Oldalak

2010. december 29., szerda

Mi történt 2010-ben?

Kedves olvasóink, év végi összefoglaló írásunk következik. Akik esetleg nem követik rendszeresen a napló hasábjain írottakat, azok most bepótolhatják a hiányosságokat, hiszen az év során elkövetett írásokból mazsolázunk.

Mi történt 2010-ben? A januári vizsgaidőszak igencsak húzós volt, de szerencsésen abszolváltam az összes vizsgát, és vizslató tekintettel vetettem bele magam az új félévbe. Hihetetlen, hogy ezen év elején még csak másodféléves voltam, most meg hamarosan végezni fogok. Rengeteget utaztam, egy alkalommal eltűnt a jegyem is, és szibériai viszonyok között, sötétben és hidegben, majdnem megbüntetett engem a vasúti rend szigorú őre. Gizel néném besokallt a hótól, hirtelen el is mondott ëgy verset hozzája, de ettől sem lett kisebb a hó mennyisége. Aztán építettünk egy szuper hóembert, amiről videó is készült.

Februárban harminc éves lettem, ami nem kis szám, ha az életkorokat tekintjük, bár éltesebb korú emberek szerint ez még semmi. Volt, aki azt mondta, hogy mit tudok én az életről, hiszen még börtönben sem voltam. :-) Bizonyára nincs összefüggés, de amióta harminc lettem, azóta aztán minden egyes tagom sajog. Ahogy kitavaszodott, életemben először fűrészt ragadva estem neki a fáknak, hogy a kert rendezettebb képet mutasson. Március végén hírt adtam arról, hogy egy új zenei album van készülőben, és az első számot már teljes hosszában is meg lehetett hallgatni. Április elején, mondhatni késleltetett születésnapi ajándékként új számítógépet vásároltam (atyaúristen, már több, mint 8 hónapja volt?!), amit azóta is nagy örömmel használok, bár a beadni való szirszarok miatt legtöbbször ezen is csak a Word megy. :-) Pihenésképpen azért néhány játékkal ki szoktam próbálni, hogy mit bír a rendszer. Az osztályommal április végén főztünk a szabadban, aztán szakszervizbe került az autónk. Legalább megtudtam, hogy milyen profi módon szervizelnek a magyarok kisvárosunkban.

Májusban elkezdődtek a felhőszakadások, úszott az utcánk nem egy alkalommal. Júniusban érettségi jegyző minősítésemben igencsak szép tanulmányt fogalmaztam arról, hogy hogyan kell tisztességesen vonalkázni, július elsején pedig megjelent az egyik nagy büszkeségem, a Sláger című album, ami azóta is elérhető teljes egészében, mp3 formátumban, és még saját weblapot is kapott. Ebben az évben jutottam el odáig, hogy a naplómban megszületett az ezredik bejegyzés, ami nem kis teljesítmény egy blog életében, ezt azért hozzá kell tenni. Ezt megkoronázandó, a pottyantós budiról is értekeztem, csak amúgy sommásan. Augusztusban nyaralni mentünk, Esztergomot és környékét fedeztük fel, a négy napról négy bejegyzés született az augusztusi cikkek között. Voltunk a vidámparkban és az állatkertben is, ami felejthetetlen élmény ennyi év után újra.

Szeptemberben újra elindult a suli, de más dolgok is történtek. Összeszereltünk egy Fargót, utána pedig elkezdtem lázasan tanulni az egyetemi vizsgákra, közben persze minden fontosabb volt, mint maga a tanulás. Mackótól megtudhattuk, hogy hogyan készül a medvecukor, a reppergyerek pedig újra belehasított a tutiba, és feldolgozta saját remekművét, 2010-es hangzással.

A fontosabb dolgokat kiemelve, azt hiszem ennyi történt a 2010-es évben a blog háza táján. Az új évben is kellemes olvasást kívánok mindenkinek, gyertek sokszor! :-)

Nincsenek megjegyzések: