Ég és föld között

Gyerekkorunk kimeríthetetlen kincsestára a padlás volt. Ritkán jutottunk fel oda, amikor pediglen nagyritkán megadatott a lehetőség, órákat képesek voltunk eltölteni a portól egyöntetűen szürke régiségek között. Kerestünk, kutattunk és mindig találtunk valamit, ami az elkövetkezendő napokban remek játéknak bizonyult.


Ki tudja, honnan kerültek oda azok a dolgok, amiknek - egyébként - egyáltalán nem kellett volna ott lenniük. Példának okáért, egy olyan korban, amikor még csak hallottunk arról, hogy vannak helyek, ahol telefonálni lehet egymásnak, piros és zöld színű bakelitből készült tárcsás-vezetékes telefont találtunk a padláson, amelyet két laposelemmel kombinálva kötöttünk össze, és hatalmas mulatság volt, ahogy egyik szobából a másikba telefonáltunk egymásnak, telekábelezve a lakást.

Senki nem emlékszik már rájuk.

Másik alkalommal egészen kiskorunkból fennmaradt játékokat leltünk. Könyveket, amelyek nyomdászai már rég nem voltak az élők sorában. Több tízes éves folyóiratokat, üres, megsárgult lapú füzeteket, amelyekre olyan jó volt a tintát folyató tollal írni a görbe betűt - sokkal jobb, mint egy frissen megvásárolt füzetbe. Fényképeket találtunk, megsárgultakat, szakadtakat, amiről már nagyszüleim sem tudták megmondani, hogy kit ábrázolnak katonaként, ki van lefényképezve, ahogy alszik a fa alatt, vagy munka közben.

Igazolványokat találtunk, amelyeknek akkor már semmi jelentősége nem volt, mi mégis rögvest rendőrök lettünk tőle, és lépten-nyomon igazoltattuk a felnőtteket - ők pedig csak nevettek, ahogy feléjük villantottuk a Szakszervezeti tagsági könyvet, ami ki tudja, hogy kié volt régen, valamikor.

Azóta már azok a felnőttek sincsenek sehol. Mi léptünk a helyükre, és mi is csak nevetünk azon, mi minden kincset vélnek felfedezni a régen elavult, megunt ócskaságok között a gyerekek. Csakúgy, mint valamikor mi magunk. Néha rá kell döbbennem, hogy felnőttem. Sokszor azt érzem, hogy jobb lenne, ha még mindig 20 évvel ezelőtt járnánk az időben. Hiányzik a gondtalan élet, a játék és a felfedezés öröme. Csak én vagyok így ezzel?