Oldalak

2011. január 31., hétfő

Bejeweled 3

Nos, eljött az idő, hogy ezt a nagyszerű játékot bemutassam blogom hasábjain keresztül, éppen úgy, ahogy annak idején a Bejeweled Twist nevű remekművet.

A Bejeweled 3 a klasszikus Bejeweled játékszabályokon alapul: a különböző színű gyémántokból minden lépés során kettőt felcserélhetünk, így legalább 3 gyémántból álló sort vagy oszlopot kell kapnunk. Hogy miben lehet mégis más a 3-as verzió, mint az eddigiek? Mit lehet még ezen fejleszteni? Nos, azt kell mondjam, hogy a PopCap Games odatette magát, és embert nem kímélő ötletelésbe fogtak, már ami a játékmenet fejlesztését illeti. Kapásból 4 alapjátékot kapunk és ezeken minimális szintű teljesítményt nyújtva megnyílik még 4 titkos játék, amivel gyakorlatilag többet fogunk játszani, mint a hagyományos játékmódokkal. :)

A 8 játékmód a következő:


Röviden bemutatnám, hogy ezek a már első hallásra is izgalmas játékok mit takarnak.

Classic: ez a klasszikus játék (bár gondolom, nehéz volt kitalálni). Addig játsszuk, amíg van lehetséges lépés. Sajnos előbb-utóbb eljön az az idő, amikor nem lehet újabb lépést tenni, a játék ekkor véget ér. Nagy előnye annak, aki nyugalomra vágyik, hogy ez a játék nem időre megy, van idő gondolkodni azon, hogy mi legyen a következő lépés.


Lightning: ebben a játékmódban már igenis számít az idő! Gyorsnak kell lenni, mint a villám és minél rövidebb idő alatt kell minél több jó lépést csinálni, aminek eredményeképpen a következő körre gyűjthetjük a másodperceket. Megakadásnak helye nincs, egész egyszerűen ész nélkül forgatni kell kifelé a jobbnál jobb lehetőségeket. (Ábránkon egy öt másodperces gyémánt kiforgatásra vár. Ha sikerül a sárgával párosítani, plusz 5 másodpercet kapunk az idő lejártakor.)


Zen: a soha véget nem érő játékmód ebbe a kiadásba is belekerült. A Zen a teljes elmélyülést kínálja. A játék soha nem ér véget, mindig van lehetőség forgatni, ráadásul olyan dolgokat tettek bele a fejlesztők, amik még jobban segítik az ellazulást. Ezeket a tanácsot adó HINT gomb fölött elhelyezett Zen gombbal lehet előhúzni.


Az ellazulást segítő funkciók alatt ilyenekre kell itt gondolni, mint pl. légzési tempó szabályozása (a program mutatja, hogy forgatás közben mikor lélegezzük be és fújjuk ki a levegőt), környezeti zajok (pl. erdő, tenger, eső stb., ezeket a zene alá is tudja keverni), mantrák (a kiválasztott hangulathoz illő pozitív üzeneteket sugároz a képernyőn keresztül, sajnos csak angolul, amelyek a forgatás közben a tudatalattinkat stimulálják), illetve az igen hatásos, akár rosszullétig is fokozható binaural beats, amivel a mély- és magasnyomót lehet különböző rezgési frekvenciákra beállítani. Ennek segítségével még jobban el tudunk merülni a játékban és ki tudunk kapcsolódni, de használata megfontoltságot igényel, a program fel is hívja a figyelmet, hogy nem mindenkinek ajánlott a használata.

Ha az ellazulás után egy kis fejtörőre vágyunk, érdemes megnézni a Quest nevű játékmódot. Itt negyven darab, ősi kincsek megszerzéséhez szükséges fejtörőt találunk. Pl. varázsoljuk a táblát 15 lépésből arannyá, keressük meg a homokban az elvesztett kincseket, szabadítsunk ki 40 lepkét másfél perc alatt, gyűjtsünk piros és kék köveket, de úgy, hogy ezek egyensúlyban legyenek. A feladványok igazán izgalmasak, egynémelyikükben a stratégia, másokban az idő a fontos.

Itt éppen egy serlegért küzdök. A bal oldali feladványok
készen vannak, a jobb oldaliak még megoldásra várnak.

Egy feladvány. 100 követ kell leszedni, mielőtt megtelik a pálya.
Minden mozdulat után újabb kövek hullanak be felülről.


Ezek voltak tehát az alap játékmódok, amik telepítés után rögtön játszhatók. Minden egyes játékmód mellé (pl. az 5. pálya teljesítése után, vagy 100.000 pont elérése után, netán 4 feladvány elkészítése után) kinyílnak a titkos játékok, amik a játék igazi ékkövei, hogy stílusosan fogalmazzak. :)

Nézzük tehát őket sorban.

Poker: az alapjáték megbolondítása némi stratégiával. A köveket úgy kell leszedni (ötösével), hogy valamilyen sorozatot formáljanak. Így pl. gyárthatunk egy párt (a leszedett kövek között 2 egyforma), spektrumot (mindegyik leszedett kő más színű), két párt (a leszedett kövek között 2 pár van), 3 of a kind-ot (a leszedett kövek között 3 egyforma színű) full house-t (a leszedett kövek között 2 egyforma és 3 egyforma színű kő van, pl. 2 fehér+3 zöld), 4 of a kind-ot (a leszedett kövek között 4 egyforma van, az ötödik más színű), illetve Flush-t, amikor az öt leszedett kő mindegyike egyforma. De vigyázzunk ám, mert megjelennek a halálfejek, és ha a pl. az egy pár sorában van a halálfej, de nekünk csak egy párat sikerült összehoznunk, akkor egy érme feldobása dönt a folytatásról. Remek játék, jó stratégia kell hozzá!

Flush-re megyek...

... de csak egy 4 of a kind lett belőle. :)

Ice storm: egy újabb játék, ami nem csoda, hogy a Lightning módból nyílik. Idegbeteg módon kell forgatni, mielőtt a jégtáblák el nem érik a játékmező tetejét. Ha ugyanis elérik, kis idő múlva megfagyasztják az egész táblát. A vízszintes sorok kirakása kicsit visszaveti a fagyást abban az oszlopban, amit érint a forgatás, a függőleges forgatások viszont az egész oszlop fagyását szétrobbantják. Jó és izgalmas játék, kár hogy az ember néha szó szerint "lefagy" benne, nem látja a forgatnivalót, és a jég foglya marad örökre. Game over.


Butterflies: na, ez személyes nagy kedvencem lett. A játékmenet egyszerűnek tűnik: a pályán minden lépés után megjelenik egy pillangó az alsó sorban, amit a kövekhez hasonlóan lehet kiszabadítani. Ekkor elrepül. Igen ám, csak minden egyes lépés után az összes pályán lévő pillangó egyet lép felfelé, a pálya tetején pedig az igen gonosz pók várja őket. A feladat tehát az, hogy a lehető legtöbb pillangót mentsük meg, és minél később jussanak fel a pókhoz, aki – bizony, az élet harc – megeszi őket. Remek játék, remek háttérzene! Idő nem számít, főként stratégia kell hozzá, illetve át kell látni, hogy hogyan fog egy-egy lépés után kinézni a tábla. Néha a reménytelennek tűnő helyzet is menthető!

A felső sorban már error van...

Az utolsó mód, amelyről mai cikkünkben említést teszünk, a Diamond mine. Ebben a játékban egyre lentebb kell fúrni a földbe és gyémántokat kell bányászni. Mindezt úgy kell tenni, hogy közvetlenül a felszín fölött kell a párosításokat csinálni, így a föld egy része kirobban. Amikor megtisztítottuk a fúrófejek vonala fölötti részt a földtől, a fúró lentebb halad, így újra előttünk a lehetőség, hogy bontsunk. Eleinte aranyat, később gyémántokat lehet bányászni, persze mindeközben ősi, földbe rejtett kincsek is előkerülnek. Ennél a játéknál számít az idő, nem is kicsit. A játékmenet izgalmas, azt hiszem, ez a másik kedvencem a pillangó után.

A bal alsó sarokban éppen bontok

Ennyit tud tehát a Bejeweled 3, és persze hozza a kötelezően elvárt minőséget: remek grafika, aminek teljes kihasználása izmos processzort és videokártyát kíván. Az animált hátterek gyönyörűek. A háttérzenék igazán jól megválasztottak, hangulatában illenek az adott játékmódhoz, minőségre pedig első osztályúan szólnak, hamar beléjük lehet szeretni. Azt hiszem, hogy ez a játék sokáig el fog szórakoztatni, ráérő időmben biztosan próbálok megmenteni pár pillangót, vagy lejutni a színes gyémántokig a bányában.

Bejeweled 3 / PopCap Games
http://www.popcap.com/games/bejeweled3/
60 perces próbaverzió letölthető! (Nem lesz elég...)

Értékelés:
5/5, kiváló szórakozás.

2011. január 30., vasárnap

Csak pozitívan!


Olyan hideg van, hogy elfagy az ember orra odakint. Amikor ez a cikk íródik, a különböző internetes időjárás-jelentő rendszerek a körzetünkben -6 fokot mutatnak, de ennek ellenőrzésére én ki nem megyek a hőmérőhöz, inkább elhiszem. Biztos, hogy nagyon hideg van, mert nem győzzük felfelé csavarni a konvektorokat idebent. Nem is sok időt töltöttem én a hétvége során a szabadban. Pedig igazán szép idő volt, ködös-párás, igazi téli fotózóidő. Csak az vele a probléma, hogy így a karácsony elmúltával, vagy inkább mondhatni egy hónappal karácsony után már egy porcikám se kívánja a hideget.

Azért pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz:


Kicsit összeszaladtak a tennivalók, szóval van mit csinálni idebent is. Ennek ellenére engedem, hogy elkapjon a csábítás és néha a Bejeweled 3-mal játsszak. Hihetetlennek találom, hogy július környékén megjelent a játék és én még csak most szereztem róla tudomást! Éppen végigjátszottam a Need for Speed Hot Pursuit-öt és azon gondolkodtam, hogy mivel kellene játszani, erre berobbant itt a háztartásba a játék, ami azóta szinte állandóan megy és amiről a napokban hosszabb eszmefuttatást is kívánok eszközölni. Mivel sokat játszok, ezért bizonyos folyamatokkal el is vagyok maradva, de mire időszerű lesz, mindent szintre hozok majd. Legalábbis most ezt gondolom. Végül is csak egy nyelvvizsgát kell összehúzni, egy portfóliót összeállítani, pár órányi vizsgatanítást végigcsinálni, valamint a szakdolgozatomat megírni és megvédeni. Ez vár rám az elkövetkezendő mintegy 4 hónapban – belegondolni is borzasztó, hogy mindezeket mikor fogom belepasszírozni a mindennapokba.

De még ennek ellenére is pozitívan állok mindenhez, mint a szomszéd kukája.


Legközelebb tehát a Bejeweled 3-ról mesélek, most megyek és tesztelem még egy kicsit, mondhatni tapasztalatot gyűjtök. :)

2011. január 26., szerda

Apróval

A kavargó hóesésből léptünk be valamivel hét után a a kisboltba, aminek régen lekopott cégtáblája fölött soha le nem kopó, vörös festékkel festett ötágú csillag díszeleg. Reggelit vettünk, mint általában reggel, majd a pénztárhoz fáradtunk.

– Apróval fizetnék – közöltem tárgyilagosan. Ennek általában szoktak örülni.

– Remek – jön a válasz a pénztárgép túlsó oldaláról, – nekem mindig hozhatjátok az aprót.

Rendkívül boldog lettem, de aztán a mosoly kicsit alábbhagyott az eladó arcán, amikor előszedtem a húszasokat a zsebem mélyéről.

– Most mondanám, hogy jó sokat nyertetek... – próbálja meg elütni az ezerszer hallott poént, de már nincs visszaút, én ezzel fogok fizetni! A bágyadt reggeli mosolyom mögött hirtelen úgy érzem, hogy a zsebemben lapuló három kilónyi apró történetét mindenkinek meg kell értenie, ezért magyarázkodásba fogok.

– Nem nyertünk, ezt a hónap során gyűjtöttük. Mindig toronyba rakjuk az aprót, aztán hónap vége felé szépen lebontjuk a tornyokat, ebből veszünk reggelit.

– Á, értem – mondja ő, majd még megjegyzi: – Százasokat szívesebben váltok, bármikor.

– Oké – mondom, – azzal majd olyan hónap közepe felé jövünk. Akkor még vannak.

2011. január 22., szombat

Az utca népe

Ha megkérnének engem, hogy mondanám meg, mik azok a dolgok, amit az utca népe a kertünkbe hajított, valószínűleg olyan dolgokat sorolnék fel sorjában, mint mindenki: napi rendszerességgel jön be a kerítésen a csokipapír és csipszes zacskó. Kisebb kihagyásokkal fél literes kólásüvegek érkeznek, de találtunk már közelgő ünnepek alkalmával pezsgősüveget is. (Kicsi még lötyögött az alján.) Ennél már érdekesebb, amikor kiürült Piros Arany tubus érkezik (ki eszik az utcán paprikakrémet, és hogy fogy ki pont a mi kerítésünk előtt?). Ami azonban a minap érkezett, teljességgel megdöbbentett.

Szerinted mi volt az?

a) két kiló bontatlan pörkölt és őrölt kávé egy csíkos szatyorban
b) 3 darab koponya-CT röntgenfelvétel egy feltépett borítékban
c) egy használt alsónadrág, megdöbbentően friss foltokkal, a kicsi akácfa ágára akadva

Bármelyik válasz eléggé elgondolkodtató lehetne, de mégis az tippelt jól, aki a b) választ tartotta a legvalószínűbbnek, és ezzel – így gondolatban is – megmentett engem a c) válasz borzalmától.

Az úgy volt, hogy én éppen a járhatatlan bejárón próbáltam kierőszakolni a gépkocsit, amikor megpillantottam egy igen nagy méretű borítékot amúgy huligán módon elhelyezve a nagykapu mellett. Mi lehet az? – merült fel bennem a kérdés. Odacaplattam hát és meglepetésemre egy nem nekem címzett, de feltépett borítékot találtam. Az ember a saját (bérelt) udvarán talált dolgokba azért csak belekukkanthat. Végtére is nem kellett felgőzölni a borítékot, mert nyitva volt, tulajdonosa nyilván lemondott róla, azért landolt nálunk. A borítékban, amennyire meg tudom állapítani, egy komplett, koponyáról készült röntgenfelvétel-sorozat található. Gyakorlatilag ilyen végigszkennelés. (Na most itt ezt gondold végig újra.)

Amikor megláttam, egyrészt borzongás fogott el, másrészt pedig azóta sem foghatom fel azt az élethelyzetet, ami azt eredményezte, hogy ez a boríték a mi kerítésünkön belül landoljon. Valaki az utcán nézte meg és nem tetszett neki? Vagy a kerítésünk előtt végezték a röntgent? Vagy hogy került ez ide?

Minden nap egy meglepetés.

2011. január 18., kedd

Gizel nénéd és az iskola

Hú, drága lelkëm, az ollyan régën vótt, hogy hát tán mán igaz së vótt. Arra emlékszëk, hogy a tejcsarnok mellett vótt az oskolla, szërëncsétlen majd szét esëtt, annyira sëmmi-lószar kis viskóba vót belekasírozva az oktattás. Akkoriba nem így vótt még, mint mostanába, hogy suhanc módjára járnak oskollába a tanárok, neem: vasalt nadrágba vót mindëggyik, mëg őttönybe, mëgatták a móggyát. Mink mëg iskolaköppenybe, nyakkendőbe, oszt' ha így is mëgnyikkantunk, mán gyött is a pofon. E'kkéne a mostaniaknak is, mindnek, mingyá nem ordíttatnák a házam elejbe a kazëtásmagnójokkat. Annyira fijatal tanárok tanítottak akkortájt, hogy még a bajszokat is pëdërték rendëssen, mëg aztán nállok vótt a nádpáca merejű. Hatásos rëttenetmód, csihadtunk, ha mëlláttuk. Emlékszëk, kezdettű fogva a Zsoldos Pirók mellett ültem. Még akkortájt is, amikor cigarëtázni kezdëtt (heee, lopkotta az apjátú), de lëbukott, oszt' elősször elvëtte tüle az Igazgató Úr, jó mëgverte a Pirókot csettintős pácával, aztán mëg elszítta a Szimfóniját az is, oszt' behítta az anyját, az mëgint mëgverte, de az apjának nem szóttak. Én buktattam lë ëgy húsvítkor. Mëghalt mán.

De én, azt këll mongyam, soha nem vóttam sihëdër, messzire kerűttem a huligán stílust. Persze vótt ëggy-kettő akkoriba is, amelyik nem bírt a vérivel, oszt állandóan a lyányok után kujtorgott, mëg ollyanokat súgott a lyányok fülibe a zsëmleszünetbe, hogy szërëncsétlenëk órák hosszat remëgtek utánna, a nagy lovak mëg úgy röhögtek rajtok, mint akiket alúrul csiklandoznak. Én mindég becsűlettel tanúttam, mind a hat osztályba. Nekëm nem vótt ollyan félévi eredményëm, mint ezëknek, ë, haallod, onokám négybű bukott! Montam a filyamnak, ha nem figyelsz rá, elkanászkodik az a nagy ló gyerëk, de persze nem hallgatott rám. Úgy is lëtt, mërrántották. Mënyem annyira kivótt, hogy lë nem írható vërbálissan, de mongyuk nálla az az újság, ha nincsen ki valamijé. Szërëncsétlen még mindég ëggy kicsit a múttkori hatássa alatt van, nekëm szëmély szerint borsókázik a háttam amikor mëllátom azt a lebërnyegës ábrázattyát néki.

A mi oskollánkba sëmmi së vótt. Vótt egy krétás tábla, amibű úgy gyött a por, hogy ha a mostani külyköket eléültetnéd, rögtön az alërgiájok előszënné űköt. Mer' alërgiája mindnek van, mer' most ez a divatos, hogy alërgijás vagyok a gyümőcsre, a vécepapír kreppëléssire mëg a vízre. Kipattog az összes. Na, de hogy visszakanyaroggyak a mondókámnak az eredetileg mëkkezdëtt medribe, ott oszt táblatörléskor mink is lëfútunk! Télën mëg befüstölt a kályha, füh, az annya szencségit de tudott kojtolni, hátúrú mán két sorral előrébb nem láttunk sëmmitsë. De mëttanúttunk szorozni, kórusba montuk, hogy öccörhét az harmincöt, haccorhét az nëgyvenkettő, héccerhét az ötvenhárom. Mëg is tanúttuk ëggy életre! Azt is tuttuk ám, hogy mekkora ëggy méter, mëg mennyi ëggy kilóméter, pegyig csak annyi vót a példa, hogy a kinti gyóccërtár, na az gyerëkëk az iskolakaputú ëgy kilométërre van. Oszt' akkor mink mán rögtön tuttuk, mennyi az ëggy kilométër. A métërrúddal napi kapcsolatba vótunk, így azóta is szëmüveg nékű bësaccolom neked az ëgy métërt, ha úgy gyön ki a lépés.

Nem tanúttunk mink sëmmi modërnet, viszont Manyi nénivel mán akkoriba tanúttunk géppel varrni! Vót ëggy elöregëdëtt varrógép, amit mindën gyakorlati óra után a Stoszek Gábris báttyánk, a gondnok mëg mindënës javított. Azóta is tán a Gamëszná dógozik. Nem ëccër mëgesëtt, hogy ëgynémelyik jány saját magát is odavarrta a ködmöny újáho', de ollyan is vótt, hogy úgy varrták össze a jégëralsón a korcot, hogy hozzájafogtak még három lajbit mëg ëgy vászonteríttőt. Lëtt rijadalom. Manyi néni fëlfortyant néha, oszt' ollyan pofonokat osztogatott, ha eltörtük a tűt a drága gépbe, hogy úgy érëztük, tán mëg is süketűtünk. Nem hallottuk utánna mit mond. A filyúgyerëkëk eközbe lënt vóttak a ker'be, oszt' azt tanútták, hogy hogy këll elgyuggatni a répát mëg a hagymát. Nekünk azé' jobb vótt, mer' ha esëtt az esső csak a sarokba áztak heten, de a filyúgyerëkëk merejű sárossan gyöttek vissza. Tanította űköt a... hogy is hítták, várjá mán, valami illyen neve vót, hogy Srévizhandër vagy Skándizmaltër... sváb vótt, nem tudom, de az oszt mindég azt rakta lëfele, hogy a gazda essőbe is gazda, de annak is gyött még a fülibű is kifele az anyafőd, mire fëlértek a gyakorlóker'bű, merejű sárossan, igénytelen ártánydisznó módjára, mindazösszes.

Szóval én sokat köszönhetëk az üskolának, annyit mondhatok. Mink akkoriba még nem úgy néztük a pëdagógust, mint aki ártani akar nekünk, oszt' bár sokszor kaptunk pácával mëg a pofonok is mindënnapossak vóttak, életünk végiig tisztyëlettel gondolunk rájok. Az öreg Somlai Ödönre, aki a számtant tanította, Manyi nénémre, mëg a Mányos Gézára, akitű elhittük, hogy belüllünk még akkar atléta is lëhet az olimpiján, ezé' oszt kihajtotta belüllünk a lelkët is a tornaórán. Na, mongyuk rája nem gondolok ollyan nagy örömmel, de a temetéssire elmëntem. A világ mëgváltozott, de nem biztos, hogy jó irányba. Mán most mindën van az oskollába, de a rongy kölykei eltiporják, nem becsűlik. Tanúni sëmmi. Mi lëssz így velük? Remélem az onokám is kijavíccsa a bukássát év végire, álandóan a lelkire beszélek, maj'csak mëgunnya ëccër, ha másé nem, hát azé' javít, hogy az öregasszony, vagyishát én, Gizël mama, bëfogjam a számat.

Most nem tudok mást mondani, lelkëm, mer' gyön a Prátësz vagy mi a zíz, vallási műsor, igën nagy előszeretëttel nézem, mënëk, mer' hallom a plébános mán bëszólította a ministráns gyerëkëket. Csuda szépën tudnak énekëlni, elérzékënyűlök, ha hallom. Csókol bennetëket,

Gizël

2011. január 13., csütörtök

Erzsébet, ne küldj körlevelet!

Ez érkezett a szívem szerelmének elektronikus levelesládikájába:


Mekkora mán! Jót röhögtem szigorlat előtt. :-) De most már aztán tanulok, mert holnap fafúvós lesz!

2011. január 10., hétfő

Virtuális parasztok

Valamikor, amikor még sunyi szemű, a világot alulról szemlélő, aprótalpú kisgyermek voltam, volt egy játék, aminek SimFarm volt a neve. A játékban gyakorlatilag egy tanya életét lehetett szimulálni: a rendelkezésre álló földeken különböző növényeket kellett elültetni, amiket trágyázni, vegyszerezni, öntözni kellett. A földekre el kellett vezetni a vizet, a terményt le kellett aratni és el kellett adni a városban.

SimFarm á la MS-DOS

Mostanában azt veszem észre, hogy ezek a virtuális tanyajátékok egyre inkább előtérbe kerülnek. A környezetemben sokan elkezdték játszani a Farmerama nevű játékot, ami azon túl, hogy a fentebb említett funkciókat megvalósítja, még közösségi alkalmazásként is működik. A farmon szomszédokat kell találni, akik ajándékokkal lepik meg a gazdát vagy gazdasszonyt, folyamatosan gondozni kell a termést, állatokat lehet tartani és számtalan, az igazi paraszti lét hangulatát visszahozó dolgot lehet még csinálni. Persze vannak a természettől elrugaszkodott dolgok is, pl. óriás perecet lehet ültetni a kertbe, vagy le lehet telepíteni egy laza lajhárt. Segíteni kell a télapónak különböző növényeket termelni, küldetéseket kell teljesíteni. Ráadásul mindez olyan profin van kivitelezve, hogy a játékosnak időről időre be kell lépnie, mert kertje elgazosodik, rengeteget kell kattintania, mire mindent rendbe tesz a farmon, szóval a megszállottak számára megunhatatlan.

Misty farmja

Nem csak a Farmerama-ban tudunk azonban parasztkodni: az Én kicsi tanyám, vagy az Iwiwes Tanyavilág is hasonló szerepet tölt be a vidéki élet szépségeit egéren keresztül megtapasztaló, felnövekvő generáció számára. Választék tehát van bőven. Ha valaki játszik ezekkel a játékokkal, bizonyára ki tudja egészíteni az elmondottakat és nekem is el tudja magyarázni, miért jó virtuális parasztnak lenni.

2011. január 6., csütörtök

Minden mindegy-stádium, ravioli után

Ebben a vizsgaidőszakban két vizsgám lesz. Az egyik már rögtön holnap, Hálózati szolgáltatások tervezése és működtetése tárgykörben. Már kívülről (kellene) tud(n)om az IP-címzés rejtelmeit, a NAT címfordítást, a WLAN hálózatok trükkjeit, a virtuális LAN-okban rejlő szépségeket éppúgy, mint a többrétegű switchek portjainak konfigurálását és a routerek forgalomirányító-tábláinak mezőit. Ésatöbbi, ésatöbbi. Most tartok ott, hogy minden mindegy: keveredik bennem minden és úgy érzem, hogy semmit nem tudok. Sebaj. Mindig ezt szoktam érezni. Legtöbbször nincs alapja. :-)

Jövő héten ilyenkor meg már azért leszek stresszben, mert szakmódszertan szigorlat vár rám: öltönyös-nyakkendős, okosságokat mondós, szóbeli zárószigorlat. Istenem, hogy mennyire várom azt az eseményt is... hihetetlen. Ködös emlékeim vannak előző főiskolai tanulmányaimból, amikor egy alagsorban lévő teremben szigorlatoztunk, és körbe-körbe mentünk a kérdésekkel... hát, remélem, hogy most nem így fog történni, hanem engednek itt engem jól kibeszélni. (Optimista vagy naiv dolog azt gondolni, hogy tudok majd mondani valamit a kihúzott tétel kapcsán?)

Még mielőtt bárki is sírva fakadna sanyarú sorsomon, mindenképpen vegyen magához zsebkendőt, vagy alkalmazza az előző posztban leírt műveletsorokat, ízlése szerint. Történnek azért jó dolgok is. Többek között (és ezt muszáj valahol rögzítenem, hát hol máshol, ha nem itt) ma életemben először ettem raviolit. Igaz, hogy csak konzervet, de a ravioli akkor is ravioli. Ez egyébként azért fontos, mert A bérgyilkosnő című film 1993-as, Bridget Fondás változatát gyerekkoromban – annak témája ellenére is – nagyon szerettem, imádtam a zenéjét (Hans Zimmer, ugye), kedvenc filmjeim egyike. Van benne egy jelenet, amikor a főhősnő új életének kezdetekor bevásárol egy szupermarketben, és véletlenül kiborul a vásárolt cucca. Egy fiatal srác segít neki összeszedni, de feltűnőnek találja, hogy rengeteg ravioli konzervet vesz a nő. El nem tudtam akkoriban képzelni, hogy mi az úristen lehet az a ravioli; az ezredjére másolt VHS videokazettáról futó filmen még akkor sem lehetett kivenni az étel mibenlétét, amikor egy későbbi jelenetben rendhagyó módon fogyasztják el azt ők, a bérgyilkosnő és a fiatal srác, édeskettesben.


Azóta azonban megtudtam, hogy ez egy olasz tésztaétel, ami igen furmányosan készül, és nagyon finom, még így konzerv formájában is. A töltött tésztákra bolognai-szósz kerül, ami igazán ízletessé teszi ezt a csemegét. Hosszan tudnám ezt még részletezni, de már látom, hogy a bennem lakó kisördög íratja velem ezeket a sorokat, közben vár engem a tananyag utolsó átismétlése, ezért a mai estébe csak ennyi gasztronómia és filmtörténet fért bele. Legközelebb majd hosszabban mesélek.

2011. január 4., kedd

Zsebkendőkről, sommásan

Na de ha mondom, finnyás gyomorral én nem fognék hozzá az olvasáshoz.

Nem is olyan régen láttam aktív használatban ruhából készült, klasszikus értelemben vett zsebkendőt. Kockásat. Be kell vallanom, megborzongtam. Már elég régen volt, hogy magam is használtam ezt az eszközt, ez ugyanis az a találmány, amit semmiképpen nem neveznék be az emberiség öt leggusztusosabb ötletei közé, főleg ha belegondolok a működési mechanizmusába. Vannak azonban akik esküsznek rá. Nekem a mindennapi működésemhez kell ugyan egy pár zsebkendő, de el nem tudnám képzelni, hogy ruhazsebkendőt használjak, egyszerűen állandóan lehetne tisztogatni. Papír, jóvanaz. Ki lehet dobni, ha az ember elvégezte a dolgát. Instant megoldás.

Miközben ezen gondolkodtam (mert min gondolkodhatnék vizsgára készülés közben) az is eszembe jutott, hogy gyermekkorom nagy öregjeinek még csak ruhazsebkendőre sem volt szüksége. Kétféle biciklizős öregembert tudtunk elkülöníteni megboldogult fiatalkorunk utcán való játszadozásai közben: a rántottásat és a ruszki zsebkendőset. Ezeket most, érzékeny gyomor ide vagy oda, röviden ismertetni fogom. A rántottás, vagy ruszki zsebkendős öregember svájci sapkát és kék munkásruhát viselt, valamint gumicsizmát. Koszlott táskát cipelt a biciklijén, aminek eredeti színét már nem lehetett meghatározni. A rántottázás előkészülete krákogáshoz hasonló hang, majd hirtelen rántás az anyagon, aztán ugye – vérmérséklettől függően – vagy elküldés az árokba, vagy leküldés a gyomorba. A ruszki zsebkendős ennél jóval izgalmasabb történet: alanyunk a bal (netán a jobb) orrlyuk mutató- vagy hüvelykujjal való eldugaszolása után erős kompressziót mért a másik, szabadon lévő, de eldugultabb orrlyukra, aminek beltartalma hangos csattanással ért földet az aszfalton. Mindezt tekerés közben.

Hihetetlen vagy nem, de ezeket a mindennapos történeteket gyerekkoromban fel sem nagyon vettük, mostanában viszont eléggé megviselne már engem az ilyesmi. Vagy azért mert öregszem, vagy pedig azért, mert az idők során rendkívül finnyássá váltam. Nem tudom. Mindenesetre, meg kell hagyni, az új évnek ezen veretes témát körbejáró első blogbejegyzésével elindítottam az idei blogolást, stílusosan.

Érdeklődőknek tudom még ajánlani a tavaly júliusban íródott, Pottyantósról, sommásan című cikkünket.