Az úgy volt, hogy vasárnapra vendégeket vártunk, gondoltam szombaton én is besegítek a nagytakarításba, ami már egyébként is aktuális volt. Magamra vállaltam a porszívózás nevű részfeladatot, és minden tökéletesen is ment addig, amíg el nem jutottam a bejárati ajtónk és a konvektor közötti hangulatos, ámde meglehetőst szűk helyre. Ezen a helyen egy birodalmi, valamikor szebb napokat megélt szocialista kávéházi fogas terpeszkedik, hőálló ezüsttel lefújva. Ez utóbbi barátságosan keni is a fehér falat minden egyes megmozdulásával, tehát arrébb helyezni az egész fogast kabát-szerelvényestül meglehetősen körülményes. Én mégis megtettem, miután kipakoltam a fürdőszobából. Porszívózgatok ott csendes magányomban, és addig balettoztam, amíg a porszívócső gubancolódása megfejhetetlen logikai bukfenccé tornázta fel magát, a bal lábam pedig – ki érti? – beleakadt a birodalmi fogas alsó, kör alakú részébe. Innentől kezdve arra emlékszem, hogy rëccs, elemi erővel áldozok a gravitáció oltárán, arcomat letettem a járólapra, közben körülöttem kisebb használati- és emléktárgyak repkedtek annak megfelelően, hogy a fogas mit térített el nyugalmi állapotából más pályára. Nézelődtem, repkedtek a dolgok, aztán bumm, és innentől kezdve vannak sötét emlékeim.
Amikor felocsúdtam és pislogni is tudtam, konstatáltam, hogy bizony, életben maradtam, akármennyire is nagy volt ez az esés. Aztán hirtelen rájöttem, hogy nekem bizony a bal térdem jobban fáj, mint a jobb karom. Ezt a két testrészemet eredendően nem arra találták ki, hogy szombat délelőttönként landoljak rajtuk, így a kialakításuk sem volt megfelelő a futószőnyeg szélén elkövetett mutatványhoz. Nézelődök ott, hogy mennyi repedés van a plafonon, közben persze férfiasan nyögök, hogy tudassam: élek még, mire kedvesem rohan és rögtön körbeforgat, hogy minden kiálló részem a helyén van-e. Erre én még intenzívebben nyögni kezdek, ő meg azt mondja rám:
- Vérzel.
Na, ekkor már én is úgy gondoltam, hogy nagyon kényelmes a burkolón, de csak fel kellene kelnem és megnézni, honnan folyik, de kiderült, hogy csak a rossz árnyék-vetülés miatt nézett ki horrorisztikusan a dolog. Felültem és éreztem, hogy bizony nekem most 1+2 két térdem van. Ez a sejtés be is igazolódott: órák múlva akkora térdem volt, mint egy díjbirkózónak, csak éppen a lábam volt nagyon girbic hozzá, szóval nem mutatott jól. A kezem meg csak akkor fájt, ha használtam, így lógattam egy kicsit, hogy ezzel is mutassam, mit összeszenvedek én a szolgálati lakás higiéniájáért. Pár percen belül regenerálódtam annyira, hogy befejezzem a feladatsort, a porszívót pedig a munka végeztével büntetésből beállítottam a sarokba.
Voltam olyan okos, és elmondtam Ratbagnek is a történetet, mire ő nagyon megsajnált és a következőt írta:
Igazi, megértő barátokkal vagyok körülvéve. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése