Oldalak

2006. október 28., szombat

Őszi szünet

Véget ért mára az iskola, lezajlott a gólyabál is, és ezzel beköszöntött az őszi szünet. Ennek megfelelően én is alkotói szabadságra, internetmentes övezetbe vonulok. Azonban a kihagyás csak látszólagos, mert bár ezidő alatt nem publikálok semmit, a szünet közben is újabb érdekes történeteket vetek majd lemezre, bekészítem őket a következő hetekre. Legközelebb november 5-én, vasárnap este jelentkezem. Addig is legyetek jók, akinek elmaradása van (vagyis még nem olvasta el a napló összes cikkét), az igyekezzen behozni. :-)

Kellemes kikapcsolódást minden őszi szünetelőnek!

2006. október 27., péntek

Fórum

Mivel ma nagyon rossz hangulatban vagyok, ezért megszüntettem a fórumot. Nem akarom, hogy bárki bármi rosszat írjon rólam, elég volt a mai nap, bőven.

Természetesen a régi módon, az egyes témák alatt lévő Hozzászólok! linkre kattintva továbbra is lehet hozzászólásokat elhelyezni.

Ez van.

Vers a gólyáktól

A gólyabál előtt szokás, hogy az osztályok verset írnak az osztályfőnökről, és azt elő is adják. Ennek keretében ma kiderült, hogy egy idült alkoholista vagyok, akit az út szélén, a saját hányadékában fetrengve kaparnak majd össze, de én ettől persze nem leszek szomorú, mert az alvilágban a sátánnal is jól megértjük egymást, ő ugyanis szintúgy szeret inni. Ezt az osztályom állította ma a nagyszünetben, a kollégáim és a diákok népes hada előtt, versbe foglalva. Azt hittem megnyílik alattam a föld, soha életemben nem volt még ilyen megalázó élményben részem. Már maga az alkoholizmus feltételezése is sértő, de hogy ez még annyi ember előtt le is vezetődött, és jó poénnak gondolódott általuk... hát nem tudom, hogy mit mondjak. Gáz volt. Nagyon gáz.

---
Update: olvassátok el a hozzászólásokat!

2006. október 26., csütörtök

Szellem a gépben

Kényelmesen feküdtem az ágyban: bekucorodva a sarokba, ölemben a laptop. Gondoltam, ez a testhelyzet lesz a megfelelő arra, hogy a holnapi órára felkészüljek. Miközben éppen elmerültem a Turbo Pascal okozta patthelyzetben, és megfejtettem a mátrixok rejtelmeit, és mindezt a halmaz adattípus szépségeivel tetéztem, a mellettem lévő 15 éves Videoton tévé bekapcsolt, mint egy rossz horrorfilmben. Ez azonban nem volt neki elég: vadul elkezdte váltogatni a csatornákat, majd elkezdte önmagát egy másik adóra hangolni. Megijedtem, nem kicsit: közel-távol senki, a tévé pedig éppen most kel önálló életre. Eldobtam a laptopot, és már éppen szaladtam volna a fényképezőgépért, hogy ezt a nem mindennapi jelenséget megörökítsem, amikor ez a nem mindennapi jelenség hirtelenjében gondolt egyet, és megszűnt.

Tanácstalanul pislogtam kettőt, de mivel nem volt mit tenni, így folytattam tovább a munkát. Újra bekucorodtam, újra ráhangolódtam, de kisvártatva a tévé újra bekapcsolt. Ekkor már azért sejtettem, hogy itt valami technikai furfang lehet a ludas, és elkezdtem a távirányító után kutakodni. Gondoltam ráültem, vagy mifene. De nem, az a szoba másik végében pihent, így nem volt esélye arra, hogy bekapcsolja a tévét, de akkor mi?

Nagyot csattant a tenyerem a homlokomon, amikor rájöttem a megoldásra: a laptop infra-portja a gép oldalán volt, ami fekvő testhelyzetemben pontosan kb. fél méterre a tévé infravevőjétől, vele pontosan szemben helyezkedett el. Mivel a laptop kereste az új eszközt, úgy látszik, meg is találta. A keresés során kibocsátott infrát a tévé vezérlőkódoknak érzékelte, ezért kapcsolt be. A laptopott hitte távirányítónak. :-)

Okulásul: 15 éves Videoton tévé felé ne fordítsd Acer laptopod infráját, mert rádjön a frász.

Egy kis játék
A digitális fényképezőgépek (így a mobilba épített kamerák is) "látják" az infravörös fényt. Kipróbálható: vegyünk egy távirányítót, és a felső részét (ahol a jelet küldi) fordítsuk egy bekapcsolt digitális fényképezőgép lencséje felé fordítva, majd kezdjük el nyomkodni valamelyik gombját. Kékesfehér villogás látszik a kamera kijelzőjében, melyet akár le is fotózhatunk, vagy videóra is rögzíthetünk. Éjszaka, vaksötétben kisebb tárgyak is megvilágíthatóak ezzel a módszerrel, de az eredményt szabad szemmel nem, csak a fényképezőgép (mobil) kijelzőjén lehet látni. Jó móka. (Remek megoldás annak kipróbálására is, hogy működik-e egy távirányító.)

2006. október 25., szerda

Fogalmazzunk egyszerűen!

Nagy igyekezettel gyűjtöm a környezetemben történt beszólásokat és félremagyarázásokat, ezekből adnék közre egy csokorral, hogy más is okulhasson, és jót derüljön rajtuk. Én magam rendkívül jól szórakozom minden alkalommal, amikor előkerül.

  • Szúnyoghaláltetem. (Egy halott szúnyog meghatározása.)
  • Ha 70 kiló lennél, akkor olyan lófejű, összeesett pofád lenne, mint a gebéknek.
  • Megcsipkedett a szúnyog, és úgy néztem ki, mint egy százegy kiskutya.
  • Nem versz meg magadat énáltalam.
  • Reverenda alatt pálinkát isz. (És szentül meg volt győződve, hogy a dal végén tényleg pálinkát isz(ik), és nem pálinkát visz.)
  • Az a nő kinézett egy hogy!
  • Remélem nem tudom milyen idő van.
  • Ezt a kérdést most tényleg felszegezted nekem?
  • A degenya az egy olyan szó, hogy degenya.
  • Ha elkezdesz nekem beszélni angolul, én annak is csak a felét se értem.
  • Hapciznom fog kelleni.
  • Fú, én olyan epres koton szagot érzek!
  • Nem kell felébresztenelek.
  • Ha egész nap van mit csinálni, hazajövök, és olyan fitt vagyok, mint a fos.
  • Ettől a melegtől egyszer rosszul leszünk, és egyik reggel majd arra ébredünk, hogy meg vagyunk halva.
  • Délelőtt akkora volt az ujjam, mint kétszer.
  • Megkívántam a kismacskafülszagot.
  • Nem béna így ebben a ruhában én?
  • Hogy hívják ezt a lábadnak a sarkát?... Ja, sarok! :-)
  • Zöldeslila színű. (Csak képzeld el...)
  • Úgy örültem, mint a fába szorult féreg.
  • Darázsszínű tömörpók
  • Cukratlan. (Nem cukros.)
  • Meggyökkent a lábam. (A meggyökkenés, mint kiderült, korántsem egy ismeretlen fogalom: Karcag térségében igen jól ismerik. Azt az eseménysort jelöli, amelynek során bizonyos testrészek elvándorolnak kissé a helyükről.)
  • Azt álmodtam, hogy anyukád ment fel a lifttel, de az örömhormonja lent maradt.
  • Áthallatszódott a kukorica illata. (Mivel előzőleg a konyhában éppen kukoricát pattogtattam a mikróban.)
  • Ha felkelek, akkor biztos, hogy felkelek.
  • Ez egy semmi ízű valami. (A pászka korrekt meghatározása.)
  • Tőtött pörkölt. (Válasz arra a kérdésre, hogy mi legyen holnap az ebéd...)
  • Innen nézve az utolsó, ahonnan számolva az első. (Egy utca utolsó házára való rámutatás.)

2006. október 24., kedd

Fórum

Kísérleti jelleggel elindult a Thozoo naplója fóruma. Az olvasók szabadon eszmecserélhetnek, ha a jobb oldalon található linkre (Fórum) kattintanak, majd a megjelenő ablakban beregisztrálják magukat. Jó írogatást mindenkinek! Bárminemű, a fórummal kapcsolatos problémával kapcsolatban írjatok ennek a cikknek a hozzászólás-részébe!

---
update: A fórum 2006. október 27-én megszűnt.

Óvatosan

A középkorú autó komótosan fordult be a benzinkút egyik üres kútjához és hanyagul leparkolt mellete. Az autóból hárman szálltak ki, egyikük szemmel láthatóan a csapatot vezette: hatalmas termete és személyisége is mind erre engedtek következtetni. Türelmesen megvárták, amíg a kútkezelő megérkezik, majd megvárták a kérdést is:

- Mit tölthetek?

- Figyelj - szólt vissza a bandavezér -, mit ajánlasz? Ez itten egy egyhatos, benzines, injektoros autó, érted. Szóval te ehhez mit ajánlasz?

Számomra furcsa volt ez a fajta alaposság az üzemanyag típusának kiválasztását illetendő, de a kútkezelő a lehető leghatározottabban válaszolta, hogy a százas oktánszámú benzin minden motorhoz megfelelő, és hogy ettől az autó úgy megy majd, mint a puskagolyó.

- Ez a legdrágább, ugye? - kérdezte a bandavezér.
- Igen - válaszolta a kutas.
- Akkor nekünk ez kell, igaz? - kérdezett körbe a bandavezér, a társai helyeseltek. - Akkor eztet töltsed, csak a legjobbat, mindig csak a legjobbat! - mondta hangosan.

A kutas levette a töltőpisztolyt a kút oldaláról és már majdnem megkezdte a tankolást, mire a bandavezér odafordult hozzá, majd kissé halkabban hozzátette:

- De csak kétezeré'.

---
Illusztráció: www.sxc.hu

2006. október 22., vasárnap

Beteg lettem

[Mobiltelefonról]

Allergiás vagyok a házi porra. Egy fél éve derült ez ki, onnantól kezdve egy nagyon jó gyógyszert szedek erre a problémára, amely minden egyes náthakitörés-szerû tünetet teljes mértékben megszüntet. Orrsprayvel is rádolgozok a témára a biztosabb hatás kedvéért. A gyógyszer dobozàban 28 tabletta lapul, így 28 naponta a háziorvoshoz járok és íratom fel a pirulákat. Eddig nem is volt probléma, most viszont eltelt fél év, és allergiám felülvizsgálatára kell menjek jövõ héten. Hogy a teszt újra kimutassa, hogy allergiás vagyok a porra, ezért nem szedhetem a gyógyszert a vizsgálatot megelõzõ héten, tehát most sem. Ennek folyományaként olyan beteg vagyok, hogy el sem tudom mondani. Valószínû, hogy egy náthát is sikerült becsempésznie valakinek a szervezetembe, így most duplán küzdök az életemért. Egész nap fel sem keltem az ágyból, az elhasznált papírzsebkendõk száma pedig jóval száz fölött jár, szóval az élet nem egyszerû. Reménykedem, hogy a holnapi napot túlélem valahogy. Drukkoljatok!

2006. október 21., szombat

Szombat

[Mobiltelefonról]

Teljes mértékben alkotói szabadságon vagyok. Jól érzem magam. Ülök egy kényelmes pamlagon, elõttem a telefon, és írok a naplóba. Újra megpróbálom, remélem, hogy minden ékezetes betû átmegy, és az egész üzenet is, nem csak félig. Vannak még akadályok, ami a távoli naplóbaírást kissé megnehezíti, különbözõ kódolási problémák is felmerülnek, de azon vagyok, hogy mindezeket leküzdjem. Magamról most nem is tudok meg nem is akarok írni. Van ugyan pár történetem, de azok túlzottan terjengõsek ahhoz, hogy a telefon által biztosított 1 kilobájtos keretbe beleférjenek. Így aztán csak jövõ héten tudom ezeket ide leírni. Addig is kitartás, hétfõn este jön az újabb történet. Addig még igyekszem életjelet adni magamról.

2006. október 19., csütörtök

Ákos megérkezett

Amint arról egy előző postban is beszámoltam, megrendeltem az új Ákos-albumot (Még közelebb címmel), ami a mai napon érkezett meg. A csomag átvétele okozott némi gondot, mivel a futár felhívott, hogy a megadott címen van, mire közöltem vele, hogy én nem, mivelhogy dolgozom keményen. Mondtam neki, hogy a munkahelyemhez jöjjön, megadtam a koordinátákat. Csörgött, hogy megérkezett, az épület mögött vár. Hát nem láttam sehol. Mire körbefutottam az egész háztömböt, akkor derült ki, hogy tulajdonképpen ő egy másik épület mögött vár; ekkor nem gondoltam túl szépeket róla, de végülis sikerült átvenni a csomagot. (Az osztály, akinek órát tartottam, egy emberként örült, hogy végre megvan az Ákos-album, nem tudom, hogy mi ütött beléjük, de azért jól esett. Pedig lehet, hogy csak hülyítettek. És mindenki ki akarta bontani, és meg akarta nézni... aranyosak voltak.)

Meghallgatván az albumot, azt kell mondjam, igen vegyes: a zenei stílusok, az előadótól szokatlan elemek váltakoznak a lemezen, de mindent összevetve nagyon jó kis anyag, igen sokszor meg fogom hallgatni. A számok gyors-lassú váltakozása, csakúgy, mint az Új törvény albumon, itt is megfigyelhető: ezáltal nem punnyadunk be a lemez végére, hanem méginkább hangulatba jövünk, és újra meg akarjuk majd hallgatni az egész lemezt. A mellékelt DVD-n lévő kisfilmek hangulatukban nagyon ott vannak, nagyon jók, plusz az Adj hitet c. dal videoklipjét is megkapjuk, amit egyébként már a lemez megjelenését megelőző napokon is lehetett streamelni a www.akos.hu weboldalról, de mivel az most éppen arculatot vált, ezért jelenleg nem. (Gondolom, pirosba borul minden, az album jelenlegi dizájnjának megfelelően.)

Továbbra is biztatok mindenkit, aki rajongó: ne töltse le, vegye meg, holnap jelenik meg hivatalosan. Nagyon nemes, jól esik kézbe fogni, gyönyörű a szövegkönyve, és az extrák miatt is megéri. Csak ajánlani tudom.

Üzleti érzék

Azon gondolkodtam így a kétezredik oldalletöltés környékén, hogy ha minden letöltésért csak 10 forintot kapnék, akkor most egész szép summát tehetnék zsebre.

De nem kapok.

Ettől eltekintve még mindig szeretek ide írni.

2006. október 18., szerda

Fűtési szezon

Itt az ősz, beköszöntött a fűtési szezon, és ezzel együtt megjelent a kazánszerelő szakember is a környéken, aki a miénkhez hasonló szolgálati lakásokban finomra hangolja a legalább négyszáz éves fűtési rendszer komponenseit, és úgy állítja be az egyes eszközöket, hogy az, ha nem is tovább, de tavaszig bírja ki valahogy. Az öregurat (nevezzük őt az egyszerűség kedvéért az Öreg Detonációnak) könnyű megismerni: lassan őszbe forduló hajfodraihoz remekül illik a zöld munkásruha, és a csizma, amit reggel fel, este pedig levesz: addig azonban masszívan állja az a sarat.

Ütemes döngés a lépcsőházban, káromkodás és krahácsolás zaja hallott tegnap délután: érkezik az Öreg Detonáció. Előkészítettünk mindent, hogy a kazánt könnyen meg tudja közelíteni. "Jó napot" - mondta, bár újabban tegez, de a köztünk lévő korkülönbség ezt megengedi. Hatalmas lapátkezében a hetvenes éveket idéző, megmihálylott cekker, benne különböző fém alkatrészek és szerszámok: ezzel érkezett ma ő hozzánk. "A kazánt akarnám..." - folytatja, mire én udvariasan betessékelem. Már előre közlöm, hogy jelen pillanatban minden rendszer működik, van melegvizünk és a fűtés is remek, de ő csak annyit szól:

- Csak mégnézném... ha lehet... - És a hatalmas gumicsizma, amely magán hordja a hosszú út porát, a mázsás léptekkel már ballag is végig a szőnyegpadlón, majd befordul, és elindul a kazánház felé.

A mi kazánunk, koránál fogva, nem egy egyszerű eset. Tudja ezt jól az Öreg Detonáció is, ezért már a munka megkezdése előtt szidja az egészet, úgy, ahogy van, és fel akarja robbantani. Később már igen erőteljesen veti bele magát a munkába, és elzár, szerel, közben az egész rendszer csövei megremegnek kissé az összes lakásban, de ez hősünket nem zavarja, fáradhatatlanul végzi a dolgát. Szakad róla a víz. Nem engedélyez magának pihenőt, ezért a munka közepén, amikor változatlanul surrognak és sziszegnek különböző anyagok a csövekben, spanglit ránt, és szemmel látható élvezettel gyújt rá a gázkazán mellett, száll a füst, izzik a hamu, adrenalin az egekben.

Egyszer csak csörög a telefon. Az Öreg Detonációban mintha egy világ tört volna össze: eddig kialakított testtartását meg kell bontsa, és elő kell vegye a cekker mélyén jobb sorsról álmodó, szintén békebeli mobilját, majd beleszól.

- Haló.

Röviden, tömören, ahogy kell. Elégedtlen ügyfél a vonal másik végén, az Öreg Detonáció azonban hallgat, tűr, majd egy idő után fény gyúl a szemében, ránéz a kazánra, és csak annyit mond a vonal túlsó végére:

- Jóvan, menek ahogy tudok.

Majd ezzel egyidőben nyomja meg a piros gombot és küldi vissza a mobilt a cekkerbe. Megszemléli minden irányból a kazánt, mintha csak doktor vizsgálná aggódó szemmel betegét, majd kisvártatva a diagnózis is megszületik.

- Itten szelep-baj van!

Hát hiába, az élet soha nem lehet egyszerű. A szelepek már csak ilyenek, tönkremennek, ellustulnak, nem nyitnak és nem zárnak egy idő után. Kínos 10 perc következik: nem fér hozzá, nyög, szenved, közben melegvizet próbálgatjuk kinyitni: nem melegszik a víz, Deti bácsi! Küzd az öreg, dolgozik, míg egyszer csak újra megremeg a rendszer: van már melegvíz, de nincs fűtés. Közben újabb telefon, cekker, haló, jóvan, menek ahogy tudok, telefon újra a műanyag cekker mélyén pislog egy villáskulcs és egy felismerhetetlen, a búr háború idejéről feltárt vasdarab társaságában. Az öreg újra dolgozik, újabb spanglira gyújt rá, rossz nézni, ahogy a csapok nyitása és zárása között a hamu felizzik és majdhogynem elégeti a gázcsöveket.

Aztán az öreg felkel a földről, kissé leporolja magát (nem mintha ez egyébként bármilyen módon is meglátszana viseltes öltözékén), majd körbejárja a szerkezetet, amely minden ízében remeg, mintha csak a túlnyomás keresne utat belőle, csattognak a csövek, de ő megállapítja: itt membrán-baj van. De membrán az nincs nála, és nem is olyan egyszerű szerezni, ezért ő most ezt az egész hóbelevancot itt hagyná, és majd visszatér, holnap. Talán holnapután. És akkor megjavítja, és akkor lesz fűtés is, melegvíz is, szóval eljő a kánaán, de erre még várni kell. Pár napot. Talán egy hetet, de többet semmiképpen.

Ma felhívtam, hogy "mégis mikor ér ide, Deti bácsi, csak jó volna meleg víz, fürdeni is kéne".

- Menek ahogy tudok - hangzott a válasz, és már bontotta is a vonalat. Gondolatban láttam magam előtt, ahogy a telefon újra a cekker mélyén landol, majd az Öreg újra munkába lendül, és felizzik cigarettája végén a hamu.

2006. október 17., kedd

Az utolsó vásár

Aznap esett először. Fehér hó borította az utakat, zúzmara ereszkedett alá a szunnyadó fák ágairól, s finom jégvirágok nyíltak a házak parányi ablakain. Vasárnapra virradt, az utolsó vasárnapra ebben az évben. Nagy nap volt ez a falu életében, hiszen ekkor tartották az utolsó vásárt. Csöpp kis falu volt, alig ezer lélekkel, így hát érthető, hogy mindig megújuló lelkesedéssel fogadták az emberek a vásárokat.

Annyira csöpp volt ez a falu, hogy csak két vásárra tellett egy évben. Az első a nyár hírnökeivel érkezett, az "utolsó" pedig a télével.

Első és utolsó - így nevezte mindenki a paptól a kanászig.

Élt a falu határában egy öregember. Bolondnak tartották, félkegyelműnek, pedig csak elesett volt. Elesett és nagyon öreg. Reggel korán kelt. Megetette az állatokat, vizet vitt be. Megreggelizett, már amennyire reggelinek lehet nevezni azt a pár falatot, és elindult a vásárba.

Útközben ricsajozó gyerekekkel találkozott. A kölykök csúfolták őt, sőt az egyik meg is dobta kővel, de mikor az öreg ránézett, a gyerek nagyon elszégyellte magát. Az öreg szemében volt valami tűz. Valami soha el nem múló fény. Olyasvalami, ami csak az igaz embereknek adatik meg. Valami, amit soha nem kezd ki az idő. Pedig az arcán és a kezein ott voltak a hosszú-hosszú évek nyomai, a ráncok.

A háború, a család..., neki nem volt családja. A felesége meghalt, a fiai megtagadták. Az öreg lassan bóklászott a sátrak között. Nézegette a portékákat és... emlékezett. Itt-ott megszánták, máshol kinevették, de a legtöbb helyen észre sem vették.

Mikor hazaért, boldognak érezte magát. Régi álma volt ez a vásár. Lefeküdt, mert úgy érezte, elfáradt. A családjáról álmodott, meg a nyárról. Barátokról, szerelemről...

Mire a csillagok kigyúltak, a legszebb fény már kialudt.

Thozoo, 1993. november 12.

2006. október 16., hétfő

100!

Történelmi pillanathoz érkeztünk, ez ugyanis Thozoo naplójának 100. bejegyzése!

A napló 2006. június 9-én, 128 napja indult, akkor még meglehetősen kísérleti jelleggel, mára azonban a napjaim szerves részévé vált, és lehetőség szerint minden nap írok bele. A 100 bejegyzéshez 34 hozzászólás született, ami jó aránynak mondható. A naplót indulása óta közel 2000-szer töltötték le az olvasók.

Ha még új olvasó vagy, álljon itt egy pár érdekesebb cikk az eddigiek közül. Ha pedig már régóta olvasol, biztosan szívesen idézed fel a nyár érdekességeit. Kiragadott gyöngyszemek:

További jó olvasást kívánok mindenkinek a hét minden napján!

2006. október 15., vasárnap

Túra a Bükkben

Mint arról már a hétfői előzetesben mintegy felvezetőként szóltam, tegnap túrázni voltunk a Bükkben. A Less Nándor emléktúrák keretében beneveztük egy 16 kilométeres távra, amely első hallásra nem tűnik hosszúnak, azonban a (számomra) rendkívül nagy szintkülönbségek leküzdése miatt sokkal hosszabbnak tűnt a táv, mint amennyi valójában volt.

Hatkor indultunk Cserépfalura, ahová valamikor 8 után érkeztünk meg. A nevezés és a szükséges papírok átvétele után 8 óra 38 perckor indultunk el a túrára. A kezdet nem volt nehéz: a faluból viszonylag gyorsan kikeveredtünk, majd utunk sokáig egy kellemes, sétálós szakaszon vezetett. Szőlők és szántók mellett haladtunk el, és gyönyörködtünk az őszi tájban, ami varázslatos ilyenkor a hegyekben.

Keresztül a szántón a szőlőkkel teli lankák mellett

Az első ellenőrzőpontra is viszonylag gyorsan megérkeztünk. Itt már megismerhettük a Bükk embert próbáló oldalát is: a Subalyuk-barlangba egy, véleményem szerint kimondottan veszélyesnek minősíthető lépcsőszerű úton jutottunk fel, amelynek lépcsőfokait kopott, csúszós terméskövek, fagyökerek, és szűk járatok alkották, ahová elszáradt faágak lógtak be, mintegy nehezítésképpen. A túrázók egyik fele fel, a másik fele pedig le akart jutni, így aztán jelentősen lassította a haladást a váltakozó irányú forgalom is.

Út a Subalyuk-barlangba

A barlang egyébként nagyon hatásos, csak a várva-várt kilátás az, ami egy kicsit beárnyékolja az egész felfelé való szenvedést: a belógó faágak miatt még egy jó képet sem lehet készíteni, a reggeli pára pedig tönkretette az amúgy gyönyörű kilátást.

Én a barlangban -
ki kellett várni a túrázók hadát, hogy feljuthassunk kilátni

Ezt követően haladtunk tovább. A második ellenőrzőpontig (Oszla, menedékház) viszonylag sétálós, ám hosszú út vezetett; végig a fák alatt, egy csobogó patak mellett, amely apró vízeséseivel meseszerű hangulatot idézett. A hangulat jó volt, az időjárás is remek, szívtuk a hegyi levegőt, és mivel ekkor már igencsak éhesek voltunk, nagyon vártuk, hogy megérkezzünk, ugyanis zsíros és lekváros kenyérrel vártak bennünket az ellenőrzőponton.

Jól esett, maradjunk ennyiben

Ekkor még nem tudtam, hogy miért pont itt volt az a hely, ahol étellel és itallal kínáltak bennünket, ezt csak később, a következő szakasz teljesítése után értettem meg. Az eddigi táv (5,07 km) csak bemelegítés volt az elkövetkezőkhöz. A harmadik ellenőrzőpont az Ódorvárnál volt, ami távolról így néz ki (a fénykép elkészítésekor még nem tudtam, hogy ide megyünk, illetve inkább reméltem, hogy nem):

Az Ódorvár távlati képe

Jelentős emelkedők közeledtek, hosszú úton mentünk a biztosítékként szolgáló, fák ágaira erősített műanyag szalagok után. Egyszer csak megláttuk, amit nem akartunk elhinni: véget ért a szerpentinszerű úton való felfelé emelkedés, közvetlenül a hegy oldalán kellett felkapaszkodnunk a csúcsra, a harmadik ellenőrzőponthoz. Hihetetlen küzdelmet vívtunk, a fák mentették meg néhol életünket.

Csak így lehetett előre jutni...

A talaj a lábunk alatt mállott szét, hol föld, hol pedig apró, hasított kövek gurultak a mögöttünk jövő túrázó elé. Az előre kijelölt útra kidőlt fák csak nehezítették az amúgy is embert próbáló haladást. Perceken belül megszűnt a beszélgetés és kínos csend honolt mindenütt, csak a léptek zaja, az ágak suhogása hallatszott, hiszen mindenki küzdött, és mindenkiről szakadt a víz.

Küzdök az életemért

Többen az út mellett ülve nézték, ahogy a túrázók hada elhalad mellettük, szemükben a "Feladom!"-tekintet vibrált, de később mindenki erőt vett magán, és feljutott a csúcsra.

Fent az Ódorvárnál - a harmadik ellenőrző pont

A negyedik ellenőrző pontig sokat kellett haladnunk, főleg lefelé. Hegyi, lankás utakon, majd később egészen nagy lejtőszögű úton mentünk, elhaladtunk egy vadetető mellett, de mindvégig a kifüggesztett szalagokat követtük.

Útbaigazítás

4,7 kilométer után átmentünk a Bükkzsércre vezető műúton, és egy szántóföldön gyalogoltunk. Miközben a rögöket kerülgettük, és próbáltuk az utolsó megpróbáltatás előtt nem kitörni a bokánkat, feltűnt a negyedik, utolsó ellenőrzőpont.

A Nyomó-hegyi TV-torony

A Nyomó-hegyi TV-adóig kellett utolsó erőnket összeszedve felküzdeni magunkat. A túrázók, mint menetelő hangyák, mutatták az utat. A hegyre felfelé közel hasonló körülmények között haladtunk, mint az Ódorvár felé, így érthető, hogy fent már rendkívüli módon szuszogott mindenki. Kb. 10 perc alatt feljutottunk, és lenéztünk Cserépfalura, ahonnan indultunk, egyben túránk utolsó állomására.

Cserépfalui látkép - túránkat a templom elől kezdtük

Az utolsó, bő 2 kilométeres táv már gyerekjáték volt: fokozatosan ereszkedtünk le a hegyről és haladtunk vissza oda, ahonnan elindultunk. Végigmentünk a cserépi pincesor előtt, és nemsokára a falu főterén voltunk.

Halad a csapat

Beérkezve a célba lepecsételték utoljára az ellenőrző füzetünket, és ezzel véget ért túránk. 5 óra és 49 perc alatt teljesítettük a távot, ami nem egy rossz eredemény, magamat ismerve. Az ajándékba kapott babgulyás után megpihentünk, és hamarosan indultunk haza, kellemesen elfáradva.

Ellenőrző füzetem a pecsétekkel

A túra alatt természetesen adóztam a művészi fényképezésnek is, már amennyire tőlem tellett: mától kezdve jövő hét végéig a túrán készült minőségi képeket tekinthetitek meg a PhotoBlog-on.

2006. október 13., péntek

Péntek 13

Ma péntek van, és ráadásul tizenharmadika. Sokak szerint ezen a napon válogatott szerencsétlenségek, borzasztó nagy katasztrófák és egyéb csapások figyelnek ránk árgus szemekkel minden bokor mögül, ezért óvatosnak kell lennünk. Sok emberre olyan hatása van ennek a napnak, hogy egy métert sem tesznek meg, egész nap ágyban maradnak, nehogy bármi szerencsétlenség is történjen velük. Érdekes ez a mítosz: a számmisztika szerint a 13-as szám sem nem szerencsés, sem nem szerencsétlen. Egy szám a sorból. Olyan, amilyenné tesszük.

Azt, hogy a babona honnan indult, meglehetősen nehézkes lenne megállapítani, azonban tény, hogy valamilyen szinten mindenki tart ettől a naptól. Egy kolléganőm ma azt mondta, hogy ő nem hisz a babonákban, csak azokban, amelyek jó dolgokról szólnak, csakúgy, mint ahogy a horoszkópoknak is csak azok a részei érdeklik, amelyek számára jó dolgokat jósolnak. Ezt a pozitív szellemet szeretném most az internet fogékony közönsége felé tolmácsolni. Sikeres túlélést mindenkinek!

---
Felhasznált forrás: http://fittseg.hu
Illusztráció: www.sxc.hu

2006. október 11., szerda

Átvettem, enyém!

A szakdolgozatom elfogadása és annak megvédése után a mai napon sikerült átvennem a diplomámat a főiskolán! Nagyon örülök, és annak is, hogy vége van a napnak; rettenetesen hosszú volt, zsong a fejem, és most minden olyan zavaros. De nagyon boldog vagyok, és mivel megígértem, hogy megírom, hol jártam ma, hát tessék: egy fénykép, rajta én és hőn áhított főiskolai oklevelem!


Itt éppen a suli egy nagyon kellemes kis kapcsolótáblával végződő lépcsősorán állok.

Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki bármilyen módon (főleg nógatással) támogatta eme nemes ügyet, igyekszem a jövőben mindezt meghálálni.

Aludjatok jól!

2006. október 10., kedd

Minden bajom van!

Az élet harc.

Ma például harcoltam a fáradtsággal, amely megpróbált minden percben legyűrni. Tartottam magam, de ádáz seregei ellen erőim fogyatkozni látszanak. Újabb és újabb csapatokat küldök harcba, de legyőzettetnek, és lassan itt állok egyedül, szemben a Nagyúrral, aki újra és újra az Álomvilágba akar taszítani mocskos mancsával.

Ki kell tartanom!

A végsőkig harcolni fogok, hogy el ne aludjak. Csúnya dolog lenne a billentyűzetre bukva pihenni egy-két órácskát. Több száz kilobájtnyi betűt küldenék a gépnek, miközben csendesen szunyókálva keresném a kiutat Álomvilág szövevényes ösvényeiről, elvarázsolt labirintusaiból. És ha felébrednék, látnám, hogy a homlokomba a billentyűzet képe másolódott.

Éhes is vagyok.

Ha ez a kettő (ti. éhség és fáradtság) párosul, akkor már végképp fel kell adni. Az élet ilyen szintű kínzását oly nehéz elviselnem, hogy maguk a spártaiak sem érezhették magukat kegyetlenebbül. Korog a pocom, közben majd' elalszom... nem tudom, hogy mit tegyek. Olyan izé ez a mai nap. Nem akar igazából semmi sem összejönni.

Ma délután azonban teljes mértékben feltöltődöm, felszámolom Fáradtság seregeit az utolsó szálig, és a holnapi napon elindulok egy nagyobb útra... de erről majd csak holnap számolok be, a dolog addig legyen meglepetés.

Ma ennyire futotta, megértést kérek.

2006. október 9., hétfő

Túra a Bükkben - előzetes

2006. október 14-én, tehát e hét szombatján kerül megrendezésre a Less Nándor emléktúrák keretében egy bükki túra, amely Cserépfaluról indul és oda érkezik vissza. Ez a túra több távon is végigkalauzol a Bükk igen látványos és szemet gyönyörködtető őszi útjain. Nem vagyok egy sportember, de mint fotós, nagyon várom már az eseményt. Egyelőre még nincs fogalmam arról, hogy csenevész testem hogyan fogja kibírni a kemény, 16 kilométeres gyaloglást, amire én és kedvesem is beneveztünk, de bízom abban, hogy nem hagy el az erőm és nem én leszek az, aki 3 kilométer után jajveszékelve adja fel a küzdelmet. Maga a túra versenyjellege nem kimondottan érdekel, én büszke leszek magamra, ha végig tudom csinálni ezt az egészet, és bízom abban is, hogy több száz fényképpel gazdagodom majd aznap. Drukkoljatok, hogy ne essen az eső, és legyen szép túraidő. Az eseményről jövő hétvégén, természetesen, beszámolok itt, a legjobb fotókat pedig a PhotoBlogon lehet majd megtekinteni.

Link a túra weboldalára: www.nomegalljcsak.hu

2006. október 8., vasárnap

Remek akció

Lejárt szavatosságú termékre bukkant üzletünkben...? ...ha talál ilyet, dupla annyi érvényes szavatosságú termék az Öné!

Azt hiszem, hogy manapság azt a világot éljük, amikor meg sem lepődünk azon, hogy ezzel a rendkívül figyelemreméltó felhívással csolagatja pajzán boltkutató játékra vevőit az egyik áruházlánc. Az ötlet rendkívül rettenetes, főleg, ha belegondolunk, hogy még van olyan üzlet, ahol a termékek olyan sokáig állnak a polcon, hogy lejár a szavatossági idejük. Mégis az az ember, aki mindezt kiötlötte, nagy pénzt vehetett fel. Mert hogyan lehet védekezni a legjobban az üzleteket megszálló ellenőrök ellen? Szabadítsuk a vevőket a termékekre, és több százezres büntetés helyett adjunk neki a lejárt termék nem lejárt változatából mindjárt kettőt. Esetleg, ha nagyon szemfüles volt, hármat. És minden el is van felejtve. A vevő nem reklamál, 2-3 bónusz joghurttal boldogan lép ki az üzletből, távozása után pedig azonnal ürítjük a lejárt szavatosságú termék polcát, így mindenki jól jár.

2006. október 5., csütörtök

Különös esetek

A mai napon két fotót szeretnék megosztani az olvasóközönséggel. Az első fotó egy villáról készült, amelyik 2 hete (=14 napja) még eredeti pompájában tündökölt az Erzsébet Gyógyvizű Strandfürdő előtt, mára azonban már eléggé lerongyolódott, viszont érdekesség, hogy még mindig ugyanott hánykolódik, mint két hete, és senki nem teszi arrébb egy fikarcnyival sem. Szinte centiméterre pontosan ugyanott van még ma is, ahol az első napon megláttam; minden nap eljövök mellette amikor dolgozni megyek, vagy amikor onnan jövök.


Vannak problémái

A második kép egy igen érdekes, számomra megfejthetetlen szójáték, amelyet ma egy unalmas pillanatomban kaptam lencsevégre. Nem igazán értettem, hogy mit jelent, miért kerül pénzbe valami, ami nincs. (Esetleg ennyibe kerül, amikor van?)

Mennyibe kerülne, ha lenne?

Hát ma ennyit tudok előadni kicsiny világunk érdekességeiből, járjatok nyitott szemmel.

2006. október 4., szerda

Az utolsó tíz

Régen röhögtem ilyen jót, mint a minap, amikor ellátogattam a [vizsla24] kereső azon oldalára, amelyen a legutolsó 10 keresőkifejezés található. A Frissít link gyakori kattintgatásával feltárul előttünk egy olyan világ, amelyben szinte biztos, hogy a többség nem normális.

Ide menj, és frissíts: http://www.vizsla24.hu/utolso10

Kész.

2006. október 3., kedd

Statgép

Szolgálati közlemény: mától a Statgép is méri a látogatottsági adatainkat. :-)

Pénzügyből elégtelen

Arról most részletesen nem beszélnék, hogy mit éreztem ma, amikor fizetésemelés és megemelt óraszám ellenére is kevesebb pénzt kaptam, mint fizetésemelés előtt. Én örülök, hogy ennyit melózhatok, de azért csak jó lenne valami motiváló erő, ami valamilyen formában (pl. pénz) megmutatkozik. Egyre inkább elfajul itt a helyzet, alternatív megoldások pedig aligha léteznek arra vonatkozóan, hogy az ember valamiféle mellékes kis keresetre szert tegyen. A horoszkópom szerint ma mégiscsak találok valami ilyesmit, amihez ráadásul nagyon jól jön az én műszaki érzékem is, persze mondjuk már elég reménytelen a helyzet, ha az ember elkezd hinni a horoszkópoknak, főleg pénzügyi téren. Gondolom, nem csak én vagyok így ezzel, a szeptemberi fizetést megkapva mindannyian (helyesbítek: a legtöbben) megérezzük a változásokat. A java még csak ezután jön, tartsatok ki, sorstársak.

2006. október 2., hétfő

Találkozások

Az utóbbi időben a találkozások ideje zajlik. Tegnap, sarokszelep-vásárlás előtt találkoztam egy régi ismerőssel, akivel az állandó elfoglaltság miatt némiképp megszakadt a kapcsolat. Ma reggel pedig a vasútállomáson futottam össze egy pár régi tanítványommal, és ez jókedvűvé tett. Szeretek régen látott emberekkel találkozni, akik rögtön kérdezik: mi újság? Nincs probléma, ha csak 1-2 hete, esetleg hónapja találkoztunk, az ember összefoglalja gyorsan, mi is történt. De ha legutoljára több éve volt találka, elég nehéz hirtelen az embernek összeszednie a gondolatait, és elmondani, hogy mi is történt vele. Talán gyártani kellene egy fecnit, hogy ilyen pillanatokban elő lehessen venni, és így könnyebben összefoglalható lenne, hogy mik történtek. Ez azért volna jó, mert sokszor csak a találkozás után jutnak eszembe dolgok, amiket még elmondhattam volna. Sebaj, ilyenek vagyunk mi, emberek. Tökéletlenek és kiszámíthatatlanok.

2006. október 1., vasárnap

Mosógéppel csak okosan

Mert ugye hogy képzeli el a mezei halandó? Bemegy a boltba, kiválaszt egy mosógépet, amelyik tetszik neki. Kifizeti, hazaviszi, becipeli a fürdőszobába, aztán rá a vízre-áramra, eltekeri, megnyomja, és a gép már mos is vígan, mint ahogy annak egy optimális világban lennie kellene.

Azonban mi nem egy optimális világban élünk.

Erre legelőször akkor döbbentem rá, amikor az eladó szeme kissé csodálkozón nézett ránk, amikor 5 perc után kiválasztva a mosógépet közöltük, hogy nem részletekben, hanem egyben kívánjuk kifizetni a gépet.

A mosógépek a raktárban egymás hegyén és hátán helyezkedtek el, így aztán elkélt az én segítségem is, hogy a kiválasztott, egyébként gyönyörű, értelmes és okos kis mosógépet kiszedjük a többi buta, csúnya és idétlen mosógép közül, majd becűgöljük a kocsiba. Az én szilárd meggyőződésem az volt (de ne kérdezze senki, hogy honnan húztam elő), hogy egy ilyen gép 30-40 kilónál biztosan nem több, erre kiderült, hogy az általunk választott példány mintegy 70 kilogrammot nyom, ekkor kicsit elhűltem; gondolatban már a csigalépcsőn cipeltem felfelé - de ne szaladjunk ennyire előre.

Társasháznak kicsiny szegletében lakva, megeshet, hogy nincs otthon valahol félredobva egy sarokszelep, ami egy ilyen mosógéphez feltétlenül szükséges: ezzel az alkatrésszel oldhatjuk meg, hogy a hideg víz a csaphoz és a mosógéphez is eljusson. Ezt, kissé hosszas utánajárással 1490 forintért árulják praktikusabb helyeken, de legalább árulják. Megvéve az eszközt, minden összeállt ahhoz, hogy mosógépet telepítsünk a lakásba.

A gép felcipelése a 2. emeleti tetőtérbe már okozott problémát, mivel nem dobozban, hanem fóliában volt az egész, és a cipelés közben kifejtett munka által nyirkosodó kezem miatt (na meg mert olyan marha jó fogás van egy nagy darab, böszme gépen) elkezdett csúszni az egész lefelé, úgyhogy csak óvatosan kellett ezzel bánni, nehogy a frissen vásárolt gép még az első kör előtt ripityára törjön.

A sarokszelep felszerelése már megőrjíti az embert, ha a víz nem hajlítható csővel jut el a mosdóba, mivel - természetesen - a sarokszelep beforgatás után a falban soha nem ott áll meg, ahol az a csőnek jó lenne, így aztán lehet sakkozni, hogy melyik megoldás is lenne a legjobb. Most ott tartunk, hogy kell még egy cső, amivel a hideg vizet is tudjuk használni, mert bár most eljut a mosógépbe a víz, a mosdóba nem, pár napot azonban így is kibírunk.

A mosógép használata előtt el kell távolítani a dob rögzítését szolgáló fémlemezt, amit 4+2 darab, igen jól kialakított csavar fog. A belső 2 csavar nagyon könnyen, csavarhúzóval is kiemelhető, a többi azonban más tészta: ugyan csavarhúzóval is ki lehetne csavarni őket, ha a csavarhúzó befogadására szolgáló vágat legalább egy fél milliméterrel mélyebb lenne, és nem pattogna ki belőle állandóan a szerszám. 8-as méretű villáskulcsra van ehhez szükség, természetesen a háztartásban a legkisebb méretű villáskulcs 9-es, ami tökéletesen alkalmatlan arra, hogy lecsavarjuk vele ezt a lemezt. (Mindazonáltal csak így halkan, zárójelben jegyezném meg, hogy a géphez adnak egy villáskulcsot, amivel a lábat vízszintbe tudjuk állítani a mosás megkezdése előtt, de véletlenül sincs rajta sehol kialakítva egy olyan rész, amelyik 8-as méretű kulcsként szolgálna.)

Kuncsorgás villáskulcsért, majd lecsavarás, okosan megoldva. Kulcsot visszavisszük.

Ezt követően kell a mosógépet a fürdőszobába juttatni. A dobozból kiszedni sem túlzottan egyszerű az egész masinát, ráadásul az aljáról hull mindenféle alkatrész, amiről a könyve véletlenül sem szól, hogy tulajdonképpen kell-e az oda, vagy pedig nem. (Mi úgy gondoltuk, hogy nem - ha már lepottyant, akkor jó helyen van.) A fürdőszoba és a szoba között egy 10 cm-es szintkülönbség van, közel 70 kilónyi vasat pedig elég nehéz ezen átjuttatni úgy, hogy ne maradjanak rajta látható sérülések - de úgy látszik, ma megsegített a Jóisten, és sikeresen eljuttattuk a fürdőszobába a szerkezetet.

Csatlakoztatás a vízre, aztán az áramra, és láss csodát: minden tökéletesen működik. Remélem, hogy holnap reggelre sem fog a víz tetején úszni újdonsült mosógépünk. A kóccal való tömítésemben még nem vagyok száz százalékig biztos. :-)