Oldalak

2013. december 31., kedd

Boldog új évet!

A Thozoo naplója szerkesztősége ma estére nagyon kellemes bulizást, a holnapi tisztulást követően pedig nagyon boldog új esztendőt kíván minden kedves olvasójának!


Trüüüüüüü! :)

2013. december 27., péntek

Mit fotóztam 2013-ban?

Újfent elröppent egy mozgalmas esztendő és mondhatom, gyorsabban telt, mint rövid életem során eddig bármelyik. Elég sok minden történt, amit összefoglalni talán nem is lehet egy blogposztban, dehát nem is ezért gyűltünk ma itt össze, hanem azért, hogy bekapcsoljuk a Nagy Digitális Diavetítőt és megnézzük, miket sikerült lefotóznom unalmas, vagy éppen érdekes pillanataimban. Mobilos galériánk következik, az érdeklődők részére: lássuk, mit fotóztam 2013-ban?

Esőt

Hihetetlen nosztalgiát

Időjárást

Nemzeti ünnepünket

Kilátástalanságot

Kalácsot. :)

Tavaszi napsugarat

Kikeletet

Szívhez szóló üzenetet

Hangulatot

Érdekes autómosást

Reggeli fényeket

Minőséget

Vacsorát

Sírig tartó szerelmet

2013. december 24., kedd

Boldog karácsonyt!

A Thozoo naplója szerkesztősége boldog karácsonyt kíván minden olvasójának! Bejgli, ajándékok a fa alatt, halk zene és gyertyafény aranyozza be a mai estét!


2013. december 19., csütörtök

Karácsonyi készülődés

Ma szétküldtem a karácsonyi képeslapokat. Modernül, e-mailben. Ez azután volt, hogy tegnap egész este ezt terveztem, mert a bensőmben remegő hang folyamatosan azt mondogatta: valaki meg fog előzni. És tudtam is, hogy ki fog megelőzni. És ma délelőtt, amikor már majdnem lenyomtam a küldés gombot, meg is előzött. És szerintem valahogy érzi ezt, egyfajta kapcsolat van közöttünk, ami meg nem magyarázható. Nem gond, mindez nem jelent számomra lelki sokkot. Mert hova is sietünk? Nyakunkon az ünnep, de már mindennel elő vagyunk készülve. Igaz, karácsonyfánk még nincs. Mindazonáltal a karácsonyfaizzókat sem próbáltam ki, hogy esetleg valamelyik a 11 hónapos tétlenségben megadta-e magát. Mondjuk ezt nem is szoktam ellenőrizni, izgalommal vegyes várakozás lesz rajtam úrrá mindig, hogy vajon fényárba borul-e a kisszoba, amikor a karácsonyfa díszítésének tetőpontján áram alá helyezzük a műszert. És általában fényárba borul.

A karácsonyfával ellentétben szaloncukor viszont van. Hihetetlen lelki erő kellett ahhoz, hogy ne faljam be azokat a legfinomabb Bonbonetti konzumokat, amik a kamrában vannak eldugva előlem de pontosan tudom, hogy hová. Nem közelítem meg a helyet. Úgy túl nagy a kísértés. Az, hogy a kamrában a rendrakás még mindig nem kezdődött el (amelyhez egyébként már nyers férfi erő kell) csak azért lehet, mert én nem megyek a kamra közelébe. Főleg annak a pontnak a közelébe nem vagyok hajlandó menni, ugyanis felesleges saját magam számára válogatott kínokat gyártanom. "És ne vígy minket kísértésbe." Ugye.

Az ajándékok? Ne is kérdezd. Arcpirító összegeket kérnek a semmiségekért is. Nincs jelentősége, rákészültünk előre. Rendkívül előrelátók vagyunk, így nem érhet minket meglepetés. Legalábbis egy hónappal ezelőtt még ezt gondoltuk, most már rájöttünk, hogy a kufár nem enged a hasznából egy fillért sem. Egy kufárral nem lehet alkudozni. A kufár az kufár, hiába akarod te megvenni októberben a karácsonyfa alá szánt ajándékot: nem kapod meg olcsóbban. Mert minden kufár kitanult és portékáját csak megfelelő haszon fejében bocsátja áruba.

Persze vásárolgattunk. Csak úgy. Elkapott bennünket a karácsonyi láz, így aztán több éves gondolkodás és sohanemvásárlás után végre megvettünk egy ajtódíszt. Csak hogy hangulatba kerüljünk. Jól megnyomtuk, volt vagy 800 Forint. Vélhetően a csillogás és a sok karácsonyi gömb indíthatta arra a mátkámat, hogy a hó-spray és az annak felfújásához szükséges minták irányába induljon, de én úriember módjára közöltem vele, hogy talán nem kellene felborítani a lakásunkban uralkodó konzisztenciát ilyen földi hívságok miatt, így ha lehet, gondolja át, mit is szeretne valójában. Átgondolta. Nem vettünk hó-spray-t, és a felfújásához szükséges mintákat sem.

Eképpen állunk tehát. Így várjuk az ünnepeket. Mindent összevetve van még egy pár nap, amikor lehet egy kicsit kapkodni, esténként megpihenni. Használjátok ki ti is!


2013. december 13., péntek

A közönség segítsége

3 nap múlva lejár a hűségidőm a mobilszolgáltatónál. A lehetőségek egész tárháza tárul elém és nagyon nem ártana átgondolnom, hogy a következő két évre tulajdonképpen mit is tervezek. Négy életképes alternatíva közül választhatok:
  • minden marad úgy, ahogy van: jelenlegi szolgáltató a jelenlegi telefonnal, a jelenlegi tarifával, vagy
  • átmegyek másik szolgáltatóhoz és újrakezdem az életemet, vagy
  • marad a jelenlegi szolgáltató a jelenlegi telefonnal, de olcsóbb tarifával, vagy
  • marad a jelenlegi szolgáltató a jelenlegi tarifával, de vásárolok egy új készüléket.

Az Xperia Mini Pro-n érzékelhető a kor. A hardver így két év távlatából nem mondható olyan ütősnek, mint amilyen akkor volt, amikor vettem. Ez már csak így normális. Természetesen nem is én lennék, ha nem vetettem volna szemet a következő áldozatra, ami nem más, mint egy új Xperia:

Xperia SP

A 12 ezerért elhozható masinában minden földi jó benne van, amit egy korszerű mobiltól elvárnék, de még nem döntöttem el, mit is akarok valójában. Tény és való, hogy csábító az új ketyere, de még egyelőre elvagyok a mostani telefonnal és inkább az alacsonyabb tarifa felé csábulnék el, de olyan nehéz a döntés...

Segítetek?

2013. december 2., hétfő

Programozási versenyen jártunk

Mi sem jobb egy átmulatott éjszaka után, mint hajnali ötkor felkelni és elindulni Debrecenbe, programozási versenyre. Én is ki voltam égve, de kis versenyző csapatom meg méginkább, bár jól titkolták. A hajnali párában vártuk Májkit, hogy megérkezzen parkoló autónkhoz. Nem jött, ezért körbenéztem, mit látok. Annyira pislogtam a sötétben, hogy a város végén posztoló papírrendőrről azt hittem, hogy na, ott van a Májki. De nem, mert mindeközben a hátam mögött ballagott. Kocsiba be, majd elindultunk Debrecen felé, útközben a másik két versenyzőt (Pisti, Laci) is felvettük a bikás háznál. :) Így lett megadva a GPS-koordináta: bikás ház. Jóvanakkor.

Hatalmas fene köd lett, ahogy haladtunk előre. Akkora köd volt, mint egyszer! Azt se tudtam, hova figyeljek, de ez nem gátolta meg Pistit abban, hogy a legutolsó, általa ismert jugoszláv kerékpáros körverseny mind a 12 körét részletesen leírja számunkra. Ki hogyan veszítette el a sárga trikót, ki melyik körben és hogyan tekerte a kerékpárt, hegymenet, lejtmenet, minden volt. A Hajdúszoboszló-Debrecen távot tulajdonképpen ezen ismeretek befogadásával töltöttük.

A versenyhelyszínt gyorsan megtaláltuk. Ingyenes parkolás. Szépen bevonultunk az épületbe (egyesek szerint úgy nézett ki, mint egy modern imahely), majd mivel meglehetősen korán érkeztünk, lepakoltuk a cuccot vagy hat székre. Világosan látszott, hogy melyik az a sarok, amelyiket birtokba vettük. Rögtön feltérképeztük, hogy van-e nyílt wifi. Nem volt. Kérdeztem ott egy embert, hogy neharagudjonmár, jónapotkívánok, nem lesz itt nyílt wifi? Azt mondja nem haragszik, szokott lenni, ámbátor most nem lesz, mert ilyen módon is próbálják megakadályozni a tanárok és versenyzők között való kommunikációt. Hát, ettől nem lettem boldogabb – nem mintha nem lennék a fair verseny híve, de ily rútul eltiltani minket a világhálótól a várakozás perceiben, nos, ez mégiscsak borzasztó.

A webes regisztrációt követően megejtettük az újabb regisztrációt a regisztrációs asztalnál is, a csapattagok itt is ráírták a nevüket egy papirosra. Ezután még vitatkoztunk ott egy sort a napközben esedékes pizzák számáról és áráról, majd beültünk tíz óra magasságában egy hatalmas előadóba, ahol újra kitöltöttünk egy regisztrációs lapot a csapattagok nevével és adataival. Ekkor úgy gondoltam, hogy ez a három regisztráció már elég lesz. :) Elindult az ismertető, jöttek-mentek emberek, majd ezt követően a csapatok elvonultak az 5 órás megpróbáltatásra.

Mert kérem megpróbáltatás volt ez a csapatoknak is, de ugyanakkor a kísérőknek is. Wifi nélkül még csak egy jót netezni se lehetett. Bár volt egy terem nyilvános számítógépekkel, de ott értelemszerűen nem jelentkeztünk be mindenféle weboldalakra mindenféle jelszavunkkal, annál már rafináltabbak vagyunk. Így aztán nem maradt más hátra, mint a várakozás. Telefonom lemerült (megint ugyanaz a baja, mint májusban), így aztán békésen szunyókálni kezdtem. Az italautomatából aprópénzért kinyert kávéfőzet se igazán hozta meg a hatását, olyan békésen pihegtem egy ergonómiailag erősen kifogásolható széken, hogy arra jelzőt még keresve sem lehet találni. (Ennek megfelelően ma alig tudtam menni.)

A verseny alatt folyamatosan lehetett követni a csapatunk eredményét: mennyi feladatot adtak be, mennyi feladattal próbálkoztak adott pillanatig sikertelenül. Ez mondjuk nagyon tetszett. Az utolsó egy órában befagyasztották az eredményjelzőt (képletesen értve, nem azért, mert túlmelegedett), így az utolsó óra eseményeit nem tudhattuk, eképp izgalmassá téve az eredményhirdetés előtti perceket.
 

Ólomlábakon járt az idő. Eme fenti folyosóképet láttam órákon keresztül. Délután irdatlanul besütött a nap és vakított a napfény. Ez akkortájt volt, amikor kissé meg is szunnyadtam, de szerencsére hirtelen 15.30 lett és véget ért a verseny. A csapatom ekkor a 10. helyen állt éppen. Annak, hogy nem csípték meg az első két hely valamelyikét, csak az lehetett az oka, hogy egész nap nem kaptak enni, mert – ki tudja, hogy miért – nem érkezett meg a megrendelt pizza hozzájuk. Pisti úgy gondolta, hogy az erről az esetről eszébe jutott történetet (ami egy francia körversenyen történt borzalmakat írt le részletesen) mindenképpen meg kell osztania az én jobb fülemmel. Májki ekkor már az ajándékba kapott lufival játszott, kb. 15 évet elengedve az életkorából, Laci pedig könyörgően nézett rám. :) 

Az eredményhirdetés az ekkor már kiégett csapatok számára meglehetősen hosszúra és durvára sikerült. Azzal kezdődött, hogy egy másfél órában ismertették a feladatok lehetséges megoldásait. Ez kb. az első fél órában ért valamit, utána mindenki ledobta a láncot és az én környékemen a hangosítás ellenére se nagyon hallottam és fogtam fel ebből semmit. Mindenki nyüzsgött, mozgolódott. Odakint a sűrű éj vett körbe bennünket, ez látszott a hatalmas ablakokon. A feladatok megoldásának ismertetése után jött az eredményhirdetés előtti dékáni beszéd, majd végre a várva-várt eredményhirdetés, Erről viszont már többen haza is mentek, még olyan csapatok is, akik nyertek volna valamiféle díjat, ez mondjuk eléggé érdekes volt a számomra.

A legvégén a 11. helyen végeztünk, ámde oklevelet úgy kaptak a srácok, hogy a 9. hely volt megjelölve, mivel a DEIK-hez közel álló középiskolákat emberi számítás szerint kiemelték az értékelésből. Miximum&&Manimum – ezt kell keresni ebben a táblázatban, ez volt a kis csapat neve. Érdeklődők számára a feladatok betűjelére kattintva maga a feladat is elolvasható, opcionálisan megoldható. A zöld mezővel jelzetteket tudták megoldani a fiúk, a pirossal jelzettekbe belefogtak, próbálkoztak, de nem adta a gép.

Miután a lefagyott autó felolvadt kicsit, elindultunk haza. Navigáltunk a töksötétben. Szerencsére köd éjszakára nem ereszkedett alá. A hatalmas sötétségben túlzottan sok történetet már nem hallottunk Pistitől, a körversenyek is elfogytak, helyét a becsült hazaérkezési idő számítgatása vette át a hátralévő kilométerek, a sebesség és az aktuális idő függvényében. Elfáradtunk mindannyian (ki ebben, ki abban), de megérte: jó nap volt, srácok, remélem, hogy örömmel emlékeztek majd rá évek múlva is! :) Én biztosan.

Szalagavató 2013

Négy éve ezt írtam naplóm hasábjain:
Négy év múlva megint a saját osztályom szalagavatóján veszek részt – de hogy kikkel? Azokat a srácokat még nem is ismerem. De hamarosan eljő az idő, szeptemberben újraindul a körforgás, és minden kezdődik elölről.

Hát, elölről kezdődött. Olyannyira, hogy újra eltelt négy év és szombaton este ünnepélyes keretek között tűztem fel a szalagot az akkor már ismerős srácoknak és lányoknak. Nem volt itt semmi cicó: szalagot feltűztem, nekem is feltűzték, plusz kaptam egy üveg Bourbon Whiskey-t. :) A kollégák csak holmi virágcsokorral emlékeznek, amíg el nem hervad, az én bourbonöm viszont elálldogál még egy darabig (mondjuk úgy, érik, nemesedik), mire ráveszem magam arra, hogy töltsek belőle. Ezeket a dolgokat különben se lehet elkapkodni, ott van például Pisti, aki kicsit elkapkodta, aztán azóta is megállás nélkül jugoszláv kerékpáros körversenyekről beszél, fene se érti. Bence meg annyira belelovallta magát a szerepbe, hogy nem tudta áttűzni az ingemen a szalagot, ezen kínjában hozzáfogott röhögni, a maradék erő is kiszaladt belőle törtidő alatt. Ezen én is röhögtem utána, így együttes erővel röhögtünk a szalagtűzés végén. Közben elhangzott tőle, hogy kalács, ennek folyományaként megint csak röhögtünk. Szóval a pillanat, az meghitt volt.

K.12.C osztály, 2013. november 30.

Éppúgy a pezsgős köszöntés, ami majdnem jól kijött, csak kár, hogy mire magasröptű, kidolgozott és magvas gondolataimat elővezettem, addigra már többen el is felejtették, hogy volt itt olyan, hogy pezsgő. Kissé nem volt szinkronban a pezsgőosztás és -fogyasztás a beszéddel, no de nem minden negyedik évben jöhetnek ki flottul a dolgok. Kajszára sikerült, mert most a tánc előtt volt a pezsgős köszöntés és méltatás, nem pedig tánc után, amikor már mindenkiben lement a szint. Itt most mindenki sietett, kapkodott, én magam még a táncról is lemaradtam, mert az éj leple alatt poharat vadásztam, hogy legyen a kedves vendégeknek. Még mindig jobban jártam, mint az az osztályfőnök, akitől ellopták a 100 műanyag poharát és pezsgőt se tudott kínálni. Ilyen is megesik. (Különben is, kinek kell ellopás céljából 100 műanyag pohár?)

Összevetve mindent, felmerülhet a kérdés, hogy megérte a négy év? Megérte. Legjobban egy hozzám odalépő, elérzékenyült szülő erősített meg ebben, akiben megláttam valamit abból külső szemlélőként is, hogy mennyire szeretheti egy anya a gyerekét és hogy ez a rendezvény, aminek a szervezése már hónapokkal ezelőtt elindult, mennyit tud jelenteni nekik. A szülőknek. Azoknak, akiknek a gyerekeit nap mint nap tanítjuk, mégis ilyen szép egységben, a színpadon állva, felnőttként együtt jóformán csak ekkor láthatók. Vissza-visszadereng ez a pillanat, ahogy a kezemet szorítva úgy áll, hogy a fia ne lássa őt, miközben örömében sír és csak azt mondja: köszönöm, köszönöm, köszönöm...

Sajnos az este folyamán nem tudtam maradni, csak este 10 óráig. Szégyen, s gyalázat, de a sors egy másik rendezvényt iktatott be a rá következő napra, amelyre már korán, hajnalban indultunk. Hogy ez mi volt és hogyan sült el, annak részletezésére várnotok kell a következő bejegyzésig. :) Ígérem, hamarosan jön. :)

2013. november 23., szombat

Pinball FX2 asztal megaakció!

Kötelességemnek tartom bejelenteni minden flipperőrült számára, hogy a Humble Bundle weboldalon, a heti vásár keretében még több, mint 5 napig jóval ár alatt lehet pályákat vásárolni a Pinball FX2 játékhoz azoknak, akik Steam accounttal bírnak és azon keresztül szerezték be a játékot.

Amit a csomagban kapunk

A Pinball FX2 egyetlen ingyenes asztala (Sorcerer's Lair) így továbbiakkal bővíthető ki, az alábbiak szerint:

  • 1$-ért (ami jelen árfolyamon 220 Ft) 11 asztalt (2 csomagot + 3 különálló asztalt) kapunk, aminek eredeti ára 8.700 Ft lenne, a kedvezmény mértéke észveszejtő: 97,4%
  • legalább 6$-ért (jelen árfolyamon 1.320 Ft) pedig 23 asztalt (a fentebb említett 11 asztalt + 3 csomagot, amelyben 3×4 darab, szuperhősök és Star Wars témakör köré csoportosuló asztal van) kapunk meg. Eredeti ára: 17.700 Ft lenne. A kedvezmény: 92,5% (na, ez sem kevés).
Érdemes tehát lecsapni az ajánlatra, az 1$-os ajánlatot egyenesen bűn kihagyni a rajongóknak. Hitelkártyával vagy PayPal-on keresztül tudunk fizetni az asztalokért. Fizetés után már csak össze kell kapcsolni a megvásárolt tárgyakat Steam fiókunkkal és a játékban rögtön látszanak és játszhatóvá válnak a megvásárolt asztalok. 

Jó játékot mindenkinek! :)

2013. november 21., csütörtök

Winampvége

16 éves lehettem, amikor az MP3 formátum bekerült a köztudatba. A tömörített, kis helyet foglaló zenét hatalmas figyelem övezte, sokan vágytak egy olyan számítógépre (köztük én is), amelyik képes eredeti minőségében megszólaltatni a zenét. Hatalmas előrelépés volt a zeneszámok ilyen módon való tárolása a kazettás korszak után. Nem sokkal ezután egy WinAMP nevű programot kaptam floppylemezen, de ekkor még nem tudtam felmérni, vagy értékelni, hogy ez nekem mire is lenne jó, mivel a számítógépem egyáltalán nem volt alkalmas az MP3 fájlok lejátszására. Később, a technika fejlődésével egyre gyorsabb számítógépeket használtam, és a Winampnak igen nagy szerep jutott az életemben. Olyannyira, hogy amióta zenét hallgatok számítógépen, csak vele tettem ezt. Imádom benne a gyors keresést, imádom, hogy szépen szól és hogy különböző skinekkel lehet feldobni a kinézetét. Véleményem szerint a legjobb PC-s lejátszó, amennyiben audio vonalon vizsgálódunk. A videólejátszóját nem szerettem, soha nem is használtam, a hangfájlok viszont kivétel nélkül hozzá voltak társítva.

A Winamp utolsó verziója: 5.66

Kb. másfél éve észrevettem, hogy az addig olyan szorgosan érkező frissítések elmaradnak a szoftverhez. Legutolsó telepítésemkor is egy viszonylag régi verzió volt letölthető belőle a hivatalos weboldalról. Ma pedig villámcsapásként ért a techportálokon keresztülfutó hír, hogy 16 évvel a megjelenés után leállítják a Winamp fejlesztését. Nincs több új verzió, nincs újabb plugin, a médialejátszó, ami az életem részének tekinthető, nincs többé. Annyira nincs, hogy még a winamp.com is megszűnik létezni december 20-a után.

Természetesen alternatív forrásokból ezután is beszerezhető a Winamp és használható is mindaddig, amíg az újabb és újabb operációs rendszerekkel kompatibilitási hibák nem kezdenek el megjelenni, viszont új verzióra, hibajavításra már nem kell számítani, mivel nem lesz.

Bár a fiatalabb generációnak semmit nem mond már a Winamp név, én nagyon-nagyon sajnálom, hogy múzeumi darab lesz belőle, és hogy egy bölcs embert idézzek, "pár év és a Winamp képét is be lehet tenni a diavetítő, a kazetta és a floppy képei mellé, hogy ki emlékszik még rá". Egy korszak ért véget, pajtások, ma emiatt kizárólag lassú dalokat hallgatunk a Winampban, eképp siratván azt. Én addig használom, amíg lehet. Hűség, nosztalgia és december 20-a után már retró életérzés.

Viszlát, Winamp!

2013. november 13., szerda

Az első adomány

Nálam a reggeli tortúra része az éjszaka folyamán érkezett elektronikus posta átmazsolázása. Az ember azt hinné, hogy éjszaka mindenki alszik, de ez valójában nem így van. Szerencsére! Mert nem aludt az a kedves ember se, aki a minap 7 perccel hajnali négy előtt nem volt rest egy szívemnek oly kedves összeget adományozni a Diffy 3 kapcsán. Erről pedig e-mailben értesülök, így hirtelen nem is tudtam, hogy még alszom, vagy jól látok, amikor a levelet olvastam. Akárhogy is van, adományt kaptam, így őt tekintem az első komoly adományozónak a játék történetében. Csak remélni tudom, hogy sokan követik majd a példáját (el tudnék képzelni minden reggel vagy 5-6 ilyen üzenetet). Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire jól tud esni.

Neki, mint hallgatag jótevőmnek (és mindenkinek, aki a jövőben úgy dönt, hogy adományával támogatja a játékot) álljon itt egy hatalmas köszi:

Hálás köszönet!

Szoftver-nagyhatalom leszek. :)

2013. november 11., hétfő

Hóközepi aktuális

Kissé nehezen indul ez a hónap. Kissé sok a tennivaló. Az előző postban kifaragott tököt pár napja helyeztem el az udvari csillagkomposztáló (=ganajdomb) legtetejére, hogy ott rémítgessen minden arra járót feketére penészedett szájüregével, amelyből igazi halloweeni hangulatot árasztván minduntalan muslicák hada rajzik kifelé. Rendkívüli horror.

TrackMania 2 sorozat
Arra jutottam, ahogy végiggondoltam az elmúlt napokat, hogy rendesen elkapott a gépszíj: ugyan sokat nincs időm játszani, de gyűjtöm a Pinball FX 2 flipperpályákat, hol kedvezményesen, hol kedvezmény nélkül vásárolok. Szert tettem a Trackmania 2 sorozat tagjaira is (Canyon, Stadium, Valley), ezekben próbálok a lehető legjobb lenni, bár akik online versenyeznek velem, nem feltétlenül érezhetik úgy, hogy ez maradéktalanul sikerült is. De ez persze pusztán érzéki csalódás. Egyszerűen arra jöttem rá az elmúlt hetek után, hogy biztonságosan vezetek: sajnos sokszor nem nyomom úgy a gázt, ahogy lehetne, vagy kellene, így aztán értékes tizedmásodpercektől esek el. Ha meg padlóig nyomom a gázt, akkor biztosan fejreállok a versenygéppel. Be kell látnom, hogy az utánam következő generáció sokkal jobb ezekben a dolgokban. Tegnap egyikük egyenesen azt mondta, miután megkérdeztem tőle, hogy nem-e unja a velem való játékot (ugyanis minduntalan nyert), hogy "nem, gyakorlásnak jó lesz ez is". Kösszépen. :) Be kell látnom, hogy én már csak a középkorúak futottak még táborát erősítem.

Mivel sokat ülök, ezért meglehetősen terhelem is az ülőhelyemet. Ez nem csoda, mivel nem vagyok éppen a pehelysúlyú versenyző. Majdnem napra pontosan 5 évig húzta (kisebb megszakításokkal) az eredetileg kéknek vásárolt, de később szürkévé vált ülőalkalmatosságom. Helyét a háztartásban egy új bútordarab vette át, ami az Edison névre hallgat. A perforált textilbőr borítású, igazán modern formatervvel ellátott, beépített hintamechanikás, karfás főnöki forgószék jelenleg a legkényelmesebb ülőbútor a háztartásban. Remélem, hogy az előzőnél azért tovább húzza, amit vételárából igencsak melegen ajánlok neki. Különben dühbe jövök. Meglepő, de végignéztem a neten, több helyen 10.000 Ft-tal drágábban lehetett volna megrendelni (+szállítás), mint amennyiért mi bútorboltban megkaptuk.

Nos, ez is ritka manapság.

Hát, hirtelen ennyit. Amint valami érdekesség történik, feltétlenül jelentkezem!

2013. október 29., kedd

Tök jó!

Húúú!

Most megijedtetek, ugye? Erre biztosan nem számított senki! Meg kell mondanom, pár nappal ezelőtt még én sem, de úgy sikerült, hogy beneveztem egy internetes tökfaragó bajnokságra és muszáj volt előállítanom ezt a remekművet. :) Olyan jól sikerült, hogy éppen semmi rémisztő nincs benne, sőt, azt kell mondjam, hogy a kis idióta tekintetű tökfej inkább csak mosolyt csal a nézelődő arcára, ahogy ott az avarban bujkálva riogatni próbál. 

A remekmű világosban

Az amerikai kultúrkörből átszivárgó Halloween ünnepkörre még soha életemben nem csináltam töklámpást, de azt kell mondjam: nem is olyan egyszerű ez, mint ahogy azt első látásra gondolja az ember. Nem kimondottan Halloween-tököt faragtam, hanem holmi takarmánytök volt, mi kezem ügyébe akadt, így igencsak erőltetni kellett a kést, hogy a megfelelő alakzatokat ki tudjam vájkálni a kemény héjából. Kb. 1 órányi munkával sikerült előállítani ezt a remekművet és – mint első töklámpásra – igencsak büszke is vagyok rá.


Talán nem is baj, ha nem rémisztget bennünket, csak mosolyt csal az arcunkra. Jövőre újra megpróbálom, ha tök lesz a közelben, hátha akkor kissé mérgesebb szemöldököt sikerül húznom neki! :) 

2013. október 22., kedd

Pinball FX 2

Eljött az ősz, így egyre inkább beszorulok a szobába. Persze csak akkor, amikor éppen nem a tonnányi lehulló falevelet kapargatom össze az udvaron, azért, hogy ne nézzen ki úgy a környék, mint ahol nem laknak. Bár közeledik a Halloween-ünnepkör, aminek kapcsán pont aktuális, ha a hideg őszi szél elsárgult faleveleket fújkál ide-oda az udvaron, én mégis ilyen rendmániás vagyok.

Ám igazából nem erről akartam írni, hanem arról, hogy ezek a hűvös őszi napok is tartogathatnak meglepetéseket. Nekem személy szerint az volt megírva, hogy újra összefussak egy régi szerelmemmel. Mit mondhatnék... meglepett a találkozás, de ugyanakkor örültem is neki. Hiszen ki ne lett volna gyerekkorában szerelmes a flipperekbe? Én fülig szerelmes voltam, írtam már eme blog hasábjain egy rövid értekezést erről. Egy hete pedig szembesültem azzal, hogy van új a Nap alatt és megismerkedem a Pinball FX 2 nevű szoftvercsodával.

Pinball FX 2

A játékhoz a Steamen keresztül jutottam hozzá: ingyenesen letölthető és a letöltés után 1 pálya (Sorcerer's Lair) ingyenesen és korlátlanul játszható. Az üzleti modell akkor kezd megmutatkozni, amikor már kezdjük megunni az asztalt, amin játszunk és valami újra vágyunk. Ekkor ugyanis vásárolnunk kell. Számos pálya közül választhatunk, amik egyenként 2,99 Euroba kerülnek (kb. 900 Ft), de van lehetőség 4 pályát tartalmazó csomagokat vásárolni 9,99 Euroért is (kb. 3000 Ft). Ahhoz képest, amennyi szórakozást egy-egy pálya nyújt, ez az összeg csak első hallásra tűnhet soknak, ugyanis amilyen gyönyörű ez a játék és amennyire tényleg azt nyújtja, amire egy flipper-rajongó vágyik, valójában aprópénz.

A játékkal csak óvatosan kell bánni. Annyira addikt, hogy simán mellette ülök 2-3 órát anélkül, hogy feltűnne az idő múlása. Ráadásul most még inkább küzdök vele, ugyanis volt, aki úgy gondolta, hogy megy ez a golyólövöldözés nekem, mint a nagyoknak és benevezett egy bajnokságra, ahol ugyan sereghajtó vagyok még, de érzem, hogy ezen a héten bejön a Nagy Kombó, aminek következtében a lista elejére száguldva porig alázok mindenkit.

A Shaman asztal

A játék irányítása szerencsére olyan egyszerű, mint a faék: egy-egy billentyű a karoknak, egy-egy billentyű a bal- és jobb oldali lökdösésnek, illetve egy a vertikális irányú lökésnek, illetve egy a kameraváltásnak (8 kameraállásból választhatunk). A feladat pedig nem változott (szerencsére) az előző generáció óta: minél tovább fenn tartani a golyót és minél több kombót, módot és mini-játékot megcsinálni, ezzel növelve a bónusz-szorzót és a pontszámunkat. A golyó fantasztikus sebességű száguldásának következtében szükség lesz minden egyes apró reflexünkre, hogy megadott idő alatt a megadott lyukba vagy sínre juttassuk azt, éppen ettől élvezetes a játék. A pályák nincsenek túlbonyolítva, de nem is egyszerűek, ráadásul mindegyikhez leírást is találunk, amelyben elolvashatjuk, hogy mikor hová érdemes lődözni a golyót és az egyes módokhoz hogyan jutunk hozzá. Rövid leírást a játékban találunk (ezt kb. 2 óra játék után érdemes elolvasni, amikor már képben vagyunk), illetve egy 6 órányi játék után hosszabb leírást a Zen Studios blogján böngészhetünk végig. Mindenképpen megéri ezeket a leírásokat végigolvasni, de csak azután, ha már tudjuk, hogy mit várhatunk egy-egy pályától, mi hol van, mert egyébként nem feltétlenül értjük vagy jegyezzük meg az összes lehetőséget. (Na és persze nem árt, ha tudunk angolul.)

A játék egyébként magyar fejlesztés, a játék Credits részében feltűnően sok magyar nevet olvashatunk. Éppen ezért minőségi munkáról van szó: anélkül, hogy a játékot kipróbáltad volna, hiába írok itt bármit. Egyszerűen fantasztikus, flipper-rajongóknak kötelező. Ha megtehetitek, támogassátok a fejlesztőket azzal, hogy megvásároltok egy pár asztalt. Én egészen biztosan így fogok tenni.


2013. október 13., vasárnap

SSD a házban!

Megmondom a frankót: sokkal előbb szerettem volna jönni ezzel a bejegyzéssel, amelyben végre lemérem az SSD sebességét a merevlemezhez képest, de a rengeteg operációsrendszer-frissítés, és a szervizcsomagok meg miegyebek hada csak mára kezdett lenyugodni, így csak most tudok mérni egy igazi leállítást, újraindítást. Igaza van minden nagyhajúnak, aki azt mondja, hogy a mérés nem lesz teljesen objektív, hiszen egy leharcolt rendszer merevlemezről való lemezolvasási sebességét és elérési idejét vetjük itt most össze egy viszonylag frissen telepített rendszerrel, azonban azt hiszem, hogy (végigolvasva több tesztet) magam is csak megerősíteni fogom azt, amit már oly sokan, oly sok helyütt. Ez pedig nem más, mint hogy egy SSD beszerzése drámaian (és itt a szó legszorosabb értelmében kell ezt venni) meg tudja lökni a rendszer teljesítményét. Ha ezt használjuk rendszerlemezként, hihetetlen dolgokat produkál a számítógépünk. Másodpercek alatt a nulláról elinduló operációs rendszer, 1 másodperc alatt betöltődő programok, villámgyors váltás az Alt-Tab-bal (akár teljes képernyőn futó játékprogramból ki az asztalra, majd onnan vissza), töltögetés és kerregés nélkül. Valóban hatalmas gyorsaságra számítottam, de ennyire talán nem gondoltam ezt komolyan. Teljes mértékben meglep, hogy mire képes ez az eszköz és hidd el: hiába olvasol róla, meg hiába tudod, hogy "gyorsabb mint a vinyó", ezt látni, sőt érezni kell.

Összehasonlító táblázatunk ím eképpen alakul:

EseményMerevlemezSSD
A rendszer huzamos használatát követő leállítás 39 mp (Kijelentkezés)
62 mp (Teljes leállás)
20 mp (Kijelentkezés)
23 mp (Teljes leállás)
A rendszer elindítása 32 mp ("Üdvözöljük!" megjelenik)
67 mp (Asztal megjelenik)
12 mp ("Üdvözöljük!" megjelenik)
15 mp (Asztal megjelenik)
Teljes elindulás
(Csevegőprogram + levelező + vírusirtó + Daemon Tools + Steam + Nvidia Control Panel + Google Drive)
4 p 5 mp (Indítástól)
2 p 58 mp (Az Asztal megjelenése után)
28 mp (Indítástól)
13 mp (Az Asztal megjelenése után)
Alkalmazások egyszerre történő elindítása
(C# fejlesztőkörnyezet + Google Chrome 4 lappal + FireFox 1 lappal + Total Commander + Corel PaintShop Pro Photo X5)
1 p 16 mp (Az utolsó (PaintShop Pro) program betöltéséig)16 mp (Az utolsó (PaintShop Pro) program betöltéséig)

Azért, hogy mindezt szemléletesen is ábrázoljam, ím egy diagram, ahol a kék sávok azt mutatják, mennyit kellett egy-egy műveletre várni merevlemez esetén, a narancs színű sávok pedig az SSD-vel történő várakozási időket szemléltetik.

Különbség a HDD és az SSD sebessége között

Megszemlélve a diagramot, jól látható, hogy minden indításkor betöltődő programmal együtt a rendszer 28 másodperc alatt üzemkész. Igazából már 15 alatt is, szóval nyugodtan lehet kattogni, de úgyis annyi ablak meg miegymás megjelenik, hogy azt a pár másodpercet már ki tudom várni. A 245 másodperces, indítástól a betöltődés végéig tartó idő helyett 28 másodperc! Ha százalékosan akarnám kifejezni, akkor az eddigi indítási időnek mintegy 11,4%-át kell csak várnom, mire a rendszer munkára fogható. A legnagyobb előny nyilván ott mutatkozik meg, ahol a merevlemez elvérzik: amikor a fejet mozgatja ("kerreg" a vincseszter), azalatt töltés nincs, csak fejmozgatás, így az rengeteg időt jelent. Mivel az SSD-ben nincs mozgó alkatrész, ezért ez is az oka, hogy gyorsabb az eszköz. Meg egy csomó minden más is (alapvetően más, gyorsabb technológia), melyekre részletesen most nem térünk ki. Csak arra, hogy mennyivel gyorsabb, ami az eddigiekből szerintem szuperül kiolvasható.

Örülök! :) Októberben karácsony, ilyen is ritkán van! :D

2013. október 9., szerda

Holnap: SSD a házban

Sikerült szert tennem egy SSD-meghajtóra. Illetve hát majdnem. A holnapi napra erős jelleggel ígérték be nekem az eszköz szállítását és remélem, hogy nem fogok csalódni, mert annyi bizonyos, hogy lelkileg kissé összetörök, ha nem lesz ebből semmi. Annyira jó arc nem vagyok sajnos, hogy ingyen jussak hozzá a kütyühöz (dolgozom rajta), minekutána kellemes pénzösszeget adtam a termékért. Szívből remélem, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket!

2011. július 2-án, tehát immáron 830 napja nyűvöm a jelenlegi rendszert. Bár karban van tartva, mégis érzem, ahogy az idők során lerakódott szenny s mocsok (frissítések, telepítés, eltávolítás stb.) gátol már engem a mindennapi munkában. Lassú és lomha a programok indítása, a komplett rendszer indításáról meg ne is beszéljünk... az valami katasztrófa. És éppen ezek azok az okok, amik miatt úgy gondoltam, hogy az új telepítést már nem merevlemezre, hanem SSD-meghajtóra óhajtom megtenni, ami után a számítógépem visszanyeri régi fényét és úgy megy majd, mint az őrült.

A termék

Azért, hogy az új telepítés összehasonlíthatóvá váljék a jelenlegi rendszerrel, végeztem egy kis mérést, amit az új rendszer telepítése és beállítása után, immáron SSD-vel újra elvégzek majd. Lássuk, mi jött ki merevlemezt használva egy 2 és fél éve telepített rendszeren.

A rendszer huzamos használatát követő leállítás 39 mp (Kijelentkezés)
62 mp (Teljes leállás)
A rendszer elindítása 32 mp ("Üdvözöljük!" megjelenik)
67 mp (Asztal megjelenik)
Teljes elindulás
(Csevegőprogram + levelező + vírusirtó + Daemon Tools + Steam + Nvidia Control Panel + Google Drive)
4 p 5 mp (Indítástól)
2 p 58 mp (Az Asztal megjelenése után)
Alkalmazások egyszerre történő elindítása
(C# fejlesztőkörnyezet + Google Chrome 4 lappal + FireFox 1 lappal + Total Commander + Corel PaintShop Pro Photo X5)
1 p 16 mp (Az utolsó (PaintShop Pro) program betöltéséig)

Azért a 4 perc 5 másodperc enyhén durva, ezalatt gyakorlatilag semmit nem lehet csinálni, csak darál és darál a rendszer megállás nélkül. Hozzá kell tenni, hogy alapvetően a lemezműveletek azok, amik megfogják a gépet. Egy-egy nagyobb játék indítása után percekig dolgozik, mire helyreáll a rend a virtuális és a fizikai memória között (ekkor lehet mellette dolgozni), ez a kerregés viszont engem már rettenetesen zavar, így vélhetőleg holnap a Megváltás jön el egy ilyen kis, 52 és fél grammos eszköz formájában.

Nyerő hasonlat. :)

2013. október 1., kedd

Icy Tower 2

Van már annak 4 éve is, hogy egy sikeresen abszolvált egyetemi félév után újra felfedeztem magamnak az Icy Tower nevű játékot, amit több hetes megállás nélküli játék követett. Aztán az idő repült, én és Harold pedig oly sok kaland után eltávolodtunk egymástól. Egészen a múlt hét végéig, amikor valamit kerestem a blogon és előkerült a fentebb linkelt cikk. Benne az Icy tower weboldala. Kattintok már! – gondoltam magamban és persze azon nyomban megpecsételődött a sorsom. Újra szerelmes lettem. Hölgyeim és Uraim, van szerencsém bemutatni az Icy Tower 2-t, rögtön három új köntösben!

Három szuper játék - sajnos három különálló alkalmazás

Töltöttem volna lefelé PC-re, mint az őrült, de rá kellett jönnöm, hogy a kor szellemének megfelelően a programozók már csak iOS és Android alá dolgozták ki remekművüket. REMEKMŰ – így, csupa nagybetűvel, ugyanis letehetetlen, megunhatatlan. Én mindig úgy indulok neki, hogy na most, most aztán megmutatom, hogy el lehet érni a 400-as szintet. (Ha az megvan: ötszázas szintet.) Újra és újra belefogok, egészen addig, amíg észreveszem, hogy hajnali egy óra, a telefon már 10 perce is dumált, hogy le fog merülni, de még egy belefér, lehet nyomni. Nekem legjobban a sima Icy Tower 2 tetszik: a másik kettő sem rossz, de alapvetően mégis csak az eredeti tornyos kaland az igazi. Talán így Halloween közeledtével a Zombie Jump-ot is érdemes kipróbálni (már csak a hangulat végett).

A játékban nagyon tetszik, hogy azon túlmenően, hogy ész nélkül ugrálunk (azért a 300. emelet környékén már némi agymunka is szükséges) pénzérmeket lehet gyűjteni, amiket különböző jóságokra lehet beváltani. Szuper rakétára, ami kezdetben a 200. szintre visz fel, javítani lehet a megrongált torony stabilitásán, lehet növelni a pénzek értékeit, új ruhát és sapkát lehet adni Haroldra és számos egyéb kütyüt lehet vásárolni. Drága pénzért ám, mert a szükséges pénz összegyűjtése nem öt perc. A pénzgyűjtés mellett kis szerencsével jégkockákat is gyűjthetünk össze a pályákon, amiket egy-egy kör végén értékes ajándékokra válthatunk be. Vagy nem. Mert megesik, hogy a jégkockában nincs semmi. Nagyon tetszenek a Stunt-nak nevezett küldetések: ezeket úgy tudjuk teljesíteni, ha a felfelé ugrálás közben feladatokat oldunk meg, pl. egyesével ugrálunk fel a 70. szintig, háromszor használjuk az esernyőt, összegyűjtünk 200 érmét... Nagyon tetszik az a küldetés, hogy "Játssz holnap a játékkal újra!". Ez értelemszerűen csak akkor teljesül, ha másnap újra elindítjuk a játékot. :) Egyébként is érdemes minden nap játszani, mert minden nap új meglepetést kapunk a játékba való első belépéskor. (Leteszteltem, akkor is megadja a jutalmat, ha játék közben új nap kezdődik, mert átlépünk az éjfélen.)



Nincs más hátra: ki kell próbálni. Tableten bizonyára elsőosztályú szórakozás, ha már telefonon se lehet letenni. A játék weboldaláról mindhárom változat letölthető, a linkek a Play Store-ba visznek. Teljes verziós, nincs benne korlátozás, bár vannak olyan játékelemek, amiket csak pénzért lehet megvásárolni. Az viszont "csalás", mint tudjuk, anélkül is élvezetes a játék.

Ugrálásra fel!

2013. szeptember 30., hétfő

A μTorrent reklámmentesítése

Rendkívüli módon elkeserítő volt a μTorrent (vagy ahogy a környezetem hívja: utorrent) pár verzióval ezelőtti frissítése. A frissítés után majdnem agygörcsöt kaptam, amikor az ablakot meglátva mindenféle reklámmal volt tele az egész kliens. "Nnna, ennek is annyi" – gondoltam magamban és egészen a mai napig eszembe se jutott, hogy esetleg lehetne reklámmentesíteni, mivel a Beállítások között nem találtam meg a lehetőségét ennek.

Pedig ott van az, pajtások, csak jól kell keresni.

Válasszuk ki a Beállítások menü Beállítások pontját, majd azon belül a Haladó lehetőséget!



Az itt megjelenő kulcsok közül az alábbiakat kell "Igaz"-ról (true) "Hamis"-ra (false) állítani:

  • offers.left_rail_offer_enabled vagy left_rail_offer
  • gui.show_plus_upsell
  • offers.sponsored_torrent_offer_enabled vagy sponsored_torrent_offer_enabled
  • bt.enable_pulse
  • gui.show_notorrents_node
  • offers.content_offer_autoexec

Az egyes elnevezések verziónként némiképpen különbözhetnek. A kikapcsolgatás során bizonyos elemek már az érték átállítása után eltűnnek, a teljes siker érdekében azonban érdemes újraindítani az alkalmazást.

via lifehacker

2013. szeptember 28., szombat

Mit mond a róka?

Azidőtájt, amikor még Ladák szaladgáltak főként a Wartburgok mellett, s kajánul magával ragadott bennünket a Nyári Szünet varázsa, engem is foglalkoztatott, hogy miért tudjuk bizonyos állatokról, hogy milyen a hangjuk, másokról meg miért nem. Senki nem tudott felvilágosítani, hogy milyen a hangja egy zsiráfnak, vagy egy borznak. De talán van még ennél is földhözragadtabb kérdés: milyen hangja van a rókának? Az alábbi klipben számos kreatív alternatívát láthatunk, de mielőtt tetszésünk szerint választanánk, várjuk meg a nóta végét... talán még azt is megtudjuk, hogy mi az igazság. :)

2013. szeptember 26., csütörtök

Tök mindegy

Programozás dolgozat.

– Mindenki hozzon létre a saját mappájában egy 0923 nevű mappát és abban helyezze el a kész programot!
– Elnézést, Tanár úr, mi legyen a program neve?
– Tök mindegy, csak abban a mappában legyen.

Ma kijavítottam a dolgozatot. Ezt láttam:


Áhhhhááháááhááhháá! :D Kicsit még fájt is! :)

2013. szeptember 24., kedd

6 órányi alvás

Több hete 6 órát alszom hétköznapokon éjszaka. Nem nyolcat, mint eddig, csak hatot. Azt hittem, hogy ettől majd rettenetesen fáradt leszek, de bármilyen hihetetlen, nem így van. Reggel ugyan erőt kell venni magamon, hogy végre elhagyjam az ágyat, de ez nem volt másképp akkor sem, amikor 8 órát aludtam. Sőt, bátran mondhatom, hogy akkor még nehezebb volt felkelnem, mint most. Az oktatás átszervezésével alapvetően a napjaim is megváltoztak, több időt töltök a suliban, mert többet kell. Eleinte erről is azt hittem, hogy tönkre fog tenni az unalom, de nem: most, hogy az első dolgozatokat megírattam, bőven van mit csinálnom a rám kiszabott időben is. Egyszóval teljesen megváltozott minden körülöttem, úgy érzem. Az átszokási időszak (nem volt ez tudatos, egyszerűen csak így alakult) eléggé gyötrelmes volt, állandóan össze akartam aludni mindent. Leggázabb helyzet egy tanórán következett be, amikor mondtam a magamét, majd egy mondat közepén lévő á betűnél akkorát ásítottam, hogy még magam is meglepődtem. A diákokról nem is beszélve. :)

A hatórás alvás csak megszokás kérdése

Mivel az alvással eltöltött időnek általában van köze az ember közérzetéhez, ezért próbáltam megfigyelni, hogy miben másak a napjaim. Azt veszem észre a mindennapokban, hogy miután első órában elindult az oktatás és túl vagyok a pár perces "felpörgési" időszakon, minden megy flottul. A tanórák legalább annyira gyorsan telnek el (számomra), mint amennyire a lyukas órák, amiből meg aztán van bőven az idei tanévben.

Statisztikai adatok szerint aki rendszeresen 7 órát alszik naponta, annak a várható élettartama magasabb, mint a többieké. Ebbe az én hat órámmal pont nem esek bele, de majd korrigálok. Azt is mondják, hogy kevesebb alvással nagyobb súlyfeleslegre tehetünk szert. Nos, fogalmam sincs, szerintem a rajtam lévőnél már csak nem sikerül nagyobbat magamra halmoznom. Egészségtelen életmódomon alapvetően kellene változtatnom, tudom én, de egyelőre annyi a tennivaló, hogy állandóan a gép elé kényszerülök. Amit annyira nem bánok... de erről majd máskor.

2013. szeptember 16., hétfő

Ilyenek az emberek

Két megkapó történettel kápráztatlak el ma benneteket.

Nem is olyan régen egy párás-ködös reggelen elindultam a munkahelyemre. Jókedvű voltam és kiegyensúlyozott, annak ellenére, hogy keveset aludtam. Éppen az eget vizslattam, hogy akkor ma lesz eső, avagy nem, mikor éles hangot hallottam magam mellett:

– Hee, ne edd mán meg!

Má' csak odanézek, hogy akkor merről hány méter. Látom, hogy a szomszéd kutyás nő van ott, a kezében tartja a pórázt, de hol annak a vége? Nézzed már, a lábamnál egy 42-es cipőnél nem nagyobb uszkár csahol, tiszta méreg, látszik, hogy felment benne a szint piszkosul. Kissé nehezen tudtam magamat elképzelni, mint az ő reggelijét ("ne edd már meg", hjaaj, ríva röhögök), de azért úgy tettem, mint aki rettenetesen megijed és arrébb álltam, a csaholó szőrcsomó legnagyobb örömére.

Aztán ma meg megkívántuk a süteményt, de úgy istenigazából. Arra gondoltunk, hogy a Helyi Bevásárló Komplexumban vásárolunk majd magunknak finomabbnál finomabb falatokat, de ott a kínálat... nos... elég vonult süteményekből állt. A cukrászipar valaha szebb napokat látott remekei bánatos szemmel várták, hogy valaki elvigye őket, de hát ahogy kinéztek a szerencsétlenek, erre vajmi kevés esély mutatkozott. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy általmegyünk kisvárosunk méltán népszerű cukrászatába, ahol mindig roskadásig áll a hűtőpult jobbnál jobb süteményekkel.

De nem ma.

Hadd ne mondjam, hogy mind a négyféle süteményből lehetett választani.

Több ízben kérleltek már engem, hogy ne szólogassak be az eladóknak, de azalatt a pár másodperc alatt, amíg eljutott a tudatomig, hogy ma itt én zserbót nem fogok enni, kiszaladt a számon:

– Be fogtok zárni?

Így indítottam kedvesen, látva a kínálatot. Erre az eladóleány rám nézett nagy szemekkel, majd azt mondta:

– Neeem.

Látszólag nem jutott át a kérdés lényege a nagyon nem titkolt csalódottság szarkasztikus hálóján, így megpróbáltam újból:

– Hogyhogy csak ennyi süti van?
– Hát hétfő van – válaszolja. Ezzel részéről be is fejeződött a magyarázat, ő biztosan tudta, hogy mire gondol, amit nekem értenem kellett volna, de én nem jutottam közelebb a rejtély megoldásához, így – mivel ilyen jól elbeszéltünk egymás mellett – jobbnak láttuk, ha veszünk krémest, habrolót meg islert, aztán lépünk lefelé.

Na, ilyenek az emberek.

2013. szeptember 12., csütörtök

Elkészült: letölthető a Diffy 3!

A 2009-ben megjelent Diffy 2 nevű játékom folytatásáról már két évvel azután, 2011-ben elkezdtem gondolkodni. Akkor még mindenféle gondolat kavargott a fejemben arról, hogy milyen lesz és hogy hogyan lesz. Egy év gondolkodás után, 2012. áprilisában megszületett az elhatározás: lesz Diffy 3, elkészült a weboldal, azon meg egy fejlesztői blog, ahol az érdeklődők követhették nyomon a játék sorsának alakulását. Ekkor még úgy gondoltam, hogy a második részhez hasonlóan a nyári szünet végére (2012-ben) megjelenik a játék, majd később ez év végére tolódott, utána meg már nem adtam meg időpontot, mert a mindennapok taposómalmában elúszni látszott az álom. Mivel határidő nélkül nem születnek csodák, ezért egy meleg nyári napon kitűztem a dátumot (és hogy miért pont ez a nap, fogalmam sincs): 2013. szeptember 12. Ekkor fog megjelenni a Diffy. Tanévkezdés után, második héten, csütörtökön délután, este hat órakor már biztosan itthon leszek. Aztán egy hajszál választott el attól, hogy ne ma legyen egy hosszadalmas szülői értekezlet a suliban, de végül tegnap volt. Így ma itthon tudtam lenni és figyelemmel tudtam kísérni, hogyan alakul a letöltésszám, amikor kikerült a letöltés felé vivő link. Jónak mondható a szám, kis házi reklámozásaimmal észrevehető, hogy többen érdeklődtek a szoftver iránt.

Megugró oldalletöltések a Diffy 3 megjelenésekor

Ez rendkívül kellemesen tud rám hatni, örülök, hogy ennyien jöttek és töltötték a programot. Remélem, legalább ennyien lesznek, akik észreveszik az adományozás lehetőségét is, és csekély honoráriummal hálálják meg a több órányi élvezetet. :)

Ennyi hát a történet, dióhéjban. Másfél éves belső késztetés (csináljadmár, nemjelenikmeg!) szűnt meg a mai napon. Ha szeretitek a képek közötti különbségeket kereső játékokat, töltsétek le a Diffy 3-at és játsszatok vele egy jót!

Én megyek pihenni.

2013. szeptember 6., péntek

A leghosszabb szünet

Azt hiszem, kevés olyan alkalomról tudnék beszámolni, amikor eme blog hasábjain ilyen hosszú ideig kimaradt az írogatás. Sőt, ha jobban belegondolok, talán még a költözés idején sem volt ekkora szünet a blogolásban. Bizonyára ti is arra gondoltatok, hogy egy ilyen szuper oldal csak nem szűnhet meg. Igazatok volt: egyelőre atombiztos helyünk van a magyar internet legjobb oldalai között. :)

Nos, talán mondanom sem kell, hogy elindult az iskola. Na nem úgy, hogy a rusztikus épület, amely munkahelyemül szolgál, úgy arrébb mászott volna nagy téglalábain, inkább csak az iskolai szezon az, ami beköszöntött. Aki egy kicsit is figyelemmel kísérte a magyar közoktatás ellen elkövetett merényletsorozatot megújítását célzó intézkedéseket, az bizonyára tudja, hogy bizony ma aztán a tanárember igencsak kérdések között éli le a mindennapjait. Gyakorlatilag mindenki, akinek valamilyen módon köze van az oktatáshoz, tele van még kérdésekkel a mai napig. Tudom én azt, hogy mindegyik munkahely változik, mindenhol újabb és újabb módszerek jelennek meg, de amennyi minden itt az elmúlt 9 évben változott, az egyszerűen hihetetlen. Nem akarom bőven kifejteni ezt, mert már (hogy őszinte legyek) unom az egész törvényi változást: a kidolgozatlanságot, az átgondolatlanságot, azt, hogy olyan dolgokat kell csinálnunk, aminek semmi értelmét nem látom,  de csináljuk, mert kötelező. Értekezlet van most értekezlet hátán amúgy is így tanév elején, bele kell egy kicsit rázódni. Talán majd utána derűsebben látok mindent.

Ez az egyik ok, amiért nem írtam mostanában.

A másik pedig, hogy rápillantottam a naptárra és nem akartam hinni a szememnek: nemsokára szeptember 12-e van! És szeptember 12-én megjelenik a Diffy 3. Jó is lenne ezt izgatottan várni, mindennap frissítgetni a kapcsolódó weboldalt, ha ugye nem én volnék, aki a programot készíti. :) Ez a szeptember 12-e pedig jövő hét csütörtök. Csak vagány vagyok, 8 pálya még hiányzik, képpel-zenével, mindennel együtt, illetve nincs meg a játék befejezésére szánt kép sem, szóval van most mit csinálnom. Nem is alszom én tulajdonképpen, mert minek, másból se állok, csak hogy ezeket az egyébként igen fontos dolgokat próbálom úgy megcsinálni, hogy ne egy összehányt-összedobált valaminek hasson. Szerencsére azért az elmúlt években szerzett tapasztalatokkal viszonylag gyorsan összeállítok egy háttérzenét bármilyen pályának, a gondot most éppen az okozza, hogy már nincs 8 olyan képem, ami művészetileg magas fokú lenne és egy ilyen rendkívül igényes játéknak a pályájává válthatna, de valószínűleg jövő hét csütörtökig ezt simán meg fogom oldani. Én mostanában mindent megoldok, ugyanis.

Mint pl. azt, hogy a blog ne álljon le. Közelítve az éjfél felé teljesen természetes számomra, hogy még a számítógép előtt ülök, pedig két-három hónapja még nem volt az. De aztán mostanában valahogy rákaptunk arra, hogy éjszakába nyúlóan ülünk a számítógép előtt, mert van dolog bőven. Bevállaltunk némi internetes munkát, amit nagyon szeretünk csinálni, csak egyelőre még nem tudjuk, hogy hogy a legjobb ütemezni a dolgokat, így egy része éjszakára marad. Ez pedig azt húzza maga után, hogy fáradtak vagyunk egy kicsit.

Pedig még a java most jön, mert mindennek tetejébe bevállaltam egy honlapos melót is, ami meg már végképp a határaimat feszegeti, de azért megcsinálom, hiszen egyáltalán nem számít nekem már, belefér, ugyanúgy, ahogy a többi. :)

Ha a Diffy megjelent, már több időm lesz mindennel foglalkozni, az elkövetkezendő napokban azonban csak arra fogok koncentrálni. Utána (vagy közben, pihenésképpen) valami informatívval jövök. Addig is tartsatok ki, mert meg kell oldjak mindent. Talán jövő hét végére lecseng minden és terheimtől megszabadulva új emberként térek vissza eme blog hasábjaira. :)

2013. augusztus 26., hétfő

Intel Atom: meglódul a táltos

Bizonyára többen vannak olvasóink között, akik nem félévente cserélik le laptopjukat, így velük osztanám meg ezt az apró szösszenetet, melyből kiderül, hogyan adjunk még egy lökést leamortizálódott laptopunknak.

2010. február 8-a volt az a nap, amikor úgy döntöttem, hogy kicsiny szolgálati Acer Aspire 250D netbookomra felerőltetem a Windows 7-et. Szuperül is ment minden addig, amíg a csupasz operációs rendszer volt a gépen, azonban az egymás után telepített programok hatására szépen lassan elkezdett lomha döggé válni az addigi kis kezes jószág. Addig fajult a dolog, hogy ez év márciusában már a Linux-szal is megpróbálkoztam, ami ugyan drámaian megnövelte az eszköz használhatóságát, csak egy baj van vele, hogy nem Windows és bizony vannak olyan napok, amikor Windowst kell használnom ezen a kicsi gépen, ha akarom, ha nem.

Tudtam arról, hogy a Windows 7-ben van egy ReadyBoost nevű technológia, ami arra hivatott, hogy flash-meghajtó használatával csökkentse a lassú merevlemezek fejmozgása által okozott várakozási időt, de úgy gondoltam, hogy ennek nincs túl sok értelme, elvégre hogyan venné ki magát, ha állandóan egy pendrive-ot a gépbe dugva masíroznék mindenfelé. :-) Ugyanakkor nem is nagyon akartam a nagyobb méretű, gyors pendrive-okat erre a célra befogni, ámde ma egy blog olvasása közben megvilágosodtam.

A kártyaolvasó, gyerekek!

Tudtam, hogy van, csak nem sejtettem

A telefonomból kiszuperált (nagyobbra cserélt) 2 GB-os memóriakártya alkalmas arra, hogy a netbook sebességét növelő ReadyBoost állományt elhelyezzem rajta, ráadásul teljesen mindegy, hogy a kártyaolvasót védő műanyagdarab, vagy egy SD-adapter van a laptop kártyaolvasójában, így gyorsan és frissen fogtam magam, memóriakártyát formáztam és megkértem a Windowst, használja ezt az eszközt a ReadyBoost-hoz. Mert hiszen ez egyszerűen megy: Számítógépben (Sajátgép, Fájlkezelő, Intéző, ki hogy ismeri) kiválasztjuk az eszközt, jobb gomb, Tulajdonságok. ReadyBoost fül. Beállítjuk eképpen:

Ha nem akarjuk az egész szabad területet felhasználni, az
"Eszköz használata"-t jelöljük be és alatta állítsuk be a
felhasználni kívánt tárterületet.

Várunk egy picit... és kész!

Adódik a kérdés, mit bír ezután egy 5400-as fordulaton pörgő merevlemezzel, 1 GB RAM-mal és Intel Atom processzorral szerelt számítógép. A Windows indítása után csak az Intel cuccai és a NOD32 antivirus töltődik be, átlagban véve több indítást és leállítást, kb. 70 másodperces értéket kaptam az asztal betöltésére (ekkor már dolgozhatunk), és kb. két perc kell, amíg a merevlemez LED-je elalszik és a gép nyugalmi állapotba kerül. Ez az eddig két perc-öt perc helyett mindenképpen pozitív eredmény, bár hozzá kell tennem, hogy legtöbbször hibernálva van a gép és inkább az alkalmazások indításán lesz itt a hangsúly. A leállítás 12 másodpercet vett igénybe, szemben az eddigi 30 másodperccel.

Nem mondom, hogy innentől kezdve a kis gép úgy száguld, mintha i7-es processzor lenne benne, sőt, i3-ast sem mondok, de az biztos, hogy az eddig komótos tempó, az ablakok vezérlőelemenként való idegtépő összerakosgatása megszűnt, a rendszer viszonylag gyorsan reagál, az alkalmazások érezhetően fürgébben indulnak. Természetesen csodát nem kell várni, a viszonylag kevés RAM 3-4 megnyitott böngészőablaknál már érezteti a hatását. Ha van egy lassú netbookod és egy használaton kívüli memóriakártyád, viszont nem telik RAM-ra és egy kisebb SSD-re, akkor egy próbát megér. ;-)

2013. augusztus 20., kedd

CoolerMaster Hyper TX3 EVO a házban

Az elmúlt hetek tikkasztó hősége bizony próbára tette szerkesztőségünk számítógépeit is. A nagy melegben üresjáratban 60-70 fokos volt számítógépem processzora, amely hőmérséklet terhelésre akár 90 fokig is felkúszott. Ezt már nem tűrhettem – nem mintha egyébként bármilyen nyoma lett volna annak, hogy a processzor ilyen hőmérsékleten jár, de a tudat és a folyamatosan 2500-as fordulaton pörgő hűtő mentálisan elpusztított már. 2010-ben bevásároltam, akkor költségkímélő okokból csak egy gyári processzorhűtő került a processzorra és márkásabb modellre azóta se volt pénzem (most sem), viszont okosba' megoldott postázással az enyém lett egy CoolerMaster Hyper TX3 EVO processzorhűtő, melyet a pillanat hevében szereltem be a számítógépházba.

Eredetileg a házhűtőhöz hasonlóan Zalman hűtőt szerettem volna a processzorra szerelni, azonban meggyőzettem, hogy a mégis megvásárolt CoolerMaster hűtő ár/érték aránya sokkal jobb annál a modellnél, mint amit én kinéztem magamnak, és azt kell mondjam, hogy így egy héttel a beszerelés után úgy gondolom, hogy néha érdemes hallgatni másokra. :)

Előtte: gyári hűtő (a videokártyáé nagyobb!)

Utána: CoolerMaster Hyper TX3 EVO

A szerelés egyáltalán nem volt nehéz, hiszen annyira kézenfekvő és egyértelmű, rajzos útmutatót mellékelnek a termetes dobozban érkező hűtőhöz, hogy el sem lehet rontani. Mivel hővezető pasztáról is gondoskodott a gyártó, ezért azt sem kellett külön vásárolni, a régi hűtő leszerelése után jöhetett az új paszta, azt követően pedig az új hűtő. Pár pattintás, pár csavarás és munkára készen állt a berendezés. Nem csak LGA1156 foglalatra, hanem azon túlmenően LGA1366/1155/1150/775 foglalatokra is jó, valamint AMD FM1/AM3+/AM3/AM2+/AM2 tokozású procikra is tökéletesen illeszkedik.

A gyári és az új hűtő közötti különbség tesztelését a következőképpen hajtottam végre: a processzor kb. 50%-on volt járatva egy óráig, 30 fokos szobában (hiába na, nyár van), ezt követően 5 percig a legtöbb alkalmazást kilőttem, a processzor 4-5%-os terhelésen dolgozott. Ezt követően pedig megmértem a hőmérsékleteket.

Gyári hűtő, alapjáraton (30°C a szobában)

Hyper TX3 EVO alapjáraton (30°C a szobában)

Jól látható a két hűtő közötti hőmérséklet-különbség. Amit viszont eszköz híján mérni nem tudtam, az a hangerő változása. A gyári hűtő ezeket az értékeket 2480-as percenkénti ventilátor-fordulaton produkálta, ekkor már igencsak dolgozott és volt hangja. Az új hűtőnek a fentebb vázolt értéksor 1600-as fordulaton megy, és mivel a ventilátor mérete nagyobb, mint az eredeti hűtőnél, gyakorlatilag alig van hangja. A processzorhűtő teljesen némának tűnik, a videokártya hűtése és a merevlemezek zaja az, ami most a számítógép hangját alapvetően meghatározza.

Egy monstrum - viszont súlya alig van

Minden összevetve azt hiszem, hogy nagyon jó vétel volt ez a processzorhűtő. Kb. 6.000 Ft-os árához képest bőven jól teljesít a masina, kíváncsian várom, hogy hűvösebb időszakokban hogy alakulnak a hőmérsékletek, amelyeket azóta is szorgosan nézegetek. :) Ha megkérdeznének, hogy másnak ajánlom-e ezt a hűtőt, bízvást mondanám, hogy igen! ;)

2013. augusztus 13., kedd

Mmm, és ami utána jött

Ma megint belelendültem. A fűnyírás, mint valami horror hálózza be életemet, állandóan, mint valami nem várt vendég, előkerül, befurakodik a mindennapokba. Hihetetlen vagy nem, az elmúlt hetek hőségének köszönhetően nem kellett füvet nyírni. A fű nem nőtt túlzottan, de az akácfák igen, így aztán a házunk előtt egy komplett kis akácliget kezdett el megjelenni. Ennyi akácfára nincs szükség, így aztán nekiálltam és a zsenge sarjakat bivalyerős fűnyírónkkal kezdtem el irtani az utcai zöldövezeten, mindeközben a kiégett pázsiton ébredező egy-egy szál fűnek is – a szó szoros értelmében – kaszáltak.

Igen ám, de pont a drámai csúcsponton, az utolsó egy négyzetméteren beakadt a vezeték valami fatönkbe. Ahogy kiszedegettem onnan és visszamentem a géphez, csak a mmm-ig jutottunk. Felmerülhet a kérdés, hogy mi az a mmm. A fűnyírókról tudni kell, hogy alapvetően három fázisban indutnak, így: mmm - vuuuh - vüüü. Ebből a mmm meglehetősen rövid ideig hallható, a "vuuuh" a motor felpörgésének hangja, a "vüüü" pedig a folyamatos motorhang. Innen már érthető, hogy miért csapott ki rajtam a víz (amúgy se volt éppen hűvös), amikor csak a mmm szólt folyamatosan.

Régi emlékek sejlettek fel bennem. Tudtam, hogy ehhez hasonlóval már találkoztam: meg is kerestem itt az Igaz Írások között, meg is lett. Akkor márpedig itt kondenzátor-baj van. Jó elektroműszerész lenne belőlem, olyan szépen szedtem szét alkotórészeire a fűnyírót, meg is lett a bűnös: valóban kissé kipukkant a gépben lévő kondenzátor.

Bontott Makita

Minden jó háztartásban van egy fűnyíró-kondenzátor, hát itthon is volt, ám kapacitásában nem egyezett meg a szükségessel, így némi telefonos tanácsadás után útnak eredtem, hogy a helybéli műszaki boltban vásároljak magamnak egy újat. "Párszáz forint" – hangzott a jó tanács, így párszáz forintot vittem magammal.

– Jó napot kívánok! 18 mikrofarad-os kondenzátort kérnék.
– Úristen! – rivallott rám az eladó, de úgy ám, hogy majdnem becsokiztam. – Mibe kell akkora?!
– Fűnyíróba, ha mondom – vágtam ki férfiasan.

Keres, kutat, azt mondja:

– 20-as van.
– Úristen! – mondom neki. – Hát ekkora meg mibe kell?

Jót röhögtünk együtt ezen, visszafáradtunk kacagás közben a kasszához, majd ilyet szól nekem:

– Ezeregyszáz lesz.

Na, hát eddig tartott rövid, ámde vidám barátságunk, mivel nálam annyi pénz aztán végképp nem volt, így kétszer fordultam, mire egyszer meg tudtam vásárolni a szükséges alkatrészt. Emberek, egyezer magyar forintért árulják a kapitalisták az elárusítóhelyiségben a dolgozónak a 20 mikrofarados kondenzátort, amivel a fűnyírója általlendülhet a mmm-ön! Ezeregyszáz forint! Ha nem ilyen állapotban lennék, amilyenben pediglen vagyok, esküszöm lehidalnék ezen.

Lényeg a lényeg, hogy a kondenzátor beépült a helyére. Olló, szigetelőszalag, kombinált fogó, csavarhúzó... az összes létező eszközt előszedtem a háztartásunkból, hátha valamelyik jó lesz a célra és sikerült is rövid idő alatt megjavítani a ketyerét. A műveletsor sikerét azzal zártam, hogy az udvar belső részének már-már kihalásban lévő pázsitját is megrövidítettem, ugyanakkor kegyetlen irtást vittem véghez az árnyékosban burjánzó dudvás részen is. Mivel ekkor már igencsak dél felé járt az idő, egyáltalán nem bántam, hogy végeztem, szép a pázsit, ez a lényeg, pihenjünk most már.