Oldalak

2008. január 30., szerda

Archiválni szépen

Az archiválás kérdése mindig is foglalkoztatott. Nem tudtam és a mai napig nem tudom megérteni azokat az embereket, akiknek a rendszere csak úgy "lóg a levegőben" - nincs egy épkézláb telepítő lemezük, nincsenek biztonsági mentéseik, rosszabb esetben erről a kettőről még csak nem is hallottak. Ha valami tönkremegy, borul az egész rendszer, levelestül, dokumentumostul, gyűjtött anyagostul, fényképestül. Aztán lehet szaladgálni a szomszédba telepítőért, meg jöhet a jaj, megvan ez neked, mert véletlenül letöröltem, és a többi, ami ilyenkor következni szokott.

Már egészen fiatalkoromban nagy gondot fektettem arra, hogy a sok munkával összehozott anyagokról rendszeres mentésem legyen, és volt is mindig (még a floppys korszakban is duplikált példányokkal toltam), így elmondható, hogy számítástechnikával behálózott 18 évnyi múltamban alig pár alkalommal fordult elő kisebb adatveszteség, ami azóta is igencsak bánt, de kár a múlton keseregni. A CD-, majd később a DVD megjelenésével és házilag való írásának megfizethetőségével egy olyan archiválási lehetőség jelent meg, amelyet igyekeztem kihasználni - ez mind a mai napig így is van. A problémát ugyanakkor most már egyre inkább az okozza, hogy annyi anyagom van, amit folyamatosan menteni kell, hogy DVD-re való írogatásuk egy-egy délutánt igénybe vesz, kényelmetlen, és azt hiszem, nem akarom tovább folytatni. (8 GB dokumentum és kép, 20,5 GB (26.224 db) digitális fotó, 5 GB saját cucc (zenék és programok, illetve ezek forrásai), illetve több, mint 50 GB vágni való, vagy már megvágott digitális videó).

Továbblépek: vásárolni fogok egy kicsi, de a mentéseknek még elegendő méretű merevlemezet, amúgy kéz alól, használtan. (5 ezer forint.) Aztán vásárolni fogok egy olyan külső HDD-racket, ami USB-n keresztül kapcsolódik össze a számítógéppel (az is öt), így tulajdonképpen, relatíve fillérekből, egy olyan archiválási megoldást tudok összerakni, amely a lehető legkényelmesebben biztosítja a mentési igényeimet, az archiválás nem tart sokáig, és ráadásul a mentett anyag nem foglal el egy fél cédétartó-szekrényt. Nem kell mindig mindent újraírni, elég csak szinkronizálni - a frissebb adat felülírja a régit, az előző mentés óta nem változott adat megmarad. A külső rack hasznos, hiszen ha kinövöm a vincsesztert, veszek egy nagyobbat, és mentek arra. Ez most rendkívül jó választásnak tűnik, remélem, hogy a gyakorlatban is legalább ilyen hasznos lesz.

---
illusztráció: www.sxc.hu

2008. január 29., kedd

Zajterhelés

http://www.sxc.huA folyamatos zaj, ami az alattunk lévő lakásból érkezik, már-már megszokott. Bár talán ez az, amit nem is lehet megszokni. Néha arra eszmélek fel, hogy huzamosabb ideje hallatszik, nekem meg már fel sem tűnik. Elviselem, mintha a mindennapok teljesen természetes kísérője lenne. Ott van, amikor dolgozom, amikor eszem, amikor bármit is csinálok. Lefekvés idején, este 10 óra környékén, még javában jön felfelé a 30 Hz alatti tartomány, reggel pedig már ébredéskor is hallom. Néha öblös férfikacajok, és visítások társaságában, de mindig ugyanaz a dübörgés: a zene ütemes ritmusának a falakon felszűrődő, monoton, düb-dübszerű kivetülése. Azt hiszem, lassan az őrületbe kerget. Ha költöznék innen, az elsők között lenne az a tényező, hogy a szomszédság abszolút nem érzi a korlátait annak, hogy társasházban lakik, és nincs tekintettel a másikra. Hiába kérés, ordítás, visszazenélés: semmi. Estére ugyanúgy ott van a dübörgés, bármelyik szobába megyek, mindenhol hallom. Sokszor hangosabban, mint azt a zenét, amit én hallgatok. Rohamosztagot hívok rájuk hamarost.

---
Illusztráció: www.sxc.hu

2008. január 28., hétfő

Rend a lelke

Mindig letöltök mindent abból a célból, hogy kipróbáljam, de ezek a letöltések rendszerint arra a sorsra jutnak, hogy egy könyvtárban várják a soha el nem jövő futásuk idejét. Amikor keresek valamit, a sok DR.v432.Setup.exe jellegű fájlnév nem mond a világon semmit, arra pedig lusta vagyok, hogy mindet egyenként indítgassam el, kinyomozva, hogy mi is akar ő lenni. A Letöltések könyvtár mérete és a benne lévő szemét is csak növekszik, időről időre átláthatatlan fájltenger fogad, aminek az az eredménye, hogy amikor már végképp elveszítem a fonalat, letörlök mindent.

Régebben a TEMP könyvtárba pakoltam mindenfélét, amivel éppen dolgoztam, aztán ott egye meg a fene, minden ott is maradt. Arra azonban kidolgoztam egy rendkívül egyszerű megoldást: minden rendszerindításkor egy RAR archívumba tömörítem a cuccot, és elhelyezem azt a direkt erre a célra fenntartott TEMP partícióra, a swap fájl és a többi átmeneti cucc mellé. Így minden munkamenet elején kitakarított TEMP könyvtár vár., ha valami mégis nagyon kell, akkor azt elő tudom szedni. (Fél év alatt kb. 2 alkalommal volt erre szükség.)

Most ennek analógiájára alakítottam ki az alábbi rendszert: minden letöltés automatikusan, havi bontásban kerül archiválásra, így a Letöltések könyvtárban csak RAR fájlok fognak sorakozni, amelyekből könnyen kibogarászható egy keresett dolog, esetleg idővel törölhető is a fájl.

A havonta csomagoló DOS parancs, a RAR parancssoros tömörítőjével karöltve:

C:\program files\Winrar\RAR.EXE
M DOWNLOAD- *.* -XDOWLPACK.BAT -X*.RAR -AGyymm


Ezt egy DOWLPACK.BAT nevű fájlban kell elhelyezni a Letöltések könyvtárban, és (pl. Indítópult segítségével) minden egyes rendszerindításkor futtatni. Hatására egy DOWNLOAD-0801.RAR fájlban a 2008. januári, DOWNLOAD-0802.RAR fájlban a 2008. februári letöltések lesznek majd, és így tovább. Nem csomagolja be a .RAR fájlokat és magát a csomagoló .BAT fájlt sem. Remélem, hogy ez beválik, és nem lesz túlságosan nehézkes így a dolgokat megtalálni. Jobb megoldás nem jut az eszembe, csak a drasztikus "amit két hétig nem használtam, az automatikusan törlődjön"-megoldás. De azt meg nem akarom.

2008. január 25., péntek

Herót

Az elmúlt napokban rengeteget feküdtem annak érdekében, hogy kipihenjem a satnya szervezetemet legyűrő aljas vírus okozta igen komoly megpróbáltatásokat. Olyannyira sok volt ez, hogy aludni már szinte nem is tudok. Teljesen ki vagyok pihenve. Ez a félig ébrenlét - félig alvás állapot teljesen megváltoztatta az eddig megszokott ritmusomat, és olyan gyorsan eltelt ez a pár nap, amíg nem dolgoztam, hogy észre se vettem.

Nem is igazán erről akartam írni, hanem arról, hogy herótom van a fekvéstől immáron. De honnan származik ez a szó? Valamelyik nap olyan hajnal háromkor ez jutott eszembe, és saját eszemtől semmire sem tudtam visszavezetni, így aztán megnéztem az okosabb forrásokat. Maga a szó eredetileg félelmet jelent, esetleg gondot. Mai értelemben azonban már nem a félelemre utalunk vele, hanem valamilyen kellemetlenségre, főleg olyanra, mint amilyen helyzetbe én kerültem: ha sokszor történik velünk ugyanaz, egy idő után herótunk lesz tőle. Télen a hótól van herótunk, nyáron meg a kánikulától. Esetleg a főtt kukoricától. Vagy a szúnyogoktól.

Teccikérteni.

2008. január 22., kedd

Dögrovás

Betegágyamból írok nektek, mobilról tudatva, hogy pár napig egy kicsit megáll itt az élet. 39 fokos láz, köhögés és minden ehhez hasonló kellemetlenség környékezett meg, és egyelőre úgy látszik, hogy igen nehezen sikerül kilábalni ebből a nyavalyából. Szóval most fekszem és fekszem. Még csak számítógép elé se tudok ülni, mert szédülök. Ez az igazi érvágás. Itt vagyok itthon és nem kockulhatok.

Hirtelen ennyit tudok mondani. Gyógyulok és ha itt az ideje, újra jelentkezem.

2008. január 20., vasárnap

Káros az egészségre

A Webisztán 11 nappal ezelőtt írt arról, hogy a blogolás káros az egészségre (de nekem még csak most volt annyi időm, hogy végigolvassam, mit is írt). Egy cikkre hivatkoznak, amely Om Malik (elismert tech-újságíró) vélhetőleg túlzottan sok blogolása által bekövetkezett szívinfarktusát járja körül.

Nem mondom, hogy a blogolásban nincs stressz és izgalom, de ha van is, szerintem egészséges. Persze ez is attól függ, ki milyen szinten űzi. Én például megőrülnék, ha napi tíz postot kellene írnom, kötelezően. Felvéve a ritmust, ez a naponta-kétnaponta egy darab bejegyzés tökéletesen elegendő, minden ezzel kapcsolatos igényemet kielégíti, és ráadásul nem is fárasztó. Ha fáradt vagyok, nem blogolok, ha meg dühöng bennem az életkedv, akkor írok egy pár sort. Ennyi a titka.

A jövő halálneme: szívinfarktus blogolás miatt.

El nem tudnám képzelni azt, hogy a blogolásból éljek. Igazából nincs is olyan téma, amiben újat tudnék mutatni. Minden elképzelhető témában vannak már tematikus blogok, amik a legjobbat nyújtják, nem kell melléjük kíséret. Éppen ezért nem állok be az informatikát boncolgató blogok népes táborába. Pedig arról tudnék írni - a probléma csak annyit, hogy minden, amit tudok, megíratott már előttem. A legtöbb magyar tematikus blog is csak a nemzetközi forrásokban csemegézik, és azokat fordítja le nekünk, angolul (annyira) nem tudóknak.

Azért MiZY próbálkozására kíváncsi leszek, már nagyon várom, hogy beinduljon az oldal.

2008. január 18., péntek

Bandi bácsi megtiltotta

Háháhá, tegnap egész este ezen vihogtam. Hát hogy lehet ilyen dalszöveget kitalálni ilyen fejjel? Hogy?

video

Ríva nevettem, pajtások! Besenyő Pista bácsi a legjobb! (Meg az Öreg, aki az Anti bácsinak hívják.)

2008. január 17., csütörtök

Göthös Rózsi

A töpörödött cigányasszony azzal tűnt ki a többi elgyötört arcú, sorsára várakozó ember közül, hogy folyamatosan beszólogatott annak, aki előtte jutott be a doktorhoz. A váróterem pezsgő élettérré változott, amikor Rózsi megfogalmazott egy-egy markáns gondolatot:

- Ó, jóvammá, hát ez is utánam gyütt jóuval! Mír ű megy be? Minek híttak engem ide egy órára? Lázas vagyok, náthás vagyok, menek hazafele ha nem hínak be.

És hát, nem hítták be. Az idő csak telt, páciens ki, páciens be, Rózsi pedig mindegyiknek beszólogatott, egyre durvábban. Voltam olyan naiv, hogy egy óra várakozás után azt hittem, majd engem hívnak be következőnek, és elképzeltem, hogyan fogok visszaválaszolni Rózsinak. Pl. hogy ki van írva, hogy a betegek behívása nem érkezési sorrendben történik, csak ehhez tudni kellene olvasni. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jutottak eszembe. Aztán végül is úgy hozta a sors, hogy amikor Rózsi már nagyon ordított és toporzékolt, és ötször elindult haza, de végül mindig visszajött, szakorvos vette fel vele a kapcsolatot.

- Rózsi - mondta neki a kedves hangú hölgy. - Ne csináld itt a fesztivált. Más is beteg, senki nem passzióból van itt.

Erre Rózsi megint szívszorító részletességgel sírta el, hogy őt bizony egy órára hívták, és már három van, ő lázas, és nagyon beteg. Közben jól beszólogatott a körülötte állóknak is, és gyakorlatilag hűvös nyugalommal elküldött mindenkit a picsába. Az emberek ilyenkor kicsit megbirkulnak, és nem tudnak, vagy nem akarnak szólni. Egy ötven év körüli nőnek jött ki csak hang a torkán, ő ilyet talált mondani, hogy itt dolgozott harminc évig, ennyi protekció járjon már neki. Erre az összes többi elkezdett morogni, Rózsi meg még jobban kiakadt, és már magán kívül volt, amikor jött egy srác és tolókocsiban eltolta oldalra, mindenki megnyugvására.

Ott csendben maradt. Engem meg behívtak.

2008. január 14., hétfő

Programozó a háznál

Az izgalom a tetőfokára hágott, amikor Jack Bauernek végre sikerült lefülelnie az elnököt. Minden veszni látszott, de talán majd a következő részben kiderül az igazság. Így néztük körömrágva a 24 című sorozat ötödik évadját, egészen a 22. részig, akkor ugyanis a megértést igencsak elősegítő felirat nem akart megjelenni. Á, csak rosszul van kiírva - nyugtattam meg kedvesemet, bár magam sem hittem el, hogy a videófájl tökéletesen megy, a feliratfájl meg nem. Amikor a következő kiírás sem hozott eredményt, újabb nyugtató szöveg következett: Biztosan csak el van benne írva egy karakter, és nem olvassa a kódokat. Ezt már ő sem hitte el, engem viszont komolyan foglalkoztatni kezdett a probléma, miért nem jó a 22. rész felirata DVD-n, amikor az előtte és utána lévő részek feliratozása tökéletesen olvasható, ennél meg egy betű nem sok, annyi sem jelenik meg, holott számítógépen minden tökéletesen látszik.

Késő este volt, így aztán nehezen tűnt fel, mi a különbség a két feliratfájl időzítési adatai között.

Ami működött:

1
00:00:10,426 --> 00:00:12,308
Az előző órák eseményeiből...

2
00:00:13,371 --> 00:00:17,861
Ha itt vetjük be a Sentoxot,
200 ezer ember hal meg.



És ami nem:

1
00:00:10:480 --> 00:00:12:600
Az előző órák eseményeiből...

2
00:00:14:200 --> 00:00:15:360
Itt Bauer.


Feltűnt egy idő után, hogy a működőképes verzió időzítőkódjában vesszőkkel vannak elválasztva a századmásodpercek, míg a nem működő változatnál ezt is kettőspontok választották el a másodperctől. Pillanatok alatt nyilallt belém a felismerés, hogy nekem most Pascal programot kell írnom a probléma megoldására. A karakterek megszámlálása után már csak annyi volt hátra, hogy a problémát (mely szerint minden 9. és 26. karaktert cseréljünk vesszőre, ha az kettőspont volt) algoritmizáljam és kódoljam, mintegy fél perc alatt. A következő, eszméletlenül bonyolult Pascal-kód született:

PROGRAM Bauer;

VAR f, g: text;

s: string;

BEGIN
Assign (F, 'C:\temp\22_bad.srt');
Assign (G, 'C:\temp\22_good.srt');
Reset(F);
Rewrite(G);
While not eof(F) DO begin
Readln (f, s);
IF s[9]=':' then s[9]:=',';
IF s[26]=':' then s[26]:=',';
Writeln (g, s);
end;
Close(F);
Close(g);
END.


Hát ennyi. A program lefutása során a másodperc töredéke alatt meg is született a jó felirat, a filmet meg tudtuk nézni. Az elnök meglakolt, Jacket viszont a kínai maffia elrabolta - izgalmas lesz a hatodik évad is!

2008. január 13., vasárnap

Gyógyulok

Lényeg, hogy mint arról már írtam, irdatlan módon megbetegedtem. Ágynak nem estem, annyira nem adtam meg magam, de nem sok híja volt. Kezdem ott, hogy csütörtök maga volt a gyehenna, de pénteken is eléggé takarékon voltam még. Ráadásul pont ezen a két napon van a legtöbb órám, hát iszonyat módon erőltetni kellett, hogy emberi formát öltsek, és a Tudást át tudjam adni az arra érdemes kölyköknek. Csak nem beteg vagy? - kérdezték kollégáim, amint utolsó erőmből kúsztam el a naplókkal, és visszatettem őket a helyükre. Kicsit, mintha - válaszoltam én, férfiasan, két hörgés közepette, bár hangom nem nagyon volt.

A kúra: NeoCitran, literszám, egyébként jó ez a cucc, tényleg hamar helyretesz. SirMorton fekete+gyümölcsös tea, két filter együtt lefőzve, ez mondjuk nagyon jól esett. Aztán volt Strepsils torokfertőtlenítő, amitől nem érzem se a torkom, se a hangom, se a nyelvem, meg semmi egyebet, ami a számban van. Volt Algopyrin, láz ellen (sose tudtam, hogy erre is jó), lázmérés reggeldélbeneste, meg nyögés (ebből volt a legtöbb). Aztán most, úgy néz ki, megmaradok.

A ma esti adagom: ennyi maradt.

2008. január 10., csütörtök

Kérdés

Vajon az oktatás fontosságába vetett megingathatatlan hitem, netán a kötelességtudat vezérelt ma reggel, amikor tök betegen, szédelegve, fájó torokkal és eldugult orral mentem be dolgozni, vagy csak szimplán hülye vagyok?

2008. január 9., szerda

Csiga Lunas

A ma vásárolt kakaós csiga pont úgy néz ki, mint Mike Oldfield 2002-ben kiadott, huszadik, Tr3s Lunas című albumának borítója.


Ez jel. Meg is hallgattam az albumot, azonnal.

Tanuld meg: UMPC

Amikor pár éve a Microsoft megjelent a kis tablet-PC-jével, azt gondoltam: ez megint egy agyhalott próbálkozás. Ugyanúgy kútba fog esni, mint ahogy annak idején a menedzserkalkulátorok. Aztán ez valahogy úgy is indult, hiszen ezek a tulajdonképpen egy érintőképernyővel vezérelhető számítógépek nem hozták meg a várt sikert. Akinek már volt PDA-ja, nem nagyon akart átállni a nagyobb gépre, akinek meg még nem volt, az a viszonylag magas ár miatt nem vett magának táblapécét, inkább egy pofás kis laptoppal lepte meg magát.

Táblapécé a HP-től

A fejlesztésekbe feccölt pénzek azonban úgy tűnik, nem vesztek el: valami kibontakozni látszik a most futó CES-en (Consumer Electronic Show), Las Vegasban. A híradások szerint számos gyártó ún. UMPC-t (Ultra mobile PC) jelentett be, sőt, bizonyos források 2008-at ezen kicsi számítógépek évének tituálták. Ehhez már csak a gépek árának csökkenése kellene, ahhoz meg a jelenleginél nagyobb kereslet - ördögi kör.

HTC UMPC. Vista fut rajta.

Kis méretük ellenére nem elhanyagolható ezen gépek teljesítménye. Az LG új üdvöskéjébe például belefért egy 4,8 inches WVGA érintőképernyő, Intel Menlow CPU, egy 40GB-os HDD, 1GB RAM, HSDPA, wifi és Bluetooth is. Ráadásul a gép 58 dekát nyom mindössze. Az áráról persze sehol semmi hír - egyelőre.


Az LG "kicsikéje"

2008. január 8., kedd

Üldözés

Esküszöm, alig egy kicsivel léptem túl a sebességkorlátot! Ez a mocsok viszont rögtön rámvillantott, és elkezdett követni. Még a szirénát is bekapcsolta, hogy hatásosabb legyen. Éppen esett az eső, csúszott az út, szóval nem volt egyszerű dolgom. Beletapostam a gázba. A gumi visított az úton. A rend őre sokkal bőszebb lett, és hallottam, amint ő is padlóig nyomja a gázt. Végigmentünk így a főúton, aztán letértem egy mellékútra. Követett a mocsok. A többi autó dudált meg villogott, de ezzel akkor ott nem foglalkoztam: a cél a menekülés volt. Aztán hatalmas csattanás, üldözőm belefutott egy másik autóba, így lemaradt. Én még jobban beletapostam a gázba, és eltűntem egy mellékutca forgatagában.

Imádom a Need for Speedet.

2008. január 7., hétfő

Sikamlós téma

Ha Pierre, alias Szatyor kiváló munkáját akarnám idézni évek óta halott blogjából: Megérkezett kedvenc terepjátékom, az ónos eső. Akrobatákat megszégyenítő ügyességgel és mozgáskultúrával lavíroztam munkahelyem felé, itt-ott előre, netán hátra csúszva, csak a játék kedvéért. Egyensúlyom megtartása közben igencsak vidám emberekkel találkoztam, ők is játszottak. Közben - fene tudja miért - minduntalan az járt eszemben, hogy ha itt most összetörném az utca burkolatát, és vele együtt az enyémet is, akkor az egyértelműen munkahelyi baleset lenne. Igyekeztem is pontosan ugyanazon az úton haladni, mint egyébként szoktam, hiszen minden tanév eleji kiképzésen elhangzik, hogy ez a jelentéktelennek tűnő momentum kiemelten fontos, ha munkahelyi balesetet akarunk szenvedni. De a Teremtő lenézett ma rám, és úgy gondolta: Zoli, elkísérlek az ajtóig. És lőn: megúsztam mindenféle horzsolás, törés és ficam nélkül az utat.

Az, hogy az ajtón belépve rögvest felbuktam a lépcsőn, már csak a sors vicces fintora.

2008. január 6., vasárnap

Tűhullás

Ma reggel arra ébredtem, hogy eső veri a tetőablakot, mellé - mintegy vokálként - a valaha jobb napokat látott kis karácsonyfánkról aktívan, minden külső behatás nélkül hullik a tűlevél. Ütemesen kopogtak a fa alatt elhelyezett, szaloncukor tárolására szolgáló tálkában a tűlevelek. Az állapot tarthatatlan volt, így ma délután megváltunk szeretett karácsonyfánktól. Leszedtünk róla mindent, ami a későbbiekben még hasznosítható (ezzel a maradék tűlevélnek legalább a felét is sikerült padlóra küldeni - szó szerint), majd levittem a fát az udvarra, és sorsára hagytam a szakadó hideg esőben.

Ilyen kegyetlen voltam ma, én.

Karácsonyfánk fénykorában és most

Ami maradt belőle:

Egy lavórnyi tűlevél, némi árvalányhajjal fűszerezve
(ezt természetesen nem őrizzük, hanem ment a kukába)


Egy DVD-s doboznyi szaloncukor...

...és némi csoki, a szűkösebb időkre.

Emlékszem, gyerekkoromban édesanyám mindig gondosan elspájzolta a szaloncukrot, valami olyan helyre, amit csak ő ismert, így általa beosztva még legalább két hónapig ehettünk belőle. (Egyébként egy hét alatt elfogyott volna.) Már akkoriban is utáltam, amikor le kellett szedni a karácsonyfát: vége volt a fenyőillatnak, minden visszakerült a szobában ugyanúgy, ahogy volt, és persze suliba kellett menni - rendkívül lelombozó.

Egy pár kép az archívumból:

Kidobott Moszkvics és karácsonyfa 2003-ból.
Érdekes módon erről a fáról alig hullott le tűlevél...


Karácsonyi öröm, 10 éve...

15 éve...

...és 20 éve.

Bazi öreg vagyok.

2008. január 5., szombat

Fotósportya a hóban

Olyan szép idő volt ma! Igazi tél! Nem volt olyan rettentő hideg, mint tegnap, ezért délután fotózni mentünk kedvesemmel a határvidékre. Jégben és hóban meneteltünk a képekért, de igazából nem akadt sok fotózni való téma. Ennek ellenére jól esett a séta a ropogós hóban és a friss levegőn, valamint az sem elhanyagolandó, hogy lakókörnyezetem egy olyan részére is eljutottam, ahol még soha életemben nem jártam. Ez a 200 méterre lévő vasúti sínek túlsó oldala. :-) Saját magam számára is hihetetlen, de még soha nem voltam ott.

Az elkészült képek közül a hat legjobb holnaptól a Photoblogon is megtekinthető, nagy méretben. Addig is ízelítőül, csak így kicsiben:

2008. január 3., csütörtök

Gombok, fotók

Az egerem görgője már régen rossz, lefelé tekerem az oldalt, de ő rapszodikusan ide-oda ugrál. Idegbaj, ha meg nem környékez. Azért az irányt nagyjából tartja, de ha valaki látja, mit csinálok, azt hiszi, hogy alkesz módon remeg a kezem az egéren, amit görcsösen próbálok meg tekergetni.

Aztán ma a mobilom ötös és nyolcas gombjai kezdtek egy kicsit ropogni, mintha valami kenyérmorzsa szorult volna be alájuk, és minden megnyomással újabb apró és apró darabra őrölném azt a készülék belsejében. Még a hangja is hasonlít. Van még majdnem egy hónap a jótállásból, érted. Remélem, nem hullik szét teljesen a vas a mindennapi használat terhe alatt.

Leadtam ma 107 fényképet még 2006-ból, előhívás céljából. Ilyenekre is költök, úgy látszik, elemem a nosztalgia. Mondom, ne legyen fehér sáv a kép szélén, szóval FILL-IN eljárással készítsék el, ha lehet. Töltse ki a rendelkezésre álló képterületet a papíron, nem baj, ha a tetejéből vágni kell. Erre ilyet mond néném, hogy nem lesz fehér keret körülötte. Kösz, az se kell, de nem erről beszéltem. Olyan jó, hogy műszaki analfabéták figyelnek minden üzletben, minden boltban, mindenhol! Ettől úgy érzem magam, mintha egy teljesen más világban élnék, és én érzem magam hülyén, hogy alig van valakinek fogalma arról, amiről beszélek.

Őrült ez a világ, én mondom.

2008. január 2., szerda

Év eleji merengő

Holnap el kellene kezdeni dolgozni.

Ez a nem várt esemény rendkívüli módon hat az idegeimre. Nyüszítek rendesen! Két órát vett igénybe a délutánomból, hogy visszazökkenjek, és minden órámra rendkívül korrekt módon felkészüljek, hiszen valljuk be, a tanárember mégsem mehet csak úgy be a tanterembe, hogy előtte át ne nézte volna a tárgyalandó anyagot. Ellenkező esetben az éles szemű diáksereg rögtön észreveszi ezt, és holmi alantas, játékórának nevezett dolgot kezd el követelni a gépterem megkopott ajtaja előtt, törzsi rítusokat megszégyenítő ordítással és robajjal. Ezt pedig semmiképpen nem engedhetem meg, a diáksereget nevelni és okítani kell. Főleg most, hogy az idő ködbe burkolózott horizontján már-már felsejleni látszik a félév nevű dolog, melynek koránt sincs jó híre a tanulóifjúság kiismerhetetlen berkeiben. Retteg is tőle egyik-másik, főleg a félévi átlag nevű mérőszám borzolja az idegeket, melynek feljebb tornászására idestova két hét áll rendelkezésre. Szűkös idő, de azért pár tizedet még mocoroghat az átlag. Feljebb is, lejjebb is.

Jönnek még jobb idők! - gondoltam, és hirtelen felindulásból rendeltem meg egy videokártyát, hogy számítógépem grafikai teljesítményének fentebb tornászásával talán a most játszott Tomb Raider Legend se szaggatna 640×480-ban. (GeForce MX 440SE forever!) Vártam rá két napot, aludtam is kettőt és ma hívtak is, hogy sajnos az általam kinézett kártyát nem tudják beszerezni. Választok újat, vagy sztornó? Sztornó. Isteni sugallatt, hogy ne költsem a pénzt, hisz ki tudja, hogy mit hoz még a jövő év egy olyan országban, ahol több éve hűséges ügyfelek internet-előfizetésének díját emeli meg az internet-szolgáltató, úgy, hogy az új belépő kliensek legalább kétezer forinttal olcsóbban jutnak hozzá ugyanahhoz a sávszélességhez.


Drágul az energia is - jaj, kesergek már egy kicsit: beszereztünk egy hatalmas gyertyát, világítani jó lesz. Ha drága lesz a gáz, fűteni is. Mint negyvenhétben nagyanyámék. Meglehet, mostantól gyakrabban előfordul, hogy - mint múlt év december 29-én - sötétbe borul az egész város. Teljesen sötétbe. Ráadásul egy kicsit meg is bolydult a rendszer: azóta nappal van közvilágítás az utcánkban, éjjel meg nincs. Nem feltétlenül így gazdaságos, de nem szólunk bele a nagyok dolgába. Be kell látnom, hogy átélve nem olyan mulatságos Hofi vicce: Éjszaka nincs áram, hogy lásd, hogy nincs. :-)

Hát így indul valahogy az év. Holnap majd megint írok tanulságosat. Addig meg átértékelem a múlt évet.

---
Illusztráció: www.sxc.hu