Oldalak

2008. október 29., szerda

Dia

Gyerekkorom meghatározó élményei közé tartoznak a hosszú téli éjszakák diafilm-vetítései. Mindig előre be volt harangozva a dolog, és vártuk is, hogy végre sötét legyen, lehessen fehér lepedőt teríteni a falra, és arra pedig vetíteni az ezerszer látott filmeket. Élveztük, hogy a szöveg felolvasása alatt semmi dolgunk sem volt, csak az, hogy a rajzolt képeket bámuljuk. Két-három film megtekintése után a szobát bejárta a felforrósodott vetítőből kiáramló égett por meleg szaga, de ezt annyira imádtuk, hogy újabb és újabb filmek megtekintésére sarkallt bennünket.


Rózsaszín-fekete színű Ania diafilmvetítővel toltuk.

Cserélgettük a diafilmeket egymás között. Cimboráméknál dobozszámra álltak a különböző témájú filmek, hihetetlen mennyiségben (volt vagy ezer darab, ez bizonyos). A legtöbbön ott szerepelt az Éghetetlen film felirat, én pedig azon gondolkodtam, hogy miért jó az, hogy ha leég a lakás, a diafilmek megmaradnak. :-) (Persze az eszembe se jutott, hogy a diafilm izzója által termelt hő is megviseli egy idő után a filmeket...) Úgy cserélgettük a diatekercseket, mint pár éve a CD-ket és DVD-ket, illetve manapság a fájlokat.

Nagyot fordult a világ azóta, a diafilmek eltűntek, helyettük jött a videó, és mindenki kezdett elbutulni, pedig ― Istenemre mondom ― egyik-másik oktatófilmnek még értelme is volt. Megtanította nekünk, hogy hogyan forog körbe a pénz, vagy hogyan kell iskolába menni (KRESZ-oktatás). Nem beszélve arról, hogy rengeteg mesét csak így tudtunk megnézni annak idején.

Mindezt én már el is felejtettem volna, csakhogy valamelyik nap kaptam egy e-mailt, aminek csatolmánya az Öreg néne őzikéje című diafilm PowerPointba fordított változata volt, és hát rögvest elkapott a nosztalgia. Elkezdtem felkutatni, hogyan lehetne még hasonló mesékhez jutni, és teljesen ledöbbentem, amikor megláttam, hogy a magyar neten a diafilmek keresőszó találati eredményeit böngészve mennyi helyről lehet JPEG, vagy PPS formátumú diafilmeket letölteni. Régmúlt idők elfelejtett estéi elevenedtek meg előttem. Azóta ezt csinálom: diafilmeket nézegetek (monitoron), és nosztalgiázok. Keresgélek, letöltök ― talán valamikor a kis Thozoo is élvezettel nézi végig ezeket a filmeket. Még az is lehet, hogy addigra egy projektort is beszerzek. Meg egy hatalmas, fehér lepedőt is, a fíling miatt. :-)

Oldalak, ahol érdemes szétnézni diafilm-ügyben:

---
Diafilm-képet a prae.hu-ról kölcsönöztünk, Ania vetítőt pedig a Vaterán árulnak háromezerötért.

10 megjegyzés:

misty írta...

Én is nagyon szerettem kiskoromban, mindig arra vártunk, hogy vetítsünk. :) Emlékszek rá, amikor megtudtuk, hogy vetítünk este, már alig vártuk, hogy eljöjjön az ideje. :) Nekem a kedvencem a Télapó és az ezüstmackó volt, nem tudom miért, de ezt láttam legalább ezerszer. Tegnap is az volt az első dolgom, hogy ezt néztem meg. :)
Majd a kis Thozoo-nak Te fogod olvasni a diafilmeket, addigra be kell szerezni egy régi vetítőt. :) Lehet, hogy ami otthon van az még mindig jó. :) Jó lenne... :D

Thozoo írta...

A vetítő még oké, de vajon film is van hozzá?

misty írta...

Nekünk van "otthon" egy nagycsomó. :-)
Ja meg még gyerek sincs, előbb az is kéne! :-)

Thozoo írta...

Igen, mondjuk nem ártana, ha lenne, akinek vetíteni lehet. Addig jó, míg mi vetítünk neki, és nem ő nekünk. ;-)

misty írta...

Hát ja. :-) De akár nekem is vetíthetsz ha van kedved. :-)

Thozoo írta...

Ezt majd megbeszéljük személyesen. :)

misty írta...

Ok. :-)

Penya írta...

Hohó diafilmek! Hasonlo emlekeim vannak mint nektek:) Es a posztban es a kommentben emlitett filmek is megvannak. Es vetito is van hozza! Jo regi. Meg nem is a "malac" hanem az annal is egyel regebbi. Csak gondtalan gyerekkor nincs mar. Es nem is lesz shoa tobbet :( De amugy diafilmek rulz :)

Penya írta...

http://www.vatera.hu/nagyon_regi_diavetito_98570202.html

No ilyen. Meg anyamtol "orokoltem" :)
De regen is volt. Aztan meg az volt jo moka a 80as evek vegen mikor fater moziba dolgozott es volt ilyen kisebb hordozhato vetitogep amivel muvhazakban itt ott vetitett. Aztan hazahozta neha es azon neztuk a legujabb filmeket. Nicsak ki beszel es tarsaik :)

Thozoo írta...

Otthoni filmnézés, igazi filmről: na, az nem lehetett rossz. Én csak egy családi (néma)filmet láttam így kb. két éve, a falra vetítve, annak is megvolt a hangulata.