Oldalak

2011. április 22., péntek

Tavaszi szünet

Tegnap hivatalosan is elindult a tavaszi szünet, én pedig, hogy ne unatkozzam, hozzáfogtam a portfólióm és a szakdolgozatom végleges állapotának előállításához. Ez nem túl izgalmas dolog. Tulajdonképpen arról szól, hogy mindent leírok, ami eddig a fejemben volt a témával kapcsolatban. Egy pár óravázlat és hospitálási napló készen volt már, ezeket egészítettem ki tegnap, illetve a mai napon is folytatom. Ugyanakkor hihetetlen, hogy két egymást követő napon képes vagyok este 10 órától fél tízig, aztán kilencig aludni. Egy kicsit mintha fáradt lettem volna a mindennapokban. Be kell vallani, hogy voltak olyan reggelek az elmúlt hetekben, hogy fogalmam sem volt arról, hogyan jutottam el az ágytól a konyháig. Ezt ráfogom a tavaszi fáradtságra, csak már elég hosszasan tart, de majd most kipihenem magam a jó kis szakdolgozat-írással. :)

Meg kell mondani, eléggé várom már, hogy véget érjenek az egyetemi napjaim. Sajnos a tavaszi nyelvvizsga-szezonról lecsúsztam, így valószínűleg csak ősszel lesz nyelvvizsgám, de sebaj. Ez is olyan nyűg egyébként, amiről csak hallomásból tud az, aki nem nyelvvizsgázott még, de mindegy, nem tudunk mit tenni.

Ugyanakkor áldom a netbookom összeszerelőit, mert ezzel a kis géppel remekül ki lehet vonulni írogatni a szabadba, akár az almafa alá is, félrehúzódva az árnyékba. Kicsit más úgy készíteni a portfóliót, hogy a szobai csendben hallható billentyűzet- és egérkattogás helyett két méterre mellettem harkály dolgozik a fán és mindenfelé madarak repkednek, szirmokat havaznak a fák, ahogy a költő mondja.

Itt a tavasz, éljen, éljen! A minap készítettem egy rövid fotósorozatot a virágzó fákról, melynek egy ékes darabját szíves-örömest osztom meg mindenkivel e helyen. Remekül mutat asztali háttérképként! (Rákattintáskor nagy lesz, HD és normál arányú is van belőle.)

1365×1024 pixel


1920×1080 pixel

Nincsenek megjegyzések: