Oldalak

2008. augusztus 18., hétfő

Költözés, 2. rész - Honfoglalás

2008. augusztus 14. Délelőtt 9 órakor megkaptuk a kulcsot, és amint lehetett, jöttünk is újdonsült lakásunkhoz, hogy egy kicsit tisztába tegyük. Először leolvastuk az órák állását, majd hozzáfogtunk volna takarítani, de eleinte problémáink akadtak, mert nem volt víz, illetve mi hittük azt, hogy nincs: fel kellett fedezni, hol van a lakáson belül a főelzáró csap. Kis keresgélés után megtaláltuk, és indulhatott a munka.


Szép, tiszta lesz!

Este összeszedtük az összes cuccot, amit addig dobozokba gyűjtögettük, és igyekeztünk minél több mindent a Toyotába préselni. Szegény jószág nyögött a teher alatt, de azért becsületesen megindult, annak ellenére is, hogy kerreg egy kicsit az eleje.



A cuccok már az új helyen éjszakáznak – mi még nem

2008. augusztus 15. Bátyám sietett segítségünkre a költözést illetően: a kisebb bútorok és nagyobb használati tárgyak az ő autójában kerültek átszállításra az új helyre (abból a megfontolásból, hogy kocsijának egész hátulja felnyílik, így akár egy kisebb lovat is bele lehet pakolni). Egész nap megállás nélkül pakoltunk (lovat nem), és pár nagyobb bútort leszámítva a nap végére szinte minden cuccunk átkerült az új lakásba.

Szaporodik a lom – keresztlányom uralkodik a káoszon.

Úgy gondoltuk, hogy megejtjük az első éjszakát is itt, és – bár az ágyunk még a régi helyen volt – némi paplanon merültünk álomba, sötételőként az ablak fölött futó gázcsőre erősített pokrócot alkalmaztunk, kreatívan.

2008. augusztus 16. Összesereglett a család! Ki utánfutóval, ki anélkül érkezett, hogy a gyerekek cuccait eljuttassa a célállomásra. Egy kinyitható kanapé, egy hatalmas hűtő, egy mosógép és némi komód várták, hogy megérkezzenek és elfoglalják új helyüket.


Várnak sorukra

Terhelj rá, fiam!

Indulhatunk az első körrel

A nap folyamán felkerült a falra minden, aminek fel kellet kerülnie: fali polcok, karnisok és tükrök. A mosógép és hűtőszekrény elfoglalta új helyét, a három darabban szállított ágy is büszkén terpeszkedett szét a hálószobában.

Itt éppen egy karnis kerül a falra.
Édesanyám kalapáccsal tisztít ablakot. :-) (Nem.)


A fürdőszoba kaotikus állapotokat tükröz

Amikor a vendégek magunkra hagytak, hozzáfogtunk pakolni. Én kezdésnek a legózást választottam, lapraszerelt bútorainkból használható alkalmatosságokat gyártottam. Időközben egy volt tanítványom is befutott, így könnyebb volt a kamrába való polcok összeszerelése.

Hol van, amit rá kell szerelni?!

Ezt a csavart akkor hogy, hova?

A munka végeztével, késő este, megfőztük első kajánkat a gáztűzhelyen. (Eddig nem volt gáztűzhelyünk, csak villanyrezsónk, így ez most újdonság.) Az alábbi képen jól látható fáradtságtól elgyötört lelkiállapotom, este fél kilenc után.

Hmpffff

2008. augusztus 17. Délelőtt rászántuk magunkat, és kitakarítottuk a régi lakásunkat. Mint valami takarítóbrigád, felpakoltunk seprűt, porszívót, vízkőoldót és különböző tisztítószereket. Életerőm nem volt, pajtások. Annyira nem volt kedvem visszamenni, hogy azt el nem tudom mondani. Azért rendet raktunk, szépen adjuk vissza a helyet, remélve, hogy nem lesz vele probléma. Az új helyen (és innentől kezdve azt mondom: itthon) kezdünk finisbe érkezni! A nap folyamán összeraktam saját és kedvesem számítógép-parkját, a nappali szoba egyharmada már rendezett képet mutat. Rendezett a fürdőszoba, visszakerülnek a kartondobozokból a konyhába az odavaló dolgok, szóval most már tényleg a megfelelő kerékvágásba kerültünk. Pár nap, és rend lesz a lakásunkban…

Holnap függönyt szegetünk be. Az is jó kör lesz. Utálom azokat a dolgokat, amikhez nem értek.

3 megjegyzés:

kATI írta...

:) Szegtél már be függönyt?-ugye nem! Akkor ne mondd, h. nem értesz hozzá! Lehet, h. igen, csak még nem próbáltad! :)
Puszi Nektek a nagy földi örömökben való dúskálásban!

Kacsa! írta...

XXXVIII. nap: "A nap folyamán összeraktam saját és kedvesem számítógép-parkját"
Huhh, én ezzel kezdtem volna. Lehet kocka vagyok? :D
[további sok sikert]

Thozoo írta...

Nem szegtem még be, de hidd el nem értek hozzá. :-) Egyébként a függöny-témát már megoldottuk. Kacsa, pakolás után amint odafértem a kiválasztott sarokhoz, nekem is az volt az első. Köszönjük. :-)