XPERIA X10 Mini Pro

Nagyon jó játék ez a Bejeweled 3, nagyon jó! Csak éppen elrabol egy csomó időt az embertől. A benne lévő statisztikából könnyedén kiolvasható, hogy csak az asztali gépen közel 22 órát játszottam már vele. Így ez elsőre talán nem is tűnik soknak, azonban végigjátszani éppen elég. Mostanában a Lightning móddal tolom keményen, néha már olyan gyors vagyok, hogy magam sem tudom, mit csinálok, de marha jó vagyok a szeren. :-) Élvezet saját magamat nézni, ahogyan játszom, hogy szerényen egy mondatban összefoglaljam a lényeget.

Bejeweled van Android oprendszerre is - kipróbálnám egyszer érintőképernyőn milyen lehet a gyémántokat ide-oda tologatni. Ehhez azonban kellene egy Andoridos telefon. Ki is néztem egyet, amit baráti áron meg tudnék szerezni, ez pedig az XPERIA X10 mini pro.

Sony Ericsson XPERIA X10 mini pro

Ezzel a telefonnal kapcsolatban azonban kételyek merülnek fel bennem. Az egyik, hogy bár valószínűleg rendkívül kényelmesen lehet rajta szöveget gépelni, ehhez állandóan nyitva kell lenni a telefonnak. Szállítani pedig csak összecsukva lenne érdemes. Namost, ha valaki (mint én) naponta több sms-t ír, mint az átlag, akkor a gyakori nyitástól-csukástól meglehet, hogy tönkremegy a készülék mechanikája idő előtt – ezt mindenképpen jó lenne tudni, mielőtt bevásárol az ember. A másik kétely pedig ott lakozik, hogy érdemes-e vajon beruházni egy Androidos készülékbe, ami ilyen kicsi érintőképernyővel rendelkezik? Én nem vagyok egy érintőképernyő-rajongó úgy, hogy a telefonnak nincs valós billentyűzete is a virtuális mellett. Ennek viszont van, éppen ezért tűnik ez a készülék mégiscsak okos választásnak, hiszen teljes billentyűzete miatt nem kell a t9-cel szöszölni. Sajnos mire hozzánk eljut a nagytestvér elfogadható áron (az XPERIA pro), addig én valószínűleg elhullajtom a hajamat.

XPERIA Pro – állat!

Szóval jó lenne egy QWERTY billentyűzetes telefon – vagy netán QWERTZ, hogy ne kelljen újra tanulni a gépelést, mint a DOS-os idők ékezetmentes (és QWERTY billentyűzetkiosztásos) világa után a Windows QWERTZ kiosztását és az ékezetek lehetetlen, de mára már teljesen természetes helyét. Véleményem szerint, ha úgy dobja a gép és frissítés következik be a repertoárban, akkor valószínűleg az X10 mini pro nyer. Nagyon szimpatikus kicsi telefon, Sony Ericsson, ahogy kell és első Androidosnak remek volna.

No, meglátjuk még, hogy mit hoz a jövő.

Reggeli értékadó

– Most aztán rettenetesen modern leszek és beállítok egy kis rádiós ébresztőt holnap reggelre! – gondoltam magamban, mit sem sejtve a következményekről. Tekergetem az állomáskeresőt ide-oda, érdekes módon minden frekvencián ugyanaz az adó jön be, főleg a 103.3-on, sebaj! Valami negédes melódiát húztak a zenészek, jó lesz ez, gondoltam. 6:20, ébresztő bekapcsol, jó éjszakát.

Na, el is felejtettem reggelre a rádiós ébresztőt, mígnem 6:20-kor megindult a parádé. Kezdetnek egy eltömődött hangú bantu énekes próbálta meg kiköpni a lenyelt dugót, miközben éppen gitárral sivítottak a művészete alá. Ejj, mondom, én aztán rendesen ráhangoltam erre az adóra. Próbálkozott két percig, majd mire már majdnem megszabadult kínjaitól, lehalkították a zenét. Így nem tudtam meg, hogy életben maradt-e a jóember, vagy végképp búcsút mondott e világnak.

Ekkor bejelentette egy női hang: "Nem csak kenyérrel él az ember." Na, mondom, válogatott igazságok a reggeli nagy hajtásban, eszembe is jutott, hogy rettenetesen éhes vagyok. Erre megszólal egy ilyen dohányos hang, hogy ma reggel szellemi táplálékként a Számok könyvéből olvasna fel nekünk egy keveset. Hát erre majdnem felültem, de inkább csak a fejemre húztam a takarót, ríttam kicsit, mert én zenére vágytam, amitől felébredek, nem holmi bágyadt sztorira. A történet így kezdődött:

Ekkor az Úr azt mondta Mózesnek: "Hozz ide nekem Izrael vénei közül hetven férfit, olyanokat, akikről tudod, hogy valóban a nép vénei és vezetői.

Na, gondoltam magamban, belekerültünk a történetbe rögvest, a közepétől kezdjük. Nem baj, vannak olyanok, akik szeretnek úgy is végignézni egy filmet, hogy annak unalmas első hatvan percét nem látták. Most én is megpróbálom követni így félálomban a történetet.

Vidd magaddal őket a megnyilatkozás sátora elé, s álljanak melléd.

Hát ezt reggel nem tudtam máshogyan elképzelni, mint a pusztában egy bazi nagy sátor, rajta meg egy tábla, hogy "Megnyilatkozás". Fantáziám még eléggé csökevényes a hajnali órákban.

Akkor alászállok és majd beszélek veled; elveszek a rajtad levő lélekből, s rájuk ruházom. Így majd veled együtt viselik a nép terhét, s nem kell többé egyedül viselned.

Ó, gondoltam magamban, a mai 9 órámból én szívesen átruháznék hetet másra, hogy ne kelljen négyig a suliban tolnom. A maradék kettővel sokkal jobban ellennék.

A népnek pedig ezt mondd: Szentelődjetek meg reggelre! Akkor majd kaptok húst enni.

Mer' az úgy megy. Megszentelődsz két kávé között, aztán kapsz húst enni. Ezen a ponton már nagyon nem bírtam követni a történetet, így aztán felkeltem, kikapcsoltam az ébresztőt, majd – ahelyett, hogy akkor már ébren maradtam volna – úgy ahogy voltam visszafeküdtem, és majdnem 7 óra volt, mire kimásztam az ágyból.

A rádiós ébresztő tehát nem jött be. Más megoldást kell találni.

Firefox 4 Beta 11 - az első benyomás

Haladunk a korral, hamarosan megérkezik a Firefox 4-es verziója. Gondoltam, kipróbálom a kiadás előtt álló beta verziót, ami azért hordoz magában meglepetéseket.


Ma főként a kinézetről ejtenék egy pár szót. Nekem nagyon bejön az új dizájn. Végre-valahára az örökké látszó menüsor eltűnt, olyan kicsit Google Chrome-os lett az egész. Én még mondjuk a füleket tudtam volna a lenyíló Firefox menüt rejtő gomb mellé pakolni, így netbookon, vagy kisebb kijelzős készülékeken meg lehetett volna spórolni egy sort. (Időközben rájöttem, hogy ha teljes méretűre állítom az ablakot, akkor oda pakolja.) Végre a teljes képernyős mód (F11) valóban teljes képernyős, nincs felül szürke sáv és semmi: valóban teljes képernyőn lehet futtatni az alkalmazásokat és weboldalakat. Ideje volt. A home gomb átkerült alapértelmezés szerint jobbra, kicsit nehéz megszokni, a refresh gombot is keresgettem egy ideig. De megleltem!

Kicsit zavaró, hogy kezdetben a betűk élsimítása "olyan linuxos", ráadásul igen nehezen lehet ráakadni arra a menüpontra (konkrétan, én nem találtam meg 5 perc után), amelyikkel a Windowsban beállított szabványos betűsimítást húzhatnám elő. Nem azért, mert rossz a szemnek, de a félkövér betűk rettenetesen összefolynak, mintha a tinta kicsordult volna hirtelenjében az fejlesztőknek tollábul.

Hogy néz már ki az "Archiválás" felirat?

Az egy bétaverziónak nem felróható, hogy egyik olyan kiegészítő sem működik vele, amit egyébként használni szoktam. Így pl. az időjárás-előrejelzésről, a gesztúrákról vagy éppen az oldalakat mentő Scrapbookról is le kell mondanom a végleges verzió megjelenéséig. Ez azért nem meglepő, mert ez nem volt máshogyan a 3-as verzió megjelenésekor sem.

Így fest a cikk szerkesztése az új böngészőben

Az elsődleges tesztelések során az összes olyan oldal jól működött a böngészőben, amit egyébként is használok. Még az elektronikus naplózásra használt Taninform, vagy a mindig minden böngészőre nyűgös egyetemi Neptun rendszer sem böfögött. A Google Docs és Gmail is zökkenőmentesen ment és azt kell mondjam, igen meggyőző sebességgel. Tökéletesen töltődnek be az oldalak, jópofák az oldalváltások közötti finom átmenetek, bár ezeket nem mindig sikerült előcsalogatni (lehet, hogy csak lassult a rendszer?). Egyszóval nekem az első benyomás pozitív, meg is fogom írni a visszajelzés fülön, hogy fasza lett, gyerekek, csak így tovább. :)

A Diffy folytatása

Tegnap előkerült a Diffy 2 nevű varázsos játékom, gondoltam játszom vele egy keveset. Nem sokáig élvezhettem a programot, ugyanis olyan kékhalált dobott össze, amikor rossz helyre kattintottam, hogy öröm volt nézni. Ennél jobb már csak az volt, amikor javítani kezdtem a programot: legalább ötször indult újra a gépem, mire meglett a hiba és sikerült kijavítani. Fel is tettem egy hibajavítást a Diffy2 hivatalos oldalára, tegnaptól letölthető. Remélhetőleg ezzel már eltűnnek a fagyások. Hiába no, eredetileg XP-re lett tervezve a program, ott tökéletesen működik.

Sokat gondolkodom azon, hogy milyen legyen a Diffy 3. része. Két dolog jutott eddig eszembe, aztán persze lehet, hogy ezekből semmi sem lesz megvalósítva. :) Az egyik, hogy illendő volna a programot HD felbontásra megcsinálni (Diffy 3 HD, tök jól hangzik). Ez azt jelenti, hogy 1920×1080-as felbontáson működne a játék. Ezen két kép és a vezérlők is tökéletesen elférnek egymás mellett, ráadásul arra is volna lehetőség, hogy a család a bazi nagy LCD tévé előtt ülve ordítsa be a különbségeket, a család szeme fénye pedig nagy izgalommal vigye az egeret a beordított célpontok fölé. Ehhez mondjuk azért kell hardver, éppen ezért ebből két változatot kellene csinálni: érdemes volna egy HD Ready verziót is legyártani, ami 1366×768-as felbontáson tudná ugyanazt – ha esetleg valakinek nem volna megfelelő felbontású monitora. Arról pedig már nem is beszélek, hogy mi van akkor, ha valakinek nem ilyen méretarányú monitora van. Három felbontásra optimalizálni már nem buli.

A másik elképzelésem a Diffy 3 Panorama, ami panorámaképeken rejtene el különbségeket. Ezzel csak az a baj, hogy ehhez rengeteg panorámaképet kellene gyártani, olyan helyekről, amiken rengeteg apró részlet van. Ilyenhez egyelőre nincs túlzottan nagy lelki erőm.

A lényeg, hogy nem tudom még, hogy hogyan lesz, de van kedvem legyártani a folytatást. Talán nyáron bele is fogok... addig biztosan nem.

Azért egy szavazást elengedek itt:

Amortizáció – de mennyire?

Az informatikust mérhetetlenül bosszantja, amikor nincs jó számítógépe, vagy amikor van, de azt aranyáron vásárolta és egy év múlva már fele annyiért is megkaphatná ugyanazt a konfigurációt. Én 2010. áprilisában vásároltam a jelenlegi számítógépemet és az a kérdés foglalkoztatott ezen a verőfényes vasárnap reggelen, miután kiugrottam az ágyból, hogy vajon mennyit érhet jelenlegi áron számolva ez a számítógép. Egy ilyen összehasonlítást már készítettem 2010. novemberében is, így a konfigurációt alkotó hardverek és szoftverek árának alakulása gyönyörűen megcsodálható azon a diagramon, amit hirtelen felindulásból készítettem egy kávé mellett.


Ha reákattintunk eme grafikai műremekre, mindjárt láthatóvá válik, hogy melyik oszlop mit takar. A kék színű oszlopok az eredeti vételárat mutatják, a piros oszlopok a novemberi, a zöld színű oszlopok pedig a jelenlegi vételárat hivatottak bemutatni. A diagramból jól látszik, hogy pár hardver ára még a mai napig tartja magát: a GTX 260-as videokártya ára kissé ingadozni látszik, de a jelenlegi ára majdhogynem ugyanannyi, mint a háromnegyed évvel ezelőtti vételára. A processzorra hasonlók igazak, valamint a kisebb hardverekre is. Áresés figyelhető meg az alaplapnál, ami egy több, mint egy éves modell esetében teljességgel természetes, illetve a memóriák jelenlegi árai fájón alacsonyak, hiszen azért a pénzért amit akkor ráköltöttem most dupla annyi (8 GB) memóriával szerelt számítógépet kaphatnék. Az operációs rendszer árának változását nem nagyon értem, valószínűleg nem egy forrásból szereztem az adatokat, a jelenlegi ára majdhogynem ugyanannyi, mint amikor a számítógépet vásároltam.

Összességében megnyugtató volt ez így vasárnap reggelre: konfigurációm a legideálisabb árakkal számolva háromnegyed év alatt mintegy 30.000 Forintot (13%) veszített értékéből, ami – köszönhetően a javarészt prémium kategóriás alkatrészeknek – rendkívül megnyugtató. Remélem, hogy a nyár végén még a legtöbb hardver megtalálható lesz a boltok kínálatában és újabb összehasonlítást tudok tenni.

Az új Nescafé

Azt hiszem, a mai nap legnagyobb poénja, ami nagyon nehezen esett le nekem, de végül rendkívül jól szórakoztatott, a következő kép:

Neszkafé

Amióta megújult a Nescafé, valahogy nem kedvelem annyira.

Egyébként is utálom, amikor megváltoztatnak ízeket anélkül, hogy megkérdeznének róla engem, mint a termék vásárlóját. Mert hiszen mi lehet az oka annak, hogy hétről hétre a Nescafét veszem meg és nem más kávékat? Hát csak az, hogy én kedvelem az ízét annak a kávénak, amit fogyasztok.

A csomag, aminek tartalma finom volt

Errefel beharangoznak hatalmas reklámkampánnyal egy új Nescafé 3 az 1-ben kávét. (Oké, a reklám zenéje rendben volt.) Az ember ekkor már gyanút fog, hiszen a megújulás valószínűleg nem csak a külsőt érinti majd. Megvásárolja az első csomagot, amit alig talál meg a boltban, mert máshogy néz ki. Jóízűen belekortyol... és akkor jön a felismerés, hogy ez a kávé nem az a kávé, amit eddig kedvelt, holott a neve és a gyártója is ugyanaz.

A csomag, aminek tartalma kérdéseket vet fel

Miben más az új Nescafé? Egyrészt hiányzik belőle a régiben megszokott selymes íz. Az új kávé némiképpen kávésabb ízhatású, mint a régi. Erősebbnek tűnik. Mi lesz ezután? A megjelenését követően hetekig-hónapokig kétségbeesett harcot folytattunk azért, hogy a még fellelhető, akciósan kiárusított régifajta Nescafét felvásároljuk, de sajnos egyre kevesebb helyen lehet már kapni. (Már csak dobozos, majdnem 30 darabos kiszerelésben látható az üzletek polcain.) Valahogy meg kellene szoknom ezt az új kávét, de amíg ez tart, addig különböző praktikákhoz kell folyamodni, ha a régihez hasonló kávét akarunk keverni. Pl. készítünk fele-fele arányban instant kávét az új Nescafé 3az1-ből és a Nescafé Mild-ból, ami egy, a régi 3az1-nél is jóval könnyedebb kávé. Néha még ezzel nosztalgiázok, csak megunom kevergetni mindig, no meg aztán Mild nem is mindig van itthon. Így az új Nescaféval próbálkozom. Előbb-utóbb majd megszokom az ízét – legalábbis remélem. ;)

Rettenetes betegségem története

Az elmúlt napok borzalmairól kívánok szólni februári első blogposztomban.

Az első köhintés csütörtökön délután érkezett. Akkor már éreztem, hogy valami nincs rendben és a megfázás tüneteinek megelőzésére különböző vegyszereket tartalmazó porokat és tablettákat vettem magamhoz, ettől reméltem a gyors sikert. Látszólag hatottak is valamit ezek a varázsszerek, akkor még úgy hittem, hogy sikeresen átvészeltem a kötelező február környéki betegséget.

Pénteken reggel kicsit kábultan ébredtem. Éjszaka, mint éjjeliőr, többet voltam ébren, mint amennyit aludtam, ráadásul álmomban is a Bejeweled színes gyémántjai kavarogtak előttem. Elmentünk vásárolni, mivel szombatra vendégeket vártunk. Már a bevásárláskor éreztem, hogy valami nincs rendben velem. Nyűgös voltam és éppen azon idegesítettem fel magam a szokásosnál jobban, hogy a hónap eleji bevásárláskor először mindent a bevásárlókocsiba kell pakolni, aztán a szalagra ki kell pakolni, aztán a bevásárlókocsiba vissza kell pakolni, aztán a bevásárlókocsiból szatyrokba kell pakolni, ezeket a kocsi hátuljába kell pakolni, itthon a szatyrokat ki kell pakolni, majd ki kell pakolni a cuccokat a szatyrokból, aztán minden cuccot a helyére kell pakolni... olyan szinten idegesített ez engem akkor már, hogy kivert a víz rendesen. Miután minden a helyére került, ebédeltünk egyet, és gondoltam alszom egy órácskát. Ebből három lett és mire felébredtem már megkísértett a kaszás. Éppen indulni akartam, hogy én bizony most – feledve kötelességeimet – játszom egy Bejeweled 3-at, amikor kedvesem, ez a drága tündér, észrevette a szemem alatti fekete kontúrokat és arra gyanakodott, hogy az életemmel játszom. Rögvest lázat kellett mérnem, és nem engedett engem a számítógép elé ez a jótét lélek. Gyanúja beigazolódott, lázam 39 fok volt és vissza lettem parancsolva az ágyba.

A pénteki nap azzal telt innentől kezdve, hogy aludtam. Néha ébren voltam és akkor filmeket meg tévét néztünk. Siralmas a tévéműsor péntek délután, meg kell mondjam. Egészen szombat reggelig így ment ez, fel sem keltem az ágyból és akkor már határozottan rosszul éreztem magam. A kaszás az ágyam mellet lengette hatalmas szerszámát :) de én hátat fordítottam neki és minden erőmet a gyógyulásnak szenteltem.

Szombatra vendégeket vártunk, ennek ellenére 9 óra felé ébredtem. Összeszedtem magam és helyt álltam, próbáltam úgy tenni, mint akinek semmi baja sincs, bár két órában ha egy pillanatra is lecsuktam volna a szemem, elaludtam volna a parázs beszélgetés közepette. Melegem volt, izzadtam, mint egy ló, aztán fáztam, mint egy ló télvíz idején. Vendégeink távoztakor újra húztam az ágyba, és gyakorlatilag a szombat délután is azzal telt, hogy próbáltam életben maradni.

Most vasárnap délelőtt van, verőfényes napra ébredtünk, olvad minden, a hónak már csak a nyoma látszik, és hihetetlen, de úgy tűnik, hogy meggyógyultam! A munkáltatók álma vagyok: valahogy mindig úgy időzítem a betegségemet, hogy elrontsa a hétvégémet, de még véletlenül se érintse a munkanapokat, így hétfőn már teljes erőbedobással tudok a munkára koncentrálni és okítani a nebulókat. A vasárnapom pedig azzal telik el, hogy bepótolok mindent, amit ezalatt a három nap alatt kellett volna csinálnom...

Aktív olvadás – csatorna nélkül

Bejeweled 3

Nos, eljött az idő, hogy ezt a nagyszerű játékot bemutassam blogom hasábjain keresztül, éppen úgy, ahogy annak idején a Bejeweled Twist nevű remekművet.

A Bejeweled 3 a klasszikus Bejeweled játékszabályokon alapul: a különböző színű gyémántokból minden lépés során kettőt felcserélhetünk, így legalább 3 gyémántból álló sort vagy oszlopot kell kapnunk. Hogy miben lehet mégis más a 3-as verzió, mint az eddigiek? Mit lehet még ezen fejleszteni? Nos, azt kell mondjam, hogy a PopCap Games odatette magát, és embert nem kímélő ötletelésbe fogtak, már ami a játékmenet fejlesztését illeti. Kapásból 4 alapjátékot kapunk és ezeken minimális szintű teljesítményt nyújtva megnyílik még 4 titkos játék, amivel gyakorlatilag többet fogunk játszani, mint a hagyományos játékmódokkal. :)

A 8 játékmód a következő:


Röviden bemutatnám, hogy ezek a már első hallásra is izgalmas játékok mit takarnak.

Classic: ez a klasszikus játék (bár gondolom, nehéz volt kitalálni). Addig játsszuk, amíg van lehetséges lépés. Sajnos előbb-utóbb eljön az az idő, amikor nem lehet újabb lépést tenni, a játék ekkor véget ér. Nagy előnye annak, aki nyugalomra vágyik, hogy ez a játék nem időre megy, van idő gondolkodni azon, hogy mi legyen a következő lépés.


Lightning: ebben a játékmódban már igenis számít az idő! Gyorsnak kell lenni, mint a villám és minél rövidebb idő alatt kell minél több jó lépést csinálni, aminek eredményeképpen a következő körre gyűjthetjük a másodperceket. Megakadásnak helye nincs, egész egyszerűen ész nélkül forgatni kell kifelé a jobbnál jobb lehetőségeket. (Ábránkon egy öt másodperces gyémánt kiforgatásra vár. Ha sikerül a sárgával párosítani, plusz 5 másodpercet kapunk az idő lejártakor.)


Zen: a soha véget nem érő játékmód ebbe a kiadásba is belekerült. A Zen a teljes elmélyülést kínálja. A játék soha nem ér véget, mindig van lehetőség forgatni, ráadásul olyan dolgokat tettek bele a fejlesztők, amik még jobban segítik az ellazulást. Ezeket a tanácsot adó HINT gomb fölött elhelyezett Zen gombbal lehet előhúzni.


Az ellazulást segítő funkciók alatt ilyenekre kell itt gondolni, mint pl. légzési tempó szabályozása (a program mutatja, hogy forgatás közben mikor lélegezzük be és fújjuk ki a levegőt), környezeti zajok (pl. erdő, tenger, eső stb., ezeket a zene alá is tudja keverni), mantrák (a kiválasztott hangulathoz illő pozitív üzeneteket sugároz a képernyőn keresztül, sajnos csak angolul, amelyek a forgatás közben a tudatalattinkat stimulálják), illetve az igen hatásos, akár rosszullétig is fokozható binaural beats, amivel a mély- és magasnyomót lehet különböző rezgési frekvenciákra beállítani. Ennek segítségével még jobban el tudunk merülni a játékban és ki tudunk kapcsolódni, de használata megfontoltságot igényel, a program fel is hívja a figyelmet, hogy nem mindenkinek ajánlott a használata.

Ha az ellazulás után egy kis fejtörőre vágyunk, érdemes megnézni a Quest nevű játékmódot. Itt negyven darab, ősi kincsek megszerzéséhez szükséges fejtörőt találunk. Pl. varázsoljuk a táblát 15 lépésből arannyá, keressük meg a homokban az elvesztett kincseket, szabadítsunk ki 40 lepkét másfél perc alatt, gyűjtsünk piros és kék köveket, de úgy, hogy ezek egyensúlyban legyenek. A feladványok igazán izgalmasak, egynémelyikükben a stratégia, másokban az idő a fontos.

Itt éppen egy serlegért küzdök. A bal oldali feladványok
készen vannak, a jobb oldaliak még megoldásra várnak.

Egy feladvány. 100 követ kell leszedni, mielőtt megtelik a pálya.
Minden mozdulat után újabb kövek hullanak be felülről.

Ezek voltak tehát az alap játékmódok, amik telepítés után rögtön játszhatók. Minden egyes játékmód mellé (pl. az 5. pálya teljesítése után, vagy 100.000 pont elérése után, netán 4 feladvány elkészítése után) kinyílnak a titkos játékok, amik a játék igazi ékkövei, hogy stílusosan fogalmazzak. :)

Nézzük tehát őket sorban.

Poker: az alapjáték megbolondítása némi stratégiával. A köveket úgy kell leszedni (ötösével), hogy valamilyen sorozatot formáljanak. Így pl. gyárthatunk egy párt (a leszedett kövek között 2 egyforma), spektrumot (mindegyik leszedett kő más színű), két párt (a leszedett kövek között 2 pár van), 3 of a kind-ot (a leszedett kövek között 3 egyforma színű) full house-t (a leszedett kövek között 2 egyforma és 3 egyforma színű kő van, pl. 2 fehér+3 zöld), 4 of a kind-ot (a leszedett kövek között 4 egyforma van, az ötödik más színű), illetve Flush-t, amikor az öt leszedett kő mindegyike egyforma. De vigyázzunk ám, mert megjelennek a halálfejek, és ha a pl. az egy pár sorában van a halálfej, de nekünk csak egy párat sikerült összehoznunk, akkor egy érme feldobása dönt a folytatásról. Remek játék, jó stratégia kell hozzá!

Flush-re megyek...

... de csak egy 4 of a kind lett belőle. :)

Ice storm: egy újabb játék, ami nem csoda, hogy a Lightning módból nyílik. Idegbeteg módon kell forgatni, mielőtt a jégtáblák el nem érik a játékmező tetejét. Ha ugyanis elérik, kis idő múlva megfagyasztják az egész táblát. A vízszintes sorok kirakása kicsit visszaveti a fagyást abban az oszlopban, amit érint a forgatás, a függőleges forgatások viszont az egész oszlop fagyását szétrobbantják. Jó és izgalmas játék, kár hogy az ember néha szó szerint "lefagy" benne, nem látja a forgatnivalót, és a jég foglya marad örökre. Game over.


Butterflies: na, ez személyes nagy kedvencem lett. A játékmenet egyszerűnek tűnik: a pályán minden lépés után megjelenik egy pillangó az alsó sorban, amit a kövekhez hasonlóan lehet kiszabadítani. Ekkor elrepül. Igen ám, csak minden egyes lépés után az összes pályán lévő pillangó egyet lép felfelé, a pálya tetején pedig az igen gonosz pók várja őket. A feladat tehát az, hogy a lehető legtöbb pillangót mentsük meg, és minél később jussanak fel a pókhoz, aki – bizony, az élet harc – megeszi őket. Remek játék, remek háttérzene! Idő nem számít, főként stratégia kell hozzá, illetve át kell látni, hogy hogyan fog egy-egy lépés után kinézni a tábla. Néha a reménytelennek tűnő helyzet is menthető!

A felső sorban már error van...

Az utolsó mód, amelyről mai cikkünkben említést teszünk, a Diamond mine. Ebben a játékban egyre lentebb kell fúrni a földbe és gyémántokat kell bányászni. Mindezt úgy kell tenni, hogy közvetlenül a felszín fölött kell a párosításokat csinálni, így a föld egy része kirobban. Amikor megtisztítottuk a fúrófejek vonala fölötti részt a földtől, a fúró lentebb halad, így újra előttünk a lehetőség, hogy bontsunk. Eleinte aranyat, később gyémántokat lehet bányászni, persze mindeközben ősi, földbe rejtett kincsek is előkerülnek. Ennél a játéknál számít az idő, nem is kicsit. A játékmenet izgalmas, azt hiszem, ez a másik kedvencem a pillangó után.

A bal alsó sarokban éppen bontok

Ennyit tud tehát a Bejeweled 3, és persze hozza a kötelezően elvárt minőséget: remek grafika, aminek teljes kihasználása izmos processzort és videokártyát kíván. Az animált hátterek gyönyörűek. A háttérzenék igazán jól megválasztottak, hangulatában illenek az adott játékmódhoz, minőségre pedig első osztályúan szólnak, hamar beléjük lehet szeretni. Azt hiszem, hogy ez a játék sokáig el fog szórakoztatni, ráérő időmben biztosan próbálok megmenteni pár pillangót, vagy lejutni a színes gyémántokig a bányában.

Bejeweled 3 / PopCap Games
http://www.popcap.com/games/bejeweled3/
60 perces próbaverzió letölthető! (Nem lesz elég...)

Értékelés: 5/5, kiváló szórakozás.

Csak pozitívan!

Olyan hideg van, hogy elfagy az ember orra odakint. Amikor ez a cikk íródik, a különböző internetes időjárás-jelentő rendszerek a körzetünkben -6 fokot mutatnak, de ennek ellenőrzésére én ki nem megyek a hőmérőhöz, inkább elhiszem. Biztos, hogy nagyon hideg van, mert nem győzzük felfelé csavarni a konvektorokat idebent. Nem is sok időt töltöttem én a hétvége során a szabadban. Pedig igazán szép idő volt, ködös-párás, igazi téli fotózóidő. Csak az vele a probléma, hogy így a karácsony elmúltával, vagy inkább mondhatni egy hónappal karácsony után már egy porcikám se kívánja a hideget.

Azért pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz:


Kicsit összeszaladtak a tennivalók, szóval van mit csinálni idebent is. Ennek ellenére engedem, hogy elkapjon a csábítás és néha a Bejeweled 3-mal játsszak. Hihetetlennek találom, hogy július környékén megjelent a játék és én még csak most szereztem róla tudomást! Éppen végigjátszottam a Need for Speed Hot Pursuit-öt és azon gondolkodtam, hogy mivel kellene játszani, erre berobbant itt a háztartásba a játék, ami azóta szinte állandóan megy és amiről a napokban hosszabb eszmefuttatást is kívánok eszközölni. Mivel sokat játszok, ezért bizonyos folyamatokkal el is vagyok maradva, de mire időszerű lesz, mindent szintre hozok majd. Legalábbis most ezt gondolom. Végül is csak egy nyelvvizsgát kell összehúzni, egy portfóliót összeállítani, pár órányi vizsgatanítást végigcsinálni, valamint a szakdolgozatomat megírni és megvédeni. Ez vár rám az elkövetkezendő mintegy 4 hónapban – belegondolni is borzasztó, hogy mindezeket mikor fogom belepasszírozni a mindennapokba.

De még ennek ellenére is pozitívan állok mindenhez, mint a szomszéd kukája.


Legközelebb tehát a Bejeweled 3-ról mesélek, most megyek és tesztelem még egy kicsit, mondhatni tapasztalatot gyűjtök. :)

Apróval

A kavargó hóesésből léptünk be valamivel hét után a a kisboltba, aminek régen lekopott cégtáblája fölött soha le nem kopó, vörös festékkel festett ötágú csillag díszeleg. Reggelit vettünk, mint általában reggel, majd a pénztárhoz fáradtunk.

– Apróval fizetnék – közöltem tárgyilagosan. Ennek általában szoktak örülni.

– Remek – jön a válasz a pénztárgép túlsó oldaláról, – nekem mindig hozhatjátok az aprót.

Rendkívül boldog lettem, de aztán a mosoly kicsit alábbhagyott az eladó arcán, amikor előszedtem a húszasokat a zsebem mélyéről.

– Most mondanám, hogy jó sokat nyertetek... – próbálja meg elütni az ezerszer hallott poént, de már nincs visszaút, én ezzel fogok fizetni! A bágyadt reggeli mosolyom mögött hirtelen úgy érzem, hogy a zsebemben lapuló három kilónyi apró történetét mindenkinek meg kell értenie, ezért magyarázkodásba fogok.

– Nem nyertünk, ezt a hónap során gyűjtöttük. Mindig toronyba rakjuk az aprót, aztán hónap vége felé szépen lebontjuk a tornyokat, ebből veszünk reggelit.

– Á, értem – mondja ő, majd még megjegyzi: – Százasokat szívesebben váltok, bármikor.

– Oké – mondom, – azzal majd olyan hónap közepe felé jövünk. Akkor még vannak.

Az utca népe

Ha megkérnének engem, hogy mondanám meg, mik azok a dolgok, amit az utca népe a kertünkbe hajított, valószínűleg olyan dolgokat sorolnék fel sorjában, mint mindenki: napi rendszerességgel jön be a kerítésen a csokipapír és csipszes zacskó. Kisebb kihagyásokkal fél literes kólásüvegek érkeznek, de találtunk már közelgő ünnepek alkalmával pezsgősüveget is. (Kicsi még lötyögött az alján.) Ennél már érdekesebb, amikor kiürült Piros Arany tubus érkezik (ki eszik az utcán paprikakrémet, és hogy fogy ki pont a mi kerítésünk előtt?). Ami azonban a minap érkezett, teljességgel megdöbbentett.

Szerinted mi volt az?

a) két kiló bontatlan pörkölt és őrölt kávé egy csíkos szatyorban
b) 3 darab koponya-CT röntgenfelvétel egy feltépett borítékban
c) egy használt alsónadrág, megdöbbentően friss foltokkal, a kicsi akácfa ágára akadva

Bármelyik válasz eléggé elgondolkodtató lehetne, de mégis az tippelt jól, aki a b) választ tartotta a legvalószínűbbnek, és ezzel – így gondolatban is – megmentett engem a c) válasz borzalmától.

Az úgy volt, hogy én éppen a járhatatlan bejárón próbáltam kierőszakolni a gépkocsit, amikor megpillantottam egy igen nagy méretű borítékot amúgy huligán módon elhelyezve a nagykapu mellett. Mi lehet az? – merült fel bennem a kérdés. Odacaplattam hát és meglepetésemre egy nem nekem címzett, de feltépett borítékot találtam. Az ember a saját (bérelt) udvarán talált dolgokba azért csak belekukkanthat. Végtére is nem kellett felgőzölni a borítékot, mert nyitva volt, tulajdonosa nyilván lemondott róla, azért landolt nálunk. A borítékban, amennyire meg tudom állapítani, egy komplett, koponyáról készült röntgenfelvétel-sorozat található. Gyakorlatilag ilyen végigszkennelés. (Na most itt ezt gondold végig újra.)

Amikor megláttam, egyrészt borzongás fogott el, másrészt pedig azóta sem foghatom fel azt az élethelyzetet, ami azt eredményezte, hogy ez a boríték a mi kerítésünkön belül landoljon. Valaki az utcán nézte meg és nem tetszett neki? Vagy a kerítésünk előtt végezték a röntgent? Vagy hogy került ez ide?

Minden nap egy meglepetés.

Gizel nénéd és az iskola

Hú, drága lelkëm, az ollyan régën vótt, hogy hát tán mán igaz së vótt. Arra emlékszëk, hogy a tejcsarnok mellett vótt az oskolla, szërëncsétlen majd szét esëtt, annyira sëmmi-lószar kis viskóba vót belekasírozva az oktattás. Akkoriba nem így vótt még, mint mostanába, hogy suhanc módjára járnak oskollába a tanárok, neem: vasalt nadrágba vót mindëggyik, mëg őttönybe, mëgatták a móggyát. Mink mëg iskolaköppenybe, nyakkendőbe, oszt' ha így is mëgnyikkantunk, mán gyött is a pofon. E'kkéne a mostaniaknak is, mindnek, mingyá nem ordíttatnák a házam elejbe a kazëtásmagnójokkat. Annyira fijatal tanárok tanítottak akkortájt, hogy még a bajszokat is pëdërték rendëssen, mëg aztán nállok vótt a nádpáca merejű. Hatásos rëttenetmód, csihadtunk, ha mëlláttuk. Emlékszëk, kezdettű fogva a Zsoldos Pirók mellett ültem. Még akkortájt is, amikor cigarëtázni kezdëtt (heee, lopkotta az apjátú), de lëbukott, oszt' elősször elvëtte tüle az Igazgató Úr, jó mëgverte a Pirókot csettintős pácával, aztán mëg elszítta a Szimfóniját az is, oszt' behítta az anyját, az mëgint mëgverte, de az apjának nem szóttak. Én buktattam lë ëgy húsvítkor. Mëghalt mán.

De én, azt këll mongyam, soha nem vóttam sihëdër, messzire kerűttem a huligán stílust. Persze vótt ëggy-kettő akkoriba is, amelyik nem bírt a vérivel, oszt állandóan a lyányok után kujtorgott, mëg ollyanokat súgott a lyányok fülibe a zsëmleszünetbe, hogy szërëncsétlenëk órák hosszat remëgtek utánna, a nagy lovak mëg úgy röhögtek rajtok, mint akiket alúrul csiklandoznak. Én mindég becsűlettel tanúttam, mind a hat osztályba. Nekëm nem vótt ollyan félévi eredményëm, mint ezëknek, ë, haallod, onokám négybű bukott! Montam a filyamnak, ha nem figyelsz rá, elkanászkodik az a nagy ló gyerëk, de persze nem hallgatott rám. Úgy is lëtt, mërrántották. Mënyem annyira kivótt, hogy lë nem írható vërbálissan, de mongyuk nálla az az újság, ha nincsen ki valamijé. Szërëncsétlen még mindég ëggy kicsit a múttkori hatássa alatt van, nekëm szëmély szerint borsókázik a háttam amikor mëllátom azt a lebërnyegës ábrázattyát néki.

A mi oskollánkba sëmmi së vótt. Vótt egy krétás tábla, amibű úgy gyött a por, hogy ha a mostani külyköket eléültetnéd, rögtön az alërgiájok előszënné űköt. Mer' alërgiája mindnek van, mer' most ez a divatos, hogy alërgijás vagyok a gyümőcsre, a vécepapír kreppëléssire mëg a vízre. Kipattog az összes. Na, de hogy visszakanyaroggyak a mondókámnak az eredetileg mëkkezdëtt medribe, ott oszt táblatörléskor mink is lëfútunk! Télën mëg befüstölt a kályha, füh, az annya szencségit de tudott kojtolni, hátúrú mán két sorral előrébb nem láttunk sëmmitsë. De mëttanúttunk szorozni, kórusba montuk, hogy öccörhét az harmincöt, haccorhét az nëgyvenkettő, héccerhét az ötvenhárom. Mëg is tanúttuk ëggy életre! Azt is tuttuk ám, hogy mekkora ëggy méter, mëg mennyi ëggy kilóméter, pegyig csak annyi vót a példa, hogy a kinti gyóccërtár, na az gyerëkëk az iskolakaputú ëgy kilométërre van. Oszt' akkor mink mán rögtön tuttuk, mennyi az ëggy kilométër. A métërrúddal napi kapcsolatba vótunk, így azóta is szëmüveg nékű bësaccolom neked az ëgy métërt, ha úgy gyön ki a lépés.

Nem tanúttunk mink sëmmi modërnet, viszont Manyi nénivel mán akkoriba tanúttunk géppel varrni! Vót ëggy elöregëdëtt varrógép, amit mindën gyakorlati óra után a Stoszek Gábris báttyánk, a gondnok mëg mindënës javított. Azóta is tán a Gamëszná dógozik. Nem ëccër mëgesëtt, hogy ëgynémelyik jány saját magát is odavarrta a ködmöny újáho', de ollyan is vótt, hogy úgy varrták össze a jégëralsón a korcot, hogy hozzájafogtak még három lajbit mëg ëgy vászonteríttőt. Lëtt rijadalom. Manyi néni fëlfortyant néha, oszt' ollyan pofonokat osztogatott, ha eltörtük a tűt a drága gépbe, hogy úgy érëztük, tán mëg is süketűtünk. Nem hallottuk utánna mit mond. A filyúgyerëkëk eközbe lënt vóttak a ker'be, oszt' azt tanútták, hogy hogy këll elgyuggatni a répát mëg a hagymát. Nekünk azé' jobb vótt, mer' ha esëtt az esső csak a sarokba áztak heten, de a filyúgyerëkëk merejű sárossan gyöttek vissza. Tanította űköt a... hogy is hítták, várjá mán, valami illyen neve vót, hogy Srévizhandër vagy Skándizmaltër... sváb vótt, nem tudom, de az oszt mindég azt rakta lëfele, hogy a gazda essőbe is gazda, de annak is gyött még a fülibű is kifele az anyafőd, mire fëlértek a gyakorlóker'bű, merejű sárossan, igénytelen ártánydisznó módjára, mindazösszes.

Szóval én sokat köszönhetëk az üskolának, annyit mondhatok. Mink akkoriba még nem úgy néztük a pëdagógust, mint aki ártani akar nekünk, oszt' bár sokszor kaptunk pácával mëg a pofonok is mindënnapossak vóttak, életünk végiig tisztyëlettel gondolunk rájok. Az öreg Somlai Ödönre, aki a számtant tanította, Manyi nénémre, mëg a Mányos Gézára, akitű elhittük, hogy belüllünk még akkar atléta is lëhet az olimpiján, ezé' oszt kihajtotta belüllünk a lelkët is a tornaórán. Na, mongyuk rája nem gondolok ollyan nagy örömmel, de a temetéssire elmëntem. A világ mëgváltozott, de nem biztos, hogy jó irányba. Mán most mindën van az oskollába, de a rongy kölykei eltiporják, nem becsűlik. Tanúni sëmmi. Mi lëssz így velük? Remélem az onokám is kijavíccsa a bukássát év végire, álandóan a lelkire beszélek, maj'csak mëgunnya ëccër, ha másé nem, hát azé' javít, hogy az öregasszony, vagyishát én, Gizël mama, bëfogjam a számat.

Most nem tudok mást mondani, lelkëm, mer' gyön a Prátësz vagy mi a zíz, vallási műsor, igën nagy előszeretëttel nézem, mënëk, mer' hallom a plébános mán bëszólította a ministráns gyerëkëket. Csuda szépën tudnak énekëlni, elérzékënyűlök, ha hallom. Csókol bennetëket,

Gizël

Erzsébet, ne küldj körlevelet!

Ez érkezett a szívem szerelmének elektronikus levelesládikájába:


Mekkora mán! Jót röhögtem szigorlat előtt. :-) De most már aztán tanulok, mert holnap fafúvós lesz!

Virtuális parasztok

Valamikor, amikor még sunyi szemű, a világot alulról szemlélő, aprótalpú kisgyermek voltam, volt egy játék, aminek SimFarm volt a neve. A játékban gyakorlatilag egy tanya életét lehetett szimulálni: a rendelkezésre álló földeken különböző növényeket kellett elültetni, amiket trágyázni, vegyszerezni, öntözni kellett. A földekre el kellett vezetni a vizet, a terményt le kellett aratni és el kellett adni a városban.

SimFarm á la MS-DOS

Mostanában azt veszem észre, hogy ezek a virtuális tanyajátékok egyre inkább előtérbe kerülnek. A környezetemben sokan elkezdték játszani a Farmerama nevű játékot, ami azon túl, hogy a fentebb említett funkciókat megvalósítja, még közösségi alkalmazásként is működik. A farmon szomszédokat kell találni, akik ajándékokkal lepik meg a gazdát vagy gazdasszonyt, folyamatosan gondozni kell a termést, állatokat lehet tartani és számtalan, az igazi paraszti lét hangulatát visszahozó dolgot lehet még csinálni. Persze vannak a természettől elrugaszkodott dolgok is, pl. óriás perecet lehet ültetni a kertbe, vagy le lehet telepíteni egy laza lajhárt. Segíteni kell a télapónak különböző növényeket termelni, küldetéseket kell teljesíteni. Ráadásul mindez olyan profin van kivitelezve, hogy a játékosnak időről időre be kell lépnie, mert kertje elgazosodik, rengeteget kell kattintania, mire mindent rendbe tesz a farmon, szóval a megszállottak számára megunhatatlan.

Misty farmja

Nem csak a Farmerama-ban tudunk azonban parasztkodni: az Én kicsi tanyám, vagy az Iwiwes Tanyavilág is hasonló szerepet tölt be a vidéki élet szépségeit egéren keresztül megtapasztaló, felnövekvő generáció számára. Választék tehát van bőven. Ha valaki játszik ezekkel a játékokkal, bizonyára ki tudja egészíteni az elmondottakat és nekem is el tudja magyarázni, miért jó virtuális parasztnak lenni.

Minden mindegy-stádium, ravioli után

Ebben a vizsgaidőszakban két vizsgám lesz. Az egyik már rögtön holnap, Hálózati szolgáltatások tervezése és működtetése tárgykörben. Már kívülről (kellene) tud(n)om az IP-címzés rejtelmeit, a NAT címfordítást, a WLAN hálózatok trükkjeit, a virtuális LAN-okban rejlő szépségeket éppúgy, mint a többrétegű switchek portjainak konfigurálását és a routerek forgalomirányító-tábláinak mezőit. Ésatöbbi, ésatöbbi. Most tartok ott, hogy minden mindegy: keveredik bennem minden és úgy érzem, hogy semmit nem tudok. Sebaj. Mindig ezt szoktam érezni. Legtöbbször nincs alapja. :-)

Jövő héten ilyenkor meg már azért leszek stresszben, mert szakmódszertan szigorlat vár rám: öltönyös-nyakkendős, okosságokat mondós, szóbeli zárószigorlat. Istenem, hogy mennyire várom azt az eseményt is... hihetetlen. Ködös emlékeim vannak előző főiskolai tanulmányaimból, amikor egy alagsorban lévő teremben szigorlatoztunk, és körbe-körbe mentünk a kérdésekkel... hát, remélem, hogy most nem így fog történni, hanem engednek itt engem jól kibeszélni. (Optimista vagy naiv dolog azt gondolni, hogy tudok majd mondani valamit a kihúzott tétel kapcsán?)

Még mielőtt bárki is sírva fakadna sanyarú sorsomon, mindenképpen vegyen magához zsebkendőt, vagy alkalmazza az előző posztban leírt műveletsorokat, ízlése szerint. Történnek azért jó dolgok is. Többek között (és ezt muszáj valahol rögzítenem, hát hol máshol, ha nem itt) ma életemben először ettem raviolit. Igaz, hogy csak konzervet, de a ravioli akkor is ravioli. Ez egyébként azért fontos, mert A bérgyilkosnő című film 1993-as, Bridget Fondás változatát gyerekkoromban – annak témája ellenére is – nagyon szerettem, imádtam a zenéjét (Hans Zimmer, ugye), kedvenc filmjeim egyike. Van benne egy jelenet, amikor a főhősnő új életének kezdetekor bevásárol egy szupermarketben, és véletlenül kiborul a vásárolt cucca. Egy fiatal srác segít neki összeszedni, de feltűnőnek találja, hogy rengeteg ravioli konzervet vesz a nő. El nem tudtam akkoriban képzelni, hogy mi az úristen lehet az a ravioli; az ezredjére másolt VHS videokazettáról futó filmen még akkor sem lehetett kivenni az étel mibenlétét, amikor egy későbbi jelenetben rendhagyó módon fogyasztják el azt ők, a bérgyilkosnő és a fiatal srác, édeskettesben.


Azóta azonban megtudtam, hogy ez egy olasz tésztaétel, ami igen furmányosan készül, és nagyon finom, még így konzerv formájában is. A töltött tésztákra bolognai-szósz kerül, ami igazán ízletessé teszi ezt a csemegét. Hosszan tudnám ezt még részletezni, de már látom, hogy a bennem lakó kisördög íratja velem ezeket a sorokat, közben vár engem a tananyag utolsó átismétlése, ezért a mai estébe csak ennyi gasztronómia és filmtörténet fért bele. Legközelebb majd hosszabban mesélek.

Zsebkendőkről, sommásan

Na de ha mondom, finnyás gyomorral én nem fognék hozzá az olvasáshoz.

Nem is olyan régen láttam aktív használatban ruhából készült, klasszikus értelemben vett zsebkendőt. Kockásat. Be kell vallanom, megborzongtam. Már elég régen volt, hogy magam is használtam ezt az eszközt, ez ugyanis az a találmány, amit semmiképpen nem neveznék be az emberiség öt leggusztusosabb ötletei közé, főleg ha belegondolok a működési mechanizmusába. Vannak azonban akik esküsznek rá. Nekem a mindennapi működésemhez kell ugyan egy pár zsebkendő, de el nem tudnám képzelni, hogy ruhazsebkendőt használjak, egyszerűen állandóan lehetne tisztogatni. Papír, jóvanaz. Ki lehet dobni, ha az ember elvégezte a dolgát. Instant megoldás.

Miközben ezen gondolkodtam (mert min gondolkodhatnék vizsgára készülés közben) az is eszembe jutott, hogy gyermekkorom nagy öregjeinek még csak ruhazsebkendőre sem volt szüksége. Kétféle biciklizős öregembert tudtunk elkülöníteni megboldogult fiatalkorunk utcán való játszadozásai közben: a rántottásat és a ruszki zsebkendőset. Ezeket most, érzékeny gyomor ide vagy oda, röviden ismertetni fogom. A rántottás, vagy ruszki zsebkendős öregember svájci sapkát és kék munkásruhát viselt, valamint gumicsizmát. Koszlott táskát cipelt a biciklijén, aminek eredeti színét már nem lehetett meghatározni. A rántottázás előkészülete krákogáshoz hasonló hang, majd hirtelen rántás az anyagon, aztán ugye – vérmérséklettől függően – vagy elküldés az árokba, vagy leküldés a gyomorba. A ruszki zsebkendős ennél jóval izgalmasabb történet: alanyunk a bal (netán a jobb) orrlyuk mutató- vagy hüvelykujjal való eldugaszolása után erős kompressziót mért a másik, szabadon lévő, de eldugultabb orrlyukra, aminek beltartalma hangos csattanással ért földet az aszfalton. Mindezt tekerés közben.

Hihetetlen vagy nem, de ezeket a mindennapos történeteket gyerekkoromban fel sem nagyon vettük, mostanában viszont eléggé megviselne már engem az ilyesmi. Vagy azért mert öregszem, vagy pedig azért, mert az idők során rendkívül finnyássá váltam. Nem tudom. Mindenesetre, meg kell hagyni, az új évnek ezen veretes témát körbejáró első blogbejegyzésével elindítottam az idei blogolást, stílusosan.

Érdeklődőknek tudom még ajánlani a tavaly júliusban íródott, Pottyantósról, sommásan című cikkünket.

Boldog új évet!

Sikerekben, eredményekben, örömökben és anyagiakban gazdag boldog új évet kívánunk a blog minden egyes olvasójának!

Mi történt 2010-ben?

Kedves olvasóink, év végi összefoglaló írásunk következik. Akik esetleg nem követik rendszeresen a napló hasábjain írottakat, azok most bepótolhatják a hiányosságokat, hiszen az év során elkövetett írásokból mazsolázunk.

Mi történt 2010-ben? A januári vizsgaidőszak igencsak húzós volt, de szerencsésen abszolváltam az összes vizsgát, és vizslató tekintettel vetettem bele magam az új félévbe. Hihetetlen, hogy ezen év elején még csak másodféléves voltam, most meg hamarosan végezni fogok. Rengeteget utaztam, egy alkalommal eltűnt a jegyem is, és szibériai viszonyok között, sötétben és hidegben, majdnem megbüntetett engem a vasúti rend szigorú őre. Gizel néném besokallt a hótól, hirtelen el is mondott ëgy verset hozzája, de ettől sem lett kisebb a hó mennyisége. Aztán építettünk egy szuper hóembert, amiről videó is készült.

Februárban harminc éves lettem, ami nem kis szám, ha az életkorokat tekintjük, bár éltesebb korú emberek szerint ez még semmi. Volt, aki azt mondta, hogy mit tudok én az életről, hiszen még börtönben sem voltam. :-) Bizonyára nincs összefüggés, de amióta harminc lettem, azóta aztán minden egyes tagom sajog. Ahogy kitavaszodott, életemben először fűrészt ragadva estem neki a fáknak, hogy a kert rendezettebb képet mutasson. Március végén hírt adtam arról, hogy egy új zenei album van készülőben, és az első számot már teljes hosszában is meg lehetett hallgatni. Április elején, mondhatni késleltetett születésnapi ajándékként új számítógépet vásároltam (atyaúristen, már több, mint 8 hónapja volt?!), amit azóta is nagy örömmel használok, bár a beadni való szirszarok miatt legtöbbször ezen is csak a Word megy. :-) Pihenésképpen azért néhány játékkal ki szoktam próbálni, hogy mit bír a rendszer. Az osztályommal április végén főztünk a szabadban, aztán szakszervizbe került az autónk. Legalább megtudtam, hogy milyen profi módon szervizelnek a magyarok kisvárosunkban.

Májusban elkezdődtek a felhőszakadások, úszott az utcánk nem egy alkalommal. Júniusban érettségi jegyző minősítésemben igencsak szép tanulmányt fogalmaztam arról, hogy hogyan kell tisztességesen vonalkázni, július elsején pedig megjelent az egyik nagy büszkeségem, a Sláger című album, ami azóta is elérhető teljes egészében, mp3 formátumban, és még saját weblapot is kapott. Ebben az évben jutottam el odáig, hogy a naplómban megszületett az ezredik bejegyzés, ami nem kis teljesítmény egy blog életében, ezt azért hozzá kell tenni. Ezt megkoronázandó, a pottyantós budiról is értekeztem, csak amúgy sommásan. Augusztusban nyaralni mentünk, Esztergomot és környékét fedeztük fel, a négy napról négy bejegyzés született az augusztusi cikkek között. Voltunk a vidámparkban és az állatkertben is, ami felejthetetlen élmény ennyi év után újra.

Szeptemberben újra elindult a suli, de más dolgok is történtek. Összeszereltünk egy Fargót, utána pedig elkezdtem lázasan tanulni az egyetemi vizsgákra, közben persze minden fontosabb volt, mint maga a tanulás. Mackótól megtudhattuk, hogy hogyan készül a medvecukor, a reppergyerek pedig újra belehasított a tutiba, és feldolgozta saját remekművét, 2010-es hangzással.

A fontosabb dolgokat kiemelve, azt hiszem ennyi történt a 2010-es évben a blog háza táján. Az új évben is kellemes olvasást kívánok mindenkinek, gyertek sokszor! :-)

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Eine kleine nachtmusik

A zene meghatározó szerepet tölt be sokunk életében.

Engem gyerekkorom óta foglalkoztatnak a különböző stílusjegyek, ritmusok, ütemek és igazából minden, ami a zenével kapcsolatos. Nagyon korán megfogalmazódott bennem a vágy, hogy saját zenét alkossak, de eszköz híján erre nem volt lehetőségem. Éppen ezért kazettás magnón "remixeltem" az akkori menő előadók menő dalait, ami tulajdonképpen nem állt másból, mint a refrének és versék cserélgetéséből. Később olyan dalokra, amiben legalább egy refrénnyi „énekmentes” zene volt, saját dallamot és szöveget kreáltam és énekeltem fel. (Érdemes volna megtalálni valahol ezeket a dalokat, igen tanulságosak lehetnének.) Aztán telt-múlt az idő, megismerkedtem a számítógépes zeneszerkesztéssel és most már a Sláger 2 album munkálatain dolgozom, aminek még egyáltalán nem biztos, hogy Sláger 2 lesz a címe, de valószínűsíthetően sok instrumentális dalt tartalmaz. Az előző Slágerrel ellentétben itt igen sokszor nekiugrom egy dalnak, mire elnyeri a végleges formáját. Sőt, még azután is, hogy azt hiszem, elnyerte azt, átalakítok benne dolgokat.

A zene általában nem idegesít, bár hozzá kell tenni, hogy a szomszédból jövő és a falon átszűrődő egész napos muzsikálástól (illetve attól, ami abból átjön) azért a nap végére – hogy egy nemrég tanult kifejezéssel éljek – leteszem a hajam. A rendszerint felhangzó Best of ABBA albumot, azt hiszem, már oda-vissza tudjuk, a számok sorrendje még kicsit pontatlan, de kis idő múlva azt is megtanuljuk már. Én is nagyon szeretek egy-egy albumot, de hogy ennyiszer meghallgatnám, az kizárt. Illetve… ahogy vesszük. Most, hogy négy év után újra megjelent Ákos új stúdióalbuma, A katona imája, oda-vissza megy a lejátszóban. Már majdnem tudom kívülről, de vannak még számok, amiken csiszolni kell. Most arra vágyom, hogy a Szindbád turné dupla koncert DVD-jét megszerezzem, de azt hiszem, ez már csak jövőre lesz esedékes.

Addig azonban mindenképpen a saját zenék fejlesztgetése és hangolása lesz a téma. Bár szigorlatok és kemény vizsgák jönnek, kikapcsolódásképpen érdemesnek tartom újabb és újabb melódiák összehozását, klassz hangszereléssel és feszített tempóval, hogy elnyerjék azok a hallgatóság tetszését is. Tisztelettel meg is osztanám legújabb művemnek egy egyperces részletét. A kommentekben kifejthetitek, hogy tetszett, vagy nem. :-)

Nyomtatott karácsony

7 nap múlva szenteste van, nekem viszont egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom. A háztartásban egyelőre csak a szaloncukrok azok, amik emlékeztetnek arra, hogy itt hamarosan karácsonyfát kellene állítani, persze még az ahhoz szükséges fa sincs meg. De a szaloncukrok is a kamrában vannak, elzárva, biztos helyen, hogy nehogy elfogyjanak az ünnepekig, így aztán tulajdonképpen csak a havas táj az, amitől karácsonyi hangulatba kerülhet az ember. A hó meg csak minden nappal olvad kicsit. Meglehet, elfogy karácsonyra.

Ennek ellenére a szórólapokban teljes a karácsonyi dömping. Hirdetnek a kereskedők mindent ész nélkül, hihetetlenek az akciók (bár valahogy nem tűnik úgy, hogy bármi is olyan nagyon megérné), de az emberek, legalábbis az én környezetemben, nem rohannak vásárolni. Senkinek sincs pénze. Év végére kimerült minden készlet, perselymalacok hulltak alá a porba, hátrahagyva kicsiny beltartalmukat, de így sem mondhatnám, hogy a kereskedelem olyan nagyon fellendült volna. Még úgy sem, hogy elviekben minden akciós, 30%-os és 50%-os leértékelések vannak (sok helyen ez -30%, -50%-ban testesül meg). Annyi szórólap érkezik, hogy legalább egy ezresbe kerül havonta ezeknek az elszállíttatása a szemétszállítókkal, mivel a kuka tartalmának majdnem a felét a reklám teszi ki. Arra persze gondosan ügyelnek az anyagválasztásnál, hogy a színesben nyomtatott papír ne égjen, még csak gyújtósnak se lehessen felhasználni. (Nyári nyársalások tapasztalata.) Mondjuk, a gázkonvektoroknál ez édesmindegy, gondolom aki vegyestüzel, az azért begórja a kályhába néhanap.

Az idők során rájöttünk, hogy januárban minden megkapható még a most akciósnak számító ár alatt is. Januárban pang a piac, éppen ezért mindennek még lejjebb megy az ára. Új modellek jönnek mindenből, a régieket leárazzák, egyszóval jobb vásárt lehet csinálni az újév elején, ha túléljük a szilveszteri, féktelenül duhaj mulatozást. Ennek fényében idén karácsonykor senki nem kap semmit. :-) Sajnos, kicsit csóró lesz a karácsony, de sebaj: együtt leszünk, azt mondják, ez többet ér mindennél. És szerintem jogosan mondják.

Mit fotóztam 2010-ben?

Újra eltelt egy év – hihetetlen, hogy milyen gyorsan száll az idő. Az ilyentájt szokásos fényképalbum-lapozás során mazsoláztam azokból a képekből, amik hű társammal, a mobilommal készültek. Sok helyen jártam, sok dolgot láttam, ennek egy részét osztom most meg a blog olvasóival. Lássuk tehát, mit fotóztam 2010-ben!

Árulkodó nyomokat

Magyar terroristajányt

Nyolcadik kerületi íveket

Becsomagolt világot

Női mellet

Előadás alatti reménytelenséget

Búcsút

Várakozást az esőben

Vándorlást

Felújítást előtte...

... és utána

Fogtündért

Égi festményt

Vándormunkást

Végtelen kitartást

• Mit fotóztam 2009-ben?
  
• Mit fotóztam 2008-ban?
• Mit fotóztam 2007-ben?

Fény az alagút végén

A szorgalmi időszak az egyetemen 14 hétből áll. Eddig három ilyen 14 hetes turnuson vagyok túl. Amikor elkezdődnek, mindig úgy érzem, hogy vállalható, teljesíthető minden, nem sok dolgom lesz. Aztán ahogy eltelik 2-3 hét és minden tantárgyból tüzetesen is megismerem a követelményeket, ráébredek, hogy ennyi mindent megtanulni, megírni, elkészíteni korántsem egyszerű. Ahogy egyre haladunk előre az időben és közeledik „a vég”, a 12. hét környékén csúcsosodik ki minden. A legtöbb határidő ekkor van, az ember pedig hajlamos mindent a határidő előtti estén elkészíteni. Én ebben a félévben próbáltam elejét venni ennek és sok beadni valót jóval a határidő előtt elküldtem, de azt hiszem, ez a félév volt az, ami a legjobban próbára tette a kitartásomat.

Mindenesetre, mivel erről már igen sokat írtam, annyival zárnám le az elmúlt időszakot, hogy már látszik a fény az alagút végén. A szorgalmi időszak végeztével egymás után kapom a beadott munkák után járó érdemjegyeket, ráadásul a vizsgaidőszakban is csak 1 vizsgám lesz – mellette pedig egy szigorlat. Ez utóbbi nem kis falat, de úgy, ahogy eddig mindennel, meg fogok birkózni vele.

Amikor ezt az egészet elkezdtem, fogalmam sem volt arról, hogy mennyire nehéz lesz munka mellett csinálni. Szerencsére nagyon sok mindent fel tudtam használni azokból a dolgokból, amit hallgattam előadásokon, így ebből a szempontból némiképpen kompenzálva volt az elveszettnek látszó idő. Emellett voltak olyan dolgok, amiknek semmi értelmét nem láttam, és nem is látom a mai napig sem. Gondolom, hogy ezek azok az ismeretek, amik minden képzés kötelező elemei. Én még nem voltam olyan képzésen soha, ahol ne lett volna értelmetlen(nek tűnő) tananyag, pedig jó pár fejtágításon túl vagyok már.

Egy a lényeg: tanulni kell és dolgozni keményen. Ez nem csak az egyetemi oktatásra igaz, hanem mindenre az életben. A tunyulás vége mindig fájdalmas, éppen ezért nyomulni kell, ahol és ahogy csak lehet.

Mik vannak? After Eight Mikulás!

Az utóbbi években a csokoládégyártók kihívásnak érzik, hogy saját márkás termékeikkel ellepjék a csokimikulás- és csokoládéból készült húsvéti nyúl-piacot. Enyhén néz ki hülyén, amikor a mikulás kabátján keresztül-kasul, hatalmas betűkkel fel van tüntetve, hogy Tibi, az meg még jobban, amikor az van feltüntetve, hogy Boci. De amire eddig nem volt példa, vagy legalábbis az én figyelmemet elkerülte, hogy létezik After Eight csokiból készült mikulás.

Mivel nagy After Eight-rajongó hírében állok, természetesen kaptam mikulásra belőle, így igyekszem beszámolni arról, milyen paraméterekkel bír egy ilyen nyolc után érkező mikulás. Lássuk csak. Véleményem szerint a mikulás dizájnja jól sikerült: a szokásos piros kabát helyére mentolzöld került, és a mikulás orcája is normálisan van megformázva, nem úgy, mint egyik-másik terméknél, ahol pontosan az arcra kerül mindig valami gyűrődés, így a mikulások úgy néznek ki, mintha fogyatékkal élnének.


Felmerül az emberben elég hamar a kérdés, hogy hogyan oldja meg a gyártó, hogy a mikulás belsejébe folyékony, mentolízű krémet helyezzen el. Talán az egész belsejében az lapul? Vagy két rétegű a csoki és aközött folyik a krém? Nos, a választ csak azután tudjuk meg, hogy levetkőztetjük a télapó 100 grammos testét.


Illetve még azután sem. Látszatra semmi különös, viszont eléggé kiskutyafeje van ruha nélkül a télapónak. A szagminta alapján érezni, hogy a mentol most sem maradt ki, mivel mikulásunk úgy illatozik, mint aki mentolos tejben fürdött. Az egyébként étcsokoládé külső mögé csak úgy tudunk benézni, ha brutális módon leharapjuk a mikulás fejét. Hajrá!


Hát ennyi. Nincs krém, nincs töltelék. Ennek ellenére a mikulás teste teljesen korrekt mennyiségben tartalmazza a mentolos aromát, így képesek vagyunk azt hinni, hogy After Eight lapocskákat eszegetünk. Véleményem szerint egy körben nem feltétlenül lehet elfogyasztani a terméket, mivel a mentol miatt elég könnyen eltelhetünk vele, de egy egész délutánon keresztül tartó majszolásra mindenképpen alkalmas.

Kolbászlélektan

Hétvégén disznótorban voltunk. Nem nagyon tudom magam elképzelni a húsiparban, de ez gyerekkoromtól kezdve így van, szóval olyan nagyon nem is zavar. Régi időkre emlékszem, ahogy testvéreim jól érezték magukat az elhullott állat különböző szerveinek és maradványainak rendszerbe rakása közben, miközben én lekvároskenyér-evéssel tiltakoztam az egész fesztivál ellen. Hullottak körülöttem a malacok télről-télre, de ez engem nem hozott lázba. Ráadásul mindig próbáltak aljasul engem rávenni arra, hogy kóstoljam meg a nyers kolbászhúst, hogy vajon megfelelően van-e ízesítve, vagy netán töltsek hurkát, de soha nem éreztem úgy, hogy képes volnék ilyesmire. Soha nem is izgatott a kérdéskör, próbáltam tőle távol maradni és szerettem azt gondolni, hogy a kolbász például egy önálló termék, ami csak úgy lesz, és nem pedig az állat beleibe töltött nyers, ámde darált húsa van annak saját és tulajdon zsírjában kisütve.

Mindazok ellenére, hogy tisztában vagyok a kolbásznak, mint húsipari terméknek a fentebb említett definíciójával, számomra ugyanolyan élvezeti értékkel bír annak fogyasztása, némi csípős mustár és ropogós héjú, puha kenyér társaságában, mintha nem tudnám ezt az információt. A disznótorok hangulatát is szerettem egyébként, csak magát a malac elpusztítását nem. Emlékszem, egyszer a Nagy Családi Filmtár számára kellett egy ilyen tort filmre vinnem. A hibátlan pontosságú vágás és a jelenetek feszített tempója igazán remekül sikerült, viszont én képtelen voltam végignézni az előttem zajló eseményt. A kamera keresőjébe néző szemem éppúgy csukva volt, mint a szabadon lévő. Azóta sem néztem meg a malac elhalálozását, bár többen azt mondták, hogy a rövidfilm kiválóan adja vissza a hangulatot.

A disznótor tehát eltelt, tőlem meglehetősen távol. Hála a jó Istennek, lemaradtam a malacvisításról is, amire még harcedzett malacfeldolgozó nőismerőseim is azt mondják, hogy rájuk is ideget borzolóan hat. A kolbászból viszont fogyasztottam, nem kis megelégedésemre. Közben pedig próbáltam arra gondolni, hogy a kolbász a fagyasztóban születik.