Oldalak

2010. május 30., vasárnap

Felhőszakadás, jégeső és ingyen fürdő Kisújszálláson

Nos, kérem. Este negyed nyolckor armageddon-közeli állapot köszöntött ránk: hihetetlen sötétségbe borult minden, és a természet kitombolta magát esővel, villámokkal, dió nagyságú jéggolyókkal, hatalmas széllel és rettenetes hanggal. Stábunk - természetesen - mindig tart magánál egy kézi kamerát, így nem maradtunk le az eseményről. Félelem, sötétség és terror, íme:



Később a főszerkesztő is bejelentkezett a vihar sújtotta területről:



Egy pár kép is készült, többen reménykedtek, hogy benne lesznek a tévében, de sajnos én nem nekik dolgozom. :-)

Bodza üdítő házilag

Azt hiszem, nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor az emberre vizsgaidőszakban, a vizsgára tanulás aktív időszaka alatt mindenféle egyéb házi jellegű teendő rájön, és a tanulást ezen okok miatt sajnos félbe kell szakítania. Én úgy próbáltam elkerülni a didaktika, neveléstan és adatbázis-kezelés elméleti tárgyak okozta teljes sokkot, hogy bodza-üdítőt készítettem.

Itt szeretném leszögezni, hogy az ital – elkészülte után – azonnal fogyasztható. Nem kell főzni, dunsztolni, tartósítani, elrakni, konzerválni; semmi hasonló praktikára nincs szükség. Egész egyszerűen csak össze kell rakni az összetevőket.

Mi is kell öt liternyi finom, házilag készült bodza ízű üdítőitalhoz?

  • 10-12 bodzavirág
  • 5 liter víz
  • fél kiló kristálycukor
  • 2 citrom
  • 2 citrompótló tabletta
Eszközök:

  • két darab, 5 liternél nagyobb térfogatú lábas
  • szűrőszita
  • nagy finomságú szűrő vagy filter
  • tölcsér a palackok megtöltéséhez
  • fakanál :)
Először is keressünk egy bodzabokrot vagy bodzafát. Természetben járók előnyben vannak, hiszen széles e határban oly sok helyen virágzik most a bodza. Előnyt élveznek továbbá azok is, akiknek az udvarán, hej, bodzafa virágzik (mint ahogy nálunk). A rengeteg lehulló fehér virág, később pedig a sötétlila bogyók eddig mindig csak bosszúságot okoztak, ahogy papucstalpra ragadva a lakásba hordtuk őket, most valami hasznot is szerettünk volna húzni a növényből. Így nekiláttam, és 12, teljesen kinyílt virágot gyűjtöttem egy erre alkalmas edényzetbe, ollóval levágva a virágokat a virágernyők alatt.

A fa

Szedem, szedem...

A megfelelő edényzet

Az összegyűjtött virágokat óvatosan kell leráznunk, hogy az értékes, aromát adó virágpor ne hulljon le róluk, de ugyanakkor az aljas élősködők mégse szerepeljenek az üdítőben. Az ízhatáson ugyan vajmi keveset változtatnak, esztétikailag azonban kifogásolhatók. Ezt követően öntsünk 5 liter vizet egy nagyobb edényzetbe, majd a lerázott bodzát helyezzük bele, és úgy magyar módon, kézzel nyomkodjuk el benne, mintha csak ruhát mosnánk, és hagyjuk egy kicsit magához térni.

Pihen

Öntsük bele a kimért cukrot az italba, majd a 2 citromból másfelet szeleteljünk fel kb. 10 szeletre. A felszeletelt citromokat és a 2 citrompótló tablettát dobjuk a löttybe, a megmaradt fél citrom levét citromfacsaróval, vagy csak úgy magyar módon, összenyomkodva csavarjuk a lébe. Szép óvatosan kevergessük meg az egészet, hogy a cukor és a citrompótló feloldójon. Célszerű egy 5 liternél nagyobb lábasban végezni az egész műveletet, úgy nem kell arra ügyelni, hogy nehogy kifolyjon a termék leve (nekem figyelni kellett, mert én balga voltam).

A ráfacsarás szent folyamata

Amikor a cukor elolvadt, helyezzünk fedőt az itókára, és száraz, hűvös helyen tároljuk 1 egész napig. Célszerű akkor elkészíteni az italt, ha másnap (vagy aznap) ráérünk, mert a 24 órás érlelés alatt többször meg kell nyomkodni a citromokat egy fakanállal, vagy csak úgy magyarosan, kézzel ë. Minél több a citrom, annál jobban kijön a bodza aromája, de túl sokat mégsem célszerű alkalmazni, mert akkor csak egy egész napig érlelt limonádét kapunk. Érdemes kóstolgatni a levet, és utánaízesíteni, ha valamelyik összetevőből keveset éreznénk, de bodzavirágot ilyenkor már ne tegyünk bele, csak esetleg citromlevet, citrompótlót vagy cukrot.

A 24 óra leteltével többszörös szűrési folyamatnak kell alávetni az elkészült üdítőt. Először is szűrőszitán szűrjük át a kapott italt, majd a leszűrt levet újra, elmosott szitán keresztül az elmosott, eredeti edényzetbe vissza. Ezzel a művelettel az apróbb szennyeződések, szárak, héjak, virágszirmok nagy része eltávolítható.

Első szűrés

Ezt követően szedjük elő a legjobb szűrőnket, ami létezik: ez lehet egy filterpapír, teafőző többször használatos filtere, de lehet egy használaton kívüli kávéfőző-szűrő (én ez utóbbit alkalmaztam). Egy merőkanállal szűrjük át a levet újra, és tölcsér segítségével juttassuk bele az üdítőital tárolására szánt üvegekbe az italt. A szűrőt egy-egy liter üdítő átszűrése után (vagy ha szükséges, gyakrabban) tisztítsuk meg.

A mikroszűrés önfegyelmet kíván

Hűtve a legfinomabb, de átszűrés után rögtön fogyasztható, hűtőben kb. 2-3 napig eláll, utána üledékesedik, sötétebb barna színe lesz (ekkor is fogyasztható még), majd olyan 5 nap után megromlik, mivel tartósítószert nem tartalmaz. Eddig azonban nem szabad, hogy kitartson, hiszen nagyon finom, és a család apraja-nagyja bizonyára pillanatok alatt elfogyasztja.


Egészségünkre!

2010. május 25., kedd

Gizel nénéd és a kincs

Elmondom nekëd most, hogy hát mé’ vagyok mëgint ágynak esve, ë.

Én mondom nekëd, hogy ennyi vizet legutóbb akkor láttam, amikor még csëpp jánykint az ájtatos iskolába jártam, ha nem melléje. De valahogy mëmmaradt bennem, hogy akkoriba annyit esëtt, hogy nem győztük hordani kifele a döngölt padló lapossába mëgátt pocsolyavizet az udvarra. Mëmmondom őszintén, kiborogattam én, rajtam oszt’ nem fogott ki, de hogy mi értelme vótt? Ugyanúgy befolyt a házba az ajtó alatt tátongó csótányjáraton, mondhatni izibe. Mëg nem gondoltam vóna, hogy még ëccër az életbe beköszönt ez. De oszt’ csak begyött.

Emlékszëk ebbű az időbű ëgy mocskos sihëdërre. Fattyú vót, de ha most zsíros traktorlánccal vernének agyon, akkor së tunnám mëmmondanyi, hogy hogy hítták. Srévizavé vótt a házuk tülünk. Az ollyanokat csinátt (de anyám szërint bolond vót a gyerëk is, meg az egész fëlmënője), hogy amikor mëgátt a víz a tehenszaros udvarjokon, akkor nem átallott lënge magyarba kimënni az udvarba mán hajnalba’, oszt’ visongatva, kurjongatva ugráni bele a fekálijás vízbe, a fene a gusztusát. Csuppa-atta haburc lett a gyerëk mindég, mire kigyött az annya-apja. Azok mëg oszt’ ott ordítottak neki, hogy bizony ezt fejezze be mënten. Ollyan hanggal vóttak mindég, mint a tridenti zsinat, mán a kakas is arra kelt fel ahogy ezek kurjongattak ottan. De hogy hítták mán… hát eszëmbe nem jut a neve, na. Mindëggy. Majd előgyön a kűsűbben.

Szóval hát ugyë itt vót ez a támítalan sok esső, Jézus Urunk akárhova tëgye mán ezt a sok vizet, ë. Mëgrëttentem rendëssen, mer’ az udvaromon a lapossába szintúgy megátt, mint lyánkoromba, oszt’ fítem, hogy majd gyön be a házba. A Fángli úgy néz ki, akár valami vizibornyú, rëttenetmódon mëgíjjettem tüle, ahogy valamelyik rëggel kigyöttem, oszt’ ott csöszmög az ámbitus ajján átázva. Mondtam is neki, Fángli, tekerdmëg, apád inkább a Holdat ugatta vóna ahelyëtt, hogy tégëd lëgyártott, te. De oszt’ rëttenetësen mëgsajnáttam, áttürűtem porronggyal, a fene ott ëgye mëg, az këll nekëm, hogy tüdővészt kapjon, oszt’ éccaka hörgesse magát az ablak alatt a bestye fattya.

De oszt azé’ mindég vótt segíccségem, na, mer’ vagy a Zelënákgyerëkët ëtte erre a fene, oszt’ valami risszrossz konzumé’ megcsinátta nekem, hogy pakkba tëtte az udvart. Átvezette a szomszéd kertyibe a vizet, mëg több efféle. Úgy is vótt, hogy a fijam gyött át rámnézni, hogy élëk-ë, halokë. Nem gyön mostanába, hogy a mënyem kárt tëtt magába, de láccik rajta, hogy mëg van törve. A onokámat valami bentlakásos iskollába gyugták, a szërëncsétlen, mongyuk amúgy ráfér ëggy kis nevellés. De amillyen rongy, még’ összetöri magát vagy űt törik össze, ha nem tudja tartani a kákabélű mënyemtű örökölt lepcsës pofáját, ë. Na, de heee, nem mondok mán rosszat, nëhogy rosszabbú lëgyën az is, mer’ majd az is én lelkëmën szárad, az Úrjézus në aggya. Amijóta esëtt az esső, ollyan depresszió gyött rá, hogy a fijam alig tutta megvégasztalni. Sajnálom a gyerëkët, dehát én montam neki, hogy nem kéne még mëhházasonnyi, fijam. Hallgatott rám? Deehogy hallgatott, mënt a saját okos feje után. Ollyan a, mint a Dezső vót, Isten nyugosztajja. Most oszt’ ott tart, hogy csak ëggyet hajt, mint Hóka, hogy jajjnekëm, anyuka, milësszvelünk? Tekerdmëg, fijam, gyön aminek gyönni këll, mégis mi a zízt mondhatnék én néki? Nékem is ezt monta anyám a halálos ágyán: Gizël, sorsod elű el nem bújhatol, ájjá ki mindég, becsűlettel. Kiálok azóta is. Mint mikor a járdámat fël akarták szënnyi a napszëmüvegësëk, az annyukba a babot.

Na oszt’ várjá mán, most gyön amit mondani akarok, nesijessé! Hogyjártam! Mënëk a csirkének anni ëggyik nap a háccsókertbe, bár inkább tartanék kacsát, az legalább ellavírozik a vízën, csëndësségbe, ezek meg kárának mindég. Ollyan hangot csináttak akkor is, mintha a sátán láncos kutyája hörgött vóna az ólba. Azúristenaz, mondom, beszökött valami férëg, oszt’ öli őket? Mindënesetre kërësztët vetëttem, soha nem lëhessën tunnyi. Látom ám, hogy veszekënnek valami kösöntyűn a csirkék. Mondom, mimána? Léccel rendët tëttem köztük gyorsan, oszt’ látom ám, hogy valami risszrossz fábul készűtt portíkájé marták ëgymást. Ë, mondom, mit mosott mán ide a víz? Akkor látom, hogy vajmiféle ládika e, de merejű sárral. Ollyasmi, mint anyámnak az ékszërësse vót, de csak a jeggyűrűjit tartotta benne, mer’ mássa së vótt. Mënten rájamëntem, szëdëm ki a sárbú. Súlya vótt, tán’ az is benne vótt, aki csinátta. Mondom most oszt mëggazdagszok, kincs van ebbe, soha többet lotóra nem kőtök, de oszt’ ahogy kinyitom, csak illyen iszapos főd vót abba. Annyira mëmmérgesëttem, hogy még csak ëgy vekni kënyérre való se vótt benne, hogy átalhajítottam a szomszédba.

Pár nappal utánna oszt’ mënëk az ábécébe, kënyéré, nyugdíjjamon mëgvënni. Hallom ám, hogy beszégetik az embërëk, csak úgy csëndësen, hogy az árëndáná aki lakik, az öreg Székhidi Béninek a jánya, bánatnak atta a fejit, mer’ bemënt a víz a házba, oszt’ kimosott néki mindënnyit, merejű. De legjobban azt a ládikát sajolja, amit még a dédapja adott neki, mer’ aranyberakás vótt abba, mëg tán nem tunnának annyi ékszert tënnyi bele, hogy többet érjen, mint az egész portíka. Nekëm së këllëtt több, gondolhatod: szëmvillanás alatt otthon vóttam, még az alsó szoknyám is lebëgëtt, úgy kotricoltam hazafele. Lestem átalfele a szomszédba, hogy mit látok? De bizony nem láttam én ott mán sëmmit, a ládának nyoma së vótt. Gyön a szomszéd, illedelmessen köszön, aszongya nëharaguggyon, mama (ezé’ mán el tudnám törni a lábát), hogylëhet, hogy magáná alig van víz, énnállam mëg csurig ál? Hát nem nagyon tuttam a diskurzusra koncëntráni, de fénoman a láda irányába terelgettem a dijalóg fonalját. De ahogy észrevëttem, nem tudott a ’ssëmmitsë! Biztos továbbvitte a víz a drága, míves portékát, mer’ ez még csak mëg së látta, milyen értéke van a vízbe!

Ebbe oszt’ belebetegëttem. Három napig csak Gektizálon éltem, az orvos mán lëmondott rullam, de oszt’ csak talpraáttam. Azóta oszt’ feszt hallgatom, mikor ölik ëgymást a csirkék, hátha hoz mëgint valamit a víz, de oszt’ sëëëmmi, lelkëm, sëmmi. Elúszott a gazdagságom, ú’lláccik, hogy szegínyen éltem, úgy is halok mëg.

Jó nézzétëk mëg, ha leltëk valamit, szomszédba mëg ëgyik së hajigájjon sëmmit, mer’ lëtöröm a dërëkát! Csókol bennetëket,

Gizël

2010. május 24., hétfő

Csapongás pünkösdkor

Újabb hét kezdődött el. Ez örömteli, mert ha minden jól megy, akkor ez a hét lesz az utolsó, amit a mesterré képződésem első évében el kell töltenem. Két vizsga vár rám, egy pénteken és egy szombaton, ezeket letudva és optimális esetben egy-két megajánlott jegyet bezsebelve végeztem is ezzel a félévvel. Ezt követően még kettő vár rám, amiben hasonló megpróbáltatásoknak leszek kitéve: szigorlatok, vizsgák, beadandó dolgozatok, szakdolgozat-készítés és összefüggő pedagógiai gyakorlat lesz az, ami vár rám, én pedig igyekszem helyt állni amennyire csak lehet.

Időközben szétnéztem a internetten, e, és egy ilyen kamerát szeretnék a magaménak tudni (Panasonic SDR-H80):


Bárki meglephet vele. Azt hiszem, ez árban és teljesítményben is tökéletesen megfelelne nekem. Egyelőre anyagi forrásokat keresek, hogy megvásároljam. Azért a 70×-es optikai zoom hihetetlenül állat, ugyanakkor benne van minden, ami egy magamfajta amatőr videósnak kellhet. Most hétvégén is jól jött volna, amikor váratlan szalonnasütésre adtuk a fejünket.

Nem értek hozzá, de szeretem csinálni.

Videó helyett most csak képek készültek, de legközelebb már biztosan tudunk filmet is forgatni. :-)

Közben az osztályom érettségi dolgozatait is javítják a kollégák. Hallok mindenfelől kéket-zöldet, de azt hiszem nem nagyon lesz probléma senkinek semmiből, már ami a bukást illeti. Túlzottan fényes osztályzatok nem születnek, de azt hiszem erre olyan nagyon nem is számított senki. Még 22 nap és elindul a szóbeli érettségi, na ott még lehetnek meglepetések, de remélem mindenki tanul! (Még az is, aki esetleg a blogot olvassa ahelyett, hogy tanulna éppen...)

Röviden összefoglalva, ez van most velem. Mivel vizsgára tanulok, az elkövetkezendő napokban nem biztos, hogy tartalmas bejegyzésekkel jelentkezem. Gizel nénétek már szólni akar, őt még majd beengedem ide, hadd beszéljen egy kicsit helyettem az öregasszony.

Kellemes hetet mindenkinek!

2010. május 20., csütörtök

Áradás tíz éve és most

Volt egy idő, 2000 tavaszán, amikor azt hittem, hogy mindennek vége.

A Tisza rendkívüli módon megáradt. Hatalmas erőket fektettünk kicsiny szülőfalum, Tiszasüly megmentésébe. Az akkor közel száz éves gátakon folyamatosan folyt a munka, a homokzsákok töltése és a gátra való felhordása a nap 24 órájában zajlott azért, hogy a víz ne mossa el a falut, hogy amiért eddig szüleink dolgoztak, ne vesszen kárba, és megmaradjon az otthonunk. 31 napig volt rendkívüli készenlét a gátakon, a védekezés pedig 51 kemény napig tartott. Sokszor megijedtünk, ha nagyobb szél kezdett fújni: azt hittük, a víz szakította át a gátat. A szivárgás és a töltés megcsúszása is borzolta az idegeket, a majdnem két méterrel a gát szintje fölé pakolt pót-töltés tetején átcsapó hullámokat pedig hihetetlennek és rendkívül ijesztőnek találtuk.

Eltelt tíz év, és az áldás most felülről jön. Szinte minden nap esik, nem is kevés eső. Azt hiszem, talán nincs is ember most az országban, akit valamilyen szinten ne foglalkoztatna ez a rengeteg májusi eső, ami a mondás szerint aranyat ér, bár azt hiszem, ilyen gazdagságra egyikőnk sem vágyott. A kisebb gátak folyamatosan mondják fel a szolgálatot, és az országban nagyon sok helyen lakások áznak szét a víz folyamatos és szűnni nem akaró áradata miatt.



Tíz éve ilyenkor azt kérdeztük: miért vagyunk ilyen szerencsétlenek, hogy pont minket sújt ez a hatalmas árvíz?

Most, 2010. májusában azt mondom: akkor, ott, nekünk szerencsénk volt. Ha hasonló esős májusunk lett volna, mint ebben az évben, most valószínűleg nem lenne hova hazamennem. A meleg, szellős tavasz segített megvédeni a falut. Ezt innen köszönöm, akárkinek is kell megköszönnöm. Hálás vagyok érte.

2010. május 19., szerda

Mini Ninjas

Az elmúlt napokban sikeresen végigjátszottam a Mini Ninjas című játékot. Alapvetően nem az én korosztályomat célozták meg a fejlesztők, de annyira szép világ fogadott, amikor elindítottam a játékot, hogy egyszerűen napról napra vissza kellett térnem hozzá.

A játék célja a világot elsöprő gonosz megállítása. Az Öreg Kínai Mester öt ninját képzett ki erre a célra, a játék során velük játszhatunk olyan módon, hogy mindig egyiküket vezéreljük, tehát nem egyszerre kell az öt ninját irányítani. A legtöbbször használt ninja kardozni tud, profi szinten. Egy nagydarab melák hatalmas pöröllyel irtja az ellent. Egyikük tigrisnek képzeli magát, fém karmokkal aprít, illetve két lány is a csapat része: az egyik dárdával ront a rosszakra, míg másikuk egy furulyával (?) képes hatalmas pofonokat lecsavarni.

Melák, Furulyás és Kardos

A játék elején a kardos ninját alakítjuk, aki elindul legyőzni a gonoszt, és kiszabadítja egyrészt a gonoszok által elejtett erdei kisállatokat (nyuszi, róka, ilyesmik), illetve idő közben fogságba esett társait is. A szabadításokért jutalom jár: fényes göböket kapunk, ninjánk így egyre inkább ügyesedik, ahogy teljesítjük a szinteket. Az állatok kiszabadításán kívül persze irtani kell a magányosan, vagy csapatban megjelenő ellenséget, akik néha táborhelyet létesítenek. Sokan vannak, ezért koncentrálni kell. Szerencsére lehetőségünk van különböző varázslatok összegyűjtésére (Kuji Shrine), amelyekkel tűzgolyót, tornádót, villámcsapást tudunk varázsolni, nappali fényt varázsolhatunk, amelyek a lélekrabló temetődémonokat teszik tönkre, de az egyszerűbb ellenfelek megtévesztésére még bokorrá is változhatunk.

Hiro akcióban

Az aprításon kívül több dologra kell figyelni: pénzt kell gyűjtögetni a pályákon, amelyekkel a nagycsőrű madaraktól, mint illegális csempészektől, alapanyagokat vásárolhatunk varázsszerekhez, illetve recepteket is árulnak, amik segítségével előállíthatjuk a főzeteket. Ezekhez a főzetekhez a pályákon virágokat, gombákat és egyéb növényeket kell összegyűjtenünk. Természetesen ezek csak a legritkább esetben vannak a kijárt úton, tehát célszerű a pályákat nem az ösvények mentén átpásztázni, hanem össze-vissza, mindenfelé bejárni. Erre bőven van időnk, visszaszámláló sehol nem ketyeg. Eltévedni nem tudunk: egyrészt folyamatos útbaigazításokat kapunk fákra szegezett üzenetek, illetve a program feliratai által, másrészt pedig ninjánk imádkozni is tud az Istenekhez, akik háromdimenziós nyíllal igazítják útba a magányos bolyongót.

Vegyünk receptet és bombákat a kufártól!
(Háttérben az ellenség tábora, és a ketrecbe zárt kisállatok.)

Több pálya teljesítése után mindig meg kell vívni a harcot az aktuális, nálunk huszonötször nagyobb darab aprító gonosszal, akit a Yoda-szerű főgonosz küld ellenünk. Ezek a főnökharcok nem túlzottan nehezek, ha sokat bénázunk, akkor a program segít, mikor melyik gombot nyomjuk meg. (Tapasztalatból tudom, mert én sokat bénáztam.) Így legyőzhetővé válik a gonosz, csak arra kell koncentrálni, hogy a gombok sorrendjét megjegyezzük.

Harc a főnök ellen

A játék leginkább azért megnyerő, mert rendkívül aranyos. Látszik, hogy fiatal korosztály számára gyártották, akik – esetleg a szülők segítségével – végig tudják játszani a játékot. A vektoros világba rögtön bele lehet szeretni, a hangok aranyosak és nagyon illenek a játékhoz, a szereplők pedig egytől-egyig szeretni valóak. Még a gonoszok is, akik majdnem csirke módjára csipognak, és ordítoznak, hogy „Ninjaaaaa!”, amikor felfedezik, hogy közeledünk. A csapatok tábornokai, ha szétaprítottuk a csapatokat, fejvesztett menekülésbe kezdenek, de mivel nagyon sok pénzt és egyéb csecsebecsét kapunk, ha őt is levadásszuk, célszerű utánuk eredni, és odasózni nekik keményen. Furulyával. (?)

A vezér már fogja a fejét...

Nekem olyan két hét kellett a végigjátszáshoz a mindennapos elfoglaltságok mellett. Ennek ellenére a játék több mint egy DVD-re fér fel (5,6 GB), szóval meglehetősen nagy. Nekem azonban megérte: jól szórakoztam, és legalább egy kicsi időre újra gyereknek érezhettem magam.

2010. május 17., hétfő

35/45

Gőzerővel folynak az új album munkálatai. A nagy valószínűséggel "Sláger" címet viselő lemezre már 11, nagyon jó minőségű és kellemesen melodikus zeneszám készült el, összesen 35 percnyi kényeztetést okozva ezzel az arra érdemes és fogékony füleknek. Még 10 percnyi anyagot kell elkészítenem, a művet ugyanis 45 percesre tervezem. Azt hiszem, ez éppen elég idő egy albumnak. Valószínűleg 13 vagy 14 zeneszámból fog állni a remekmű, ha egyszer az időm is úgy engedi (jelenleg vizsgaidőszak van).

Az eddig elkészült művekből egy rövid válogatást, ím, bemutatnék.


Nincs flash lejátszód, vagy nincs engedélyezve.


Remélem, ez meggyőzött benneteket arról, hogy érdemes várni. :-)

2010. május 14., péntek

Füstöl a magyar gyerek

Miközben munkahelyemre jövök, elkapom véletlenül két, tíz év körüli gyerek beszélgetését a szomszédos iskola kerítése mögül.

– A tied milyen?
– Terheses. A tied?
– Nekem a szokásos.
– De milyen, azt mondjad már!
– Hát hogy „A dohányzás halált okoz”.
– Ez egyébként akkora hülyeség.
– Ja, az.

Füstbe borul az iskola környéke tanítás után. Hihetetlen, hogy mennyien én milyen hamar rászoknak a cigire. Világéletemben ellene voltam, és a mai napig ki nem állhatom, viszont a harcokba már belefáradtam. Évről évre egyre többen dohányoznak, és esély sincs megállítani ezt a trendet. Azt, hogy mindenki gondolkodjon el azon, milyen káros ez a szokás, meg hogy figyeljünk oda a másikra és ne füstöljünk a képébe, sokan és sok helyen elmondták, de így sincs semmi eredmény. Ugyanúgy rágyújtanak a zsúfolt vonaton, velem szemben, ugyanúgy eldobja mindenki a csikket a városban, akárhol is végez a cigivel. Mindent beborítanak a füstszűrők, a félig elszívott cigik. Túlnőtt rajtam, rajtunk ez a dolog. A dohányipar nyert.

Ma pesszimista hangulatban vagyok. :)

2010. május 12., szerda

Százszorszép

Ezt a minap fedeztem fel.


Kit mire emlékeztet a papírzsebkendő csomagolásának galambok és felirat mögötti lankás háttere? :-)

2010. május 11., kedd

Kávéház újra

Bizonyára többen vagyunk, akik álmainkban régi helyeken járunk. Olyan épületekben, ahol több évvel ezelőtt fordultunk meg, és álmunkban a hely semmit nem változott. Tudjuk, hogy az eltelt időnek nyomot kellett volna hagynia a berendezési tárgyakon, repedtté kellett volna tennie a falakat, mégis: álmunkban teljesen természetes, hogy minden úgy van, mint régen. Ezt az érzést éltem át tegnap, csak éppen a valóságban.

Megboldogult fiatalkoromban előszeretettel jártunk a város Kávéházába. Egy helyre, ahova közösen be lehetett ülni, nem volt drága és nem is volt kocsma. Ugyanakkor a Galéria Kávéház véleményem szerint egy meglehetősen szerencsétlen helyen, a lakótelep közepén épült. Sokan a városból nem is tudják, hogy nálunk van egy ilyen vendéglátóhely, sőt, nem is hallottak róla. Esetleg csak régi emlékeikből idézik fel, hogy igen, mintha régen lett volna ott valami… nos, igen. A hely ugyanis évekkel ezelőtt bezárt. Viszont szívesen emlékszem a kollégista éveim alatt kint töltött estékre, a nagy röhögésekre, arra, hogy mindig fent ültünk a galériában, és jól éreztük magunkat. Amikor visszaköltöztem a városba, tapasztalnom kellett, hogy a hely már nem működik: talán a megszűnt érdeklődés, talán más miatt bezárták, és évekig üresen állt.

Galéria Kávéház

A minap egy hirdetésből értesültem arról, hogy újra megnyílt a Kávéház. Nekem sem kellett több: az első adandó alkalommal (tegnap) kimentünk és leteszteltük a helyet és a kínálatot.

Kezdem a hellyel, amiről sokat nem tudok mondani: az első bekezdés hűen tükrözi, hogy mennyire nem változott semmi. A galériára vezető lépcsők nyikorgása, az asztalok elrendezése, a kopott darts-tábla és az italreklámok a falon mind-mind a régi időket idézték. A tető belülről is szemügyre vehető faszerkezetére talán egy lakkozás már ráférne, de még így, a maga nyers és rusztikus valójában is hozott vissza emlékeket. Még mindig kellemes helynek tartom.

Látkép a galériáról a bejáratra

A rusztikus fa tetőszerkezet

Természetesen próbára tettük a kínálatot és a kiszolgálást is. Gondolkodtunk, hogy milyen lehet a kínálatban szereplő epres és mogyorós kávé, de végül a konzervatívabb vonalon maradva szívem hölgye egy hosszú kávét kért, én pedig egy kapucsínót és egy öt gombócból álló fagyikelyhet. Azért voltam ilyen merész, és azért mertem bevállalni öt gombócot, mert már kint hirdették a fagyi árát: 70 Ft/gombóc, ami pedig a mai viszonyok között vagy nagyon rossz fagyit, vagy pedig nagyon kis gombócokat jelent – én ez utóbbiban reménykedtem leginkább. Süteményt sajnos nem kínálnak.

A rendelésünk kb. 5 perc alatt került az asztalra. Addig hallgathattuk a rádiót, ami folyamatosan és szerintem megfelelő hangerővel szólt. A kávé kedvesem elmondása szerint ugyanolyan, mint máshol: finom. Nem volt forró, inkább ilyen ihatóan langyos. Nekem a kapucsínóval ennyi szerencsém nem volt: alapból feltételeztem, hogy valamiféle édesítés szerepel benne, nos, nem szerepelt. Cukrot ugyan kaptunk a kávéhoz, az viszont a hideg (!) kapucsínóban igen nehezen olvadt szét. Csak kitartó keverés útján sikerült némi édesítést eszközölnöm, ekkorra azonban a tejhabot teljesen szétkevertem a termék tetején. Ez tehát csalódás volt. Viszont a kávéhoz adott keksz, mint jó szokás, megmaradt régről.

Kávé és keksz

A fagyi szerintem finomra sikerült, bár tényleg nem valami nagy fagyigombócokat kell elképzelni. Díszítésül itt három győri kekszet, epres öntetet, tejszínhabot és vegyesgyümölcs-konzervből származó gyümölcsdarabokat kaptam. A fagyi kellemes hőmérsékletű, nem langyos, hanem igazán hideg volt, és azt hiszem, 350 Ft-ért egy ilyen kehely nem mondható soknak.

Fagyikehely: 350,-

Mindent összevetve az emlékek miatt jó volt betérni, de azt hiszem, ha valaki új emberként próbálkozik, a hideg kapucsínó és kávé mindenképpen elveszi a kedvét a további próbálkozástól. Személy szerint én, mindent beleszámolva közepest (3) adok a helynek. A kávé, kapucsínó és fagyikehely összesen 790 Ft-ba került, ami szerintem jónak mondható, bár hideg kávét olcsóbban is lehet kapni. Később még visszatérünk, és kapnak egy esélyt a javításra a tanév vége előtt. :)


Galéria Kávéház
5310 Kisújszállás, Nagy Imre u. 3

2010. május 7., péntek

Szervizelés magasfokon

Meséltem már, bizony, hogy beletolattak az öreg japánba. A helyzet azóta fokozódott, ennek rövid történetét megosztanám a nagyközönséggel.

Az úgy volt, hogy a kifogásolt eset után bementem a biztosítóhoz. Ott megkérdeztek tőlem pár dolgot, jobbára azokat, amiket a kék-sárga baleseti bejelentőre összeírtunk a másik féllel. Ezt követően kaptam egy telefonszámot: ezt kell felhívni, ha ügyintézni szeretnék. Na kösz. Felhívtam, a hang megkérdezett engem pár dologról. Ilyen rafinált kérdéseket tett fel, hogy ha most ő beüti ide ezt a rendszámot, akkor kinek a nevét fogja kidobni a gép? Nagyon kemény a védelmi rendszer. Gyakorlatilag megint mindent elmondatott velem, amit a baleseti bejelentőre összeírtunk. A hang ezt követően megígérte, hogy küldenek hozzám egy jól szituált kárszakértőt.

A kárszakértő két nap elteltével és óramű pontossággal jött is. Mindenféle furcsa műszereket hozott, készített pár sztárfotót a járműről, feltett egy csomó furcsa kérdést. Újra megkérdezett mindent, én válaszolgattam szépen, tulajdonképpen újra elmondtam mindent, amit a baleseti bejelentőre is összeírtunk. Ezt követően megegyeztünk abban, hogy városunknak a biztosítóval szerződött autószervizébe viszem a gépet javításra.

Így is lett. Verőfényes-napos délelőttön gurultam ki a sérült gépjárművel a javítóüzembe, és megkezdődött a helyszíni szemle. Egy nyurga, ámde tekintélyes bajuszú férfiú volt az, akivel értekeznem kellett az ügyben. Ő megkérdezte tőlem konkrétba’, hogy hány éves az autó. Mondom neki az éltes kort, mire azt mondja:

– Ccc.

Nem sejtettem sok jót a ciccegésből. Kérdezi a gyártmányt, mondom Toyota.

– Ehh – aszondja.

Ezzel sem voltam bentebb. Miközben a kocsihoz haladtunk, hosszas eszmefuttatást hallgathattam végig arról, hogy a biztosítók mennyire nem szeretnek fizetni és hogy ők azért az özön, de tényleg rengeteg munkáért, amivel rendbe tesznek egy autót, gyakorlatilag alig kapnak valami lefittyent alamizsnát. Rablás, vadkapitalizmus, elkorcsosulás. Ez a gondolatmenet megerősítette bennem azt, hogy a két cég közötti szerződéses konstelláció komoly megbecsülésen, közös értékrenden nyugszik.

Az első vizsgálatot követően kiderült, hogy itt bizony hatalmas a gond. Főként a metálkék szín adja a probléma gyökerét, meg az eltelt közel negyed évszázad által okozott kopás színfakító hatása. (Ilyen szín, kérem, a világon nincs.) Hátra is mentünk a törött autók közé, ahol egy igazi, hozzáértő szakinak is megmutattuk a sérülést. Ő késedelem nélkül, egy az egyben homoszexuálisnak titulálta a kárszakértőt és nem is értette, hogy hogy lehet az, hogy csak és kizárólag a törött rész lett beírva javításra, mert – mint mondotta – ennek az autónak már úgyis mindegy. Kicsit meg is ütköztem ezen egy pillanatra, hogy egy behorpadt ajtóról sebtiben ilyen diagnosztikát húzott le, de azért figyelmesen hallgattam tovább, ahogy a két szakember egymással vitatkozik a lehetséges beavatkozási módozatokról. Amikor a brainstorming véget ért, a szaki hozzám fordult, belenézett a szemembe, és őszinte választ várva megkérdezte:

– Figyelj mán. Nem tudsz te ezzel a horpadással együtt élni?

Nyeltem egy alig hallhatót, hirtelen nem is tudtam mit válaszoljak. Amikor szóba jött a biztosító által fizetett javítás, én nem feltétlenül erre a megoldásra gondoltam. Hogyne tudnék egy horpadással meg egy nagy, hosszú, fehér csikarással együtt élni, ami az autóm oldalán éktelenkedik?! A szaktárs biztosan azt gondolta, hogy azért jöttem ide ki korán reggel, hogy megerősítsenek engem abban a hitben, hogy bizony ezzel együtt kell élni, mert – írd és mondd – itt bizony már nincs mit tenni. A horpadást kikalapálni és a csikarást eltüntetni nem lehet. Nincs rá mód, eszköz, tudás. Ez így marad, punktum, kész.

Végül, hogy mindenki megnyugodjon, azt válaszoltam, hogy együtt tudok élni vele. Erre a szaki arca felderült, éppen csak azt nem mondta: „jóóó fiúúú, hát persze, hogy együtt tudsz vele élni.” Azt mondjuk nem tettem hozzá, csak gondoltam, hogy biztosan lesz más, aki hajlandó lesz kikalapálni a sérült részeket. De hogy ezek nem ők lesznek, ez teljességgel bizonyos.

2010. május 3., hétfő

Május elején, ballagás után

Itt van a május, és alapjaiban változik meg az életem.

Elballagott az első osztályom, akik még olyan ismeretlenek voltak 2006-ban, amikor ezt a bejegyzést írtam. Aztán hipp-hopp, eltelt négy év, és többek között az én osztályom lett az érettségiző, a végzős osztály. Hihetetlen. Azt kell mondjam, rendkívül hamar eltelt az együtt töltött idő. Magam sem gondoltam volna, de az események forgatagában csak azt vettem észre, hogy napra nap jön, hétre hét, és véget is ért a mi életünknek ez a közös szakasza. Ők elmennek máshova, én – remélhetőleg – maradok itt. Megmaradnak számomra az emlékek, egy pár csokor virág, az osztálytabló és egy ajándékba kapott USB-s kaméleon, ami igencsak nyújtogatja a nyelvét és forgatja a szemét, ha USB-csatlakozóhoz jut.

video

Hát nem aranyos? Ezt a műveletet egyébként véletlenszerűen ismétli, amikor éppen szükségét érzi. Remek ötlet, csak ipari hangja van (mint az osztályomnak volt), így csak néha csatlakoztatom a géphez. :-)

Éles szemű olvasóink a videó hátterében láthattak egy órarendet, ami tele van X-szel. Az X-ek az osztályom ballagása következtében keletkező lyukas órákat jelölik. Heti 11 órával kevesebb jut nekem, ami azért előnyös, mert ezzel egyrészt szabadidőhöz jutok, amit az egyetemre beadandó cuccaimra tudok fordítani. Hátrány viszont, hogy eléggé kilyukad az órarendem, ez pedig eléggé rendszertelenné teszi a napjaimat.

Ha minden jól megy, az osztályom felét nem kell nélkülöznöm: itt maradnak jövőre, szakképző évfolyamon. Én akkor már csak szaktanár leszek náluk, de nem hátrány, hogy ismerem a csapatot, akit tanítok. Meglátjuk majd, hogy mit hoz a jövő. Merengeni azonban nem fogok most: vár a munka, az adminisztráció, ami ilyenkor aktuális. Megyek is a dolgomra.

K12C
2006-2010