Oldalak

2009. augusztus 29., szombat

Újra gyorsul a net

Pár malőrtől eltekintve nem bántam meg, hogy majdhogynem napra pontosan hat éve a jelenlegi szolgáltatóm (Enternet) mellett kötöttem ki, és tőle kapom azóta is a netet. Először modemeztünk, de erről már írtam régebben kiadósat, aztán amikor eljött az idő, váltottunk betárcsázósról ADSL-re. Az átálláskor is tök jól teljesítettek. Később a két megabites csomagomból ugyanolyan árfekvésű 8 megabites csomag lett, bár ez nem tudom mennyire az Enternet, és mennyire az akkor még T-Com néven futó, egyébként mindig változó nevű szolgáltató érdeme. (Most éppen T-Home. Is.) Aztán amikor már nagyon sokat fizettem, fel is hívtam őket, hogy én ennyit bizony nem akarok fizetni, és találtunk megoldást erre is (újabb egy év hűségidő, perszepersze), tegnap pedig felhívtak engem, hogy akarok-e nagyobb sávszélességet kevesebbért? Mennyi az a kevesebb? – replikáztam rögtön, mire elkezdte sorolni az adatokat nekem a hang a vonal másik végén, én meg csak lestem és nyeltem nagyokat.

Amit sikerült kiválogatnom, az a következő. Jelenleg több, mint 9.000 forintot fizetek a 8 megabites csomagért, ami, valljuk be, még így is sok. (Persze volt ez már tízezer forint fölött is, aztán lett kilencezer alatt, de mióta az áfa megint 25%, újra kilencezer fölött van.) Aztán most van itt az ajánlatok között egy 10 megabites csomag, 6.390 forint bruttóért. Tehát közel 3 ezer forinttal olcsóbb havonta nekem egy gyorsabb hozzáférés. Váltottam. Nem feltétlenül azért, mert a 8 megabit nem elég (dehogynem, bőven elég), inkább az ára győzött meg.

Tulajdonképpen én is jól járok, meg a szolgáltató is. Én azért, mert havi háromezerrel kevesebbet fizetek, a maradék pénzt pedig költhetem csokira. Ők azért, mert legombolnak rólam havonta 6.390 forintot egy olyan csomagért, amit az új belépőknek 5.490 Ft bruttóért adnak. (Kissé vérlázító ez is, hogy az új belépőnek miért olcsóbb mindig minden, mint egy meglévő, rendesen fizető ügyfélnek, de az évek során ebbe már beletörődtem.) Így most egy évre megint eladtam nekik a lelkemet, remélem, hogy minden zökkenőmentesen megy majd.

Két dolog, ami azért megemlítést kíván:

  • A szolgáltató Általános Szerződési Feltételeiben ír egy ún. Extrém használati limitről, ami azt takarja, hogy ha bonyolult feltételek teljesülésének eredményeképpen több forgalmat generálok, mint amit ők normális használatnak gondolnak, akkor nem kapom kedvezményes áron a netet mindaddig, amíg vissza nem veszek egy kicsikét. Ez nem vészes, mert 8 megabitnél közel 800 giga a limit, annyit meg én az életben nem töltögetek soha. 10 megabitnél olyan 1 terabájt körül van a határ, egyszerűen nincs annyi időm netezni, hogy ezt a forgalmat elérjem. Ami a lényeg: megkérdeztem az ügyintézőt, hogy változott-e ez a passzus az idők folyamán, és ő mindig azt hitte, hogy a forgalmi díjas csomagokról beszélek, gőze nem volt arról, hogy a fentebb leírt limit létezik.
  • Volt eszük és jó időben hívtak: már kiküldték a szeptemberi számlát, amit ugye – mivel az átállás akár 30 napot is igénybe vehet – már be kell fizetnem, és csak októberre fizetem majd az alacsonyabb díjat. Lehet, hogy szeptemberben már valamikor megérkezik a nagyobb sebesség, én azonban a jelenlegi, magasabb díjjal fizetem azt.
Ennyi vót, lehet menni.

2009. augusztus 28., péntek

Hogyan nem nyertem 30 milliót?

Napokkal ezelőtt kaptam egy borítékot a R. D. kiadótól. Rajta a felirat: SZEMÉLYRE SZÓLÓ és BIZALMAS. (Honnan tudják az új címemet? Mert el nem küldtem nekik, az biztos, sőt, azt se tudtam, hogy élnek még.) Ködös emlékek sejlettek fel gyerekkoromból, amikor még azt sem tudtuk, mi az a direkt marketing. Kocsikulcsok, kódok, lekaparható mezők, amelyek véletlenül mindig a maximális nyereményt rejtik, IGEN és NEM feliratú borítékok, ilyesmik. A borítékot kibontva azonban csak egy levelet kaptam, amelyből kiderült, hogy az országban élők 97%-át kizárták ebből a játékból. Na. Ezzel kezdődik. Miért zárták ki őket? Mit tettek ők, amit én nem? Vagy mit tettem én, amit ők nem? Lényeg, hogy én abban a szerencsés 3%-ban vagyok, akik játszhatnak. Csuda izgalmas lesz! Legalább annyira, mint annak a másik hatezer embernek, aki megkapta a városban ezt a levelet.

Na, ahogy tovább olvastam, máris feltárult előttem, hogy ha megnyerem a 30 milliós fődíjat, akkor 5 csillagos hétvégében lehet részem. Érted: nem hétvége egy 5 csillagos szállodában, hanem 5 csillagos hétvége. Ilyen is van? (Google szerint van, egyébként.) Három napos hétvége ez, péntek estétől vasárnap délelőttig (!). Hitelesítő szelvényt is kaptam, amelyet nyilván gondosan megőrzök. Számok, vonalkódok, azonosítók tömkelege. Érdemes megvizsgálni (a Google maps-ről lopott térképen túl), hogyan is fogalmaz a kiadvány (piros betűs kiemelések tőlem):


Aztán meg itt van még ez is, a kiadvány hiteléül:


Az aláírás persze ugyanúgy nyomtatva van, mint a nyomtatott név, csak éppen az előbbi kékkel, az utóbbi meg feketével.

Na, a lényeg, hogy már gagyin indult ez az egész, ma azonban megjött a gigapakk, egy akkora borítékban, hogy öröm volt nézni. Lelkes postásunk ugyanúgy begyűrte ezt is a kis ládába, mint a múltkor ajándékba kapott egérpadot, ami persze rögvest széttört, így használhatatlan.

A boríték kikaparása után valóságos kánaán volt, ami a szemem elé tárult:


Van itt minden! Lássuk sorban, miket is kaptam eme érdekes csomagban:

Meglepetés-kártya! Szerencsecsillag-kereső játék. Ha az ezüst mező alatt három csillagot találok, akkor egy kedves és hasznos meglepetésre tehetek szert. (Részletezve nincs, tehát lehet akár egy olyan ennivalóan édes kis kutya is, aki lenyírja helyettem a füvet. Mindez persze csak akkor jár, ha megrendelem a nagy durranást, a gigakönyvet, amiről ez az egész mizéria szól.) Most kaparni fogok, barátaim, nyakamat rá, hogy három csillag lesz a szürke mező alatt!


És igeeen! Nyertem! Persze mondjuk nehéz is lenne bárkinek nem nyerni, mivel a három csillag ugyanolyan nyomdai eljárással van nyomtatva, mint a kártya összes többi része, csak egy ilyen sorsjegy-szerű, lekaparható felület van az egész tetejére húzva. A csillagok alatt elmaradhatatlan azonosítószám. Kuka.

Aztán van itt egy elősorsolási tájékoztató, amin mindenféle kacifántos ábrában benne van Jász-Nagykun-Szolnok megye, meg ilyenek vannak rá irkálva, mint az akciófilmek egész falat beterítő kivetítőin, hogy keresési kritériumok: megye, lakáscím. Lehetséges nyertes régió-azonosítása: Jász-Nagykun-Szolnok megye.


Aztán van egy vonalkóddal ellátott nagy piros matrica, amit az IGEN borítékra kell ragasztanom, abban az esetben ha szeretném megrendelni a reklámozott könyvet. A matricára rá van még írva (biztos ami biztos), hogy HGB-MRP-1-098-LLL. Stilizált betűkkel az is, hogy XNA. Enélkül szerintem semmit nem ér. :-)


Na, itt már meg vagyok borulva egy kicsit, ezért pihenésképpen átfutom, hogy milyen könyvet akarnak rám sózni. Valamiféle családi gyógyászat: mit kenj a bűrödre, ha szilánkosra tört a csontod, meg hogyan mulaszthatod el a fejfájásod, ha a lábáztató vizedbe mustárt keversz. Öcsém... Kicsit erőt gyűjtök, és nekiugrok a következő paksamétának, ami egyben a legnagyobbnak mutatkozik.

Na, ezen megint van egy iktatási szám, ami természetesen sehol máshol nem található meg a többi azonosító között, de mindez lényegtelen. Van itt egy kulcs, ami évekkel ezelőtt még tényleg rendes kulcs volt, most már csak egy lekaparható matrica (mint fentebb, a piros), hiába no, válság van. Hatvanhatszor meg is van erősítve, hogy én bizony jogosult döntős vagyok, több oldalon keresztül rimánkodnak, hogy ne szalasszam el a lehetőséget, rendeljek, nyerjek! Hasztalannak bizonyul.

Csatolva vannak az irathoz különböző rózsaszín csekkek, amin úgy van kirészletezve a nyeremény, hogy visítottam rajta. A harmincmillió forintos nyeremény pl. így:


Öcsém, hát hogy lehet még túlbonyolítani ezt a dolgot? Persze ezen is mindenfelé azonosítószámok, vonalkódok. Meglepetésemre szolgált, hogy a vonalkód alá írt számok és a hozzájuk kapcsolódó vonalkód passzolt, bármelyik vonalkód-generálóba beírva a sorszámot ugyanazt a vonalkódot kaptam – erre legalább ügyeltek.

Mikor ezt elismerően nyugtáztam, megfordítottam ezt a csekket, és amikor elolvastam, mit írtak az aljára, már lélek mélyéről jövően, hangosan zokogtam, ezt figyeld:


Komolyan mondom, itt már nem tudtam, hogy röhögjek, vagy csodálkozzak, hogy ennyire majomnak néznek engem. Hát hogy a búbánatban írnék én egy tök fekete helyre? Minek írnék én oda bármit is? Eszembe se jutna.

Ha az ötcsillagos hétvége, a harmincmillió forint, a hasznos és kedves meglepetés és minden egyéb tetejébe még a csodakönyvet is megrendelném (merthogy ez a feltétele majdnem mindennek), ezt az egész miskulanciát egy IGEN! feliratú borítékban kellene visszajuttatnom a feladónak: érdekes módon bérmentesítés nélkül. A NEM! feliratú borítékra már kell bélyeg, az nem megy vissza ingyen. De a boríték belsejében kérlelnek engem, hogy ne mondjak nemet, hiszen akkor annyi, meg annyi mindenről lemondok, hogy azt emberi értelemmel felfogni szinte nem is lehetséges. Itt már autóról is szó van, amit nyerni lehet, valahol rendszámokat is találok, de a papírrengetegben egy ponton elvesztettem a fonalat, és gyürkészni kezdtem őket.

Mindent összefoglalva annyit mondhatok: nagy parasztvakítás ez az egész. Én nem mondom, hogy nem lehet nyerni, mert hiszen semmit nem tudhatunk manapság biztosan, de elég lett volna négy sorban összefoglalni, hogy:

Kedves uram!

Megnyerheti a fődíjunkat, ha megrendeli új kiadványunkat.

Üdvözlettel,

mink

És kész! Tetszik: megrendelem. Nem tetszik: nem rendelem meg. Teljesen felesleges itt csekkezni, kódozni, vakargatni meg ígérgetni. Nincs jelentősége, sőt ettől a játszadozástól teljesen elveszik a komolysága az egésznek, engem inkább csak megmosolyogtat ez a kapirgálás, ragasztgatás, kitöltés, a sok ha, lehet és hasonlók. Mindamellett arról egy szó sem esik, hogy mennyibe kerül nekem ez a varázskönyv, ha netalán érdekelne és megrendelném. Vagy ha van is róla szó, egyáltalán nem feltűnő helyen említik, így meg én tutira nem rendelek semmit, hogy azt sem tudom, mit gombolnak le rólam. (Azért nem voltam rest, és a kiadó honlapján megkerestem: 10 forint híján 9 ezer jó magyar forintot kell kicsengetni érte. Már rossz ajtón kopogtatnak.)

Így hát nem nyertem 30 millió forintot, kocsit, házat, telket, világkörüli utat és minden egyebet. Okuljatok a történetből ti is.


2009. augusztus 27., csütörtök

Ásványvízről, röviden

Háztartásunkban mindig szép számmal található ásványvizes palack, mivel hónap elején ebből a nedűből betárazunk, és gyakorlatilag egész hónapban ezt fogyasztjuk. Nagyon ritka, hogy csapvizet iszunk, pedig azt kell mondjam, hogy itt, ahol lakunk igen kellemes ízű a víz, nincs vele semmi probléma. Finom, mellékízektől mentes, és főként tiszta.

Mai napig emlékszem, hogy egész kicsi gyerekkoromban csak akkor láttunk ásványvizet, amikor a köztudottan ezt fogyasztó rokonok érkeztek, és nem is értettük, miben más ez, mint a szódavíz? Amit azonban előszeretettel fogyasztottunk, és hatalmas, gázpalackra hasonlító szódavizes ballonokban cseréltük, amikor kifogyott.

Ilyen szódásballonokkal nyomtuk

Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább előtérbe kerültek az ásványvizek. A termék – ahogy az asvanyvizek.hu egy cikke fogalmaz – "elvesztette korábbi luxus jellegét, és mindennapi fogyasztási cikk lett. Továbbá a privatizált állami vállalatok tulajdonosai lényegesen nagyobb gondot és több pénzt fordítanak marketingre". Ez így igaz.Az ásványvizeket egyre nagyobb ütemben fogyasztjuk. 8 év alatt közel háromszorosára nőtt a fogyasztás kicsiny országunkban. Manapság több, mint 100 liter évente az egy főre eső fogyasztás. Csak összehasonlításképpen: az imént említett nyolcvanas években ez az érték 3 liter/év volt. Megdöbbentő.

Az ásványvíz azért ásványvíz, mert ásványi anyagokat tartalmaz. Ha valaki egészséges, korlátlanul fogyaszthatja: ha jól esik, akár 10 litert is meg lehet inni belőle egy nap. (Tizenkettőt is.) Élelmiszernek minősül, korlátlanul be is szerezhető. Létezik azonban ún. gyógyvíz is, aminek az ásványianyag-tartalma jóval nagyobb az ásványvíznél: ezt már csak orvos által meghatározott mennyiségben lehet fogyasztani.

Magyarországon nagyon sok ásványvíz-forrás található, ebből a szempontból tehát szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Igazából nem is az a fontos, hogy sok van belőle, hanem hogy olyan ásványvizet adnak, amelynek az összes oldott ásványianyag-tartalma 500 és 2500 mg/liter között van. Ezzel szemben a Francia- vagy Olaszországban felszínre törő vizek ásványianyag-tartalma 50 mg/liter körül mozog. A magyar víz tehát finom, egészséges, és nem utolsó sorban rendkívül jó szomjoltó.

Ásványvizeket már a régi időkre visszanyúlóan is fogyasztottak. Nem újdonság tehát, csak évekig háttérbe szorult. Manapság pedig mindenki rá van kattanva. Maradjon is így, igyunk sok vizet ezekben a meleg napokban!

2009. augusztus 24., hétfő

Körséta a városban

Mindig érdemes felsétálni a városközpontba, és a hazafelé vezető utat kis utcákon megtenni. Mindig annyi érdekességet lát az ember. Ki hitte volna, hogy a 4-es számú főközlekedési úton elszabadult a szafari, és minden tele van zebrával?

 
Biztos ami biztos


Azután egy csokis jégkrémmel a kézben tovább haladva az alábbi érdekességre bukkantunk a Lidül oldalában. (Hogy a jégkrém ízesítésének mennyire volt köze a dologhoz, nem tudom.)

 


Bizonyára mókás kedvű fiatalok műve ez, csakúgy, mint az a rengeteg kérdés, ami a piactéren merült fel bennük, miközben éppen kékkel fúttak.


Dekoratív, vicces városban élünk. :-)

2009. augusztus 23., vasárnap

Vasárnapi összefoglaló szösszenet

Na, vannak érdekes dolgok.

Először is azt kell mondjam, hogy az eddig szavazottak kétharmada gondolja úgy, hogy felesleges új telefonra költenem. A maradék egyharmad biztat, hogy éljek nagyvilági életet, és vásároljak ész nélkül. Bevallom, kissé elkapott a hév, és majdnem megvettem a készüléket az elmúlt napokban (a sok intés ellenére is), de aztán a sors útjai csak úgy kanyarodtak, hogy mégsem lett belőle semmi. Égi jelnek tekintettük a dolgok ilyetén állását, és arra jutottunk, hogy vagy lesz egy kedvezőbb ajánlat ennél, vagy hagyom a francba az egész telefonfrissítési projektet. Tulajdonképpen a készülékemnek semmi baja sincs, leszámítva a felületi kopásokat. Azt hiszem, megőrjített a mocskos marketing, már megint, ami hihetetlen erővel próbált meg rám tukmálni egy olyan dolgot, amire semmi szükségem sincs.

Ehhez kapcsolódik, hogy a hét elején egy vadonatúj számítógépen végeztem különböző beállításokat, és amikor a gép "új illata" megcsapott, fellángolt bennem a kísértés, hogy nekem is új számítógépet kellene vennem a szerkesztőség kivénhedt, öt éves masinája helyett. Aztán megkérdezte tőlem a gép tulajdonosa: nekem miért kell új gép? Belegondoltam a dologba, és azt hiszem, azon túl, hogy pár másodpercet lefaragjak az indulási időből, valamint hogy a videók végleges számoltatásánál nyerjek 1-2 percet, valójában teljesen felesleges a cucc. Elvagyok még ezzel a géppel, amíg el nem füstöl. :-) Bár azért remélem, előbb vagy utóbb csak sikerül némi frissítést eszközölni. Tudtátok például, hogy 1 terabájtos vincseszter már kapható húszezer forint alatt? Megőrülök. 1 terabájt, érted, 1024 gigabájt. Két és fél éve annak örültem, hogy 250 GB-os merevlemezt applikáltam a rendszerbe harmincezerért, most meg itt van ez... rendkívül brutális. Múlt hónap elején készítettem egyébként egy rendkívül szép PDF-fájlt, amiben lerészletezem körültekintően, hogy milyen számítógépre is vágynék, ezt most tisztelettel megosztom mindenkivel. Innen letölthető. (Hátha olvas valaki, aki nem tudja, hogy hová is adakozzon...)

Egyébként pedig esik, és bár alapjaiban véve nem rajongom az esős napokért, ez most felettébb jól esik nekem. A kellemes időjárásban végzem a dolgom, miközben a konyhában, isteni illatok kíséretében, rakott krumpli készül. Kell ennél jobb vasárnap délelőttre? Kötve hiszem.

Mindamellett, holnap alakuló értekezlet lesz. Vészesen közelít a tanévkezdés. Majd sokat mantrázom magamban, hogy kibírom, és akkor talán úgy is lesz. Semmi jót nem várok a következő egy évtől. Talán pozitívan fogok csalódni.

2009. augusztus 19., szerda

Sony Ericsson C510

Megint ott tartok, hogy kinéztem magamnak egy elérhető árú, szolgáltatásaiban nekem kitalált, a mostani telefonomnál némiképpen modernebb telefont.


A Sony Ericsson C510 legalább annyira tetszik, mint annak idején a jelenleg birtokomban lévő K610i. Nézzük, mivel is tud többet ez a készülék a jelenleginél.

A kijelző felbontása 320×240 pixel, ez az én telefonom jelenlegi 220×176-os felbontásához képest mindenképpen előrelépés, ugyanakkor úgy gondolom, hogy 2009-ben ez már egy teljesen alapszintű felbontás a mobilkészülékeknél. Nincsenek szemmel is kivehető pixelek, csak tükörsima, szép fényerejű, színpompás kép. Ugyanakkor a felbontás növekedésével egy képernyőn több szöveg fér el, ami mobilinternetezésnél, üzenetek írásánál mindenképpen fontos.

A beépített fényképezőgép autofókuszos (ez is lehetne alap manapság), 3 megapixel felbontású kamera, amely mosolyérzékelő funkcióval is el van látva. :-) Kb. ezzel érkeznék meg oda, hogy 5 éve vásárolt digitális fényképezőgépemmel egy szinten legyen a telefonba épített fotógép. A készülék egy Cyber-Shot mobil, tehát elvárható tőle, hogy normális fényképeket készítsen. Ugyanakkor az egérvideó megmaradt: 320×240 pixeles videókat tudunk készíteni vele, ami még mindig jobb, mint a jelenlegi készülékem videózási képessége.

A mozgásérzékelő sok művelet végrehajtásában segítene, ide-oda lapozáskor, képek közötti tallózáskor. A beépített rádió, ami a jelenlegi mobilomban nincs, szintén elősegítené az unalmas percek átvészelését, persze valószínűleg ezt a funkciót kevéssé használnám ki. Nagyon értékelem, hogy még ezen a készüléken is megtalálható a task-váltó gomb, amivel bizonyos tevékenységek közben ide-oda válthatunk az alkalmazások között: pl. ha SMS-t írunk, és elfelejtettük, mire is akartunk válaszolni, akkor úgy nézhetjük meg a bejövő üzeneteket, hogy nem kell kilépni az éppen szerkesztett üzenetből. (Ez mondjuk a jelenlegi mobilomban is így van.) Szívfájdalom viszont a dedikált visszalépő gomb eltüntetése, bár szerintem ez megszokás kérdése. (Amikor Sony Ericssonra váltottam, nem értettem, hogy minek erre külön gomb? Azóta meg már értem és szeretem.)

Megérnek ezek az extra szolgáltatások harmincezer magyar forintot?

2009. augusztus 17., hétfő

Két hét, 341 kilométer - A második hét

Ezen a héten már korántsem történt annyi minden, mint az előzőn, de vannak olyan dolgok, amikről nem árt, ha megemlékezem.

Tudtátok, hogy hogyan pároznak a meztelen csigák? Ugye, hogy nem. Na, én sem tudtam, ráadásul nem is vagyok fogékony ezekre a dolgokra, de azt hiszem ritka pillanatot kaptunk el, amikor az éjszakai ég vizslatása közben a barna vaskorláton függő izékre lettünk figyelmesek. Mint kiderült, a meztelen csigák éppen rendhagyó szexuális életüket élték. Muszáj voltam rögzíteni az eseményeket, melyek megtekintését szigorúan 18 éves kor felett, nem vacsora közben ajánljuk. :-)



Na, miután ilyen jól betekintést nyertünk az éjszakai biológiába, és különböző hasznos kommentekkel tűzdeltük meg a látottakat, tovább figyeltük a Perseida meteorraj átvonulását, de azt kell mondjam, mérsékelt sikerrel. Magam két darab égi tüneményt észleltem, míg a kedvesem egyet. Hozzá kell tenni, hogy az általam látottakból az egyik akkora villanással és csíkkal járt, hogy simán belefért két kívánság is, ki is használtam a remek alkalmat.

Pár nappal később olyan dolgot csináltam, amit még soha: videokártya-hűtőpasztát cseréltem. Megkértek, hát mentem, bár még életemben ilyesmivel nem volt dolgom, de ennek ellenére természetesen elvállaltam az ügyet. Jóhogy: így tanul a magyar gyerek. Annak idején, amikor még az évszámok egyessel kezdődtek, teljes véletlenségből egy számítógép reset-gombjára is kisfeszültséget juttattam egy bravúros kötéssel, melynek során az szétolvadt a számítógépházban. Viszont megtanultam, hogy hová kell kötni, azóta nem csináltam ilyesmit. Most a videokártya régi, kissé elporolódott fehér pasztájának helyére egy igen jó minőségű (ahogy megtudtam, a piacon a legjobb) paszta került, így több tíz fokot tornáztunk le az egyébként igen erősen melegedő kártya hőmérsékletéből.

Belenyúltunk, takarítottunk, újrapasztáztuk

A kártya visszahelyezésekor – merő véletlenségből – nem kötöttem rá az áramot. Ezt a szünetmentes folyamatosan sípolással díjazta. Nem vagyok egy elektromérnök, így ezt máig nem értem, de a lényeg, hogy megoldottuk a problémát, és most füstölés-, és olvadásmentesen viteleztem ki a munkát, le a kalappal.

A hét legvégét már itthon töltöttük. Kiélesítettem egy apró szájtot a Diffy 2-nek, itt tudjátok megtekinteni. Ezen az oldalon nyomon követhető, hogy hány százaléknál tart a játék fejlesztése, így aki már türelmetlen, hogy mikor készül el ez a szívet melengetően aranyos játék, folyamatosan informálódhat.

Két hét, 341 kilométer autóval, számos helyszín és esemény, összefoglalva két posztban. Ennyi volt a nyaralásunk a válság idején.

2009. augusztus 16., vasárnap

Két hét, 341 kilométer - Az első hét

A kedvesem két hetes szabadsága ma ért véget. Igen jól látszanak rajta azok a szabadságvégi tünetek, amik ugyan a hangulatváltozáson kívül más tünettel nem járnak, de engem is előszednek majd kb. másfél hét múlva. Nagyon vártam már ezt az együtt töltött két hetet, és mivel sok minden történt ezidő alatt, ezért most belefogok a mesélésbe, barátaim. Képekkel illusztrált mesekönyvet nyújtok át néktek két részletben, a mai nap délutánján és a holnapi nap délelőttjén.

Az egész úgy kezdődött, hogy hivatalosak voltunk a szülőfalumban rendezett falunapra. A nulladik napon lovaskocsis és traktoros (vigyázzá'!) felvonulás volt, amelynek során megismerhettük Cádászt, Cani lila és sárga kreppapírral feldíszített igáslovát.

Cádász

Annyira röhögtem ezen a Cádászon, mint lónéven, hogy azóta minden lovat konzekvensen Cádásznak hívok. :-) (Állítólag létezik egy Golykó nevű ló is Cani háztartásában, de őt nem láttuk.)

Felvonultunk ám a falunapi rendezvénysorozatra is. Ki nem hagynám! Azért érdemes ide menni, mert útközben és a rendezvényen is mindig találunk valami olyasmit, amit sehol máshol. Így például rögvest a homlokomra is csaptam, hogy súlyos ezreseket adtam ki szemüvegem keretéért, pedig sokkal egyszerűbb (és főleg olcsóbb) megoldások is léteznek a lencse rögzítésére. Pölö:

Gatyagumi powa

A falunap nem lenne népünnepély főzés és sütés nélkül. Ezt öcsém vállalta idén magára: grillezett csirkehús és marhapörkölt szerepelt az étlapon.

Melege van a csirkének is...

Pöresz és a kazánlemezből készült szélvédelem

Régen éreztem már ilyen jól magam: a meglehetős, gatyarohasztó meleg ellenére, azt hiszem, jól sikerült napot tudhattunk magunk mögött.

A falunap (fesztivál) főnapjának estéjén már teljesen belemerültünk az illegálba. Odáig merészkedtem, hogy egy összetákolt céllövöldésnél plüssvirágra vadásztam, meglehetősen eredménytelenül. Itt is öcsém mentette meg a bűrömet, ő elsőre kilőtte és lovagiasan kedvesemnek adta az ajándékot, ha már én nem voltam képes leszedni azt.

Céloz, lő, mellé

Aztán a falunap elcsendesedett, a megszokott hétköznapok következtek. Pár napot itt töltöttünk még: a békés időt Diffy-pályák készítésével ütöttem el. Rengeteget beszélgettünk és jól éreztük magunkat, mielőtt tovább indultunk.

A hét folytatásában vendégrepperünket láttuk vendégül (aki reppelt már nekünk a sütiről, nátháról és a strandról). Ő időközben már felnőtt és megkomolyodott, már amennyire ez tőle telik. Látogatása azért érdemel említést, mert mindenáron a Trackmania nevű rendkívülgyorsversenyautós játék összes részét szerette volna birtokolni, ezért ezt keresgette nálunk az interneten. Aztán hogy, hogy nem, felfedeztem magamnak, hogy a Trakcmania United Forever nevű játékcsodát egyenesen nekem találták ki. Hihetetlen jókat száguldok, bűntudattal persze, mert helyette Diffy pályazenéket kellene írnom, de azt mondják, egy kis kikapcsolódás mindenkinek jár.

A látogatás végén, hosszú idő után, végre eljutottunk megint pecázni. Na neeem, nem szoktam rá a pecázásra (írtam erről egy tanulmányt régebben, hogy miért is nem rajongok érte), inkább csak dokumentumfilmet forgattam olyan pecások életéről (=családom tagjai), akik kint ülnek reggel hattól délután háromig a tűző napon azért, hogy kis fiszfasz halakat fogjanak, és az esemény végén azokat nagy dirrel-durral visszadobálják a vízbe, mintha csak muszáj lett volna egész nap kint ülni a parton és a botot bámulni.

Készül a digitális videó, rögzülnek a bájtok

A másfél-két órás forgatás eredménye kb. 40 perc vágatlan videó lett, amelyet feldolgozva egy 15 perces, Oscar-gyanús filmet kaptam eredményül. Ezt csupán annak családi jellege miatt nem mutatom be, viszont ezzel kapcsolatban meg kell állapítsam, hogy még mindig imádok ide-oda menni, snitteket készíteni és azokból digitális videókat vagdosni, szerkesztgetni... ha tehetném, napi 8 órában ezt csinálnám, szerény bérezésért cserébe.

Ezután következett a második hét, amelyet holnapi postunkban olvashattok.

2009. augusztus 11., kedd

A cél: Egyiptom!

Kedves olvasók!

Fejünkbe vettük, hogy egy hétre elutazunk Egyiptomba, egy nyereményjáték főnyereményeként. Most már csak nyerni kellene. A Spektrum TV felhívására egy útifilmet tettünk közzé Szlovákiai kirándulásunk egyik állomásáról (Felvonóval a Tátrába), amelyről itt a blogon is olvashattatok annak idején.

Ha Ti is úgy gondoljátok, hogy kisfilmünk megér egy szavazatot, szavazzatok ránk! A filmet itt tudjátok megtekinteni. Ha nyerünk, olyan exkluzív blogpost-sorozatot kaptok, hogy olyan még a magyar blogoszférában nem volt. Szóval érdemes egyet kattintani. (Természetesen, ha másik pályázó videója tetszik, arra is szavazhattok... csakhát, értitek, a lojalitás.)

Minden közreműködőnek köszönjük... hátha összejön!

2009. augusztus 8., szombat

Mobil létforma

Üdv minden egyorrúnak!

Az elmúlt napokban nagyon sokat mentünk ide-oda az országban, távol voltunk a bázistól. Most, hogy visszatértünk szeretném megosztani veletek a mobil életforma bizonyos kihívásait.

Először is: nethez szokott embernek faluhelyre menni maga a rémálom. Net nincs egyik ismerőshöz sem bevezetve, na meg az ember nem is megy csak úgy blogot szerkeszteni egy másik háztartásba. Marad tehát a mobilnet, szigorúan GPRS-sebességgel, persze csak ott, ahol van térerő (jellemzően a szabadban). A szolgáltatók gondoskodnak arról, hogy a mobilon blogolók ne punnyadjanak a rossz levegőjű szobákban, inkább menjenek ki a jó levegőre és ott oldják meg gondolataik transzferálását.

Az állandóan újraindulós kölcsönlaptopról is írtam már: nagy melegben mindig elindult rendesen és semmi baj nem volt vele, esős napokon azonban – mintha csak migrén kínozná – bizonytalanná vált a működése. A laptopról azért nem jó mobilnetezni, mert az operációs rendszer és a különböző szoftverek amint érzékelik a net jelenlétét ide-oda küldözgetnek adatot, így pillanatok alatt lezabálják azt a kicsike 20 megabájtot, ami szövegek és képek küldözgetésére bőven elég, viszont komolyabb netezésre nevetségesen kevés. Még havi 480 Forintért is.

A laptop-mobil között tehát hidat kellett volna verni, de nem sikerült. Megmondván az őszintét, nem nagyon jó mobilon blogpostot írni, ezt ugyanis e-mailként kell elkészíteni és egy rendkívül titkos e-mail címre elküldve a Blogger rendszere kipakolja azt a blogba. A kis kijelző miatt azonban meglehetősen nehezen lehet áttekinteni a kész szöveget, ráadásul többszöri újraolvasáskor is maradhatnak ékezet nélkül leírott szavak, nem megfelelően elhelyezett sortörések és megannyi nyavalya.

Próbálkoztam azzal is, hogy megírtam TXT-ben a blogpostot, ezt a TXT fájlt átpakoltam a mobilra és csatoltam a küldendő e-mailhez, de sajnos annak tartalmát a rendszer nem jelenítette meg. (Sajnos telefonon megjelenített TXT-fájlból nem képes vágólapon keresztül szöveget másolni a telefon, ez pedig nagyon sokszor jól jött volna már.) Szerencsére más a helyzet a képekkel: azokat e-mailen keresztül küldött post esetében is megjeleníti a rendszer, ezt ma próbáltam ki, élesben még nem mertem - de talán majd legközelebb.

Egyedül a Diffy 2 fejlesztése ment úgy, ahogy elterveztem: 31 új pálya készült el, valamint 3 pálya zenéje. Ez utóbbi azért csak ilyen nevetségesen kevés, mert a laptop hangkeltő eszközei nem éppen olyanok, amikhez szokva vagyok, még fejhallgatón keresztül is meglehetősen sok rész veszett el a hangzásból. Itthon még nem mertem meghallgatni a hordozható gépen komponált műveket, de előbb-utóbb erőt veszek magamon. A pályák tehát hamarosan készen lesznek, egyedül a zenékkel vagyok elmaradva, de még látok reményt az augusztus végi bemutatásra.

2009. augusztus 6., csütörtök

Nyárblog

Mennyire ott volt már ez a reggeli felhőszakadás! Én ugyan nem voltam még teljesen ébren, amikor zajlott az esemény, de azt tudom, hogy egy gigantikus fejfájással kellett megküzdenem ezért a csapadékért. Ez is biztos azért van, mert öregszem. Meg az is biztosan azért van, hogy tegnap, amikor az egyetemi éveimre készülve megleptem magam egy fülbedugós fülhallgatóval (mégse' a minőségi, ámde batár fejhallgatóval nyomuljak már a vonaton, érted) nem vállaltam be a fehér kábeles modellt, maradtam konzekvensen a feketénél. A kiválasztott eszköznél mondjuk 100 Hz a frekvenciaátvitel alsó határa, tehát a basszus egy (nagy) részéről le is lehet mondani gyorsan, de talán jó szolgálatot tesz a két órás utazások alkalmával.

Egyébként nyaralunk: hol vendégek, hol pedig vendéglátók vagyunk. Vészesen közelít a szeptember levélhullató és egyben fűtési szezonos időszaka, így az utolsó hetekben azon gondolkodom hogy hová is tűnt el ez az egész nyár, pedig még vége sincs. Én mégis úgy érzem. Talán csak az időről időre megjelenő gigameleg emlékeztet rá, hogy mégiscsak tart még egy kevéske ideig.

Történelmi pillanat a blog életében, hogy a legutóbbi nomád-napon közölt nemzetközi tésztakészítményt egy olvasónk - némileg átdolgozva ugyan, de - elkészítette. A pontos specifikációt még nem tudom, de alkalomadtán érdeklődni fogok felőle.

Ez zajlik a nagy magyar valóságban. Következő alkalommal a mobil életforma bizonyos aspektusairól prezentálok egy rövid tanulmányt. Addig is az erő legyen veletek!

2009. augusztus 3., hétfő

Manapság

Annyi minden történt az elmúlt napok alatt, amitől egy kicsit jobban érzem magam...

A tikkasztó meleget is belevéve valóban elérkezett a nyár. Az az igazi betonon tojásfőzős, agyforralós, éjszakát csak ventillátorral elviselős. Ebben az aszfaltolvasztó melegben végre sikerül pár napot együtt tölteni szívem párjával. Kicsit utazgatunk, kicsit szétnézünk mindenfelé és együtt tölthetünk egy kevéske időt a családdal is, amire igen nagy szükségünk van. Hányattatott hónapok állnak mögöttünk amelynek során kicsit elhanyagoltunk mindenkit, de most igyekszünk pótolni.
Mindeközben a Diffy fejlesztése sem állt meg: az állandóan újrainduló kölcsönlaptopon folyik a pályák készítése. Talán a kis gép is érzi a fejlesztés fontosságát, mert az utóbbi napokban valami történt vele és nem indult újra egy alkalommal sem. (Nagy melegben egyébként általában nem szokott, de nem tudom mi lehet a jelenség hátterében.) Visszatérve a játékra: a 63. pályát fejeztem be percekkel ezelőtt, és azt hiszem az augusztus végi határidő tartását csak a zeneszerzés meglehetősen lassúcska üteme veszélyezteti. Hiába, a jó munkához idő kell. (A rosszhoz pedig még több, ahogy a mondás tartja.) A pályák gyártása mellett egy kicsit ki lett pofozva a program is, régen megírásra váró kényelmi funkciók és hibajavítások kerültek bele, kezdek egyre büszkébb lenni rá.

Tudtátok, hogy faluhelyen 275 ml Bacardi Breezerért arcpír nélkül kérnek el 500 forintot? Ez legalább akkora rablás, mint az, hogy ha nem a bankom saját automatájából veszek le készpénzt, akkor úgy legombolnak a számlámról 800 pénzt egy szemvillanás alatt, de szemrebbenés nélkül, mintha az soha ott sem lett volna.

Mit is mondhatna a blogger még éjszaka negyed tizenegykor? Kicsit tönkretesz a pályagyártás és estére elég blokkos lesz az agyam. Azt hiszem, hogy megyek és alszom egyet. Holnap újult erővel fogok bele a munkába, próbálom tartani a határidőt.

Kitartás, pajtások!

2009. augusztus 1., szombat

Gizel nénéd és az elöljáróság

Hát, körbe këllëtt nézzek a faluba’, mer régën vótam odafënt, oszt’ mëg këll állapíccsam, hogy a mi falunk elöljárósága valójába’ ëggy moslék garnitúra. Azt nem tuggyák elintézni mán mijóta, hogy énnállam a kidűtt kerítísoszlopot valahogy mëgtámogatnák kicsidég. A Zëlënák-gyerëk ugyan monta, hogy szójjak neki, ha nyűgöm vóna, de a múttkori affér után hát én nem merëk vele mutatkoznyi. Mëg mongya a Zelenákné, hogy valami Caffung, vagy milyen gyóccërt szëd, oszt’ attú belassúl nagyon, olyan lëssz, mint az alsó malomkű. Tudod, ollyan szuttyogós.

A plébánosunk nekiindútt a fogyásnak: régebben ollyan vót, mint egy keverített kád, most meg ollyan vékony, mint az onokám szélforgójának a páccikája, mëg së lëhet ismernyi. Aszongya, hogy most ű Isten szeretetivel mëg a napfénnyel táplákozik, de rágyöhetne, hogy nem mëgy, mer’ igëncsak gebe. De igyebkint rëttenetësen nyugott, mer’ aszongya, hogy hamarosan mëgtér a mindënhatóho’. Montam neki, illyet në mongyon, hát millyen jó gyött annak idejin is, mikor a Tërkát magáho’ szólította a mi urunk, Jézus Krisztus, csak úgy gyött, mëg az a málészájú ministránsgyerëk is, na… az is kis takonyvirág, de azé’ feladatát ellássa. Csak nem ëteti a papot.

Ëgyedű a pógármestër ollyan, mint amilyen vót. Ollyan, mint egy vízibornyú, apja után örökölte az alkattyát, ráadásul ollyan idétlen a szentëm, hogy romlásba viszi a falut, az szentigaz. Mútt nyáron hogy csinátták az utakat, sëmmi péz nem maratt a kincstárba, aszongyák, de most mán tán helyre gyött vóna mindën, csak bëgyött a válság, oszt’ most valahova megint elgurúttak a forintok. Na, van annak két fija, gyönyörűszép szőrös kankölyök mind a kettő, úgy tudnak vonyítni az uccán, mint akiket karikáznak. Múttkor az ábécébe tanákoztam az annyukkal, na, az meg úgy néz ki, mint valami árvízkárosútt, pedig fëlveti őket a péz. Montam neki, hogy ha még ëccër úgy mënnek el az ablakom alatt a külykök, hogy ordítnak, mint a vakvarnyú, hát én bizony mëgkezelem űköt, főleg ha fëlmegy a cukrom tűllök. Csak pislogott, oszt’ aszonta jóvan, jóvan. Mondom, jó hát. Én komolyan gondolom a nyugalmamnak a mëgőrzéssit!

De igyebkint ëgyik së jobb a másikáná. Van itten a kis pógármestër, a Vohánci Ferinek a fija, a kis Feri. Na, az is mëgéri a pézit. Aszongyák lëpaktált a sátánnal, oszt’ az horgya neki gulára a pézt abba a nagy udvarjába, ami a város szíjin van. Mások azongyák csak a szëmetët borigassa kifele oda. Én nem tudom, hogy hogy van, mëg nem is szeretëk belefolyni ezëkbe a dógokba. Én csak annyit tudok, hogy ez a Feri má’ gyerëknek is ollyan kis idétlen takonyvirág vótt, hogy az annyának nagy munkába tellëtt, mire ennyire ki tutta formá’ni. De nem is sikerűtt tökéletësre, mer’ azóta is kikezdi a nyakát mindënkinek, ollyan útálatos, hogy én bizony – szígyen, nem szígyen – dobom a kërësztët magamra, ha më’llátom. Mer’ ahelyëtt, hogy az anyja is mëgódalgatta vóna néhanapján, símogatta azt a nagy hombár fejit néki, oszt’ azé lett ilyen nagy langyos gyerëk belüle, ilyen tëdd ki hagy hűjjön-féle. Nem is ért az sëmmihë së, azon csodákozok, hogy a pógármestër mëgtűri maga mellett.

Aaa zúj szomszédom is mán valami fenenagy pozícijóba van. Nem beszélünk, mióta nincsen füve, mer’ valahogy sejti, hogy közöm van hozzája, de azé’ nyitott szëmmel járok, oszt’ látom, hogy álandóan a tanácsházán safrangoskodik. Valamelyik este is hát fël këllëtt tënnëm a kuslit, mer’ nem láttam, hogy ki járkál az uccába, csak valami lebernyegës árnyék mënt ide-oda, mint aki magával tanakodik. Mer’ ollyan jó a közvilágittás is. Oszt’ ëccër csak gyött számtalan-ëggy sihëdër, oszt’ elkezdik verni az árnyékot këgyetlenűl. Na, mondom, Gizel, híjjad a csëndőrt, de oszt’ anná’ jobban érdekëlt, hogy kit vernek, így oszt’ nem mozdúttam a függönyös kisablakom mellű, nëhogy zajt csapjak. Ahogy oszt’ elűtt a por, akkor látom, hogy bizony az én drága szomszédomat hagyták helybe valami suhancok, az apjok csinátt vóna helyëttük inkább kisszékët. Mivel oszt’ nem nagyon akart mozdúni a szomszéd, hát csak kicsoszogtam hozzája, kérdem tűlle, rendbe van-ë minden? Na, erre oszt’ nem is mondom mit mondott, mëg nem is értëttem, mer’ csak ott nyihërgëtt magába, meg köpködött, hát mondom térdre imáho’, Jézus Krisztus, ennek vége van, híjjom a papot. De oszt’ valahogy csak be tuttam támogatni a vótt Tërka-féle házba. Mëgjegyzëm, azóta is kuplëráj van. Lërakta magát a matracra, de láttam ám, hogy gyön belűlle a vér alúl-fëjűl. Átmentem, hoztam az anyám-féle főzetbűl, oszt’ lëkezeltem a sebejit. Úgy kirepett annak a sarka, ahogy mërrugdosták, hogy virágot lëhetëtt vóna bele űtetnyi, de mán oszt’ csak mëgsajnáttam, éppen mámma dilelőtt, a mise után mondtam érte egy miatyánkot mëg ëggy üdvözlégy máriját, oszt’ mentű jobban érëztem magam.

Hát így állunk mink itten a faluba, ë. Úgy érzëm, tartozok ennyivel a világnak, hogy ezt elmontam. De mëg në tuggyák, hogy tüllem tudod, mer’ elvisznek Dorogra, mint hetvenkilencbe… na de ezt majd máskor mesílem el. Ëgyetëk gyinnyét, oszt’ hűsöjjetëk, mer’ mëgfordúl bennetëk minden ettű a melegtű. Csókol bennetëket,

Gizël