Oldalak

2009. december 29., kedd

Gizel nénéd és a karácsony

Nem mondom, nem mondom, ez mëgint ëgy ollyan karácsony vótt, amit igëncsak nem fogok elfelejtenyi amig ílëk së. Elsorolom nektëk, hogy hogy vótt.

Valamék nap az ábéce előtt ëgy igën sudár embër árútta a fenyőfákat. Én magam nem mindën évbe álítok, mer' a nyugdíj lëszabályoz, de idén mán előre féretëttem rája a rájavalótt, oszt' mëg is kérdëztem az embërtű, hogyé aggya? Aszongya csëpp háromezer, nagyja öt. Mondom néki, mëg në haraguggyon, ki-ë akar maga engëmet rabolni? Oszt' csak hahotázik fënnhangon. Na, kicsit el is borútt az agyam ezën, mán nem emlékszëk, de kétezëré valami satnyát előhúzott nekëm a mëgibű, jóvanaz arra hogy lëhúlajcso'! Mingyán izentem a Zelenák gyerëknek, hogy ájjon elő az ótóval, oszt' vigye haza nekëm a fámat. Piszkos hideg vótt, hát amúgy is mëg vagyok görnyedve, de oszt' rendës vótt a gyerëk, hazavitte. Egész mëgembërësëdik mán igyebkint, még azt is mëgcsinátta nékem, hogy belevájta a tartójába oszt csak a házba këllëtt becühölnöm. Mer' azt mán nem csinátta vóna mëg, mer' dóga vót, aszonta mëgyën elfele. Jóvan. Azé' öccázat löktem neki, majd' lëeresztgetyi a bëgyibe sëpërc alatt, ha a kocsmáná' jár.

Díszítëk magamba, csëndësségbe, közbe' Dezső jár az eszëmbe, hogy annak idejibe mennyire könnyű dógom vótt, mer' a fűríszgípjin mëgedzëtte a fát mindég csëppet, oszt' mingyán könnyebben belemënt a tartójába. Ëccër csak mëgcsëndűl a telefon. Mondom melyik mán az ilyenkor, Jézus születésse előtt? Hát úramfija, a fijam telefonátt. Assë tudom mikor hallottam rúlla utójára. Múttkor ëgy csëppet összevesztem vele, mer' valami mëgjegyzést tëtt a tokányomra, oszt' én mëg bizony nem hagyom magam ha a főztöm becsmérlik. Mindegy a, fëlhíjj, aszongya elgyönne értem, oszt' tőccsem ott a szentestét. Jaj egybü mëgugrott a vérnyomássom, hogy mi a zíznek vëttem én karácsonfát, ha még csak nem is látom mámma este? Mëg ajándék? Nem vëttem én ezëknek sëmmit. Na, elhebëgtem neki, hogy győjjön értem egy óra múva, oszt' vigyën akkor hozzájok. Addig elugrottam mëgin az ábécébe, híttam a Zelenákgyerëkët, hogy vinne el. Kérdeztem tüle, mit vëgyek az onokámnak? Az meg valami sondorgó izét lëvësz a pócrú, ez lësz jó, Gizël nénnye! Mëgőrűtté, kétezërbe van?! Aszongya ez biztos jó lëssz a gyerëknek. Jóvan. Ráhattam. Mëgvëttem.

Hazamënëk, mán ott vót a fijam, biztos benne vót az útba mikor hítt, mer' igyebkint nem ér oda ollyan gyorsan. Összeszëttem mindënt, lajbit, rádijót mëg bukszát, soha nem lëhessën tunnyi. Még az ajándékos szatyrot is összecsomagoltam. Na, mëg is érkëztünk a fijamékho', jaaj, idejit nem tudom mikor vóttam ott. Ahogy ezën gondolkozok, elégyön a mënyem, az az ëgyszálbél, ki a hidegbe valami tunikába oszt' aszongya: ë, de mëg van öregëdve, Gizël mama! Na, evvel oszt' rögtön mëg is alapozta a hangullatomat, annyit mondtam csak neki hogy hangosabban mongya, mer' süket is vagyok mint az ágyú, véngsígëmre. De oszt' nem merte elmondani újra a piszkos, mer' a szëmem sarkábú figyeltem. Mëg bot is vót nállam. Elég ahho' annyi, hogy a fijamék akkora karácsonfát vëttek, hogy a tetejibű el këllëtt vágni, hogy beférjën a nappalijokba, pegyig – Jézus a tanúm – akkora nappalijok van, hogy karnëvált lëhetne benne rendëznyi, ha éppen aztat akarná tüllünk az Úr.

Na, gyön a suttyó onokám, mamaa, aszongya, hoztá nekëm ajándékot? Nem is azt kérdezné előre, hogy hogy ál a cukrom, vagy élëk-halok-mivanvelem, hanem hogy hoztam-ë neki ajándékot? De oszt' csak nem fogtam hozzá ottan értetlenkënnyi, elvégre gyerëk, még ha ollyan is, mint az apja. Mondom néki, hoztam, lelkëm, ottan van a cekkërbe, adjad ide nekëm. Erre mëgy a gyerëk belefele a cekkërbe, merejű, hánnya ki ami benne van, igazolványomat mëg a mindent, mondom neki, mëgájjá, oszt' éppen csak rája kólintottam a bottal. A mënyem rögtön ott is vót, oszt' kivëtte a kezembü a botot, aszongya' nëhogy mégëccer báncsa a gyerëkët. Figyeltem, tíz përce së vót, hogy gyöttem ez mán raplizik mindënën. A fijam kiszëtte a gyerëkët a cekkërbü, mondom néki melyik az ajándékja. Boncsa kifele, heeee... Ollyat të még nem láttá. Ordít këgyetlen, mëg is rëttentem, hogy mi a zíz leli mán eztet, de oszt' kiderűtt, hogy valami házsóntos akármit vëttem neki, oszt' mindég is illyet akart. Na, a gyerëk rögtön ölelgetnyi kezdëtt a nagy lapát kezejivel, majdnem ott ért el a vég, annyira më'sszorongatott. Csontritkúlásom mëgint fájni kezdëtt. De oszt' örűttem këgyetlen. A mënyem mëg hozzáfogott ott könnyezni nekëm, mondom elnëkezdd, oszt' csak ott zokog. Még a botom is visszaadta. Most mán nagyon örűnék ha tudnám, hogy mit is vëttem az onokának, de csak lëemeltem a pócrul amit a Zelenákgyerëk mondott.

Na, mán aszittem' itt oszt' minden lë is mëgy rendbe, de oszt' csak nem úgy vótt, mer' elgyött az ebéd. A mënyem valami rocoflórás ebédët főzött, hát annak oszt' vót íze is mëg nem is, mindënesetre nem akartam eltiedëlni a receptyit. Assë tuttam eldönteni, hogy ez most édes vóna vagy sós. Mondom, csak bëpróbákozok, hátha sós. Mondom a mënyemnek, kisangyalom, aggyad mán ide a sót. Ekkor oszt a mënyem, a fijam meg az onokám ëgymásra néztek, de csúnyán ám. Mondom tán nincsen sód? Várjá, a cekkërbe mindég hordok magamná. De mán be së lëhetëtt fejezni amit montam, mer' a mënyem mërrívósodott, oszt' bemënt az ëggyik szobába. A fijam meg elkezdëtt nekëm pampogni, hogy mékëllëtt ezt mama. Az onokám az mëg annyira röhögött, mëg aszonta ez jó vótt, hogy a fijam lëzavart neki ëggy taslit. Erre mán oszt' magam is elsomolyottam, mer' igëncsak jó csinátta, visszakézbű, ahogy annak idejin tüllem láthatta, bár azokat magán tapasztalta. Ollyan mérëgbe lëtt a fijam, hogy betuszkolt a kocsiba mindenestü, oszt' hazahozott engëmet ide, assë monta: úrjézus!

Úgyhogy vígülis oszt' idén së lëtt nekëm mëghitt karácsonyom, ez az igazság. Álítólag mindënt magamnak köszönhetëk, mer' nem tuttam tartanyi a lepcsës pofámat, dehát én annyit mondok, hogy az az embër, aki visszatarcsa a véleménnyit nem lëhet őszinte! Én mindég mëgmondom, amit akarok. Most oszt' mënëk hálni befele, mer' rëttentően elfárattam. A cekkerëmé majd hónap hívom fël a fijamat, mer' az oszt' ott marart. Kërësztët vettem rá, mer' szerintem a mënyem véletlenű betüzelte biztossan. Na, ággyon mëg bennetëket, kedvesseim, jövőre megin' gyövök, hacsak magáho' nem szólít a teremtő.

2009. december 26., szombat

Fél másodperces csendek

Azt hiszem, hogy így a tizenötödik fél másodperces áramszünet után joggal kérdezhetem, hogy tulajdonképpen mit csinál az áramszolgáltató szombat reggel? Azt se nagyon értem meg, hogy Krisztus után 2009 évvel hogy nem tudunk már odáig eljutni, hogy ha esik az eső, akkor is legyen áram a lakásban, de az, hogy vihar után fél nappal folyamatosan apró áramszünetek vannak, mégiscsak vérlázító. Az ember egy jót blogolni nem tud, csak mobilról, egy kávét nem lehet melegíteni a mikróban, egy műsort nem lehet megnézni a tévében. Akkor, amikor az ember ráérne, karácsonykor.

Valakinek már ment tönkre valamije az ilyen apró áramszünetek miatt?

2009. december 24., csütörtök

Kellemes karácsonyi ünnepeket!

A Thozoo naplója szerkesztősége ajándékokban, bejgliben és tűlevelekben bővelkedő kellemes karácsonyi ünnepeket kíván minden kedves olvasójának!

2009. december 23., szerda

Sony Ericsson C510 teszt

Óva intettetek tőle, én mégis megvettem: a Pannonnál dúló, 10.000 Ft-ért használt telefont beszámító akciónak nem tudtam ellenállni, így 13.000 Ft-ért enyém lehetett a Sony Ericsson C510. Használom már pár napja a készüléket, és azt hiszem teljesen életszerű tesztet tudok készíteni erről a telefonról.

A külső

A telefon külsejét illetően nincs panaszom. A burkolat mindenhol műanyag, kivéve az objektívtakarót, ami fémből készült. Azt hiszem erre a sok ide-oda tologatás miatt szükség is lesz, egy műanyag hamar kikopna.

Letisztult formavilág

A formavilága egyszerű és letisztult: pont olyan, amilyennek én szeretem. Nem nyílik, nem csúszik, teljesen egyértelmű helyen van minden. Egy dolgot hiányolok, és ez a Sony Ericssonokon megszokott Vissza gomb, amivel menüből és mindenféle funkcióból lehetett egy szintet visszalépni. Nem igazán értem, miért jobb három funkció-gombot alkalmazni, amiből az egyik szinte mindig a Vissza, ennél sokkal értelmesebb megoldás volt az erre szolgáló gomb.

Lépcsős és nagyon jól használható billentyűzet

A billentyűzete nagyon kényelmes írást tesz lehetővé és ez számomra elég fontos: hasonló az előző telefonomhoz, bár annál összenyomottabb az egész, de könnyen megszokható. Egyedül az objektívtakaró tologatása ütközik még nehézségekbe: nem találtam meg azt a megfelelő technikát, amivel hatékonyan tudnám kinyitni és becsukni azt, így mindig körömmel próbálkozom, ami előbb-utóbb kopást fog eredményezni a műanyag felületen.

Elcsúsztatható objektív-védő, szálcsiszolt alumíniumból.

A telefon nehezebbnek tűnik az előző modellnél: laposabb, de szélesebb annál. Mindössze 92 grammot nyom, ami szerintem teljesen vállalható ebben a kategóriában.

A belső - pozitívumok

A telefonon futó szoftver teljesen egyértelműen használható. Vannak benne nagyon jó dolgok. Ilyen például a fényképező funkció (erről külön pontban írok), illetve a Médiatár. Ez utóbbi szépen összefoglalja a telefonon tárolt összes médiaállományt, szépen berendezi őket és szuperül le is játszik mindent, ami egy telefon életében fontos lehet.

Az üzenetkezelés abból a szempontból nagyon szuper, hogy az elküldött és fogadott SMS-eket a készülék képes beszélgetésekbe rendezni, tehát úgy látszanak az üzenetek, mintha csak MSN-en beszélgetnénk egymással. Ennek mondjuk csak akkor van értelme, ha valami olyan SMS csomaggal rendelkezünk, ami nem korlátoz minket, mert azért 40 Ft-tal sms-enként nem nagyon beszélget az ember.

Cset

Nagyon szuper, hogy a telefon képes helymeghatározásra. GPS ugyan nincs benne, de az adótornyok alapján kb-sacc be tudja lőni, hogy hol vagyunk. A legjobb benne, hogy mindezt frissíti a szoftver, és a beépített Google maps-en nyomon követhetjük, hogy merre is járunk (körülbelül). Kipróbáltam, amikor az ominózus vizsgára utaztam, és tényleg időben frissíti a dolgokat. Hozzá kell tenni, hogy a Google maps a netről tölti le a térképinformációt, tehát valamilyen kisebb adatcsomaggal rendelkeznünk kell a használatához, ha nem akarunk sokat fizetni. (Alkalmi használathoz, ami havi 3-4 alkalmat jelent, bőven elég egy 20 vagy 50 MB-os csomag is, ebből még hírek olvasására is jut, ha megunnánk a helyzetünket elemezni.)

A zenelejátszó ismeri a MegaBass nevű hangszínt, amivel fülbedugós fülesekkel is erőteljesen megjelenik a basszus (hihetetlen, nagyon jó), illetve van rádió is, amivel jól elüthető az idő utazás közben, bár nálam nem sok adót ismert fel itthon, csak a legközelebb lévő helyi rádió fogható.

A telefonálás hangminősége teljesen normális, jól hallható a hívott fél és arra sem panaszkodott még senki, hogy nem hall engem.

A belső - negatívumok

Sajnálatos, hogy a telefon nem kapott olyan hardvert, ami a szoftverét maradéktalanul ki tudná szolgálni. A telefon bizonyos esetekben nagyon lassú tud lenni. Saját megfigyeléseim szerint akkor lassul be igazán, amikor tornyot vált: olyankor minden funkció megszűnik működni és a váltásra várunk. Majd amikor megtörténik a váltás, mindent megcsinál, amit addig nyomkodtunk, de ez bizonyos esetekben elég kevés.

Észrevehető lassulás következik be, ha zenét hallgatunk, vagy egyéb médiafájlt játszunk le, esetleg rögzítünk. Videó vagy hangfelvétel indításakor az indítást jelző hangot követően 3-4 másodperc is eltelik, mire a rögzítés valójában elindul. (A fényképező azonnal elkészíti a képet.) Amikor azonban elindul a rögzítés, akkor teljesen vállalható produktumokat készít mind hang-, mind pedig videó terén.

A telefont kissé nehézkes összehozni a számítógéppel: mivel nem kapunk hozzá gyári CD-t, ezért a netről kell a Sony Ericsson PC Suite nevű progit lehúzni, ami feltelepít minden drivert, ami szükséges lehet, majd utána egy alapszintű kommunikációs programot (ami maga a PC Suite). Még mindig nincs megoldva az, hogy a telefonnal az MMS-eket is le lehetne menteni a számítógépre, nem csak az SMS-eket. A telefont Bluetooth kapcsolaton keresztül hatvanhatszor kell párosítani, a programban és a Windowsban egyaránt, egyik felülírja a másikat, kész káosz.

Cyber-Shot fotózás

A telefon Cyber-Shot mobil, tehát fejlett fotós-funkciókkal rendelkezik. Az autófókuszos objektív segítségével egész jó minőségű képeket készíthetünk, de azért a versenyt nem veszi fel egy digitális fényképezőgéppel (5 éves fényképezőgépem jobb minőségű képeket csinál azért). Vaku nincs, van viszont két erős fényű LED, amiknek legnagyobb problémája, hogy azokat a rendszer automatikusan kezeli, így nincs lehetőség arra, hogy direkt bekapcsoljuk őket (csak videó készítése esetén).

3.2 megapixel, autofókusz

A fotózásban van két érdekes dolog, ami mobilban (még) ritkán fordul elő: az egyik az arcfelismerés, a másik pedig a mosolyfotózás. A gép 3 arcot képes felismerni és kezelni, megjelöli azt is, amelyikre az élességet állítja. Ha mozognak az arcok, a kijelzőben is mozognak a kijelölések.

Bekeretezett a szisztem

Külön szuper a Smile Shutter nevű technológia: a telefon kiválaszt egy arcot, és akkor készíti el a felvételt, amikor az illető elmosolyodik, nagyon szuper. :) Bele sem merek gondolni, hogy ez milyen technológiával valósul meg, vagy hány mintát elemez másodpercenként a készülék, de tény és való, hogy jól működik.

A már fentebb említett helymeghatározás funkció a fényképezőgépben is érvényesül: a fotókban eltárolásra kerül a pozíció, ahol a képet készítették. Ezt később mind a telefonban meg lehet tekinteni, mind pedig fotók feltöltésekor az erre szakosodott szolgáltatások (pl. Panoramio) felismerik, így könnyebb a fotókat elhelyezni a térképen.

A videót illetően történt előrelépés, de még mindig nem éri el a készülék a 2009-ben elvárt minőséget: a legjobb minőségű videó 320×240 pixel felbontású, bár hozzá kell tenni, hogy 30 képet rögzít másodpercenként, így egész elfogadható. Ami szuper, hogy a videót rögzítés alatt "vágni" is lehet, vagyis a rögzítést megállítani (pause) és egy másik pontban folytatni. Egy már létező videóhoz nem lehet újabb felvételt hozzáfűzni. Az alábbiakban egy tesztvideó tekinthető meg, amit a telefonnal készítettem.



(Mivel a YouTube erősen tömörít, az eredeti MP4 fájl letölthető innen.)

Tulajdonképpen itt merül ki az újdonságok sora. Azt hiszem nem választottam rosszul, elképzeléseimnek és árának megfelelő a készülék, pár nap alatt sikerült megszeretnem. Ezzel tolom immáron, jól.

2009. december 22., kedd

5 kredit, egy jeles

Vannak itt érdekes megoldások.

Már másfél héttel ezelőtt kaptam egy öt kredites tárgyból jeles osztályzatot, aminek nagyon örültem. Csak éppen azt nem értettem, hogy miért kaptam, mivel a vizsga éppen tegnapra volt ütemezve (annyira azért nem idegesített a dolog). Kis nyomozás után kiderült, hogy nem csak én, hanem tanulócsoportunk minden tagja jelest kapott. Talán a kitüntetett figyelem miatt, vagy azért, mert rendkívül érdeklődően viseltettünk a tárgy iránt, ezt nem lehet tudni. Mindenki informálódni kezdett, hogy akkor most 21-én be kell menni vizsgázni, vagy nem. Így karácsony előtt azért az ember nem szívesen vonatozik, főleg ebben a kedvezőtlen időjárásban, ahogy a MÁV fogalmaz.

Többszöri telefonálás után fény derült arra, hogy bár a tárgy nem vizsgaköteles, oda mégis be kell menni, és beszélgetünk, így mindenki megvédheti a félévközi jegyként kapott ötösét. Remek lesz. Azért a biztonság kedvéért kidolgoztam mindent, mert az ilyen beszélgetések általában nem állnak meg a lehullott hó centimétereinek elemzésénél. Tanultam. Tegnap pedig elindultam a nagy útra.

Enyhén sokkos lettem az állomáson, amikor bemondták, hogy a vonat 80 percet késik – szerencsére ez az ellenkező irányba haladó vonatokra vonatkozott, az enyém pontosan érkezett. Isteni jel ez, mégiscsak mennem kell. Cegléden az átszállás is remekül zajlott, elindult a vonatunk, reméltem, hogy időben megérkezünk. Egyre inkább jó kedvem lett, fűtés is volt a vonaton, szóval mondhatni rendezett körülmények között utaztam. Ahogy közeledtünk a Nyugati felé, jobban és jobban lassult a vonat. Olyannyira, hogy a beérkezés előtt háromszor álltunk meg öt-öt percre és mindenféle vidáman sziszegő szerelvényeket engedtünk ki magunk előtt. Nem fogok beérni… skandáltam magamban, mintha ettől nyugodtabb lettem volna, de nem.

Amikor fél órás késéssel megérkeztünk, rohantam a buszhoz, hogy elérjem. Máskor ez is 10 percenként érkezik, most 15 percig vártam a sikítozó hidegben, de én még a szerencsések közé tartozom: többen 40 perces várakozást emlegettek. Nagy sokára beért a busz, és az addig hatalmasra dagadt várakozó tömeg egy masszaként passzírozódott bele az ajtókon keresztül. Ekkor már késésben voltam, az meg csak nyomta bennem felfelé a pumpát, hogy a Margit-híd felújítása miatt a buszok olyan tízzel haladnak végig rajta, teljesen idegőrlő. A Nap már nyugovófélben volt, amikor a budai oldalra értünk. Itt még egy pár utasborogató fékezés, és megérkeztem a megállóba, ahonnan már csak 5 perc séta volt az iskoláig.

Ekkor csörrent meg a telefonom. Tanulótársam hívott, és közölte, hogy le se szálljak a járműről, amin éppen utazom, mert nem kell bemennünk vizsgázni, mivel tanárunk szerint megvan a félévi jegyünk. Nem is értette, miért utaztunk be…

Az ezt követő 2-3 percre nem nagyon emlékszem. Elborult aggyal szidtam a rendszert, Budán. Igazából azt egyáltalán nem bánom, hogy egy 5 kredites tárgyból ennyi volt a vizsga, ráadásul jelest kaptam, inkább csak az volt némiképpen lelket terhelő, hogy leszálltam a buszról, átmentem az utca túloldalára, megvártam a buszt, és indulhattam hazafelé. Megint utasborogatás, mire visszaértem… döbbenet volt, magam is csodálkozom azon, hogy ép bőrrel megúsztam a kalandot.

A Nyugatiban ekkor már rendkívül rugalmas volt a vonatok indulása. A menetrend, amelyet az Elvirát nem ismerő emberek ezer forintért vásárolhatnak meg a jegypénztárakban, teljesen haszontalannak bizonyult. A kijelzőre kiírták előrelátóan, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a vonatok jelentős késéssel közlekednek, bár ezt egyszerűsítve annyit is kiírhattak volna, hogy majd jön (vagy nem). Mindenki állt a hatalmas kijelző előtt és szuggerálta azt, remélve, hogy most aztán kiíródik az ő vonata. Bármilyen hihetetlen, nekem kiírta, mintegy negyed órányi várakozás után. (Kicsit úgy éreztem magam, mint Steve Martin az L.A. Story című filmben, amikor a kijelző vizuális kapcsolatot létesített vele.)

Így ért véget a kalandom tegnap. Legközelebb valami egészen másról fogok írni nektek.

2009. december 19., szombat

Diákszleng, 6 tételben

Mi jöhet a Sima után két és fél évvel? Mostanában ezeket hallom, csendben megfejtettem őket és közreadom az eredményt.

Gémel

Játszik.

- Sanyi, mit csináltál tegnap?
- Egész este gémeltem, nyomtuk a haverokkal.

Gatya

Rossz minőségű, rossz állapotban lévő.

„Á, tegnap gatya voltam, azért sikerült rosszul a dolgozat.”

„Milyen mán ez? Belém lő egyet, aztán nekem gatya.”

Csira

Alávaló, a hierarchia alján lévő, megvetett. Szigorúan rövid i-vel hangzik el.

- Hoztál szendvicset?
- Nem.
- Pedig megígérted, te csira!

Oszt’ reccs

Az „és kész” módosult változata. Olyan helyzetekben hangzik el, amikor már nincs további lehetőség.

„ Jöttem lefelé a lépcsőn, megcsúsztam, oszt’ reccs vót.”

„Nem tanultam semmit angolból. Tanárnő lapozgatja a naplót, mindenki hót ideg. Kimondta a nevemet, oszt’ reccs.”


Kotta
Kiemelkedő jelentőségű, értékes, szuper.

- Megvetted az új gépet?
- Aha. Nagyon kotta! Minden fut rajta.

Makk

Szerencse.

"Ezt a makkot, he! Két kólát adott a gép, pedig csak egyet fizettem ki."

"Ezt bemakkoltad, köcsög! Pont akkor akart feleltetni, amikor hiányoztál… makker állat."

2009. december 17., csütörtök

A hungarocell hóember miatt

Így, hogy leesett a hó, könnyebb karácsonyi hangulatba kerülni. Éppen a minap fedeztem fel, hogy városunk egyik udvarán mű-hóembert állítottak fel. Milyenmá’? – sejlett fel bennem a gondolat, hungarocell-hóember… aztán másnapra meg akkora hó lett, hogy csak lestem. Kellett az ördögöt a falra festeni. A minap reggel felhúztam a redőnyt, aztán amikor megláttam mi van odakint, azzal a lendülettel le is húztam. Nem bírom az ilyen jellegű lelki terhelést hét óra előtt. Utána se nagyon.

A suliban akkora karácsonyfát állíttatott fel az iskolavezetés, hogy nem látom a tetejét. Ez is csak fokozza a hangulatot és karácsonyra hangol mindenkit. Egyre jobban közeledik a szenteste, amikor karácsonyi zenébe burkolva fogunk fűszeres italokat inni a karácsonyfa alatt ülve… Persze miközben mindenki lázasan a karácsonyra készül, én a vizsgákra készülök. Nagyon kemény ez, hogy ilyenkor, amikor mindenki leereszt, nekem toppon kell lennem mindenféle tárgyakból. De egyelőre még bírom, szóval próbálkozom aktívan. Mindent összevetve jól látható, hogy szopóágon vagyok, de így van ez mindenkivel, aki vizsgázik a napokban, illetve januárban.

Itt van a tél, talán fehér lesz a karácsony, bár már rémhíreket prognosztizálnak előre, plusz 6 fokkal meg esővel. Gizel nénéd már mondaná, hogy úgya, nem lesz abbu’ sëmmisë! Gyerëkkoromba akkora havak vótak, mint apám. Pedig rëttentő magos embër vótt! De Gizel nénéd mostanában sokat alszik és a hideg miatt ki se mozdul, fél, hogy combnyaktörést szenved. Azt üzeni, csókol benneteket, hamarosan elmondja újabb kalandjait.

Röviden összefoglalva ez zajlik most felénk.

2009. december 13., vasárnap

Szalagavató 2009

Olyan gyorsan eltelik az az idő, amiről az ember azt hiszi, hogy sokáig fog tartani. A hetek, hónapok évekké állnak össze, őszre tél jön, télre tavasz, és máris elsuhant egy év. Nem volt ez másképp az osztályomnál sem. Én még emlékszem az ismeretlen arcokra, akik a gólyatábor estéjén vetélkedtek egymással és engem is felkerestek egy állomáson. Eszperente nyelven kellett megfogalmazniuk a fagyit… Hihetetlen, három és fél éve volt és még mindig emlékszem rá. Később az ott fejüket törő emberek a mindennapjaim részei lettek, és most az egymástól való búcsú első állomásához érkeztünk, a szalagavatóhoz.

Gergőnek tűzöm

A tegnapi nap azért tartogatott meglepetéseket. Először is azt, hogy rendesen izgultam, mielőtt elkezdtem feltűzni mindenkinek a szalagot. Ez az izgalom azonban később teljesen eltűnt, és kimondottan jó érzés volt mindenkivel kezet fogni és gratulálni a jeles eseményhez. Meghitt pillanatok voltak ezek számomra, bár nem tudom, hogy a diákjaim mennyire érezték annak. A tűzés végén én is megkaptam a szalagot, meg egy gyönyörű virágcsokrot, ami pár napig a nappali szobánkat díszíti, emlékeztetve bennünket a szombat éjszakára.

Szalagom, csokrom

A tűzés után végignéztük az ilyenkor szokásos műsort. Nagy sikert aratott ebben az évben is az előző években készült fotók bemutatása. Ezt követően az osztályteremben pezsgővel köszöntöttem diákokat és szülőket. Nem készültem beszéddel, csak egy pár mondatban foglaltam össze, hogy sok szerencsét kívánok mindenkinek az iskolában hátra lévő időhöz, és persze utána is. Talán majd ballagáskor szívhez szóló beszédet mondok, ez most nem sikerült olyannyira, úgy gondolom.

A táncok nagyon jók voltak. Remekül éreztük magunkat miközben megtekintettük a produkciókat. Hozzá kell tennem, hogy idén semmiféle táncpróbát vagy főpróbát nem látogattam meg, így minden, amit láttam, meglepetésként hatott. Jó volt, elegáns, aztán pörgős, egy színes forgatag volt az egész. Nagyon ügyes volt mindenki, aki részt vett benne, de akárhogy nézzük, csak az én osztályom tagjai voltak a legügyesebbek. :-)

Gyermekeim egyik tánca

Azt est hátralévő részében párszor belátogattam az osztályterembe, ahol ment a buli. Mivel oldottabb volt a hangulat akkor, ha nem voltam jelen, így ritkán tettem tiszteletemet, inkább félrevonultunk és úgy élveztük az estét. Még táncoltam is, amit pedig nem gondoltam volna magamról, hogy fogok, tekintve, hogy velem táncolni olyan, mintha egy zongorát tologatna a partnerem. Ennek ellenére szívem választottja végig kitartott mellettem, és nagy örömmel tologatta a zongorát. Jól éreztük magunkat.

Azt hiszem, emlékezetes este volt ez, örülök, hogy részese lehettem. Négy év múlva megint a saját osztályom szalagavatóján veszek részt – de hogy kikkel? Azokat a srácokat még nem is ismerem. De hamarosan eljő az idő, szeptemberben újraindul a körforgás, és minden kezdődik elölről. Addig azonban a jelenlegi, első osztályommal lesz még pár közös esténk.

2009. december 12., szombat

Dédnagymamám Korpovitja

A minap egy áruházlánc akciós szórólapján olyat láttam, amit már régen: leárazásra került a Korpovit keksz. Erről pedig eszembe jutott egy történet.

Valamikor nagyon régen, amikor még zöldebb volt a fű és testvéreimmel alig látszottunk ki belőle, és amikor még imádtunk egész nap az udvar porában biciklivel egymást elgázolósdit játszani, néha meglátogattuk a dédnagymamámat. Úgy nézett ki a háza, mint amit mesekönyvek lapjain látni: egy dombra épült, volt egy hatalmas fa az udvarán, erre a dombra pedig jól el lehetett látni nagymamáméktól, ahol bizony sok nyarat eltöltöttünk. Ritkán jártunk hozzá, olyannyira, hogy emlékeimben egyetlen alkalom él mindössze. Arra emlékszem, hogy igen serényen próbálkoztunk játszani nála az udvaron, de valahogy nem akadt olyan eszköz, amibe bármit bele tudtunk volna képzelni. Dédnagymamám ekkor hirtelen azt mondta: gyertek be a házba! A régi, öregszagú lakásba csak imitt-amott szűrődött be a fény. Ő a tisztaszobába vezetett bennünket, és egy szekrény mélyéről egy agyonhasznált, régi, kisméretű labdát szedett elő.

– Szerettek laptázni? – kérdezte tőlünk felragyogó szemmel és így, pt-vel, miközben ráncos kezével átnyújtotta a játékot. Mi azt válaszoltuk, hogy szeretünk, bár egyikőnk sem remélt hosszú, labdázással töltött órákat a teniszlabdánál alig nagyobb, rugalmasságát már évek óta elvesztett gömbölyű gumidarabtól.

– Kértek-e kekszet? – kérdezte, hogy oldja az érezhető feszültséget. Jóhogy kértünk. Bennem személy szerint azonnal felcsillant egy kis finom, omlós édesség burkolásának lehetősége. Némiképpen csalódott voltam, amikor téglalap alakú, vékony kekszek kerültek elő, amit addig talán soha nem láttam. „Korpovit” – hirdette a zöld-sárga felirat a csomagoláson. Fejletlen asszociációs készségem nem érezte meg a márkanévben finoman bujkáló korpát, mint összetevőt. Akkor voltam igazán csalódott, amikor a puha, ízetlen kekszbe haraptam. Bár azt állítottuk, hogy a keksz isteni, mégis valahogy egyikőnk sem kért újabb darabot belőle, inkább kimentünk az udvarra laptázni. Dédnagymamám pedig újra elcsomagolta a kekszet.

Ha másra nem is, arra mindenképpen jó volt ez a történet, hogy soha ne felejtsem el a dédnagymamámat. Akárhányszor és akárhol meglátom a Korpovit kekszet, mindig ő jut róla eszembe, ahogy görnyedve nyújtja felém a csomagot és megkínál belőle.

2009. december 10., csütörtök

Szusszanás közben

Annyi minden történik manapság, hogy azt sem tudom, melyik sztoriba kezdjek, mit mondjak el…

Most éppen két rohanás között vagyok, szusszanok, és hogy ne teljes mértékben pihenjek, meg persze kondiban legyen az agyam is, bevágtam egy akkora adag finom kávét, amitől még hajnal kettőkor is pörgök. Ennek előszeleként blogolok.

Mostanában a textíliák varázsában élek. Az osztályom ballagó- és szalagavató ruhája végre a finisébe érkezett, mindenki megkapott mindent. Gyönyörű ezt a szeptembertől decemberig (lényegében az utolsó pillanatig) tartó folyamatot így, egy mondatban leírni, de azt azért tudni kell, hogy ez lényegesen több szervezkedést és egyezkedést igényelt ennél. Szerencsére, azt hiszem, olyan céget választottunk, akik rendkívül rugalmasak minden téren, innen köszönöm nekik a fáradozásokat.

Hülye biznisz ez különben. Már a ruhaipar. Meg úgy általában a kézműves ipar. Rájöttem én már egészen fiatal fejjel, hogy egy digitális termék (szoftver, film, zene stb.) azért jó, mert csak egyszer kell megcsinálni. Viszont többször el lehet adni. Ezzel szemben egész létünk egy analóg masszában zajlik, ami nem is baj, mert ez tesz bennünket azokká, amik vagyunk. Ennek azonban nagy hátulütője, hogy a dolgokat nem lehet olyan könnyedén másolni vagy módosítani, mint a digitális világban. Így aztán egy-egy elmért centiméter egy zakó ujján súlyos, több hétig tartó, szakértelmet igénylő javítási műveletsort von magával. Egy digitális terméknél ez esetleg pár kattintás, rosszabb esetben utána egy teljes újra-renderelés, de akkor is ugyebár a gép dolgozik, az alkotó meg pihen. Már ha értitek, hogy mire gondolok így csütörtök délután, a lemenő nap fényében, ugye.

A helyzet az, hogy az idő vészesen rohan, a becsület meg egyre fogy, így ma ennyit tudtam megosztani veletek itt, a Nagy Igazság Oldalán. Jövő héttől kezdődően kicsit bizonytalanul működöm majd, és főleg január hónapban, mert beindul a vizsgaidőszak a mesterképzésen, és nem biztos, hogy mindenre lesz időm, amire pedig szeretném, ha lenne (pl. blog). Szóval a megértés az olvasók részéről mindenképpen kívánatos.

2009. december 7., hétfő

Hamarosan vizsga

Megnyílt a lehetőség a tanulmányi rendszerben felvenni a vizsgáimat. Összedobáltam az időpontokat, így aztán kézzel fogható közelségbe került az első írásbeli vizsgám a mesterképzésen. Párhuzamos rendszerek architektúrája lesz a tárgy, amelyből megmérettetek 15-én, és már előre izgulok. Annyira rossz egy új iskolában elsőnek vizsgázni menni. Amikor még nem lehet tudni, hogy mennyire kemény, mennyire szigorú, mennyire más, mint az eddig megszokott. Az ember fia nem tudja, hogy mire számítson. Én sem tudom. Így ha más nem, a Párhuzamos rendszerek architektúrája egészen biztosan jól fog sikerülni, mert sokat fogok készülni rá. Imádok a kicsi laptopon tanulni, egész jópofa. Tulajdonképpen olyan, mintha egy könyvet olvasna az ember. (Még méretben is passzol.) Ráadásul még saját jegyzetet is tudok készíteni vele.

Esténként mostanában ezzel foglalkozom: tanulok. Nappal meg azzal foglalkozom, hogy tanítok. A kettő tulajdonképpen olyan élesen nem különül el egymástól, mégis egészen más embert kíván a munkahelyen töltött idő, mint az itthoni. Rutinból, jól ismert dolgokból előadást tartani sokkal könnyebb, mint egy számomra eddig nem létfontosságú anyagot elsajátítani. Ráadásul az eddig megtanultaknak, úgy érzem, hasznát is tudom majd venni a későbbiekben. Ez mindenképpen pozitívum szerintem, egy képzés legyen hasznos, ha már időt és energiát szán rá az ember.

Ezt, úgy éreztem, hogy mindenképpen meg kell osztanom az internet lelkes közönségével, így negyed tizenkettőkor. Ebben a hülye rohanásban már éppen kezdtem elfelejteni, milyen jó is így éjszaka írni a Naplómba.

2009. december 6., vasárnap

Mikulásra Ákos

Hihetetlen aranyos a Mikulás idén, és meglepett engem egy olyan ajándékkal, amit már régóta szerettem volna. Ez nevezetesen az új Ákos koncert-DVD, a 40+ című, amit már nagyon szerettem volna eredetiben megtekinteni, ezért – bár a csábítás nagy volt – nem töltöttem le sehonnan, pedig kínálta magát, sok helyen.


– Új számok vannak ezen? – kérdezte a kedvesem, mire én azt válaszoltam:
– Nem, a régiek.
– Akkor miért más, mint a többi koncert?

A kérdés jogos: miért is más ez, mint a többi koncertfilm, amikor nagyrészt pontosan ugyanazokat a dalokat tartalmazza? A válasz egyszerű: az Andantéhoz hasonlóan ez a koncert is a lassú, lírai felvételekre koncentrál, illetve mindenféle Ákos-dalt hallhatunk rajta azok ilyetén formában történő átiratát követően. Végre-valahára rákerültek a lemezre a dalok közötti átvezető szövegek is, amik roppant szórakoztatóak, legalábbis első hallásra. Később nem tudom, hogy mennyire akarom majd őket eltekergetni, de mivel egész szervesen beépülnek a műsorba, szerintem egyáltalán nem rossz, hogy a vágott anyagon maradtak.

Ami a leginkább tetszik a lemezen az az, hogy bizonyos dalok átlépnek egy másik, teljesen más dalba, majd a refrén után visszatérnek az eredetibe, és mindegyik a megszokotthoz képest más-más stílusjegyeket hordoz magában: ettől érdekes az egész koncert. Ismerem ugyan a dalokat, de mégis más az egész, mint amit eddig megszoktam. Énekelem a dalt, de mintha egy teljesen másik dalt énekelnék, észrevétlenül másznak a fülembe az új hangszerelések, a lassú ütemek, a zongora és a gitár csábító akkordjai. Szép lett az egész, és nem utolsósorban tartalmas szórakozást nyújt, hiszen a dalest teljes képanyaga helyet foglal a DVD-n.

Ja, és kapunk két eddig albumon meg nem jelent számot is, az egyik a Negyven, a másik pedig a Gumicukor. Szóval új dal van is. :-)

Ezen lemez megjelenése előtt pontosan két évvel, 2007. október 2-án azt írtam:

Most attól fosok kegyetlenül, hogy a következő koncertek valamelyike HD-DVD-n fog megjelenni. Akkor már nem lesz mese, muszáj leszek venni egy HD-DVD lejátszót. Ami pedig manapság még nem olcsó mulatság.

Nos, időközben a HD-DVD elbukott, és a Blu-Ray lett a nyerő. De sejtésem beigazolódott: a koncertet már Blu-Rayen is meg lehet kapni, bár az ára elég borsos, 5.990 Ft. Akinek van lejátszója, mindenképpen megéri: DVD-n is nagyon szép az egész, de HD minőségben még jobb lehet. Talán majd a következő koncertet már abban a formátumban vásárolom meg... ki tudja, mi lesz még két év múlva.

2009. december 1., kedd

RE: Mint a tenger

Jeleztem én azt nem is olyan régen, hogy vizünk megkékült. Szavazásra is bocsátottam a dolgot, amiből az olvasók többsége arra tippelt, hogy fog a farmergatya, azért lehet kék a víz. Mint kiderült, nem ez az igazság. Olyannyira piszkálta a fantáziámat a dolog, hogy felhívtam én a vízművet is, hátha meg tudják mondani, mitől is kék a lötty. Aztán – vigyázzál, kivizsgálták és visszahívtak! – az derült ki, hogy nemrégiben egy új szűrőt állítottak be a rendszerbe, ami a vízben lévő vasat még nagyobb hatásfokkal képes kiszűrni. Állítólag teljesen el is távolítja azt, minekutána a víz sárgás színe megszűnik. Na, nálunk olyannyira megszűnt, hogy egyenesen kék a fürdővíz minden alkalommal, azóta is. De egyre jobban kedveljük az új színt, főleg úgy, hogy tudjuk, nem mostak bele semmit. :)

2009. november 30., hétfő

Volt-nincs

Mert ugye hogy szeretünk ébredezni reggel? Miután valaki felcirmol az álomból, jó hallani, ahogy az utca zaja halkan bekúszik az álom folytatásaként megjelenő reggeli világba. Lassan kinyitjuk a szemünket, körbenézünk, látjuk, hogy ugyan korán van még, de bőven van idő reggel készülődni, reggelizni. A konyhából lassan elér orrunkig a friss kávé illata; hallani, ahogy a kávéfőző édes szürcsöléssel ontja magából a frissítő koktélt. Aztán egyszer csak: TLUK! Határozott pukkanás, majd csend és sötét lett a lakásban. Ezt követően berohan valami égett elektronika-szag a konyhából, körbenéz a szobában, aztán úgy gondolja, hogy jó neki ott, és bent is marad.

Az ember ilyenkor azért csak felpattan hirtelen, hogy akkor most miabüdösk? Villanyóra lenyomva, úgy látszik ennyi volt a kávéfőző élete. Egész jól kibírt négy évet, bár hozzá kell tenni, hogy nem esett jól ez a reggeli kis vicce, amivel tulajdonképpen ő most elhalálozott és elektronikai hulladékká vált egy szemvillanás alatt. Visszakapcsolunk mindent, és keserű szájízzel megreggelizünk a csendben füstölgő elektronika mellett, aztán elindulunk az életbe, ki ide, ki oda. Szépen indul a hét, pedig még csak péntek-tizenhárom sincs. Van viszont hónap vége, amikor az ember nem vásárol csak úgy meggondolatlanul kávéfőzőt. Sőt, meggondolás után sem.

Azt, hogy a porszívónk egy hónapja halt meg hasonló körülmények között (csak éppen nem reggel), azt már el sem mesélem részleteiben. De azt sem, hogy olyan hetem lesz, amitől megőrülök már előre. Mélyen hallgatok a teendőimről, a beadandó dolgozataimról, a továbbképzéseimről és a különböző délutáni elfoglaltságaimról. Nem akartok ti most erről olvasni, higgyétek el. Meg azt is, hogy én sem akarok írni róla. Csak azért jelentkezem, hogy tartalmas hetet és kitartást kívánjak mindenkinek!

2009. november 28., szombat

Csoportos kedvezmény

Tegnap, előadás után, állok a Nyugatiban, és úgy nézem az információs táblát, mintha muszáj lenne. Mindeközben mellém csapódott egy kisebb csapat, akik végiggondolták a haditervet.

– Mari, gyere ide të is! – mondta a csapatfőnök, egy hatalmas termetű, de annál alacsonyabb asszonyság. Mari egy tetőtől talpig beburkolt gyerekkel odaslattyogott.
– Itten az a baj – folytatta –, hogy nagyon figyelik a jegyëket, amikor lëfelé mënünk. Így osztán okosba' këll csináni!
– Hogy? – vonták kérdőre az akkorra már szinte szabályos körbe rendeződött hordatagok.
– Úgy csinájjuk – folytatta a főnök –, hogy Mari, të gyerëkkel vagy, të mész előre! Tégëdet biztos bëengednek.
– Velünk mi lëssz? – kérdezte a többi.
– Hát mi lënne? Ha mán Mari bent van, addig beszél, amíg bëengednek bennünket is!

Álltam ott, csodálkoztam, de nem volt kétségem afelől, hogy sikerrel fognak járni.

2009. november 27., péntek

Mint a tenger

Tegnap este a kiengedett fürdővíz kék színűvé változott mindenféle vegyi ráhatás nélkül. Olyan kékben pompázott a víz, mint a tenger, pedig csak a szokásos Baba tusfürdő volt benne. Értetlenül állunk a dolog előtt. Először azt hittük, hogy a szemünk csal meg bennünket, de később, amikor kattintottam egy fotót, bebizonyosodott, hogy a víz bizony irreálisan kék színű, és az eddigi gyakorlattal ellentétben rendkívül nagy kontrasztot mutat a kád színével.


A legérdekesebb az volt az egészben, hogy a víz nem csak egy konstans kék árnyalatban pompázott, hanem a benne való mocorgás hatására hol sötétebb, hol pedig világosabb kék volt. Néha annyira halványkék tónusú volt, hogy szinte alig látszott, néha viszont kimondott medencekék lett. Az egészben az a legérdekesebb, hogy a fürdőszoba plafonja fehér, körben pedig karamellszínű csempe van felrakva, tehát tükröződés semmi esetre sem lehetett. A világításhoz alkalmazott izzók is normál, 60 wattos villanykörték, a szokásos sárgás színükkel.

Segítsetek megmagyarázni, hogy mi történhetett: szavazzatok!

2009. november 25., szerda

Ha a volna ott nem volna

A minap hazafelé jövet ráléptem egy darab kukorica-krukira. Nagyot roppanva lehelte ki a lelkét a cipőm alatt. Hogyan lehetett volna elkerülni ezt a balesetet? Ha ezt a kruki nem esett volna ki abból a zacskóból, amelyben a többi volt, valószínűleg nem ér ilyen csúfos véget. Ha az a zacskó nem imbolygott volna annak a diáknak a kezében, aki elejtette, akkor nem esik ki belőle a kruki. Ha a diákok nem szaladtak volna, hogy odaérjenek órára, akkor a zacskó nem imbolyog. Ha a diákok a szünetben nem a szomszéd bolt pénztára előtt várakoztak volna, akkor nem kellett volna szaladniuk. Ha a pénztáros nem éppen árut vett volna át, akkor nem kellett volna a pénztár előtt várakozni. Ha az áruszállító idejében odaért volna az üzletbe, akkor nem tartotta volna fel csúcsidőben a pénztárost. Ha az áruszállító nem várakozott volna egy vasúti átjáróban negyed órát, akkor odaér a szokott időben az üzletbe. Ha a vonat idejében elindult volna az állomásról, akkor a fénysorompónál nem kell negyed órát várni. Ha a vonat egyik utasa nem lett volna rosszul, akkor nem kellett volna hozzá orvost hívni és rá várakozni. Ha az utas nem nyelt volna félre, akkor nem lett volna rosszul. Ha az utast nem kínálta volna meg egy kislány kukorica-krukival, akkor nem nyeli azt félre. Ha a kislány hallgatott volna az anyjára, akkor nem kínálja meg az utast kukorica-krukival.

(El tudod mondani a történetet visszafelé, úgy, hogy nem hagysz ki egyetlen lépcsőt sem?)

2009. november 22., vasárnap

Az első ötös

Nakéremszépen, az úgy volt, hogy én igazából Digitális taneszközök tárgyra jelentkeztem volna, de betelt a létszám, így választanom kellett egy alternatív megoldást. A hozzám közel álló Technikatörténetet választottam, és azt kell mondanom, hogy nem döntöttem rosszul, ugyanis ennek köszönhetően megvan az első jeles osztályzatom a mesterképzésem alatt. Hozzá még két kredit is. Az úgy volt, hogy egy házi dolgozatot kellett írnom, ami olyannyira jól sikeredett, hogy erre aztán a jeles osztályzaton kívül mást nem lehetett adni. Annyira meg voltak velem elégedve, hogy bizony körbe kellett adni a dolgozatomat, okulásul a többi hallgatónak, hogy láthassák, hogyan is kell ilyesmit csinálni. A Puskás Tivadar által feltalált Telefonhírmondóról írtam, amit igazából a rádió őseként tartanak számon. Ha érdekel a dolog, itt elolvashatod.

2009. november 18., szerda

Mindennapi számítástechnika

Az úgy vót, hogy felszabaduló 250 GB-os merevlemezemet szerettem volna applikálni egy olyan számítógépbe, aminek alaplapján nincs SATA-vezérlő. Bizony mondom néktek, nem estem kétségbe, elrobogtam egy számítástechnikai üzletbe és vásároltam drága forintért egy darab PCI-os SATA-vezérlő kártyát, 1 darab SATA adatkábelt, illetve egy táp-átalakítót. (Ez utóbbi kettőért nevetségesen magas összegeket kértek el, holott csak pár darab rézdrót egy arra alkalmas, fröccsöntött műanyag fejjel összekasírozva.) Frissen szerzett hardvereszközeimet Mivel ez volt a kedvesem névnapi ajándéka (egy igazi, a nők lelkébe látó férfi vagyok) rögtön a gépbe építettem a cuccokat, s lám, minden ment a maga útján. Külön driverrel (amihez élesíteni kellett a floppy diszk meghajtót is!) még operációs rendszert is lehetett telepíteni. Tökéletes, sikeres telepítés, minden megy remekül. Nincs más hátra, mint beépíteni az eddigi 80GB-os, IDE-rendszerű merevlemezt, így az eddigi dokumentumok egy szempillantás alatt az új rendszer részeivé tehetők.

Na itt kezdődött a probléma.

Történt ugyanis, hogy az IDE-rendszerű merevlemez behelyezésekor a gép annyit böfögött, hogy hiányzó NTLDR, és hogy lehet újraindítani a rendszert. Meg is ütköztem egy pillanatra, és nem tudtam, miért történik mindez, mire végül megvilágosodtam: az alaplap BIOS-a nem ismerte fel a SATA-vezérelt merevlemezt, mivel ő arra fel nem volt készítve. Ha az IDE rendszerű merevlemezt lekapcsoltam a rendszerről, minden tökéletesen működött, a SATA-s vinyóról töltődött befelé az operációs rendszer, ahogy kell. Ha azonban visszakerült az IDE-s vinyó, akkor mindenféle szempontból ő lett az elsődleges és a gép csak arról akart bootolni.

Mi lehet ilyenkor a megoldás? Irány a netes fórumok.

Szerencsére jól írtam be három darab keresőszót (SATA IDE primary), így már az első fórumon megtaláltam a megoldást, ami mindössze annyi, hogy a BIOS-ban be kell hazudni, hogy az IDE csatornákon nincs merevlemez. A Windows ugyanis nem a BIOS-on keresztül, hanem közvetlenül éri el a meghajtókat, így ezzel semmi probléma nem lesz. A bootolási folyamatot illetően pedig kifejezetten előnyös a dolog, hiszen ha a gép induláskor nem látja a merevlemezt, akkor nem akar arról bootolni, következésképpen pontosan ugyanolyan állapot uralkodik, mintha nem lenne merevlemez csatlakoztatva. Ez pedig a fentebb olvasottaknak megfelelően pontosan a kívánt állapot, így első osztályú a megoldás, adom az ötöst. :-)

2009. november 16., hétfő

Szabadesés

Miután sikeresen felgyújtottam a lakást, az imént eláztattam a konyhát pár liter vízzel. Ennél azonban sokkal jobb volt, amit hétvégén műveltem. Visszagondolva már én is röhögök a dolgon, de akkor nem tűnt annyira viccesnek...

Az úgy volt, hogy vasárnapra vendégeket vártunk, gondoltam szombaton én is besegítek a nagytakarításba, ami már egyébként is aktuális volt. Magamra vállaltam a porszívózás nevű részfeladatot, és minden tökéletesen is ment addig, amíg el nem jutottam a bejárati ajtónk és a konvektor közötti hangulatos, ámde meglehetőst szűk helyre. Ezen a helyen egy birodalmi, valamikor szebb napokat megélt szocialista kávéházi fogas terpeszkedik, hőálló ezüsttel lefújva. Ez utóbbi barátságosan keni is a fehér falat minden egyes megmozdulásával, tehát arrébb helyezni az egész fogast kabát-szerelvényestül meglehetősen körülményes. Én mégis megtettem, miután kipakoltam a fürdőszobából. Porszívózgatok ott csendes magányomban, és addig balettoztam, amíg a porszívócső gubancolódása megfejhetetlen logikai bukfenccé tornázta fel magát, a bal lábam pedig – ki érti? – beleakadt a birodalmi fogas alsó, kör alakú részébe. Innentől kezdve arra emlékszem, hogy rëccs, elemi erővel áldozok a gravitáció oltárán, arcomat letettem a járólapra, közben körülöttem kisebb használati- és emléktárgyak repkedtek annak megfelelően, hogy a fogas mit térített el nyugalmi állapotából más pályára. Nézelődtem, repkedtek a dolgok, aztán bumm, és innentől kezdve vannak sötét emlékeim.

Amikor felocsúdtam és pislogni is tudtam, konstatáltam, hogy bizony, életben maradtam, akármennyire is nagy volt ez az esés. Aztán hirtelen rájöttem, hogy nekem bizony a bal térdem jobban fáj, mint a jobb karom. Ezt a két testrészemet eredendően nem arra találták ki, hogy szombat délelőttönként landoljak rajtuk, így a kialakításuk sem volt megfelelő a futószőnyeg szélén elkövetett mutatványhoz. Nézelődök ott, hogy mennyi repedés van a plafonon, közben persze férfiasan nyögök, hogy tudassam: élek még, mire kedvesem rohan és rögtön körbeforgat, hogy minden kiálló részem a helyén van-e. Erre én még intenzívebben nyögni kezdek, ő meg azt mondja rám:

- Vérzel.

Na, ekkor már én is úgy gondoltam, hogy nagyon kényelmes a burkolón, de csak fel kellene kelnem és megnézni, honnan folyik, de kiderült, hogy csak a rossz árnyék-vetülés miatt nézett ki horrorisztikusan a dolog. Felültem és éreztem, hogy bizony nekem most 1+2 két térdem van. Ez a sejtés be is igazolódott: órák múlva akkora térdem volt, mint egy díjbirkózónak, csak éppen a lábam volt nagyon girbic hozzá, szóval nem mutatott jól. A kezem meg csak akkor fájt, ha használtam, így lógattam egy kicsit, hogy ezzel is mutassam, mit összeszenvedek én a szolgálati lakás higiéniájáért. Pár percen belül regenerálódtam annyira, hogy befejezzem a feladatsort, a porszívót pedig a munka végeztével büntetésből beállítottam a sarokba.

Voltam olyan okos, és elmondtam Ratbagnek is a történetet, mire ő nagyon megsajnált és a következőt írta:


Igazi, megértő barátokkal vagyok körülvéve. :D

2009. november 14., szombat

Diffy 2 a szoftverbázison

Remek hírrel szolgálhatok ma reggel, barátaim. A méltán remek Diffy 2 felkerült kis hazánk egyik leglátogatottabb szoftveres portáljára, az [origo] Szoftverbázisára is. Ha valaki nagyon siet, itt még elcsípheti, hogy éppen a főoldal tetején ül a játék, de ide kattintva a letöltési oldal is látható. A szoftverbázis szerkesztősége egyébként öt csillagból öttel jutalmazta a játékot, és hajnali fél egykor való felkerülését követően már 65 ember őrül meg azóta, mert nem találja az utolsó különbséget. :-) Előrelépés, barátaim. Kommenteljetek és értékeljetek, ha időtök engedi, ott is.

Diffy 2 a Szoftverbázison

2009. november 13., péntek

Én és az Acer Aspire One

Olyan hülye viccet hallottam itt a vírusmizériában, amit muszáj vagyok megosztani a nagyközönséggel. Nevezetesen: „Meg van fázva? Há’ egyen egy almát”. (Gyengébbek kedvéért: H1N1 almát.)

Hülye viccek után viszont komoly dolgokról kell beszélnünk, ami jelesül az Acer Aspire One D250 típusú kis netbookja.

Kicsi gép - kicsi kép

Régebben már említettem, hogy ha már a fizetés-kiegészítés olyan hamar összejött, egy szolgálati laptop is jól jönne. Kérésem ím megint meghallgattatott, így boldog birtokosa lettem egy ilyen kicsi gépnek. Az alábbiakban jellemezném, milyen is netbookkal dolgozni.

A gép – mindent összevetve – kicsi. Nagyon kicsi. A kijelző ugyan 1024×600-as felbontásban tolja elénk a látványt, de mindezt 10.1”-on teszi, így aztán kis túlzással egy nagyobb mobilkijelzőnek fogható fel. A Windows szabványos feliratai legalább annyira kicsik, mint egy mobilkijelzőn megjelenő feliratok, amik – amíg az ember meg nem szokja – kimondottan zavaróak. A LED-ekkel megvilágított kijelző fényereje tökéletesen megfelelő, világos szobában is idegtépően fényesre állítható, az egy hete szakadó eső miatt odakint még nem próbáltam ki.

A gép ölben használva kényelmes, bár a teljesen kényelmes használathoz kicsit szélesebbnek kellene lennie. Akkor persze pont a cukisága veszne el, így aztán ezt nem nagyon erőltetjük. A billentyűzet jól használható ha megszoktuk az elrendezést, hiszen majdhogynem teljes méretű billentyűket kapunk. Bár elsőre, amikor az ember hozzáér, hirtelen azt sem tudja, hogy mit és hol nyomjon. A gépelés kezdetekor leginkább a Backspace eltalálása okoz gondot, mert helyette mindig az Ó betűt sikerül lenyomni. De később ez megszokható. Annál inkább bosszantó, hogy míg az alig használt PrintScreen és Pause funkciók külön billentyűn helyezkednek el, a Home és az End csak az Fn funkciómódosító-billentyű lenyomásával együtt érhetőek el. Ez nekem nagy érvágás, a megszokott dokumentumszerkesztési megoldásokat némiképpen át kell értékelni használata közben. Még bosszantóbb, hogy a Home a PgUp, az End pedig a PgDn billentyűkön osztozik, így ha megfeledkezünk az Fn használatáról, akkor ugrunk a dokumentumban.

Lássuk, mit is kapunk a kis gépbe szerelve: 1 GB RAM, 160 GB 5400 fordulatos HDD, 1.6GHz-es Intel Atom proci, 3 USB csatlakozó, egy kártyaolvasó (szerencsére xD kártyát is olvas, ami nekem nagyon jól jön, a fényképezőgépemet illetően), egy D-SUB kimenet, egy mikrofonbemenet és egy fejhallgatókimenet, egy RJ-45-ös UTP-csatlakozó, valamint beépített mikrofon és VGA webkamera. Ezek a mindennapos munkához tökéletesen elegendőek, és azt kell mondjam, pár nap „hozzászokás” után teljesen természetesnek tűnik a használatuk.

A gép pozitívumai: gyors indítás. Ha eszembe jut valami rögtön tudom használni. Teljesen zajmentes működés egyszerűbb feladatok (pl. netezés, szövegszerkesztés) közben: se ventilátor, se pedig merevlemez-motor hang nem hallatszik ki a gépből. Kicsi, így könnyen vihető ide-oda. Súlyát illetően 1065 grammot nyom, szóval tökéletesen használható utazás közben és a fotelben ülve is. A beépített wifi jól működik, rendkívül kényelmes vele internetezni. Az akkumulátora sima használat mellett 2 és fél órát bír, hosszabb ideig filmet vagy processzort jobban igénybe vevő alkalmazást még nem futtattam rajta.

A gép negatívumai: egyrészt a hiányos billentyűzet, ami rögvest említhető, de ez csak megszokás kérdése. Másrészt a 600 pixel magas felbontás, ami kevésnek bizonyul még úgy is, hogy a tálcát a bal oldalra rendezve használom, így mind a 600 pixel felhasználható. Bizonyos alkalmazások (pl. Diffy) nem férnek el rajta. Ami engem még zavar, az a gép méreteihez viszonyítva nagy méretű töltő, a DVD-író hiánya (nyilván a méretek miatt maradt ki, de a 3 USB kárpótol), valamint az, hogy bizonyos helyzetekben a gép bal kéz alatt (processzor fölött) rendkívül melegszik, ráadásul a műanyag házon tartott kéz is növeli a hőt.

Összegzésként: remek munkagép olyan környezetekben, ahol asztali gép nem elérhető. Igényesebb dokumentumok átláthatósága nehéz a felbontás miatt. Nagyon szeretem használni és imádom, hogy ilyen pici és könnyen hordozható; a munkában is nagyon jól alkalmazható, de vannak korlátai, amik miatt még mindig az asztali gép részesíthető előnyben.

Ez az első Thozoo naplója cikk, ami ezen a gépen készült, fogadjátok szeretettel. :-)

Boldog névnapot!


A Thozoo naplója boldog névnapot kíván minden
Szilvia nevű olvasójának!

Isten éltesse szerkesztőségünk korrektorát, Mistyt is! :-)

2009. november 10., kedd

Én és a Windows 7

Vasárnap rám szakadt egy halom szabadidő és úgy éreztem, nekem bizony véglegesen fel kell telepítenem elsődleges operációs rendszerként a Windows 7-et. Előtte már történtek próbálkozások egy üres merevlemezre, és ott jól (a Vistával való próbálkozáshoz képest sokkal jobban) vizsgázott az új operációs rendszer, így aztán 2009. november 8-án véglegesen megváltam leggyakrabban használt számítógépemen a Windows XP-től. Egyelőre úgy tűnik, nem bántam meg. Nézzük, mit sikerült összegyűjtenem, nekem miért tetszik jobban a Windows 7, mint az előtte használt XP.


A telepítés teljesen grafikus. Ez tetszett, annak ellenére is, hogy a 640×480-as kép némiképpen lelombozólag hat. Az én öt éves gépemen az egész folyamat partícionálással-mindennel együtt olyan 20-25 perc alatt lezajlott. Ami a telepítés után feltűnik, hogy egyrészt a monitor natív felbontásra áll, és szinte minden hardvernek van drivere, úgy a hardveresen gyorsított videónak, mint a hangnak. Persze ehhez internet-kapcsolat kell, ami hála a jó Istennek, mára már mindenhol alapfeltételnek mondható. Ez a jelentős driverrel való ellátottság mindenképpen előrelépés a Vistához képest. Ott arra emlékszem, hogy a hálózati kártyát nagyon nehezen sikerült felismertetni, ráadásul egy teljesen másik gyártó driverével kezdett el működni a dolog. De térjünk vissza ide! Olyan hardverek drivereivel nem kellett foglalkoznom, mint a legalább 7 éves webkamera, a legalább ennyi éves szkenner, valamint a 11. évébe lépő TV-tuner kártya: ezeket automatikusan felismerte a rendszer, és telepítette is őket. Kisötös!

A legnagyobb kihívást a régi rendszeren generált fájlok átültetése jelentette az új környezetbe. Nem azért, mert vissza kellett másolni a fájlokat, hanem mert a jogosultságok kezelése kissé szigorúbbra lett véve a Windows 7-ben. Konkrétan az történt, hogy a levelezőm nem tudott írni azokba a fájlokba, amiket az előző operációs rendszer alatt gyártott le. Ezt a problémát 5 óra jogosultság-engedélyezés keresgélése után aképpen oldottam meg, hogy a régi könyvtárat átneveztem egy másik névre, létrehoztam egy új könyvtárat a régi nevével és a régiből átmásoltam mindent az új könyvtárba. Innentől kezdve minden írási művelet tökéletes volt. Viszont öt órát kellett szívni vele, mire teljesen magamtól rájöttem a megoldásra.

A grafikai megoldások és a tálca újragondolása nekem tetszik. Én imádom a tálcán a gyorsindító eszköztárat, mindig tartok ott 6-7 programot, amit gyakran használni szoktam. Itt azonban a gyorsindító eszköztár, mint olyan, nem létezik: a parancsikonokat rögzíteni lehet a tálcán. (Tehát soha nem tűnnek el onnan.) Ha rákattintunk valamelyikre, onnantól kezdve ugyanott marad az ikon, és futó programmá válik. (Ja, és megoldották a tálcán lévő gombok átrendezését is, ugyanakkor ha egy éppen futó programot rögzítünk a tálcán, automatikusan gyorsindító ikonná válik... nagyon szuper megoldás.)

Tetszik az is, ahogy a tálca gombjai kommunikálnak velünk: folyamatjelzőként is működnek, így egy-egy hosszabb másolásnál nem kell állandóan váltani a másolást végző alkalmazásra. A tálcagomb hátterében pedig látjuk a folyamatjelzőt. Brilliáns megoldás, akárki találta is ki. De vannak még ilyen grafikai finomságok, pl. a háttérképek átmenettel történő váltása, meg olyasmik, hogy mielőtt csak úgy kikapcsolná az oprendszer a monitort, elsötétíti a képet... apró dolgok ezek, mégis élvezhetőbbé teszik a géppel történő mindennapos munkát.

A megújított Start menüt jónak találom. Főként a keresőmezőt, amely minden egyes programot, súgótémát és fájlt megtalál, amiben a beírt kifejezés megtalálható. Ennek feltétele a háttérben történő indexelés, ami nem fogja vissza a gépet. Főként a holtidőkben dolgozik, amikor meg senkit nem zavar, szóval érezhetően jobban össze van pakolva, mint a Vista volt. Játékot még nem telepítettem fel, szóval a brutálisabb ösvényekre még nem eveztünk, de a mindennapi dolgokban nagyon jól teljesít a rendszer, és egyelőre nem bántam meg, hogy váltottam.

Én tehát nagyon gyorsan rajongóvá váltam, a fejleményekről pedig később még tájékoztatlak benneteket.

2009. november 7., szombat

Hajnali panaszáradat

Kellemes hajnalt kívánok a Tisztelt Olvasóknak, Önök a Thozoo naplója kora reggeli, vasúti panaszkodás-jellegű különkiadását olvashatják az alábbiakban.

Tegnap egy kicsit nagyon elegem lett nemzetünk vasútjából, ugyanis egy nap alatt sikerült neki mindazt produkálnia, ami még egy lapáttal rátett az egyébként is ragyogó, utazással és fejtágítással teli napomra. Jómagam utazás előtt általában eltervezem hogy azalatt a két óra alatt, amíg csillogó fővárosunk saját szennyében pompázó belvárosába nem érek, mit fogok csinálni a vonaton. Ez a terv tegnap akkor ingott meg, amikor bejelentették, hogy a vonat késik 20 percet. Rendkívül csípős hideg volt, így be is vonultam a váróba, aminek pozitívumai abban merülnek ki, hogy fűtött. Várakoztam, először türelmesen, de aztán amikor a húsz percből jó közelítéssel lett ötven perc, kicsit már ideges lettem. Persze ezt a késést már nem mondták be, talán ciki lett volna tíz percenként újra és újra emelni a tétet. Igazából azt sem tudom hogy a késésben lévő vonattal indultam el, vagy azzal, ami menetrend szerint utána jön, de ez történetünk szempontjából lényegtelen is.

Általában úgy érkezem meg a fősulira, hogy bő egy órám van az okítás kezdéséig, ez tegnap öt percre zsugorodott. Rohantam hogy odaérjek. Hozzá kell tenni, hogy az egyébként két órás utat 1 óra és 45 perc alatt produkálta a vonat, így felmerül a kérdés, hogy ezt miért nem tudja minden egyes alkalommal megcsinálni?

Hosszú és fárasztó képzés után agyilag zokniként, gyakorlatilag ösztöneimtől vezérelve értem ki a nap végén a Nyugati pályaudvarra, ahol bent állt már a vonat. Remek, gondoltam, legalább időben indulunk. Sikerült kifogni egy olyan kocsit, amiben nem hogy fűtés nem volt, de az ajtó és ablak becsukott állapota ellenére is hideg levegő áramlott be valahonnan. Egy hölgy meg is jegyezte, hogy ezek a vonatok nem olyanok, mint a dunántúlon, ő azt sem tudta hogy ezek még léteznek. Én hozzátettem hogy ez több éve működő nosztalgia-járat, próbálja meg így felfogni és jobb lesz. :) Egyszerűen és ésszel nem lehet jobban kezelni ezeket a dolgokat. De hogy visszatérjek: állunk tehát a Nyugatiban, ahonnan a vonat eredendően indul, és azt hinné az ember hogy ez így jó, hiszen ahonnan indul, ott nem tud késni. Hát ez tudott, bár gyakorlatilag a magyar tűréshatáron jóval belül lévő, jelképes 13 percet.

A múlt szombati előadáson azt hallottam egy igen elvakultan profit-szemléletű üzletembertől (az ő előadására utazom most is), hogy az ember értéket teremt és minden egyes perc az életünkből forintban mérhető. Ha a tegnapi 63 perc kényszerű várakozást forintosítanám, az jönne ki, hogy engem bizony a MÁV kirabolt. És ezért még fizettem is neki. :)

2009. november 3., kedd

Szórólapok, kilószám

Ma 334 grammnyi szórólapot kaptunk. Lemértem, digitális mérlegen. A tetemes mennyiség, ahogy ormótlan pofájával kandikált kifelé a postaláda száján, haragot váltott ki belőlem, és a mi ez a sok szar már megint?! rigmussal tépkedtem ki a se nyitott, se csukott postaláda-ajtónál értelmesen ki nem szedhető papírfecniket.

Amikor lenyugodtam kissé, gyorsan megszámoltam, hogy hány cég próbál a kegyeinkbe férkőzni, meg eladni valami újabb ratyit. A végeredmény 17 lett. 17 különböző küldemény egy nap alatt, igénytelen módon belepaszírozva a postaládába, helyet nem hagyva az esetleges postai küldeményeknek. 17 semmitmondó, a karácsonyt már november elejére előtoló kiadvány, amikben egész évben ugyanazokat látom. Csak periodikusan változnak. Most sincs benne más, csak az induló ár magasabbra van téve, mint az év során máskor érkező újságokban, így aztán nagyobb mértékű kedvezmény-százalékot lehet írni a lapokra, nagy betűvel.

Végeztem egy röpke számítást, és a kb. 12.000 lelket számláló városunkban ha feltételezzük, hogy minden háztartásban hárman laknak, kijön 4.000 lakás. Ha ide mindenhova löknek ennyi szórólapot, akkor az egész pontosan 4.000×334=1.336.000 gramm papír, ami 1,336 tonna. 1 tonna fehér papír előállításához kb. 1,7 tonnányi fára van szükség, így aztán az 1,336 tonnányi papír 2,27 tonna fa volt valamikor. Ezzel a mennyiséggel egy fával tüzelő család 2-3 hónapig kihúzná télen. Persze értem én, hogy a legtöbb része ezeknek a papíroknak újrafeldolgozott papír, de akkor is bele kell gondolni, hogy milyen hatalmas mennyiség ez, főként úgy, hogy most egy kisváros lakosságáról beszélünk.

Azt hiszem, ma már nem mondok több okosságot.

2009. október 31., szombat

Érdekes adatok a 900-ról

  • Az Asus Eee PC 900 kijelzőjének képátlója 9 inch.
  • Idén 900 éves a Magyar Országos Levéltár legrégibb eredetiben fönnmaradt oklevele, Könyves Kálmán veszprémvölgyi kiváltságlevele.
  • A mai napon Budapesten 3 darab vonaljegy 900 forintba kerül.
  • Rövidesen a 900 MHz-es sávon lehetővé válik a nagysebességű UMTS adatátviteli technológia alkalmazása, így az árnyékolt helyen élők is hamarabb juthatnak gyors mobilnethez.
  • Az elmúlt esztendőben a román vonatok a rengeteg gond és hiányosság miatt időben mintegy 900 napos késést gyűjtöttek össze.
  • Észak-Amerikában az emelt díjas hívások körzetszáma: 900.
  • Szombathely és Debrecen távolsága közúton oda-vissza kb. 900 kilométer.
  • A 900 nanométer hullámhosszú fény a közeli infravörös tartományba tartozik.
  • A 900-as szám osztható számjegyeinek összegével.
Önök a Thozoo naplója 900. bejegyzését olvashatták. Nagy hajrával megyünk előre az ezredik bejegyzésig! :-)

2009. október 29., csütörtök

Machinarium

Az elmúlt napokban kedves barátomnak, R4tB4G-nek köszönhetően remek játékot játszhattam végig, amelynek a címe: Machinarium. A játék alapvetően egy flash alapú kattintgatós kalandjáték, amely a klasszikus "gyűjts és kombinálj tárgyakat, majd ezeket később használd fel"-elvet követi. Az ok, amiért mégis említést érdemel a játék, maga a kivitelezés, és az a számtalan ötlet, amit kalandjátékban már régen láttam.


Már a telepítés is érdekes és masinás: a feltelepített játék könyvtára alatt négy másik keletkezik: 00, 01, 10 és 11 néven, ezek pedig számtalan fájlt tartalmaznak, amik neve és kiterjesztése is csak nullákból és egyesekből áll. Brilliáns ötlet, isteni lehetett menedzselni és nyilvántartani, hogy melyik micsoda. :-) (Ennél már csak az lett volna a szebb, ha a fájlok mérete is 1001011 byte körüli... :-))

Az alapsztorink úgy indul, hogy van egy kis robotunk, akit kidobnak egy roncstelepre, persze darabokban. Miután összeszedi magát (vagyis mi összeszedjük a darabjait), elindul Machinarium városába, hogy megmentse hőn szeretett kedvesét, aki három gonosz robot fogságában sínylődik. Ezek a robotok az egész várost terrorizálják, éppen ezért égető szükség van arra, hogy hősünk a maga esetleg módján végre rendet teremtsen. Természetesen a városba jutás sem megy olyan flottul, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk, és minden ötletünket össze kell szednünk ahhoz, hogy összeálljon egy-egy pályán a kép, megértsük a különböző mechanizmusok működését és eltaláljuk a karok, csapok, dugók, liffentyűk és pillenpüttyök pontos helyét és funkcióját.


A játékban több remek dolog van:

  • A kézzel rajzolt környezet gyönyörű. Az ember hajlamos elhinni, hogy tényleg egy lepukkant, rozsdás, robotok lakta vasvárosban van.
  • Játék a játékban. Zárak kinyitásához illetve más lehetőségek eléréséhez különböző feladványokat kell megoldanunk. Több esetben ősrégi (vagy szebb szóval: klasszikus) játékokkal kell megbirkóznunk, de vannak (számomra) új ötletek is. Olyan játékok kerülnek elő, amikkel régmúlt gyerekkoromban, még XT gépeken játszottunk. (Van itt Space invaders egy játékteremben, meg még amőbázni is lehet csavarok és anyák segítségével, egy kocsmában ülő robottal. Brutál.)
  • Nagyon jó ötletek. A játékban hihetetlen sok hétköznapi tárgyat lehet felszedni, amiket a rendeltetésüktől eltérően kell használni. Ennél már csak az idegesítőbb, amikor egy tárgyat pontosan arra kell használni amire való, és pont arra nem gondolnánk. :-)
  • Teljesen nemzetközi. A kezdő pályán lévő pár mondatos angol instruálást, valamint a szintén pár szóból álló menüt kivéve nincs benne írott vagy beszélt szöveg. A játékban minden háttértörténet, tárgy stb. magáért beszél, képekkel videókkal és mutogatással adják tudtunkra a szereplők, hogy mit szeretnének (vagy mit nem).
A játék az utolsó pillanatig élvezetes. Talán a legvégére tartogatott puzzle és az az apró, de annál idegesítőbb lövöldözős játék kicsit elveszi az ember kedvét, de újra és újra nekiugorva biztos a siker. Annál is inkább, mert a játékba kompletten be van építve annak végigjátszása, rajzos formában.


Ezt nem "csak úgy" kapjuk, hanem a Nagy Könyv kinyitásához (amiben a végigjátszás található) annak elektronikus zárját szintén egy, a régi kvarcjátékokhoz hasonló pálya végigtolása után nyithatjuk ki. Majd miután megtekintettük a lépéseket, a könyv újra bezárul, és újbóli kinyitásához megint csak lőni kell a plafonról lógó vagy a padlóról ugráló pókokat.


Mindent összevetve egy fantasztikus játékot ismerhettem meg a Machinariumban: a flash technika alkalmazását soha nem láttam még ennyire jól demonstrálni semmivel, a művészi munka és a programozás dícséretes. A játékot fejlesztő Amanita design (akik egyébként a Samorost sorozatot is jegyzik) megérdemel egy nagy piros ötöst a naplóba. Vagy inkább ötös alá-t, mert a játék sajnos nem ingyenes, de egy rövid demó keretében mindenki kipróbálhatja az eddig elmondottakat itt. A teljes verzió 20 dollárba kerül, aki teheti, adakozzék. Ez a csapat megérdemli.

2009. október 27., kedd

Itt a szünet, itt van újra

Vérfagyasztóan horrorisztikus, hogy mostanában milyen keveset publikálok ebbe a méltán népszerű blogba. Az meg hű, de rettenetes, hogy itt van az őszi szünet, és igazából a pipálni való listám tételeinek még két nap alatt sem jutottam a végére. Sebaj, azért küzdök. Ellepnek a zöld cetlik: mindegyiken az szerepel, hogy mikor mit kellene csinálnom. Persze ez állandóan csúszik és változik, de még egyelőre nem vészes.

Az elmúlt napokban újból megállapíthattam, hogy káosz van a felsőoktatásban. Eddig a tandíjam nem volt kiírva (nem hiányzott senkinek), most meg hirtelen kiírták, és véletlenül senki nem vette észre, hogy 181.000 Ft tandíj nem egyenlő a meghirdetett 165.000 Ft tandíjjal. Mindegy, persze, megmagyaráz mindenki mindent, egyik telefonszámról kapcsolnak a másikra, amiről azelőtt az egyikre kapcsoltak. (Néha csak telefonszámokat kapok, amiket felhívva már ismerősként üdvözöl a vonal másik végén lévő hang.)

Azt is megállapíthattam, hogy főzni jó! A rám szakadt szabadidő egy részét főzéssel töltöm, és rájöttem, hogy még mindig szeretem ezt művelni. Az itthon található dolgokból ízletes ebédet készítettem, és négyen dicsérték meg a főztömet, ami bizony egy háziasszonynak is dicsőségére válna, nem még egy háziembernek. Ettől egyébként most rendkívül simogatva érzem a hétköznapok rohanásától már csak árnyékként létező lelkivilágomat.

Egyre inkább közelítünk a télhez is. Előbújik belőlem a mélydepresszió, mert este fél hatkor azt hiszem, hogy már nyolc óra van. Gondolom, hogy ezzel sokan vagyunk így. A biológiai órámat még nem sikerült a valós időhöz hangolnom, de hálát adok a sorsnak, hogy így őszi szünetben zajlik az átállás, amikor az sem baj, ha egész nap ásítok, miközben teszek-veszek, rakosgatok.

Ma este még feltöltök egy válogatást őszi képekből a szintén csak kissé hanyagolt PhotoStream-re: nézegessétek és leljétek kedveteket az őszi színekben és hangulatokban. Ez ma egy ilyen önmegvalósító-magambólkiíró poszt lett. Legközelebb valami egészen más jön.

2009. október 25., vasárnap

Bazár után

Sok minden történt velem az óraállítás előtt és után.

Vurstli!

Ma elköltöttünk egy csomó lóvét apró, bazáros hülyeségekre. Hűtőmágneseket vettünk, meg pörgettyűs hamutálat, valamint az elmaradhatatlan medvecukrot és kókuszos rudat. Vettem továbbá egy gázgyújtó-utántöltőt, mivel néha idegsokkot kapok már a gyufától, meg attól a szemeteléstől amit az képes végezni egy-egy főzés alkalmával. Sokkal jobban szeretek gázgyújtót alkalmazni, de abból meg rendkívül gyorsan kifogy a gáz. Olyan jól sikerült az utántöltés, hogy kis híján lángba borítottam a konyhát, mivel a nem jól szellőztetett helyiségben lecsöpögött a felesleges gáz a mosogatóba, amit egy szikra hirtelen plafonig nyúló lángcsóvává alakított át. Izgalmas pillanatok voltak ezek! Mondtam is a hirtelen jött ragyogás láttán, hogy jujuj, meg koordinálatlan lett a mozgásom, azt hiszem hessegettem a lángot, mint a legyet és talán a hideg vizet megnyitottam, de szerencsére a gáz mennyisége csak másodpercekre elegendő narancssárga lángot gerjesztett, ami utána olyan gyorsan tűnt el, ahogy jött. Egy mosogatószivacsot lemínuszoltam, megpörkölődött csúnyán. Viszont működnek a gázgyújtóink. :-)

Majdnem egy éve arról meséltem, hogy mennyire járhatatlanok az utak, amelyeken azért néha-néha megfordulunk. Örömmel jelentem be, hogy az akkor vázolt útnak egy szakaszát megjavították, így most már a hevesvezekényi leágazás és Kisköre közötti táv egy részét közel sztrádaminőségben tehetjük meg. Sajnos az útfelújítás nem jutott végig a teljes szakaszon, remélem, hogy jövő ilyenkor már arról számolhatok be, hogy tökéletes minőségű az út mindenhol, és lehet repeszteni rajta.

Blogolásom kezdetének hajnalán arról is írtam, hogy már júliusban elkezdtek sárgulni a gesztenyefák levelei. Ezzel szemben idén pontosan az ellenkezője történt: október 22-én még szinte az összes gyümölcsfánk összes levele zöldben pompázott. Az eltelt három napban kezdődik valamiféle változás: kezdenek sárgulni a levelek és hullanak lefelé. Szerencsétlen növények nem tudják követni azt a fajta ütemet, amit az időjárás diktál, kissé rapszodikusan. A növényekhez hasonlóan mi sem nagyon vágjuk, mi történik: ma például remek idő volt. Nem bánnám, ha folytatódna, már csak a Celsius-fokban mért hőmérséklet és a forintban mért gázszámla-végösszeg közötti fordított arányosság miatt sem...

Jövő héten őszi szünet, valószínűleg gyakrabban blogolok, gyertek minden nap!

2009. október 21., szerda

Soha többé Delphi?

A nem kimondottan fogékony tanulóifjúság ellenére a legjobban a Delphi nevű programnyelvet imádtam tanítani, karöltve a Turbo Pascallal. Véleményem szerint a két nyelv remekül alkalmas arra, hogy a strukturált programozás alapjait elsajátítsák az eziránt érdeklődő tanulók. Mi mégis C-t kezdünk (kezdtünk) el tanítani, így a Pascal lassan végleg kihal az oktatási intézményekből. Persze ezt nem azért teszi, mert mi most C-t kezdünk el tanítani, sokkal inkább azért, mert nem lehet már érettségizni sem belőle: ha valaki emelt szinten akar informatika-érettségit tenni, jobban teszi, ha a C nyelvnek veselkedik neki.

Nekem valamiért soha életemben nem volt szívügyem a C nyelv, és az abban való programozás. Valamiért mindig pascalos voltam, és ezen még a főiskola sem tudott változtatni, pedig ott igazán nem szívlelték a C-ben nem jártas kollégákat. Ennek ellenére mégis megmaradtam a Pascalnál. Szeretem a benne szerzett rutint, gyakorlatilag bármit meg tudtam írni benne, amit akartam. A legnagyobb magabiztossággal tudom tanítani a tárgyat, alig van olyan kérdés, amire ott hirtelen, a felmerülés időpontjában nem tudok válaszolni.


Holnap mégis mindez véget ér. Utolsó Delphi összefoglaló órámat tartom és utolsó elméleti dolgozatomat íratom meg Delphiből. Aztán végleg búcsúzom tőle: talán soha többé nem fogom tanítani, senkinek.

2009. október 17., szombat

Száraz tüzivíz

E! Ki járatos a témában? Biztosan hiányos ismereteim és aluliskolázottságom miatt van, de fogalmam sincs, hogy ez mi lehet. Talán valamiféle tűzoltó anyag félresikerült magyarítása?

(Egyébként ilyen is régen volt, hogy egy nap két post lásson napvilágot, de az utazás és a rengeteg látnivaló okozta sokk miatt muszáj kiírni magamból ezeket a dolgokat. :))

Ügyeljünk a reflekcióra!

A Thozoo naplója szombati jótanácsa: ügyeljünk cselekedeteinkre üvegekkel telerakott helyiségben. Járjunk el különös gonddal akkor, ha a helyiség belülről jól megvilágított, odakint pedig még sötét van. Tanuljunk a képen látható fiatalember példájából, aki mindezt nem vette figyelembe. Bár pár sorral előttem ül az üres hajnali vonaton, nem is látunk egymásra, én a tükröződésnek köszönhetően azonban mégis élő-egyenes adásban nézhettem végig orrának szinte minden ujjal történő, körültekintő tisztítását.

Ja, és vigyázzatok a vonatülésekkel is, főleg a szöszmöszösökkel, mert jelen esetben is oda került - kenés útján - a gondos munkával kirámolt nyersanyag. :)

2009. október 15., csütörtök

Én, meg a rossz idő

Az egész ott kezdődött, hogy a vélhetőleg hamarosan sógorom megkérdezte: mik azok a felhők meg napocskák ott a Firefox böngésző alsó státuszsorában? (Ennyire azért nem volt megfogalmazva a kérdés, de én értettem a lényeget.) Erre én rutinosan, mintegy infótanárrá átlényegülve replikáztam, hogy az bizony, öcsém, egy böngésző-kiegészítő, amely az időjárást jelzi nekünk elő, hogyhátlátod kedden majd 7 fok lesz, szerdán meg 4 fok... micsoda?! Mennyi? Atyavilág, milyen időjárás közeledik? Annyira elszörnyedtem a számadatok láttán, hogy még aznap este gyors, de határozott mozdulatokkal kiebrudaltuk a portigriseket és tömörpókokat a konvektorok rejtett zugaiból, és lelkileg is felkészültünk a közelgő hűvösre.

Bár azt hiszem arra, amit kaptunk, nem lehetett teljes mértékben felkészülni.


Két nap alatt olyan Szibéria lett itt, hogy csak pislogtam körbe. Azóta meg már csak úgy járja a táncát a gázláng a konvektorokban, barátságosan, minden este. Vannak helyzetek, amin a polárpokróc sem segít, és ez a mostani időjárás ilyen. Elvégre nem járhatunk dolgozni polárpokróccal körbetekerve. Hogy néznénk ki mindannyian?

A nyár utolsó csókja után bele kell törődnünk a szomorú valóságba, hogy végérvényesen megérkezett az ősz, és idén sem marad el a fűtési szezon. (Az időjárás, egyébként, meglehetősen szinkronban romlott el a fűtési szezon kezdetére, de hiszem azt – meglehet, naivság –, hogy a gázipar még nem képes az időjárást a saját érdekeihez hangolni.) Hamarosan a gázóránk is felveszi a szokásos fordulatszámot, és a hőmérséklet esésével stopperként kezd el pörögni. Amíg lesz gáz.

Vészjósló hangulatomat forró teával orvoslom, tegyétek ezt ti is!

Egészségünkre!

2009. október 13., kedd

Gizel nénéd és a kórház

Jaj, nekëm, lelkejim. Úgy vótt a, hogy nem maradok mëg, de aztán oszt' csak visszahoztak mëgint a vajákos embërëk. Csak tunnak valamit, na, el këll ismernëm vínsígëmre. Ottan indúl a történet, hogy éppen a konyhába vótam, oszt' a gáz fëlëtt tëttem-vëttem. Főztem a szilvalëkvárt. Mán éppen a pötyőné tartottam, mondom na oszt' én most belezubbantom a cúkort, amikor hirtelennyibe azt érëztem, hogy bëgörcsölök ménkű-piszkosú, mëg aztán mëg is szédűlök, mint az egrësi pap a misebortú. Hirtelen nem tuttam mibe kapaszkonnyi, csak a fakanálba, hát ammëg nagyon nem fogott rajtam sëmmit, avval ëggyütt értem lë a konyhakőre. Akkorát estem, hogy montam magamnak: na Gizël, kampëc.

Feküttem ott mint valami hajléktalan (mutogatták űköt az újságba, fenkípekën, hát mëgrendűttem), eccër oszt' csak arrébb taszigáttam magamat, mëgindúttam kúszásba a telefonho'. Mëghíttam a fijamat, hogy hát valamit csak csinána velem, bevinne az esztékába mëgint, vagy a fene tuggya. Na, hagy në mongyam, hogy a fijam jó óra múva tëtte tisztyëlettyit nállam, el nem tudom képzelni, hogy mit tud ennyit köszköpűkönnyi otthon, amikor az annya fekszik a feketefehér kockáson, mer' nem tud mëgmozdúnyi.

Na, bëgyött a fijam, mingyán látta, hogy itten oszt' valami nagy baj lëssz. Aszongya így énnékëm utólag, hogy a plébánosé kijabáttam, mëg Dezsőt híttam álandójan, pedig hát odalëtt az, montammán, hijába műtötték mëg előtte nyócvannégybe. Sëmmit së ért. Nem is szeretëm az orvossokat azóta, de most oszt' csak úgy nézëtt ki, hogy mëgint a kezük közé kerűlök. Iszonyodtam kellőképpen.

A fijam mëg olyan málészájú, he, hogy nem bírt ëgyedű betënnyi a kocsiba. Szót a szomszédnak, oszt' ëgyütt raktak be a járműbe. Kezesbárány az is mijóta segítettem rajta csëppet, előre köszön, vigyázzá'! Na, innet oszt' nem emlékszëk sëmmire, csak hogy mán a kórházba ébrettem fël, valami asztalon, oszt' ëgy ilyen kis përgebajszú doktor sërtepertétt körülöttem. Nézek körű, hát uramfija, észleltem hogy nincsen rajtam së hálóing, së sëmmi, csak lë vagyok takarva a ződdel, na, mondom, Gizël, kampëc. Mëmműtenek, mint az uradat nyócvannégybe. Oszt' az së húzta sokáig utánna. Montammán.

Ahogy ottan el vagyok hűve a gurullós ágyon, ëccër csak odafordúl a doktor, oszt' olyat kérdez tüllem: hogy vagyunk mama? Azon gondolkottam, hogy csapjam pofán, hogy mëg në sértőggyön, amikor oszt' hirtelen bëgyött valami matróna főnővér, oszt' nézëgetëtt az is engëm. Na én së vagyok szép, de ez mëg ollyan ráncos vót, hogy mondom uramfija, ilyen csúnyát tán festenyi së lëhet. Annyira el vóttam ott magamba, hogy mëg së tuttam szólalnyi. Na nem úgy a matróna, he, ollyan lőtyösszájú vót, hogy álandóan szóval tartotta a doktoromat, az mëg nem tudott rám figyelni, csak bólogatott, mint a nejlonkutya a skodák hátujjába. De mán akkor mëgém gyött a matróna, oszt' elkezdëtt engëmet kitolni ággyal ëggyütt, mondom neki, mëg në haraguggyon mán, hogy mëgszólítom, de akkor engëm most mëgműtenek? De nem mondott a ssëmmit, csak tolt befele. Gyött a doktor is mëgëtte, annak beszétt valami rakott tészta receptyit. Betóttak a csëmpésbe, rámrakták a szájkosarat, oszt' mëgint sëtyít lëtt.

Fëlébrettem ëccër, valamikor éccaka vót. Od'ki esëtt az esső. Nyögtem ott amit tuttam, bëgyött valami fijatal nővér, aszongya nëaggóggyon Gizël néni, minden rendbe van, epeköve vót, aszongya. Epe?! – mondom. Aszongya az, azé' görcsöltem be. Hát mondom, sok évet mëgértem, de soha nem vót bajom az epémmel. Aszongya mëgesik ez illyen korba is. Ez igyebkint rendës nővér vót nagyon, szerettem, gyött fürdetnyi, meg mindënt amit këll. Kakszët hozott, ha fëlgyött a savam. Illyenëket mëccsinátt, he. Mëg annyit mënt ëgy nap, mint az urbán lelke, mongyuk fijatal, bírja még. Lyánkoromba én is mindég mentëm, mintha këllëtt vóna.

Na, ëggyik nap bëgyött a fijam mëg a mënyem is. Mënyem ott sápítozott, hogy így Gizël mama mëg úgy, mëg mán kapargátta az örökség témakörit, mondom fijamnak kiviszëd vagy Téged is kisëmmizlek! Rögvest kivitte. Visszagyött, montam neki kópertába tëgyé pézt, aggyad oda a nővérnek, mer' igën rendës velem. Ez a majom mëg elindút, amerre az orra vót, hát nem a matrónának akarta vinni a pézt?! Akkorát ordítottam rá, hogy az összes fëlébrett a kórterëmbe, az egyik aszongya ámábú fëlkelve, hogy jesszusom, tűzvan, a másik mëg aszongya nem én vótam, nem én vótam, oszt' ismétëlgette. Montam a fijamnak, intézzed el, hogy engem innet most mán vigyënek kifele, de aszonta a rendës nővér oszt' vígűl, mikor a vérnyomásom mán esëtt kicsit, hogy majd csak ëgy hét múva mëhetëk. Mëgint fëlszökött erre, alig tuttak gyóccërrel álítani rajta. Fijamnak közbe' odabíztam a Fánglit, ëtesse, nëhogy itt megdögöjjön nekëm, az maratt csak a Tërkábú.

Haza is gyöttem oszt' ëgy hét múva. Még ëggy hétig feküttem oszt', de mán most ezt-azt elcsürüszkölök itthon. Úgy néz ki, mëmmaradok. Szërëncsém vótt, aszonták. Hát, lëhet. Csak azt nem tudom, mit rakok a palacsintába télën, mer' ennek a málészájú fijamnak majd' akkor éccaka jutott eszibe, hogy nem zárta el a gázomat, amikor értem gyött, oszt' bevitt a kórházba, de mikor mëg mán éccaka begyött úgy beleégëtt a lëkvár a fazekba, hogy ki këllëtt górni mindënëstű. Mégmellé a pötyő mind összefosta a konyhafalamot, vëhetëk rája mëgint papírt, pegyiglen nem régën vótt cseréve. Nem vagyok bóddog emiatt.

Ez vót velem, drágájim. Vélhetőleg most mán gyakrabban gyövök. Lëgyetëk jók, anyátoknak szót fogaggyatok, málészájúak në lëgyetëk. (Mint a fijam.) Munka mellett néha lëerisztgethettëk kicsi sört is.

Csókol bennetëket,

Gizël

2009. október 11., vasárnap

Van egy szabad órád?

Nagy fába vágtam a fejszémet, és a Diffy 2 című veretes játék száz muzsikájából kiválogattam azt a harminckettőt, ami számomra a legfülbemászóbb dallamokat tartalmazza. Mindezeket kissé kiegészítettem, mintegy megmutatva, mi lehetett volna belőlük, ha nem korlátoz az alkotásban az idő, ami a játékban egy-egy pályára adatott. A kapott nyersanyagot lágy tónusokkal megbolondítva egy masszába gyúrtam, csipetnyit változtattam rajta, szinteket állítottam és tempókat hoztam össze. Így született meg mindannyiunk nagy örömére a pár másodperc híján egy órányi szórakozást nyújtó Diffy 2 megamix, ami a Diffy 2 hivatalos honlapjának letöltés szekciójából gyöngéd kattintással le is tölthető a fanatikus játék- és zenerajongók számítógépeire igen jó minőségű, változó bitrátájú (192-256) mp3 formátumban. A közel egy órányi instrumentális utazásban azok is kedvüket lelhetik, akik már túl vannak a játékon, hiszen egy-egy pálya képe óhatatlanul megjelenik előttük, de izgalmas zenei csemege lesz azoknak is, akik még nem vetették bele magukat a játék világába: talán éppen a muzsika lesz az, ami meghozza a kedvet ahhoz, hogy hozzáfogjanak.

Hajrá, töltsétek és hallgassátok, a véleményeket pedig ide várom, komment formájában.