Oldalak

2013. január 28., hétfő

Újra támad az utca népe

Majdnem napra pontosan két éve volt, amikor koponya-CT leletek és filmek landoltak az udvarunkon. Akkor egy kicsit meg is borzongtam azon, hogy az utca népe miket be nem dobál hozzánk. Fel is merült a kérdés: mi jöhet még? Azóta volt egy fél szál füstölt kolbász a járdán, amit a szomszédunk talált és amit Paplan macska rendkívül jó szájízzel fogyasztott el napokon keresztül. Ma pedig egy kicsit tovább megyünk.

Reggelre leesett a hó, és ahogy munkába haladtam, felfedeztem egy érdekes buckát a járda mellett, aminek akkor nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Aztán hazafelé jövet az olvadásnak köszönhetően egyre inkább kirajzolódott, hogy szemetelésre hajlamos embertársainknak mi húzta annyira a zsebét, hogy feltétlenül a járda mellett kellett, hogy eldobják azt. Íme:

A járda mellett hever, a hóban

Így van, pontosan. Jól látjátok. Ez, barátaim, nem más, mint egy szebb napokat megélt, békebeli 17"-os CRT monitor, aminek úgy látszik már senki nem vette semmi hasznát, ezért így a járda mellé lökték a szerencsétlen berendezést.

Nem fut már a képernyővédő

El nem tudom képzelni, mi lehet az az ok, ami miatt valaki úgy dönt, hogy egy monitort dob el az utcán, ami darabokra törve várja a sorsát az olvadó hóban. Érdekes ugyanakkor, mert ez a monitor pontosan ugyanolyan, mint amelyek pár éve iskolánk egyik számítógéptermében voltak... lehet, hogy csak véletlen?

2013. január 24., csütörtök

NFC (Near Field Communication)

A történelmi hűség kedvéért (ha már Napló a Napló) le kell írnom, hogy életemben először két hete láttam PasPass bankkártyát akcióban. Aki nem tudná, hogy mi is ez, annak röviden összefoglalom a lényeget. 

A technológia logója -
látod benne az N, F, C betűket? ;) 
Létezik egy kommunikációs szabvány, amit NFC-nek (Near Field Communication) hívnak. Ez arra hivatott, hogy elektronikus eszközök (jellemzően kis méretű, mobil eszközök) egymástól pár centiméterre helyezve adatot tudjanak cserélni egymással. Az, hogy az adatcsere csak pár centiméterről történik meg, a rendszer lényeges pontja, ugyanis így nem lehet véletlen, hogy az eszközöket valóban közelíteni akartuk egymáshoz, tehát engedélyt adtunk az adatcserére. Ilyet használunk pár év múlva, amikor majd az okostelefonunkon futó videó képét a TV távirányítójához, vagy a TV kávájához közelítve tudjuk megjeleníteni a TV képernyőjén is. 

Egyelőre az újabb fizetési megoldások között találkozhatunk az NFC technológiával. Ezt PayPass-nek is nevezik és a lényege, hogy egy bizonyos keretig (ez nálunk Magyarországon 5.000 Ft) úgy fizethetjük ki egy üzletben a vásárolt árukat, hogy a bankkártyánkat a terminálhoz érintjük. Az NFC technológia előnye, hogy bár lassú a kommunikáció a két eszköz (bankkártya, terminál) között, az azonosítás rendkívül gyorsan végbemegy, így egy pillanat alatt fizethetünk. Nincs kártyabedugás, pin-kód beírás, várakozás, várakozás, várakozás, nyomtatás, aláírás (megjegyzem, ez a folyamat pár éve, sőt talán még ma is teljesen normális és elfogadható szinte mindenki számára), hanem csak egy csippanás, utána köszönjük, hogy nálunk vásárolt. 

A rendszer azért működik olyan gyorsan és azért lehet csak relatíve kis összegig használni, mert (egyszerűsítve) az üzletben lévő terminál nem ellenőrzi azt, hogy a kártyához tartozó számlán van-e megfelelő összeg, vagy nincs. Ő minden esetben úgy veszi, hogy a kártya fizetőképes, ha mégsem, azt majd a bank utólag behajtja rajtunk (mínuszba megy a számlaegyenlegünk). 

Ha már internetszolgáltatót váltottunk (aminek, megjegyzem, így 2 hét elteltével még semmi jele se az új, se a régi szolgáltató oldaláról), nem hagyhattam ki, hogy őskövület-korú (10 éves) folyószámlacsomagomat egy frissebbre cseréljem, amelyhez egyrészt virtuális bankkártya tartozik, amely lehetővé teszi az internetes vásárlást amúgy hitelkártya-módra, másrészt pedig a főszámlához PayPass kártyát adtak. Ez utóbbit még csak tegnap küldték el (postán), így nem érintettem még egyszer se semmilyen olvasóhoz, de előbb-utóbb alkalmam nyílik rá, ugyanis azokban az üzletekben, amelyekbe járunk, már hónapokkal ezelőtt megjelentek a PayPass-os olvasók. 

Pár év és bankkártya se kell: a tavalyi év csúcs mobiltelefon-modelljeiben már ott figyel az NFC technológia., a Google pedig folyamatosan fejleszti a Google Wallet szolgáltatást. A telefonunk terminálhoz való érintésével fogunk majd fizetni, ráadásul a mobilunk, a bankszámlánk, a vásárlásaink mind-mind össze lesznek kapcsolva egy nagy adatbázisban és senki nem lepődik meg azon, hogy amikor bevásárol egy üzletben, hazafelé menet újabb akcióra felhívó hírlevelet kap e-mailben az üzlettől. :) Talán a szórólappal teletömött postaládák ideje is lejár végre... ki tudja? Hogy ez jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga, a fejlődésnek gátat szabni úgysem tudunk.

2013. január 19., szombat

Corn dog

Számomra eddig ismeretlen volt a Corn Dog nevű étel, viszont tegnap, ahogy a vacsoraötleteket böngésztem, egészen véletlenül előtérbe került. Az amerikából eredeztethető finomság elkészítése egyszerű, mint a faék, egyedüli gondja, hogy galuskamód összekeni az egész konyhát – legalábbis első próbálkozásra szinte biztos. A Corn dog nem más, mint egy virsli, aminek a hot doghoz hasonlatosan bundája van, csak éppen nem kifli, hanem rásült kukoricás-lisztes tészta formájában. Mi tegnap este megpróbálkoztunk vele, életünkben először ettünk ilyesmit. Az alábbi receptet használtuk, a végeredmény igazán ízletes lett, ajánlom mindenkinek!

(A receptet eredeti formájában a mindmegette.hu közölte, ami a legjobb receptportál, innen is köszönjük nekik!)

CORN DOG

Hozzávalók:

  • 20 dkg búzaliszt
  • 10 dkg kukoricadara
  • 1 tojás
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 csipet cukor
  • 1 csipet só
  • 2,5 dl tej
  • annyi virsli, amennyit felvesz (vastagabb tésztához kb. fél, vékonyabb tésztához kb. 1 kg virsli)
  • saslik pálcikák (mártani)

Elkészítés:

A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd a kukoricadarával. Hozzákeverjük a tojást, a sót, a cukrot és a tejet. Ekkor palacsinta-sűrűségű tésztát kapunk, amibe beleforgatjuk a pálcikára feltűzött virsliket. A tészta akkor jó, ha úgy befedi a virslit, hogy nem csöpög (ha folyós, akkor még egy kis lisztet tegyünk bele, ha nagyon sűrű, akkor tejjel hígítsuk). Ha hosszú nyakú pohárba öntjük a tésztát akkor kényelmesen meg lehet benne forgatni a pálcikás virsliket, és pont annyi massza kerül rá, amennyi kell. Forgatás után forró olajban mindkét oldalát süssük aranybarnára, és készen is vagyunk (kb. 2 percig sül).

Nekünk ugyan saslikpálcikánk nem volt itthon, villával próbálkoztunk. Kicsit macerás, de úgy is meg lehet oldani. Nem egész, hanem fél virsliket tésztáztunk be, így aranyos kicsi corn dogokat kaptunk, amik valamilyen köret (rizs, krumplipüré, vegyes zöldség) mellé is tökéletesen passzolnak.

Mártás


Első zubbantás: villával!


Sülnek, szépen


Elkészült a finomság


Keresztmetszet

Jó étvágyat! ;)

2013. január 16., szerda

Szolgáltatóváltás

Itt az ideje annak, hogy váltsak.

Tavaly szeptemberben járt le a hűségidőm a jelenlegi internet-szolgáltatómnál és úgy gondoltam, hogy megkeresem őket, van-e valami olyan kecsegtető ajánlatuk a számomra, ami miatt érdemes lenne újabb egy évet eltölteni náluk. Egy meglehetősen határozatlan hölggyel beszéltem telefonon (internetes ügyfélszolgálat – nyilván – nem működött, a telefonos is csak sokára), aki azt ígérte, hogy továbbítja a kérésemet a kollégáknak, akik hamarosan megkeresnek. Eltelt egy hét, senki nem keresett meg, én telefonáltam újra, hogy mivanmán. Mondták, hogy legyek türelemmel: egyszerűen annyian szeretnének hozzájuk menni, annyi az új ügyfél karácsony után, hogy nincs idejük az én piszlicsáré dolgaimmal foglalkozni.

Én kicsit kiakadtam ezen és elkezdtem nézegetni a jelenlegi internet-tarifa árakat a neten. Találtam is egy nekem megfelelő ajánlatot, ami nem csak internet-hozzáférést tartalmaz, hanem csomagban 56 csatornás IPTV + 20 megabites internet + telefon kombóért kér el havi 5.750 Ft-ot. Figyelembe véve, hogy eddig 8.290 Ft-ot fizettem a 15 megabites netért, plusz 2.700-at a TV-ért (összesen 10.990 Ft-ot tehát), ez több, mint jó ajánlatnak tűnt, így gyorsan meg is rendeltem. Ez a T-Home ajánlata volt, így mintegy két és fél évvel azután, hogy elbúcsúztam tőlük, most újra szerződök hozzájuk. (Messze az övék volt a legjobb ajánlat a környéken, jelen pillanatban.)

Mindeközben a jelenlegi szolgáltató kiszagolt valamit és visszahívott. Vagy csak éppen ráértek. A vonal túlsó végén lévő hang közölte, hogy nagyon jó híre van: itt és most akkor meg is hosszabbítjuk egy évvel a hűségidőt, és hihetetlenül kedvezményes, 8.490 Ft-os árat tud ajánlani, ha megtartom a jelenlegi csomagomat. Mondom neki, hiba van a mátrixban, mert jelenleg is kevesebbet fizetek, mint amit ő ajánlott, baj-e az? Rövid csend után azért rákérdezett:

– Valóban?
– Valóban.
– Önnek ugye ez a Komfort csomagja van?
– Nem, nekem Kombi csomagom van.
– Nekünk nincs olyan csomagunk.
– Ez esetben – mondom – nem tudom mit számláznak ki nekem másfél éve.

Rövid bogozás után kiderült, hogy azért ennyire (szerintük) kedvezményes árú a csomagom, mert valamikor én egy másik szolgáltatónál voltam, aki eladott bennünket (ügyfeleket) a jelenleginek és ez borított mindent, de nekem akkor se lehet ilyen csomagom. Meguntam:

– Nem szeretnék hosszabbítani – mondom – hanem átmegyek másik szolgáltatóhoz.
– Értem. Van egy másik ajánlatom is, kétszer félhavi kedvezményt tudnánk adni, ha most hosszabbít.
– Köszönöm, nem kérem, végleg eldöntöttem.

Ezután szokásos nagyonsajnálom, gondoljaazértmeg következett, majd letettük a telefont. Azt hittem, hosszabb ideig próbál megtéríteni, de nem; gyakorlatilag 3 perc alatt megbeszéltük szünetmentes szolgáltatóváltási igényemet.

Az, hogy 2013-ban egy internet-szolgáltató nem tudja megmondani, hogy miért szakadozik a kapcsolat (mindegyik náluk lévő ismerősömnél megszakad a net, de ők másra mutogatnak), nincs egy online ügyfélszolgálata, ami válaszol is az üzenetekre és nem tudja, hogy mit számláz ki az ügyfeleinek, több, mint a fejetlenség legnagyobb mutatója; szabadulni kell tőlük. Nincsenek illúzióim, hogy máshol sokkal jobb a helyzet, de ha már egy fokkal jobb lesz, akkor megérte váltani.

Hogy az új szolgáltató mikor kezdi meg a működését, azt  még homály fedi. Egyszer már kerestek, remélem, hogy mielőbb jön a húsz megabites ADSL, ami gyakorlatilag már a réz érpáron elérhető maximális sebesség és nekünk itt a kunságban maga a kánaán (még ha a feltöltés meg is áll 1 megabitnél). Szép teljesítmény ez, hiszen hat éve még annak örültem, hogy a 2 megabites kapcsolat sebességét növeli a T-Home.

Kíváncsi leszek, hogy milyen akadályok gördülnek még a szünetmentes szolgáltatóváltás elé. Van egy olyan gyanúm, hogy nem fog minden zökkenőmentesen menni. Majd beszámolok. :) Addig is drukkoljatok, hogy sikerüljön!

2013. január 12., szombat

Telefon, mint távirányító

Annak idején, amikor háztartásunk egy igen koros, de filmek lejátszására tökéletesen alkalmas PC-vel bővült, az újdonság varázsa feledtette velem azt, hogy minden egyes művelethez külön ki kellett ugrálni a kényelmes filmnéző pozícióból. Hangerőt fel, hangerőt le, új filmet be, ide tekerni, oda tekerni... mindig volt valami. Igen gyorsan rájöttem, hogy szerét kell vennem egy olyan eszköznek, amivel kedvemre irányíthatom a számítógépet távolról. Mivel ez több éve volt, az akkori kornak megfelelően a megoldást egyértelműen valamiféle vezeték nélküli egérben és billentyűzetben láttam. Olyan eszközöket kerestem, amik ezt a kettőt egyben tartalmazzák, pl. olyan billentyűzet formájában, amivel az egérmutató is vezérelhető egy touchpad-del, vagy trackballal. Kapható volt ilyen cucc, de relatíve magas ára (drágább volt, mint amennyiért a számítógéphez hozzájutottam) visszatartott engem attól, hogy ilyet vásároljak a kiskereskedelemben.

A fordulatot később a lakásban megjelenő WiFi-s router és az okostelefon jelentette. Egy ízben ugyanis felötlött bennem (miközben a konyhában szerettem volna a nappali szobában szóló zene hangerejét fentebb venni), hogy vajon létezik-e olyan Androidos alkalmazás, amivel a telefonból távirányító varázsolható. A "remote" szóra való kereséssel meg is találtam a Play store-ban azt, amire vágytam, ez pedig nem más, mint a Unified Remote nevű, ingyenes(en is használható) program.

Az alkalmazás alapvetően több szoftverhez tartozó távirányítót tartalmaz, mégpedig úgy, hogy a virtuális gombok megnyomásakor az adott PC-s programnak megfelelő billentyűkombinációt küldi el a számítógép felé. Ezen belül (és igazából én ezt a funkciót használom) van benne egy általános, Media nevű távirányító, ami minden általam használt médialejátszó (GOM Player, Windows Media Player Classic, Windows Media Player) alapvető funkcióit képes vezérelni. Így az indítás, megállítás, beletekerés funkciók pontosan úgy működnek, mint egy hagyományos távirányítóval. A legjobb, hogy a telefon (virtuális vagy valós) billentyűzetét a számítógép billentyűzeteként is lehet használni, így fájlok, weboldalak címét is be tudjuk gépelni, keresni tudunk a fájlok között. Még az "egerészés" is megy: a kijelzőn lefelé húzva az ujjunkat egy touchpad-szerű felülethez jutunk, majd innentől kezdve a telefon érintőképernyőjén végzett minden egyes mozdulatunkkal a TV képernyőjén az egérmutatót vezérelhetjük.

A főmenü – egyszerű, mint a faék

Media távirányító – ez sincs túlbonyolítva

Azért, hogy a telefonunk megtalálja a PC-t, arra egy (szintén ingyenes) szerver-programot kell telepíteni, ami a Unified Remote hivatalos oldaláról tölthető le. Ennek telepítése a PC-ken megszokott módon történik, semmilyen speciális ismeret nem kell hozzá. A telefon a szerver telepítése után automatikusan felismeri, hogy kit kell vezérelnie, utána pedig már mehet is a móka.

Nagyon jó játék, megfelelő hardverek megléte esetén érdemes kipróbálni! :)

2013. január 10., csütörtök

Tűlevél, hó és ónos eső

Két napja már olyan, mintha valami szellemjárta lakban aludnánk éjszaka. Folyamatos zajok, csörömpölések és zörgések uralják az éji csendet. A karácsonyfánk (ami még mindig a 24-én felállított helyén trónol) most már annyira kiszáradt, hogy egyre inkább dobálja el tűleveleit. Ennek pont olyan hangja van, mintha apró körmök kaparnák a laminált padlót. Egyik-másik dísz meg ennek következtében hangos csörömpöléssel ér földet, pattog és gurul mindegyik szerteszét. Pontosan olyan, mintha valaki folyamatosan mászkálna és kutatna a hálószobában, így aztán nem is alszom két napja jól. Ma délután azonban búcsút veszünk decemberig a karácsonyi hangulattól és visszaáll a régi rend (és a régi csend).

Egyre inkább kialakul az időjárás. Tegnap reggel ahogy kinéztem az ablakon, elfogott a rémület: leesett a hó. Amúgy is valami baromságot álmodtam, hirtelen azt se tudtam, igaz lehet-e ez? De ébredésem után negyed órával már odakint lapátoltam a lakásunk előtt az akkorra már jól letaposott hóréteget, de örömöm telt abban, hogy nem csak egyedül én próbálkoztam meg vele, hanem társasházunk más tagjai is kivették a részüket a hó eltakarításából. A végén még egységes csapattá kovácsolódunk. :) Aztán ma reggel meg az ónos eső kezdte el ügyességi versenypályává alakítani a környezetet: egész nap úgy mászkáltam ide-oda, mint valami pingvin. Inkább fel se mentem órák után a gépteremből, hiszen lefelé is alig tudtam menni. A mai diákok elképesztően sunyik: volt képük kiröhögni engem, amikor egy-egy csusszanás után hatalmas dobbanással korrigáltam, miközben minden csúszásnál a "Ho!" szócskát ismételgettem. Hiába no, öregszek én is, így a jeges aszfaltban már nem játékos kihívást, hanem életveszélyes terepet látok. Állítólag a négyes főút Szolnok környéki szakaszain az út menti árkokban számos autó landolt a mai délelőttön, csak egy dolog nem változott, az pedig a román rendszámú autók előzési mániája. Még a teljes ködben és a csúszós úton is komplett kocsisorokat előztek meg. Lehet, hogy nekem is román rendszámot kellene a kocsira rakatni, hátha akkor bátrabban vezetnék és mindenhová előbb odaérnék. :) Soha nem lehet tudni.

A macska reggel, érzékelve, hogy eleredt az égi áldás, eltűnt a szemünk elől. Nem tudom, hogy merre csúszkál, de nyomát se látni. Persze hajnalban már (kajaidőre) itt ült ártatlan szemekkel az ajtó előtt és nyávogott, de ahogy bevágta a reggelijét már kocogott is el a mancsán valamerre. Nem tudjuk, hogy egyébként hol van a székhelye, amikor nem itt van, de talán nem is fontos. Az udvari macskáknak úgyis több gazdájuk van.

Még egy óra és visszacsúszkálok egy bibliaórára, utána pedig belevetem magam a félévi jegyek teljes körű lezárásába. Holnap osztályozó értekezlet, toppon kell lennem!

2013. január 6., vasárnap

Retró félév

Közel egy éve írtam arról, hogy végre eljött az aranykor: nem kell a félévi jegyeket egyenként beírni az ellenőrző könyvekbe, helyette az elektronikus naplóból kell nyomtatni egy lapot, ami minden fontos adatot tartalmaz. Ezzel büszkélkedtem a téli szünet alatt is ismerőseimnek, hogy milyen jó, hogy már csak az év végi bizonyítványba kell beírni a jegyeket kézzel, minden egyebet nyomtatunk. Aztán, ahogy ez lenni szokott, a kimondás pillanatában érvényét is veszítette mindez, mert valaki  rosszul aludt egy éjjel és kiötölte törvényi szinten, hogy elektronikus napló ide vagy oda, nem ám csak úgy nyomtatjuk az A4-est, de nem ám! Vissza a kőkorba, tollakat és vonalzókat elő, tessék szépen beirkálni egyesével a jegyeket az ellenőrző könyvbe kézzel, mert ott vannak azok jó helyen. Aztán meg vonalkázni is tessék, pedánsan. Igaz, hogy amióta elektronikus napló van, semmi más szerepe nincs a könyvecskének, minthogy év elején beírjuk, mit megkíván a haza, igazolásokat írnak bele a dokik, én pedig beírom a dicséreteket és megrovásokat, de sebaj: a félévi jegyeket akkor is oda kell írni. Meg az is igaz, hogy a szülők és a diákok is az elektronikus naplóban követik a jegyeket, de ez sem jelent semmit: írjad be az ellenőrző könyvbe a félévi jegyeket, Zoli.

Ez, hölgyeim és uraim, felettébb elszomorító. Legalább annyira, mintha azt találnák ki Odafent (de már, komolyan mondom, nem is merem leírni, mert lehet ötleteket adok), hogy az elektronikus napló mellett, biztonsági okokból, legyünk szívesek a hagyományos naplót is vezetni. Szerintem érdemes lenne visszahozni a palatáblát is, hátha akkor nem kopna annyi papír, a tanulói laptopok mellett pont elférnének a polcon. Még csak helyet se foglalnának sokat. Az írásvetítőben is olcsóbb izzót cserélni, mint a projektorokban, a kompetencia-alapú oktatás helyett pedig térjünk vissza a nádpálcához, meg a méterrúdhoz, amely – fájó gyerekkori emlékeim alapján – sajnos nem csak a hossz mérésére szolgált. Éppúgy nem, mint a biliárddákó... hiába no, kemény suliba jártam, megedzett az élet. Megtanultam, hogy a hosszú pálcákkal és botokkal közlekedőkkel nem jó vitába keveredni.

Azt hiszem, most jól kimorgolódtam magam, jövő héten meg majd megnyugszom és hétvégén írogatom befelé a szebbnél szebb osztályzatokat, mint a kisangyal.

2013. január 5., szombat

Vörös világ

Délelőtt lemostam a kocsit, mert úgy nézett ki, mint valami fötret. Még a karácsonyi retek terpeszkedett az elemein, így illő volt már szivacsot ragadnom, hogy egy kicsit átdörgöljem a gépjármű testét, előcsalva ezzel a gyönyörű metálkék árnyalatokat. Ezzel a meggondolatlan húzásommal természetesen meg is alapoztam, hogy estére eleredjen az eső. A modern ember nem esőtáncot jár, ha azt akarja, hogy szakadjon az égi áldás, hanem lemossa a kocsiját. Persze, hozzá kell tenni, legtöbb esetben semmi szükség nincs az esőre, de az akkor is jön, ha akarjuk, ha nem.

A mai naplemente gyönyörű, vörös fénybe burkolta a város amúgy is téliesen rideg, szürke világát. Nem csak a nyugati oldalon, hanem mindenfelé izzott a környék. Majdnem 10 percig élvezhettük a lángoló színeket, amelyeket – természetesen – megosztunk itt az olvasóközönséggel, hátha valaki lemaradt eme ritka jelenségről.

Vörös felhők kúsznak az égen


Az udvar teljesen piros


A víztorony fölött tornyosuló rozsdabarna és lángvörös felhők

Most meg már sötét van és esik az eső. Véget ér lassan a januári tavasz és helyét átveszi az ősz. Csak a télnek nincs nyoma.

2013. január 4., péntek

Nincs több netbook

Olyan gyorsan változik minden körülöttünk, ami a technikai fejlődést illeti, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Megint eltelt egy év, megjelentek és mondhatni általánossá kezdenek válni a tabletek, a mobilokban négy- és nyolcmagos processzorok vannak... mire ez a nagy rohanás? A fejlődés természetes velejárója az informatikának, de úgy gondolom, hogy ilyen mérvű innovációra még csak gondolni se mertünk pár évvel ezelőtt. Már három éve annak, hogy szert tettem az Acer Aspire D250 típusjelű netbookjára, tegnap pedig azt olvasom a szaksajtóban, hogy a szegmens két legutolsó piaci szereplője, az Acer és az ASUS is abbahagyja a netbookok gyártását. Be kell vallani, hogy ez a döntés nem volt meglepő, hiszen a trónfosztó tabletek pontosan azt a célt szolgálják, amiért a netbookokat annak idején megálmodták: kényelmes, hátradőlős tartalomfogyasztást, alkalmi internetezést, néhány sorozatrész megtekintését az unalmas órákban. A felhasználók nagy része csak arra használta a billentyűzetet a netbookoknál, hogy a weboldalak címeit begépelje, csak az elvakult fanatikusok (mint pl. én) készítettek egyetemi beadandó munkát, vagy javítottak dolgozatot is ezeken az eszközökön. Ahogy a környezetemben megfigyelem (iskolánkban az elektronikus napló miatt a legtöbb kollégánál van netbook) a legtöbben csak a napló beírására, vagy fájlok másolására használják a gépeket, mivel hosszabb idejű böngészésre, vagy erőteljesebb feladatok megoldására valóban nem alkalmasak.

Acer Aspire One 725 - 75.000 Ft környékén elérhető

Pár éve, amikor ezek a kicsi gépek terjedni kezdtek, még csak szárnyukat bontogatták az érintőképernyők, talán pár rezisztív érzékelővel szerelt modell a piacon is volt. Aztán egyre inkább előtérbe kerültek a mobilok révén, megismertük az "okostelefon" fogalmát, egyre jobb minőségű, a tabletek lelkét adó kapacitív technológiás érintőkijelző látott napvilágot. A tavalyi évben pedig egyre inkább elterjedtek mindenki számára az olcsóbb, Androidos tabletek is. Az év vége felé egyre több hibrid modellel is találkozhatott az erre érzékeny szemlélődő: a net- vagy notebooknak álcázott, de levehető/felhajtható kijelzője révén tabletként funkcionáló eszközökből valószínűleg egyre több jelenik majd meg idén, nem csak Android, hanem Windows 8 operációs rendszerrel is. Annak ellenére, hogy a tablet számomra sokkal kevésbé vonzó, mint egy netbook, üdvözlöm az érkezésüket, mert valóban igaz, hogy bennük egy olyan tartalomfogyasztásra alkalmas eszközt ismerhetünk meg, ami sok-sok asztali számítógépen végzett dolgot (filmnézés, böngészés, képek nézegetése stb.) költöztet be a karosszékbe, ahol azért mindezen dolgok sokkal kényelmesebben kivitelezhetők, mint az asztal fölé görnyedve.

Egy hibrid modell: Lenovo IdeaPad Yoga 13 – ha akarom netbook, ha akarom tablet

Mindezen jó tulajdonságok ellenére is sajnálom, hogy nem lesz több netbook. Ugyan vannak még hasonló méretű számítógépek, de ezek mindegyike fejlettebb processzorral, több memóriával szerelt, és a 70.000 forint körüli netbook-árnak majdhogynem a dupláját kérik el érte. Aki úgy gondolja, hogy meglovagolja az olcsó és kicsi hordozható számítógépek utolsó hullámát, most érdemes bevásárolnia belőlük, pár hónapon belül elfogynak a felhalmozott készletek.

2013. január 2., szerda

Mit fotóztam 2012-ben?

Szokásos, évzáró fotósorozatunkban életem azon pillanatait igyekszem bemutatni, amelyeket az elmúlt évben sikerült mobilos fotók formájában megörökíteni. A mobil mindig velünk van, ezért sokszor olyan helyeken is tudunk vele fotózni, ahol a fényképezőgépet nem tudnánk elővenni, vagy éppen eszünkbe se jutna lefotózni a témát. Tekintsünk hát vissza és nézzük meg, mit fotóztam 2012-ben!

Szaloncukor-szívet


Finom falatot


Várakozást


Tavaszi hangulatot


Tavaszi hangulatot (kiscica-módra)


Kiadós vacsorát


Csobbanást


Lakásfestést


Diffy-pályát


Naplementét


Ébredést


Az ősz jeleit


Zsepiszívet


Az első havat


Teli tankot