Oldalak

2012. december 31., hétfő

Boldog új évet!

Blogunk minden kedves olvasójának eme ismeretlen szerző alkotásával kívánunk boldog új évet!


2012. december 27., csütörtök

Ünnepek után

Elmúlt a karácsonyi időszak és örömmel jelenthetem, hogy nem kaptam bejglimérgezést. Már csak azért sem, mert ebből a remek süteményből éppen csak csipegettem, ahelyett, hogy zabáltam volna. Mert bárhová vetett bennünket a sors az ünnepek alatt, bejgliből nem volt hiány. Elmondhatjuk, hogy az ünnepek a szokásos rendben teltek el. Volt egy kis téli gumi teszt karácsony első napján, amikor éppen hazafelé poroszkáltunk a gépjárművel, megyénk elhagyatott útjain. Az előző nap esti köd maradéka fagyott rá az útra olyan alattomosan, hogy azon fagyásnak semmi nyoma nem mutatkozott, de autóval alig lehetett haladni rajta, mert annyira csúszott. Így aztán eltöltöttünk egy kellemes órát egy negyven kilométeres útszakaszon – szerencsére a kocsiban jó a fűtés.

Remélem, hogy a karácsonyfa alatt minden olvasó megtalálta azt, amire vágyott. Én az új Ákos CD-t találtam alatta (címe: 2084), ami ugyan mikulás-ajándéknak indult, de a logisztika kicsit megtréfált bennünket és mivel a mikulás már letette a lantot a szállítás napján, átdobta a csomagot a Jézuskának, aki éppen akkor kezdte az ipart.

Hálát adok a sorsnak, hogy kiscsaládom összejött karácsony tiszteletére. Röhöghettünk a gyerekeken, akik olyanokat szóltak be, hogy kidőltünk. Akár a fogalmazzunk egyszerűen rovatba is mehetne, de nincs értelme, ha nem magyarázom körbe. Szóval a gyerekek az asztal alatt korzóztak, miközben mi az asztalnál ülve beszélgettünk (mert hol a legjobb játszani, ha nem a lábak között, és tologatni mindenki talpát arrébb azért, mert a legórendőrautó éppen nem tud befarolni a parkolóba). Mivel ők az asztal alatt csak derékig láttak bennünket, az alábbi beszólás született, amikor a legórendőrautót ki akarták vonni a forgalomból egy időre: ezt add már oda anyának, az a szürke mamuszos nő az. :) Házipapucs alapján lettünk megkülönböztetve. :)

Sajnos, azt érzem, hogy a téli szünet nagyon gyorsan el fog osonni. Kicsit irigylem azokat, akik majd csak január 7-én lendülnek munkába, mi már harmadikán elkezdjük a reppet. Egy csütörtöki és egy pénteki nap lesz az első munkahéten, így talán könnyebb lesz visszarázódni a mindennapokba. Egyelőre még az itthon elvégezhető dolgaimat csinálom, a téli szünetre is jut egy kicsi a munkából. De nagyon nem szakítom meg magam. Év vége van, pihenés van. Pihenjetek sokat ti is!

2012. december 23., vasárnap

2012. december 21., péntek

Kokós kóla

Akciós a kokós kóla, most érdemes vásárolni!

Fogyaszd felelősséggel!

2012. december 20., csütörtök

Vírus a mobilon

Akármerről nézünk, korunk mobiljai már számítógépek, így aztán nem meglepő, hogy a vírus- és kémprogramírók célpontjaivá válnak. Egészen eddig azt hittem, hogy elkerülhetem a nyilvánvalót és nem fogok mobilvírussal találkozni. A mobilos operációs rendszerek sokat adnak a biztonságra, gyári beállítások mellett nemhogy a programoknak, de még maguknak a felhasználóknak sincs teljes jogosultságuk a készülék felett. Ami nem azt jelenti, hogy mondjuk nem tudnak bárkit felhívni a készülékkel, inkább azt, hogy bizonyos funkciókat nem tudnak elérni, illetve a gyárilag telepített alkalmazások egy részét nem tudják eltávolítani. (Erről, mondjuk, lehetne vitát nyitni, hogy pl. a telefonomon miért fut állandóan és kötelezően a Facebook, amikor soha nem használom, vagy a PopCap Games, amit meg kéthavonta egyszer.) A vírusíróknak kissé nehéz dolga akad: meg kell kerülniük az operációs rendszer védelmi mechanizmusát és valamilyen módon rá kell venniük a felhasználót arra, hogy az ártalmas, vagy csak idegesítő kódot lefuttassák.

A telefon vásárlásakor jó ötletnek tűnt, hogy ha már a technika lehetőséget nyújt rá, élő háttérképeket (live wallpapers) töltsünk a telefonra. Szépen esett rajtuk a hó, mozogtak az objektumok. Aztán viszonylag gyorsan arra is rájöttünk, hogy az akkumulátor üzemideje a felére esett vissza az ilyen háttérképek alkalmazásakor, így én személy szerint le is szedtem ezeket a programokat, szívszerelmem viszont nem, csak éppen nem futtatta őket. Azt ő sem tudhatta, hogy ezek a programok a háttérben dolgoztak egy keveset és egy év pihenő után elkezdtek különböző csillagokat megjeleníteni az állapotsoron, ami egy-egy kihagyhatatlan ajánlatra, 50.000 dolláros nyereményre és hasonló, teljesen "hihető" dologra hívta fel a figyelmet. Az eset, azon kívül, hogy kiküszöbölhető volt, inkább az idegesítő kategóriába tartozott, mivel állandóan, újra és újra dobálta fel a zöld és fehér kis csillagocskáit. Természetesen fogalmunk se volt arról, hogy melyik program csinálja, így aztán kémprogramirtó programot kellett a telefonra tölteni, ami végigszkennelte a memóriát és megjelölte az általa kínosnak vélt alkalmazásokat: mindegyik egy-egy karácsonyi élő háttérkép volt.

Lehet, hogy pár éven belül teljesen természetes lesz az, hogy vírus- és kémprogramirtó alkalmazások lesznek a mobiljainkon, egyelőre viszont annyi a lényeg, hogy mielőtt alkalmazást telepítünk, nézzük meg a Store-ban, mihez kér hozzáférést az adott program. Ha egy játékprogram pl. a telefonkönyvünket szeretné stírölni, vagy üzenetet szeretne küldeni, mi pedig csak kérdés nélkül nyomjuk mindenre az OK-t, akkor könnyen így járhatunk. A telefonunk zombiként kezd viselkedni, és egyik-másik sikeretlen programnak hála hatalmas számlát lehet generálni, amiért később hiába reklamálunk. A programot mi telepítettük fel, mi fogadtuk el a felhasználási feltételeit, tehát a futtatásának és az azzal járó adat/üzenetforgalomnak a díja minket terhel. Ezt senki se fogja kifizetni helyettünk, a szolgáltató pedig nem fog elgyengülni párás szemünk láttán, kezünkben a hatvanezer forintos számlával.

Szerencsére mi egyelőre nem futottunk ilyesmibe, a reklámok megjelenésén túl más nem történt, de soha nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet. Legyünk óvatosak, készüljünk a jövőre!

2012. december 19., szerda

Honosító projekt

Minden munkának megvannak a maga szépségei és nehézségei. Kívülállóként az ember nem tudhatja, hogy mennyire könnyű, vagy mennyire nehéz egy munkát elvégezni, csak akkor, ha belecsöppen. Én magam is azt gondoltam, hogy egy 45 perces sorozat-epizód magyarítása nem áll másból, mint annyiból, hogy az ember leül, és az egy-két soros szövegeket gyorsan átfordítja angolról magyarra. Nos, lényegében a fordítás valóban ennyiből áll, azonban vannak olyan fordulatok és kapcsolatok a szövegben, ami nem teszi ennyire egyértelművé az egészet. Mivel az egyik kedvenc sorozatunk (Hawaii-Five-O) friss felirata nem állt rendelkezésre, ezért hozzáfogtam én magam lefordítani az egészet.

Az epizód szövegének fele teljesen egyértelmű volt, a másik felében viszont vannak olyan specifikus dolgok, amik mélyebb ismereteket igényelnek. Pl. hogy mit jelent egy gyanúsított M. O.-ja, mit jelent az M.I.A., és hasonló rövidítések. Ezen túlmenően néha olyan szinten túl van bonyolítva a szöveg, hogy hatszor át kell olvasnom, mire sikerül megértenem, hogy mit is akarnak a szereplők mondani. További bonyolultságot jelent, hogy a magyarításban már megszokott a tegeződés-magázódás: ebben a sorozatban a főszereplők tegezik egymást, de mindenki mást magáznak, illetve általában a negatív szereplők tegezik a pozitívakat, azok viszont magázva válaszolnak vissza. Így aztán nem árt képben lenni, hogy ki kivel beszélget éppen az adott jelenetben.

Pozitív gondolatokkal és eltökéltséggel fogtam hozzá a 3. évad, 8. epizódjának fordításához, úgy gondoltam, hogy 2-3 óra alatt végzek vele. Nos, a ráfordított munka körülbelül 6 óra volt: ez annak is betudható, hogy nem vagyok túlontúl járatos még az angol szövegek fordításában, meg annak is, hogy sok helyen arra is kell figyelni, hogy a felirat csak egy másodpercig jelenik meg, így az "úgy gondolom, ezen még kellene egy kicsit dolgozni"-jellegű szövegeket rövidíteni kell, pl így: "ezen még dolgozni kéne". Ezek mind olyan dolgok, amik élvezhetőbb feliratot eredményeznek és a sorozatimádónak nem kell folyamatosan a szöveget néznie, tud koncentrálni magára a filmre is.

A jól végzett fordítás eredménye, hogy egyben is meg lehet nézni a filmet, magyar felirattal. Ilyenkor a legtöbb esetben még buknak ki hibák: maradnak angol feliratok, maradnak lefordítatlan kötőszavak (and, or), illetve jól látható, hogy nem úgy beszél az adott szereplő, ahogy szokott. Sokszor a nevek után ott marad az angolból ismert 's birtokos jelző is. Amit meg tudok jegyezni, azt kijavítom, amit pedig nem, azt bizony úgy hagyom, ahogy van. Ettől még az epizód története érthető marad.

Mindent összevetve azt mondhatom, hogy tudom értékelni a sorozatfelirat-készítők munkáját: bár ingyen csinálják, amit csinálnak, abban a 45 percben, amíg az epizódot megnézzük, nagyon sokat ér az a több órás munka, amit belefektetnek. Innen köszönöm meg mindegyikük munkáját!

2012. december 13., csütörtök

Én kérek elnézést

Tényleg: én kérek elnézést, hogy a nap végén úgy gondoltuk, hogy bemegyünk a boltba, meg azért is, hogy megláttuk ott a pékáruk között árválkodó csokis mignonokat. Kettőt kértünk is belőle: már most elnézést kérek azért, hogy megláttam az 50% kedvezményre jogosító címkét és bekérdeztem: ehető azért még? (Feltételeztem, nem a legfrissebb már a termék, azért jár a kedvezmény.) Hosszas bólogatás jött, meg igenlő válasz, tehát ehető a cucc. Aztán tényleg, valahogy úgy jött ki, amiért elnézést kérek, hogy kicsit több mindent vásároltunk, mint az utánunk egy pénztárnál sorban álló hat vásárló. Azt meg már tényleg röstellem, hogy a pénztárban az 50%-os kedvezményről még csak nem is tudtak. Azért is elnézést kérnék, hogy – a várakozók hosszú sorára tekintettel – azt mondtuk: nem érdekes a kedvezmény, 150 Ft-ot jelent kb., haladjunk, maradjon akkor teljes áron benyomva, több is veszett Mohácsnál. Ám a vásárlók közül többen azt mondták nekünk: nem úgy van az, lelkem! Ha le volt ötvenezve, akkor le volt ötvenezve, miért nem nyomták rá? Ami jár, az jár! (A mögöttünk álló hölgy egyébként veszélyesen harcias volt, örülök, hogy nem ő az anyám, ő is látni vélte a zöld árfelezős címkét, sőt: határozottan emlékezett.) Azért viszont tényleg én kérek elnézést, hogy a pénztárosnak kétszer kellett csengetnie. Aztán meg még egyszer, mert a zene szépen szólt, csak senki sem érkezett, hogy sztornózná a tételt és igazat adjon nekünk. Bocsánatkérésem tolmácsolnám azért is, hogy a sor már olyan hosszú volt (mert a három pénztárból egy működött), hogy a boltvezető csak nehézségek árán férkőzhetett oda és sztornózhatta a tételt a pénztárnál. Azt meg már nem is tudom, hogy hogy mondjam, hogy az utalványainkból már csak kis címletek maradtak, így ezzel kellett szöszmötölve fizetnem; tényleg, én kérek elnézést, hogy ma vásároltam és az idejét húztam, meg az idegeire mentem mindenkinek. Ne haragudjanak, kérem.

Köszönöm.

2012. december 12., szerda

12.12.12, 12:12:12

Kedves blogolvasók!

Remélem, nem felejtettétek el, hogy idén, 2012.12.12-én, 12:12:12-kor (ezen írás megjelenésekor) élhetitek át azt a pillanatot, ami nem fog megismétlődni közel 88 évig, nevezetesen hogy az évszám utolsó két számjegye, a hónap, a nap, az óra, a perc és a másodperc ugyanazt az értéket mutatja. Ebből az alkalomból fejezzük ki örömünket, hogy a híresztelések ellenére – legalábbis közép-európai idő szerint – nem söpört el bennünket semmiféle meteor, nem szakadt ketté a Föld és válogatott borzalmakban se volt részünk (legalábbis ami a természeti csapásokat illeti). Most már csak a maja-naptárral kapcsolatos hisztériát kellene túlélnünk december 21-én, utána majdcsak lenne már valahogy.

A túlélők nevében,
A szerkesztőség

2012. december 10., hétfő

Téli alma

A természet néha érdekes dolgokat produkál. Láttunk már olyat, hogy káposztából kihajtott a káposzta. Ott is a túlélésről volt szó, és annál a két almánál is, amik még december 8-án mindig az almafán piroslottak, túlélve egy havazást és pár fagyos napot.

Megtörik a szürkeséget

Fagycsípte finomság

Egészségünkre!

2012. december 8., szombat

Egy éves az Xperia Mini Pro

Közel egy év telt el azóta, hogy megvásároltam az Xperia Mini Pro telefonomat, amit még mind a mai napig rendszeresen összekevernek hozzá nem értő emberek az Xperia X10 Mini Pro-val. A kettő köszönőviszonyban sincs egymással, úgy hardveres kiépítettségét, mint szoftverezettségét tekintve. Hihetetlen, hogy mennyi változás történt egy év alatt az Android operációs rendszer háza táján. Egy éve még teljesen átlagos volt, hogy a telefonon 2.3.6-os verziójú Android fut, ma meg már gyakorlatilag ott tartunk, hogy 4-es verziójú Android alatt nem szabad készüléket vásárolni. Egy év alatt megjelent az Ice Cream Sandwich és a Jelly Bean, a pletykák pedig már a Key Lime Pie fantázianevű (5.0) verzióról szólnak. Járatosabbak az alábbi képen tekinthetik meg az Android fejlődéstörténetét.

Én pont a középső vagyok: Gingerbread

Természetesen az újabb verziók nagyobb hardverigényt támasztanak a készülékekkel szemben. Így, bár a 4-es verzió (Ice Cream Sandwich) elérhető már az én telefonomra is hivatalos forrásból, feltelepítését a telefon szoftvere nem ajánlja fel. Ennek oka az, hogy a kicsi telóban megbúvó hardver nem minden esetben birkózik meg az új operációs rendszer által támasztott követelményekkel. Átdúrtam a fórumokat és sok helyütt az szerepel, hogy a saját rögzítésű videók akadoznak a 4-es verzió terhe alatt, illetve nem minden esetben működik a státuszjelző LED (ami villogással jelzi, hogy időközben, amíg a telefontól távol voltunk, érkezett-e valamilyen üzenet, hívás a telefonra). Nekem ebből mind a kettő fontos, így aztán maradok a jól bevált verziónál. Az igazság az, hogy hosszú idő óta ez az első olyan telefonom, amit nem akarok egy év után lecserélni: nincs semmi olyasmi egyelőre a 4-es Androidban, ami miatt megérné váltani. Talán csak az, hogy a felület némiképpen másabb, de amire használom a telefont, gyakorlatilag tökmindegy. A videózási képesség azért is fontos nekem, mert ebben az évben (összevágva) 5 perc híján 3 órányi videót készítettem. Ez örömteli dolog, mert eddig nem volt videokameránk a háztartásban, és teljes mértékben ugyan ez a készülék se pótolja azt (nagyon hiányzik a zoom), praktikus, hogy mindig kéznél van és az elkészített videók normális fényviszonyok mellett igencsak jó minőségűek.

Xperia Mini Pro

Az eltelt egy év alatt volt szerencsém kiismerni a masinát. Aki esetleg még most gondolkodik a beszerzésén (mert ilyen is lehet), annak bátran állíthatom a következőket:

  • Nem kell azon aggódni, hogy a billentyűzet nyitásával és csukásával a mechanika megadja magát. Az egy év alatt (a Service menü szerint) 7436 kinyitást és ugyanennyi becsukást volt kénytelen elviselni a telefon és nem lötyög, nem zörög, normálisan tartja magát az egész billentyűzet, nem készül leszakadni. 
  • Az egy év alatt soha nem fagyott le a telefon: elviselte azt is, ha három hétig újraindítás nélkül használtam, bár ekkor már azért voltak jelek, amik figyelmezettek arra, hogy nem ártana kikapcsolni egy kicsit (tele volt a memória, lelassult a működés). 
  • Saját magam telefonhasználati szokásait intenzívnek tekintve 1 alkalommal kellett kijelzővédő-fóliát cserélni a telefonon. Nagyon jól bírja a gyári fólia, ráadásul a telefon mellé egy plusz fóliát is adnak, így a tartalékba kalandos úton megvásárolt új fóliákhoz még hozzá se nyúltam.
  • A telefon akksija normális használat és bekapcsolt mobilnet mellett az egy év elteltével is bírja több, mint egy napig a kínzást. (Nyilván ha állandóan zenét hallgatnék rajta és folyamatosan interneteznék, akkor fél nap után megadná magát.)
  • A kisméretű kijelző ellenére minden általam használt program futott a telefonon, amit csak letöltöttem rá.

Azt hiszem, röviden ennyiben tudom összefoglalni a készülék jellemzését egy év távlatából. Én még mind a mai napig csak ajánlani tudom azoknak, akik nem a legújabb készüléket keresik és egy megbízható, billentyűzetes, Androidos társra van szükségük. 

2012. november 30., péntek

Gizel nénéd az otthonban

Nem azé’ mondom, de mikor az uramra rájadobták a fődet kilencvenkettőbe, hát én mondom: ű járt jobban. Mëg së gondoltam vóna, hogy ëgy szëm szülött fijammal majd úgy elmérgesëdik a kapcsollatom, hogy lëmond rúllam mán tejjesen.

Valamikor szeptembër dërëkán, mondom, elmënëk mán az ábécébe, szoktam vënnyi ezt a mákos kalafantyút, nomëg aztán tejlevest csinálok hozzája, ossztán nyomom lëfele a hiradó közbe. Ahogy én ezt mëgtervezëm magamba, bótba mënés közepëtte, ugyë, akkorát estem a járda szíjin, fejjel az árokba, ëgënyest előre, mint gyerëkkoromba, amikor apám úgy mëllökte mámoros pillanatába a hintalovat, amin űttem, hogy mëgsërdűttem rajta azonmód. He, ollyan retkës lëttem, mint a kürtő lyuka, assë tuttam, merre vagyok orral. Ahogy ottan káromkodok (de nem ám csak így ímmelámmal, hanem mint a bakkancsos katona), arra gyön a plébános, szalad, lássa, hogy nagy gondba vagyok.

Nem emlékszëk egészen pontosan arra, hogy hogy kerűttem vissza a tisztaszobába, csak arra eszméttem, hogy rëttenet szaggat a dërëkam, heee, mëg a plébános a fijammal diskurzusba merűtt a kiskonyhán. Na, mondom, csak nem hagyom én ezt ennyibe, mënëk, oszt’ kihallgatom űköt. De ám oszt’ ahogy mëgmoccantam vóna, rëttenet bëcsikkant a tomporporcom, hozzáfogtam hát előírás szërint üvöltenyi, mint a Volosinovszki Pityu, mikor mëllátta, hogy a papagájja elindul néki lëfele, gravitácijó mëntin. Ekkor oszt begyöttek mind a ketten, na mondom, Gizël, kampëc, fëlaggyák nekëd az utolsó kenetët, pisloghatol mostmán. De oszt nem a plébános kezdte el mondani, hanem a fijam. Hogy anyukátul nem lëhet dógozni mënni, mëg énvelem mindég van valami, mëg hogy nem bírja mán álandóan szaladgáni idefele… hee, úgy a lelkëmbe gázolt, hogy én arra nekëd szavakat nem tudok mondanyi. A végin oszt’ csak kinyögte, hogy éngëmet pegyiglen most ű otthonba fog vinni, ahun vigyáznak rám.

Akkor mán mélydepresszijóba vóttam, a Gektizál së hatott rendëssen, nem tuttam tisztán gondolkodnyi. Fëleszméttem valahun félúton, de úgy húlt a könnyem, ahogy a fijam monta nekëm: anyuka, jóistenmëgággya, jó lëssz ott magának. Jó hát, fijam.

Fërtályóra múva mëg is érkëztünk ide, la: Vörbécs Terézija Időssek Otthonnya. Na, mondom, ez këll nekëm, ez is Tërka. A fijammal nem beszéttem akkor mán, eltávolottam tüle: annyit montam, hogy ha a Fángli mëgdöglik, agyonverëm, mëg hogy az aprólékot valakinek aggya el (annyi van, hogy a patkány nem győzi elhordani), mer’ ha a hátsó udvarba húnak el, egészen bizonyosan szívszélhűdést kapok, annak mëg aztán nem lássa jó végit a végrendëletëmbe ű së, az szentigaz. Házrú szëmit lëvëgye, zárja be, Zelenákgyerëk hányja el a havat, piszokdíjat minden hónapba kifizessék, oszt’ jóccakát. Ezzel vátunk el, kalap-kabát, Istenággya.

Nem is vártam el, hogy külön szobát aggyonak itten nekëm: azon csodákozok, hogy a fijamnak ëgyátalán ennyi péze van, hogy kétágyas szobába szuszakojjon. Szobatársam egy vín parázna: egész nap arrú beszél, hogy amikor fijatal vótt, mënt, akkar a vaklégy. (Én mondom, rosszabb e, mint Sëtét Matil.) Rozëllának híjjassa magát: errül megint csak a Volosinovszki Pityu jut eszëmbe, de hogy mijé, nemtudom. Annyi embërrel vótt ez ëggyütt, hogy lësűl a bűr a képemrű, amikor történetbe kezd. Nem győzöm a kërësztët hánni magamra fëlfele. Különben nekëm oszt mondhassa, pont annyit ér, mintha lóval imádkozna: nem hat rám a kujtorgássa. Még az së, hogy elmondja nékëm, hogy a Józsival, aki a szomszéd szobába van, miket ügyködnek ëggyütt.

Mán most ugyë itten vagyok jó hónapja a Vörbécsbe, beletörődtem a sorsomba. Fijam két hete rápróbátt, hogy fënntartsa velem a kapcsollatot, de én úgy gondoltam, hogy aznap nagyon beteg vóttam, oszt’ nem kívántam vele szót érteni. Kákabélű mënyem is mëgvillantotta az örökség szót, mer’ az mëg asziszi, hogy haldokolni gyöttem ide, de ahho’ së szóttam. Amúgy së hagyok rája fagurigát së. Inkább a plebánijára. Këllëtt vagy fél óra, mire rágyöttek, hogy velem itten osztan nem fognak társallogni, úgyhogy el is mëntek azonmód.

Levelet írtam a plébánosnak, hogy ha még ebbe az életbe jó lëcsot akar ënni, akkor indítsa mëg az eljárást, amin én saját jogon aképpen dönthetëk, hogy visszamënëk a házba, hogy az ámbitus ajjárú leshessem, ahogy lëmëgy a nap a kert végibe. Ëgyellőre annyi válasz gyött csak, hogy lëgyek türelëmmel, mán úton van a fogalmazvány, de még várni këll rája, mer’ a fijam sëmmilyen módon nem akarja aztat, hogy én innen kiszabadújjak. Cefetűl érzëm magam emijatt, lelkëm, gondolhatod heee, nekëm mán csak ennyi maradt: ëgy Rozëlla a szobámba, mëg a minden napos kemínymag leves. Mer’ főzni azt itt ugyan nem tunnak! De az mán ëggy másik történet.

Mënëk ki az udvarba, amég süt a nap, hamarosan bëgyön a hó, még – úllëhët – összegyön a mënyemnek, oszt’ lërakom itt a kanalat örökre, nagy bánatomba. Csókol bennetëket,

Gizël

2012. november 26., hétfő

Hógumi

Hamarosan itt a tél, péntekre már eljő a hó, ha lehet hinni az időjósoknak, akiknek soha nem lehet hinni. Elővigyázatosságból és azért, hogy ne tegyünk látványos piruetteket a közúton egy gépjárműben ülve, amiben se légzsák, se rádió, téli gumit szereltettünk az Öreg Japánra. Ez azért megemlítendő esemény, mert az úr 2005. évének január hava óta (amikor egymásra találtunk szeretett, öreg autónkkal) nem volt a talpán téli mamusz, így aztán most boldogan suhan a vizes úton a kis fémteste, amikor aztán másodikban küldöm neki hatvannal.

Nem is az a lényeg, hanem a kapitalista árképzés, amivel szemlesütve kellett szembesülnünk az elmúlt héten, amikoris a gumicsere-műtét megtörtént. Mert hiszen kinek van guminként 15.000 Ft-ja a célra? Az négy guminál már rögtön hatvan rugó, plusz a szerelés, 65.000. Hát nekünk nem volt, meg aztán ez bizony már több, mint a fizetésem fele, cipót meg még nem vettünk. Olcsóbb, alternatív megoldásként ún. 90%-os gumit vásároltunk a kiskereskedésben, amely állítólagosan egy telet futott. A gumi színe fekete, külseje még szőrös, ámde futófelületén enyhe kopás látható, mindennek ellenére még meglehetősen mély a bordázata és kifejezetten téli a kialakítása. 4 darab 90%-os gumi, szereléssel együtt, 30.000 magyar forintba került. Ez a kemény.

Öreg Japán a műtőasztalon: hátsó lábán már az új mamusz :)

Megért ez ennyit? Hát persze, hogy megért. A kocsi nem csúszik, nem kapar, sokkal puhábban veszi a buckákat és remélhetőleg majd a hóban is helyt áll, amikor hányattatott körülmények között kell becsatlakoznunk a forgalomba azért, hogy az otthoni karácsonyi bejglihez minél közelebb kerüljünk. Az elmúlt években már volt néhány izgalmas kalandunk havas-jeges utakon nem kifejezetten téli gumival, idén már nem kérünk belőle.

2012. november 20., kedd

Sárga és lila

Ma estére ködbe borult az egész város. Hatalmas réteg burkol be bennünket, alig lehet pár méterre látni. Ha nem lenne olyan hideg, azt is mondhatnám, hogy olyan az egész, mint egy nagykabát, ami jótékonyan fogja körbe az ember testét. A ködös időben az utcai lámpák borostyánsárga fénye és az egyre sötétedő égbolt kékes-lilás tónusa meglepően szép egészet alkotott, amelyet pár képen szeretnék bemutatni.

Utcai lámpák

Elsuhanó autók

Ahogy a fény áttör a leveleken

Utcarészlet

Nagyon szép volt!

2012. november 14., szerda

A sötétek győztek

Ma szürkületkor kellett elindulnom biciklivel, és ahogy azt kell, bekapcsoltam fantasztikus áramfejlesztő berendezésemet, amely egyébként a kerékpár részét alkotja, immáron 8 éve. Tettem ezt azért, hogy fényárban ússzon a kerékpár, mert autóval közlekedve sokszor azt tapasztalom, hogy a biciklisek egyáltalán semmi hajlandóságot sem mutatnak arra, hogy valamilyen módon jelezzék: ők is az úton vannak. Mivel negyedórás várakozásra kényszerültem a sötétbe boruló város egy forgalmas helyén, ráérő időmben hozzáfogtam számolni, hogy a közelemben elhaladó kerékpárosok közül vajon mennyien hajlandóak arra, hogy bekapcsolják a világítást (már amennyiben az egyáltalán létezik). A 15 perces időtartam alatt 44-en kerekeztek el mellettem, ebből a 44 emberből mindösszesen 11-nek volt világítás a kerékpárján. Hozzá kell tenni, hogy ebből a tizenegyből egy úgy gondolta, hogy jó poén, ha hátul világít a fehér és elöl a piros, így kissé megzavarta a közlekedőket.

A mai délutánon tehát 33:11 lett a meccs állása a sötétek javára. 33 ember gondolta úgy, hogy kísérti a sorsot és a sötét utcán mindenféle jelzés nélkül (még fényvisszaverő se volt) közlekedik a kerékpárjával. Nem tudom, hogy ezek az emberek ültek-e már autóban éjszaka. Egy biztos: világítás nélküli biciklist észrevenni csak a legutolsó pillanatban lehet. Amikor pedig szembe is autó jön, ami elvakítja a vezetőt, csak az utolsó utániban. Nagyon észnél kell lenni akkor is, amikor vezet az ember, de még jobb volna, ha az lenne észnél, aki kerékpárral sötétben elindul. Legalább egy fényvisszaverő, egy karszalag legyen a ruhán, vagy a biciklin, de még jobb, ha világítással is ellátjuk a járművet, hogy az autósok időben észre vegyenek bennünket és ne tolják meg a biciklit hátulról, velünk együtt.

Ezzel a jó tanáccsal zárjuk mai közlekedés-rendészeti rovatunkat.

2012. november 11., vasárnap

Need for Speed Most Wanted (2012)

Szeretem az autós játékokat. Egészen gyerekkoromtól kezdődően, az akkor még (mai szemmel) gagyi grafikájú autós játékoktól kezdve követem a fejlődést és igyekszem a nagyobb nevekkel játszani. Mivel inkább az arcade vonalat kedvelem és nem a vérbeli szimulátorokat, így igazából három kedvenc autós játékot említhetek az utóbbi időkből. Az első a Need for Speed eredeti Most Wanted "epizódja", a köveztkező a Burnout Paradise, illetve végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a FlatOut 2. Ezek a játékok hosszú-hosszú órákra lekötöttek, de nem bántam meg, hogy velük múlattam az időt. Nem is gondoltam arra, hogy a Need for Speed sorozatban (a Hot Pursuit-hoz hasonlóan) újra kiadnak egy címet, ez pedig nem más, mint a két hete megjelent Need for Speed Most Wanted, 2012-es változat.


A játékról már az első percekben az jutott eszembe, hogy a Burnout Paradise és a régi Most Wanted elemeit ötvözi. Egyrészt azért, mert a játékban nem előre legyártott pályákon, hanem egy szabadon bejárható városban versenyezhetünk, másrészt pedig azért, mert elképesztő sebességű versenyeket diktál és nem az történik, hogy a játékmenet feléig első próbálkozásra megnyerjük az összes kihívást. Itt igenis oda kell tenni magunkat: sok esetben hatszor-hétszer is meg kell próbálni egy versenyt, mire annyira megtanuljuk a város adott részletét, hogy minden kanyart és ugratót már előre tudunk. Ugyanakkor se verseny közben, se pedig a versenyhelyszínekre tartva nem lehetünk biztonságban a rendőröktől: lépten-nyomon megtalálnak bennünket és egyre nagyobb erők bevetésével harcolnak a városban történt randalírozásunk ellen. (Hozzá kell tennem, sokszor sokkal nagyobb kárt csinálnak, mint mi, szolid utcai versenyzők.)

(C) Criterion

A játékmenet egyébként nagyon jóra sikerült: egy autóval indítunk, majd később a városban számos más járművet lelhetünk fel. Mindegyik járműhöz 5 verseny tartozik, amelyek könnyű, közepes és nehéz kategóriákba vannak sorolva. Mindegyik verseny dobogós helyéért az autót tudjuk fejleszteni: könnyített karosszéria, nitró és jobb tapadású gumi (meg még számos egyéb) lehet a jutalmunk. Nagyon tetszik, hogy az autók ott maradnak a városban, ahol átszállunk egy másik kocsiba, így kis szerencsével a rendőri üldözések során átülhetünk egy régen ott hagyott járművünkbe, így megzavarva a rend éber őreit.

Frontális ütközés egy rendőrautóval: hamarosan lesittelnek

A játéknak vannak persze nehezebb versenyei is: az üldözések és az egyéb versenyek után pontszámokat kapunk, ezzel benevezhetünk a 10 legjobb utcai versenyző legyőzésére. A játéknak ugyanis az a célja, hogy mi legyünk a legjobb versenyzők, ezáltal pedig azok, akiket a rendőrség a legjobban el akar kapni (=most wanted). Ezek a versenyek meglehetősen nehezek, a top 10-ben lévő (gépi) játékosok nagyon jól teljesítenek és nehéz őket megcsípni, főleg úgy, ha az egész városi rendőrség a nyakunkban liheg. Ezek a versenyek sem teljesíthetetlenek: pár sikertelen próbálkozás után miénk lehet a "dicső cím", mi lehetünk a Most Wanted-ek. :)

A grafika, véleményem szerint, egész jól sikerült: a város épületeinek és egyéb felborítható dekorációs elemeinek részletessége, az éjszaka és nappal váltakozása, a fények becsillanása mind nagyon szuperre sikeredett. Ugyanúgy, mint az eredeti Most Wanted-ben, elvakít a fény, ha a nappal szemben megyünk, napfelkeltekor vagy naplementekor. A rendőri üldözések során az autók ütközésekor hatalmas porfelhő terjeng, alig látni valamit, vakon vezetünk. Nekem külön tetszik, hogy ha lemegyünk az útról, vagy afférunk támad valamelyik járművel, akkor a monitorunkra a saját autónk dobálja a koszt, olyan, mintha a szélvédőre ragadna a mocsok, ami persze kis idő után szépen eltűnik, de valósághűbbé teszi a játékot és fokozza a játékélményt.

Városkép: a tömbház mögött már lenyugvóban a nap

Mindent összevetve azt hiszem, hogy olyan játékot sikerült találnom ismét, amivel hosszú időre csillapíthatom autós játékok iránti étvágyamat. Az izgalmas versenyek, az utolsó pillanatban elvesztett kihívások miatti ordítozások a számítógép előtt mind olyanok, amik élvezhetővé teszik a játékot, így aztán kalandra fel, szerezzünk minél több autót és nyerjünk meg minél több versenyt!

Kis drift az úton

2012. november 4., vasárnap

Félúton a Diffy 3

Elérkeztem a Diffy 3 fejlesztésének feléhez, sőt, időközben túl is haladtam rajta: 51 pálya van kész, kb. 470 különbség vár megtalálásra és 78 percnyi zenét komponáltam a játékhoz. Ha belegondolok, hogy még egyszer ennyi kell a végleges változathoz, nyelek egy nagyot, de azért derekasan küzdök. A fejlesztés ütemét és a rá fordítható szabadidőt tekintve be kell látni, hogy valószínűleg a 2013-as év játéka lesz a Diffy 3. Sebaj, megéri várni: vannak itt vibráló csillagok, kissé átdolgozott segítség mód (ez még most is formálódik), megújult ablakok, teljes képernyős/ablakos mód, amit csak akartok és amit a kérdőíven bejelöltetek májusban. Próbálok megfelelni a játékosok igényeinek, éppen ezért egy újabb kérdésre keresem a választ. Ha leendő játékos vagy és érdekel a Diffy 3, kérlek válaszolj egy egyszerű kérdésre a hivatalos blogon. Köszönöm előre is!

2012. november 3., szombat

Halottak napja

Elképesztően gyorsan telik az idő: már megint őszi szünet van. És ha őszi szünet, akkor újra adott a lehetőség  arra, hogy körbelátogassuk a családot. Éppen nem alkalmas időben autókáztunk hazafelé: szakadó esőben, sötétben haladtunk előre ötvennel, néha hatvannal, mert nem láttunk semmit. (Azért a családi körben másnap elköltött ebéd megérte.) Természetesen azokról sem feledkeztünk meg, akik már nem ülhetik velünk körbe a nagy asztalt, így mécseseket helyeztünk el a sírokon. Érdekes volt: csütörtökön a szűnni nem akaró eső csak arra a negyed órára csendesedett el, amíg a temetőben jártunk és meggyújtottuk a kis lángokat. A temetőben egyébként hagyományosan több ezer mécses égett, szinte láttunk a fényüknél. Megnyugtató volt közöttük sétálni, egyáltalán nem rémisztő ilyenkor a tudat, hogy éjnek évadján a temetőben bolyongunk, sírokat keresgetve.

Csendesen lobogtak a lángok

Természetesen ilyenkor a halottak-napi hiénaipar is fellendül: mécseseket, amiket az ünnep után 20 Ft-ért árulnak, előtte masszívan minden üzlet 100 Ft környékén tartott, a virágok árai az egekbe szöktek, a koszorúk és egyéb ilyenkor vásárolandó dolgok megfizethetetlenek azok számára, akik több helyre is mennek a temetőben és mindenhová el akarnak helyezni belőlük. Jönnek a viráglopók, akik mindenfelé árulgatják a temetőben sírokról leemelt csokrokat és koszorúkat (még a szakadó esőben az út mellett is árulták a virágot). Nem vettünk belőlük. Én még mindig hiszek abban, hogy egy mécses gyújtása otthon, vagy pedig a síron éppen elég ahhoz, hogy felidézzük a szeretteinkkel töltött időt.

2012. október 27., szombat

Grizzli a fán

Hiába no: amint azt pár napja megírtam, a macskák imádnak az emberek körül sertepertélni. Az őszi levelek összehúzása közben kis házi kedvencünk megjelent és addig mászott, amíg a fa tetején nem találta magát. Onnan aztán nézett jobbra és balra, föl és le, kereste a lefelé vezető utat. Első látásra nem derül ki, de a szőrmók a nagy fáról nem tudott lejönni, a forgatás végén úgy kellett leemelni onnan. A becsületét megmentendő azonban filmünket úgy raktuk össze, hogy azon ő, a Hős, a kaland végeztével könnyed mozdulattal huppan a talajra (ez a valóságban azonban nem a történet vége, inkább a közepe volt). Lássuk hát az utolsó meleg, napsütéses őszi nap eseményeit, macskaszemmel. :)

2012. október 26., péntek

Halloween gumicukor gigateszt

5 és fél évvel ezelőtt volt egy nagy gumicukor gigatesztünk: az akkor megnyitott Lidl Party mix csomagjában található finomságokat teszteltük. A közelgő halloweeni hangulatkeltés örömére az üzletlánc egy meglepetés-csomagot állított össze Magic horror néven, amelyben válogatott borzalmakat öntöttek gumicukor-testbe. Lássuk, hogy megéri-e az egy kilónyi gumicukor 1200 Ft-ért: következik Halloween gumicukor gigatesztünk.


Mágikus borzongás

A doboz kinyitása után olyan illat csapja meg az orrunkat, mint amikor málnaszörpöt készítünk 1:1 arányban vízzel: tömény, mindent átható gyümölcsillat járja át orrunk legbelső zugait is. Az émelyítő illat ellenére kedvünk van csemegézni. Hamar rádöbbenünk azonban, hogy sok cukorka van a dobozban (egészen pontosan 171 darab – ha már teszt, megszámoltam), azonban ezek több kategóriába sorolhatók. Mivel főként az összetétel határozza meg az ízt, ezért az ugyanolyan összetételű, de különböző alakú cukorkákat most egynek vesszük.

Lássuk a csapatokat!

Alul fehér - felül fekete


A gumicukor alul puha, habos, felül pedig klasszikus gumicukor-állagú. Első harapásra nyersgumi, mely később citromszörp ízévé szelídül. A habos réteg olvadásával édesebb lesz az összkép, de alapvetően a két komponens íze egymástól nem választható el. Amit első látásra medvecukornak gondolnánk, az sem az: teljes mértékben gyümölcsös gumicukorral van dolgunk, amelynek külleme ötletes, ezért jeles (5), íze viszont kissé futurisztikusan savanyú, ráadásul pár perc elteltével nyájas muskotályos bor íz kering a szájban, ezért arra csak jó (4) osztályzatot adunk.

Alul rózsaszín - felül piros


Látványvilágra az előző csapat megoldását hozza a vérvörös színű borzongós cukorka, lássuk az ízhatást! Olyan íze van elsőre, mint amikor az ember lufit fúj fel. Később a gyümölcsíz kezd dominálni. Nincs annyira savanyú, mint az előző csapat szereplői, sőt a habréteg valahogy sokkal intenzívebben "habzik" az ember szájában. Olvad a cukor, cukrozott ribizli és piros gyümölcsök hangulata lesz úrrá a szájüregben, majd az egész egy rövid fellángolással lesz oda. Perceken belül nagyon kellemes íz terjeng a szánkban, újabb kört akarunk magunknak követelni. A kivitelezéssel nincsen gond, jeles (5), az ízvilág szintén pazar, ezért arra is adunk egy jeles (5) osztályzatot. 

A fekete sereg


Fekete macska, szekrénypók és maga a sátán is megjelenik ebben a válogatásban, amelyet teljesen éjfekete gumicukorból öntöttek. Itt már tényleg kívánatos, hogy a medvecukor kissé fanyar, érett ízlelőbimbókat kívánó íze előkerüljön, de fájdalom, ezzel itt sem találkozunk. Ehelyett kissé szúrós-kesernyés, de valahol szebb napokat látott, hátsó csalitosból szedett gyümölcsök groteszk harmóniájával indul a dolog, majd irtózatos rágást követően ez később vasárnapi húsleves-utóízbe hajló, erjedt mangóvá teljesedik ki. Az íz lecsengése után nem marad semmi: a csomagból másik cukorkát fogunk ezután választani. A formavilág (főleg a macska) egész jó, bár a kép közepén található fókaszerű izé nem tudom mi lehet (a kép tetején található egysejtűről sincs sok szakvéleményem), kap egy jó (4)-t, hogy ne sírjon, az ízvilág azonban be kell hogy érje egy halovány közepes (3) érdemjeggyel.

Anatómiai válogatás


A lefejtett bőrű testrészeket ábrázoló gumicukorkák tényleg a rettegést csempészik a fogyasztó almáriumába:  az ember kissé remegve harap bele az egyébként 12 egészséges fogat magában foglaló ínybe. Szinte érezzük, hogy roppanni fognak a fogak – de nem. A gumicukor puha. Se az ujjpercek, se pedig a koponyacsont nem roppan. Elsőre talán málna-vanília ízhatásra gondolunk, de a rózsaszín hab sejthetően a rózsaszín-piros csoport alapja, a fehér részek viszont valahogy elvesznek a hab mindent uraló, savanykás íze mellett. Olyannyira, hogy három ilyen gumicukrot fogyasztottam el a teszt alatt, mire rájöttem, hogy a cukor annyiban más a többitől, hogy ha megfelelően rágjuk, akkor a fehér részek édeskés ízét is ki tudjuk sajtolni a tolakodó gyümölcsös mellett. Valahogy nem erre számítottam, ezért az íz csak jó (4) osztályzatot kap, a forma viszont odavág, ezért az jeles (5) bejegyzést érdemel a naplóba. 

A kétkomponensű csontváz


Nagy izgalommal fogtam hozzá a pirosfejű - sárga aljú csontváz elfogyasztásához. A klasszikus gumicukros hagyományokat felvonultató cukorkából már első blikkre dől a narancs éltető aromája. Felüdítő, kellemes ízvilág, nem tolakszik, később érett naranccsá szelídülve kelleti magát. Kellemes. Csakúgy, mint a fekete aljú csonti, ami szintén narancsos, de valami más, kormos íz vegyül az egészbe, ennek ellenére rendkívül finom az egész kompozíció. Talán grapefruit-ra emlékeztet. A csontvázak lába között azért én hagytam volna némi helyet, hadd lifegjen az egész, így nagyon egybe van kasírozva. Közepes (3) osztályzatot tudok felajánlani a dizájnernek. Az ízvilág azonban egyértelműen jeles (5). (Öt perc után vonult pöszméte ízt hagy a szájban, ezt egy újabb darabbal tudjuk ellensúlyozni.)

Neonkék őrület


Korunk színe a neonkék: az autók alját megvilágító neonok és az éles fényű LED-ek mind arról árulkodnak, hogy ennek a színnek helye van a piacon. Míg gyerekkorunkban csak a szőlőre permetezett rézgálic, vagy a csöpögő csapok körül megtalálható lerakódás esetén találkoztunk ezzel a színnel, ma már mindennapjaink szerves részét alkotja. A gumicukrok világába is befészkelte magát, de azért láthatjuk, hogy a sátán feje még itt is tökéletesen piros. Ízét tekintve rendben van, bár sokára kezd el hatni. Színével ellentétben piros bogyós gyümölcsök igen kellemes ízvilágát tárja elénk, amennyire diszkréten kezd, később annyira belelendül. Vízben feloldható italpor kétes aromája vegyül az egyébként remekül megkomponált ízbe, majd múló nyom nélkül tűnik el a szájban. Ezért egy jó (4) osztályzatot tudok adni, formavilágra pedig (a denevér és a mellette balra látható kancsal csontvázkoponya miatt) odaígérem a jeles (5) érdemjegyet.

A dobozban természetesen nem csak ezek a cukorkák találhatók meg, hanem sok egyéb is, azonban azok már a klasszikus gumicukros irányelveket követve a Haribo macik állagában pompáznak. Ízük vegyes, egyik-másikuk nagyon ott van, de általánosságban elmondható, hogy a csomagban csak gyümölcsízű cukorka van. Ha összességében kellene értékelnem, mind formavilágát, mind ízét, mind pedig az összhatást illetően egy jó (4) osztályzatot tudnék adni. Az biztos, hogy nagyon sok kellemes percet fog még szerezni a doboz tartalma, talán a Halloween időszaka is elmúlik, mire a végére érek. Ha a gumicukrot szereted (azon túl, hogy rossz ember nem lehetsz) mindenképpen megéri beruházni erre a termékre. Borsos árának könnycseppek melletti jó magyar forintban való kicsengetésénél jusson eszünkbe, hogy ezért a pénzért egy kiló (171 darab) gumicukrot kapunk (7 Ft/cukorka). 

Borzongásra fel!

2012. október 25., csütörtök

Macskalélektan

A macskák igen bonyolult személyiségi jegyekkel megáldott, különleges állatok. Most, hogy háztartásunkban már a második macskát koptatjuk, vannak tapasztalataink arról, hogy ezek az egyébként nagyon édes kisállatok hogyan viselkednek. Azt hiszem, itt az ideje, hogy a még kezdő vagy leendő macskatartóknak összefoglaljam a cirmosok mibenlétét, és átnyújtsak egy csokrot az összegyűjtött tapasztalatokból.

Hűség
Ez a macskáknak nem erős oldala. Az állat oda vándorol, ahol jobban szeretik, jobb kaját kap, vagy csak jobb helyet talál magának. Vad őseinek genetikai hordaléka ez: a macska mindig gyanakszik, még akkor is, amikor éppen az ember ölében dorombol, hiszen egy hirtelen mozdulat, vagy egy hangosabb tüsszentés esetén egy pillanat alatt 5 métert ugrik helyből. A macska egyébként pontosan ki tudja figyelni az életvitelünket és amikor nem vagyunk otthon, olyan helyre vándorol, ahol éppen otthon vannak a "gazdik", így nem ritka, hogy egy macskának 2-3 gazdája is van, csak egyik sem tud a másikról. (Legfeljebb sejti, ha kifigyeli, merre jár a macsek.)

Sötétedés
A sötétedés hihetetlen hatással tud lenni a macskákra. Az egész nap szemét kinyitni alig tudó, alvó macska a sötétedés megérkeztekor megtáltosodik, felmegy benne a szint és látszólag össze-vissza szaladgál az udvarban, mintha valaki űzné. Ez vagy azért van, mert a macskák állítólagosan látják a szellemeket és rájuk akarnak ugrani, vagy pedig csak azért, hogy az általunk nem látható tücsköket-bogarakat ebben az időszakban a legjobb levadászni. Élvezettel teszi mindezt a kis szőrmók, úgy helyezkedik harci állásba és mozgatja a tomporát, hogy elhisszük, tényleg céloz valamire. Aztán hatalmasat ugrik és a mancsai között már tart is valamit – de hogy mit, azt soha nem látjuk, mert megeszi, vagy elengedi.

Táplálkozás
A macskák nagy hangsúlyt fordítanak a táplálkozásra, főleg a tél közeledtével. A macska azonban büszke állat, magától nem közli, hogy éhes. (Csak ha már végképp nagyon éhes.) Ő csak a tálkájához sétál és belenéz, majd ezután össze nem téveszthetetlen tekintettel a gazdira pislog. Ilyenkor az emberben bűntudat támad, de kitart azon elhatározása mellett, hogy nem ad enni neki. De a macska nem adja fel, megkerüli a tálat, leül elé, belenéz, majd ugyanazzal a tekintettel fordítja a fejét hátra a gazdira. Esetleg annyit mond: „miu”. Ekkor már mindenképpen kaját kell hozni neki. Nincs az a szív, mi ilyenkor el nem lágyul. Amint meghallja a kedvenc ropogós falatka zörgését, jön a „miuu, miááá, miuu, miuu”, majd miközben a kaját szállítmányozzuk a tálig, a lábunk között szlalomozik, pedig ezzel csak késlelteti az étel érkezését. Néha véletlen magam is felrúgom, mert nem tudom elkerülni az ütközést, de ezt se bánja: kitartóan vonyít. Egészen addig szlalomozik és nyávog, amíg meg nem kaparintja az áhított falatot, akkor aztán orrig beletemeti bajuszos képét a tálba és csámcsogva eszik.

Se hall, se lát – úgy tűnik, finom a falat!

Készenléti üzemmód
A macska is szokott aludni – de a nap legnagyobb részében csak készenléti üzemmódban van. Ezt onnan tudhatjuk, hogy mozog a füle: arra fordul, amerről a hangokat hallja. Hangosabb hangok esetén felemeli ólomnehéz szemhéját és körbepásztáz, azonban értelmet nem nagyon találunk a tekintetében. Ez még a jobbik eset: macskát álmából felébreszteni hihetetlen bátorságra vall, ugyanis az állat olyan összegyűrt fejjel tud ébredni, hogy magunk is elborzadunk a látványától.

Házimunka
A macskák köztudottan szeretnek az ember közelében lenni, még akkor is, amikor éppen a ház körüli munkákat végezzük. Előszeretettel ugrálnak például a gondosan összehúzott falevél-kupac tetején, teljesen szétdíbolva azt. Persze közben úgy csinálnak, mintha keresnének a kupacban valamit, azonban ezt tapasztalatból tudom, hogy nem igaz. Csak a szétdúrás öröme élteti őket. Lapáttal végzett nehéz munka esetén jól láthatóan helyezkednek el a lapátoló ember előtt, fekvő helyzetben, nyújtózkodva. A megfogott verebeket, kisállatokat nagy gonddal húzzák a bejárati ajtó elé: nincs is annál jobb reggel, amikor az ember széttépett verébdarabokra botlik az ajtó előtt.

Macskánk tehát önálló egyéniség, egy kis kiismerhetetlen szőrmók, akire nem csak muszáj, de érdemes is időt áldozni. Meghálálja a dorombolásával és azzal, hogy vár ránk, amikor hazaérünk. Hűségesen alszik az ajtó előtt és imádja, ha foglalkozunk vele. 

2012. október 22., hétfő

Szóljá' má' muternak

Az ellenőrző könyvbe beírandó szöveg:

Alulírott szülő, hozzájárulok, hogy gyermekem a 12. évfolyamos diákok szalagavatói és ballagási költségeire (szalag jelvénnyel, ballagási tarisznya, pogácsa, fénykép, virág) 1250 Ft-ot befizessen. 

Ugyanez az ellenőrzőbe beírva, tömörítve:


Lustaság: fél egészség. :)

2012. október 14., vasárnap

Digitális videovágás otthon

Sokak szembesülnek azzal a helyzettel, amikor korszerű, HD felbontású videokamerát vagy HD videózási képességekkel ellátott mobiltelefont vásárolnak, hogy szeretnének családi eseményeken, vagy csak saját szórakozásra egy kisfilmet összevágni. Ilyenkor jön a mindenféle próbálkozás: szembesülés azzal, hogy a HD-videót a számítógép csak döcögősen játssza le, vágásról szó sem lehet, nem találunk normális vágó programot... és a többi. Marad a szerkesztetlen MP4 fájl, aminek a felét át kell tekerni, mert semmitmondó részletekkel van tele.

Blogunk eme cikkében azoknak szeretnénk segíteni és tanácsot, tippeket adni, akiket érdekel a digitális videók vágása, de nem akarnak túlzottan elmerülni a részletekben, effektekben, technikai finomságokban. Mielőtt belefognánk, érdemes beszerezni két szoftvert, amelyeket szívből ajánlok. Az első a WinAVI Video Converter nevű egyszerű videó-konvertáló program, a másik pedig a Womble MPEG Video Wizard, amivel egyszerűbb vágásokat tudunk eszközölni az elkészített videón. Ha beszereztük a programokat (sajnos egyik sem ingyenes), lássuk a medvét... vagyis a videót.


Első lépésként, hogy régebbi számítógépünk ne izzadjon vért az MP4-ek kódolása közben, alakítsuk át videóinkat a WinAVI-val MPEG2 videókká. Ezzel a formátummal gyorsabb és egyszerűbb dolgozni, bár nyilvánvalóan jóval több helyet foglal el ugyanaz a filmrészlet ebben a formátumban. (Az, hogy mennyivel nő az MPG fájl az MP4-hez képest, nagyban függ attól, hogy a videó mit ábrázol. 4%-os növekedéstől egészen 450%-ig megy a skála a saját tesztvideóimnál. Ez azt jelenti, hogy egy 100 MB-os MP4 fájl 104, de akár 534 MB is lehet MPG-be átkonvertálva.) A konvertálást a WinAVI-val egyszerűen, négy lépésben végezhetjük.

1. A főmenüből válasszuk ki a Convert to MPEG menüpontot

2. Jelöljük ki azokat a fájlokat, amikkel dolgozni szeretnénk (akár többet is, ezért jó ez a program)

3. Adjuk meg, hogy melyik mappába kerüljenek a fájlok és válasszuk ki a nekünk megfelelő 720p vagy 1080p HD formátumot

4. Várjunk, amíg a konvertálás befejeződik, majd nyomjuk meg a Nagy Zöld Gombot a folyamat végén (tipp: ha nem használunk előnézetet [Enable preview], a konvertálás gyorsabban halad)

Miután megvannak az MPG kiterjesztésű fájljaink, nincs más dolgunk, mint feldolgozni őket a Womble-lel. A program elindítása után több ablakot rak a képernyőre, amelynek részei a következők:

Output ablak: itt tudjuk megnézni, hogyan fog kinézni a filmünk

Project ablak: effektek, szűrők választásához

Timeline (idővonal): ide kerülnek szépen sorban a videóink. Négy sávja van: a film,  feliratok, zene és narráció. Ez utóbbi kettőbe bármilyen szabványos hangfájlt behúzhatunk, aláfeső zene vagy szöveg lesz belőlük

A főablak: itt tudjuk a különböző ablakokat ki- és bekapcsolni

Első lépésként fogjuk meg a videóinkat (egy sima Sajátgép/Számítógép/Intéző ablakban) és húzzuk rá az idővonal első sávjára.

Videók a Timeline-on

Az output ablakban ezzel egyidejűleg megjelenik az első videónk első képkockája. A felső csúszkát mozgatva a timeline-on, a videó megfelelő részére ugorhatunk, amit az Output ablakban követhetünk nyomon. A + és - billentyűkkel nagyíthatjuk, illetve kicsinyíthetjük az idővonal beosztását.

Vonal a vágási ponton

A videónk vágásához húzzuk a csúszkát a megfelelő helyre (az Output ablakban látjuk, hogy hol is állunk a videóban), kattintsunk a vágandó fájlra és használjuk a következő billentyűkombinációkat:

  • Shift-L: a videófájl vonaltól balra eső részét levágja (ha a videó eleje nem kell)
  • Shift-R: a videófájl vonaltól jobbra eső részét levágja (ha a videó vége nem kell)
  • Ctrl-Q: a videófájl szétvágása két darabra (pl. ha két rész közé új klipet akarunk beilleszteni)

Természetesen a videófájlokat szimbolizáló sávok jobb és bal széle is megfogható, méretezhető.

Két videófájl közé különböző áttűnéseket is tehetünk, ha a Project ablak Effect fülén lévő effektekből választunk egyet és két fájl közé húzzuk:

Effekt a zölddel és rózsaszínnel jelöl videó között: a két videó így eggyé válik

Az effektek hozzáadása előtt a két videót megfelelően meg kell vágni az illesztési pontokon, mert ennek utólagos szerkesztése már csak úgy lehetséges, ha kitöröljük az effektet a videók közül (Delete gomb). Az effekt idejének megváltoztatásához kattintsunk az effektre jobb gombbal, és válasszuk a Duration... lehetőséget. Itt be tudjuk állítani, hogy hány másodpercig és hány képkocán keresztül tartson az áttűnés.

A különböző effektek kipróbálása és az időzítések beállítása után, mivel a videofájlok jobbra-balra moccannak egy kicsit az idővonalon, kihagyások (ún. gap-ek keletkeznek). Ennek ellenőrzéséhez kattintsunk az idővonal egy üres részére és válasszuk ki a Clear All Gaps lehetőséget. Képünkön a kék videófájl előtt van egy kis gap.

Gap eltávolítása

Amikor minden a helyére került, végignéztük a videónkat és mindent tökéletesnek találtunk, itt az ideje, hogy a videó végleges formátumát elkészítsük. A szoftver nevéből fakadóan főként az MPEG fájlokkal tud dolgozni, így aztán érdemes a végleges művünket is MPG formátumban elkészíteni (természetesen, ha szükséges, ezt később a Womble-lel DVD-re, AVI-ba és egyéb formátumokba tudjuk alakítani). A Timeline jobb alsó sarkában lévő piros pöttyös gombra (a felvétel jelét szimbolizálná, persze, tudom én) kell kattintanunk. Ekkor megjelenik egy ablak, amin meg kell adni, hogy hová kerüljön a végleges videófájlunk, mi legyen annak formátuma (elvileg AVI és MP4 is lehet, de ezekkel nekem mindig csak a gondom volt), majd ha egyéb szerkesztési finomságokra is vágyunk, a Template gombbal további apróságokat állíthatunk be. Nincs más dolgunk, mint hátradőlni és kivárni, amíg a program kirendereli a videót, ezt követően feltölthetjük azt a YouTube-ra, kiírhatjuk DVD-re, illetve más szoftverekben tovább dolgozhatjuk, ha ehhez szottyanna kedvünk.

Ilyen egyszerű. Remélem, sokaknak lesz sikerélménye a szoftverrel és a kezdeti nehézségek nem tántorítanak el senkit. Bármelyik szoftverrel kapcsolatban szívesen osztom meg a tapasztalataimat; ha valakinek kérdése van velük kapcsolatban, nyugodtan írjon kommentet a cikkhez.

2012. október 8., hétfő

Szutyok alagutat ás

Szutyok, a rokonkutya, újra akcióban! Most nem a baromfiudvarban űzi-hajtja az aprólékot, és nem szedi szét kiskutyaként a kerti limlomokat apró cafatokra, hanem alagutat ás. Nem is alagutat: óvóhelyet készít, atombiztos bunkert, ha szabad ezt mondani. Tisztes iparos munka ez, kérem szépen, amelyet akár nagyobb volumenű metró-építkezéseknél is be lehetne vetni, hiszen a kis házi kedvenc olyan elszántsággal, olyan beleéléssel, akkora munkamorállal, dolgozik, amit bárki megirigyelhetne. Lendüljünk hát akcióba Szutyokkal; háttérben meg húzza a Baha men formáció, nálam díjnyertes dalával.

2012. október 3., szerda

Villámvadászat

A tegnapi éjszaka meglehetősen viharos volt: a szakadó esőben, hatalmas villámok között forgatott szerkesztőségünk forgatócsoportja, csakis azért, hogy ezt a több mint két percre összevágott rövidfilmet bemutathassuk a blog olvasóinak. Elképesztően cikázó villámok, távolról jövő morajlás és a természet kegyetlen erői csak most, csak itt, a Thozoo naplóján!

2012. október 1., hétfő

Vadgesztenyeszezon

Érdekes megnézni a keresési statisztikákat a blogon: most, hogy vadgesztenyeszezon van, a blogra látogatók közül több mint százan a "vadgesztenye átvétel"-re való keresés miatt jutottak el ide. (Ezek ilyen szezonális dolgok, nyáron az állatkert és a vadaspark keresése miatti látogatások száma ugrik meg.) Én bizony már 2012-re, városunkban tartózkodásom 8. évfordulójára is begyűjtöttem a gesztenyémet egy esős délelőttön, így aztán teljes a kollekció a monitor alatt. Valamelyik nap már azon gondolkodtam, hogy ha új monitort vennék, véletlenül, akkor olyat kell vásárolni, aminek hatalmas talpa van és ráférnek a gesztenyéim, mivel a jelenlegi talpat már rendesen kinőttem. Meglepő egyébként a vadgesztenyék időtállósága: a 2004-ben gyűjtött gesztenye majdhogynem ugyanolyan jó állapotban van, mint az idén szedett, egymás mellé téve talán meg sem lehetne mondani, hogy az egyik már 8 évvel többet lehúzott itt az asztalomon, mint a másik.

A vadgesztenyefák valahogy végigkísérték az életemet. Gyerekkoromban mamámék előtt volt egy hatalmas gesztenyefa. Minden ősszel, mint a kincset, gyűjtögettük a gesztenyét testvéreimmel. Nekem tetszett, hogy csillog és hogy olyan sok van belőle. Imádtam szedegetni. Hatalmas szatyrokba pakoltuk – hogy aztán mi lett velük, nos, ezen soha nem gondolkodtam, nem is tudtam meg. Aztán mi felnőttünk, mamámék meghaltak, a gesztenyefa ki lett vágva, nyoma se maradt mára. Jól emlékszem arra a napra, amikor a részben elszáradt fának láncfűrésszel estek neki, majd az egész hatalmas lomb és törzs magatehetetlenül borult az útra. A házat eladták, más költözött bele. Nagyon ritkán járunk arra. Hasonlít még arra, amit emlékeimben őrzök, de azok az igazi napsütötte őszi délutánok csak álmaimban jönnek elő: akkor a vadgesztenyefa teljes pompájában virít, mi pedig gyerekként gyűjtjük alatta a gesztenyét. Úgy, ahogy évek óta nem és ahogy soha már ezután.

Az egyetlen kép, amin látszik a gesztenyefa, még nagyon-nagyon kicsi korában

Aztán elköltöztem ebbe a városkába. Egy olyan utcában lett legénylakásom, majd később otthonom, ahol rengeteg gesztenyefa szegélyezte az egész utcát. 4 év telt el, mire elköltöztünk, itt is van szemben egy jó pár, lehet gyűjteni a gesztenyét, ha nosztalgiából kedvet kapok. De általában nem kapok. :) Megelégszem annyi őszidéző gesztenyével, ami itt van az asztalon.

2012. szeptember 23., vasárnap

Kipufogós történet

A mi autónk egy igen koros darab. Ez meglátszik szegény jármű külsején is, de az alkatrészeinek kopása is jelentős mértékű már. Ugyanakkor szeretjük az Öreg Japánt, mert élmény benne autókázni, még annak ellenére is, hogy itt-ott megkopott már régi fénye. A kipufogón, többek között, az elejétől a végéig vannak hegesztés- és toldásnyomok, így nem csoda, hogy két héttel ezelőtt hallani véltem valami mélyről jövő morgást közlekedés közben. Viszonylag gyorsan izolálva lett a probléma helye: a kipufogó valahol kifúj, megint lyuk van rajta. Mivel ez már nem az első alkalom, csendesen, hogy más ne lássa, idegsokkot kaptam és eldöntöttem, hogy most már lépni kell valamit ebben az ügyben.

A kicsi kocsi két éve körül új kipufogódobot kapott, azzal nincs is semmi baj, a csöveket azonban úgy ahogy vannak, le kell cserélni. Elmentem kedvenc autóalkatrész-kereskedőmhöz, hogy mondaná meg, mibe fájna nekem ez a kipufogórendszer, cakkumpakk, mindenestől, ha áldoznék rá egy forintot is. Hosszas várakozás és autó alá mászás után kiderült, hogy ócska százezerből megúszom a dolgot, de egy cseppet se aggódjak azon, hogy szét kell törni a perselymalacot, mert erre a kocsira ezt az alkatrészt már, sajna, nem lehet kapni. Ne is próbálkozzak sehol, ne is keresgéljek, felejtsem el, üljek le a helyemre: ez ennyi, lefőtt a kávé. Rögtön mélydepressziós lettem, fel is hívtam édesapámat, akinek nagy érzéke van az ilyen problémák hatékony megoldásában. Rá is vágta rögtön: olyan nincs, hogy valamihez ne legyen alkatrész. Az öreg járatos ezekben a dolgokban, rutinosan felcsapta az Arany Oldalak kapcsolódó oldalait és első körben az autóbontókat hívta, akik – meghallva a kocsi életkorát – sikító kacagást hallatva csapták le a telefont. Ezt követték a valamire való alkatrész-lerakatok, ahol a kitartó telefonálás meghozta a gyümölcsét, mivel egy helyen ráakadt az egész kipufogóra, úgy, ahogy kell, egyben, újonnan! Meg is rendelte.

A sors úgy gondolta, hogy ennyire egyszerű azért ne legyen a gyereknek, bedobott még egy kis csavart a gépezetbe. Történt a minap, hogy éppen hazafelé tartottunk a járművel, amikor egyszer csak a már majdnem megszokott morgó hang olyan erős lett, hogy élő állatot véltünk gondolni az utastérben. Még fel sem ocsúdtunk, a jármű annyit mondott, hogy prőőőő, majd fémcsikorgással vegyes csattogás vette kezdetét alulról. A legrosszabbra gondoltunk, de nem mertük kimondani. Félreálltam és érzékeltem, hogy a kipufogó megadta magát: az autó alatt középen ketté nyílt és leér a földre egy darabja. Ekkor már, egyébként, majdnem otthon voltunk, így hatalmas robajjal és csikorgással hazaautóztunk (nagyon durva hangja volt!), majd pihenő üzemmódban hagytuk a járművet.

Ennek nem biztos, hogy úgy kellene ott lennie. :)

Hogy kellene eljutni az új kipufogóig? Nincs messze, csak 65 kilométerre tőlünk. Fel kellene kötni a meglehetősen megviselt kipufogó-darabokat és úgy valahogy, irdatlan hanggal ugyan, de haza lehetne menni vele. Nekem ugyan van egy kis-semmi emelőm, de azzal egészen biztos, hogy nem tudom úgy megemelni, hogy bemásszak alá. Na eljutottunk arra a pontra, hogy külső segítséget hívtunk. Szerencsére jó ismerősünk megmentett bennünket egy krokodillal és műszerészcérnával, amelyből a krokodil emelőt, a műszerészcérna pedig drótot takar. Pillanatok alatt akasztotta fel a lógó részeket a kocsira, és talán nem is gondolja, de nagyon sokat segített ezzel és hálásak vagyunk neki. Ugyan az autónak hatalmas hangja volt még így is, de nekivágtunk az új kipufogó felé vezető, kalandosnak ígérkező útnak. Az előttünk lévő távot két óra alatt tettük meg, eközben próbáltam tartani ötödikben a 65 és 70 közötti sebességet, ekkor ugyanis a vibráció és a zaj olyan mértékű volt, amit ép ésszel ugyan nem, de erős koncentrációval még éppen el lehetett viselni, illetve ez volt az a tartomány, amikor értettük egymás szavát a kocsiban. Amikor végre megérkeztünk és leállítottam a motort, új értelmet nyert bennem a csend fogalma. :)

Az új kipufogóról meg azt gondolná az ember, hogy vesz egy évjáratnak és típusnak megfelelőt a boltban és olyat kap, amit felszerel az autóra és kész. Na, hát ez sem igaz: ilyen életkorú autónál már a centik csak úgy sorjáznak pluszban és mínuszban az alkatrészeken. A kipufogó például csak öt centivel volt hosszabb a kelleténél, illetve a felfogatására szolgáló fülek óvatos 4 centivel voltak ellenkező irányban arrébb, mint ahol lenniük kellett volna. Így aztán egy délutánt töltöttünk aktív barkácsolással: előkerült a flex, új életre kelt a CO-hegesztő, mindenfelé fémforgács hevert. A viszonylag gyors beavatkozás és a sikeres végeredmény megint csak édesapám keze munkáját dicséri. Miután az új cső a helyére került, szinte hangja sincs az autónak, élmény vele száguldani, hazafelé csak úgy róttuk a kilométereket. (Érdekes egyébként, hogy amikor hatalmas hangja van az autónak, akkor mindent meg kellett beszélnünk egymással, ordítva, mint a diszkóban, amikor meg csend van a kocsiban, akkor csak néha-néha szólaltunk meg.)

Így zajlott hát a kicsi kocsi újabb szomorú, ámde szép ívű története, amelyet – remélem – nagyon soká fog újabb követni.

2012. szeptember 19., szerda

Aki rákapott a Rámákra

Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt írtunk azokról a böngészős játékokról, amik intenzív függőséget okozhatnak már pár óra játék után is. Akkoriban a RamaCity és a Skyrama nevű játékokat vettük górcső alá. Ezeknek a játékoknak szerves részét alkotják a felhasználói közösséget is formáló fórumok, ahol a játékosok megbeszélhetik egymással a játékkal kapcsolatos kérdéseiket és választ várhatnak a fórum aktívabb tagjaitól. Természetesen, mint minden fórumon itt is szükség van moderátorokra, akik felügyelik a fórum szabályos működését és nagyon sokat játszanak az adott játékkal, hogy a legagyafúrtabb kérdésre is választ tudjanak adni.

Nem emlékszem egészen pontosan arra a napra, amikor az oOMOo nevű játékos a barátlistámra került – őszintén megmondva azt sem tudom, hogy én vettem fel őt, vagy ő vett fel engem. Az viszont gyorsan feltűnt, hogy szinte mindig játszik, amikor én be vagyok lépve. Jól láthatóan rengeteg kérdést válaszolt meg a fórumon és megtisztelve éreztem magam, hogy egy Fórummoderátor tartozik a szomszédos reptereim igazgatói közé. Mivel érdekelt, hogy hogy lehet ennyit játszani és hogy lehet ép ésszel bírni a fórummoderálást, ezért úgy gondoltam, megkeresem őt és jól kifaggatom ezekről a dolgokról.


Mennyit vesz el az idődből a fórum moderálása és a repülők küldözgetése egy nap?

A moderálás szabadidős tevékenység, amennyit épp tudok rászánni, mivel itt nincs „munkaidő”. Sokat vagyok minden nap netközelben – igen-igen mondhatni, hogy netfüggő vagyok. A repülők is sokszor indulnak-érkeznek a repteremen és közben mindig nézem azt is, van-e valakinek kérdése, minden rendben megy-e a fórumon?

Tehát reggel 7-8 órától este 8-9-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal itt vagyok a repteremen és a fórumon is.

Mikor döntötted el, hogy moderátor leszel? Voltál-e előtte valamilyen fórumban moderátor?

Évekkel ezelőtt, én is a Farmerama-val kezdtem a Bigpointos játékokat. A fórumra kezdetben azért jártam csak, hogy elolvassam a GYIK-ban az aktuális információkat a játékról. Később egy beszélgetős topicba tévedtem, ott kaptam igazán kedvet ehhez egy topicmoderátortól. Mindig türelmesen és szuper magyarázatokkal segített nekem is, mikor és mit csináltam épp rosszul a fórumon; tehát hogy jó dolog segíteni azoknak a játékosoknak, akik valamiben elakadtak

Később a Zoomumba játékot is felfedeztem, persze a fórumot ott is hamar felkerestem és egy kis idő után saját topik nyitásra kaptam engedélyt. Jókat beszélgethettünk más Állatkert Igazgatókkal és válaszoltam a fórumon is más játékosok kérdéseire. Azon a fórumon Molesz felkérésére döntöttem el, hogy szeretnék moderátor lenni. Megtanultam a moderátori teendőket több szuper admin és moditárssal egy csapatban.

Te jelentkeztél moderátornak, vagy megkerestek téged?

A Skyrama játékot egy ugyancsak játékfüggő barátnőm ajánlására kezdtem el 2011. november elején, természetesen a fórumot is szinte azonnal olvasni kezdtem. Később, amikor már úgy éreztem, segíteni tudok más játékosoknak, írtam is a válaszokat a fórumon nekik. Egy idő után Alee a Skyrama teamleader-e kért fel moderátornak ez év januárjában; azóta itt segítek a játékosoknak – immáron 9 hónapja.

A moderátorok tehát önkéntesen végzik a munkájukat. Miért lesz valaki mégis fórummoderátor?

Alapvetően szerintem azért, mert szeret segíteni másoknak. Legalábbis én ezért kezdtem el; olvastam a fórumot, mit kérdeznek a játékosok és ha tudtam választ adni rá, megírtam nekik. Így jelenleg mondhatni „hivatalos válaszadó vagyok” és ugyanúgy szeretem, mint az első nap, amikor elkezdhettem.

Bárki jelentkezhet a játékok fórumán, ha moderátor szeretne lenni. Vannak feltételek is persze, de a játék Team Leader-e ha úgy gondolja, hogy jó válaszokat adsz a fórumon, fel is kérhetnek rá. A Te döntésed, hogy vállalod-e.

A moderátorok kapnak előnyöket a játékban (pl. egyébként pénzért megvásárolható repülőgépek, dekorációs elemek, aircash)?

A moderátorok mivel önként és szabadidejükben végzik a tevékenységüket, nincs pénzbeli juttatásuk, tehát „fizetést” nem kapnak.

Ha hajnalban felébredsz, mész fórumot moderálni, repülőt küldeni, vagy visszaalszol?

Előfordul, hogy rögtön szinte a repteremen vagyok, főleg persze eventek alkalmával. Hétköznap a munkába sietek mindig, hétvégén két gyerkőccel nincs sajnos lustálkodásra vagy visszaalvásra lehetőség, tehát akkor is már általában reggeltől figyelem a fórumot.

Idegesít, ha valami miatt több napig nem tudsz belépni a fórumra?

Azonnal mérgesít a dolog, akár fél-egy órás kihagyás is, ha például nincs áram, vagy nincs netünk otthon. Tehát ha rajtam kívülálló ok miatt nem tudok belépni, pedig lenne rá időm. Több napot is ki lehet bírni persze, pl. nyaraláskor, de nem jellemző, hogy több napig nem jövök a fórumra és a repteremre.

Vannak-e olyan pillanatok, amikor egy-egy fórumozó felidegesít?

Nem volt olyan pillanat még, amikor úgy komolyan felidegesített volna bárki is. Próbálom mihamarabb jól megoldani a problémákat, ha nincs ok a mérgelődésre, engem sem mérgesíthet fel senki – ez eddig jól működött. Fontos a hangnem és a pozitív hozzáállás, a játékos oldaláról próbálom nézni inkább a dolgokat. Persze ha a fórumszabályzatot valaki akarattal és sorozatosan megszegi, ott felmehet a pumpa akár, de a válasz hozzászólásomban biztos nem látszana ez sem meg. Nem szabad kijönnöm a sodromból és nem is volt még példa erre sosem, hiszen a vita csak vitát szül.

Léteznek fórummoderátor-találkozók, tartjátok egymással személyesen is a kapcsolatot?

Személy szerint nem voltam ilyen találkozón, de tudom, hogy vannak ilyen alkalmak. Általában skype-on tartjuk a kapcsolatot, ott tudunk többet beszélni egymással.

Szoktad népszerűsíteni a játékot máshol is?

Minden információt elolvasgatok a neten a játékról, amit egy blogban gyűjtöttem össze. Ebből aztán úgy fél éve a Hotdog oldalán kezdtem el a játék magazinját szerkeszteni.


Mivel a fórumon az Aviatikai kézikönyvben is sok információ olvasható, így itt próbálok magazinos formában írni a játékkal kapcsolatban cikkeket, híreket, érdekességeket. A Hotdog Magazin Mozgalom tagjaként a Hotdog.hu főoldalán is megjelenhetnek - szinte azonnal, például eventek alkalmával - érdekes cikkek a Skyrama magazinból. Ez jó lehetőség arra, hogy a Hotdog tagok, vagy akár külső látogatók is megnézhetik, elolvashatják a cikkeket.

Megfertőzted már a családot a játékkal, vagy csak te vagy megszállott?

Az egész közvetlen környezetem fertőzés alatt áll: család, barátok, kollégák is. A családból kisfiam szereti leginkább ezeket a játékokat. A Ramacity és a Rising Cities a nagy kedvencei, szereti építgetni a városokat. Persze korántsem tölt annyi időt a gép mellet, mint én.

Azonnal beleszerettél a Skyramába, vagy csak idővel alakult ki a rajongás?

A Zoomumba után – ami az addigi kedvencem volt – kicsit kétkedve kezdtem el a játékot. Kezdettől fogva sok időt töltöttem a gépnél a játék miatt, de mondhatom, hogy első látásra megszerettem a Skyramát. A repterem emiatt nagyon gyorsan is fejlődött és persze sok-sok új ismerőst is szereztem a játékban – például Téged és a menyasszonyod (Misty25) is. Nekem nagyon jó kikapcsolódás nap mint nap játszani vele és a Reptér Igazgatókkal is tartani a jó kapcsolatot.

Elárulsz nekünk valamilyen fórum-moderátoros kulisszatitkot a Skyramával kapcsolatban?

Mivel moderátorként is ugyanolyan játékos vagyok, mint bárki más a játékban, így kulisszatitkokat nem tudok „kiadni”. Hacsak nem kapok erre kifejezetten engedélyt, de sajnos most nem kaptam… Az a plussz „dolgom” más Reptérigazgatókkal szemben, hogy segítsek a válaszaimmal és a szabályok betartatásával a fórumon.

Mit üzensz a Thozoo naplója olvasóinak?

Mivel csak nemrégen találtam rá sajnos a blogodra Kedves Thozoo, ezért az üzenetem az, hogy olvasni és olvasni. Ez az én feladatom is a közeljövőben, hiszen biztos vagyok benne, hogy sok érdekes írást találok még itt nálad.

Végül pedig szeretném megköszönni Neked, hogy ez az interjú elkészülhetett.

Mi is köszönjük az interjút, azt hiszem, hogy a blog 1220 bejegyzéséből egészen biztosan találsz magadnak valami érdekeset. :) További jó moderálást és kitartást kívánunk Neked!

2012. szeptember 16., vasárnap

Samsung ML-1665

Még eme elektronikus dokumentumoktól hemzsegő korban is előfordul, hogy valamely írásunkat papíron szeretnénk látni. Főként fontos ez annak (nekem), aki elméleti dolgozatokat írat és előre nyomtatott, kifinomult technikával készült műveket állít elő a számítógépén, s ennek nyomtatott változatával szeretné meglepni a tudásra áhítozó diákokat, egyszersmind emelni oktató-nevelő munkájának fényét. Mivel az OKIPage 14e enyhén szólva is széthullott a mindennapos használatban, a tintasugaras technikára való visszatérés pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért szerkesztőségünk egy olyan lézernyomtató után kajtatott éjt nappallá téve, lázasan, amelynek alacsony bekerülési- és üzemeltetési költsége mellé megfelelő képminőség és sebesség társul. Számomra nem várt fordulat volt, hogy egy mindezen paramétereknek megfelelő berendezést a Tesco-ban, végkiárusítás keretében, utolsó darabként sikerült elcsípni, potom 8898 Ft-os bruttó áron, amely (valljuk be, hiszen lézernyomtatóról van szó) rendkívül jó ár/érték aránynak számít. A termék pedig a Samsung ML-1665-ös printere, az egyik legkisebb otthonra szánt mono (fekete-fehér) lézernyomtató a piacon.

Samsung ML-1665

Mit kapunk a dobozban ezért az árért? Nos, benne volt a nyomtató, a nyomtatóban pedig egy toner, amely majdnem biztos, hogy nincs megtöltve úgy festékporral, mintha új tonert vennék. Ellenkező esetben, ha tényleg bírna 1500 oldalt, maximálisan meg is volnék elégedve. Ezt majd meglátjuk. Mindezek mellett kapunk még egy CD-t, amin a driver lakozik, illetve valami kizárólag Internet Explorerben megtekinthető, avíttas felhasználói kézikönyvet (és tényleg, más böngésző alatt lapozni sem lehet az elektronikus oldalakat). És kész. USB-kábel nincs: meg nem fogom érteni soha, hogy ezt a 200 Ft-os tételt miért nem hajlandóak a nyomtatók mellé csomagolni a gyártók. (Szerencsére az előző nyomtatóé tökéletesen működik ezzel is.)

A nyomtató maga egyszerű teremtés: van rajta két gomb (egy be- és kikapcsoló, valamint egy funkciótól függő), egy papírtálca és nagyjából itt el is fogyott minden, amit a berendezésről el lehet mondani.

A kezelőszervek: egyszerű, mint a faék

Nagyon izgalmas lehetőség a felső gomb, ami – ahogy a piktogram is mutatja – a monitor (aktív ablak) aktuális képét nyomtatja ki a nyomtatóra. Ezen cikk szerkesztése így néz ki a gomb lenyomásakor, papírra küldve:

Aktív ablak nyomtatva

Lakkozott fekete felületén a Samsung szerint nem tapad meg a por, ámde ez nem így van, kérem tisztelettel: bizonyíthatóan nem csak az ujjlenyomatot gyűjti a kis gép, hanem porosodik is.

Bizony porosodik: vonzza a berendezés a szöszöket

A gép belseje valami fantasztikus: gyakorlatilag alig van benne valami. Pár éve még szinte elképzelhetetlen lett volna egy ennyire kis méretű lézertechnológiás nyomtatómű. Tonerrel együtt is kong benne az üresség.

A nyomtató belülről

Dicséretes, hogy a nyomtatóra a gyártó 2 év garanciát vállal, amit a termék online regisztrációjával még 2 hónappal megtoldott, így most 26 hónapig nagy nyugalomban vagyok a nyomtató befuccsolását illetően, bár nem kap olyan szintű terhelést, hogy amiatt menne tönkre – egyelőre sokat pihen. Amikor azonban nyomtat, azt profi minőségben teszi. Itthoni használatra tökéletesen elegendő és szép a képe, a kontrasztok is szépek. Ami nagyon pozitív, hogy kétoldalas nyomtatásra is képes (nem automatikusan, hanem a lapok átforgatásával), de a vezérlőprogramja van annyira intelligens, hogy a páratlan oldalak kinyomtatása után szépen elmagyarázza, hogyan tegyük vissza a kinyomtatott papírcsomagot a papírtálcára ahhoz, hogy a hátoldalak a helyükre kerüljenek. Ezzel nálam mindenképpen piros pontot kapott a készülék: ha már nem sikerült duplex nyomtatót vásárolni (ebben az árkategóriában olyat már biztosan nem kap az ember), legalább értelmesen és okosan képes kezelni a driver a kétoldalas nyomtatási feladatokat.

Összegezve és nem bő lére eresztve azt hiszem elmondhatom, hogy maximálisan elégedett vagyok a termékkel és pár évig biztosan vele nyomtatom a dolgozataimat, a beszámolóimat és mindenemet, aminek papíron kell lennie. Ha olcsó nyomtatóra van szükségetek és bárhol láttok még ilyent (kifutó termék már), csapjatok le rá: rossz vételt egészen biztos nem csináltok vele.