majd utána – mivel az ember ilyen korban már olyan keveset változik – újra nyújtózkodjunk el az ágyon. Írjunk a blogunkba hasznos tanácsokat (pl. a szakdolgozat oldalszámának növeléséről, mások okulására), majd meglehet, el is pilledünk egy kicsit.

Csak az ébredés lesz borzasztó három óra felé: belénk nyilall a gondolat, hogy tovább kellene írni a szakdolgozatot, ezért miután gyorsan kipattantunk, észveszejtő módon kapkodjunk össze-vissza és szidjuk a rendszert, meg magunkat, amiért nem voltunk képesek normálisan dolgozni ezen a három napon. Fejvesztve gépeljük be a maradék 13 oldalt, össze-vissza, hiszen este már határidő van, küldeni kell. Lássuk a konzulensünk szúrós tekintetét, amint minket ostoroz vele és képzeljük el, hogy egész este nyomkodja a levelezőben a Frissítés gombot, a mi dolgozatunkra várva. Ilyen gondolatsorokkal is serkentsük a munkát, hogy "úristen, nem leszek kész, még dogát is kellene javítani, atyaég, holnapra még nem is készültem semmit, dolgozatot kell csinálnom, meg itt van még ez a feladat is, Krisztus ereje, mostmilesz, mostmilesz?!", mert ezek általában segítenek a koncentrálásban és abban, hogy tartalmas és szépen kivitelezett szakdolgozattal rukkoljunk elő a nap végére.

Játékok

Húha, elszaladt az idő, pedig van itt két játék, ami megosztásra érdemes. Ez a két játék valójában nagyon sok, de kezdjük az elején.

Régebbi cikkekhez kapcsolódva (pontosabban ehhez és ehhez) hadd vegyem előre kedves olvasónk, RatBaG webes kutakodásának eredményét, ami a pica-pic.com. Ezen a weboldalon a retró szerelmesei mélyülhetnek el gyermekkoruk kvarcjátékaiban. Hihetetlen, hogy mennyire jól összerakták ezt az oldalt: nem csak egy játékkal játszhatunk, hanem többel, ugyanakkor a játékok megjelenésükben, működésükben és hangjukban is remekül vannak modellezve. Majdnem ugyanazt az élményt nyújtják, mint annak idején, amikor nem jött álom a szemünkre, és a takaró alatt, lámpával megvilágítva játszottunk. Ha lenne a weben csillagos ötös, azt feltétlenül oda is adnám nekik, mert megérdemlik.


Aztán a másik dolog (és érdekes módon, most hogy belegondolok, ez is RatBagtől jött) az a Vissza a jövőbe kalandjáték! (Back to the Future) Hát mekkora már, hogy folytatódik (illetve, egy teljesen más idővonalon játszódik) a történet! Van itt Marty, Doki, Biff, Veszett Kutya Tannen, minden, ami kell. Mondjuk, véleményem szerint a kalandjáték, mint jelző kicsit túlzó a produkcióra nézve. Legalábbis az első epizódra mindenképpen, az inkább egy interaktív film: főleg a végén volt egyértelmű, hogy mit is kellene ott csinálni – egyetlen választási lehetőség volt a cselekményben. :) Ugyanakkor rajongóknak kötelező! Egyrészt, mert a történetben rengeteg utalás van a filmre, de nem támaszkodik arra szigorúan. Másrészt talán azért, mert az, hogy Bob Gale a (magyar fordításban) "történetvezetési konzultáns", garantálja, hogy abból az élményből, amit a filmben kaptunk, átkerült valami a játékba is. És ez így van. Egyébként remekül kidolgozott munkáról van szó, élvezet vele játszani és megoldani a feladványokat, amiben rengeteg segítséget is kapunk, ráadásul magyarul is elérhető. Kalandra fel!

A játék menüje

Marty éppen Parker rendőrt (a barátnője, Jennifer Parker
nagyapját) próbálja leszoktatni a piáról álruhában, Tannen
zugkocsmájában, a szesztilalom idején.

Azért nem írok tehát majdnem egy hétig, mert ilyen dolgokat osztanak meg velem, és nincs időm blogolni, mert benne vagyok a játékban. RatBaG miatt van minden. :P