Oldalak

2009. május 31., vasárnap

Azada: Ancient magic

Na, a gyereknapnak jól keresztbe tett ez az időjárás. Nyilván ha több napos a hétvége, akkor nem számíthatunk ragyogó napsütésre: talán két éve volt így, amikor 8-10 héten keresztül zsinórban csak és kizárólag hétvégén esett az eső, viszont egész héten rohadt meleg volt.

Az élet igazságtalan. És mit lehet csinálni egy ilyen délutánon, amikor erre rádöbbenünk? Be kell fészkelni magunkat a jól megszokott szobába, és elfoglalni magunkat egy új filmmel, vagy egy régi játékkal. Ilyen régi játék például nálam az Azada: Ancient magic. Ezt általában előtúrom kéthavonta, végigtolok egy-két pályát, aztán valamiért megint el lesz felejtve. Ma megpróbálom megfejteni az itt-ott gyermeteg, máshol inkább ijesztő, de mindenképpen érdekes rejtvényeket. (Ezért át kell mennem Windowsba. Hm.)


A játék alapvetően különböző irodalmi művekből előszedett karakterek történeteinek apropóján alapul: meg kell keresni pl. Drakula várában az elrejtett kincseket, vagy Dr. Jekyll kell hogy receptet írjon fel nekünk. A lényeg, hogy minden pályán el van rejtve egy kártya, amit a végén az adott karakternek át kell adni, de addig is tárgyakat kell gyűjtögetnünk, amiket néha a leglehetetlenebb célra kell felhasználnunk. Egy-egy pálya tulajdonképpen egy-egy könyv, annak oldalait lapozgatva juthatunk el a megoldáshoz. A könyvek lapjain egy (vagy több) logikai játékot is találunk, amelyeket meg kell oldanunk ahhoz, hogy közelebb jussunk a rejtély megoldásához. Ezek a beépített játékok nem csak a már megszokott kliséket követik, hanem gyakran egy-egy eredeti ötlettel igen erősen igénybe veszik a szürkeállományt. (Bár vannak benne gyermekien egyszerűek is. Egy ilyen gyermekien egyszerű volt az alapja a Ball2x nevű játékomnak is.) Nem unalmas, sokkalta inkább izgalmas a játékmenet, bele lehet élni magunkat.

Aki szereti a logikai játékokat, ne habozzon megkeresni valahol, és próbálkozni vele. Ezt ajánlja mára a Thozoo naplója szerkesztősége. :-)

2009. május 29., péntek

Én és az Ubuntu

Egy héten keresztül próbálkoztam az Ubuntu Linux-szal. A blogom profiljába nem illenék, ha egy egész hetet töltenék azzal, hogy napról napra posztolok a Linuxról, ezért minden jót és rosszat, amit tapasztaltam, összegyűjtöttem egy Ubuntu alatt készített dokumentumba. Ez a lenti linkre kattintva letölthető, PDF formátumban. Akit érdekel a téma, biztosan sok hasznos dolgot talál az egy hetes próba leírásában. Hozzáértők a dokumentumban felmerült problémák orvoslásában is segíthetnek. Hadd tanuljak én is valamit...

2009. május 27., szerda

Cserkó meg alma

Milyen jó már: tavaly augusztusban beköltöztünk ide, és egy fia gyümölcs nem sok, annyi sem volt az itt lévő gyümölcsfákon. Lehet, hogy későn érkeztünk, de idén viszont itt vagyunk időben, és azt kell mondjam: lesz cserkó is, meg piros alma is, dögivel!

Van egy nagyobb méretű cseresznyefánk. Olyan "Istenem, hogy nőhet ilyen magasra egy fa"-jellegű, hatalmas teremtmény. Na, ezen a fán megindult a cserkók pirosodása, és minden bizonnyal napokon (heteken) belül lehet szüretelni a termést. Már alig várom! Remélem, hogy a szomszédokkal nem kapunk hajba a termés osztogatásán, mert láthatóan szaporodnak a mások által ott hagyott, kóstolásból eredő cseresznyemagok a fa alatt, és ahogy leszáll az est, mindig gyanús alakok lopóznak a fához közel. Persze mindenkinek megvan a saját szüretelési teóriája, de remélem, hogy mi leszünk a leggyorsabbak és legügyesebbek.

Lesz itten cserkó, bár van benne satnya is

Alma is lesz. Finom, piros alma. Annak még azért érnie kell sokat, de azt mondom: bőségesen adja a termést a fa, szerintem sok nem is fog elférni egymás mellett, és le fog idő előtt hullani. Remélem finom, ropogós, nyári alma terem ezen a fán, mert azt imádom. (Ilyenkor lenne jó jobban érteni a kertészkedéshez...)

Pici, éretlen gyümölcsök

Kár, hogy eper nincs semerre. A szomszédtól kaptam egy kis tálkával és azt termeltem be, de holnap délután maratoni epervásárlást rendezek, és kedvezőtlen élettani hatásig fogom zabálni a gyümölcsöt, úgy, ahogy én szoktam.

Erőt mindenkinek, pajtások!

2009. május 26., kedd

LG 37LG2000

Hosszas fórumokban való keresgélés előzte meg háztartásunk legújabb tartós fogyasztási cikkének megvásárlását. Sajnos azt kell mondjam, hogy a technikai specifikációkon túlmenően nem túlzottan sok mindent olvashattam a készülékről, ezért most, hogy a hálószobát díszíti, ideje egy rövid összefoglaló tesztet írnom az LG 37LG2000 típusú LCD-TV-ről.


Összeszerelés

Azt hittem, könnyebben talpra áll egy ilyen készülék. Be kell látnom: tévedtem. Az összeszerelés egyébként teljesen logikus, minden "bolondbiztosra" van kialakítva, semmit nem lehet nem úgy a helyére illeszteni, ahogy kell. Egyetlen egy csavarral gyűlt meg a bajom, ami a talp alján, középen van: rohadt nehezen haladt bele a talp műanyagába. Egy ponton azt hittem, feladom, de aztán a nyers erő mégiscsak győzött a Távol-kelet mérnöki vívmányán, és a csavar szépen behaladt a helyére. Ezt követően a talpat szépen a készülékbe csúsztatva az végre elfoglalhatta dicső helyét a sötétcseresznye-színű állványon.

Megfejtem a rejtvényt

Külső

Maga a készülék igencsak figyelemreméltó darab. Ez egyrészt a 94 centis képátlójú, 16:9 arányú, tükröződésmentes kijelzőből, másrészt pedig a zongoralakk-hatású, csillogós kávából és a hasonló stílusú, méretes talpból ered. Ez egyben a készülék hátránya is, hiszen naponta lehet róla törölgetni a port. Bár hozzá kell tenni, hogy egy ilyen készülék megérdemel ennyi törődést. A gyártó volt olyan rendes, hogy antisztatikus, mikroszálas törlőkendőt is csomagolt a dobozba. Ez nem csak a burkolat, de a kijelző tisztítására is tökéletesen alkalmas, be is írtam egy piros pontot.

Csillog, közben ujjlenyomatot gyűjt

Készenléti módban a tükröződő felület mögül felsejlő piros LED okoz katarzist, bekapcsolás alatt ugyanennek elhalványuló és újra feléledő (=lassan villogó) változata látható, míg bekapcsolt állapotban gyönyörű, de szemet nem bántó és nem zavaró kék színben tűnik elő a színes pötty. Legjobb, hogy ez a menüből be- és kikapcsolható: ha bekapcsolt állapotban vagy készenlétben nem szeretnénk színes pöttyöt látni a jobb alsó sarokban, könnyedén megtehetjük.

Plusz pont: a panel forgatható a talpon.

Csatlakozás

Egy ilyen készüléknél rendkívül fontos a csatlakozók száma és típusa, mivel alapvetően ez határozza meg, hogy Mónika kibeszélősóján kívül milyen jelforrással tudjuk összhangba hozni a terméket. Nos, az LG 37LG2000 nem panaszkodhat: két HDMI, két SCART, egy kompozit, egy RGB és egy PC (D-SUB) bemenet várja a magukat nagyban is prezentálni vágyó jeleket. (Jól eső figyelmesség, hogy a D-SUB nem csak be-, hanem kimenetként is jelen van, így nem kell lemondanunk a monitor használatáról akkor sem, ha csak 1 csatlakozóval rendelkező videokártyánk van, és a TV-n prezentálunk.) Van egy USB-csatlakozó is a TV-hátulján, de fölötte jól olvasható a SERVICE ONLY felirat, szóval a firmware-frissítésen kívül nem hiszem, hogy sok hasznát vennénk.

Csatlakozók hada. Hátul is gyűlik a por,
ez a mennyiség négy nap alatt jött össze.


Szoftver

Először is kezdjük a menüvel. Nincs túlbonyolítva, teljesen logikus felépítésű. A főmenü 3×2 ikonos, minden további lehetőség a belőle nyíló, átlátható menükön keresztül állítható. A megjelenő menüképernyő bal oldalán szintén ott van a főmenüben is elérhető 6 lehetőség, tehát nem kell oda- és visszalépkednünk egy-egy funkció beállításához. A menü használata kényelmes, talán csak a hatalmas méretű, kissé idétlen elrendezésű, viszont műbőr-szerű bevonattal megspékelt távirányító nehezíti meg a navigálást. (Mindez persze csak megszokás kérdése.) Egy ekkora képernyőn minden beállítási lehetőség jól kivehető. A készülék pedig teljes mértékben magyarul beszél.

Főmenü

A 16:9-es képarányt főként azok utálják, akik jobbára televíziót néznek: az ott érkező 4:3-as arányú képet 16:9-re szuszakolni azzal jár, hogy a kép vízszintesen megnyúlik, és mindenki kövérnek tűnik. Kivételt ez alól csak azok képeznek, akik vízszintesen fekszenek a képen, ők inkább olyan 250 centi magas, anorexiás droidra hasonlítanak. Magam sem hittem volna, de olyan 10-15 perc után egyáltalán nem tűnik fel ez a torzítás, minden úgy normális. Akinek azonban mégsincs ínyére a dolog, beállíthat különböző képarányokat. Többek között a 4:3-ast is, ilyenkor a kép két oldalt (bal és jobb) lesz szélesvásznú. :-) Furcsa megszokni, de néha jól jön. Természetesen egy ilyen oldalarányú kijelzőn az eleve 16:9-re készített műsorok mutatnak jól, illetve a mozifilmek, amiknek megint más a képaránya, tehát egy mozifilm még ezen is a kijelzőn is szélesvásznú lesz. (Zoomolható, ekkor a bal és jobb széléből levág, viszont magasságában teljesen kitölti a kép a kijelzőt.) Szerencsére gondoltak a felhasználóra is a tervezők, és hogy ne nekünk kelljen állandóan állítgatni a különböző képarányokat, van egy Eredeti elnevezésű lehetőség, ami mindig elemzi a beérkező jelet, és automatikusan a megfelelő képarányra vált. Csudajó dolog ez.

Hardver

A kijelző... hát egy állat. Bár nem Full-HD felbontás, csak HD-Ready (egész pontosan: 1366×768 pixel), egy nappali- vagy hálószobában ez is tökéletesen elegendő. A DigiTV-n érkező műsoron meglátszik a tömörítés, a DVD már egész szépen mutat rajta (még a jobb minőségű DivX mozik is), viszont ami a legjobban leveszi az embert a lábáról, az a nagy felbontású jel. Például számítógép, és az onnan kapott HD-jel. A játékok hihetetlenül tűéles képet produkálnak, még annak ellenére is, hogy a jelenlegi videokártyám nem képes natív 1366×768-as felbontást küldeni a TV-nek, viszont 16:9-es képarány van, és ettől alapjaiban tök jó lesz a kép. (Főleg, nyilván, nagyobb felbontás esetén, ilyenkor a tévé lefelé skáláz, ami jobb minőséget eredményez, mintha kis képet nagyítana.) Ilyenkor értékelhetőek a játékok 16:9-es képarányai igazán. A fényerő több, mint elegendő, szemet bántóan fel lehet csavarni, a színek gazdagok, teltek: én elhittem, hogy Lara Croft előttem mutatványozik a szakadék fölött, a vízesésben, és a FlatOut 2 tesztelésekor is bedőltem a kanyarban. Élmény! (Nem csak PC-n, egy akciódús filmjelenet éppen ilyen megkapó tud lenni.)

Ákos (és az Andante strings) koncertet ad

A beépített hangszórókról sokat nem tudok mondani: a tévé (természetesen) sztereó, 2×10 Wattot kapunk, különböző, előre beállított hangsémák közül tudunk választani. A hangszórók "rejtettek", ez azt jelenti, hogy a panel alján, alulra szórják a hangot. Sokat nem kell tőlük várni, az igazi film- és játékélmény külső hangrendszer alkalmazásával érhető el. Úgy viszont nagyot üt.

Mindent összevetve...

Nos, most nyilatkoznom kellene, hogy egy húsz éves Videoton TV után mekkora a különbség... hatalmas! Azoknak is hatalmas lesz, akik még soha nem használtak 16:9 képarányú tévét, és azoknak is, akik igen, de nem ekkora méretben. Nekem nagyon tetszik, észrevehetően többet tévézek és nézek filmet, mióta megvan, mert élmény rajta bármit is nézni. Részletgazdag, telt, tökéletes. Nem gondoltam, hogy valamikor ilyet írok egy LG termékről, de... nagyon ott van. Bizonyára vannak ennél jobb készülékek is, de az ár/érték arány alapján szerintem egyáltalán nem rossz vétel ez a modell. Bátran ajánlom mindenkinek, e hónapban még akciós a PhotoHall-nál. Talán, tovább is...

2009. május 24., vasárnap

Gizel nénéd és az új szomszéd

Jaaj, sokszor elmontam mán, hogy Tërka, Tërka, de kár, hogy mëghóttál! Az még mind csak sëmmi, hogy elvittek tüle mindent legutóbb az ajjanép rokonok, de lelkëm, új szomszédom lëtt. Nem is vóna az baj, ha tisztësségbe mëgöregëdëtt valaki gyött vón' ide, mer' éngëmet tudod, hogy nem szoktak zavarni, ha csöszmögnek itt az udvaron, de amit ez művel, gyerëkëm...! Elmondom az elejirű, hogyvótt, mintvótt.

Az úgy vótt, hogy valamelyik nap éppen a Zelenákné fija sétátt itten el, oszt' éppen mongya nekëm, hogy Gizel néném, nagy mán a fű magáná, maj' levágom én géppel. Bólogattam én akkor néki, de arra gondoltam, hogy a sátán szolgája az én füvemet nehogy mán kezelésbe vëgye, úllëhet soha nem nől ki többet a fődbül. Ahogy ottan álok a kapuba, bottal a kezembe, megál ëgy nagy fekete ótó Tërka háza előtt. Retkës vót, mint a bëtyárszencség, fődúton gyöhetëtt. Valami zsiroshajú sihëdër kiszál belüle, aszongya nekëm, jónapot mama, én lëszëk a szomszéggya. Nagyon örűlök Nekëd, ëgybe az öreganyádat mamázzad, mondom néki, de látom, hogy nem is figyel ű énrám, hanem mán viszi befele a pútyerkáját a házba. Úgy képzejjed el, hogy a nagy ótóbul hozott egy csëpp hűtőt, ëgy matraccot, meg valami lábasokat, televizijót mëg ëvőeszközt, kanát, oszt' azóta së hozott mást magának. Evvel van tele a háza.

Mer' ugye különben mit érdekël éngëmet, hogy ki lakik a szomszédba, de teltek a napok, oszt' anná is nőtt a fű rendësen, főleg hogy mëgázott, oszt' utánna. Nállam oszt' csak rendbe tëtte a Zelenákgyerëk (adtam néki érte öccázat, el is kőtötte borra utána), mer' én magam mán nem tudom vágnyi. Tërka néha még csak mëg-mëgcsinátta, de az utóbbi időbe mán ű se nagyon foglalkozott vele. Mán ha az én udvarom rendbe van milyen renyheség mán, hogy a szomszédé meg nincsen. Látom ëccër, gyön hazafele, mondom néki: mëg në haraguggyon, nem gondolja hogy nagy a fű? Aszongya ű nem gondolkodik ilyesmin, mer' űnéki fontosabb dóga is van anná, hogy levágja a fűvet, majd' lekornyad őszire. Mëg mëgint aszongya nekem, hogy csók, mama, oszt' rám is csukta az ajtót. Annyira idegbe gyöttem ettű, hogy be këllëtt hogy vëgyek szanakszot rája, mer' nekimëntem vóna tán még az ajtónak is, ha nem tudom türtőztetni magamat. De oszt' tuttam, na.

Van a faluba a Sztanka Pali, na, az illyen vëccërëket árul. Mondom néki ëgy nap (kípes vótam elmënni az alvégre hozzája), van-ë nekëd gyomirtód, Pali? Mëgmongyad! Van űnéki, aszongya, mennyit aggyon? Mondom oszt' neki mire këll, kiszámojja, mëg mongya hogy hígíccsuk, óvatossan bánnyunk vele, mindënt. Csak odacsábítom a Zelenákgyerëkët, mondom néki, fűvet kéni nyírni, de máshogyan. Aszongya hogy, Gizel néném? Mondom oszt' néki a tervemet, de előtte imátkoztam, mer' mán megint a sátánnal cimborálok, ëgy hónapba kéccër, nem mëgy ez, purgatórijumba végzëm. Ahogy elkezdëtt sötétëdnyi, mán ott vót a Zelenákgyerek nállam. Az új szomszéd elmënt valahova a fekete ótóval, na, mink mëg át a kertkapun, Tërkáho, oszt' fúttuk kifele a gépbül a gyomirtót, ahogy azt këll. Szëgény Tërka, ha látta vóna, biztos elviszi az ideg. Ollyan büdös vótt, hogy el nem lëhet mondani, a gyerëk mëg csak fútta, ilyeneket mondott közbe, hogy "dögöjjé meg, büdös dudva", mer' aszitte én csak a dudvát akarom kiszëdetnyi a szomszédbul. Én meg dobátam magamra a kërësztët. Na, ahogy végeztünk, mëgfizettem a Zelenákgyereket: álítólag úgy lëitta magát éccaka, hogy az annya vitte haza, de oszt' nem monta el neki a gyerëk, hunnan vót péze innya. Hogy monta vóna, mëgeskettem előtte az oltári szentségre, hogy éngemet gyanúba ne keverjën, mer' – térdre imáho', Jézus Krisztus – úgy elátkozom, hogy mënten elkárhozik. Priccol is a gyerek, ha mëllát, köszön mán előre, mer' fél, hogy a gyehenna tüze égeti mëg.

Vártam oszt', hogy visszagyön a szomszéd, oszt' ordít, de úgy képzejjed el, hogy azóta se űtet, se az ótót nem láttam. Nem tudom hova mëhetëtt, de az biztos, hogy nem a szomszéd faluba, mer' az nincsen illyen messze. Ahogy eltelt három nap, oszt' sárgútt az udvarán mindën elfele, engem csak bántott a dolog, hogy mán így elbántam a Tërka kertyivel, el is mëntem a plébánosho' gyónni. Vittem néki csörögefánkot, mer' azt igën szereti. Be is csúsztatta a reverënda alá. Hátha szól valamit a főnökinek. Remélëm, megbocsát a fëlëttünkvaló, bűnejinké.

Jók lëgyetëk. Gyövök letközelebb is.

2009. május 22., péntek

Blogger a blogról

Ma a blogírásról fogok blogbejegyzést készíteni, okulásotokra.

Mi a jó abban, ha az ember blogot ír? – vetődhet fel a kérdés abban, aki soha életében nem csinált ilyesmit. Bennem is felvetődött már párszor. Ez a blog számomra nem más, mint egy játszótér. Egy olyan hely, ahol a kreativitásomat és a grafomániámat kiélhetem napról napra. Szeretem szépítgetni, foglalkozom vele, ő pedig a reklámokból hozott kis bevétellel meghálálja azt. Ez egy intellektuális tamagocsi, egy betűmillióból álló háziállat. Egy olyan oldal, ahol kisebb közösség kovácsolódik össze: a blogíró és a rendszeres kommentelők szép egészet alkotnak. Nem ritka az sem, hogy egy évekkel ezelőtt írott posthoz hétről hétre új kommentelők csatlakoznak, és lassan egy egész tudástárat hoznak össze (ilyen a Chokito című, múltidéző cikk a maga 29 kommentjével: érdemes csatlakozni, és feltárni a mások által rég elfeledett emlékeket).

A weboldal analitikáját böngészve meg kell állapítsam, hogy egyre jobban megy a bót: május 12-én egyszer már átléptük az egy napra eső ötvenes látogatószámot. (Ott egy kis csúcs jelentkezik, azóta maradt a szokásos 30-35 látogatás naponta.) Soha nem gondoltam volna, hogy apró, de annál izgalmasabb blogommal ilyen hatalmas eredményeket leszek képes elérni, de rendkívül boldog vagyok, hogy van érdeklődés, így nekem is jobban van kedvem csinálni az egészet.


Ezeken a sikereken felbuzdulva többször gondoltam már a különböző témák kiszervezésén, más blogokba. Például hogy külön blogot kellene indítani Gizel nénédnek (aki, jelzem, hétvégén újra jelentkezik, mert vannak problémák a szomszéddal), vagy éppen egy, csak és kizárólag a technikai témájú postokat tartalmazó blog sem volna rossz. Próbálkoztam, de aztán ráeszméltem, hogy ez a blog így jó: minden megfér egymás mellett, a téma változatos, és soha nem lehet előre tudni, hogy holnap mi várja az olvasót. (Ezt sokszor még a szerző sem tudja.) Tulajdonképpen pontosan ez az, amit szeretek egy blogban. Jópár tematikus blogot is nézegetek, de amit a legjobban kedvelek, az a mindent-egybe-jellegű blog: a szerző kreativitása és éles elméje által napról napra újabb témákkal kápráztatja el a nagyérdeműt.

Gyertek naponta ti is, és nézzétek meg, hogy mi az újság.

2009. május 20., szerda

Heti aktuális

o/!

Megint sűrű hétnek nézünk elébe, de tekintsük át először, hogy mi történt eddig.

Tegnap éjszaka rengeteg pókkal álmodtam zavaros történeteket. Az Álmoskönyv szerint a pók szerencsét jelent. Hogy mennyire teljesült, azt nem tudom megmondani. Talán csak akkor tudnék érdemben nyilatkozni erről, ha a napot átélhettem volna a pókos álom nélkül is, és lenne összehasonlítási alapom.

Az elmúlt pár napban csak a fűnyírónk és a tévénk ment tönkre.

A fűnyíró az utolsó két méteren adta meg magát, és mivel most mást nem tudott kitalálni, ezért kompletten kiesett belőle a konnektor. Nyírom a füvet, és egyszer csak azt látom, hogy lóg a fűnyíró belső része kifele, de konkrétba'. Mondom, ennek bizony fele se tréfa. Én balga módon pillanatragasztóval próbálkoztam a műanyag részeket meghekkelni, ami nem hozott eredményt: nem is vártam tőle, de egy próbát megért. Kapcsolócsere, kétezer forint.

A tévénken legutoljára a Siegfried, a baromarcú lovag című veretes műalkotást néztük meg. (A kedvesem szerint lehet, hogy ez adta meg a készüléknek a végső döfést. :-)) Ezt követően pár óra múlva úgy döntöttünk: ma a tévé előtt vacsorázunk. Kompletten bepakoltuk a konyhában fellelhető összes élelmiszert tálcán, majd lekuporodtunk a tévé elé, ami akkor már se kép-se hang üzemmódban volt. Úgy is van mind a mai napig. A biztosítékcsere sem vezetett eredményre a közel 20 éves készülékben, meghalt, elcsendesült végleg.

Ha már így alakult, ez éppen jó apropót szolgáltatott arra, hogy a fogyasztói társadalom bűzös mocsarába lépve lovagoljuk meg a legújabb trendeket. Mivel úgyis régen akarunk már tévét venni, ezért ma egyeztettünk, és ha minden jól megy, akkor egy új készülékbe fogunk beruházni, ami az LG 37LG2000 típusjelű terméke:

LG 37LG2000

Nagy téma lesz ez, hölgyeim és uraim, én mondom. 94 cm, de nem fullHD, csak HDReady, erre telik a szerkesztőségben. Hadd ne mondjam, hogy mérnöki vénámmal micsoda várakozással tekintek a jövevény elé, és mennyire tévézéssel és filmnézéssel fogom tölteni a megérkezésétől számított legalább három napot. Valószínűleg a PC-bemenetet is ki fogom próbálni, és pár kör Need for Speedet nyomok a 94 centi átmérőjű panelen.

Addig azonban még alszunk egy párat.

Relikviagyűjtők figyelmébe: a karcagi Tesco játékosztályán újra tobzódnak a Megmondjaamackók, lehet konzumálni bátran, 3.590 Forintos darabáron. Hogy ez növeli az értékét, vagy sem, azt nem tudom, de mindenesetre én személyesen öleltem körbe az összes fellelhető példányt. :-)

Támadnak a barnák

2009. május 17., vasárnap

Marketingstratégia

Azért éri meg évről-évre a túrkevei Juhászfesztivált járni, mert minden évben találkozik valami érdekessel az ember. Két éve még a zsebdög volt a legnagyobb fogás, tegnap azonban olyan marketinget láttam, ami teljesen levett a lábamról, és muszáj vagyok megosztani az internet erre fogékony közönségével.


Sajnos nem vettünk belőle, főleg nem ennyiért, így nem tudtuk meg, hogy tényleg annyira finom volt-e...

2009. május 16., szombat

Macutake gomba

A macutake gomba Kína és Észak-Korea tölgyeinek és fenyőinek gyökerei közt vadon termő gombafajta, melyért busás árat képesek fizetni a világ minden országában lakó, új ízeket kereső, gazdag ínyencek. A gomba iránti élénk kereslet az 1980-as években, az első japán felvásárlók megjelenésével kezdődött. Ma a kínai falvakban élők gombák és gyógyfüvek gyűjtésével akár ezer dollárt – sőt a szerencsések ötezret – is megkereshetnek egy nyár alatt.

A kereslet pedig töretlen az igazi és eredeti macutake gomba iránt.

A macutake gomba (Wikipedia)

A macutake gomba csak meghatározott fafajták (főként a japán vörösfenyő) tövében nő, és ami megnehezíti a gyűjtők dolgát, az az, hogy ez a gomba soha nem nő kétszer ugyanazon a helyen. Nem kell nagyon belegondolni, hogy belássuk: nem ez az a gombafajta, amit pörköltnek főz meg az ember. Az aromáját olyan finomnak találják a gomba iránt rajongók, hogy meg sem mossák azt az elkészítés előtt, csak egy konyharuhával áttörölgetik, hogy a felesleges koszt eltávolítsák, az aroma viszont, ami a gombát különlegessé teszi, megmarad.

Emiatt a különleges aroma miatt keresik és fogyasztják ezt a gombát. Van olcsóbb, és drágább változata, attól függően, hogy melyik régióban és milyen minőségben sikerül ilyen gombát találni. A legjobb minőségű gombák darabja (!) átszámítva a húszezer Forintot is elérheti, kilója pedig a 400.000 Forintot.

Mivel jól látható, hogy az átlagember számára nem kimondottan gazdaságos megoldás macutake gombát az asztalra tenni vasárnap, ezért pár éve japán gombatermesztők új hibridet mutattak be, amely a drága macutake gomba közeli rokona, de ötödébe kerül az eredetinek. Mivel a macutake gombát nagyon nehéz termeszteni (az utóbbi 50 évben jelentősen meg is csappant a gomba házi termesztése), ezért tudósok keresztezték az elterjedt shiitake gombát a macutakéval, abban a reményben, hogy egy könnyebben termeszthető fajt hoznak létre. A legutolsó hibrid sikeres lett, állaga nagyban hasonlít a macutakéra és még a szakértők szerint is tartalmazza az eredeti gomba illatának nagy részét.

Japán 3000 tonna macutakét fogyaszt évente, ebből mintegy 1000 tonnát a szigetországban állítanak elő.

2009. május 13., szerda

Kirándulás Tokajban - 3. nap

A reggel megint csak bevásárlással indult, viszont én úgy ébredtem fel, mintha még jobban összevertek volna. Ennek ellenére megindultunk a bóttba, ahol feltankoltunk annyi kaját, amennyit még talán életemben nem vettem egyszerre – mondjuk viszonylag ritkán vásárolok 29 ember számára.

A vásárlás és reggeli után röviddel kitakarítottuk a szobákat, átadtuk a szállást az egyébként rendkívül életteli portásnak, majd elindultunk a mai programok felé. Elsőként a Tiszán átívelő híd hídfőjénél található kilátót vettük célba, innen néztünk le a mélységbe. Azt hiszem, már maga a kilátó szó hallatán döntött úgy pár ember, hogy nem jön fel velünk szétnézni, de a többiek sem hosszan gyönyörködtek az elénk táruló látványban.

Ezen a képen azt láthatjuk, ahogy a kirándulók
a kilátóból csodálják a kilátást.


A kilátóból remekül lehetett látni azt a rendezvényhajót, ami még a délelőtt folyamán egy órás sétahajózásra vitt bennünket: már bent "parkolt" a helyén, és csak minket várt.

Kikötött

A hajó még nem volt indulásra kész, így a diáksereg a parkolóban várt a kürtre, ami kisvártatva meg is szólalt. Felszálltunk, bemutattuk előre kifizetett jegyünket, és kisvártatva elindultunk a dízelszagú járművel. Szép kilátás nyílt a tavaszi Bodrogra, tettünk egy kört, így a pár évenként aktuális hajókázást újra megejtettük. Belátom én, hogy nem volt ez egy túlontúl adrenalinnövelő program, dehát mi férhet bele a harmadik napba, az indulás előtt?

Miközben lágyan ringunk a Bodrog hullámain,
Laci a legújabb rajzán gondolkodik


Zsolti megvizsgálja az asztal felületét borító
műanyag molekuláris szerkezetét, nagyon közelről


Miután újra a kikötőbe értünk véget ért a hivatalos program. Én még muszáj voltam enni egy csavart fagyit a közeli, főzött fagyit áruló hely teraszán, amíg a többiek életmentő ásványvizet és sajtos chipset vásároltak. Ezt követően azonban indultunk is hazafelé. A buszon jó volt a hangulat, már amikor nem aludt mindenki. Pityu például a reggel kapott tápanyagot egy zsömlébe szuszakolta bele:

Pityu Mega Szendvics

Fél egykor indultunk el, és közel öt óra lett, mire hazaértünk. Véget ért immáron az első osztályommal az utolsó osztálykirándulásom – azt hiszem, soha többet nem kirándulunk mi így, együtt. Jövőre már érettségizni és ballagni fognak ilyenkor, pedig még emlékszem arra az időre, amikor érkeztek...

Jó volt, srácok-lyányok! Remélem, nektek is tetszett!

2009. május 12., kedd

Kirándulás Tokajban - 2. nap

Nos, reggel valahogy úgy keltem fel, mintha jól elvertek volna kerítésléccel. Mindenem fájt. Korán reggel azzal indítottunk, hogy kedvesem és két vállalkozó kedvű kiránduló (Roli&Tomi) kíséretében átmentünk a közeli marketbe, hogy némi reggelivel dobjuk fel a fáradt tanulóifjúságot. Alig bírtam menni, de nyögtem és vánszorogtam.

Vásároltunk egy nagy bevásárlókocsi finomságot, hogy mindenkinek jusson bőségesen kaja.

Elég lesz ennyi minden?

A reggeli után fél tízkor indult a program. Először elindultunk Sárospatakra, hogy megtekintsük a Rákóczi-várat. Ez nem bizonyult olyan érdekesnek, mint gondoltam. A tanulóifjúság ugyanis így néz várat:

Megfáradt utazók

Való igaz, hogy a járda burkolata is figyelemreméltó volt, a többség azonban végignézte a várat, megcsodálta a monumentális mélységeket és magasságokat, a robusztus, kötőanyag nélkül épített várfalakat, és az egész helyből áradó ódon szépséget.

Várat csodáló csapat

Egy óra eltelte után indultunk tovább a nap fő programja, a Sátoraljaújhelyen található magas-hegyi libegő felé. Kisvártatva meg is érkeztünk, és igazából ekkor tudtam értékelni azt, hogy busszal jöttünk, ugyanis ha végig kellett volna sétálni az egész városon az ekkor már nem létező lábaimmal (ahogy az az eredeti, vonatos tervben szerepelt), hát valószínűleg feladtam volna. De így kényelmesen, háztól-házig szolgáltatást kaptunk.

Lebótoltuk a jegyet, és indulhatott a móka.

Andris és Lali beszáll

Az egyik fele még föl, a másik fele már le

Izgalmas a program :-)

Sajnos fent nem lehetett kiszállni, ugyanis egy kalandpark készül a hegyoldalban, és (hogy ennek részeként, vagy sem, de) elbontották a hegy tetején található kilátót. Ezt nagyon sajnálom, mert 2005-ben, amikor szintén csak itt kirándultunk, még felmehettünk oda, és pompás kilátás nyílt az egész környékre.

Én a kilátóban, egy nap híján négy éve

Izgalmas bobpálya épül a libegő melletti erdőben

A libegés után jól esett a stabil talaj. Sanyi időközben teljesen kiégett, ugyanis rájött odafent, hogy tériszonya van. Késő bánat - eb gondolat, ahogy a mondás tartja.

Egy rövid teszkózást követően indultunk ebédelni a város szívében lévő étterembe.

Lali virágot eszik, Kaniban ettől meghűl a vér

Tomi vegetáriánus menüt fogyaszt

Egyszerű, de ízletes ebédünk


Ebéd után indultunk vissza Tokajba. Mára már nem volt betervezett program, ezért a délutánt egy kis csendes pihenő és az esti partizás töltötte ki. Ma is ugyanazt a helyet választottuk, mint tegnap, viszont duplaannyi emberrel mentünk.

Csocsó rangadó

Lalinak nem jött ki a lyukból, ezért dűt-borít

Az estét itt éjfél előtt zártuk, azonban kedvesemmel még beiktattunk egy Tisza-parti sétát. Hogy közben mi zajlott odabent a szálláson, azt nem tudom, de azokból a morzsákból, amiket hallottam, azt hiszem nem is akarom tudni. Végérvényesen hajnali két óra felé csendesedett el a kollégium. Én azon gondolkodtam, hogyan leszünk képesek holnap felkelni, és időben elhagyni a szállást. Ezen addig gondolkodtam, hogy kicsit később teljesen elnyomott az álom.

(Holnap jön a finálé, tartsatok ki!)

2009. május 11., hétfő

Kirándulás Tokajban - 1. nap

A tavalyi évhez hasonlóan idén is osztálykirándultunk egy jót. Eger után szabadon Tokajra esett a választás, még valamikor a tanév elején. Ehhez is tartottuk magunkat egészen az indulás pillanatáig. Igaz, hogy a program eredendően vonatra volt tervezett, így aztán nem is kaptam csak kisebb agyvérzést némi szemgúvadással kombinálva, amikor a vasutasok pontosan az indulásunk napjára hirdettek sztrájkot. De legalább szóltak előre. Kénytelen voltam buszt foglalni, amit később nem is bántam meg...

Május 8-án, pénteken, a reggeli órákban indultunk. Összeszedtünk mindenkit a környező városokból, és buszunkkal egészen Mezőkövesdig robogtunk, ahol megálltunk egy rövid pihenő erejéig. Mindenki feltöltődött a jól eső cigizéstől mozgástól, és indulhattunk is tovább.

Pihenünk

Tokajhoz közeledve feltűnt a Kopasz-hegyi TV-adó tornya. Enyhe sokk lett úrrá a busz utasain, amikor közöltem, hogy bizony oda mi még ma délután fel fogunk mászni. Ahogy egyre közeledtünk, és terebélyesedett a hegy, úgy lett úrrá rajtam is a hűvös rémület, amit igyekeztem pedagógushoz méltóan leküzdeni.

Igen, oda fogunk felmenni

Megérkeztünk, lebótoltuk a szállást és rövid akklimatizálódást követően (=ordítás a folyosón, te melyikbe' alszol? - jellegű kérdések folyamatos hallgatása, valamint az elmaradhatatlan ajtócsapkodás) elindultunk a mindent eldöntő túrára. Átrobogtunk Tarcalra, és onnan indultunk meg a TV-torony felé. Lent még nem sejtettük, micsoda élmény és kikapcsolódás lesz ez az út. Küzdve a szintkülönbséggel, először azt hittük, hogy rosszul látunk, amikor egy dombocska tetején egy üveg aszút pillantottunk meg. De aztán kiderült, hogy mégsem a látásunkkal van baj: egész jól sikerült reklámja ez a környék leghíresebb borának.

Nem fotosopp

Gyűrtük lefelé a kilométereket. Gyakorlatilag félút után úgy fújtattam, mint egy szétázott tangóharmonikapapír. A diákok már sehol nem voltak, vígan ugrándoztak felfelé, miközben én az életemért küzdöttem. Mindeközben persze tartottam magam, és az élet rögös dolgait elemeztük kedvesemmel, és buszunk sofőrjével. Amikor már végképp feladni készültem, megjelent előttünk A Torony.

A torony... hamarosan felérünk!

Halleluja, mégsem veszünk el itt a messzi idegenben! Hadd ne mondjam, hogy mire mi felértünk, a diáksereg már megnézett mindent, ami megnézhető a helyen. Rendkívül jó kilátás nyílt a hegyaljára és az alföldre, érezni lehetett a teret, szóval a grafika az nagyon ott volt (hogy úgy kockául mondjam). A hegy oldalában siklóernyősök várták a legjobb szelet, sajnos nem indultak addig, amíg ott tartózkodtunk. Így inkább csoportképet készítettünk. (Kattintásra megnőnek a képek.)

Normális verzió

Abnormális verzió

A hegyoldalt böngészve kedvenc diákjaim megpillantották, hogy valaki nagyon rajong értem: kőbe vésett monogramom nem hagyhat kétséget afelől, hogy népszerű vagyok a Kopasz-hegyen is.


A hegyről lefelé már sokkal hamarabb, mintegy 75 perc alatt lejutottunk. Hadd ne mondjam, hogy ennyi mozgás az ifjúság nagy részének elég volt egy napra, így aztán amikor este elmentünk partizni, csak nyolcan jöttek velünk. Jót beszélgettünk és szégyen vagy nem, de egyetlen helyi borkülönlegességet sem kóstoltunk meg. Én például csak kóláztam. ;-)

Éjfél körül kerültünk ágyba, akkor már éreztem, hogy itt bizony komoly problémák elé fogok nézni az elkövetkezendő napokban, ami a láb-izomláz és a járás összefüggéseit illeti.

(Holnap folytatjuk...)

2009. május 10., vasárnap

Élménybeszámoló következik

Túl vagyunk egy tokaji osztálykiránduláson, ami eléggé kivette belőlem az erőt. Annyira azért nem, hogy ne tudjak egy képekkel illusztrált beszámolót készíteni. Holnap tehát ez következik. Addig azonban kitartás.

2009. május 6., szerda

Sirimi és Sorsolygó

Megesik az, ha az ember faluhelyen nevelkedik, hogy a kazettás magnóból a presszó rock sorsfordító erejű etűdjei ütik fel a fejüket délutánonként, bezengve ezzel egy egész udvart, meg behálózva egy egész gyerekkort. Az aprótalpú gyermek még ugyan nem érti a szöveget, de azért már dúdolja a melódiákat, és teljes baromságokat hall ki a sorokból.

Arról már írtam régebben, hogy voltak dalok, amiket konzekvensen máshogy énekeltünk, de mindez csak abból fakadt, hogy ezek nem magyar nyelvű nóták voltak, és muszáj volt valahogy emészthetővé tenni a szöveget. Ma azonban eszembe jutott két olyan dalszöveg-részlet, amit én magam énekeltem hülyén, és csak később jött a megvilágosodás.

Ím az első:

Nem érdemes sírni, ha gyötör a bánat
Csak kacagnak rajtam, hogyha sirimi látnak.

De ki, vagy mi a mennykő az a sirimi? Hosszas eszmefuttatás után sem tudtam ezt megfejteni gyerekfejjel, és azt hiszem akkor vált végleg egyértelművé, hogy helyette a sírni szó értendő, amikor bátyám rettenetesen kiröhögött a fennhangon énekelt sirimimmel együtt. Azóta tudom a szöveget.

Aztán itt a második:

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem,
A sorsolygó nem tudja, mit akar.

Ki ez a sorsolygó, és hogyhogy nem tudja mit akar? Azt nem állítom, hogy álmatlan éjszakákat tipródtam végig ezen a problémán, az azonban bizonyos, hogy a sorsolygó nagyon sokáig megvolt a szókincsemben. Olyan sokáig, hogy amikor kiderült számomra, hogy annak helyén valójában "sors olykor" van, nem akartam ezt elfogadni, és ha hallom ezt a dalt, mind a mai napig sorsolygózok.

Ma ennyit meséltem a régmúlt időkről. Legközelebb valami egészen más jön.

2009. május 5., kedd

Járdaépítő SC

Hétvégén autóbejárót építettünk. A szomszédunk, akivel eleddig egy szót nem váltottam, meglátta, hogy serénykedünk, és készségesen felajánlotta, hogy vannak nála bontott betondarabok, elvihetem, ha kell nekem. Kellett. Pakolás közben két deci szilvapálinkával akart rávenni arra, hogy takarítsam el az udvaráról az összes betont. Na, ezzel kábé annyira meghatott, mintha egy beteg tevét ajánlott volna fel munkadíjként. Meg aztán azt is gondoltam, hogy csak nem olyan dokkmunkásnak nézek ki, aki pálinkáért gyakorlatilag bármit, és meg is makacsoltam magam: megköszöntem az addigi szíves közreműködést, és lekoccoltam. (Akkora már bőven összegyűjtöttem annyi betont, amennyi kellett.)

Ma érzékeltem, hogy a csákány egy olyan eszköz, amit nem kimondottan nekem fejlesztettek ki. Értem én, hogy a világ úgy megy előre, hogy vannak a csákányosok, akik kicsákányozzák a fél Földet, csakazért, hogy a kicsákányozott lyukakban alagutakat építsenek, vagy éppen aranyat találjanak. Aztán újabb csákányosok jönnek, akik a kitermelt kupacokon akarnak keresztülcsákányozni, vagy éppen a kupacokat elteríteni. És itt jövök én a képbe, merthogy a mi udvarunkon is elterítettek egy-két kupacot, ez azonban nem esik egybe az én elképzeléseimmel, és újra felcsákányozom az udvart, csakazért, hogy abba a majdnem bónuszpálinkás betondarabok belekerüljenek.

Tudni kell ugyanis, hogy udvarunk – mint minden normális embernél – föld alapú. Namármost, gépjárművel a tető alá való beállás télvíz idején, esős és havas időben meglehetősen lehetetlen, mivel az ezerhatos benzines termeli ám kifelé a sarat rendíthetetlenül, ezáltal ássa elfelé magát. Ezen kívántam változtatni olyan módon, hogy a betonozott részt meghosszabbítom, és egyfajta mozaikként folytatom azt addig, amíg dobja a gép. Hozzá is láttam ma délután, és csákányoztam kifelé a földet, ami bámulatos kincseket rejt a Snickers csokipapírtól kezdve a hipóskupakon át a szúnyogháló-darabig. Az így keletkezett mélyedésbe pedig (az udvar másik végéről) cipeltem a hatalmas betondarabokat, amiknek azért volt súlya. Forgattam, rendezgettem őket, hogy elérjem a kívánt eredményt. Nehéz munka volt ez, pajtások, de a részeredmény mérnöki precizitása és esztétikuma még engem is meglepett. E:

Betonmozaikot a népnek!

Na, idáig jutottam két óra alatt. Fürödtem egy jót, és most beültem a számítógép elé, adott pozícióba. Nagyon nem mozgok, így nem fáj mindenem. De jól haladtam; amikor időm engedi folytatni fogom a csákányozást és betonozást, mert bőven lehet még folytatni a mozaikot.

Megnyugvást, barátaim!

2009. május 2., szombat

Mutasd meg a számítógéped!

Eszembe jutottak a régi idők, amikor még én és az akkori számítógépem gyakorlatilag egy egészet alkottunk. Tudtam róla mindent, a legapróbb zajokból, rezdülésekből és jelekből meg tudtam mondani, hogy lefagyás következik, vagy minden a legnagyobb rendben megy. Szerettem a gépemet, és nem csak munkaeszköz volt, hanem egyfajta legjobb barát funkciót töltött be nálam.

Voltak olyan napok, amikor ezt az ember-gép kapcsolatot fel kellett tárnom mások előtt. Soha nem látott rokonok érkeztek hozzánk, ráadásul gyerekkel, ami már alapjában véve se lehet jó. Hiszen a soha nem látott rokonokkal most ugye mit is beszélgessünk. Ilyenkor általában előjött a mondat, amitől a falra tudtam mászni: Zolikám, mutasd már meg Petikének a számítógépedet! Egyértelmű terelő mozdulat ez a szülők részéről, hogy a gyerekek a lakás egy másik szegletébe vonuljanak át, és ne zavarják a szülőket abban, hogy feltárják a múltat, meg annak okát, hogy tulajdonképpen miért is nem látogatták egymást az elmúlt tizenhárom évben.

És nem volt mese, mennem kellett, és Petikének meg kellett mutatnom a számítógépemet.

Informatikus virtussal fogtam bele a legjobb rendszerindító-lemezek elemzésébe, és a legjobb zenelejátszó programokkal mutattam be a legtutibb S3M és XM formátumú dalokat, dübögött minden, ahogy kellett, de Petike sajnos mindezt nem tudta értékelni, neki ugyanis a számítógépről egy dolog jutott csak eszébe:

– Figyejjmán, játékod, az neked van, játékod?

Van játékom, üázzek. Elődúrtam valami jó kis logikait, figyeled, mennyire ott van ez? Petike unott képpel nézte, ahogy a köröket és négyzeteket egymás ellen hangolom a képernyőn.

– Kipróbálod? – kérdeztem, mert tudtam, hogy ennek is el kell jönnie egyszer.
– Figyejjmán, ótós játékod neked van, olyan ótós? – kérdezte erre ő.

Ótós is van, GP, legjobb. Csak úgy izzasztotta a processzort a mai szemmel hót gagyi grafika, de Petike szíve megdobbant, és máris az élmény részese akart lenni:

– Ú, he, asztakurva, figyejjmán, jáchatok vele, evvel most, én?

Játszhatsz. De azt ne hidd, hogy egy percre is felügyelet nélkül hagylak, amikor éppen az én gépemet használod, Péter. Csak nyugodtan játssz, de egy pillanatra sem veszem le rólad a szemem. No, így telt el másfél óra, amikor Petike, megunva, hogy állandóan veszít, újabb és újabb típusú játékokat óhajtott kipróbálni, amit én szó nélkül, droid módra teljesítettem. Mindaddig, amíg végre felcsendült a megváltó hangja, az az édes, drága, női hang:

– Petikeee! Merre vaaaagy?! Gyere, mert megyüüüünk!
– Ne mááán, anyuuu! Olyan jól játszoook, első vagyoook!

Pedig egyáltalán nem volt első, talán csak a végéről nézve. Szerencsére azonban a megváltót nem lehetett csak úgy befolyásolni, és Petikének ott kellett hagynia az én Szent Rendszeremet.

Azóta sem láttam őt, pedig már több, mint 13 év eltelt. De ma valamiért mégis eszembe jutott.