Gizel nénéd és a zene

Én mán csak a magyarnótát szeretem. Kivicseees-kavicsooos, a mi házunk eleeee-je! Ösmered-ë a nótát? Szegíny uram sokat danótta. De nem is az vótt neki a nótája, hanem az, hogy A marosmenti fenyveserdőőő ajjááá-ba! Na, ezt sokszor elmonta, míg vót benne élet. Most mán csendbe mulat az öreg, Isten nyugosztajja.

Az onokám, na az oszt mán egy nótát se tud. Elgyönnek néhanap, mer nem viszik túlzásba, szólítom a rádijót délbe, jó ebédhe szól a nóta. Hát nem leótassa velem a Szokolt? Aszongya rá: gáz. Nem értem. Amikor magam vagyok, mindég szólítom, elkezdik valami olyannal mindég, hogy Rámás csizmát visel a babám, na, erre oszt úgy dobálom befele a húslevest, hogy menten eltelek vele. Akkor begyön a második traktus, én rámondom mindég, hogy az ejtőddzős, ilyenek mennek, hogy Megkééérem én a jóóóisteeent, segíjjenmeg éngemet a csatáááááá-ba. Na, erre oszt tejjesen bekábúlok, alig bérom a másodiknak azt a kis szötyűlíket összeszennyi a gázrul. De mán akkor oszt megin' beindíjják, hogyaszongya jazaszép, jazaszép, akinek a szeme kék hojnenene-nene-nene-csuhajj-ja! Na, ettű megint bedobálom a kondérbul, oszt' olyankor mindég menek nyútóckonnyi egy cseppet dilutá'.

Az onokám — igyebkint — hallgat zenét, csak illyen majijakat, hogy a szerecseny emberek mán ott nem is danónak, hanem mongyák a magukét valami istentelen nyelven, mer' én abbul egy szót meg nem értek, az szentigaz. Közben dübörögnek ott megettük mindenfajta törzsi dobon a többi szerecsenyek. Gyönnek a drága ótókon, mindenféle ledér könnyüvérű ottan van mellettök, oszt' hánnyák el a pézt a levegőbe, ahelyt' hogy nekianná a szegínnek. Ezt lesi egész nap. De még az mindég jobb, mint a másik uccába a Zelenákné fija! Atyavilág, hogy onnat a házbul milyen hangok gyönnek kifele néhanap. Üvőtenek ott, meg tán embereket is kínoznak. Vöááá, vöáá — ennyit hallol csak. Azt beszélik, hogy a Zelenákné értetlen fija néhanap csirkéket is bedarál a hátsó ketrec megett, oszt akkor azzal csinál mindenféle fajtalan dógokat, de én ebbe nem gondolok bele se, mer' egyrészt Jézus a keresztfán, meg a Szüzmária, másrészt meg a gyehenna tüze ha meg nem égeti űtet.

Valamikor, amikor még az öreg Kártyás Valter a faluba lakott, mindég átmentek a külykeji Korhonyba, hogy ottan van diszkó aszongyák. Emlékszek, hogy a fija eccer úgy gyött haza, hogy tele vót fúva valami fehérrel, oszt' tiszta pörsenés lett az egész gyerek a feje bubjátul a talpájig. Haja is elment kicsidég. Még akkor az öreg Nemány doktor vót szógálatba, de oszt' nekem eccer kibeszéte, hogy a gyereknek még a csunyája is kipattogott, nem tudott vele mit kezdeni. Mikorron oszt' begyógyútt, olyan vót a gyerek bűre, mint a szalamander. Úgy is maratt. Aszonta az öreg Kártyás, hogy mikor átmentek a gyereké, mer' haza nem gyött, ott a diszkóba istentelen dógok mentek. Valami dübörgés vót, aszongya, de sehun nem vót bőgős vagy citerás, csak az éktelen dübörgés ment, oszt' az összes úgy rázta rá magát, mintha a sátán madzagon rángatná űköt. Maj' kiverte a szemit a villany, meg álandóan fenkípeztek odabe', aszongya. Alig tanátta meg a gyereket a nagy hangzavarba. Lökdösték egymást, aszongya, össze-vissza. Eccer oszt meglelte, de mán akkor a gyerek tele volt fúva, meg nem is ismerte meg az apját, a Valtert. Na, soha többet nem akart menni a gyerek, akkora taslit kapott az apjátul, hogy attú kódult.

Hát valahogy ekippen vagyunk. Elkallódnak a nóták mán manapság, nem tuggya egyik gyerek se folytatni, ha megkezdem, hogy Kis kút, kerekes kút vanaaa-zudvaaa-ruuunk-ba! Csak mindég mormognak, meg mongyák a halandzsát, nem tudnak ezek semmit. Be van dugva a fülükbe a drót, oszt' semmit nem hallanak. A Petőfin is mán csak olyanok szónak, hogy iccenéró, meg vaddujúszéj, asse tudom mijaz. Öt percet ha hallgattam eccer, sokat mondok. Kosútot hallgatok. Viszem is a Szokolt, leülök a Lucsnik elé, oszt' összeőtök magamnak egy othonkát, mer' ami mostan van mán megaggya magát a napokba az ülepiné. Na, Isten megággyon.

Szolgáltatók szolgái

A nyájas olvasók bizonyára emlékeznek rá, hogy augusztus derekán elköltöztünk egy új lakásba. Azt hinné az ember, hogy több, mint három hónap alatt minden ehhez kapcsolódó adminisztrációt el lehet rendezni a különböző szolgáltatókkal, azonban ez koránt sincs így. Az alábbiakban összefoglalom, hogy melyik szolgáltatóval mit szívtunk.

A gázszolgáltató volt a leggyorsabb, már ami az ügyintézést illeti. (Érthető, a tél volt előttünk, nem a nyár.) Küldöttje először csak furcsának találta, hogy fél 12-kor senki nincs itthon, ezért egy értesítőt dobott be, hogy nem talált itthon bennünket a közüzemi szerződés aláírását megejtendő. Hagyott egy telefonszámot is, időpont-egyeztetés céljából. Kellett egy tíz perc, mire ki tudtam silabizálni a számokat a gyűrött értesítőn — amit nem mellesleg a szomszéd postaládájába dobott be. (Ez utóbbira onnan jöttem rá, hogy az övé az én postaládámban volt.) A számot felhívva egy borízű hang közölte, hogy akkor holnap fél 12-kor tud jönni. Aztán nem. És előtte sem! Hát, mondom, megpróbálok itthon lenni addigra. Éppen nem volt hatodik órám, így haza tudtam jönni. A borízű hanghoz pontosan passzoló karakter várt itt engem, aláírtuk a szerződést, és mehetett mindenki Isten hírével. Azóta küldtek egy számlát, majd azt befizettük, ők küldtek egy stornó-számlát (tehát nem kellett volna befizetnünk), aztán küldtek 60 köbméterről egy hétezres, majd ebben a hónapban (szintén 60 köbméterről) egy 9.000 Forintos számlát. (Biztosan megváltozott a fűtőérték, csak ezt ennyire nem vettük észre.)

A villamosenergia-szolgáltató egy kicsit macerásabb volt. Nekik a lakhatási engedély kiállítása után másfél hónapra volt szükségük, mire észlelték, hogy itt az eddigi 1 helyett 4 villanyóra van üzemben (bár nem tudom, azt egész véletlenül nem ők szerelik fel, és plombázzák le?). Na, kijöttek, hogy leírják az óraszámokat (nem tudták, milyen számú órák voltak itt), azóta pedig se kép, se hang. Nem kaptunk villanyszámlát, amióta itt lakunk, de legalább 500 kWh-t elfogyasztottunk már. Izgalmas minden e-on boríték, várjuk a húszezres számlát, de csak a régi lakcímre küldtek ki egy ötezres számlát, aztán meg azt, hogy azt sztornózzák - fogalom nélkül vannak teljesen, mindent illetően. (A gázon okulva azt már nem fizettünk ki, vártunk, amíg letelik a befizetési határidő, és utána két nappal — láss csodát — jött is a sztornó.)

A vízműhöz betelefonáltam, hogy valamiféle óraállást szeretnék közölni. Mióta itt lakunk, egy alkalommal hagyott itt értesítőt a díjbeszedő, hogy nem tudott bejönni (munkaidőben nem voltunk itthon, fene se érti), erre azt a választ kaptam, hogy kedden a piactérnél tudom befizetni azt a tízezer forintocskát, amit egy hónapban víz címén ki kell fizetnem. Azt, hogy a számlán 2008. májusa óta szerepel a készenléti díj, mi meg augusztus óta lakunk itt, már fel sem vettem, mint ahogy azt sem, hogy ennyi irdatlan készenléti díj fejében kétszer zárták el a vizet értesítés nélkül több órára: egyszer pontban délben (nem is tudtam legurítani egy nagy pohár hideg vizet a jó paprikás krumplira), egyszer pedig pontban négy órakor, amikor hazaértünk (akkor főzni szerettünk volna valamit, de hatig hatásszünetet tartottunk.)

Közben a régi helyett új csőre helyeznek át bennünket,
ezért a sok kimaradás. Elvileg tegnap befejezték... reméljük!

Az internet-szolgáltató három hónap elteltével vette észre, hogy mi más címen lakunk, és más telefonszámról használjuk azt a szolgáltatást, amiért egyébként rendesen fizetünk, és amiért ő rendületlenül számláz. Ki is küldött az ADSL áthelyezésért 4.800 jó magyar forintot kóstáló számlát, majd ezt a számlalevelet az aktuális havi számlával együtt elküldte a régi lakcímemre, biztos, ami biztos. 4.800-ért úgy kell összevadászni két helyről a számlákat. Egyébként ezt is csak onnan tudtam meg, hogy számlának kellene jönnie, hogy e-mailt küldenek minden hónapban, minden egyes számláról. Amit nem értek, az az, hogy egy számlát költözés után már kaptunk az új címre, azt követően az összes többi a régi címre ment, telefonáltam, faxoltam nekik, és most az áthelyezési díj is (ami — lássuk be — teljességgel felesleges kiadás, aljas bevételi forrás, hiszen ennek befizetése nélkül is ment minden flottul) a régi címre jött. Még jó, hogy vannak ismerőseim a régi helyen is... Azt már meg sem említem, hogy a két tételt természetesen nem tudta egy számlára nyomtatni, két külön számlát küldött róla, de ez lenne a legkevesebb, ha a saját postaládámba kapnám meg.

A T-Com csak kicsit késett: használtuk már pár napja a frissen bekötött telefonvonalat, amikor kaptunk egy levelet tőlük (közben T-Home-ra változott a nevük), hogy megkapták áthelyezési kérelmünket, és egy kolléga hamarosan felkeres bennünket. (Ekkor már túl voltam egy két hetes várakozáson, illetve telefonálgatáson, hogy akkor végre mikor is, de egyszer csak jöttek.)

Aztán itt vannak a tündéreim is. Ez nem kimondottan a költözéshez tartozik, de azt követően történt, mert díjcsomagot váltottunk mobilszolgáltatónknál. Írtam már arról, hogy a szolgáltató nem jól számlázza az MMS-eket, illetve azt is pengettem egy postban, hogy újra eladtam a lelkem két évre nekik. A helyzet a következő: az MMS-eket már nem 125-ért számlázzák, hanem húsz forintért, ennek sokkal jobban örülök. Még jobban örülnék, ha 14 forint lenne, amennyinek a tarifacsomag szerint lennie kellene (október 15 óta dolgoznak az ügyön, most november 27-e van). A 125 forintos MMS-eket már érzékelték, hogy kicsit sok volt, következő hónapban jóváírják. Aztán a havi 50 percet elvileg nekem kellett volna valami kóddal aktiválnom, amely kódot illetően fogalom nélkül vagyok. Állítólag SMS-ben kaptam... hát, kevés olyan embert ismerek, aki nálam gyakrabban ellenőrzi az SMS-eket, de én ilyet nem kaptam. Ezt egészen biztosan állíthatom. Ezért ebben a hónapban kifizethetem azt a kétezer-valahányszáz Forintot, amiről azt hittem, hogy tök ingyen beszélem el, majd a következő hónapban indul a móka — és vele együtt persze az újabb két éves hűségszerződés is, kitolták egy hónappal. Biztosan teljesen véletlen volt.

Tévét is néznénk. Lakásunkban az erősítős szobaantenna nem működik, kicsit atombiztos bunkerben éreztem magam, amikor egy adót sem sikerült befogni vele. Tetőantenna helyett digitális átvitelben gondolkodunk. Október 5-én rendeltük meg a DigiTv szolgáltatását, ezt mind a mai napig nem kötötték be nálunk. A DigiTv a szerelőkre mutogat, és velem hívatja fel őket, a szerelők azt mondják, a DigiTv nem szállított számukra elegendő beltéri egységet, felelősséget persze senki sem vállal. "4-6 hét" a beígért bekötési idő, mi ígéretet kaptunk arra, hogy a megrendelést követő nyolcadik, de legkésőbb a kilencedik héten már jön is egy szerelő, és nézhetjük is a tévét. (Érdekes egyébként, várom, pedig nem is szoktam tévézni.)

A redőnyösök is rohadt sokat késtek egyébként, de arról már írtam régebben.

Én kérek elnézést, hogy így kifakadtam, csak egy kicsit már sok, hogy mindenki után én lapátolom a ganajat, és az amúgy sem sok szabadidőmből órák mennek el arra, hogy a szolgáltatók hozzá nem értése vagy felelőtlensége, vagy nemtörődömsége (a megfelelő szó aláhúzandó) miatt az ember azt sem tudja, mit fizetett már be, és mit nem, milyen szolgáltatást vesz igénybe, és mit nem... teljes a káosz.

Megszólal a blogger párja

Az ember alapvetően társas lény. Ha már együtt élünk valakivel, ő életünk részévé válik, és mi is az ő életének részei leszünk, ez így van rendjén. Nem olyan egyszerű az élet azonban, ha az embernek olyan napról-napra figyelmet igénylő, különleges hobbijai vannak, mint pl. a blogolás. Arra gondoltam, hogy megkérdezem Életem Párját, mondaná el a nagyérdeműnek, mi a véleménye a blogról, a ráfordított időről és arról, hogy néha ő is a történetek részévé válik. Az alábbiakban az ő véleményét olvashatjátok, megtudhattok pár kulisszatitkot, és még a zugolvasóknak (számomra új fogalom a zugevő után) is ellátja a baját a kedvesem. :-)

Hogyan éli meg, hogy a párja blogot vezet?

Eleinte nagyon idegenkedtem a gondolattól, hogy egy internetes naplót kezdjen el írni. Azért lehetett ez, mert először azt hittem, hogy olyan lesz ez a napló, mint amilyet előtte írt "nem webes" formában, hogy minden magánéleti dolog le lesz írva benne. Utána, amikor megtudtam, hogy egyáltalán nem ilyen típusú lesz, hanem egy blog, amiben mindenféle témát érint a Blogger, akkor megnyugodtam, és én is nagyon örültem, hogy bele mert fogni ebbe az egészbe. Nem is gondoltam, hogy ilyen hosszú életű lesz, de most már bele sem merek gondolni, hogy mi lenne velem, ha nem tudnám szinte nap mint nap a Thozoo naplóját olvasni! :-)

Mit szól ahhoz, hogy néhanap olyan információk is kikerülnek a Nagy Közös Hálóra, amelyek Önnel kapcsolatosak?

Első körben nem nagyon rajongtam érte, de mivel hozzád tartozok, az életed része vagyok, így egyáltalán nem bánom, ha én is szereplője leszek a blognak. :-) Először attól féltem, hogy mit szólnak hozzá azok az „olvasók", ha én is meg vagyok benne említve, de utána rájöttem, hogy az, akinek nem tetszik, hogy veled vagyok, – mert ugye nem is egy olyan zugolvasó van, – az számomra magasan le van kakkantva (finoman fogalmazva :D). Egyszóval szeretem, ha néha egy kicsit én is meg vagyok benne említve, ha mondjuk közös sztori van, akkor nem vagyok belőle kifelejtve! Az is nagyon tetszett, hogy eljegyzésünk alkalmából egy gyönyörű fejléccel emlékezett meg róla a Blogger! De azért ne vigye túlzásba, hogy engem minden cikkben megemlítsen! :-)

Az ominózus fejléc

Ön mennyire erősen cenzúrázza az Önről felkerülő anyagokat?

Nem annyira. De azért ha véletlenül kép kerülne fel úgy, hogy én is rajta vagyok, akkor biztos, hogy több kört kell futni, hogy a Blogger feltölthesse a képet. Olyan is volt már, hogy utána szedettem le, amikor már fent volt, bár ezt azok, akik RRS-ből olvassák és netalán mindig a gép előtt vannak, biztos látták. :-) Nem nagyon szeretem, ha kép kerül fel rólam. :-) Bár sok olyan ember olvassa, aki engem is ismer, személyesen is.

Örül-e a Bloggerrel együtt a Thozoo naplója töretlen sikerének?

Nagyon örülök neki én is! Együtt örülök a Bloggerrel! :-) Remélem, hogy még nagyon sokáig ilyen sikeres lesz ez a blog, mert nagyon szeretem olvasgatni, a régebbi cikkeket is. Sokrétű, nagyon sokféle témában lehet sokmindent részleteiben is megtudni. Végül is engem minden téma érdekel, bármilyen bejegyzésről legyen is szó, azonnal elolvasom! Ha nem vagyok net előtt, akkor a telefonom is be van izzítva (3G-s, lehetővé teszi a netezést is), hogy véletlenül se maradjak le semmiről, sőt a levelezőmben is fel van véve RSS-be! :D Volt már olyan is, hogy mobilról kommenteltem, mert azt akkor nem lehetett kihagyni, de net nem volt a közelben! :-)

Gondolt-e már arra (felbuzdulva a sikeren), hogy Ön is belekezd egy blogba?

Nagyon sokszor megfordult már a fejemben ez a gondolat. De nem nagyon érzek magamban hozzá erőt, mert nagyon sok munkával járna, meg sok időbe telne. Meg én nem érzem úgy, hogy olyan jól meg tudnám fogalmazni a dolgokat. Igazából azt se tudnám, hogy milyen téma érdekelne engem annyira, hogy bele merjek fogni. Így aztán inkább hanyagolom mindig a gondolatot. Meg nem hiszem azt se, hogy engem bárki is olvasna! :-)

Milyen szerepet vállal a blog szerkesztésében, tökéletesítésében?

Azért nekem ebben nem nagyon van szerepem. Inkább csak annyi, hogy elolvasom a bejegyzéseket, általában még mielőtt kikerülnek, vagy rögtön azután, ahogy meg lett osztva a nagyközönséggel :-), és helyesírási, szóismétlési, meg ehhez hasonló hibákat keresek benne. Ezek azért nem nagyon fordulnak elő, de szeretem jól átolvasni, és rögtön szólni a Bloggernek (ha nem is személyesen, akár sms-ben, e-mailben), ha mégis van benne hiba. Hirtelen most úgy emlékszek, hogy az utolsó ilyen „A tanári lét szépségei" című bejegyzés volt, amit elég nehéz volt a fogalmazás miatt áttekinteni, de annyira „ügyes" voltam (na nem fényezem már magam ennyire), hogy észrevettem benne, amikor kétszer volt 3. óra, meg ilyen nagyobb hibákat. Aki olvasta a cikket, az tudhatja, hogy abban bármiféle ilyen hibát elég nehéz lenne észrevenni. :-) Először hiába mondtam a Bloggernek is, hogy 2x van benne harmadik óra, meg nagyszünet, még ő sem vette észre és úgy került ki. Aztán kb. fél nap múlva nem hagyott engem nyugodni a gondolat, és jó elmagyaráztam neki, és jól ki lett javítva. :-) Az sem volt kis munka, amikor a Blogger kijavította, de a sikerért mindent! :D

Vannak-e kedvenc bejegyzései a Naplóban, amire mindenképpen felhívná az olvasók figyelmét?

Hú, ez nagyon jó kérdés. :-) Rengeteg kedvenc bejegyzésem van, így nem is sorolom fel mindet. Inkább az olyanok, amiknek én is részese vagyok valamilyen szinten (pl.: a liftes sztori, a Deti bácsis sztori). De még ezeken kívül is rengeteg van. Szeretem azokat is nagyon, amikben a Blogger magáról ír, a Gizel nénis sztorikat is nagyon szeretem (itt jegyezném meg, hogy régen hallottunk Róla). Meg az olyan infó-s bejegyzéseket is, amik engem is érdekelnek. A beszólásokat is nagyon szeretem. De nem tudom így megmondani, mert szinte minden bejegyzéshez fűz valami. Szóval én az egész naplót úgy szeretem, ahogy van, és aki úgy gondolja, az olvassa végig, szépen sorban az összeset! :-)

Tartja-e a kapcsolatot a külvilággal a Blogger, miközben bejegyzést készít, vagy teljesen a monitor rabja lesz?

Nem minden esetben. Valamikor teljesen a monitor rabja lesz (ilyenkor kell "olyan" dolgokat elmondani, és utána jól később azt mondani, hogy pedig már ezt mondtam… :-) ez csak vicc volt természetesen! :D), de valamikor közben msn-ezik, meg ilyeneket csinál. Ilyen esetekben is ugyanolyan jó cikkek születnek, csak egy kicsit tovább tart megírni őket. :-)

Milyen kulisszatitkokat tudna megosztani velünk a Napló készítéséről?

Hú, nekem ez annyira mindennapos, hogy hogy készül el egy-egy bejegyzés. Így hirtelen nem is nagyon tudok kiemelni belőle érdekes dolgot. Talán az olyan eseteket, amikben kamerával van felvéve a Blogger. Olyankor általában én szoktam felvenni az anyagot, ami később kikerül (ilyenek például a sorsolások voltak, vagy fénykép valamiről, de ez ritka). Bár ez sem mindig így van, mert pl.: az "Így készült: Amit nem mondtál el még" című bejegyzést sem én vettem fel, sőt ott sem voltam, amikor az készült. Azt lehetne talán még itt megemlíteni, hogy ha olyan téma van, nagyon sokat kutat utána a Blogger a neten, sokszor több órákat is. Volt olyan, amikor az ilyenben én is segítettem, pl.: amikor mit kell tudni a 666-os számról. :-)

Elhelyezhetünk egy képet Önről az Önnel készített interjú illusztrációjaként?

Nem nagyon szeretem, ha képet is tesz fel rólam a Blogger, de ezt már fentebb említettem. Esetleg azt a képet „engedélyezem" :-), ami a blogger profilomban van. Azt a kommenteknél úgyis látja mindenki. De ne óriási méretben legyen fent. :-)

Köszönöm szépen a Bloggernek, hogy lehetőséget adott ennek az interjúnak a megválaszolására! :-) Remélem nem voltam nagyon unalmas! :-)

Kuba illata

Valamikor régen vásároltam magamnak egy parfümöt az Avon kínálatából, ennek neve Passion Dance for men volt. (Képünkön a barna üveges, mellette a női verzió pirosban.) Imádtam a kellemesen fűszeres, édes illatát. Aztán eltűnt a parfüm az Avon katalógusaiból, és ezt azóta is rettenetesen sajnálom, mert imádtam azt az illatot. Mielőtt kivonták azért még gyorsan berendeltem kettőt, de a parfümök már csak olyanok, hogy elfogynak: az utolsó üvegcse utolsó pár cseppjét sokáig őrizgettem, meghagytam szűkösebb napokra, de az aztán anélkül párolgott ki az üvegből, hogy fújtam volna belőle.

Ezt követően mindenféle mással próbálkoztam, de igazából egyik illattal sem voltam megelégedve, mígnem ma elfogyott mindenféle parfümömből mindenféle utolsó csepp, ezért arra kényszerültem, hogy vásároljak. Elhatároztam, hogy szaküzletbe vonulok, igényem kielégítendő. Ennek fényében tértünk be a helyi Rossmannbe, ahol ugye nem úgy nézegeted ám a parfümöket, ahogy te akarod, hanem kéred, aztán kis illatminta, meg ilyesmi, és ha tetszik, odaadják neked a tutit. Mondom is a nőnemű eladónak, hogy én olyan parfümöt keresek ám, ami édes-fűszeres illatú. Kivesz egy enyhén fallikus formájú, elbizonytalanító méretű, kubai szivart formázó parfümös üvegcsét a többi közül, határozottan megmarkolja a színben is elütő kupakját, megcsavarja erőteljest, majd kettőt-hármat fúv egy lapocskára, és odanyújtja hozzám, illatminta céljából.


Életemben nem voltam még Kubában, és nem is nagyon vágyom perpillanat, így nem is tudom, hogy milyen lehet Kuba illata, de ez az illat, amit akkor éreztem szinte tökéletes mása volt a Passion Dance-nek. A parfüm neve Cuba, és meg vagyok vele elégedve, ráadásul a 100 ml-es kiszerelés ára mintegy 1.600 magyar Forint, tehát nem is nagyon dönti anyagi csődbe az egyszeri magyar bloggert. És az ilyen vételeket szeretjük, nagyon.

Már a fürdőszobában is kezdem megszokni, ahogy a polcon meredezik, és nem ijedek meg, amikor fürödni indulok. :-)

Cerka!

Könnyen beszélek, amikor arról próbálom meggyőzni a kedvesemet, hogy hagyjon fel végre káros szenvedélyével, a dohányzással. Arról viszont még ő sem tud, hogy volt egy idő, amikor én is megpróbáltam leszokni az egyik leghülyébb szokásomról, mégpedig arról, hogy egy használaton kívüli grafitceruzát pörgetek folyton-folyvást az ujjaim között, ha a számítógép előtt ülök, vagy ha tévét nézek. Körülbelül egy hónapig tudtam megállni, aztán újra és újra a kezem közé akadt egy íróeszköz, és indult minden elölről.

Amiről sajnos ma nem tudok képet közölni (mivel 50 kilométerre van tőlem, konkrétan), az egy olyan filctoll, amit legalább tizenötször ragasztottam meg, mivel az évek során folyton-folyvást tartó pörgetéstől az anyaga olyan szinten elvékonyodott, hogy mindig eltört. Nincs rajta olyan pont, ami ne lenne ragasztva. Amikor végképp nyugdíjba vonult, akkor határoztam el, hogy most már ezt abbahagyom, mert gyerekes és hülye szokás, de nem mondhatnám, hogy sikerrel jártam.

Manapság már olyan szinten vagyok függő, hogy van külön számítógépezős és tévénézős ceruzám. Ezek mindaddig szolgálnak, amíg a folyamatos pörgéstől teljesen el nem kopnak, és ezáltal ketté nem törnek.

A legjobb ceruzákat a lengyelpiacon vásároltam: 10 darab ruszki ceruzát adtak nyolcvan forintért. Eredetileg írásra találták ki őket, de a bennük lévő grafit minden hegyezés után eltört, így ezek lettek a pörgetős ceruzák. 10 darabot koptattam el belőlük, a legutolsót meghagytam, és – okulásképpen – megosztanám a nagyközönséggel:

Totál. Mindkét vége gömbölyűre kopva, az élei is teljesen
leütődve. Párszor földet ért használat közben, nemegyszer
a számítógép mögül kellett kihalásznom.

Aztán van két speciális ceruzám.

Tévénézős ceruza katica mintával: mindkét végénél jól forgaható,
bár az talán látszik, hogy a teteje kopik jobban: kis vájat figyelhető
meg. Ez kb. 2 év munkájával érhető el, napi szinten való pörgetéssel.

Számítógépezős ceruza. A számítógépezős ceruzát csak a hegyezett,
de valójában nem hegyes végénél jó pörgetni, ugyanis ha kirepül
a kézből, a hegyes vége képes beleállni az LCD-monitorba.
Blogoló ceruza! (Éppen átolvasom a cikket és most is pörög...)

Meg amitől megőrülsz:

Általános ceruza: ezt mindig az asztalomon tartom, hogy ha
nem találom valamelyik pörgetős ceruzámat, ezt tudjam
előszedni, és hódoljak káros szenvedélyemnek mindaddig,
amíg elő nem kerül a célnak megfelelő ceruza.

Nem sok emberrel találkoztam életemben, akinek hasonló szokása lett volna, bár egy-két kollégánál már megfigyeltem, hogy belemélyedve a munkába rág vagy éppen pörget ceruzát. Én olyan szinten vagyok ebben jó, hogy extra fikcsókkal szórakoztatom magam néha.

Nos, azt hiszem, ma kellőképpen kibontakoztam.

Tomb Raider Underworld

Hát, van ilyen is, hogy megjelenés előtt megkapom. Most így történt.

Tomb Raider Underworld. (C) Eidos Interactive

Ennek folyományaképpen állandóan ezzel játszom, amikor csak tehetem, és azt kell mondjam, hogy nem csalódtam. A játékmenet szuper, és bár még nem haladtam el benne messzire, mégis nagyon jól vannak összehozva a pályák és a különböző bonyolultságú logikai feladványok. Az irányítása is – egyelőre – kellemes, remélem, hogy a különböző főnökharcok sem veszik majd el a kedvemet a játéktól, mint annak idején az Anniversary-nél. Ott kegyetlenül meg kellett küzdenem a továbbjutásért, és meg is mondom én most őszintén, hogy tulajdonképpen ki nem állhatom a főnökharcokat. Inkább mászkálni és felfedezni szeretek, mint 20 billentyűt egymás után jó sorrendben összenyomkodni. :-) A játék fizikája jó, a himbálódzó hajón ide-oda guruló palack és Lara hosszú haja a vízben is egész realisztikus, bár (és ez most lehet, hogy az én grafikus kártyám hibája, de) még mindig megvannak a szokásos "Tomb Raider betegségek": a textúrákban el-eltűnő főhős-darab, a padlóba belesüllyedő láb, és hasonlók, de van megoldás erre is: nem kell megállni a játékban, és mindezeket észre sem veszi a játékos arc. Ráadásul, a manapság tök egyszerű grafikai megoldásoknak hála az én gépemen is tudok vele játszani 1280×1024-es bontásban. Betöltés alatt belassul ugyan, de azt hiszem, egy négy éves géptől ez is remek teljesítmény.

Na, ma ennyi voltam, megyek játszani. Kalandra fel!

Két régi könyv

Imádok régi könyveket, újságokat lapozgatni. Nem csak a tartalmuk miatt érdekesek, hanem maga a könyv anyaga is teljesen más, mint egy mai kiadványnak. Regényeket és szépirodalmat is jobban szeretek egy régi könyvből olvasni, hamarosan a végére érek a mintegy 1600 oldalon keresztül tartó A Thibault-család című műnek is, ami hasonlóan nem mai kiadvány már, de mégsincs olyan öreg, mint azok a könyvek, amik a minap kerültek a kezembe.

Nem mindennap van az embernek olyan szerencsében része, hogy 105 éves könyvet lapozgasson. Régi szekrények mélyéről került elő most ez a két ilyen, zeneszerzők életét bemutató, német nyelvű könyv. Megkértek, hogy egy antikváriumban tegyem őket értékessé, azonban még mielőtt ezt megtenném, készítettem róluk egy pár fotót.


A könyveket kinyitva rögvest egy padlás illata csap meg bennünket: poros, áporodott szag, amely azonban az anyagában kissé megfoszlott, de mégis jó állapotban fennmaradt könyvekhez tökéletesen passzol. Száz éve még adtak arra, hogy egy könyv valóban megbecsült darabja legyen a gyűjtő kollekciójának: ha megnézzük a könyv lapjainak felső élét, láthatjuk, hogy azon aranyozott színű festék fut végig.


A kötetet lapozgatva apró finomságokkal találkozhatunk, amik ma már csak a nagyon igényes (és nagyon drága) kiadványokban találhatóak meg. Így például:

Míves iniciálé

Hártyapapír a fotográfiák előtt, azok védelme érdekében
(balra megintcsak egy szépen sikeredett iniciálé)

Kihajtható kotta, a szerzők levelezései merített papíron...

A könyvkötő címere a könyv hátoldalán.
Nem "ahogy-esik-úgy-puffan" bélyegzés,
hanem igényesen középre nyomott címke.

A könyvek súlya is jelentős: annak ellenére, hogy 100-120 oldalas művekről van szó, igencsak nehezek. Sajnos nincs mérlegem, amivel meg tudnám mondani, hogy mennyit nyomnak, de igencsak közel járnak az egy kilóhoz - ha el nem hagyják azt. A könyvek lapjai vastagok, azon végighúzva ujjunkat érezni minden egyes betűt: ólmos festékkel, kézi eljárással készült könyvekről van szó, amelyeket – annak ellenére is, hogy egy szót nem értek belőlük – élvezet lapozgatni.

Van még valaki, aki manapság ezeket a dolgokat tudja értékelni?

Boldog névnapot!

Cé

Mekkora poén már, hogy a munkaidő végeztével főznél valamit, és négytől hatig elzárják a vizet. Se wc, se kézmosás, se főzés, se semmi. Gratulálok. Vízműnél sajnos nem tudnak segíteni, semmit nem tudnak arról, hogy akkor most hol és milyen munkálatok folyományaként nincs a mi főnyomócsövünkön víz, de ne aggódjunk: majd lesz.

De egyébként nem erről akartam írni, hanem arról, hogy meg kell tanulnom C-ben programozni.

A C programozási nyelv és én valahogy mindig csak érintettük egymást. Találkoztunk főiskolán, meg néha egy-egy fellángolás alkalmával. Valahogy úgy voltam vele, mint a Linuxszal: voltak rövidebb szerelmek, de aztán valahogy mindig csúfos kudarccal értek véget a próbálkozások. Mivel azonban most viszem az utolsó osztályt, akik még Pascalt tanulnak, ezért szükséges, hogy valamikor megtanuljam a C-t, legalább olyan készség-szinten, mint amennyire most a Pascal megy. Kínos lenne, ha egy-egy kérdésnél nem tudnék válaszolni órán. Minderre azért van szükség, mert 2010-től gyakorlatilag nincs az a programnyelv, aminek segítségével Pascalból lehetne érettségizni, így nagyjaink – azt hiszem – elérték, hogy a Turbo Pascal (ami, valljuk be, valóban idejét múlt technológia, hiszen annak idején én is azt tanultam, és akkor sem volt már friss) végleg kivesszen a középiskolák oktatási rendszeréből. Azt nem feltétlenül értem, hogy a Delphit miért kellett száműzni, hiszen azért az a maga objektum-orientált voltával még mindig alkalmas lenne arra, hogy a programozás alapjait elsajátítsák a tanulók.

Nézem itt őket, ahogy óra után mulatnak azon, hogy mennyire nem megy nekik a programozás, és magamban azon gondolkodom, hogy vajon mennyire fog menni a C, ha a Pascal ilyen döcögős... Persze az már nem ezzel a csoporttal lesz, de nem vagyok bizakodó a jövőt illetően.

Hét érdekes adat a hétszázról, reggel hétkor

• 700 extasytablettáért 5 év fegyházbüntetést szabtak ki ez év októberében.
• A 700-as szám tizenhatos számrendszerbeli értéke: 2BC.
• Egy 80 perces CD lemezre 700 megabájt adat fér el.
• A 2002-ben megrendezett Tour de Hongrie nevű kerékpáros körverseny távja 700 kilométer volt.
• A szelídgesztenyefa 700 évig is élhet.
• 2002-ben egy olyan 14. századi freskót találtak egy osztrák templomban, amin az egyik alak kísértetiesen hasonlít Miki egérre, így Miki egér lehet, hogy 700 éves – és nem pedig 80, ahogyan ma gondoljuk.
• A Scania R420LA kamionnak 700 literes üzemanyagtartálya van.

Önök a Thozoo naplója 700. bejegyzését olvasták.

The Killers és mások

Nos, kezdetnek nézzük meg ezt a videót.

The Killers - Human
by The-Killers

3 kérdés: kik ők? Mit akarnak? Miért nem hallottam eddig róluk?

Egy-egy új zene felfedezése úgy zajlik nálam, hogy megpróbálom beszerezni azokat az albumokat, amiket a zenekar eddig kiadott, de valahogy ezek a gyilkosok nem adják egykönnyen magukat. Ez a szám (Human) nagyon tetszik, de olyan, mintha teljesen más stílusú lenne, mint az előző albumaik. Több fórumon is ezt támasztják alá, bár ott a "rajongóknak" inkább a régebbi dalok tetszettek, és ezt az újat húzzák lefelé nagyon. Nagy szerencsém, hogy tulajdonképpen nem is ismerem a múltjukat. A Coldplay-jel való összehasonlítás azért valamilyen módon megáll, annak is csak egy számát szerettem, és bár szereztem be régebbi lemezeket is, valahogy csak az az egy dal maradt meg bennem (Speed of Sound). Azt hiszem, a Killersnél sem megyek se előre, se hátra: ez a szám tetszik, lassan kívülről tudom, a többi pedig nem érdekel. Csak azt érteném meg, hogy mit akarnak mondani a szám refrénjével (arra a kérdésre keresik a választ, hogy emberek vagyunk vagy táncosok... WTF?).

Kicsit emlékeztet a Keane - Everybody changes-ére, azt a számot imádtam/imádom nagyon.

Aztán olvasom én a Music Is For Rich People nevű veretes blogot is, és mondhatom, hogy a blogoszféra egyik gyöngyszemeként tartható számon ez a szájt. (Nagy örömömre szolgál, hogy személyesen ismerem a szerzőt.) Az ott lévő albumismertetők olyannyira megfognak, hogy képes vagyok trance zenét becsempészni a háztartásba. Nem mintha túlzottan távol állna tőlem, hiszen ennek a stílusnak az elődjein nőttem fel. Csak aztán kicsit áthúztam az akusztikushoz, de a szintik hibátlan és atompontos dübörgései azért mindig felkeltették a figyelmemet. (Hát még ha a két stílus keveredik! Imádom.) Olyan szerencsém van ezzel az oldallal, hogy minőségi zenéket elemezget a szerző, és olyanokat kínál az olvasónak, amiről maga is meg van győződve, hogy hallgatható, nem a ratyi kategória bajnokait húzza elő a sufniból. Legutóbbi albumismertetője (Ferry Corsten - Twice in a Blue Moon) olyannyira jól sikerült, hogy be is szereztem az albumot, és már meghallgattam egy párszor - azt kell mondjam, tetszik nekem, igazán.

Így keverednek a stílusok tehát itt nálunk, ez van most, ez aktuális. Holnap majd jubilálunk, addig tartsatok ki, még ha nehéz is.

Aktuális merengő

Aztán hirtelen úgy eltelt a hétvége, hogy észre sem vettem. Volt itt gólyabál hajnal négyig, vendégvárás, aztán a hét legvégén mi is vendégeskedtünk egy kicsit, szóval azt kell mondjam, hogy mozgalmas hétvégén vagyunk túl. És máris itt a következő hét. November közepe, lassan, de odakint még mindig 14 fok van... hát soha nem lehet itt már hóembert gyúrni? (Teljesen tisztában vagyok vele, hogy ha -14 °C lenne, akkor meg az lenne a problémám, így gyorsan leszögezem: most csak vicceltem. Igenis örülök annak, hogy 14 fok van, ez megkönnyíti az új lakásra való átállást, főként a gázszámla vonatkozásában.)

Elment ez a nap, de sok gyakorlati haszna nem volt. Túl vagyok egy "óralátogatáson" is, MiZY éppen gépet telepített újra, amikor beáramlottam egy osztállyal a terembe, és – írd és mondd – annyira lebilincselte a Windows Vezérlőpultjáról tartott parázs előadásom, hogy végighallgatta, sőt többször jelentkezett is. Persze hozzá kell tennem, hogy neki, mint rendszergazdának biztosan nem okozott problémát a kérdések zöme, bár azt egy fórumból nézte ki, hogy mennyi lehet a maximálisan létrehozható felhasználók száma XP alatt – és még csak meg sem lelte a pontos értéket, így ha tudja valaki, kommentben mindenképpen írja le, hadd tanuljon ő is valamit. (Meg én is, mert én sem tudom. :P)

Aztán csak nem hagy nyugodni a telefonvásárlási mizéria sem. NEM akarok új telefont egyáltalán, de itt van pl. a Sony Ericsson T700 a C902 után, és egyszerűen be kell azon szarni, hogy mennyire szuperül néz ki...

Sony Ericsson T700

És még csak nem is aranyáron adják (50 ropi függetlenül), persze se autofókuszos kamera, se igazán semmi extra: olyan "normál" Sony Ericsson, ráadásul – írja a teszt – még csak a hangminősége se jó, tehát ha telefonálni nem akarok, akkor egész jó választás lehet(ne).

De beszélni meg akarok, főleg most, hogy 24 hónapon keresztül havi 50 ingyen percért újra eladtam a lelkem a Pannonnak. Két évre, persze. Ennek nem lehetett ellenálni, igazából ha új telefont vásároltam volna, akkor 7.500 forint kedvezményt kaptam volna, így meg ha két évig lebeszélem a havi 50 percet (ami azért nem egy nagy teljesítmény), akkor 24×50=43.200 forintot takarítok meg. Illetve ez nem is igaz, inkább "nem kell kifizetni", mint "megtakarítom".

Érdekes volt egyébként ennek a havi 50 percnek a megrendelése, hiszen a neten (Pannon NetShop) bekattintottam, hogy én igényt tartanék erre a kedvezményre. Mindezt ugyanúgy szállították, mintha valami terméket rendeltem volna meg. Rendelést követő héten hívott egy Hang, hogy akkor jövő héten szerdán jó lenne, ha otthon tartózkodnék, hiszen hozzák a megrendelt terméket. Hirtelen értetlenkedni kezdtem, hogy talán zsákban hozzák az ötven perceket, és minden hónapban egyet bonthatok ki, vagy hogyan lesz ez (persze ott és akkor nem voltam ennyire vicces mint így utólag, közben le is fordulok a székről a saját hülyeségemet visszaolvasva), de a lényeg, hogy a Hang elmondta: nem, egy hűségszerződést küldenek ki futárral (!), azt kell aláírnom. Aztán ébresztett is szerdán a Pannon-futár T-Mobile-os számról (ehh), hogy hamarosan itt lesz. Mondom, az jó, addig gatyába ugrok, meg lemosom az arcomról az alvás nyomait. Jött is, aláírtam, elviharzott. Pár nap múlva az Online ügyfélszolgálaton megjelent a kedvezmény, nyomon lehet követni, hogy mennyit beszéltem le belőle. Most tizedike van, és még egy percet sem. :-) De ez csak azért van, mert még tart a havidíjamban foglalt lebeszélhetőség.

2010. október 21-ig... mikor lesz még az?

Kicsit most megint jobb számlásnak lenni, mint kártyásnak. (Nem volt ez mindig így...)

Beszélnék még naphosszat, de most elszólít a kötelesség... holnap újra jelentkezem, zenei témákat boncolgatunk kissé.

A tanári lét szépségei

Reggel felébredni, napba belegondolni, elborzadni. Magunkat összeszedni, suliba elbattyogni, rájönni, hogy negyedik órai dolgozat otthon maradt, egész nap azon gondolkodni, hogy helyette mit csinálni. Első órára bemenni, fordulatszámot felvenni, tanulóifjúsággal türelmesnek lenni. Szünetben gépteremajtót bezárni, udvaron keresztülmenni, már majdnem a tanáriig elérni, amikor gyerek utánam loholni, hogy tornacuccát a gépteremben felejteni, újra lemenni, kinyitni, bezárni, felmenni, ekkor becsengő megszólalni, órára elindulni. Második óra eredetileg lyukasnak lenni, de helyettesítést kapni, egy darab 18 embert befogadni képes gépterembe 30 gyerekkel bemenni, gyerek a falon, lámpán és földön ülni, velük nem tudni mit csinálni. 45 perc eltelni, kimenni, géptermet bezárni, udvaron keresztülmenni, már majdnem a tanáriig elérni, negyedik órai dolgozat észbe jutni. Tanáriban szabad gép nem lenni, gépterembe visszamenni, tegnap este korrektül összehozott feladatot próbálni összeszerkeszteni, örülni, hogy vele kész lenni. Időközben becsengetni, programozás gyakorlati órát elkezdeni. Gyereksereg nyűglődni, agy nem fogni, "tesi óra volt" - rigmust egész órán végig hallgatni, ifjúkori tesiórákra emlékezni, de ellenállást nem tűrni, órát folytatni. Kiakadni, hogy gyerek hátsó sorban nem figyelni, arcán Internet Explorer képernyőjének villogását felfedezni, hátramenni, látni, hogy 5 böngészőablak futni, mindegyikben myvip-nek lenni, begőzölni, hirtelen dolgozatot íratni, mindenki csendben lenni. Szünetben gépteremajtót bezárni, udvaron keresztülmenni, már majdnem a tanáriig elérni, gyerek utánam loholni, hogy egy gyerek a másik csoportból a belső teremben maradni. Újra lemenni, kinyitni, rémült, világvégét látó, rácsot fogó gyereket kiengedni, az fellélegezni. Géptermet bezárni, tanáriba elindulni, gondolni, hogy most az embernek magát kifújni, közben rájönni, hogy nagyszünetben értekezlet lenni. Gépteremajtót bezárni, tanáriba lecsattogni, értekezletet végighallgatni. Mindenkinek mondanivaló lenni, órából legalább 15 perc elúszni, lemenni, akkor már 20 percnek búcsút inteni, összeszerkesztett dolgozatnak így már értelme nem lenni, normális órát nem tudni tartani. Szünetben gépteremajtót bezárni, udvaron keresztülmenni, már majdnem a tanáriig elérni, amikor gyerek utánam loholni, hogy valamit nem érteni. Készségesen elmagyarázni, közben többször a mellékhelyiség felé pillantani, nagyon menni akarni, de gyerek még újra és újra kérdezni. Közben szünet eltelni, de nagyon menni kelleni, dolgot elintézni, órára elindulni, felsőbb hatalom megállítani, hogy miért ilyenkor kell órára menni? Sztori elmesélni, de felsőbb hatalom nem reagálni, szó nélkül tovább menni, egész nap magunkat szarul érezni. Ötödik óra elméletinek lenni, tábla felé fordulva, megszakadva magyarázni, közben észlelni, hogy két gyerek egymást összeverni, nem tudni, hogyan közbelépni, teljesen elképedni, válaszreakcióként válogatott gonoszságokat az osztály felé vágni, aztán lecsitulni, órát próbálni folytatni, sokat hibázni, odafigyelni nem tudni, hangulat még inkább süllyedni. Tanáriba menni, ott igazgató engem behívatni, hogy osztállyal probléma lenni, ő azt felvázolni, szégyenben elsüllyedni, hogy ezek már megint mit csinálni, osztályról sok dolgot gondolni, de mellettük próbálni kitartani. Zaklatott lelkiállapotban hatodik órára menni, közben ezer dolgot gondolni, gyereksereg ilyenkor már nyűglődni, téma egyáltalán nem érdekelni, de kitartani, és végig mondani, jövő órára felelést beígérni. Szünetben gépteremajtót bezárni, udvaron keresztülmenni, már majdnem a tanáriig elérni, amikor kolléga engem megállítani, ugyanazt a témát, amit igazgatótól hallottam, előadni, osztály viselkedésén mélységesen felháborodni. Én próbálni nyugtatni, megoldást ígérni, így hetedik órára saját osztályhoz bemenni, igazgatóval és kollégával történt beszélgetés emlékeit felidézni, hallottakat elmondani, osztály véleményét kikérni, teljesen más történetet visszahallani. Próbálni igazságot tenni, erre képtelennek lenni, történetet később igazgatóiban folytatni. Hetedik óra után hazajönni, próbálni lazítani, honlapra dolgokat kitenni, blogba írni, dolgozatot javítani, másnapra készülni, közben 4-től 5-ig iskolába visszamenni, versenyen ügyelni. Fél óra csendben eltelni, ekkor asztalra ülni, krétás tálkát észre nem venni, összes krétát a földre szórni, összes versenyző rajtam röhögni, én krétákat összeszedni, utána seggemen krétanyomot viselni. Mindenki munkát beadni, egy ember utolsó percig ottmaradni, legutolsó másodpercben beadni, közben én órát félpercenként nézni. Versenymunkákat felvinni, fent bezárt ajtókat találni, hazaindulni, holnapi napra való felkészülést folytatni. Fél óráig mereven magam elé bámulni, híreket elolvasni, esti teendőket lerendezni, ágyba belerogyni, két perc alatt elaludni.

ECDL feladat

Írásbeli Operációs rendszerek témakörben írott dolgozatot javítok.

Kérdés: Hogyan lehet váltani a megnyitott ablakok között?

Válasz (idézném, tisztelettel):

Aféle módon hogy a egér erőteljes megfogása, után egy magabiztos mozdulattal a tálcára célzunk, az egér kulzorjával és lenyomjuk az egér billentyűjét.

Azt hittem lefordulok a székről röhögtömben. Végre valaki, akinek van humorérzéke. :-)

Kékesszürke

Tegnap újabb érdekes kalandba keveredtünk, miközben éppen egy új, szolgálati irodaszéket konzumáltunk, adománypénzből. A bútorboltba tévedve rögvest megszálltak bennünket az eladók, mint a legyek, és afelől érdeklődtek, mit is szeretnénk. (Bírom ezt a fajta mentalitást egyébként, a múlt héten kicsiny városunk egyik nívósabb bútorboltjában néztünk szét, és az eladó mindenfelé követett bennünket. Mit gondolt, hogy zsebre rakok egy szekrénysort, vagy a hátizsákomba pakolom a 3-2-1-es ülőgarnitúrát? Vagy úgy néznénk ki, mint akik bicskával akarják végigcsikarni a bútorok oldalát?) Elmondtuk, hogy egy irodai szék kellene a több éves, megmihálylott ülőalkalmatosság helyett. Választék volt bőségesen, ki is választottunk egy egészen gyönyörű kék színű szövettel borított széket. Van is raktáron, remek, lapra szerelt játék. Fizetés, be a kocsiba, aztán mehetünk is.

A sors azonban úgy hozta, hogy meg kellett állnunk további vásárlást intézni. Amíg szívem csücske megvette, amire szüksége volt, én egyedül maradtam frissen szerzett kincsemmel a gépkocsiban. A hátsó ülésen helyet foglaló dobozt stíröltem, amikor megláttam a feliratot:


Szűkös nyelvismeretem ellenére le tudtam fordítani, hogy a becsomagolt szék – bármilyen kecsegtető is volt a gyors vásárlás öröme – nem fog otthon kéken tündökölni. Bevártam a múzsámat és együtt robogtunk vissza az akkor már nyitvatartási idő végén lévő üzletbe. Rögvest letámadtam az eladót, aki rám tukmálta a széket:

– Nem kék – közöltem a tényeket tárgyilagosan, hűvösen.
– Hogy lehet? – kérdezte ő.
– Nem az. Szürke – válaszoltam én.

Azt mondja, megnézné ő, érted, hátha nem jól látom, hogy a szürke az szürke. Jaj, hát biztos elcserélték a gyárban, jön nekem ilyen dumával. Elindultunk kifelé, ő meg elkezdi tolni maga előtt a levitézlett, sok ember által kipróbált kiállított példányt kifelé.

– Te mit csinálsz? – kérdezem tőle.
– Hát... – mondja elképedve – kékből nincsen raktáron.
– Hát csak nem gondolod... – kezdtem én el a frissen vásárolt bútor örömétől való megfosztásom sirámait. (Nehogy már tisztogatással kezdjem az új székemmel való ismerkedésemet... pöcst!) Mivel nem jutottam dűlőre, és inkább az új székhez ragaszkodtam, így aztán maradt a szürke. Amit egyébként nem bánok, mert most már teljességgel megbarátkoztam a színével, anyagával, szóval tulajdonképpen hálás is lehetnék az eladónak, aki felcserélte a színeket.

(Ez az első cikk a Thozoo naplóján, amit az új ülőhelyemen írok.)

Ez valóban szürke.

Ööö... és akkor ezt így hogy? :-)

Ebben töltöm hátralévő életem egy jelentős részét,
illendő lesz hát megbecsülnöm.

Szutyok anyja akcióban

Azt írják a foxiról (ami ugye nálunk drótszőrű foxterrier) a Wikipédián, hogyaszongya:

A foxi kicsi, de kíváncsi, élénk, éber, jó jelzőkutya.

A terrierek tipikus képviselője, azok jellegzetes makacsságával együtt. Mozgásigényét nem csak hosszú sétákkal, hanem sok-sok játékkal kell csillapítani. Aki egy foxit fogad a házába, az készüljön fel rá, hogy az elkövetkező 15 évben rengeteg időt fog labdadobálással eltölteni.

Bolondos, igazi mókamester. Gazdája sohasem fog unatkozni, mindig képes megnevettetni kétlábú falkavezérét. Bármilyen kicsi is egy foxi, következetes nevelést igényel kölyökkorától kezdve, ha nem akarjuk, hogy a fejünkre nőjön.

Abszolút igaz. Főleg az utolsó mondat. Ennek szellemében beindítottunk egy foxit, és megnéztük, hogy mit képes művelni egy darab szakadt ronggyal. Most már legalább értjük, hogy Szutyok honnan örökölte a játékosságát.

(Figyelem: a videó harminchatodik másodpercében tüsszentek egy amolyan emberesebb fajtát!)



Idétlen tud lenni néha.

Tapasztalatgyűjtés

Az elmúlt három napban nem írtam, és ennek az az oka, hogy egyrészt marha lusta voltam a szünetben, másrészt persze figyeltem a világot, mint magányos szemlélő, és megállapítottam az alábbiakat.

1. Kissé éretlen birsalmát pucolni és darabolni ideg- és ízületölő feladat, hacsak az embernek nincs lézervágóval megtámogatott, szuper harci kése. Én a háztartásban található összes késsel próbálkoztam, de nem mondhatnám, hogy hatalmas eredményeket értem el. Egy alkalommal kissé besokalltam, és a konyhakésre ragadt almát a földhöz csapkodtam, de úgy se haladt a kés befelé az alma húsába. Veszélyes.

2. Halottak napján a temetőbe menni legalább annyira őrültség, mint egy munkaszüneti nap után bevásárlóközpontba vonulni. Mindkét helyen annyi ember van, hogy éppen azt nem lehet elintézni, amit kellene. November 1-je előtt vagy után két nappal kell kimenni és gyertyát gyújtani szeretteink sírja fölött. Akár munka után is.

3. Örökérvényű, de most is bejött: ha megmosod az autód, és kiállsz a fedett helyről, hatalmas eső kerekedik. Mint tegnap. Mára persze 23 fok lett, november másodikán (!) – szerintem tutira melegrekord –, és mindez csakis azért, hogy jól láthassam, mennyire összemocskolta a tegnap éjszakai eső az egész járművet, és ne tudjak örülni a jó időnek.

4. A mosómedvék élőben is legalább annyira aranyosak, mint a képeken, illetve a mesékben. Bár csak sötétben volt szerencsém őket látni, de nagyon tetszenek, ahogy mindent tisztogatnak, meg úgy viselkednek – még ketrecbe zárva is –, mintha éppen benyitottunk volna egy olyan családhoz, aminek az egyik tagja az edényeket rakja a polcra, a másik pedig söpröget. Mosómedvét mindenkinek! :-)

Holnap újra visszatérünk a régi kerékvágásba, és tanulságos postok következnek. Én magam még megpróbálom kiélvezni az őszi szünetből hátralévő mintegy 16 órát, aztán megint lehet dolgozni. Csodálatos...!

Dia

Gyerekkorom meghatározó élményei közé tartoznak a hosszú téli éjszakák diafilm-vetítései. Mindig előre be volt harangozva a dolog, és vártuk is, hogy végre sötét legyen, lehessen fehér lepedőt teríteni a falra, és arra pedig vetíteni az ezerszer látott filmeket. Élveztük, hogy a szöveg felolvasása alatt semmi dolgunk sem volt, csak az, hogy a rajzolt képeket bámuljuk. Két-három film megtekintése után a szobát bejárta a felforrósodott vetítőből kiáramló égett por meleg szaga, de ezt annyira imádtuk, hogy újabb és újabb filmek megtekintésére sarkallt bennünket.

Rózsaszín-fekete színű Ania diafilmvetítővel toltuk.

Cserélgettük a diafilmeket egymás között. Cimboráméknál dobozszámra álltak a különböző témájú filmek, hihetetlen mennyiségben (volt vagy ezer darab, ez bizonyos). A legtöbbön ott szerepelt az Éghetetlen film felirat, én pedig azon gondolkodtam, hogy miért jó az, hogy ha leég a lakás, a diafilmek megmaradnak. :-) (Persze az eszembe se jutott, hogy a diafilm izzója által termelt hő is megviseli egy idő után a filmeket...) Úgy cserélgettük a diatekercseket, mint pár éve a CD-ket és DVD-ket, illetve manapság a fájlokat.

Nagyot fordult a világ azóta, a diafilmek eltűntek, helyettük jött a videó, és mindenki kezdett elbutulni, pedig ― Istenemre mondom ― egyik-másik oktatófilmnek még értelme is volt. Megtanította nekünk, hogy hogyan forog körbe a pénz, vagy hogyan kell iskolába menni (KRESZ-oktatás). Nem beszélve arról, hogy rengeteg mesét csak így tudtunk megnézni annak idején.

Mindezt én már el is felejtettem volna, csakhogy valamelyik nap kaptam egy e-mailt, aminek csatolmánya az Öreg néne őzikéje című diafilm PowerPointba fordított változata volt, és hát rögvest elkapott a nosztalgia. Elkezdtem felkutatni, hogyan lehetne még hasonló mesékhez jutni, és teljesen ledöbbentem, amikor megláttam, hogy a magyar neten a diafilmek keresőszó találati eredményeit böngészve mennyi helyről lehet JPEG, vagy PPS formátumú diafilmeket letölteni. Régmúlt idők elfelejtett estéi elevenedtek meg előttem. Azóta ezt csinálom: diafilmeket nézegetek (monitoron), és nosztalgiázok. Keresgélek, letöltök ― talán valamikor a kis Thozoo is élvezettel nézi végig ezeket a filmeket. Még az is lehet, hogy addigra egy projektort is beszerzek. Meg egy hatalmas, fehér lepedőt is, a fíling miatt. :-)

Oldalak, ahol érdemes szétnézni diafilm-ügyben:

• Virtuális diamúzeum
• Diafilmek
• Oktató-diafilmek az 1960-as évekből

---
Diafilm-képet a prae.hu-ról kölcsönöztünk, Ania vetítőt pedig a Vaterán árulnak háromezerötért.

Utak

1995-öt írtunk, amikor egy cimborám arról mesélt, hogy Romániában töltött hétvégéjük alatt milyen lehetetlen utakon jártak: bizton állította, hogy nálunk a határban a földút jobb minőségű, mint ott bármilyen műút. Az utak leszakadt széle, a benne lévő lyukak száma és mélysége mélyen megdöbbentette őt akkor. Aztán hirtelen eltelt egy pár év, és mindez nálunk is mindennapi valósággá vált.

Drága barátaim és üzletfeleim, azt kell mondjam, hogy ma Magyarországon egynémely alsóbbrendű út minősége sírnivalóan rossz. Példaként említem meg a hosszú hétvégén bejárt Tiszasüly-Jászkisér és Tarnaszentmiklós-Kisköre közötti útvonalakat. Közlekedni autóval bármilyen sebességgel tökéletesen lehetetlen rajtuk. A javítás helyett sorban kipakolt hatvanas táblák után nemhogy hatvannal, de harminccal nem lehet haladni. Olyan mély lyukak vannak, amikben egy sündisznó esőzéskor biztosan megfulladna: állandóan hasal az autó, és valamelyik kereke biztosan belefut egy kátyúba. A váltót állandóan rángatni kell idióta módjára. A hosszabb egyenes szakaszoknak nem szabad bedőlni: mindegyik olyan, előre nem látható hullámban és buckában végződik, amely előtt már késő fékezni, az autóban ülők össze-vissza pattognak. Az illatosított plüsskutya a tükör alatt teljesen megszédül a nagy ugrálásban, majdhogynem leesik a helyéről.


Miközben az ország egyik felén autópályák épülnek, addig itt az ország közepén teljesen tönkreverjük az autóinkat a semmire nem való utakon, amin nincsenek sávok, mert mindenki úgy halad előre, ahogy tud. Sajnálom, hogy abban a pillanatban nem volt kéznél fényképezőgép, amikor négy autó ment előttünk úgy, hogy mind a négynek el tudtam olvasni a rendszámát, mert ide-oda cikáztak.

Kritikus szakaszok, amire véletlenül se merészkedjetek egy valamirevaló autóval:


Mivel az ország sok szegletéből olvastok, szóljatok hát: felétek melyik két település közötti út használhatatlan?

Az új esélyes: Sony Ericsson C902

Sony Ericsson C902

Gyönyörű. Első látásra ez fogalmazódott meg bennem, amikor (annak idején) megláttam ezt a készüléket a mobilarena.hu tesztoldalán. Aztán meg már most hirtelen kapni is lehet, igaz, előfizetéssel (is) elég borsos, 70 ezer forint körüli áron (Pannon). Ebben a postban azt járom körbe, hogy vajon megér-e ennyi befektetést a készülék a kissé nehezen megszerzett K610i után.

Hiszen mivel tud többet a C902 a mindennapi funkciókban? Ugyanolyan az üzenetküldés és a telefonálás, még a naptár is ugyanolyan. Aztán itt vannak az extrák, ami elgondolkodtat.

Először is: a kamera. Nos, ebben az apró készülékben 5 megapixeles, Xenon vakus, autofókuszos, arcfelismerős rendszer helyezkedik el, ami igencsak megdobogtatja a magamfajta fotós szívét, még akkor is, ha tudván tudom, hogy a kamera képminősége nem érhet fel egy digitális fényképezőgép által gyártott digitális kép részlet- és színgazdagságával. Azért a BestPic funkciót (amely 9 képet gyárt különböző beállításokkal, és abból választható ki a legjobban sikerült) kipróbálnám, a telefon kijelzőn zajló zenés-átmenetes diavetítés azonban már nem hoz lázba. Ennek ellenére ezek a dolgok az általam birtokolt digitális fényképezőgép jellemzőin már jóval túlmutatnak, úgyhogy nem is tudom, melyik gép lenne az elsődleges fényképezőgépem. :-)

Aztán: multimédia. A Walkman-mobilokhoz hasonlóan képes rendezgetni a készülék a multimédiás tartalmakat, ami kis segítség lenne a jelenlegihez képest, bár hozzá kell tennem, hogy aki ilyen informatikus vénával van megáldva, és képes elkészíteni egy mappát, és abba másolgatni a fájlokat, annak igazából ez a rendszer nem túlzottan fontos.

Extrák: automatikusan függőleges-vízszintes irányba forduló képernyő, valamint GeoTagging, ami minden fotót ellát a kép készítésének helyével. (Erről ellentétes információk érkeznek, hol csak a cellainformáció alapján való helymeghatározást említik, hol pedig beépített GPS-ről beszélnek, de igazából a hivatalos honlapon is alig lehet erről találni valamit. Olyannyira, hogy semennyire, tehát ezt igazából elfelejthetjük.) Mi van még? Telefon ide-oda döntögetésével játszható játékok (kihasználva a gyorsulás-érzékelőt). Nagyon ritkán játszom telefonon, akkor is keveset, tehát igazából így első hallásra ez sem hat meg. (Gondolom, ha kipróbálnám, két hétig nem tudnék leszakadni róla.)

Mindezen felsorolt extrák alapján azt kell mondjam, jelen pillanatban nem ér meg ez nekem hetvenezret. A fém készülékház, valamint a fotózás közben felbukkanó érintőképernyő-felület persze jól hangzik, de ennek ellenére is azt mondom, hogy a kis fapados (?) k610i-mmel még elleszek egy ideig... Persze ezt annak idején is mondtam, amikor felfedeztem, hogy a Siemens C75 mennyire hasonlít a SE k610i-re... aztán egy hónap múlva váltottam.

Most nem fogok.

(Inkább vennék egy fényképezőgépet, mondjuk egy ilyet. Árban ugyanott van...)

A hét első három napja

Ma őszinte leszek veletek. Annyi minden történt az elmúlt napokban, hogy hirtelen át se tudom gondolni. Lusta voltam, mint a dög, ezért nem írtam, de most bepótolok mindent, és hirtelen elmondom eddigi életem történetének utolsó három napját.

A hétfőről igazából nem sok minden tudok mondani. Utálom az olyan heteket, amik nem tartanak végig, éspedig azért nem tartanak végig, mert egy szünetet előznek meg. Mint most, az őszi szünetet. Nyűg és nyafogás bemenni hétfőn az Intézménybe, de ennek ellenére bementem (mert muszáj volt), és egész nap csak arra vártam, hogy véget érjenek az óráim. Aztán véget értek, és beborultam az ágyamba aludni.

A kedd viszont már sokkal érdekesebb volt. Délelőtt arra lett figyelmes a szemlélő, hogy ég a határban valami, hatalmas, fekete füstöt eregetve az égre.


Felbolydult itt mindenki. Rögtön jött a találgatás, hogyakkormost kigyulladtak a vasúti kocsik, meg hogy tömegkarambol, vagy éppen a házak égnek már. Mi találkoztunk olyan emberrel, akinek azt mondták, hogy valaki azt hallotta, hogy valamiféle hűtőberendezés kapott lángra, és az gyulladt ki, annak volt ilyen füstje. Ez a legpontosabb információnk erről a dologról. Pár milliós anyagi kár garantált, akkora volt a füst, hogy még.

Aztán kedd délután, amikor emelt szintű programozást próbáltam a tanulóifjúság fejébe erőltetni, rá kellett jönnöm, hogy nem optimális.

A mai nap meg teljesen káosz, komolyan mondom. Van abban valami szürreális, amikor össze kell vonnom két csoportot egy gépterembe, dupla programozás-gyakorlat órára úgy, hogy nincs áram. Hát, elismerésem egyébként, tartalmas két óra volt az életemben. Aztán az ötödik óra után emlékfutás volt október 23-a alkalmából. Évek óta megy ez, de nekem még mindig nem jön össze, hogy hogyan kapcsolódik a futás október 23-a emlékéhez.

Elindultak a kerítés mögött a srácok, lyányok

Osztályom összetartó erejét rendkívül jól reprezentálja, hogy a tanulók 27%-a jelent meg az egyébként kötelező futáson. Ebből egyenesen következik, hogy - az igazoltan távol lévőket is beleszámolva - az osztályom fele suttyó módon elsunnyogott, remélve, hogy nem veszem észre őket, dehát csak feltűnt, hogy mindössze 9 ember lézengett ott nekem. Soha semmi mellé nem tudnak egy emberként odaállni, vállvetve, mint egy igazi csapat, de azé' kösszépen srácok.

Holnaptól őszi szünet kezdődik, ami meglehetősen hosszú lesz. Én most alkotói szabadságra vonulok, begubózok, és legközelebb jövő héten hétfőn, október 27-én írok. Kommentposta-bontás is akkor lesz, szóval lehet kommentelni, de csak hétfőn kerül ki, és akkor is jön rá válasz. Addig is mindenki pótolja be a lemaradást: ez a 689. post a naplóban, szóval van mit olvasgatni, ha esetleg valami kimaradt.

Őszinte Zoltánt látták-hallották.

Ég és föld között

Gyerekkorunk kimeríthetetlen kincsestára a padlás volt. Ritkán jutottunk fel oda, amikor pediglen nagyritkán megadatott a lehetőség, órákat képesek voltunk eltölteni a portól egyöntetűen szürke régiségek között. Kerestünk, kutattunk és mindig találtunk valamit, ami az elkövetkezendő napokban remek játéknak bizonyult.


Ki tudja, honnan kerültek oda azok a dolgok, amiknek - egyébként - egyáltalán nem kellett volna ott lenniük. Példának okáért, egy olyan korban, amikor még csak hallottunk arról, hogy vannak helyek, ahol telefonálni lehet egymásnak, piros és zöld színű bakelitből készült tárcsás-vezetékes telefont találtunk a padláson, amelyet két laposelemmel kombinálva kötöttünk össze, és hatalmas mulatság volt, ahogy egyik szobából a másikba telefonáltunk egymásnak, telekábelezve a lakást.

Senki nem emlékszik már rájuk.

Másik alkalommal egészen kiskorunkból fennmaradt játékokat leltünk. Könyveket, amelyek nyomdászai már rég nem voltak az élők sorában. Több tízes éves folyóiratokat, üres, megsárgult lapú füzeteket, amelyekre olyan jó volt a tintát folyató tollal írni a görbe betűt - sokkal jobb, mint egy frissen megvásárolt füzetbe. Fényképeket találtunk, megsárgultakat, szakadtakat, amiről már nagyszüleim sem tudták megmondani, hogy kit ábrázolnak katonaként, ki van lefényképezve, ahogy alszik a fa alatt, vagy munka közben.

Igazolványokat találtunk, amelyeknek akkor már semmi jelentősége nem volt, mi mégis rögvest rendőrök lettünk tőle, és lépten-nyomon igazoltattuk a felnőtteket - ők pedig csak nevettek, ahogy feléjük villantottuk a Szakszervezeti tagsági könyvet, ami ki tudja, hogy kié volt régen, valamikor.

Azóta már azok a felnőttek sincsenek sehol. Mi léptünk a helyükre, és mi is csak nevetünk azon, mi minden kincset vélnek felfedezni a régen elavult, megunt ócskaságok között a gyerekek. Csakúgy, mint valamikor mi magunk. Néha rá kell döbbennem, hogy felnőttem. Sokszor azt érzem, hogy jobb lenne, ha még mindig 20 évvel ezelőtt járnánk az időben. Hiányzik a gondtalan élet, a játék és a felfedezés öröme. Csak én vagyok így ezzel?

Rakott zöldbab

Egy pár éve az egyik ballagó osztálytól szakácskönyvet kaptam ajándékba (nem tudom, mire céloztak vele...), azóta az a konyhai Bibliánk. Rengeteg receptet készítettünk már el belőle, többet tovább is fejlesztettünk. A következő receptet kissé félve próbáltam ki, mert tartottam attól, hogy kétséges lesz a végeredmény, de szerencsére pozitívan csalódtam: isteni, kiadós ebéd született, amelyből akár 5-6 személy is jóllakhat. Most a továbbfejlesztett receptet láthatjátok, érdemes kipróbálni annak, aki szereti a zöldségeket! (Akár még ma is, vasárnapi ebédnek sem utolsó!)

Rakott zöldbab

Hozzávalók:

• Kb. 100-120 dkg zöldbab (lehetőleg sárga- és zöldhüvelyű, vegyesen)
• 1 nagy pohár tejföl
• 2 tojás
• 6-7 fej hagyma
• 1 üveg lecsó
• 3 pár virsli
• só, bors, étolaj, petrezselyemlevél
  
• 2 pörköltkocka

Elkészítése:

A zöldbabot sós vízben feltesszük főni. Miközben rotyog, megtisztítjuk a hagymákat, majd kevés olajon üvegesre pároljuk. Ezt követően ráöntjük a lecsót, beledobunk két pörköltkockát, és tovább főzzük. (Gyakorlatilag egy komplett lecsót készítünk, tetszés szerint ízesítjük.) Amikor már majdnem megfőtt, hozzáadjuk a virslit. Időközben a megfőtt zöldbabról leszűrjük a vizet, és ha készen van a lecsó, kizsírozott tűzálló tálba (jénai) rétegesen belepakoljuk a zöldbabot és a virslis lecsót. (A legalsó és legfelső réteg is zöldbab legyen!)

Egy nagy pohár tejfölt két tojással összekeverünk, megborsozzuk és beleszórjuk a kevés (akár szárított) petrezselyemlevelet is. Az így kapott öntetet a rakott zöldbab tetejére öntjük. (Opcionálisan az egyes rétegek közé is kerülhet egy kevés.) Sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg a tetején a tejföl kissé meg nem pirul. (Érdemes sütéskor egy másik tepsibe rakni a jénait, mivel elképzelhető, hogy a lecsó leve elkezd újra főni a tálban, így nem csöpög tele a sütő vele. Jó megoldás lehet még, ha nem rakjuk dugig a jénait, hanem hagyunk a tetején 1-2 centi szabad helyet az alulról felfelé törő lecsó levének.)

Melegen, friss kenyérrel tálaljuk, felséges!

Jó étvágyat!