Oldalak

2014. december 31., szerda

Boldog új évet!

A Thozoo naplója minden kedves olvasójának, barátjának és üzletfelének sikerekben gazdag, boldog új évet kíván!


Találkozzunk jövőre is! 

2014. december 30., kedd

Mit fotóztam 2014-ben?

Szokásos évzáró rovatunkban a 2014-ben készült fotók közül válogattam. Mivel egy generációváltás is történt idén, ezért két különböző mobillal készült képeket tekinthettek meg a mai válogatásban, mely jól tükrözi, hogy merre jártam egész évben és melyek voltak azok a pillanatok, amelyekről úgy gondoltam, hogy itt a blog hasábjain is meg kell emlékeznem. Álljon hát itt a 2014-es év utolsó előtti bejegyzése, melyből kiderül, hogy mit fotóztam 2014-ben? 

Diéta előtti vacsora-alapot :)

Elveszített billentyűt

A tavasz első jeleit

A városhatáron kívüli tavaszt

Ballagást

Tájképet, csata után

Ígéretes ebédet

Átalakulást

Magányt

Pihenőhelyet

10 éves jubileumot

Megyehatárt

Méheket

Kerti gyümölcsöt

Vadon termő gyümölcsöt

Az ősz első jeleit

Küzdelmet a kilókkal

Reggeli fényeket

Színeket

Felújítást

A város legszélét

A tél első jeleit

Továbbképzést

Búcsúsütit

2014. december 24., szerda

Kellemes karácsonyi ünnepeket!

A Thozoo naplója eme saját készítésű, remek grafikával kíván kellemes karácsonyi ünnepeket minden kedves olvasójának!


2014. december 21., vasárnap

Lakodalom volt a mi utcánkban



A Mátrix című filmben sok igazság hangzik el. A látványos akciójeleneteken túl mélyreható bölcsességek és gondolatok szövik át az egész filmet, így teremtve meg annak hangulatát. Két gondolat van, amivel szinte az első megtekintés után azonosulni tudtam. Az egyikről már írtam régebben. A másik azonban valahogy most vált aktuálissá. Így hangzik, egyenesen az Orákulum szájából:
Kiválasztottnak lenni olyan, mintha szerelmes lennél. Senki sem tudja megmondani rólad, csak te tudod, az egész lényed, tetőtől talpig.
Ugyanez igaz a házasságra is. Nem tudjuk megmondani a másikról első ránézésre, hogy házas ember-e, vagy sem, csak ha esetleg szemünkkel kutatjuk az árulkodó jegyeket (jegygyűrű, pl.), de egyébként csak a házas ember tud róla. Ott bent, magában érzi, hogy valami megváltozott. Hogy az élete egy új fordulatot vett.

Mondom ezt mindannak apropóján, barátaim, hogy két nappal ezelőtt megnősültem.

Feleségül vettem életem szerelmét. A csendes, polgári szertartáson csak a szüleink és tanúink vettek részt. Ennek ellenére nem voltam még esküvőn, amelyen jobban éreztem volna magam, mint ezen. A szertartás után családi körben ünnepeltük meg azt, hogy immáron összekötöttük életünket. Rengeteg jókívánságot és ajándékot kaptunk mindenkitől, melyet nagyon köszönünk, így utólag is. Egy óvatlan pillanatban még munkahelyem Jeles Képviselői is betoppantak szerény hajlékunkba, hozzátettek a jó hangulathoz és meglepetéssel is kedveskedtek, melyet szívből köszönünk mindenkinek innen (is).

Remek délután volt, mondhatom, számomra az egyik legemlékezetesebb.

Úgy gondoltam, hogy a kalóriaszámlálást a mai napra elfelejtem, a következő okok miatt:

A lakodalomra ablakos kalácsot is kaptunk, melyet szívből köszönünk. Városunkban ez tradíció – olyan, amit eddig nem ismertem, viszont egészen biztos, hogy innentől kezdve nem fogom elfelejteni. Mint ahogy a kalács ízét sem (nagyon finom!), sem pedig azt, hogy milyen alkalomra készítik.

Mintha csak karácsonyfa lenne, süteményből. :)

Az esküvői tortánk. :) Köszönjük szépen! 

Nagy változások egyébként külsőségekben nem látszanak rajtunk, hiszen tíz évnyi együttélés után ugyanott és ugyanúgy élünk, mint eddig. Valami azonban mégis megváltozott bennem. Jobbá és rendezettebbé vált minden. Kicsit máshogy gondolkodom az előttünk álló évekről. Tervezgetünk, elemezzük a múltat és a jövőt. Hogy hová kanyarítjuk életünk hajóját, az még a jövő titka, viszont egyértelműen rajtunk áll, hogy merre tartunk. Közös életünk tengerén a biztos kézzel fogjuk a kormányt és a jó irányba fordulunk.

Jó szelet nekünk! :)


2014. december 11., csütörtök

Foglalkozás-egészségügy - 2. rész - A vizsgálat

Felvirradt szerdának reggele. Annak reményében indultam el a Nagy Vizsgálat helyszínére, hogy a végén majd alkalmasnak minősítenek jelenlegi állásom betöltésére. A történet viszonylag egyszerűen és meglepően gyorsan zajlott. Odamentem "nyitásra", na, rögvest 10 ember volt előttem. Gondoltam magamban, jó'van, hát majdcsak haladunk előre. Ahogy ott álldogálok, nézelődök, egyszer csak a sor elejéről elkezd hátrafelé sétálni egy beteg és helyet foglal, éppen előttem:


Ugyanazzal a lemondó tekintettel ült ott, mint mi mindannyian. Egy kicsit meg is inogtam, hogy mit keres egy (egyébként rendkívül aranyos) macska ebben a váróban, de úgy voltam vele, biztos elvétette az állatorvosi rendelőt és különben is, kit zavar? A betegek láthatóan kedvüket lelték a játékos kisállatban, aki rendkívül kacér módon tépkedte meg mindenkinek a gatyaszárát, mászott át az ülő emberek lábai között cikkcakkban és dörgölőzött mindenkihez.

Nem sokáig folytathatta ezt a tevékenységet, mert hirtelen megjelent a Szakszemélyzet, aki először csak negédesen hívogatta a macsekot az ajtó felé, ámde az megsejtve a reá leselkedő veszélyt, egyszer csak sarkon fordult. A Szakszemélyzet viszont bravúros ügyességgel fogta meg a cirmost és helyezte őt az üvegajtón kívülre, aki ezt követően szívszaggató nyávogással tudatta, hogy ha még egyszer beengednék a melegre, akkor egészen biztosan megülne csendesen egy sarokban, és nem élezné a körmét az ajtófélfán, ahogy tette azt annak előtte.

Aztán már nem is tudtam erre figyelni, mert időközben az történt, hogy előre hívták intézményünk dolgozóit, így lényegében csak egy fél órát kellett várakoznom, s már bent is voltam a Vizsgálaton. Itt számos dolog szokott történni vizsgálat címén, ezek most mind újra megtörténtek, bár az, hogy éles fénnyel történő szemfenék-vizsgálat után kellett kétjegyű, pozitív egész számokat olvasnom a papirusztábláról, nem is volt olyan egyszerű, hiszen akkor még mindenfelé éles fényfoltok cikáztak a szemem előtt. Ennek ellenére becsülettel helyt álltam. Olvastam, feküdtem, sóhajtottam, kihúztam magam, összegörnyedtem, vetkőztem, öltöztem, ahogy kellett. A laboreredményem pedig igazán kitűnő, mondták, így rettentően elégedett lehettem ezen a délelőttön saját magammal.

A történet végén a macska még segített bicikli-lezárót oldani nekem, remélve, hogy zsebre teszem őt és hazahozom valami meleg helyre. Azonban a zsebembe már ő nem fért be, mert ott volt a fecni, rajta pedig a pecsét:


2014. december 8., hétfő

Foglalkozás-egészségügy - 1. rész - A labor

A foglalkozás-egészségügyi vizsgálat egy minden tanévben kötelező rítus, amit jellege miatt – bevallom férfiasan – ki nem állok. Ennek első állomása a vérvétel és a laborvizsgálat. Maga a vérvétel meglehetősen gyorsan lezajlik, azonban odáig eljutni valami gyötrelem. Kezdem ott, hogy hajnalban, ébredés után mindjárt az első dolga az embernek egy adag pisit a megfelelő tároló edényzetbe juttatni. A legtöbb háztartásban nem hemzsegnek az erre a célra alkalmas edénykék, így magyar ember azzal oldja meg, ami van: üres bolognai szószos üveg, jól zárható fedővel, nejlonzacskóba csomagolva. Jó lesz ez. Kínosan ügyelünk, hogy a mennyiség ne legyen se túl kevés, se túl sok. Még megszólnak. Miután minden elkészült, az egységcsomagot a szokásos napi rutinhoz illő bőrtáskámba rejtem, s így indulok el hajnalok hajnalán, szakadó esőben a vérvétel helyszínére.

Namost ami biztos, hogy egy ilyen rendezvényen soha nem tudsz első lenni. Gyakorlatilag ha nem alszol az ajtó előtt, akkor biztosan lesz valaki előtted. Bejutva meg kell szemlélni az özön embert, elmorzsolni egy szitkot a fogunk között, majd beállni a sorba, várakozni. Mert bizony hosszas és feszült várakozás előzi meg a vérgyűjtő munkaerő megérkezését. Közben persze mindenki azt figyeli, hogy ki volt itt, amikor jött és kik azok, akik utána jöttek. Ez a feszült figyelem az életkor előrehaladtával exponenciálisan növekszik, így tulajdonképpen mindig van legalább egy ember az idősebb korosztályból, aki kronológiai sorrendben le tudja írni, hogy ki ki után érkezett, ráadásul ennek vitás helyzetekben hangot is ad, ezen túlmenően pedig időszakonként meg is szólítja azokat, akik esetleg véletlenül vagy készakarva megtévednének a sorrendet illetően. Akkor pedig nincs apelláta.

A várakozás perceiben egyébként emberi sorsok tárulnak elénk. Az emberek akarva-akaratlanul is beszédbe elegyednek egymással, így hamar kiderül, ki milyen gonddal és bajjal került most a laboratóriumi vizsgálat színhelyére. A paletta meglehetősen színes, három-négy olyan betegséget is megismerhetünk itt részleteiben, amiről addig még csak nem is hallottunk. Megemlítve, hogy valójában én csak foglalkozás-egészségügyi vizsgálat miatt vagyok itt, rögvest a kitaszítottak táborába kerülök, hiszen lényegében semmi bajom, mégis más idejét és a társadalom szűkös erőforrásait pazarlom azzal, hogy csak úgy álldogálok itt. Igyekszem erről nem tudomást venni és fapofával állni a sorban, meghúzva magam és remélve, hogy az imént megismert kórságokkal többet az életben nem fogok találkozni.

Ahogy így morfondírozok, pisaszag csapja meg az orromat. Rögtön eszembe jut, hogy a becsomagolt bolognais üveget vajon tényleg jól rögzítettem-e a táskámban a laptoptöltő és az egér közé. A táskát még jobban figyelem, nehogy nagyobb szögben dőljön meg, mint az kívánatos volna. A pisaszag nem múlik, így hát kénytelen vagyok ráellenőrizni, vajon nem tőlem jön-e az illatfelhő, ezért úgy téve, mintha apró retket takarítanék le táskám aljáról, ellenőrzöm, hogy nincs-e szivárgás. És nincs. Remek. Rendkívül elégedett is vagyok magammal, hogy mindezt milyen diszkréten vittem véghez, de aztán látom magam kívülről a hatalmas táskámmal, ami akkora, hogy amikor egyszer nem vittem be órára, megkérdezték tőlem, hogy hol hagytam a bőröndömet. Mindezt felettébb mulatságosnak találom, majd látván lelki szemeim előtt, hogy mennyire szerencsétlenkedtem itt az elmúlt percekben, el is röhintem magam, de a mellettem álló matróna szúrós tekintete visszatérít az itt megszokott jellegtelen arckifejezés irányába.

Egy óra várakozás és folyamatos táskakontroll után bejutok a tett színhelyére. Itt két hölgy van szolgálatban, az egyik kéri a papírjaimat, illetve a vizeletmintát. Közlöm, hogy csak óvatosan, bontás után meglehetős oregano-esszencia szabadulhat fel némi paradicsomos aláfestés mellett. Vigyorgok, de mivel ő nem érzékeli, hogy bolognais üvegben van a pöss, ezért a poén nem ül. Sebaj. Leülök egy székre, jön a döfés, közben a szakszemélyzet egymással beszélget:

– És hova?
– Nem tudom, valami tengerpartra.
– De jól megy!
– Hát. De ez tudod melyik, akinek régen az a kopasz volt a férje.
– Ko-ho-mo-ho-lyan?

Közben fiolacsere.

– Az. Az a szőke.
– Azt a rohadt! Hát ez nem semmi!
– Jó, mi?
– Durva. Ezt szorítsa erősen egy ideig.

Ez utóbbit már nekem mondja, majd amikor felállok a székről, éles hang visít mellettem:

– Lehet jööönnii! 

Majdhogynem becsokizok attól az ordítástól, amit kint viszont alig lehet hallani. Ennek ellenére nyílik az ajtó, én meg ott állok félig visszaöltözve a kabátba, közben szorítok erősen, ahogy kell, de már jön is be bátortalanul az ajtónál várakozó következő játékos, én meg úgy-ahogy összeszedegetem magam és irányulok kifelé máris, azonmód. Lóg rajtam az ancúg, össze-vissza, bőröndöm a vállamon. Úgy nézek ki, mint valami szerencsétlenebb történelmi fejlődésű ország szakadt zsibvásárosa. Végigvonszolom magam a várakozók között, hogy találnék már valahol egy helyet, ahol terhem letéve szoríthatnék tovább erősen, mert közben biza annyira erőlködök, hogy elindul piros vérem. Szorítok, közben nézem, hogy odakint szakad az eső, csillog az aszfalt. Még öt percet adok neki, utána felöltözök, mintha itt semmi sem történt volna és belevetem magam a mindennapok forgatagába.

Folytatás szerdán reggel: frissen kiértékelt eredményeim után maga A Vizsgálat következik! 

2014. december 5., péntek

Csokizz a Mikulással!

Át kellett volna gondolni című rovatunkban bohókás és egyben zavarba ejtő tevékenységre invitál kicsiket és nagyokat az alábbi csokoládé csomagolása:


Jobb szeretem azt hinni, hogy ezt a tevékenységet mindenki a maga csöndességében szereti lefolytatni. Ha azonban bárki is a Mikulással csinálná, feltétlenül kérdezze meg, hogy a guriga befelé vagy kifelé nézzen. :)