Oldalak

2008. április 29., kedd

Búcsú

Bementem már korán reggel, csak azt tudnám, hogy minek. 5. órában volt az első óra életemben, amit tartanom kellett, de én végigültem a tanáriban a 2., 3. és 4. órát. Aztán egyszer csak eljött az a pillanat, amikor nem volt apelláta, mennem kellett.

Mentem.

37 szempár meredt rám, és figyelték kérdőn, hogy mit is fogok én most mondani. Aztán elkezdtem a dolgot sorolni, és tök jól viselték a srácok is, ez erőt adott, és úgy éreztem, hogy túl vagyok a nehezén a dolognak. A mondanivalóm idő előtt elfogyott, így az utolsó 5 percben hagytam őket, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Ha már tanultunk első órán... :-)

Pénteken felelés.
Thozoo kézzel írott naplója,
2004. szeptember 1.


Ma végleg kivonult az életemből ez az osztály, akiknél életem első óráját tartottam. A 37 szempár ugyan időközben 34-re redukálódott, de ennek ellenére a keménymag végig megmaradt. :-) A búcsúzás nem volt könnyektől tocsogó, vagy érzelmes, inkább csak olyan, amilyennek egy búcsúzásnak lenni kell egy javarészt fiúkból álló osztályban: pozitív, lényegre törő gondolatok, a jövő minimális mazsolázása mellett a jelenre, és kicsit a múltra hangsúlyt fektető. Nem hangzottak el nagy gondolatok: ők nem várták ezt el tőlem, én meg nem láttam úgy, hogy kellene. Megtették már helyettem mások, más órákon. Viszont elbúcsúztunk egymástól, ez kétségtelen, a magunk módján.

Volt, aki autóval érkezett a búcsúzásra. :-)


Informatikusokhoz illően az aktív táblára mindenki felírta a saját
aláírását, hogy az eljövendő évfolyamoknak büszkélkedhessek vele:
ez volt a K12C, 2008-ban!
Itt éppen a megfelelő szín kiválasztása történik.


Volt, aki rózsaszínnel írta fel a nevét. :-)


A közjegyző ellenőrzi az adatbevitelt, és mindent rendben talál.


Még én is kaptam ajándékot...
(1 gigás m2 micro memóriakártya a telefonomba, állat! :-))


És akiknek soha többé nem tartok órát...

Isten veletek, srácok!
(Pénteken, és utána az érettségin még találkozunk...! ;-))

2008. április 28., hétfő

Gondolat-társítások

Lehet, hogy ez már az őrület jele, de akkor jól elkéstem, mert nálam már évek óta úgy működik, hogy bizonyos dolgokhoz bizonyos helyszíneket társítok gondolatban. Nem tudom, hogy miért történik velem mindez, de tény, hogy vannak olyan részei a városnak, amiről mindig ugyanaz a gondolat jut eszembe, és vannak olyan gondolataim, amiről mindig ugyanaz a városrész, utca vagy kereszteződés ugrik be. Hatványozottan igaz ez különböző zeneszámokra, amelyekhez szintén földrajzi helyeket társítok gondolatban, hogy azonban ezt mindet miért teszem, nem tudom. Nem is igazán akarom én ezt, csak valahogy így maradnak meg bennem pillanatok. Például ha arra gondolok, hogy mikor is jöttünk össze a kedvesemmel, nem a dátum jut eszembe először, hanem egy borongós délután a posta előtt. :-) De ezt nem tudom megmagyarázni. Mint ahogyan azt sem, hogy miért társul a DVD-író vásárlásomhoz egy, a Kossuth utcán lebontott üzlet helye, vagy hogy miért jut eszembe a vasútállomás hátsó bejárata, ha nagybátyám nemrég lezajlott betegségére gondolok. De ott van például a Timbaland Apologize c. száma is, amelyről mindig egy sok-sok éve épülő ház jut eszembe Szolnokon, a Pólya Tibor és az Ady Endre utca kereszteződésében. Látszólag teljesen illogikus párosítások ezek, mégis, kell, hogy legyen rá tudományos magyarázat.

Régebben egy Agykontroll tanfolyamon résztvett barátomtól azt hallottam, hogy sokkal könnyebb úgy megjegyezni valamit, ha gondolatban olyan dolgokkal kombináljuk össze, amelyek egyáltalán nem tartoznak hozzá. Hogy példát említsek: ha meg akarod jegyezni, hogy Toronto Kanada legnagyobb városa, akkor képzelj el egy bazi nagy zöld elefántot, piros pöttyökkel, majd fesd rá gondolatban festékkel, hogy Toronto. Évekkel később is emlékezni fogsz arra, hogy Toronto Kanada legnagyobb városa, mert azt Te festetted a zöld elefánt rücskös bőrére. A lehetőségek kimeríthetetlenek, gondolatban bármi bármivel kombinálható, és a módszer nálam általában bejön.

De lehet, hogy csak szimplán kezdek hülyülni már...

2008. április 27., vasárnap

Shutdown day

"Kapcsolj le mindent!" - énekli Lovasi András a Kispál és a Borz hasonló című dalában. Ilyen megmozdulásra készülnek a shutdown day szervezői, akik 2008. május 3-án arra buzdítanak mindenkit: kapcsoljanak ki minden elektromos készüléket egy teljes napra. Ne használjunk telefont, tévét, villanyt, semmit, hanem látogassuk meg barátainkat és focizzunk, vagy olvassunk könyvet.

Jobban belegondoltam a dologba, és számomra ez teljességgel elképzelhetetlen, hiszen ha nem állnának rendelkezésre az elektronikus kütyük egy egész napig, igen érdekesen alakulna egy napom. Reggel, amikor felkelnék (mert az ébresztő nem szólna), még az időt sem tudnám megnézni, ugyanis minden létező órám elektronikus. Mindegy, felébrednék, amikor a nap kel, aztán valamikor elindulnék dolgozni. A telefont nem kellene bekapcsolni, és a pendrive-ra se lesz szükség, sebaj: pár kacattal kevesebb, amit magammal kell vinni. Valahogy majdcsak beengednének a suliba, az elektromos ajtózár ugyanis nem működne.

Gyakorlati informatikaórát egész nap nem tartanék, hiszen a számítógépek használata eleve kizárt, a sötét termekben (világítás nélkül) elméleti órával múlatnánk az időt. A szüneteket elektromos csengő helyett kolomp jelezné, és szabad lennék, mint a madár, hiszen nem keresne egyik szülő se telefonon, nem fénymásolnék vagy nyomtatnék dolgozatot és nem töltenék fel a suli hálózatára se gyakorló feladatokat. Amikor már úgy sejteném, hogy közel a délután 2 óra, elindulnék haza.

Itthon, mivel nem lenne mikró, nem tudnék ebédet melegíteni. (Másik alternatíva a villanyrezsó, ami megint csak nem játszik ebben a körben.) Fűtés nem lenne, a kazán vízkeringetése nem működik áram nélkül. Mit is csinálnék a hideg és sötét lakásban? Javítanék pár dolgozatot (elméletit), aztán talán olvasnám tovább a könyvet, amit már hetek óta tolok. Mindezt persze csak addig, amíg világos van. Utána gyertyát gyújtanánk, és úgy beszélgetnénk végig az éjszakát, amíg lassan el nem pilledünk.

2008. április 26., szombat

DÖK-nap

Ma egy igen aktív napon vagyok túl. A tavalyi alkalomhoz hasonlóan idén is rendkívül sok mindenben kipróbáltam magam, bár idén már inkább a szolidabb szórakozásokat részesítettem előnyben, és sok sportot csak virtuálisan űztem. Lássuk, mi is várt rám ma.


Tűzgyújtással indítottunk, mint a sámánok. Készültünk a főzőversenyre. Szakemberek voltunk mindannyian, nekiveselkedtek az informatikusok és hatodjára sikerült tüzet csiholni. Mint ahogyan azt a mellékelt ábra is mutatja, volt olyan is köztünk, akinek a bal keze állta a tüzet. ;-)


A tűz felélesztése során sorsára hagytuk az osztályomat kedvesemmel, és merészebb szórakozások után néztünk. Én például lőttem, a fenti képen látható mosolyom ellenére csak céltáblára. Számomra meglepően jó eredményt sikerült elérni: legtöbbször a tizes kör közvetlen közelébe találtam.


A lövöldözés után meg kellett kóstolni a kaját, nehogy itt a végén lepontozzanak bennünket. Mondhatjuk úgy is, hogy én voltam a bétateszter. Beleszóltam, hogy sózzunk még rajta, merthát azt mégsem mondhatom, hogy "oké, minden tökéletes", de lehurrogtak, hogy finom lesz az anélkül is. És tényleg finom lett. Negyedik helyezést ért el az osztályunk, ami összesítésben nem is rossz eredmény. (Bár amennyire finom volt a cucc, simán első helyezést érdemeltünk volna.)

A táplálkozás után főszakácsunkkal és kedvesemmel kipróbáltam életemben először a Nintendo Wii-t, a "hadonászós konzolt". Gyerekek, én mondom, kurvajó. Ahogy tanult kollégám fogalmazott, nem is tudom, hogyan lehetett eddig enélkül élni. Iszonyat jó vele játszani, át is mozgat picit, realisztikusabb is, mint ülve játszani. Mi a Wii Sports játékkal nyomtuk, abból is a kedvesem lemosott bowlingban és teniszben, de ennek ellenére nagyon élveztem a játékot.



Kicsit hülyén érzi magát az ember, hogy hadonászik a semmibe, de ennek ellenére is szórakoztató. Talán ha nem látnak sokan, még inkább élvezhető a játék.

Szerelmem nagyon ráérzett a tekére.
Ráadásul rekordot is döntött...


A program végén kivakartuk az üszkös kajadarabokat, nehogy belepimpósodjon a cucc a bogrács aljába, aztán pedig legtöbben koccoltunk a sunyiba. Zsír volt a program, gyerekek, jövőre Wii-ben lenyomok mindenkit, a főzőversenyt pedig tutira mi nyerjük. :-)

2008. április 24., csütörtök

Ülj rá, gó!

Na, ma se a jó oldalán álltam a cerkának, ötödik órában meg aztán végképp. Leültem, kedélyesen feleltettem embereket a magam módján, majd amikor felálltam, majdhogynem velem jött az egész szék. Szakavatottaknak talán mondanom sem kell, beleültem egy alattomosan oda készített rágóba. Ég a főddel össze is ment előttem, amikor érzékeltem a seggemen a ragacsot. Na, kérdőre vontam az osztályt: melyikvót?! Lett is nagy pislogás meg esküdözés, hogy ők aztán nem, és hát ne gondoljak róluk ilyet, meg hát biztos másik osztály tette oda. Aztán már egészen odáig jutottunk, hogy volt, aki a végén azt se tudta, mi az a rágó, egyesek pedig már olyanról is hallottak, hogy összerágott rágók - hipp, hopp - megjelentek egy szék ülőkéjén, emberi beavatkozás nélkül. Hát, vannak még csodák. Az is az volt, hogy kijött a gatyámból a massza, jégkockás kezelést követően.

A közeljövőben körültekintőbbnek kell lennem, mert lemosnak a pályáról.

"Ismered a blog íróját személyesen is?" szavazás eredménye

A naplóolvasók közel kétharmada ismer engem személyesen, a többiek nem. Én pontosan fordítva gondoltam volna.


Hamarosan újabb szavazás, most egyelőre hűtjük a szavazógépet, mert túlmelegedett. ;-)

2008. április 23., szerda

Mit pattogsz?

Egy hete pattog a jobb fülem. Szabálytalan időközönként, szabálytalan ideig, szabálytalan ritmusban. Ha két percnél tovább pattog, akkor a jobb szemem is rákezdi, és vele együtt, mintegy szinkronban elkezdek pislogni. Ilyenkor általában, az érzés mihamarabbi megszüntetése végett, jobbra fordítom a fejem, mint a kutyák, amikor kurvára érdeklődnek valami iránt, így aztán akivel éppen beszélek, nem tudja elképzelni, hogy mi bajom van. Előfordul az is, hogy a pattogással együtt viszketés is jár, ilyenkor nem elég, hogy már azt sem tudom, mit csináljak, muszáj vagyok vakarózni is, mint aki bolhás. Nem is lenne baj, ha egész nap egy eldugott irodában vakargatnám magam, de legalább 700 emberrel vagyok körülvéve a délelőtt folyamán, és nem mindig az van, amit én akarok.

Ez a fülpattogás eszembe juttatja a legelső találkozásomat egy fülészorvossal. Történt, hogy fürdés közben bedugult a fülem, és mivel másnapra se dugult ki, elutaztam a nagyvárosba, hogy egy tapasztalt városi doktor oldja meg ezt a problémát, mert rövid távon kapok idegösszeroppanást. (Strandon is utálom, ha bedugul a fülem, teljesen meghülyülök tőle, nem tudom, hogy miért van.) Ahogy azt kell, a vizsgálat előtt alapos fülmosást végeztem, mi több, szerintem életemben nem mostam összesen annyi ideig fület, mint akkor. Behívnak, bemegyek, megvizsgál, kidugít, majd ilyet szól:

- Szokott Ön fürdeni?
- Természetesen - válaszoltam. "Anyád" - gondoltam.
- Akkor legközelebb mossa meg a fülét is.

Hogy ezután mit gondoltam, azt majd máskor írom le. :-)

2008. április 22., kedd

Google logók

A kedvesem hívta fel a figyelmem a Google mai, Föld napja alkalmából átszerkesztett logójára.


Ez az egyik legjobb logó szerintem, ami valaha készült. Az elmúlt évek ünnepnapjain készült többi Google-logó itt mazsolázható.

2008. április 21., hétfő

A blog, mint munka

Nem tekintettem munkának a blogírást soha, sokkal inkább a magam és környezetem szórakoztatására készül, mégis megkörnyékezett a gondolat (ami egyébként szerintem minden huzamosabb ideig blogot írót megkörnyékez egyszer), hogy mi lenne, ha ebből élnék? Ha azért fizetne valaki, hogy jobbnál jobb írásokat tegyek közzé az általam ismert témákban? Első körben azt hiszem, tök jó lenne. De aztán később nem tudom, hogy meddig bírnám. Gondolkodtam, és a következő beosztást tartanám elfogadhatónak:

1. Napi 4×1 órában blogot írnék.
2. A többi időm szabad. :-)

Napi négy órában elég sok mindent meg lehetne fogalmazni, elég sok témát lehetne érinteni, és nyomozni is lehetne bizonyos dolgok után, a szabadidőre pedig szükség van, hiszen a színvonalas szellemi termék előállításához bizonyos fokú fittség is szükséges. A postokat okádó blogoknál sok esetben tárgyi tévedések, és helyesírási hibák tömkelege forul elő (na nem mintha nálam nem lenne), én pedig eléggé precíz vagyok, próbálok törekedni a maximálisra. Ha ezt nagyiparban kellene nyomni, meglehet, pont az tűnne el erről az oldalról, ami miatt Te is szeretsz ide járni.

Konklúzió: két okból nem vagyok hajlandó pénzért blogot írni:

1. Az már nem ez a blog lenne.
2. Nincs, aki fizetne érte. :-)

2008. április 20., vasárnap

Testnevelés

Egész hétvégén dolgozatokat javítottam. 21 ember 4 feladatból álló informatika próbaérettségije után – mintegy felüdülésképpen – egy kis Pascal elméleti dolgozatot vállaltam be, amiben olyanokat állítottak a fiatalok, hogy hamarost lefordultam a székről kínomban, és azért könyörögtem a Mindenható felé, hogy vessen véget életemnek. Aztán rettenet nagy borulás érkezett, meg hatalmas jégeső, igencsak megijedtem, hogy mégiscsak teljesül a kérés, így inkább valami kreatív, lélekemelő szórakozás után néztem. Éppen kapóra jött a rokongyerek vadiúj szerzeménye, egy darts-tábla! Játsszunk! A csenevész nyilak, és a satnya célbadobási képességem egész jól kiegészítették egymást, legalább kétszer dobtam tripla egyest is. Közben elcsodálkoztam magamon, hogy sportot űzök, még ha az darts is, ugyanis a sporttal való ismerkedésem nem volt ilyen rózsás.

A dobás például soha nem volt az erősségem, megboldogult gyerekkoromban irigykedve néztem azokat, akik a kijelölt távon túl dobták be a sarkon lakó öregasszony kertjébe a kislabdát, az őrületbe kergetve ezzel az öregasszonyt, mivel az összes kislabda a láncon tartott kutyáját találta el. Egyszer magam is nekibátorodtam, összegyűjtöttem minden erőmet és elküldtem a labdát. A probléma csak az időzítéssel volt, kicsit későn engedtem el, így tulajdonképpen az történt, hogy teljes erőből földhöz vágtam magam előtt a kislabdát. A többiek sok métereket dobtak, a kis Thozoo 0 méter 0 centi, beírjuk, elégtelen. Köszönöm. Akkor döntöttem el, hogy zsigerből fogom megutálni a testnevelést, amire a folyamatos futás, és az, hogy mindig utolsóként értem célba, csak még jobban rátett.

Már rendkívül utáltam a tesit, amikor jött a ballagás, majd azt követően a középiskola, ami nem hozott enyhülést. A korlát például számomra egy olyan megfejthetetlen logikai bukfenc, hogy egészen a mai napig nem vagyok képes megfejteni, hogyan lehet azon olyan mutatványokat produkálni, amiket nekem is kellett volna annak idején. Én odáig jutottam, hogy feltoltam magam, ráéreztem, hogy nem kéne, óvatosan leeresztettem magam, és csak úgy repültek befelé az egyesek.

A kötélmászás számomra a nagy ugrások színtere volt: akkorát ugrottam felfelé, amekkorát csak tudtam, majd elkaptam a kötelet. Görcsösen próbáltam felfelé mászni rajta, és amikor már annyira lengett az egész kötél, hogy veszélybe került a két-három kötéllel mellettem mászók élete is (közvetlenül mellettem senki nem mert mászni), akkor elengedtem a kötelet, placcsantam egyet a földön, majd szomorúan könyveltem el, hogy újabb egyesek repültek be a naplóba az elért magasság, és a technika kidolgozatlanságának eredményeképpen.

Ami viszont ment, és amit élveztem is, az a szekrényugrás. Ott úgy pattogtam, hogy többen azt hitték, hiba van a mátrixban, mert Csenevész Zoltán ekkorát nem lehet képes ugrani. Többen hatalmas esésekkel fejezték be a műveletsort, én viszont teljesen magabiztos voltam, azt hiszem csak két-három alkalom lehetett, amikor a landolás pillanatára nem emlékszem, csak arra, hogy a szekrényt alkotó fadarabok között fekszem, minden porcikám sajog és körülöttem mindenki röhög. Mondanom sem kell, az osztályozás napján is ez történt: arra eszméltem, hogy rettenet nagyot csattant a szekrény, atomjaira esett a bennem rejlő energiától, és mindenki röhög, még a tesitanár is, aki eközben fejét csóválja, és újabb egyeseket ír be a naplóba.

Időközben kiderült, hogy vannak problémák a gerincemmel, ezért felmentett lettem testnevelésből. Elégtételt éreztem az addigi megpróbáltatásokért, és azt hittem, eljött a kánaán. Szemeim előtt tétlen testnevelésórák és másokon való röhögés képei sorjáztak. Már éppen a tornafelszerelés rituális elégetésén gondolkodtam, de erre nem lett időm, mert a sors gondoskodott arról, hogy ne unatkozzak. Ha bármilyen labdára, dobbantóra, stafétabotra, mezre, szőnyegre, szekrényre, ütőre, kesztyűre, távolugróhomok-gereblyézésre volt szükség, azokat mindig valahogy nekem kellett előhoznom, vagy megcsinálnom. Ha ezeket nem kellett csinálni, akkor szedhettem a szemetet az udvaron, csak hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból. Akkor úgy éreztem, ver az Isten, és nem lehet rosszabb, de később kiderült, lehet: gyógytornára is kell járnom.

A gyógytornák időpontja délután, a tanórák után volt. Ugyanúgy tornacucc, kis fehér atlétatrikó, kis kék gatya, tornacipő, meg a rettenet. Izgatottan vártam az első alkalmat, amiről késtem is kicsit, a biztonság kedvéért. Ahogy a tornaterembe léptem, hirtelen vissza is zártam az ajtót, mert odabent már folyt valami foglalkozás: tíz-tizenöt, nyolc évesnél nem idősebb lány és fiú valami labdával gyakorlatozott – gondoltam, biztosan elmarad a gyógytorna, amikor egy hang szólt utánam:

- Gyere nyugodtan, rád vártunk.

Alázva léptem a terembe. Kikészítve nekem egy kis szőnyeg, amin az aprótalpúak teljesen elfértek, nekem viszont a lábaim jócskán túlértek rajta. Bámultak rám, ki ez az ormótlan, akivel most meg kell osztaniuk eme délutáni szeánsz szent miliőjét. De egy idő után már vígan futottunk körbe (a tíz kicsi indián víg volt legalábbis, én meg valahol a sor végén, magamban szitkozódva, nagy ló létemre vágtattam, és nem hittem el, hogy itt vagyok és ezt csinálom), meg labdákat dobáltunk egymásnak, és nyújtó gyakorlatokat végeztünk. Ez utóbbinál figyelni kellett, nehogy valamelyik gyerek kicsi fejét megtapossam a hosszú lábaimmal; később már szeparálva voltam elhelyezve. Gulliveri fílingemet azonban valahogy soha nem sikerült itt legyőzni, ezért egy idő után ezeket a foglalkozásokat már nem látogattam – ezért soha nem kaptam rosszalló szavakat a tanárnőtől, aki bizonyára érzékelte kínlódásomat a törpék között.

A testnevelés és sport világa tehát nem kimondottan lopta be magát a szívembe. Valahogy utálom a sportközvetítéseket azóta is, soha végig nem néztem egy meccset sem, és meg nem tudom érteni azokat az embereket, akik bármelyik sport iránt rajonganak, vagy betéve tudják, hogy melyik olimpián ki milyen érmet szerzett. Én nem tudom, de úgy érzem, nem vagyok kevesebb tőle. Azért hogy ne legyek teljesen csíra, dobok még egy párat a dartson, és lemosok mindenkit a pályáról.

Reszkessetek!

2008. április 17., csütörtök

A "Melyik téma a kedvenced itt a naplón?" szavazás eredménye

Mivel 10 nap alatt a legtöbb hűséges látogató megfordul az oldalon, ma lezártam a szavazást. A kérdés a következő volt: Melyik téma a kedvenced itt a naplón? Az alábbi témák tetszettek nektek:


Gizel néném innen köszöni, hogy szeretitek, azt mondja májusban is szólni akar, úgyhogy legközelebb akkor jelentkezik az öreglány, addig ki kell tartanotok. Azt sajnálom, hogy az informatika/technikatörténet nem nagyon megy, de ennyi ez, a több mint egy éve zajlott szavazáson sem ért el előkelő eredményt. Viszont megszüntetni nem akarom, már csak azért a 4 emberért, és magamért sem, végső soron csak informatikus volnék. Meglepő, hogy a sorsom alakulása majdhogynem elöl végzett, nem is gondoltam volna, hogy ez, mint téma, érdekes is lehet.

Hamarosan újabb szavazás lesz, szóval stay tuned, kattintsatok akkor is irdatlan!

Elmenődött

Egy csipetnyi kultúra, a mai napból:

- Ne haragudj, nem láttad Xy tanárnőt?
- Ó, az mán el van menve.

Jajistenem, adj erőt, hogy kibírjam!

2008. április 16., szerda

Nem szakszerű helyettesítés

Nem szakszerű helyettesítésre beülni egy olyan osztályhoz, amelynek tagjait akkor látom életemben először, olyan, mintha egy színpadra kellene kiállnom és japánoknak kellene az anyanyelvükön mesélnem vicceket úgy, hogy alig hallhatóan súgják a szöveget valahonnan hátulról. Az sem lehet kellemetlenebb, viszont legalább annyira hülyén érezheti magát az ember, és a nevetés is elmarad. Helyettesítek ilyen órán, hogy aszongya tánc és dráma, vagy francia nyelv, esetleg magyar irodalom, amikben azért annyira nem vagyok a toppon. (Nem mintha nem lennék jártas pl. a magyar irodalomban, de amikor a Honfoglalón már a sokadik ilyen témájú kérdésre nem találom el a választ, elbizonytalanodom. Még Berzsenyiből se jön össze, pedig őt húztam érettségin. Akkor még ment.) Nem hogy azt nem tudom, hogy mit tanulnak éppen tánc és drámán, azt se tudom, hogy mi történik egy olyan órán, amit úgy hívnak, hogy tánc és dráma. Mert érted, fizikán vagy az áramot vezetik, vagy a kis kocsik ütköznek, oszt' vizsgálják (ennyi maradt meg a fizikából is), de tánc és dráma? Na mindegy is, egy biztos: tánc nem szokott lenni soha, amikor én megyek be. Dráma annál inkább. :-)

2008. április 15., kedd

Az igazi cirmolódás

Mai kisfilmünkben megvizsgáljuk, mire is képes egy macska, ha játékos kedvében van.

video

2008. április 13., vasárnap

Az autóm és én

És történt, hogy elrohadt az autóm bal küszöbjének eleje, s édesapám szólt: hegesszük meg! Hozzá is látott a bátor ember, mint egyszer, amikor az autóm jobb küszöbjének elejét álmodta újra, de egy ponton akadályba ütközött: le kell venni a bal első kereket. Mi sem egyszerűbb, emelőt alá a gépnek, aztán már lehet is lefelé szedni a kereket, úgyis meg akartam cserélni a hátsót és az elsőt mindkét oldalon, költségtakarékosságból. (A hátsó még nem annyira kopott.)

Ahogy lekerült a kerék, édesapám szimatot fogott: mi itt ez a sok zsír? És történt, hogy meglátta, hogy a bal féltengely külső gumiharangja teljesen tönkrement, és a kenésre szolgáló zsír mind-mind a kerék közvetlen környezetében csapódott le, ami csak abból a szempontból előnyös, hogy ott nem rozsdásodik a verda, a féltengely kis csuklójának egészségi állapotára a bejutó víz és por azonban egyáltalán nincs jó hatással. Rögvest további vizsgálódást igényelt a problémakör, és jött a baj csőstül: dupla volt a baj, mert a jobb féltengelynél ugyanez volt a helyzet.

És történt, hogy édesapám, pusztán annak érdekében, hogy a további romlást, a féltengely cseréjét, ezáltal anyagi csődbe verődésemet megelőzze, szerelőaknába vetette magát, és megkezdődött a műtét. Ne higgyük, hogy édesapám rögvest autósboltba szalajtott a szükséges alkatrészekért, ó nem: van itthon minden, fiam! Bal oldalra majd egy Dacia gumiharang kerül (az szerintem pont olyan, mint ez), jobb oldalra meg van ott még nekem valami nyugati autó gumiharangja, majd azt rátesszük.

Ekkor még nem gondoltam arra, hogy sikerrel járhatunk.

Mivel a menyasszonyom körbefotózta az eseményt, jóvoltából van szerencsém képeken keresztül bemutatni a műtét fontosabb állomásait.

Kezdődjön a műtét! Választottam egy barátságos szerszámot.


Várjá', rátartok ballal! Irdatlan erőt fejtek ki, várjá'!


Ki kell ennek gyönni! (Húz'meg, fiam!)


Várjá', aszongya: zégergyűrűt kiszedjük.
(
Dolgozik a mester.)


Várjámán, most akkor itt melyik pillenpatty kerül hova?


Várjá', erőt fejtek ki ballal, rátartok jobbal!


Azt a zsíros hétszentséges úristenit a japánoknak, fiam!
(Igazi mesternek nem kell kesztyű.)


Vissza kell ennek menni! (Told meg, fiam!)


Várjá', majd az oda bekattan mindjárt.


Na várjá', rátartok jobbal, aztán majd mindjárt, várjá'.


Rühellem a gépzsírt! :-)

2008. április 11., péntek

Nyelvvizsga

Mivel jövőre megkezdem újabb tanulmányaimat egy újabb diplomáért, égető szükség lenne egy középfokú nyelvvizsgára angolból, felváltván (kiegészítvén?) a jelenlegi alapfokút. Fogalmam sincs, hogy hol fogjak bele, egyelőre ott tartok, hogy egy oktatócsomagot töltöttem le, ami ugyan tele van mindenféle feladatokkal, amik véleményem szerint igazán jók, viszont nincs megfelelő magyarázó anyag hozzá, amivel megérthetném a logikát. Mivel a nyelvtan az, ami az igazán sarkallatos pont nálam, tovább kutakodom. Valaki tud ajánlani valamit (könyv, cédé stb.) amivel akár egyedül is képes lennék felkészülni a középszintű nyelvvizsgára angolból? (Érzek magamban annyit, hogy ez akár tanár nélkül is menne, de meglehet, hogy a hozzáértők ebben megcáfolnak.)

2008. április 9., szerda

Virtuális száguldások

Amikor évekkel ezelőtt a GeForce MX-440 videokártyámat megvettem, én voltam a király. Végre futott a Rally Championship 2000 nevű játék. Iszonyatosan boldog voltam, és hetekig csak azzal játszottam. Több évig a gépen volt, mint állandó társ: bátran mondhatom, hogy rövidke életem egyik kedvenc játékaként tartom számon. Hébe-hóba még ma is játszom vele, és hetekig kiváló szórakozást nyújt. Eljutok benne addig a pontig, ameddig mindig el szoktam jutni, aztán uninstall. :-)

Rally Championship 2000

Legalább ekkora volt az örömöm, amikor a napokban a még rendelkezésre álló, az alaplap által támogatott AGP-s videokártya-készletből megvásároltam egy Asus (Ati) AH2600 PRO kártyát. Olvastam róla teszteket és fórumokat (bár, mivel az idő sürgetett, csak azután, hogy megvettem), és azt kell mondjam, nem választottam rosszul, annak ellenére sem, hogy alapvetően NVidia-párti vagyok. Hozzá kell tennem, ismeretségünk nem indult túlzottan jól. A kártya drivereinek feltelepítése után a számítógépem rendkívül instabil lett. Iszonyatosan lassan indult, alig akart megmozdulni, és olyan szinten leterhelt volt a rendszer, hogy csak több másodperccel később reagált mindenre. Mi történhetett? Újratelepítésen, később már Ctrl-Alt-Bakancson gondolkodtam. Játszottam, véletlenszerű időközöket követően kilépett, újraindult, lefagyott. Minden jel arra mutatott, hogy vagy a kártya, vagy a driver hibás. Órákig próbálkoztam, drivert frissítettem és kerestem az okot, míg végül a bennem lakó informatikus ráérzett, hogy miért teker az összes merevlemez megállás nélkül: megnéztem a virtuális memória beállításait. Fene se érti, de a virtuális memória le volt tiltva. Hogy ez miért történt, nem tudom, talán egy telepítés közben megesett újraindulás következménye volt, fogalmam sincs. (A Windowsnál ezt soha nem lehet tudni.)

A lényeg, hogy a virtuális memóriát visszaállítva tökéletes és stabil a rendszer. Így most már az érzés hasonló, mint fiatal csikó koromban: az eddig spájzolgatott és soha nem játszott majd-lesz-még-jobb-videokártyám játékokat sorban szedem elő, és azt sem tudom, hogy melyikkel játsszak. (Mint hülyegyerek a karácsonyfa alatt ajándékbontáskor: azt se tudja, melyikkel kezdje.) Isteni az érzés, hogy minden játék fut, és végre-valahára tudok jókat autózni a gépemen. (Ha már az én autómmal nem tudok kiállni a bejáróról.) A Need for Speed Most Wantedben iszonyatos jó harcokat vívunk a rendőrökkel és imádom, amikor kergetnek, bár a mesterséges intelligencia néha megfekszik, és én kergetem őket: ez mind semmit nem von le a játék élvezeti értékéből, hiszen minden percét élvezem, és izgulok, hogy én nyerjem a versenyeket.

Need for Speed: Most Wanted

A feketelista 4. helyén járok, vigyázzatok. :-) Játékra fel!

2008. április 8., kedd

Végső megoldás

A kitermelés utáni iszaposfőd problémakörre megoldás született a mai napon: valamiféle népek jöttek és hatalmas markolós gépekkel dúrni kezdték a leszakadt talajszerkezetet. Újrarenderelték a beszakadt beton-elemeket, cefetül kalkuláltak és mértek. Látszott, hogy majd' megszakadnak a munkában.

Aztán egyszer csak készen lettek, ezzel:


Hát nem gyönyörű? Elégedetten meg is veregethették egymás vállát, "jó vóttál, komám a markollóval, szépen körbecsaptad kövekkel", mondhatta az egyik, mire a másik eképp replikázhatott: "azé' azt a két ágat beleállítni az aknafedélbe tülled, Bélám, kedves dolog vót". Dolguk végeztével, egymás vállát átkarolva biztosan elindultak egy sört meginni, víg ének szállt s vissza se néztek. Ez utóbbi volt a legnagyobb probléma.


Menten agyérgörcsöt kapok! Baj-e, hogy ott parkolok belül? Baj-e, hogy amíg meg nem köt ez a rohadt aknafedél-beton, addig nem tudok kijönni az egy tonnányi japán csodamasinámmal az utcára? Zavar-e ez valakit rajtam kívül? Esetleg fel-e lehetne csengetni még munka előtt, mer' azé van a gombja, hogy nyomják? Meg-e lehetne kérdezni, hogy ki akarsz-e állni, vagy bent maradsz egy hétre? Az eszem megáll, iszonyat pipa vagyok. Semmi esély elhagyni a parkolót, a padkán úgyis felakadna a gép alja.


Ez tehát el lett intézve rendesen. Itt vidéken a vízmű így teszi egészségesebbé a város levegőjét: bebetonozzák az autókat.

2008. április 7., hétfő

Mörfi

Amikor autóval megyek dolgozni, akkor...

  • Reggel le van fagyva az ablak, kapirgálni kell, mire el tudok indulni. Hidegmotor, nehézváltó, dermedt szervóolaj - mire odaérek, minden meleg, már fűtés is van.
  • Este persze esett, a kijárón még mindig az iszapos főd. A sarat a munkahelyig, aztán onnan hazáig dobálja lefelé a jármű. Akár egy tank, olyan hangja van belülről, és mint egy traktor, olyan nyomot hagy kívülről.
  • Délután olyan meleg van, hogy bele lehet rohadni a járműbe.
  • A nap végén rádöbbenek, hogy biciklivel egészségesebb és praktikusabb lett volna, ráadásul olcsóbb is.
Amikor biciklivel megyek dolgozni, akkor...

  • Hatvankétféle dolgot kell vásárolnom.
  • Özön helyre kell mennem, lehetőleg a város legtávolabbi pontjaira, és mindegyikre vinnem kell a megvásárolt cuccokat, mert nem tudom hova letenni. Persze kosár nincs a kerón, a csomagtartóról meg leesik minden, mert annyira egyenletesek az utak, mint egy dromedár háta: vihetek mindent kézben!
  • Fúj a szél. A legtöbb helyre szembeszélben kell tekerni.
  • Esik az eső, de csak akkor, amikor megyek, majd az egész nap tartó napos időt követően csak akkor, amikor jövök. Ha oda-, vagy hazaérek, eláll.
Annyit mondok: kurvaélet, hörömpölő.

2008. április 5., szombat

Gizel nénéd és a lecsó

Énnekem anyám aszonta: Gizel jányom, ha mán odáig eljutol, hogy lecsot tudol főzni a zuradnak, na akkor mán igazi asszo'llesz belülled! Na, meg is fogattam, de úgy hozta a sors, hogy a zuram - Isten nyugosztajja - nem szerette a lecsot. (Nem szeretett az semmit, csak a fűrészgépjit.) Csináhattam én annak rizsával, kóbásszal meg virslivel is, de meg nem ette vóna, aszongya kár beléje lökni a a paprikát-paradicsomot. Na, mióta eltemettem, azóta rám úgy rámgyön a sok évi néküllözés után a lecso-ehetnék, hogy hetente megohajtom, főzök is belüle olyan kotlival, hogy meg se birom enni. A fijam se szereti, eeh, olyan a', mint a zapja, a menyem meg mindig is kákabélű vót. Eszek én attú jókat. Ami meg megmarad, kilököm a szomszéd Terka kutyájának, a Fánglinak, vagy ha jobban sikerűl, hát elviszem a plébánosnak, hátha szóna valamit a felettünkvalónak az érdekembe, soha nem lehessen tunnyi, az én koromba eccercsak felbukik az ember, oszt' odavan. Eccer se monta még asse, hogy Gizel, hát nem kellett vóna, mindég megette, kétpofára! Merejű szedte a tányérjába. De nem errű akartam beszéni, szóvalhogyhát én megmondom: frissbül szeretem, de amikor nincsen, akkor veszek illyen üvegesset, ami csak kezdetbe rettentő ízű, ha belefőzök egy csepp tárkonyt, meg majoránát, hát mingyán meggyön az íze! Rakok alája vagy hat fej hagymát, összekornyasztom, aztán gyöhet rá az üveges lecso! Megrottyan cseppet, oszt' amikor mán kapja az ajját, ótom lefele a gázt alatta. Szeretem, ha megcsapja a perga. Nyáron is óccsóbb vóna az üveges, de akkor jobban megveszem magamnak a friss paprikát meg a paradicsomot még a nyugdíjbul is, na, abbú mán nem kap a Fángli, mer' inkább engemet fosasson meg, minthogy a kutya belibe mennyen a drága zőccség, mitkinemtanálmán. Eccer össze is vesztem a Terkával ezen, mer' aszongya azé' dobálom átal az ételt a Fánglinak, hogy fosson egész éccaka, oszt' legalább nem ugat. Mondtam is neki, Terka, azanyádszencségit, nem gondolod tán, hogy neki adom a lecsot, oszt' azé veszem drága pézen a paprikát, hogy a kutyád fosson? Nem is beszétünk vagy két hétig, ollyannyira megsértődött rám. Lényeg, hogy itt van mán a tavasz, mán megy a kisbótba is lefele az ára a paprikának, oszt' mán észreveszem magamon, hogy megnézem magamnak, de meg még nem veszem, mer' nyócvan forint darabja. Majd ha annyi lesz kiloja, na akkor bespájzolok, még főzök is be belüle télire.

Most megyek, mer' a Fángli rettentő ugat, megint megtanítom neki léccel, mint a múttkor, hogy merre kell fordítania a pofáját, ha ugathatnékja van. Be nem ál a szája egész nap, a rohadt dögje. Maj' gyere agusztusba is, lelkem, meghílak egy lecsora. Dícsértessék az Úrjézuskrisztus, mindörökké.

2008. április 4., péntek

Penya múzeuma

A régi számítógépes játékok és számítógépek rengeteg embert nosztalgikus érzéssel töltenek el mind a mai napig. Itt van például Penya, aki volt olyan kedves, hogy megosztotta velünk több, mint 50 darabot számláló ősszámítógép-parkjának legcsinosabb darabjait, de hamarosan induló honlapján újabbakat csodálhatunk majd meg. A régi gépek megszállottja évek óta gyűjti ezeket a masinákat, sok mind a mai napig működik, ráadásul 200 gigabájtnyi játéka is van ebből a korszakból, ami - ismerve az akkori játékok nem túlzottan nagy méretét - számos ismert és sokak által soha nem látott játékot feltételez. Legnagyobb szívfájdalma, hogy sehol nem találja élete első számítógépét, mely Excel Plus AT névre hallgat - ha valakinek mond ez valamit, kérjük, jelentkezzen!

Amugy enis keresem az elso pcm ilyen szempontbol. Nekem Excel Plus AT nevezetu volt, CASPER hercules moncsival es olyan award biosos 286os lappal amilyet azota sem lattam sehol. Pedig elsokent szerepel a wanted listamon a gephazzal es a CASPER moncsival egyetemben. De nekem sajna meg papirkep se maradt fenn rola. [...] A szabadidom nagy reszet a regi gepek maceralasaval szerelgetesevel toltom. Ekkora mennyisegnel mar mindig van valami. Meg aztan naponta szerzek be vmi alkatreszt, kacatot.

A 100 négyzetméteres pincében megbúvó kincsek legszebb darabjait most - a gyűjtő jóváhagyásával - ti is láthatjátok.

Macska és egér - örök ellenségek.


Ó igen. :-) Érdemes megfigyelni a tápegység, és a két
meghajtóhelyet elfoglaló, pár megabájtos merevlemez méretét,
valamint a számítógép hátulján, közvetlenül a tápegységben
elhelyezett kapcsolót, amellyel a gépet kapcsolhattuk be és ki.


Ugyanaz elölről.


Norton Commander


Dolgozik a technika


Színteszt


A klasszikus XT-billentyűzet. Érdemes kattintani, és megfigyelni
a nagyításon a Caps Lock, a Ctrl, a numerikus * és - , valamint a
funkcióbillentyűk helyzetét.


Felix akcióban - játszani fogunk! :-)


Street Rod


Synco és Sanyo

2008. április 3., csütörtök

Thermo Kálmán

A következő sorok a nyugalom megzavarására alkalmas szófordulatokat tartalmaznak. Mindenki csak saját felelősségére, és 18 éven felül, kizárólag.

Téma: rendszeres időjárás-jelentés megküldése

Nézzük akkor, hogy milyen időjárás várható. Ma buzernyák idő várható. Olyan buzernyák, amilyet még nem láttatok, és amilyet még Meteorológus Mihály se tudott megmondani, 'ázzeg, mert ilyen buzernyák idő az ő idejében még nem volt. Esni fog, közben ködöl, mint a kurvaélet, ráadásul az ország északi-északkeleti részén teljes, infernó-szerű villámlás és égzengés követi ezt az egészet. Délen csak esni fog, de nem ám langy nyári eső áztatja a földet, hanem igazi, nagy szemű, kopácsolós geceráj-eső, ami olyan kemény, hogy már attól befostok, ha az ablakra hullik belőle. Nyugaton meg bázzeg, nem is mondom, jobb, ha fogalmatok sincs arról, hogy milyen idő vár benneteket, mert hogy összefossátok magatokat, ha kinéztek a retkes ablakon, afelől jótállok. Ilyen idő még Krisztusunk idejében sem volt, pedig hát tudjuk, hogy ő azért látott egy-két érdekességet, de ha akart volna se tudott volna ilyesmit produkálni. Azért állítom ezt ilyen bizton, mert akkoriban még nem volt savaseső, meg kéngyár, amitől ezek a szarok előjöttek. Szóval priccoljatok, köcsögök, mert ha nem fostok kellőképpen, lesújtatik rátok, és végetek lesz, mint a botnak. -20 és +20 között lesz a hőmérséklet, olyan szél lesz, hogy ha kimerészkedsz, bázzeg, leveszi rólad a gatyád, az szentigaz, szóval koccoljál le a pincébe, oszt ott remegd végig ezt az egész nagy geceráj-esős-jeges-ködös szar időt, ami most jön, különben megmeredsz, mint a másnapos leves.

Megmondva a frankót, hálával a lehetőségért,

Thermo Kálmán
Végzett meteorológus szaktudós
Hármas bel, 2. lépcsőház, 4. ajtó

2008. április 2., szerda

Én és az e-mail

Sokakkal ellentétben az alapvető kommunikációs forma internet esetén nálam még mindig az e-mail. Jó kezelhető és archiválható, megmarad, kliensből pedig kimondottan kényelmes. Talán ez az oka, hogy rengeteg levelet írok. Ritkán fellapozom a régi leveleket is, mint ahogy tettem azt ma délután. Találtam pár gyöngyszemet, amit mindenképpen meg kell osztanom a blog-olvasó közönséggel, ezeket a sorokat én küldtem el külöböző embereknek, tavaly nyáron.

Én kérek előre elnézést.

Először: Thunderbird nagyon jól felismeri, hogy mely levél a gyútani való szemét. Nade, itt jön be a kérdés, ami nem jutott eszembe pár napja: meg lehet-e oldani, hogy a felismert levélszemeteket egy külön mappába cirmolja át? Vagy ehhez is iksztenzsön kell? Köszmán, ha esetleg méltatol.

Én közben aggatom magamra a különféle göncöket, hogy mégse ingben-gatyában menjek erre a jeles eseményre, osztán hirtelenjében, azt kell mondjam, megindúlok. De most aztán már jól, díszmagyarban állok itt lakásunk tánctermének közepén.

Mennyire durva mán: "Más gyerekét megszaratni". :-) Mán bocsánat, de ezen jót röhögtem.

Aztán meggyön a fizetésem, beállok nullára, mint a Toyota, ha blokkol.

Jó Tescózást, nagyon vagány, hogy megnyitott, hétvégén mi is kinézünk, van rá 3 forintunk.

Besokalltam a chilis kukoricából, így aztán ittam egyet, és elhatároztam, hogy rettentő lábszagom ellenére főzni fogok. Akkor lesz zöldséges leves, nagyonfinom, meg aztán főzök ki tésztát, és grízeset fogok belőle gyártani. Megjegyeztem tegnap, a tészta 63%-át kell kifőznöm.

Kib_szott meleg a retkes leves. Az anyját, ha meg nem.

Na, a két kutya kiszaladt motorostalálkozót nézni. A motorok sem halkak, de a gazda "gyöszvissza-azanyádszentségit" kiabálása még hangosabb. Hát hiába, a kutyatartók élete nem egyszerű.

Nadehát: a jeles, jó, közepes, elégséges, elégtelen érdemjegynek számít, tehát azt nem kell átszámítani. Szöveges értékelés az, hogy "Béla nem tud olvasni, ezért kurva szar eredményt ért el az év végén".

Most megyek, és elmosom a kávés miskulanciát, hogy ne dögöljön bele a légy, mint egyszer.

Most éppen fogalmazok egy verset, ami belefér 1 SMS-be. :-) Szar ez a méretkorlát, tönkretesz, mi több: elpusztít engem, mentálisan.

Nyomom a Tomb Raidert. A pálya tele van nyilakkal, illetve jobbról balra cirmolászó kib_szott nagy baltákkal, amibe ha belefutok, akkor biztos, hogy elhalálozom. Checkpoint majd csak utána, szóval az ügyesség, az kívánatos.

Írtam, he, most küldtem el, csak elfelejtettem a küldést lenyomni. Farokarcú srác vagyok.

He: nem hiszem el, hogy ott van, és felhív téged, hogy hívd fel azt a helyet, ahol most ő van. NEM-HISZEM-EL! :)

Drágám! A te dolgod most a hatszázmillió papír. Nekem is kell majd egy párat töltenem, ha megindúl az iskola: azt hiszem, egy kicsit én is agyérgörcsöt fogok kapni párszor, mire kinyomozom, hogy akkor tulajdonképpen hogyis. De ez a dógunk, ezé' kapjuk azt a mérhetetlenül sok zsét, amin vincsesztert fogok majd venni.

2008. április 1., kedd

Április 1.

Emlékszem, még általános iskolában az volt a legnagyobb poén, amikor fogrémmel kentük be a tantermek ajtajának belső kilincsét. Az is rémlik, hogy voltunk olyan marhák, hogy mindezt egy kémia nagydolgozat előtt játszottuk el, aznap akkor volt egyetlen óránk az osztályfőnökünkkel - nem tettük zsebre, amit kaptunk, aztán már ilyennel nem mertünk játszani. Egészen a középiskoláig, de ott már nem a tanárokat szívattuk, hanem egymást: a fogkrém-téma megmaradt, bekentük a széket, jó eséllyel az ült bele, akinek szántuk. Aztán egész nap mindenki a kilincseket, székeket, tornafelszerelést nézte, hol fog fogkrémbe nyúlni. Voltak igazán aljasok is, akik a fogkrémet vagy disznózsírt csak egy-egy pötty erejéig helyezték el, azt viszont minden létező helyre: szék aljára, ajtóra, táskára... elég változatos és aljas módszerekkel dolgoztak a profik anno.

Véleményem szerint még mindig az a legjobb átverés, ha megkaparintjuk valaki telefonját, majd titokban a "Szeretlek!" üzenetet legalább három, az áldozat címjegyzékéből tetszőlegesen kiválasztott címzettnek küldjük el. A hatás leírhatatlan.

Szavazz és mondj igazat!



Ha ma nem szívattak meg, itt egy kis ízelítő, hogy mi minden történhetett volna.



Várjuk a hozzászólásokat, hogy kit, hol, hogyan vertek át. :-)