Oldalak

2016. december 31., szombat

Boldog új évet!

Boldog új évet kívánok blogom minden kedves olvasójának! Találkozzunk 2017-ben is! :)


2016. december 30., péntek

Mit fotóztam 2016-ban?

Jubileumi, 10. epizódjához érkezett a szokásos év végi Mit fotóztam... című sorozatom, amelyben az óév búcsúzásával együtt előszedem az idei év rohanása közepette készült fotókat és elcsodálkozom azon, mennyi minden történt ebben az esztendőben. (Igazából azon is elcsodálkozom, hogy már 10 éve osztom meg ezeket a képeket minden év végén...) Eseményből nem volt hiány idén sem, garmadával készültek a családi képek felcseperedő gyermekemről. Most azonban nem ezekből válogatok, hanem azokból a fotókból, amik a köztes pillanatokat örökítik meg. Lássuk hát, mit fotóztam 2016-ban? 


Lépteket


Érdeklődést


A tél végét


Kerékpártúra hangulatát


Teljesítményt egy esős napon


Átpakolást


A természet ébredését


Vendelt :)


Nyár eleji ízeket


Jóidőt


Nyári magányt


Végső búcsút


Pihenőt


Égett gumit


Remekül elkapott pillanatot


Az ősz első jeleit


Patakpartot


Nyár végi éjszakát


A vakáció utolsó napját


Vidám iskolakezdést


Lejárt munkaidőt :) 


Színek oktatását, kavicsokkal


Zozót


Az ősz derekát


Nagyszüneti értekezleten való elmélázást


Templomot, ködben


Hideg csendet


Az óév utolsó autós kirándulását

2016. december 24., szombat

Karácsonyi rohanás

Nagy izgalommal vártam a szentestét. Minden összejött: szépen haladt a délelőtt, finom ebéd volt kilátásban, a fát pedig már napokkal azelőtt megvettük (hozzáteszem, kokaináron). Már alig vártuk, hogy gyermekünk mély álomba merüljön és végre eljöjjön hozzánk is a Jézuska, hozza a karácsonyfát, ajándékot, egy kis ezt, meg egy kis azt. Délelőtt sétáltunk egy nagyot a kis Zozóval, aljasul talán azért is, hogy ez a fentebb említett mély álom tényleg mély legyen és legyen időnk konzultálni a Jézuskával arról, hogy mit hová tegyen. (Amennyi játék van szétszórva mindig, még eltévedt volna közötte...) A sétából hazatérve azonban nem mézeskalács illat lengett felém, hanem drága feleségem jajveszékelése aggódó szavai: nem működik a karácsonyfaizzó! És a karácsony nem karácsony fények nélkül! Én ugyan próbáltam őt az ellenkezőjéről meggyőzni, ám ez hasztalannak bizonyult, így szakértelmem fitogtatva sebtiben izzókat cserélgettem ide-oda, hátha majd ettől életre kap az egyébként pár másodpercre mégiscsak világító fényfüzér. De nem így történt: olyan sötét maradt az, mint az éjszaka, holdvilág nélkül. Ez végképp tönkrement. Ezt nem hagyhattam, így sapkát és kabátot rántottam, majd nyakamba vettem a várost.

Volt még egy óra a kisfiam akkujában, ezt követően pedig könyörtelenül az altatás és a Jézuska következett, tehát meg volt kötve a kezem: 60 perc alatt itt világító izzókat kell szereznem. Namost amikor az ember ilyen nehéz pillanatokban, feszített tempóban útnak indul, a benne lakozó teljes naivitással azt reméli, hogy az üzletek tárva-nyitva arra várnak, hogy oda belépve a széles árukínálatból válogassunk. Ezt reméltem én is, hiszen mikor máskor lehetne karácsonyfaizzót vásárolni, ha nem szenteste előtt pár órával. Az első helyen csak kültéri volt 10.500-ért. Hú, gondoltam magamban, ez nehéz karácsony lesz. Bolyongtam a piacon (50 perc maradt), sehol semmi, aztán egyik-másik üzlet, ajándékbolt (30 perc), drogéria, szupermarketek (20 perc). Mindenhol sajnos nincs már, vagy nem is volt. Aztán háztartási műanyagárubolt. Itt már-már megcsillant a remény, hogy a keresés véget ért, de nem: a megnevezett, egy darab karácsonyfaizzó-szettet valamivel 8.000 Ft fölött mérték, így mentem én tovább rendületlenül. A rablásnak is van határa. 10 perc maradt. Végső elkeseredésemben egy százforintos üzletlánc helyi elárusítóhelyére mentem be, de ott is csak sajnálkozó mosollyal közölték, hogy volt – de már nincs.

Az idő lejárt. Bánatosan bandukoltam hazafelé az apró szemű szállingózó hópihék között, agyamban mindenféle alternatívákat fabrikálva a világítás megvalósítására. Otthon leszegett fejjel ismertem be nejemnek csúfos bukásomat, s már-már ott tartottunk, hogy a szomszédos városba megyünk át fényért, amikor végre férfiként összekaptam magam és azt mondtam határozottan: hát nehogymá! S szemem kiégetve néztem át ellenfényben az izzósor minden egyes izzójának izzószálát. Áldottam jó sorsomat, amiért annak idején csak 50 izzóból álló fényfüzért vásároltunk, ám amint ezen gondolkodtam, az egyik izzó gyanús lett. Ez tök fekete. Ezen nem világít át a fény. Gyorsan kicseréltem, igazgattam még egy-két izzót, s ekkor – mintegy varázsütésre – színes fényár terítette be a szobát. Arcunk felderült, gyermekünk viszont már nyűglődött, s gyorsan el is aludt.

Amíg álmában mesés tájakon bolyongott, nálunk járt a Jézuska és karácsonyfát hozott, ajándékostul, ragyogó fényekkel.


Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk a Thozoo naplója olvasóinak!

2016. december 20., kedd

Nescafé 3in1 - Csokis mogyoró

Még emlékszem arra az időre, amikor a tanulóifjúság olvasta a blogomat, s egy ízben a naplóm világában kevésbé elmerültek megjegyezték, hogy ez a blog nem szól másról, mint kávéról, meg macskákról. Ezt szeretném egy kicsit táplálni a mai napon azáltal, hogy bár macskákról nem, kávéról annál inkább lesz szó. Itt van ugyanis az új limitált kiadású íz a Nescafé 3in1 világából, ami nem más, mint a csokis mogyoró.

Nescafé 3in1 Choco Hazelnut

Vegyes érzelmekkel vásároltam ebből a kávéból egy tízes csomagot, gyermekkoromban ugyanis egyáltalán nem rajongtam az egyébként kiváló, tört mogyorós csokoládéért. Később kicsit szorosabbra fűztük a viszonyunkat, de mivel normális, nagy darab tört mogyorós csokoládét már régen fogyasztottam, érdeklődéssel kavartam össze az első adagot ebből a finomságból. Amit rögtön érezni, elsőre, hogy nincs benne annyi kávé, mint a Classic 3in1 kávéban, viszont már az első korty után az orrba mászik a tört mogyoró egyedülálló íze. A csoki csak később érkezik, kissé gyengébben, mint várná az ember. Saját ízlésem szerint egy kicsit kevesebb vízzel kell készíteni, mint a "rendes" 3in1 kávét, úgy lesz igazán finom és igazán csokis-mogyorós ízű. Aki valóban kávét szeretne, annak olyannyira nem ajánlom: a kávé íze lényegében eltűnik az aromák okozta ízorgia mögött, ha pedig egy kis "rendes" kávéval bepótoljuk, eléggé disszonáns ízhatást tudunk elérni vele (kávés-mogyorós-csoki).

A limitált és egyéb ízesített kiadások közül nálam még mindig a kókuszos 3in1 Nescafé a nyerő, a csokis mogyoró is jó úton halad, de a kókuszost nem tudja lenyomni. Egy próbát azonban mindenképpen megért, s ha marad még belőle a boltok polcain, egyszer-egyszer biztosan a bögrémbe kerül majd.

2016. december 15., csütörtök

Csőstül

Az úgy kezdődött, hogy elkezdett nem menni az autó. Minél jobban tapostam a gázt, ő annál inkább megbokrosodott és nemhogy fürge száguldásról, alapvető gyorsulásról sem álmodhattunk már. Később rángatni kezdett, de úgy ám, hogy majd' kiestem az autóból asszonyostul-gyerekestül. Nem keseredtem el, van itt szakszerviz, már vittem is a járművet. Mindjárt legomboltak rólam huszonkettőt.

Addig is, amíg az autó gyógyul, nézzünk tévét. Ja, azt ne nézzünk, mert a tévé is kipurcant. Pontosabban túl aktívan működött: néha bekapcsolta magát, csatornát váltott, belépett a saját menüjébe, átállított ezt-azt, utána kilépett, hangerő fel-le, mikor mihez volt kedve. Semmi gond, van itt szakszerviz, már vittem is. Baját még azóta is keresi a Mester. Remélhetőleg előbb-utóbb kiderül, hogy mi nyuvasztja a kis lelkét, mert hetek óta odavan már a készülék. Bár sok hasznát akkor se vennénk, ha itthon lenne, hiszen az öntudatra ébredt masina soha nem jó, ezt már a Terminátor óta tudjuk.

De akkor most min nézzünk filmet? Nincs gond, hiszen vannak számítógépeink, majd azon hirtelenjében megnézünk egy mozit. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha a monitor képe el nem sötétül 5 perc után. A kép gyönyörűen ment rajta egyébként, csak háttérvilágítás nem volt. Ahogy a délutáni napsütés rávilágított a képernyőre, láttunk némi mocorgást, de az nem volt az igazi. Még mindig nem keseredtem el, van itt szakszerviz, már vittem is. Mindjárt legomboltak rólam újabb ötöt.

Hogy érezzük a törődést azóta sorra égnek ki a villanykörtéink (legalább négyet cseréltem két hét leforgása alatt), ciceg-zizeg az éjjelilámpánk, kiszakadt a kabáttartó fogas a falból, tiplivel együtt, a mosógépünk pedig viccből néha-néha ereszti a vizet. Minden pár hónap leforgása alatt. Most már nem kapkodok, még megvárom, amíg két-három dolog tönkremegy a lakásban, de szakszervizbe nem viszem már őket, inkább egy kupacba hordok mindent az udvar közepére és ott gyújtom meg. Mindeközben hangosan fogok hahotázni, ahogy a tűz fénye orcámon csillog. Hát lehet ezt ép ésszel bírni? :)

2016. december 11., vasárnap

IT szakorientáció

Megmondom őszintén, nem rajongtam, amikor megkaptam az IT Szakorientáció nevű tárgyat, amely arra hivatott, hogy a különböző informatikai szakmákat mutassa be általam a 9. évfolyamos tanulóknak. A 9. évfolyamos tanulók azonban éppen csak belecsöppentek a középiskolás világba, így arról beszélni nekik, hogy mi vár rájuk 8-10 év múlva még igencsak távlati. Sokkal több értelme lenne ennek a tantárgynak 11. évfolyamon, amikor már közeleg a pályaválasztás. De vitának helye nincs, ezt itt és most kell oktatni az ifjaknak, így belevágtam én is. Arról írtunk legutóbb dolgozatot, hogy mit csinál egy szoftverfejlesztő, hol, milyen szakirányon tanulhat tovább és ha már szoftverfejlesztőként dolgozik, mennyire kell odafigyelnie az ergonómiára. Ez utóbbi – ha lenne itt olyan, aki nem tudná – nem más, mint az emberi adottságoknak a lehető legjobban megfelelő munkaeszközök és munkakörnyezet kialakítását jelenti. Sokat beszéltünk erről órán, a dolgozatban mégsem jött ez teljesen vissza.

Lássuk a legjobbakat!

Kérdés: mi a távmunka?
Válasz: otthonról adja a munkát a főnöknek időre.

Feladat: ismertess pár dolgot, amitől ergonomikus lesz a munkavégzés!
Válaszok:
- az alkarnak és a felkarnak derék fokos szöget kell bezárnia.
- az, hogy mekkora egeret használunk, a kedvünktől függ.
- a kéz legalább függőleges helyzetben legyen.
- a lábunknak el kell érnie az asztal végét.

Kérdés: milyen szakirányban tanulhat tovább valaki a felsőoktatásban, ha szoftverfejlesztő szeretne lenni?
Válasz: webgyógyító-programozó.

Kérdés: mi az ergonómia?
Válaszok:
- Megfelelő köteléket jelent test és lélek között.
- Az adott munkahelyen minden látható normálisan.
- Kényelem, jó érzés, nem tudom.

A napomat pedig az az apró, kedvesen rímekbe burkolt fenyegetés aranyozta be, amit az egyik dolgozat hátoldalán olvastam:

"Dolgozat, dolgozat, legyél meg most kettes, 
Mert különben megtalállak és feldolgoz a hentes." 

Néha úgy érzem, hogy bazi öreg vagyok én már ehhez...

2016. december 7., szerda

Itt járt a tél

Megmutatta magát a tél: a hét elején fagyos mesevilággá változott a város és pár napig megcsodálhattuk, hogy a fagyos táj látványa is gyönyörű tud lenni, főleg egy meleg szobából kifelé tekintve. 


Egy pár megnyugtató adat: 17 nap van karácsonyig, 10 napot kell még iskolába jönni és 24 nap van még hátra az évből, hogy belefogjunk a következőbe új lendülettel, egy csomó fogadalommal és arra gondolva, hogy jövőre természetesen még jobb lesz, mint idén volt. ;)


Hamarosan megjelennek a karácsonyfa- és petárdaárusok városszerte, talán lesz karácsonyi vásár is és kis szerencsével egy kevés hó is hull karácsonyra. Meleg tea, kötött pulóver kerül elő és egy kis év végi pihenés is várható... bárcsak ott tartanánk már, nagyon várom. 


Bár az időjárás-előrejelzés nem támasztja alá az extrém decemberi hideget, a karácsonyi-téli hangulat remélhetőleg meglesz! Ha máshogy nem, hát ezen téli képek láttán, melyet az elmúlt napokban készítettem. Jó karácsonyi készülődést mindenkinek! :)

2016. szeptember 19., hétfő

Beragadt, de ingyen van!

Ma délután egy óra tájban kaptam egy üzenetet számlavezető bankomtól, hogy a hétvégén elindított átutalást technikai okok miatt nem sikerült végrehajtani – ha gondolom, ismételjem meg a tranzakciót. Gondoltam, hát mibe fájt volna nektek, ha automatikusan újraindítjátok, de jól van, protokoll van, megcsinálom én. El is ment a pénz útjára, meg is kapták a túloldalon, majd egy óra múlva kaptam egy üzenetet, hogy a hétvégén elindított átutalást technikai okok miatt nem sikerült végrehajtani – ha gondolom, ismételjem meg a tranzakciót. Fú, mondom, toppon vagytok, srácok, sebaj, tévedhetünk mindannyian. Pontban kettő órakor újra megkaptam ezt az üzenetet, majd háromkor és négykor is.

Gondoltam csak felhívom a bankot, hogy itt azé' valami csak nem jól van, nem akarok egész éjszaka SMS-eket olvasgatni, csak csináljanak valamit. Az azonosításon túljutni mindössze 3 percbe került, beírtam egy rahedli számot, majd egy búgó hang kérdezte, miben segíthet. Mondom, hogy jönnek ám az üzenetek, számolatlan, asszonyom! Azt mondja nekem, hogy ő bizony csak egyet lát belőle, ez az SMS a szolgáltatónál beragadt, ott érdeklődjek.

Felhívom a szolgáltatót, ahol rögtön közlik, hogy aranyfokozatú ügyfélként kiemelten fontos vagyok a számukra. Ehh, mondom, nekem akkor lehet, hogy bejött az élet. A hangos menürengetegben kiválasztom, hogy kit akarok, mit akarok. Ügyintézőt akarok. Végighallgatom a szignált ötször, jelentkezik egy ifjú titán, bemutatkozik, majd kérdezi, hogy miben segíthet. Elmondom szomorú, de szép ívű történetemet, mire közli velem, hogy hát bizony az én telefonom elromlott.

– El e? – kérdezem hányaveti módon, majd félénken mondta, nem tudja, hogy tudom-e, de a mai okostelefonokon nagyon fontos a szoftverfrissítés és az enyémen bizonyára egy régebbi szoftver fut. Mondom neki ne vicceljen már velem, a telefonra elérhető legújabb Android megy rajta, minden szuper, minden jó, csak a bank nyomja az SMS-t. Azt mondja márpedig ez szerviz, ha gondolom, kitölti máris a szervizlapot és küldhetem Pestre a Sony szervizbe a készüléket. Mondtam neki, hogy köszönöm, majd újraindítom inkább előbb, aztán meglátjuk, mi történik.

Öt órakor megint kaptam egy SMS-t számlavezető bankomtól, hogy a hétvégén elindított átutalást technikai okok miatt nem sikerült végrehajtani – ha gondolom, ismételjem meg a tranzakciót. Na, hát mondom azé' nehogy már mégiscsak, újra felhívtam a mobilszolgáltatót, ahol közölték, hogy arany foko... de itt már nyomtam, hogy 4, 4, 1, 0, és már csörgött is az ügyintézőnél a telefon. Egy jányhoz sorsolt be a gép, akinek elmondtam a bajom újra, majd ő közölte, hogy a mai okostelefonokon nagyon fontos a szoftverfrissítés és az enyémen bizonyára... mondtam neki, hogy nemá. Csak a bank SMS-ei közül ezzel az eggyel van baj, minden más funkció tökéletesen működik. Hű meg há, és akkor most ő átkapcsol engem a háttércsoporthoz. Mondom, az jó lesz.

Rövid zenehallgatás után egy bajuszos hang vette fel a telefont, akinek elmondtam a problémámat újra, majd ő közölte, hogy akkor most egy kis zenehallgatás történik, addig ő elemez, egyeztet. Végighallgattam egy etűdöt, és jött is vissza, majd mondta, hogy az ő rendszerükben hiba nincs: valóban az látszik, hogy a bank rendszere nyomja nekem az SMS-t, beragadásnak nincs nyoma, nyugodtan mondjam nekik, hogy ők a hunyók, mert a vonal be lett vizsgálva.

Kapva kaptam az alkalmon és újra felhívtam a bankot. Azonosítás, ezermillió szám, Karádi Katalin hangú ügyintéző jelentkezik. Mondom megint, hogy mi, azt mondja ő továbbra sem tud mit mondani, ő csak annyit lát, hogy egy SMS-t küldtek el nekem. De ki fogják vizsgálni az ügyet – viszont az legalább 30 nap. Közöltem vele, hogy ha én harminc napon keresztül folyamatosan ezt az egy SMS-t fogom minden órában megkapni, akkor egész biztos vagyok benne, hogy holnap megint felhívok valakit, meg utána is, és minden nap is. Mert azért nehogymár. Ha pedig hónap végén kiszámlázzák nekem ezeket az üzeneteket, akkor meg aztán nagyon mérges leszek. Karádi kuncogott egy rövidet a vonal másik végén, és csak annyit mondott:

– Ugyan már! A technikai problémákról értesítő SMS-ek ingyen vannak! 

Ejj, de fasza! Akkor nekem csak bejött az élet! Persze hogy később végül mi történt, azt már nem tudom: este hatkor már nem jött SMS. Talán azért, mert a bank már ilyenkor nem küld üzenetet, mint ahogy nagyon reggel 7 előtt sem jött még tőlük soha semmi. Lehet, hogy reggel ömlesztve megkapom az esti összes SMS-t, egyben. :) Majd meglátjuk, izgalmas napnak nézünk elébe.

2016. szeptember 11., vasárnap

Hogyan tudnék élni nélküled?

Ha megkérdeznék, hogy mit tanultam nyáron, nem tudnék sok mindent elmondani. Megtanultam például, hogy a tizennégy hónapos gyerek imádja enni a kavicsot és a pitypangot. Azt is megtanultam, hogy a kismacskából pár hét alatt nagymacska lesz. Meg megtanultam ezt a zeneszámot is, bár sok időm nem lévén inkább csak sutyiban, fél-félórákat próbálgattam, de se kottám nem volt, se semmi, így csak hallás után húztam össze ezt a zeneművet. Eszembe jut róla egy általános iskolás abádszalóki tábor – igen, akkor 1993-ban hatalmas sláger volt ez a szám, mindig ez szólt esténként. Nem is csoda, hogy beleszerettem.

2016. augusztus 31., szerda

Zavar

Nem kell mindent elhinni, amit az interneten lát az ember. Számos álhír, rémhír, pletyka és koholt cikk jelenik meg nap mint nap a minket körbevevő világról, amelyeknek közük sincs a valósághoz, s igen erősen megkérdőjelezhető a forrásuk is. Fotók látnak napvilágot, amelyekről süt, hogy Photoshoppal nyúltak beléjük, hiszen tudjuk, hogy ami elénk tárul, az a valóságban nem lehet úgy.

Vegyük például az alábbi fotót.


Ez a kép a mai évnyitón készült, és bizony első ránézésre pontosan úgy tűnik, mintha kicsattanó jókedvvel várnám az előttünk álló napokat. Aztán ugyanez jön le második ránézésre is, pedig – tudja ezt jól mindenki, akinek holnap indul a mókuskerék – ez közel sincs így. Joggal kérdezhetnétek, miért van akkor mégis ilyen jó kedvem ezen a fotográfián, amikor a templom padsorai között senkinek se sikerült még csak mosolyognia sem ebben az igen zord pillanatban, rajtam kívül? Hogy egy volt tanítványom szavaival éljek: a képet teljesen megmódosították. Meggyőződésem szerint a fotós feltöltése és az én letöltésem közben lehetett valami zavar, aminek hatására keletkezett ez a rendkívül provokatív, a holnapi iskolakezdés előtti rendezvényt ilyen színben feltüntető fotó. Hiszen mernék én kedélyesen mosolyogni egy ilyen feszült eseményen? Hát kellenek nekem a rosszakarók? Hatalmas bátorság kell ilyen vigyorral mutatkozni egy tanévnyitón, sőt, hihetetlenül vagánynak kell lenni hozzá. Én pedig ennyire se nem vagyok bátor, se nem vagyok vagány. Tagadok mindent a végsőkig.

A kép pedig megmódosítódott. Ezt jegyezzétek meg. :) 

2016. augusztus 30., kedd

Vízibomba

Vidám volt, lételeme neki. Széles gesztusokkal magyarázott, jókedve ráragadt az asztaltársaságra. Igaz, hogy éppen egy értekezlet kellős közepén ültünk, de ennek ellenére ragyogott a környezete, s ő maga is, ahogy történeteivel múlatta az időt. Még morogtam is magamban, miközben szoftverfejlesztettem, hogy annyira beszél itt az értekezlet közepén, hogy nem lehet tőle dolgozni.

Na, kis idő után megszomjazott, s előzékeny lévén megkérdezett mindenkit a környéken, parancsolnak-e egy kevéske ásványvizet. Parancsoltak, s ő töltött, ahogy illik. Miközben mondta a magáét és töltögette a vizet, akaratlanul is átfutott az agyamon, hogy annyira mennek itt a poharak oda-vissza, mindjárt beleborítja az egészet a laptopomba. S ahogy ezt így kigondoltam, már jött is az áldás: számítógép, telefon, semmi nem úszhatta meg víz nélkül, sőt, még magam is kaptam belőle rendesen.


Nem mondom, hogy nyugodt voltam, amikor a másodperc tört része alatt felkaptam a számítógépet, hogy kifelé csorogjon belőle a víz, ne pedig a réseken befelé. Röpke csend támadt az értekezleten is, majd nyilván mindenki azt nézte, mit szárítgatok én kedélyesen a terem közepén. A mutatványos sem volt már olyan harsány: amikor meglátta, hogy mit művelt, kissé alábbhagyott a lelkesedés. Miközben papírzsebkendőkkel próbáltam felitatni a billentyűzetből a vizet, s közben asztalszomszédom – igencsak ráérezvén sanyarú sorsomra – a telefonomat törölgette, válogatott szitkok jutottak az eszembe, de úriember lévén ezeket nem hangoztattam. Bevallom töredelmesen, kissé bosszús lettem volna, ha használhatatlanná válik a kicsi gépem. Ráadásul egy fél világnyi alkalmazás volt rajta megnyitva, mentve semmi, még csak kikapcsolni se lett volna hasznos. Viszont legalább kiderült, hogy a kicsi Acer állja a sarat vizet, így akár rögtönzött tesztnek is fel lehet fogni a dolgot. Persze csak így utólag. Ott és akkor nem a tudományos kíváncsiság munkált bennem, ezt elmondhatom.

Mindent összevetve nincs harag. Hogy lenne! Engesztelésképpen fel lett ajánlva nekem egy kávé, de úgy gondoltam, hogy ma már semmi folyékony dologgal nem kívánok kapcsolatba kerülni. Nehogy még a végén baj történjen...

2016. augusztus 26., péntek

Így terjed a pletyka

A héten gólyatábor van az iskolában és mivel napokon belül újra egy 9. évfolyamos osztály osztályfőnökévé válhatok, szokás, hogy ha csak kicsit is, de bekapcsolódom a gólyatábor eseményeibe. Informatikusok leendő osztályfőnökeként a minap egy rendhagyó osztályfőnöki órát tartottam, majd este részt vettem a városi vetélkedőn, ahol a piacteret kaptam meg, mint helyszínt, a feladatot pedig – csupa vidámság – magam választhattam ki magamnak.

Úgy gondoltam, hogy ha már piac, akkor pletyka és ha már pletyka, akkor elevenítsük fel azt a régi játékot, amely azon alapul, hogy egy embernek rengeteg adattal megtűzdelt szöveget mondok el, majd ő elmondja a következőnek és a következőnek, egészen az utolsó emberig, akinek pedig mindenki előtt el kell mondania, hogy mit hallott az egész történetből. Ez lényegében egy tudományos kísérlet, ami a pletyka terjedését és az információ ezáltal való torzulását vizsgálja, de én nem közelítettem ennyire szögletesen a témához, inkább csak azt akartam, hogy jól érezzék magukat a csapatok. Álltam tehát este ötkor a piactéri víztorony tövében és vártam a játékosokat, akik kisvártatva meg is érkeztek.

Röviden ismertettem a feladatot és minden csapatot – egy ember kivételével – elküldtem hallótávolságon kívülre, a piaci asztalokhoz.

Várnak a sorukra

Ezután a nálam maradt embernek elmondtam a történetet, amiből rögtön hárommal is készültem, hogy én se unatkozzak nagyon, amíg a hét csapat megfordul nálam. Miután kétszer (!) mondtam végig a sztorit, a pletykaasztaloknál lehetett tovább adni az információt a következő játékosnak.

Így terjed a pletyka

Miután az utolsó embernek is elmondták, mit kell tudni, nem volt más hátra, mint meghallgatni, hogy mi maradt meg az eredeti információból azalatt, amíg az végighaladt a láncon.

Tanulságképpen, a történetek, és ami belőlük megmaradt. Íme az első:
Jónás Pista bácsi felült a biciklijére és elindult a piacra, hogy kisdinnyét vásároljon, amiből a felesége savanyúságot akart készíteni. A piacon azonban tévedésből karalábét vett, ezért otthon nagyon kikapott a feleségétől. Később az asszony úgy kért bocsánatot az öregtől, hogy csirkepaprikást főzött, Jónás Pista bácsi kedvencét.
Ebből a következőt sikerült kihozni:
Józsi bácsi dinnyét akart venni, hogy káposztát főzzön belőle, de ezt a felesége nem szerette, ezért pörköltet főzött.
Aztán a második megjegyzendő:
Piroska néni mindig is nehézgépkezelő szeretett volna lenni, de az ő idejében ezt a szakmát nők még nem tanulhatták ki. Éppen ezért Piroska néni fondorlattal kitanulta az esztergályos szakmát, majd amikor munkatársai látták, hogy mennyire rátermett, a 19-es számú engedélyezési bizottság engedélyezte számára, hogy végül nehézgépkezelő legyen, ám Piroska néni az utolsó vizsgát nem tudta teljesíteni, ezért dolgozik ma a vegyeskereskedésben.
Érdekes módon, amelyik csapat ezt a feladatot kapta, szinte minden adatot elrontott, de a "nehézgépkezelő" szó majdnem mindenkinél megmaradt. És akinél nem, az valami ilyesmit mondott:
Juliska néni nehézgépszerelő akart lenni, de inkább esztergályos lett, aztán pedig cukrász. Meg volt benne valami 19-es, de ezt nem tudták nekem értelmesen elmondani. :) 
És a harmadik, ami aztán amennyire egyszerűen tűnik, annyira gyászos végeredményt hozott. Talán sok volt benne a szám.
Lajos rettentően szomorú ember volt. Azért szomorodott el, mert volt egy kutyája, ami 6 kutyakölyöknek adott életet, mielőtt kilehelte a lelkét. A 6 kutyakölyökből 2 maradt életben, amiből egy kan, egy pedig szuka volt. A szukát elütötte egy autó, a kankutya viszont felcseperedett, de annyi kárt csinált, hogy Lajosnak később el kellett altatnia. Hát ezért volt szomorú ez a Lajos. 
Na, ebből a legjobb az volt, amikor ezt mondták:
Lajosnak 8 kutyája született, ebből egy szuka, ami nőstény, és egy hím, ami kan. A kan, vagyis a hím megdöglött, a szuka... azzal nem tudom, hogy mi lett. 
Hát így terjed a pletyka, így adjunk a sokadik kézből származó információkra egyáltalán bármit is.

2016. augusztus 25., csütörtök

Fogalmazzunk egyszerűen! 20

Hihetetlen, hogy huszadik, egyben jubileumi epizódjához érkezett Fogalmazzunk egyszerűen! sorozatunk, melyben rendre az emberi elme rövidzárlataiból fakadó el- és beszólásokat halmozom egy csokorba. Amikor úgy gondolom, hogy valószínűleg már minden baromság elhangzott, ami elhangozhatott, akkor mindig érkezik egy újabb gyöngyszem, amit féltve helyezek el az ezek gyűjtésére szolgáló kincsesládikába. Lássuk hát a friss termést, szemezgessünk, barátaim!

  • Ennek minden íze nincs, csak paradicsomos krumpli íze nincs.
  • Jól sikerült a keddi ebéd a menzán.

  • Megállt bennem a szívbaj.
  • Mondjad neki, hogy menjen tovább.

  • A jelenlévők kétharmada hiányzott.
  • A többiek viszont 100%-ban itt voltak. 

  • A csöpp csapog így?
  • Nem, a csap csöpög.

  • Ha nem lenne füle, fülig érne a szája.
  • Ha szeme nem lenne, akkor meg szemtelen lenne.

  • Úgy görcsöl nekem az, ami a térded háta mögött van.
  • Ez az én térdhajlatom. Tényleg ez görcsöl neked? 

  • Nekem minden bajom van ma. Amúgy semmi bajom.
  • Még jó, pedig akármi is lehetne. Vagy valami. Vagy bármi. 

  • Nem tudom, végül belecsapott-e a templomtoronyba az óra.
  • Bánatában, hogy késett kicsit, lecsapta a torony tetejét. 

  • Bement valami a lábam meg a talpam közé.
  • Egy atom nem sok, annyi se férne oda. 

  • Most sütöttem tegnap délután este.
  • Akkor ma vagy tegnap még friss volt.

  • Olyan, mintha szétnyomná mindenemet a nemtudommi.
  • El tudom képzelni, az orvosok mit érezhetnek, amikor valaki így definiálja a saját baját. 

  • Megint tele van a szájával a keze.
  • Első olvasásra nem biztos, hogy érthető, mi is ezzel a mondattal a gond. Ugorjunk neki még egyszer! ;)

  • Ő mindig jobban nézett ki, mint ahogy hány éves.
  • Fiatalság, bolondság.

  • Eseményebbdús.
  • Jól ragzod a magyartot.

Régebbi okosságaink itt olvashatók.

2016. augusztus 24., szerda

Vihar után

2016. augusztus 10-én hatalmas felhőszakadás zúdult a nyakunkba. Zuhogott, ahogy csak lejöhetett, jég és eső keveredett egymással, megöntözte a kertet, ahogy kell.

Mintha dézsából öntenék

Amikor vége lett a viharnak, csodaszép, kontrasztos felhők lepték el az eget, s amilyen gyorsan megjelentek, olyan gyorsan el is tűntek. Igyekeztem megörökíteni a vonulásukat, gyorsan fényképezőgépet ragadtam, s bár az alábbi videón 5-6-szor gyorsabban mozognak a fellegek, mint a valóságban, gyönyörű látványt nyújt az égi mozi.

2016. augusztus 23., kedd

Redőnyösök netovábbja

Nincs sok szerencsém a redőnyökkel. A nyár közepére pedig ott tartottunk, hogy igencsak elrongyolódott már kettőn is a gurtni (vagyhát felhúzó heveder, ha tudományos irányból közelítem a témát), s mivel a mi redőnyeink eléggé speciálisan, nagy precizitással, viszont ebből következően igen szarul felszerelt architektúrák, ráadásul van már redőnyszereléssel kapcsolatos tapasztalatom, ezért úgy láttam jobbnak, ha keresek mindjárt egy hozzáértőt, aki a csere lélektani határát már rég átlépő gurtnikat szakszerűen ki tudja cserélni újabbakra.

Mit csinál ilyenkor a magyar gyerek? Rögvest felhívja azt, aki a redőnyt szerelte annak idején, hogyhát itten kérem felmerült valami, amit nem akartunk, hogy felmerüljék. Fel is vette második csörgetésre a Vállalkozó, de közölte, hogy ők bizony redőny javításával nem foglalkoznak. Jóvan, mondom, semmi baj nincsen, én kérek elnézést, hogy egyáltalán megfogant elmémben ez a sötét oldalról származó gondolat. Van itt még bizonyára efféle bótot vivő ember, így aztán fentebb toltam a szemüvegem és felütöttem azonmód a helyi hirdetési újságot, hátha látok ilyen jellegű hirdetést. Mégiscsak szezon van, vagy mifene. Hívom az elsőt, azt mondja halló. Jó napot kívántam, majd elmondtam szomorú, de szép ívű történetemet, amely egy elrongyolódott gurtniban végződött. Az úriember replikázott rögvest: rendkívül örült, hogy a hirdetésének hatására megkerestem őt, de nyersen közölte, hogy ők bizony ilyesmivel nem foglalkoznak – csak azoknál a redőnyöknél, amiket ők szereltek fel, és azokból is csak azokkal, amik az idén kerültek az ablakokra. Azoszt', gondoltam, de úgy voltam vele, hogy jóvan, van itt még telefonszám biztosan garmadával. El is köszöntem illedelmesen.

Lapozom tovább az újságot, semmi. Oda-vissza nézegetem. Aztán az utolsó előtti oldalon megtaláltam egy hirdetést. (Ekkor még nem tudhattam, hogy maga Belzebub adhatta fel a hirdetést egy igen rossz napján.) Nagy betűkkel hirdette az írás: REDŐNYSZERELÉS. Ez kell nekem! Név nélküli telefonszám, mondom, ha már így minden kötél gurtni szakad, csak odacsörgetek. Nem vette fel a bestye. Ilyen könnyen azért nem adom a bőrömet, bátran odatelefonáltam újra. Igen, én ilyen vagány vagyok. Felvette, be is mutatkozott, de itt legyek eszkimó szőrmeárus, ha hallottam, hogy hogy hívják. Mondom neki, hogy itten bizony elrongyolódás esete forog fenn, veszélyben vannak a gurtnik, s egyszersmind a redőnyök is a soha fel nem húzhatóság fenyegetettségének vannak fokozottan kitéve. Azt mondja, hogy bizony ők hétvégén is dolgoznak. Ez állat, mondom neki, bár nekem ma is jó. Azt mondja neki csak a hétvége jó. Oké, mondom, akkor vasárnap 11 óra. Rendben.

A vasárnap úgy telt el, hogy redőnyösnek még a színét se láttuk. Igaz, hogy mérgemben felhívtam hatszor, de ő erre nem reagált, nem hívott vissza. Én úgy voltam vele, hogy rohaggyonmegakkor gurtnistul, de feleségem unszolására hétfőn még csak felhívtam egy ízben. Nem vette fel. Érdekes fordulatként azonban egy óra múlva visszahívott. Bemutatkozott, de itt legyek apró termetű afrikai vadászó-gyűjtögető pigmeus, ha értettem, hogy hogy hívják. Mondom neki: nem ösmer meg? Azt mondja: nem. Mondom hát tegnap 11-re kellett volna itt lennie, jóember. Kérdezi erre: mer' mi a probléma? Megropogtattam a tagjaimat és elmondtam megint neki, hogy itten bizony elrongyolódás esete forog fenn, veszélyben vannak a gurtnik, s egyszersmind a redőnyök is a soha fel nem húzhatóság fenyegetettségének vannak fokozottan kitéve. Azt mondja erre: ez borzasztó, szerdán négyre jön. Oké, mondom, majd odafigyelek. Letettük.

A szerdai nap gyakorlatilag úgy suhant el, hogy a redőnyösnek még a színét se láttuk. Próbáltam hívni hasztalan, semmi. Aztán, mintha a történelem ismételné önmagát, újra felhívtam másnap. (Magamtól már csak dacból se tettem volna ilyet, inkább nem húzom fel többet a redőnyt, de feleségem unszolására csak beadtam a derekamat, hiszen Móra Ferenc is odaírta cikornyás betűkkel a Zengő ABC-ben, pontosan a J betűnél, hogy Jó az anya, jót akar.) Harmadik hívásra felvette. Bemutatkozott, de itt legyek a cickányalakúak rendjébe tartozó közönséges vakond, ha értettem, hogy hogy hívják. Mondom neki: nem ösmer meg? Azt mondja: nem. Mondom neki, hogy vasárnap 11 órára és/vagy szerdán 16 órára kellett volna nálunk gurtnit cserélnie. Azt mondja, baj van a gurtnival? Miközben bal szemem rángatózott kissé, elmondtam neki, hogy igen, itten bizony elrongyolódás esete forog fenn, veszélyben vannak a gurtnik, s egyszersmind a redőnyök is a soha fel nem húzhatóság fenyegetettségének vannak fokozottan kitéve. Azt mondja, ők dolgoznak hétvégén is ám. Állat egy cég ez, mondom, bárcsak látnám. Azt mondja, jön ám szombaton négyre. Hát ez mégis fasza, úgy legyen, ámen.

Mivel rettentően ravaszak és kitanultak vagyunk, szombaton kettőkor felhívtam, hogy ugye tudja, hogy ma itten négykor gurtnicsere lesz foganatosítva? Azt mondja, tudja persze, de ha a címem újra elmondanám, az sokat segítene. Ó hát mi sem természetesebb, elmondtam a címemet negyedjére is, gondolván, hogy ugyanúgy, ahogy az előző három esetben, most sem fogja se felírni, se megjegyezni. Úgy is lett: itt álltunk négykor kézen fogva, az egész család, könnyes szemmel meredtünk a fel nem húzható, rongyos gurtnijú redőnyeinkre, s az aranyszín nap ragyogtatta délutánunk úgy tűnt tova, hogy a redőnyös se meg nem jelent, se nem hívott, se nem semmi, se semmi.

Ez aztán az ügyfélcentrikus vállalkozás, de lássuk be, megint én vagyok a hülye, hogy pénzt akarok adni egy szolgáltatásért, másrészről meg hogy odatelefonáltam az első olyan eset után, hogy a megbeszélt időre nem volt itt a szarevő szerelő. Ha nem nyári szünet lett volna és amúgy nem lettünk volna itthon, biztosan nem hívom fel újra – így viszont belefért itthon lenni, tudva, hogy úgysem jön. :)

Végül a problémát egy másik szaki oldotta meg, aki ugyan nem hirdeti magát mindenféle röplapokban, viszont itt volt, amikorra ígérte és fél óra alatt megoldotta a redőnygondot: gurtnit és görgőt cserélt, rendbe tette a gurtnik nyílásait, suhant a redőny, ahogy kell. Kár, hogy két nappal azután, hogy itt járt, a felhúzott redőnyt nem lehet leengedni, csak úgy, ha kinyitom az ablakot és kézzel rásegítek.

Meglehet, mindjárt fellapozom a helyi újságot, hátha van itt valahol egy redőnyszerelő.

2016. augusztus 22., hétfő

Odalett Paplan

Blogom hasábjain számtalanszor megemlékeztem már Paplanról. 4 éve költözött hozzánk a szomszédból a macsek, akit mintázata miatt neveztünk el így, és – emlékszem – egyszerűen nem lehetett neki annyi kaját adni, amennyit ne evett volna meg. Ez kissé éles váltás volt az előtte (és még Paplannal is egy darabig) nálunk lakó, de hűtlenül tovább vándorló Grizzlihez képest, ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy ha már elmacskátlanodtunk, hadd maradjon itt ez a kis paplantarka jószág. Itt is maradt. És nem zavartatta magát. A Macskalélektan képekben című veretes írás is rajta keresztül dolgozza fel a macskák dolgos hétköznapjait, de a képek nélküli Macskalélektan írásakor is ő volt már a háztartási macskánk és adott ihletet az írás elkészítéséhez. Legutoljára februárban történt meg, hogy Paplanról írtam: beteg lett és az állatorvosnál szabadult el végképp a kisállat, felülmúlva minden addigi elképzelésemet a macskákról.

Ezt a februári betegséget, úgy tűnik, a cirmos nem tudta kiheverni. A kezelés után jobban lett, de ahogy teltek-múltak a napok, egyre inkább kezdett újra nehezen levegőt kapni a jószág és egyre inkább lecsúszott kóbor macskának nézett ki. Az udvarban időközben egy új cica vert tanyát, aki mellett Paplan gyakorlatilag lassított felvétel volt. Naphosszat takarította magát teljesen eredménytelenül, egész nap aludt a napon, a szemében is látszott, hogy valami nincs vele rendben: öreg volt már, és úgy festett, hogy számára nincs sok hátra. Egy nap legyek jelentek meg körülötte, majd a cica eltűnt. Akkor még azt hittük, nem látjuk többet.

Verőfényes szombati reggel volt, amikor édesanyámék látogattak meg bennünket. Ahogy beálltak az autóval az udvarra, látom, hogy édesapám igencsak sandítgat a hátsó csalitos felé. Egyszer csak kibökte:

– Az a macska meg feldobta a talpát.

Ez a kijelentés még magában vicces is lehetett volna (az is volt), de én már tudtam, hogy ki az. Odanéztem és ott volt. Paplan, a magas fűben, alig látszódott belőle valami, de határozottan ő volt. Hazajött meghalni. Mozdulatlanul feküdt és látszott, hogy bizony az életnek már csak nyoma sincs benne.

Az egyik utolsó kép a búvó Paplanról.
A sors iróniája, hogy pont ezen a helyen pusztult el, bő egy évvel a fotó készítése után

Így ért véget az ő története. Most már az Örök Vadászmezőkön egerészik. Nagyon sok fotó készült róla, mert nagyon szerettük ezt a cicát, a fentebb linkelt történetek pedig felejthetetlenné teszik őt számunkra.

2016. augusztus 21., vasárnap

A Nagy Visszatérés

Jól van. Tudom én is. Nem szükséges szemrehányó pillantásokkal és gyöngyházként csillogó fogsorotok között elmorzsolt apró szitkokkal bombáznotok. Tudom, hogy nem írtam ide a blog születésnapja óta, dehát meg kell értenetek, metamorfózisban voltam. Az életem teljes átalakulásban van és ez bizony felborította a mérleget kicsit. Így aztán lassan, de biztosan egyensúlyt kellett találnom a járni- és futni kezdő gyermek felügyelete, a rá fordított idő, a családi élet, a vállalkozás és a szabadidő között. Bizonyára úgy tűnhet, hogy ez nem olyan nagyon bonyolult dolog, pedig de. Nekem nem ment egykönnyen. Néhány dolgot száműztem az életemből, néhány dolog jóval fontosabbá vált, aztán most úgy gondolom, hogy visszataláltam a csapásra.

Kezd újra látszani az út

Tisztában vagyok vele, hogy ilyen hosszú szünet a blog életében még nem volt, de így utólag visszagondolva tíz évente egyszer az ember megengedhet magának egy kis pihenőt. A nyár elején olyan mértékben szakadt rám minden egyszerre, hogy úgy éreztem, a blog már végképp nem fér bele az életembe. Aktívan dolgoztam, elvállaltam egy nagyobb munkát is és mindeközben gyermekem fejlődését is nyomon követhettem, napi sok órában. Estére pedig annak is örültem, hogy két fülem van és nem vagyok szatyor.

A teljes blogmentesség nálam kb. egy hónapig tartott. Nem hiányzott, nem gondoltam rá. Aztán ahogy telt az idő, egyre többször eszembe jutott, hogy csak jó lenne, csak jó lenne. De napra nap múlt, hétre hét és semmi előrelépés nem történt, egészen a mai napig, amikor ezt írták nekem:
ja, elegge elhanyagoltad. tudom, hogy nincs idöd, de erted... :)
Értem.

Holnaptól bizony itt poszt-áradat jön (egy ideig) és megtudhatjátok némi késleltetéssel, hogy mi történt velem a nyáron. Bár nem tudom, hogy érdekel-e egyáltalán valakit a néger hírlapárus vérző orra, az elkallódott és egy másik városban megtalált szemüveg, vagy egy furcsa hallókészülék története... akit mégis, azt máris ki kell ábrándítanom, mert semmi ilyesmi nem történt velem. De akkor mégis mi?

Holnaptól kiderül. :)

2016. június 9., csütörtök

Boldog tizediket! - Tíz éves a Thozoo naplója

Trüttrű, trüttrű! Megéltük: tíz éves lett az oldal. 1480 bejegyzés, 1712 komment, rengeteg beleölt energia és számtalan csodás perc!

Tíz éve még teljesen más volt a világ. Más volt az internet, más volt az internetezők összetétele és érdeklődési köre. Tíz éve még az interneten való publikálás egyik legjobb eszközének a blogolás tűnt: nagyon sok blogot olvastam napi rendszerességgel magam is, mert nagyon sokan vezettek internetes naplókat. Ez inspirált engem is egy saját blog létrehozására: erre, amit most olvasol. Aztán a világ megváltozott: az embereket a közösségi oldalak kapcsolják össze, a posztolás nem jelent mást, mint egy-egy jól sikerült képet feltölteni, vagy valaki más által posztolt bejegyzést továbbosztani és figyelni, hogyan szaporodnak alatta a lájkok. A tartalomgyártás a nagyátlag számára kimerül ebben. Nincs ebben semmi kivetnivaló: szeretnénk megosztani, amire büszkék vagyunk, ami tetszik nekünk, ami érdekel bennünket. Ez volt a célom ezzel a bloggal is, amikor 10 éve útnak indítottam. Manapság is ugyanez a cél, csak az eszközök változtak meg kissé.

Az elmúlt tíz év alatt nagyon sok mindenről írtam ezeken a hasábokon. Fátyolos szemmel gondolok vissza ma már megmosolyogtató bejegyzésekre, a gigantikus édességtesztekre, receptekre, életképekre, amelyeknek tárházává vált ez az oldal ékes lenyomatául annak, hogy mennyire megváltoztam én is és az én életem is tíz év alatt. Tulajdonképpen egyrészt azért is fogtam bele a blogírásba, mert rengeteg szabadidőm volt, amit szerettem volna valami "értelmessel", valami olyasmivel eltölteni, aminek maradandó nyoma lesz, ami képvisel valamilyen értéket. Szerencsére ezt nagyon sokan visszaigazolták nekem az évek során, sokaknak tetszettek az írások, amelyek az első években szép számban jelentek meg itt, majd később egyre fogytak. Nem lustaságból, tényleg nem: egyre kevesebb időm jut arra, hogy ilyesmikkel foglalkozzam, s jóllehet most is aludnom kellene, azt azért csak nem hagyhattam ki, hogy a 10. születésnapon, még éjfél előtt, írjak ide egy rövidet.

A blog fénykorában nem győztem olvasni és válaszolni a kommenteket. Aztán később a kommentek és kommentelők is elfogytak, így a blog (nagyon sok más bloghoz hasonlóan) kissé üressé vált: a meg-megjelenő írásokra nem reflektál már senki, viszont az oldalanalitika szerint azért járnak ide látogatók, noha közel sem annyian, mint a 2006-2008 közötti kezdeti időszakban, amikor szinte minden napra jutott egy újabb írás. Ma már nem jut: örülök, ha csendben le tudok ülni és szememet behunyva ki tudom pihenni azt, ami elmúlt és fel tudok készülni arra, ami következik. Így zajlanak egymás után a napok. Gyereknevelés van, munkahely van, vállalkozás van, amelyek mind-mind értem kiáltanak, de szétszakadni nem tudok, priorizálnom kell, s ennek bizony sokszor ez a blog esik áldozatául. (Meg még annyi minden más – no nem mintha panaszkodnék, hiszen jól megy a sorom.)

Megváltozott a világ, de tudjátok, hogy szeretek írni ide! Téged pedig, kedves naplóm, Isten éltessen a tizedik születésnapodon!


2016. június 5., vasárnap

67-es út

Régóta akarom már rögzíteni az alábbi videót: nem csak azért, mert a dal az első megtanult dalok között volt, hanem azért is, mert egy remek hangulatú nóta, nagyon szeretem. A Republic együttes 67-es út című száma a magyar zenetörténelem kiemelkedő darabja, nagyon sokan ismerik. Íme most a saját átiratom, szintetizátorra.

2016. május 26., csütörtök

Hanyatlik az IT-piac

Kicsit elszaladt velem az idő, így egy hétig nem tudtam átböngészni a híreket. Nemrég azonban volt lehetőségem arra, hogy végigfussam az elmúlt hét IT-híreit. Először azt olvastam, hogy az Intel kivonul a telefonos-tabletes piacról. Jól van, várható volt. Ide ma szerintem teljességgel esélytelen betörni a Google Androidja mellé. S ha már Google, arról meg azt olvasom, hogy  a Google "Spaces" néven egy új közösségi oldalt hoz létre kisebb csoportok számára, ezzel végérvényesen is búcsút int a Google+ szolgáltatásnak. Inkább, mint hogy erőltessék, ideje volt. Viszont amekkora lendülettel kezdett, most olyan hirtelenséggel hagyja abba a telefongyártást a Microsoft - vége a Lumiáknak. Ez megint csak várható volt, nem is értettem, hogy mit vártak a piactól. Ami viszont csalódás, hogy az újragondolt Project Ara csak az eredeti elgondolás halovány mására sikerült.

Lassan már nosztalgikus szemmel tekintünk az optikai lemezekre, magam is elmorzsolok egy könnycseppet, amikor eszembe jut, hány és hány ezer forintot költöttem írható CD-k és DVD-k megvásárlására. Mivel az új adatátviteli technikák és adathordozók áraival és sebességével már nem versenyezhetnek, ezért bezárja PC-s optikai meghajtókkal foglalkozó leányvállalatát a Toshiba-Samsung. Jövőre már csak a Lite-On és a Hitachi-LG gyárt optikai meghajtókat. Ez is megszűnik, hamarosan a floppylemez sorsára jut. Ezt majd a pendrive-ok követik, amint lépten-nyomon elterjed az internet. Nem lesz szükség fizikai meghajtókra

Aztán ott van az Android Wear, a viselhető eszközök piaca, amiket egyes források forradalomként, mások pedig felesleges mókusvakításként aposztrofálnak. Erről az derült ki, hogy egyelőre orbitális bukás, bár szerintem ennek főként az eszközök árai az oka. (Én legalábbis nem tudok megfizetni egy-egy minőségi darabot, pedig kerékpározás és edzés szempontjából egyik-másik nem volna rossz.) S ami a szívemnek fájó (de ebben megint csak a teljesen irreális árazást látom a fő oknak), hogy nagyot bukott a Sony a telefongyártással – orbitális veszteség a komponensgyártással is. Lehet, hogy eljön az idő, amikor a Sony bezárja teljesen a mobil-üzletágat, hiszen jelenleg minden egyes legyártott telefon csak veszteséget hoz a cégnek, ez pedig hosszú távon nem tartható.

Teljesen jó, hogy megtudtam, mennyire hanyatlik az iparág (bár ez felfogható éppen egy újraéledésnek vagy átstrukturálásnak is). Olyan összegeket lapátolnak 2-3 éven belül bezáró iparágakba ezek a cégek, amekkorát ép ésszel alig lehet felfogni, mindenféle eredmény vagy siker nélkül. Hihetetlen világot élünk...

2016. május 12., csütörtök

Lifelog

Nemrégiben a telefonom egy új alkalmazás elérhetőségéről értesített: Lifelog a Sony-tól. Ez a remek alkalmazás azon túl, hogy számos személyes adatot behúz rólunk és vélhetően továbbít is – hiszen csak online kapcsolat esetén működik – képes naplózni a napi tevékenységünket. Vannak olyan funkciói, amik csak Sony Smartband okoskarkötőve működnek, más funkciók viszont (mint pl. a lépésszámlálás, a napi megtett táv és sétával/kerékpározással/futással/autózással töltött idő, az elégetett kalória) anélkül is mennek. Ezeken túlmenően méri, hogy mennyi időt foglalkoztunk az adott napon a telefonon zenehallgatással, filmnézéssel, olvasással, böngészéssel, másokkal való kommunikációval, játékkal, illetve a megfelelő okoskarkötő esetén azt is méri, hogy mennyi időt töltöttünk alvással és bizonyos napszakokban mennyi volt a pulzusunk.

Séta után kis pihenő, némi kapcsolattartás, majd futás, böngészés
következett. Érmeket is nyertem, mivel elég mozgalmas napom volt.

Ezen rengeteg adat birtokában pár hét elteltével érdekes statisztikákat tudunk megtekinteni, ugyanis napokra, hetekre, hónapokra, sőt évekre visszatekintve meg tudjuk nézni az egyes kis kártyák mögött megbúvó részletes adatokat.

Ennyit sétáltam a múlt héten

Némi időt fordítottam a kommunikációra is.
Az alkalmazás a használt appokat is részletezi.

A kultúra sem maradhatott el. 

Az alkalmazás mindezen túlmenően egy-egy mérföldkő elérése után jelez nekünk, hiszen nem élhetünk azon információ nélkül, hogy az adott héten többet mozogtunk, mint az azt megelőzőn, vagy arról, ha éppen elértük az alkalmazás használata óta a 100.000 megtett lépést. :) Minden nap van lehetőségünk pozitív megerősítést kapni: mi magunk állíthatjuk be az egyes tevékenységeknél, hogy mennyit szeretnénk foglalkozni azokkal, s ha ezt elérjük, az alkalmazás zenés-pöttyös animációval adja tudtunkra, hogy mennyire jók voltunk az adott napon.

Mindent összevetve (és próbálva elfelejteni a rengeteg személyes adat összegyűjtését) nekem igencsak tetszik ez az app. Sokszor meglepődöm azon, hogy mennyit sétálok egy napon, vagy hogy mennyi időt lőttem el azzal, hogy másokkal beszélgettem. Szerencsére nagyon ritka, hogy az alkalmazás rosszul ismeri fel a tevékenységeket, néha bedob 1-2 perc autózást olyan időpontokra, amikor egészen biztosan nem autóztam, de alapvetően jól követi életünk eseményeit és ezek visszanézése szerintem jó mulatság. Ami még mindenképpen pozitívum, hogy az alkalmazás folyamatos futtatása nem megterhelő a telefon számára: pontosan ugyanannyira merül az akkumulátor vele, mint nélküle, így egyáltalán nem gond, ha fut egész nap. Érdekes lesz az év utolsó napjaiban végigfutni, hogy hogyan változtak meg a különböző szokásaim hónapról hónapra.

Az alkalmazás már a Play áruházban is elérhető, letölthető innen.

2016. április 12., kedd

Okostelefon nélkül

Előző bejegyzésemben írtam arról, hogy a mobilom teljesen használhatatlan lett az akkumulátora miatt. Szerencsére találtam jó magyar céget, akik vállalták a cserét, futárral, mindennel, így egy hét alatt lezajlott az ügymenet úgy, hogy közben volt egy hétvége is. Addig is azonban, amíg telefon nélkül voltam, gondoskodnom kellett arról, hogy barátaim és üzletfeleim legalább telefonon elérhessenek engem, éppen ezért – nyakamba véve a várost – használt telefont kezdtem el körözni. Nos, a legolcsóbb példány 15 ezer forint volt, úgy gondoltam, hogy ez nem éri meg nekem egy hétre, éppen ezért arra gondoltam, hogy ha nem használt telefont veszek, veszek újat, de valami nyomógombos retrót. Csak hosszas keresgélés után találtam meg a legretróbbat (és egyben legolcsóbbat), amit kapni lehet, ez pedig az Alcatel Onetouch 1016G.

Alcatel OneTouch 1016G


4990 Ft-ért nyilván nem vártam csodát: ezzel a telefonnal jóformán csak telefonálni és SMS-ezni lehet, utóbbit is csak erős megfontolások közepette, nekem viszont erre az egy hétre tökéletesen megtette. Az biztos, hogy nem mostanában lesz akkuproblémája: 5 napon keresztül kb. fél órát telefonáltam vele és 10-15 SMS-t küldtem el, tölteni egyszer kellett, de még akkor se lett volna muszáj. Ez a 400 mAh-s akkumulátortól egész szép teljesítmény, persze csak GSM hálózaton lóg és semmi extrát nem tud. Könnyű, mint a pehely... furcsa már utána a "régi" telefonom használata. A nyomógombokkal viszont visszajött a régi retró SMS-író élmény. Érdekes egyébként, hogy ezalatt a pár nap alatt valahogy mindenki SMS-ben akart velem kommunikálni, így annyi SMS-t küldtem el, amennyit nem szoktam csak kb. fél év alatt.

Nem is a készülékről akartam írni, hanem arról a közel egy hétről, amit okostelefon nélkül töltöttem. A dolgok, amik megváltoztak, a következők voltak:

  • Amikor a számítógép elé ültem, tíz olvasatlan levél várt. Ebből rögtön kidobtam 5 reklámot és 2 értesítőt, megmaradt 2, amiket normálisan végigolvastam, nem csak úgy futtában.
  • Mindenféle emlékeztető és értesítő elkerült, mégse késtem el sehonnan.
  • Papírra jegyzeteltem, tollal. Páratlan élmény volt, egész szépen írok. 
  • Hiányzott a fényképkészítés funkció. Túlságosan meg van szokva, hogy egy fényképezőgéppel a zsebemben járkálok. Tavaszi virágokat akartam fotózni, de rájöttem, hogy idén pont ugyanolyanok, mint tavaly és tavalyelőtt és azelőtt.
  • PC-ről utaltam pénzt, nem pedig mobilról. Sokkal macerásabb. SMS, kód, mizéria.
  • Reggel nem az volt az első dolgom, hogy megnézzem az e-maileket és az üzeneteket. Sőt, délig meg se néztem őket. Mégse maradtam le semmiről és a világ se dőlt össze. Bár ránéztem reggel a telefonomra, az csak a pontos időt mutatta. :) 
  • Amikor azt láttam, hogy mindenki az okostelefonját nyomkodja, önkéntelenül is a zsebembe nyúltam, hogy megnézzem az üzeneteket, de ott csak az Alcatel sunnyogott csendben. Így inkább beszélgettem a kollégáimmal, nem azon idegeskedtem, hogy valami valahol leállt és nem működik.

Érdemes néha kipróbálni egy-két ilyen telefonpihentető napot (hetet), javaslom mindenkinek, hogy rontsa el a készülékét és adja valamiféle szervizbe, ahol legalább egy hét az átfutási idő. :) 

2016. március 30., szerda

Megfeneklett telepcsere

Telefonom akkumulátora megadta magát. Az eset kísértetiesen hasonlít arra, amit annak idején még a Mini Pro kapcsán megírtam, ugyanazok a tünetek és ugyanaz a probléma, szóval nem nagyon tudom eldönteni, hogy ez most Sony bug vagy feature. Mindenesetre jó tudni, hogy a problémával nem csak én, hanem számos Xperia Z1 Compact tulajdonos küzd, kb. másfél év használat után.

Úgy gondoltam, hogy nem akarok heteket várni a szervizre, ezért megkerestem egy debreceni üzletet, ahol azt ígérték, egy nap alatt kicserélik az akkumulátort a telefonban, ha hétköznap viszem be azt. Jó előre leleveleztem mindent, mert nem akartam feleslegesen Debrecenbe utazni. Eredetileg csütörtökön mentem volna, de értesítettek, hogy ne menjek, mert nem kaptak akkumulátort, menjek majd kedden, akkor lesz. Írtam nekik, hogy ha nem lesz, értesítsenek újra. "Mindenképpen értesíteni fogjuk" – írták válaszban, megnyugtatóan.

Tegnap kedd volt, felkerekedtem. Blogom hivatásos rappere kísért el engem. A bolt előtt voltunk nyitásra, majdnem 9 óra volt, ment minden flottul. Begördült egyszer egy hatalmas BMW, kiszállt belőle egy nem annyira hatalmas srác, kinyitotta az üzletet, tett vett. Mi ott álltunk az üzlet előtt, mondom csak megkérdezem már:

– Nyitva vagytok?

Majd ránk nézett olyan "ti meg mit akartok?" tekintettel, és mondta:

– Hát gyertek...

Gyakorlatilag a minden mindegy kategória. Na, ez megalapozta a hangulatomat rögtön. Elmondtam, hogy mi járatban vagyok én ezen a fergeteges nagyvárosi kalandon, mire ő elvette a telefont, felírta az adatokat és közölte, hogy kössük fel a gatyánkat, mert a javítás kb. délután 4 és 5 között lesz kész, mert a ragasztónak órákon keresztül kell száradnia. Mindez persze csak abban az esetben történik meg, ha van akkumulátor. Mondtam, hogy engem úgy tájékoztattak, hogy van, ezért jöttem ma és azért jöttem ide, mert itt ígértek akkumulátorcserét egy napon belül. Hát ő ezt nem tudja, nem ő a szervizes. De ha mégsincs akksi, telefonálni fognak.

Ekkor azért már kezdett gyanús lenni a dolog.

Délig ment is minden rendben. Tengtünk-lengtünk. Vásároltunk. Bowlingoztunk egyet. Ebédeltünk. Ezt követően pedig mivel már mindent megnéztünk, amit akartunk, kiültünk Debrecen főterére, és figyeltük, mit csinálnak az emberek. Hatvanéves dámák modellkedtek a nagytemplom előtt. Anyukák ordítottak a gyerekeikkel, hogy ne menjenek a villamos alá. Mindenki jött-ment.

Délután egy felé bementünk a boltba, megkérdezni, hogy mi újság.

– Mi újság? Van akkumulátor?
– Még nem szólt a kolléga.
– De gondolom, csak megy a javítás, hiszen már egy óra van.
– Nem tudom, még nem szólt a kolléga. Majd telefonálunk.

Ekkor még gyanúsabb lett minden.

Az idő pedig elkezdett ólomlábakon járni. Fél kettő. Kettő. Negyed három. Fél három. Fél három múlt öt perccel. Fél három múlt hét perccel... Csak nem telefonálnak. Kókadtunk a padon, ezerrel sütött a nap. Költöttük a pénzt. Vettünk kávét, vettünk uzsonnát. Beborult. Elkezdett szakadni az eső. Négy óra. Még semmi. A biztonság kedvéért csak elindultunk az üzlet felé, hogy most aztán az asztalra csapunk, amikor egyszer csak telefonáltak.

– Hát, sajnos nem sikerült kicserélni az akkumulátort.
– Neizéljél. 'sz mér?
– Nem érkezett meg a cserealkatrész.

Ekkor már a bolthoz értünk, ahol végül kiderült, hogy úgy vették át a telefont reggel, hogy akkumulátor még a közelben nem volt, egész nap várták, hogy megérkezzen, de az nem érkezett meg. Nagyon sajnálják, nem rajtuk múlt, satöbbi, satöbbi. Egy kicsit elborult az agyam, de mivel semmi értelme nem lett volna semmiféle jelenetnek, visszakértem a telefonom és rájuk húztam az ajtót. Felmerült bennem, hogy ha nem volt akkumulátor, akkor miért nem szóltak előre, hogy nem érkezett meg? Ha négyig várták az akkumulátort és a ragasztónak órákon keresztül kell száradnia, akkor ha délután négyre érkezik meg az akkumulátor, nekem este 9-ig kellett volna várnom a száradásra úgy, hogy ők hatig vannak nyitva? Ha pedig nem képesek arra, hogy egy nap alatt lemenjen egy akkumulátor cseréje, akkor miért ígérik meg és miért kell nekem elutaznom 70 kilométerre és várnom hét órát arra, hogy azt mondják: semmit nem tudnak tenni? Persze ezeket a kérdéseket most már hiába teszem fel, éppúgy, ahogy ott hiába tettem volna fel. Kiábrándító volt az egész, ahogy és amit csináltak egész nap, ajánlani biztosan nem fogom őket senkinek.

2016. március 23., szerda

Kipróbáltuk: TP-LINK TL-WA854RE Wifi jelismétlő

Háztartásunk régi problémája, hogy vannak a lakásnak olyan részei, ahová wifis routerünk jele már "nem ér el", egyszóval a falak és a berendezési tárgyak miatt (meg a router szerencsétlen, sarokban lévő elhelyezkedése okán) árnyékolt területek keletkeznek. A jelenség egyébként a legaljasabb fajtából való: úgy látszik, mintha közepesen erős wifi jel lenne, de amint elkezdenéd használni a netet, hirtelen kipurcan, eltűnik, a telefon pedig visszavált mobilnetre. Ennek köszönhetően úgy fogyasztottam el 200 megabájt adatforgalmat ebben a hónapban, hogy itthon (elvileg) és a munkahelyen is wifi-hálózaton lóg a telefon egész nap. 

Régi vágyam volt beszerezni már egy wifis jelismétlőt (repeatert), aminek semmi más dolga nincs, csak a már rendelkezésre álló wifihálózatot befogni és annak jelét felerősítve továbbsugározni. Így nem kell a routert máshová rakni, nem kell kábelezni, falat furkálni, kábelcsatornázni, semmi ilyesmire nincs szükség: egész egyszerűen csak be kell dugni a konnektorba az eszközt, be kell konfigurálni és mehet a menet. 

TP-LINK TL-WA854RE Repeater

Az eszköz egy meglehetősen puritán dobozban érkezik, amin a termékfotó, meg néhány információ található (pl. az, hogy az géphez rendelkezésre áll egy app a Play Store-ban). Okoz némi fejtörést a fólia lehámozása után, hogy hol nyílik a doboz (ki kell csúsztatni a belső dobozt a külsőből), ezt követően az alábbi látvány fogad bennünket:

Kis borítékban a dokumentáció

A kis borítékot leemelve pedig feltárul előttünk az Eszköz, teljes valójában:

Csomagolva

No, ahogy azt kell, rögvest vittem a gépet és dugtam be abba a konnektorba, ami a lakás közepén található és ahol egyébként jó a wifi-jel, s azt reméltem, hogy a konfigurálást követően majd mindenhol jó lesz. Nem lennék mérnök, ha nem végeztem volna méréseket előtte és utána, természetesen. Elvonultam a legfélreesőbb, legárnyékoltabb helyre a lakásban és becsuktam minden ajtót, hogy jól megnehezítsem a rádiójelek dolgát, majd lemértem, hogy milyen erős a saját hálózat jele.

A világoskék a jelismétlő, a piros az eredeti jel erőssége

Ebből már azért sejthető volt, hogy a sikeres konfigurálás után a saját hálózat is valahol a ciánkék színnel jelölt erősségűre kúszik fel, de ne kapkodjuk el ezt ennyire, várjuk ki a végét. A hálózati beállítás természetesen szögegyszerű: az első belépés után megváltoztatjuk a felhasználónevet és jelszót, megadjuk, hogy melyik hálózatot akarjuk ismételni, mutassa-e a készülék az SSID-t, vagy ne, az legyen-e a klónozott hálózat neve, mint az eredetié, vagy ne, aztán mentés, és kész. A készülék újraindul.

Ismétel ott fent, magában
A bootolást követően pedig a ledek fénye szépen mutatta, hogy meglehetősen erősen fogja a jelet, tehát okosan tovább tudja sugározni azt. 

Újabb mérés következett az árnyékolt helyen.


Csak jobb!

Nos, kérem, azt kell mondjam, hogy a wifi-jelek elől nem bújhatunk el többé: a lakás minden részében jól fogható, erős és stabil a vezeték nélküli hálózat jele.

Gondoltam, ha már mérek, annak ellenére is kimegyek a lakásból az udvar közepére, hogy szakad az eső. Itt viszont már eléggé meglepődtem: kb. 20-25 méterre a jeladótól úgy, hogy csak egy fal volt az adó és a telefon között még simán volt jel, bár hozzá kell tenni, hogy itt már jelentős késedelemmel kellett számolni, de volt, nagyjából használható is volt, szóval teljesen elégedett vagyok. 

Azt hiszem, ha értékelni kellene a kis masinát, kövér ötöst írnék be neki, hiszen az általa elvárt funkciót tökéletesen biztosítja, nem eget verően drága a cucc (6-7000 Ft környékén lehet beszerezni), és szép csendben teszi a dolgát. Nem többet, viszont nem is kevesebbet, mint amit elvár tőle az ember.