A Windows 10 csata

A tegnapi napon megjelent a Windows 10 hivatalos kiadása. Annyiból nagy jelentőségű ez a dolog, hogy a Microsoft az eddigi gyakorlattal ellentétben hosszas és sok millió felhasználóra kiterjedő tesztelésnek vetette alá a legújabb operációs rendszert, amelyet a legális Windows 7/8.1 felhasználók számára ingyenes frissítésként tesz lehetővé az első évben. Az első év pedig tegnap kezdődött. Már hajnalban ébren voltam, bár teljesen más okból, de a számítógépemet azért bekapcsoltam, hogy hátha töltődik a frissítés. Nem töltődött. Úgy a nap közepén már élénken lapoztam a szaksajtót, hátha írnak valami okosságot, és írtak: erről a honlapról letölthető egy alkalmazás, amelynek segítségével elkészíthető a Windows 10 telepítője.

Nem bízom én abban, hogy egy 3 éve telepített, sok frissítést megélt rendszert automatikus frissítéssel fel lehet úgy frissíteni, hogy abból fürge, naprakész operációs rendszer legyen, ahol minden alkalmazás és beállítás megmarad, de mint viszonylag hamar kiderült, az ingyenesség csak úgy biztosított, ha a már meglévő operációs rendszerünket ezzel a módszerrel frissítjük be a legújabb verzióra. Egye fene. Csináljuk úgy, hátha meglepődök. A letöltés eleinte csigalassúsággal indult.

Kezdődik a buli

Eltelt kb. egy óra, mire az itthoni sávszélességen letöltődött a cucc, jött még pár lépés (frissítések keresése stb.), mire idáig eljutottam:

Telepítésre kész!

Na, ezután már nem volt visszaút, a Telepítés gomb lenyomásával elindult az operációs rendszer frissítése. Itt már azért eléggé izgultam, hogy mi lesz a végeredmény, de a telepítő egyre csak nyugtatott:

Addig lazítson

Eltelt 55 perc és megkaptam a frissített Windows 10 asztalt. Látszólag minden működött. Látszólag minden alkalmazás megvolt. A Xonar DS hangkártya is szólt, de csak a Windows 7-ből örökölt beállításokkal – beállítani már nem lehetett. Ez annak fényében nem csoda, hogy nincs hivatalos driver-támogatás jelenleg ehhez a hangkártyához. Az Office csomag is megsínylette a telepítést: bármelyik Office-alkalmazás elindítása után gyakorlatilag a rendszer összeomlott, eltűnt a tálca, alkalmazást váltani, vagy a gépet leállítani nem lehetett, a kép pedig villogni kezdett.

Reset.

Ez annyira nem is nagy probléma, gondoltam magamban, hiszen ez a frissítés kell ahhoz, hogy ingyenes Windows 10 legyen a gépen. Ekkor ugyanis a telepítő generál egy hardver-azonosítót, amivel a gépünkhöz láncoljuk ezt a Windows 10 licenszt, így a tiszta telepítéskor már aktív Windowst fogunk kapni. Gyorsan-frissen készítettem volna egy tiszta-telepítőt a fentebb már említett alkalmazással, ha nem ugyanaz történt volna újraindítás után is: az alkalmazások fele el sem indult, ami pedig elindult, az sem állt a helyzet magaslatán. Mivel beláttam, hogy ez nem egy járható út, ezért (mivel előrelátóan készítettem biztonsági mentést a működő Windows 7-ről) visszaállítottam a régi operációs rendszert és abban készítettem el a tiszta telepítőt. Ez jó móka, mert ekkor újra le kell töltenie a gépnek a több gigás telepítőcsomagot, de sebaj, van idő. Egy óra volt kb. Nem több.

Elindítottam a tiszta telepítést. Már ott gyanús volt a dolog, hogy a telepítés elején termékkulcsot kért a telepítő. Próbálkoztam a meglévő Windows 7 termékkulcsával, ami – természetesen – nem működött. Szerencsére van lehetőség kihagyni ezt a lépést, ki is hagytam. A tiszta telepítés sokkal gyorsabban végbemegy, mint a frissítés, ezalatt azt értem, hogy pendrive-ról SSD-re kb. 30 perc alatt lehet telepíteni. A telepítés utáni első indításkor a Windows újra termékkulcsot kért, ami még mindig nem állt rendelkezésre. Gondoltam, meg is nézem én az aktiválás állapotát, de a Windows azt közölte velem: a Windows nincs aktiválva.

Na, akkor most hogy?

Feldúrtam újra az internetet. Hátha írnak valamit. Azt olvastam én ott gyöngybetűkkel leírva, hogy ez az ingyenes dolog csak akkor működik, ha

1. Befrissíted az operációs rendszert (7/8.1) Windows 10-re.
2. Bejelentkezel a Microsoft fiókodba (na, ez a lépés nekem elmaradt).
3. Csinálsz egy tiszta telepítést.
4. Ott újra bejelentkezel a felhasználói fiókodba.
5. Aktiválsz.

Na, hát akkor lássuk.

1. Visszatettem újra a Windows 7-et, biztos ami biztos.
2. A Windows 7 alatt újra kértem egy frissítést, ami megint újra letöltötte a több gigabájtnyi telepítőt.
3. Kivártam a letöltést és a frissítést, ami kb. 2 órába telt.
4. Az önkívületi állapotban képernyőt villogtató és halál-instabilan fetrengő, frissített Windows 10-ben eljutottam a felhasználói fiókig, bejelentkeztem a Microsoft fiókommal. Közölte velem, hogy a Windows 10 aktív. Boldog voltam.
5. Ledúrtam a frissített Windows 10-et, feltelepítettem egy tiszta Windows 10-et, fél óra.
6. Bejelentkeztem a Microsoft fiókommal, mire a Windows 10 közölte, hogy ő bizony nem aktív.

Ekkor már úgy éjfél felé járt az idő, gondoltam, hogy ott rohadjon meg. Mentem és aludtam egy jót. (Legalábbis így terveztem, de álmomban Windowsos mobilom volt, szóval mégsem aludtam annyira jól. Viszont az álmom végén elhagytam... Durva sztori.)

A reggeli kávé után kétségek gyötörtek: kerüljön vissza a Windows 7, ami tök jól működött, vagy haladva a korral adjak még egy esélyt a rendszernek? Adtam. Ekkor az értesítési sávon (merthogy a 10-ben olyan is van) mondja nekem a rendszer, hogy igazoljam már a személyazonosságomat. Mert jó az, hogy én bejelentkezem a Microsoft-fiókomba, de mégis: én vagyok én? Kértem egy e-mailes igazolást. Kaptam egy e-mailt. Benne a kód. Beírtam a kódot.

Köszönjük, a Windows 10 aktiválva van.

Így most van egy jogtiszta Windows 10 operációs rendszerem. Ugye nem is volt olyan bonyolult ez? :)

Retró gyufagyűjtemény

Anyósom békésen gyújtogatja a gyufákat, egyiket a másik után, miközben főzi az ebédet. Feltűnt nekem, hogy nagyon retró az a gyufásdoboz, amiből a szálakat szedi elő, így megkértem: pakolná már elő a legklasszikusabb gyufáit az asztalra. Anyósom nem volt rest, kutatni kezdett azonmód. Volt is ott még celofánba csomagolt, teljesen újszerű gyufásdoboz is, a teljes kollekció pedig eképpen állt össze:

Fú, ez azért már nem vicc. A két oldalsó, Esztergomnak és Szegednek emléket állító gyufán jól látszik, hogy 40 fillérbe kerül a gyufa. Ebből nehéz évszámot saccolni, mivel a korabeli írásos emlékek szerint nagyon sok éven keresztül került a gyufa 40 fillérbe. Ennél sokkal érdekesebb a Tanítók háza gyufája, a kereső ugyanis nem átall állandóan a XX. század hajnalára visszaugrani, s az ottani írott sajtóból az alábbit elénk tárni a Szarvas és Vidéke – Társadalmi és szépirodalmi hetilap 1900. április 15-i számából:

— „Tanítók Háza gyufája." A gyulai gyulagyár dicséretre méltó szép példaját adta hazafias és emberbaráti érzületének. Az Eötvös alap országos tanitó egyesület által létesített és fentartott "Ferencz József tanitók háza" elnökségével oly egyezségre lépett hogy „Tanítók Háza gyufája" címmel egy uj gyufagyártmányt hoz forgalomba, s annak forgalom összegéből 5 %-ot juttat a Ház javára. Minden emberbarát és hazafi figyelmét felhívjuk a nemes cél pártolására s ajánljuk e gyufák fogyasztását, mert ezzel közvetve mindenki hozzájárulhat krajcárjaival a tanítók általánosan ismert mostoha helyzetének javulásához, a mi első sorban is a magyar kulturát fejleszti előbbre.

Na, kérem, a tanítók és az ő mostoha helyzetük. Eltelt 115 év, aztán nem mondhatnám, hogy olyan fene nagy fejlődésnek lettünk tanúi, de távol álljon tőlem, hogy e múltidéző bejegyzésben panaszkodjak, ugyanakkor a krajcárokat magam is szívesen fogadom: a blog jobb oldalán lévő Donate részen lehet bedobálni őket. :)

A Neubauer Károly és Fia gyufák sem nagyon ugranak közelebb hozzánk időben, hiszen a gyárat Neubauer Károly alapította 1852-ben. Kis nyomozással az is kiderül, hogy hivatalosan 1929-ben szűnt meg a győri gyufagyár és egyben a Neubauer Károly és Fia cég is. Ezek a gyufák pedig vélhetően mind azelőtt készültek, viszont meglepő módon tökéletes állapotban vannak a konyhafiók mélyén. Persze az is elképzelhető, hogy valamikor a '80-as években, amely korból az alsó három gyufásdoboz is származik (a felirataikból kb. arra az időszakra lőném be őket) nyomtattak egy ilyen múltidéző sorozatot, s azért vannak ezek a dobozok és gyufák ennyire jó állapotban. Ezt kinyomozni már meglehetősen lehetetlen, de egyszersmind izgalmas küldetés.

Azt viszont be kell vallani, hogy annak lehetősége, hogy anyósom 120 éves gyufákkal lobbantja be a gázlángot a húsleves alatt, mégiscsak lenyűgöző. :)

Rotavírus ellen

Ömlik a közmédiából a rotavírus elleni oltás szükségessége. Eddig nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget az ilyen dolgoknak, hiszen nem volt gyerekünk, most azonban igen, hiszen pontosan ott tart az apróságunk, hogy érintett a rotavírus-fertőzésben. Utánanézve jobban a fertőzés mibenlétének, tüneteinek és lefolyásának, teljesen egyértelművé vált, hogy nem akarjuk kitenni a fiunkat ennek, így kezdő és egyben aggódó szülőkként amellett döntöttünk, hogy megelőző védőoltást adatunk be neki.

Kis utánajárással kiderült, hogy a megelőző injekció szájon át adható be (ennek megfelelően még az is lehet, hogy a kicsi kiköpi azt), meg az is, hogy két adagot kell kapnia a kicsinek, kb. 4-5 hét különbséggel. Ezzel semmi probléma nincs, fel is írattam a gyógyszert (mert csak úgy simán nem lehet ám megvenni), a sokk azonban a gyógyszertár pénztáránál éri a képzetlen szülőket:

Még jó, hogy lehet kapni. 18.799 Ft, támogatás: 0 Ft

Úgy, ahogy látod. 18.799 magyar forintot kell leszurkolni egyetlen adag injekcióért. Aggódó szülőnek semmi sem drága, ha a gyerekéről van szó, ezt pontosan tudják a gyógyszergyártók is. Sajnos, mi erre fel voltunk készülve az utánajárást követően. Többen azt mondták, hogy ez remek ár, máshol drágább. Így mindjárt könnyebb volt közel 19 ezer forintot egyetlen gyógyszerért ott hagyni a pénztárnál. 5 hét múlva jön a következő adag, amivel remélhetőleg már védetté válik gyermekünk a rotavírus ellen. Abban pedig már csak bízni tudunk, hogy a mostani adaghoz hasonlóan azt is szépen ügyesen lenyeli majd és nem lesz ingerenciája kibüfizni. :)

Mi lenne, ha adnék egy Neo-t?

Távol álljon tőlem, hogy átmenjek kekszügyi megmondóblogba, de a tegnapi szerzeményem pont kapóra jön a legutolsó írásomat figyelembe véve. Ez pedig nem más, mint a Lidl enyhe Oreo-másolata, a Neo keksz. Nem teljes egészében másolatról van itt szó, ezt be is mutatom mindjárt. Rögvest a termék megjelenését illetően ügyeltek arra, hogy az Oreora csak a keksz hasonlítson, minden mással igyekeztek a kontrasztot megteremteni. Az Oreo keksz csomagolása alapvetően kék színű, a Neoé piros. Ezen túlmenően az Oreo keksz kis csomagjaiban a kekszek egymás mellett helyezkednek el, a csomagolás alapvetően vízszintes. A Neo ezzel szemben függőleges elrendezéssel operál. Az Oreonál egy csomagban négy keksz van. A Neonál viszont öt. :-)

Neo és Oreo

Ezen külső megkülönböztető jellemzők figyelembe vétele után lássuk a beltartalmat! Ami első látásra feltűnik, hogy a Neo kekszek kisebbnek tűnnek az Oreonál, viszont töltelékük vastagabb annál, ellenben a krém nem terül annyira szét a két keksz között. Ez nem biztos, hogy baj, az Oreonál gyakran megesik, hogy a vaníliás krém kifelé igyekszik a kekszek közül, még azelőtt, hogy elkezdenénk fogyasztani.

Balra Neo, jobbra Oreo

Az összehasonlító teszt egyik legkellemesebb része a kóstolás. Ízre túlzottan nagy különbséget nem tudunk felfedezni, főleg egymás után kóstolva a két kekszet, állagra viszont annál inkább. A Neo sokkal puhább, mint az Oreo. Amíg az utóbbi erős ropogások között adja meg magát szájüregünkben, a Neo sokkal inkább hasonlít a Pilóta keksz állagához. s unottan roppan össze. A kakaós íz mindkét kekszben ott van, de amíg a Neo-nál ez némiképp hatásvadász hangulatot üt meg, az Oreo-nál inkább a keksz elfogyasztásának végén kezd előtolulni, ami (nekem) sokkal kellemesebb. 

Mindent összevetve: ha nincs Oreo, a Neo is jó, de aki igazi ropogásra vágyik kompromisszumok nélkül, ne adja alább az Oreo-nál. 

Mi lenne, ha adnék egy Oreo-t?

Na itt van ez:

Nem elég, hogy egész egyszerűen nem megy ki a fejemből a dallama, elkövettem azt a megbocsáthatatlan bűnt nagy diétám közepette, hogy vásároltam egy dobozzal ebből a finomságból. Most már inkább azt kívánom, hogy csak a dallam járjon a fejemben, viszont a kekszet megkóstolva állandóan azt enném. Függő lettem. Nem tudom, hogy mi van benne, de hogy megállás nélkül tudnám kilószámra zabálni, az szentigaz.

Korebeli Oreo hirdetés

Egyébként meglepő, de én egész idáig kimaradtam ebből az Oreo-buliból. Furcsa ez annak fényében, hogy maga a keksz már 1912 óta kapható. Mondjuk nálunk nem volt túlzottan elterjedt, én a mostanában futó reklámkampányig nem is hallottam róla. Gyerekkorunk Oreo-alternatívája a Pilóta keksz volt, bár a két keksz alapvetően más. A Pilóta valahogy krémesebb-zsírosabb, az Oreo viszont szárazabb és töltelék sincs annyi benne, mint a békebeli Pilóta kekszben. Nekem valahogy éppen ezért finomabb: ropogós és nem émelyítően édes.

Utánaolvastam a terméknek: számos változata létezett az évek során: limitált szériák, citromos kiadás (höh?!), dupla krémes, érme-nagyságú változat... felsorolni is sok lenne, mennyifélét gyártottak belőle, bár az elmúlt száz évben volt rá lehetőség bőven.

Oreo Sandwich (1924)

Két dologgal nem vagyok kibékülve a keksz kapcsán és sejtésem szerint ezzel nem vagyok egyedül:

1. Amennyire finom a keksz, annyira drága.
2. Nem minden helyen lehet kapni.

Talán a most elindult reklámkampánynak köszönhetően egyre több helyen találkozhatunk vele, viszont nincsenek illúzióim azt illetően, hogy az ára csökkenni fog. Ennek ellenére tényleg prémium finomságról van szó, érdemes megkóstolni. Szerencsére különböző kiszerelésekben lehet kapni, a négydarabostól egészen a multipack dobozokig, ki mennyire akarja kiterjeszteni a függőségét. Mi négyessel kezdtük, ma meg már a doboznyi mennyiség alatt meg se állunk.

És most pedig: együnk egy Oreo-t, közben nézzük meg az eredeti hirdetést, amiből a magyar vámpíros is született:

Ó, ió, ció

Aztán egyszer csak véget ért a tanév. Utána pedig véget ért a szakmai gyakorlat rám eső része is, ahol 4 napig szórakoztattam a tanulóifjúságot. Aztán a három napos érettséginek is vége szakadt, ahol voltam én jegyző is, vizsgáztató tanár is. Majd utána jöhetett a beiratkozás, azon is túl vagyunk. Legvégül ma délelőtt egy maratoni záróértekezletet is kipipáltunk.

Most már nincs semmi más hátra, mint...

A játék – és ami mögötte van

Amikor a bűvészek munkába lendülnek, mindenkit elvarázsolnak. Az emberek, bár tudják, hogy át vannak verve, mégis csodálattal nézik a produkciót és egy pillanatra elhiszik, hogy amit látnak, az tényleg a valóság. Sokan nem is sejtik, hogy egy-egy mutatvány mögött micsoda emberfeletti erőfeszítés zajlik, egyetlen másodperchez sok-sok ember munkája kell. A bűvész számára nincs varázslat: ő belát a trükk mögé, tudja, hogy mi hogyan működik. Bár jól esik számára az elismerés, mégiscsak tudja, hogy valójában nem lehet szembemenni a fizika törvényeivel és mindaz, amit mutat, csak illúzió.

Ma ezt éreztem én is. Nem azért, mert bűvész vagyok, teljesen más okból. Írtam én egy jelenleg még zárt körben tesztelt játékprogramot, ami, meg kell mondjam, sokkal jobban sikeredett annál, mint amire előzetes várakozásaim alapján számítani lehetett. Életem első webes játékát tesztelni kell, mielőtt megkapja a megrendelő. A teszteléshez pedig sok ember kell, így ma ráeresztettem 11 diákot a rendszerre, hogy terheljék le kellőképpen, kattintgassanak és játsszanak. És eközben megtörtént a csoda. Az alapvetően állattenyésztést modellező játékban a tehenekre azt mondták: aranyos. Sőt, még valaki azt is megkérdezte, hogy mikor lehet elpasszolni már végre a bocit a piacon. Küzdöttek a ranglistán való feljebb és feljebb jutásért, barátkérelmeket és pénzt küldtek egymásnak, vizet és takarmányt adtak az állatoknak, díjakért küzdöttek, küldetéseket teljesítettek. Játszottak a játékkal, azt látták benne, amit én szerettem volna, hogy lássanak benne és elvarázsolta őket. Miközben kérdésekre válaszoltak és örültek a kincsesládák nyereményeinek (amit igencsak jó volt látni), én is együtt örültem velük, de – mint a bűvészek – pontosan tudtam, hogy mindez nem más, mint egy adatbázis tábláiban az egyes rekordok mezőiben lévő értékek felülírása.

A játék mögött

Programozóként eddig is tudtam, hogy a webes játékok mindegyike nem más, mint egy színes-szagos felület, amelyben tulajdonképpen semmi mást nem csinálunk, csak adatbázisba irkálunk. Persze ezt a hétköznapi játékos nem tudja. Én tudtam, ennek ellenére mégis elvarázsolt jópár játék az elmúlt években. Most, hogy lassan túl leszek egynek a teljes fejlesztésén, kezdem értelmetlennek látni az eddig játszott játékaimba belépkedve átvenni a napi bónuszt, vagy elküldeni a hajókat/repülőket, vagy felépíteni 3. szintre egy házat... hiszen a háttérben pontosan ugyanaz történik, mint az én játékomban: beíródik egy érték egy adatbázisba, valahova, sok-sok millió másik érték mellé.

A fejlesztés viszont lenyűgöz és szívből csinálom. Van kedvem hozzá. És rengeteg ötletem is van még. Az pedig, hogy kortól és nemtől függetlenül pár napig rabbá teszi a játékosokat a játékom, nekem külön öröm (hiszen a tesztelői bázis azért nagyobb, mint a ma rögtönözve gazdává vált diákok). Fejlesztésre fel! Programozni jó! :)

9 évesek lettünk!

Nem mondhatnám, hogy túlzottan sok blog büszkélkedhet el azzal olvasói számára, hogy megérte a 9. évfordulóját is. Pedig nálunk pontosan ez történt, 9 évesek lettünk a mai napon. :) Minden évben leírom, hogy álmomban se gondoltam volna, hogy idáig eljutok, s ez valóban így is van. Annak idején csak kósza hóbortnak indult a blogírás, aztán szépen kinőtte magát, annyira, hogy életem részévé vált.

A napló eddigi 1431 bejegyzéséből a jobb oldali archívumban mindenki találhat magának kedvére való olvasmányt. Ha röviden össze akarnám foglalni az elmúlt évet (a teljesség igénye nélkül), volt itt albummegjelenés, nyereményjátékkal, eddigi legjobb mobilom megvásárlása (némi buktatóval az elején), sporteszköz-beszerzés okosba', lakodalom, dínomdánom, játékbemutató, csapatépítő tréning, aztán tavaszi fáradtság, majd belevágtam életem egyik legnagyobb programozási projektjébe, ledobtam újabb 10 kilót, s nemrég pedig megszületett a kisfiam, aki már lassan egy hónapos.

Rohan az idő, pajtások! Ünnepeljetek velünk, igyunk valami hűtött finomságot ezen a forró napon!

Sorozatajánló: Halt and Catch Fire

Az elmúlt hetek egyik legkellemesebb meglepetése volt ez a véletlenül látókörömbe került sorozat, melynek címe: Halt and Catch Fire - CTRL nélkül. A sorozat első, 10 részes évadjában a PC-ipar '80-as évek elején történt beindulásának rögös útját kísérhetjük nyomon: hogyan hoz létre egy cég a semmiből egy új IBM-klón PC-t, milyen akadályok gördülnek az útjukba és mennyi elszánt, a jövőben hívő ember kell ahhoz, hogy ma egy alig több mint egy kilós gépen írhassam ezt a cikket ebbe a blogba. Bár a történet és a cég kitalált, a sorozat meglehetősen valós képet fest arról, hogy a nyolcvanas évek elején mennyire nem volt egyértelmű még a PC jelenléte és mennyire erősen kellett hinni abban, hogy éveken belül minden háztartásban lesz egy számítógép, ami nem csak arra való, hogy számológépként használjuk, hanem az életünk központi részévé váló szórakoztató központ váljék belőle. A BIOS és az operációs rendszer, valamint a hardver megfelelő méretben való megalkotásának folyamata lenyűgözi az informatikus vénával megáldottakat, s bár a sorozat (dráma lévén) elsősorban az emberi kapcsolatokra, mindemellett a számítógép közéletbe történő bevezetésére fókuszál, elég sok korabeli hardvert láthatunk a képernyőn, felidézve gyerekkorunk egy-egy momentumát: az 5 1/4-es merevlemezeket, a 360KB-os floppymeghajtót (amelynek ajtaja ugyanúgy nyikorogva csukódik a sorozatban is, mint a valóságban), a bootoló ősszámítógép hangját... mind-mind szuperül vannak elővezetve a sorozatban. Bár úgy vannak beállítva, mint másodlagos dolgok, az arra érdemesek mégis felfedezik a zöld CRT-monitort, a merevlemezek, floppymeghajtók hangját, a PC-k hátsó bekapcsológombját, a 84 gombos XT billentyűzetet.

Említettem, hogy a sorozat egy kitalált cég (Cardiff Electric) kitalált számítógépének (Giant) megépítését mutatja be, a Cardiff Giant azonban az Egyesült Államok egyik leghíresebb álhírét takarja. A Cardiff Giant, azaz a cardiffi óriás egy állítólag 3 méter magas, megkövesedett emberre utal, akit 1869-ben találtak kútásó munkások egy cardiffi farm mögött. Érdekes egyébként, hogy az első évadban ez a történet meg is elevenedik egy esti mese kapcsán, illetve az őrület határán táncoló mérnök is ás egy hatalmas gödröt a kertjében, s a kérdésre (Te mit csinálsz?) csak annyit válaszol: keresem az óriást. 

Jó hír azoknak, akik már túl vannak az első évadon, hogy június elsejétől már fut az új évad. Talán megtudjuk belőle, hogy hová tartott Joe az első évad végén és fény derül egy pár le nem zárt dologra is. :)

• A régi számítógépeket mi is szeretjük: 2008-ban mutattuk be Penya múzeumát.

Rekorddöntés a határban

A mai délelőtt remek alkalmat nyújtott egy kis túrára. Végre nem esett az eső, sőt egy jó szakaszon pontosan egy felhő alatt tekertem, árnyékban. Mivel próbáltam tartani az iramot a felhő árnyékával, ezért egész véletlenül új saját rekordot állítottam fel, melyet eme históriás blogba fel is jegyeznék: 20,63 km-t gyűrtem le egy óra alatt, a 20 km-es távot pedig 57 perc 56 másodperc alatt sikerült megtennem. Ez első olvasatra nem tűnhet nagy eredménynek, annak ismeretében azonban, hogy a kerékpáromon nincs váltó, mindjárt más megvilágításba kerül.

A pusztaság pünkösdkor

Egyébként pedig kicseréltettem a biciklim hátsó kerekében a csapágyat, mert 20 km/óra fölött úgy rázta a valagát, mint valami középkorú hastáncos. És ha már ott voltam, új gumikat, új ülést és egy kulacsot is kapott a jármű, így az eredetileg 1150 Ft-os javítási- és anyagköltséget sikerült tízezer forint fölé feltornáznom. Cserébe nem fonnyadok el a túrák végére és egy órányi tekerés után is érzem a hátsó felemet. (Eddig ez nem volt jellemző.) A gumik pedig úgy zenélnek menet közben, mint rég. 10 éves kerékpáromon még nem volt külső gumi cserélve, így már el is felejtettem, hogy a gumi alapvetően rugózni is tud.

Zselés ülés, Csepel kulacs, új gumik

Mesélnék még sokat nektek, kedves barátaim, de most hív a kötelesség: megyek pelenkát teregetni. :)

A második tízes

Kitartó olvasóink emlékezhetnek rá, hogy aktív fogyókúrába kezdtem tavaly augusztusban, melynek októberre már látható eredménye is volt. Az első 10 kiló ledobásához még elég volt 10 hét. A második tízes már sokkal jobban ragaszkodott, hozzá már 7 hónap kellett: éppen a napokban jutottam el odáig, hogy 20 kilóval vagyok könnyebb, mint a kúra kezdetén.

Ahogy beköszöntött az ősz, majd később a tél, egyre inkább stagnált a fogyás. Az addig megszokott tempó elmaradása miatti érzelmi hullámzásban igazán embert próbáló megállni, hogy bánatunkban ne kezdjünk el kakaós csigákat, csokis kekszeket és mindenféle házi süteményt habzsolni az esős, ködös délutánok során. Szobakerékpár ide vagy oda: nálam az igazi fogyást csak a rendes kerékpározás segítette elő. Ugyanakkor meglepő módon történik a fogyás ütemezése: egy ideig jóformán ugyanannyi kilót mutat a mérleg, aztán felébredek egy péntek reggelen és hirtelen másfél kilóval könnyebb vagyok. Aztán ez megint eltart vagy három hétig, néha fél kilóval több, ritkán kicsit kevesebb, de kb. ugyanott vagyok. Aztán egy kedd reggelen megint egy kiló mínusz. És így tovább.

Az elmúlt hetek megtett kilométerei

Ugyanakkor nem csak a téli mozgáshiány, hanem a táplálkozási szokásaim is hagynak kívánnivalót maguk után. Mivel falusi gyerek vagyok, hatalmas változás volt életemben a kenyér elhagyása. Olyannyira, hogy pár hónap leforgása után éreztem, hogy kívánom a kenyeret. Nos, ezt úgy natúrban még mindig csak a legritkább pillanatokban fogyasztom, viszont pirítósként néha bebűnözök reggelire 4 szelet toastkenyeret. Azzal kb. egy hétre csillapítani tudom a kenyér utáni vágyamat. Igazából a nyári időszakban a kenyér sem számítana, hiszen másfél óra bicajozással egy esti szalonnasütés zsíroskenyér-adagját tudnám kompenzálni. Erről jut eszembe, hogy a nyársalással egybekötött zsíros kenyér elfogyasztása friss paprikával igencsak csábító gondolat még mindig, sort is fogok rá keríteni, hiszen itt a jó idő. (Na nem éppen ma – szakad az eső.)

Hogy ezután mi következik, nem tudom. Egyesek irigykedve néznek reám (egészen pontosan a kitartásom méltatják), mások szerint beesett képem lett és úgy nézek ki, mint akit valami kórság nyuvaszt belülről, de azért még mindig 90 kiló vagyok. Ami azért nem kevés, bár határozottan jobb, mint a 110, amivel indítottam.

Még 5 kiló van hátra, amivel nyár végéig talán megbirkózok. Majd az ősz beköszöntével beszámolok arról, mindez hogyan sikerült.

Kis csomag

Volt idő, amikor elképzelni se tudtam, hogy velem ilyesmi megtörténhet. Aztán volt idő, amikor rendkívüli módon vágyakozni kezdtem utána. Ma pedig, kevéssel 11 óra után, valósággá vált végre.

Megszületett a kisfiam, apuka lettem. :)

Virágzástól virághullásig

Heteken keresztül jártam a kiskertet és a várost körülvevő vidékeket, hogy megörökítsem a 2015-ös tavasz legszebb pillanatait. A méhek megjelenésétől a fák virágainak hullásáig forgatott film elkészült és – természetesen – immáron megtekinthető.

Jó szórakozást!

PHP - 8 év után újra

Valamikor régen, amikor még csak kóstolgattam a blogolást, nagyképűen azt mertem leírni, hogy mától belefogok a webprogramozásba. Ez akkor biztosan nagyon menő volt, de közel sem igaz: túl nagy falat volt nekem akkor egy komplett PHP-alapú rendszer áttekintése és menedzselése (ez lett volna a PHP Nuke), így hagytam az egészet a francba. Azóta is irigykedve néztem azokat, akiknek közük volt a webprogramozáshoz és mindenféle dinamikus, "élő" weboldalakat tudtak összerakni. Most azonban úgy hozta az élet, hogy nekem is rá kellett lépnem az útra és a PHP felé kellett kanyarodnom. Végre tisztességesen, magamat összeszedve kellett úrrá lennem a káoszon. És bátran mondhatom, barátaim, megcsináltam!

Megmondom őszintén, az első pár próbálkozás sikertelennek bizonyult: tök fehér, nem működő weboldalak, hatalmas szőrös hibaüzenetek, később pedig szanaszét esett oldalak váltogatták egymást a képernyőn, de amikor tanulmányaim során eljutottam ahhoz a felismeréshez, hogy a PHP szerveroldalon különböző feltételeknek megfelelően képes megírni egy weboldal HTML kódját, amit frissítésig javascripttel lehet módosítani, hirtelen minden világossá vált számomra. Mintha kinyitottak volna egy ajtót, amiből áradt a fény. Még a régi, már-már elfeledett programozó-ösztön is előbújt belőlem. Hirtelen annyi ötletem támadt, hogy le kellett őket írnom. Úgy éreztem, mintha nem férnének el a fejemben, egyszerre akartam mindent csinálni, de a rendszer azért türelemre intett. Egy elfelejtett pontosvessző, egy rosszul írt karakter és az eredmény egy teljesen tök fehér weboldal, hiszen a kód nem futott le szerveroldalon. Mintha csak azt üzente volna: ne kapkodjál, kisfiam. 

Az újdonság élménye még mindig képes inspirálni. Az első működő kód, az első sikeres kapcsolódás és lekérdezés a mySQL adatbázisból mind annyi erőt adtak, hogy voltak olyan órák, amikor teljesen kiesett a külvilág, és csak a fejlesztésre koncentráltam. Kedves nejem megértőnek bizonyult ezekben az órákban, elmondása szerint tudja, milyen vagyok, amikor programozok. És ennek ellenére is feleségül jött hozzám, elképesztő. :) Szükség lesz még a megértésére, hiszen számos fejlesztéssel töltött óra van előttem, ha véghez akarom vinni azt a projektet, amit elkezdtem, és aminek kódja már közelíti az ezer sort. A végeredmény ennek kb. ötszöröse lesz, nem számolva a különböző aloldalakat. Úgyhogy fejest ugrok és programozok tovább. Ha néha ritkábban írok, ti is legyetek megértőek. ;)

Jó reggelt! Jó éjszakát!

Oké, oké. Tényleg sokat foglalkozunk a macskákkal, de csak azért, mert szeretjük őket. Íme Paplan, ahogy átadja magát a tavaszi teendőknek.

Hát lehet őt nem szeretni? :)

Kávé, macska, tavasz

Jópár évvel ezelőtt egy igen kedves tanítványom azt találta mondani, hogy ez a blog bizony nem szól másról, mint macskákról és instant kávéról. Ő jutott eszembe, amikor arról akartam írni, hogy nyertem egy pólót a Nescafé aktuális játékán. A csomagokban található kódokkal a játék weboldalára regisztrálva 3-4 városlakót lehet "újraindítani". Ez nem áll másból, mint egy rövidfilm megtekintéséről, amelyben bénáznak szerencsétlen teremtmények, de hirtelen ott terem egy bögre Nescafé, és mindenki boldog. Nem tudom, hogy hány országban megy ez a promóció, de dicséretes, hogy a több mint 100 darab, egyébként szögegyszerű animációs film apró részletei is magyarítva vannak, nehogy véletlenül lemaradjunk egy fontos részletről és ne értsük meg, hogy miért is sikerül minden olyan nehezen a város amatőr polgárainak. Részletek ide vagy oda, nagyon ritka, amikor valamit is nyerek, így aztán most fel vagyok dobva, hogy kapok egy pólót. Meg kell vallani, távol áll a főnyereménytől, dehát nem lehetek mindig elégedetlen. Különben is, egy csomaggal nyertem egy újabb csomagot, amivel pedig egy még újabbat nyertem, szóval maga a kávé is jó nyeremény. ;)

Az instant kávét így ki is pipáltuk, jöhet a macska. Paplan, a házimacska, semmit nem csinál, csak fekszik egész nap. Ezt most így kell érteni, ahogy mondom. Elképesztő tavaszi fáradtság lett rajta úrrá, csak fekszik a foteljában, lelógnak róla az első lábai és mondhatom, meglehetősen mókás, hogy amikor kimegyek a lakásból próbál úgy csinálni, mint aki nem aludt. Szerencsétlen viszont olyannyira le van rongyolódva, hogy egyszerűen ki kell röhögni ezt a próbálkozását – senki sem hinne neki! Kunyerálja az élelmet ahonnan csak lehet, s mivel társasházban lakunk, meglehetősen könnyű dolga van.

Alvó macska sziluettje a konyhai függönyön

Ha pedig tavasz, akkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy végre itt van az Igazi TAVASZ, napsütéssel, jó idővel, felfrissüléssel és fűnyírással. Ez utóbbit most hagyjuk, koncentráljunk inkább az előzőre. A kerékpáros társadalom számára igencsak remek hír, hogy végre lehet szaggatni az aszfaltot. Sajnos, amerre én tekerek, már valaki felszaggatta, néha elég szemkiugratós buckákba sikerül belevezetni a járművemet. Csörög-csattog, én meg pattogok rajta, mint egy hülyegyerek, szó szerint úgy nézek ki, mintha keréken pároznék és nem kerékpároznék. Ennek ellenére beneveztem egy internetes bajnokságra az Endomondon, melyben 2015 km-t kell megtenni kerékpáron (vagy futva, vagy a kettőt kombinálva) 2015 végéig. Eddig 240 kilométernél tartok (futás 0 km, csak tekerek), ezzel enyém a megtisztelő 21690. helyezés (a jelenlegi 45565 résztevőből), de még most jönnek az igazán aktív hónapok (több szempontból is). Díj az nincs, csak a dicsőség, hogy igen, megcsináltam. Ez pedig nekem bőven elég lenne. Egyébként is isteni mostanában délután 4-5 óra felé tekerni: a levegő megtelik tavaszi illatokkal mindenfelé, hiszen virágoznak a fák. Az egész város tiszta virág, még a városszéli árkok mentén is virágba borultak a különböző bokrok. Ilyenkor szeretek igazán bolyongani mindenfelé.

Vadregényes út, melyen ma jártam én

Építgetem a Panoramio adatbázisomat is: sok kép megjelenik a Google Térképen és a Google Föld-ben is, így van értelme feltöltögetni a fotókat ide. Mostanában több biciklitúrán készült képet is feltöltöttem, nézegetik is a népek, így pakolgatom felfelé a fotókat. Bár ez elég lassan halad, mert (meg kell mondani) az általam járt utak nem adnak túlzottan nagy lehetőséget a kreativitásra, ráadásul nincs is sok állat leejtő szépségű útszakasz errefelé, ennek ellenére néha-néha készül egy fotó a város határában.

Ennyi csak: örülök a jó időnek és tekerem, ha már megvettem.

Kék, sárga, fekete

Nem tudom, hogy milyen indíttatásból, de fontosnak tartom azt, hogy a hely, ahol élünk minél tisztább legyen. Soha nem szoktam eldobálni semmit az utcán és kedvem lenne a kezét eltörni annak, aki a lakásunk előtt található szép ződ gyepet teledobálja Eddig is kihasználtam az összes olyan lehetőséget a városban, ami a szelektív hulladékgyűjtésre vonatkozott, igyekeztem mindent különválogatva gyűjteni és oda dobni, ahová az való. Most viszont tovább fajult a dolog, ugyanis városunkban még nagyobb méreteket öltött a szelektív hulladékgyűjtés. Az eddigi egy zsákos rendszer helyett (amely zsákba együtt dobáltuk bele a papír, műanyag és fém hulladékot) immáron a jól ismert három zsákos rendszert vezettek be, ami nekem fenemód szimpatikus. Már az első napokban be is szereztem egy szelektív hulladékgyűjtő állványt, ami ugyan nem a formatervezés magasiskolája, a célnak azonban minden további nélkül megfelel. Eképpen fest:

Állvány, három fedéllel és három zsákkal

Namost ez kérem a látszattal ellentétben rendkívül praktikus megoldás, ha az ember úgy gondolja, hogy képes különválogatni a papír, a műanyag és az italosdoboz/fém hulladékokat. Eleve úgy gondolnám, hogy ez senkinek nem okoz túlzottan nagy fejtörést, azonban még mindig nagyon sokan vannak, akik mindent egyben dobálnak bele a kukába, mert úgyis ugyanúgy elviszik, mint ezt. A valóságban azonban nem feltétlenül így van: bár a kuka tartalmát a hagyományos kukás autó valóban elviszi, azért azonban fizetni kell. A szelektíven összegyűjtött hulladékot ezzel ellentétben ingyen viszik el (városunkban egy hónapban egyszer), és bár nem tudom, hogy kinek mennyi szemét gyűlik össze egy hónap alatt, nekünk egy-egy ilyen zsák egy hónapra kb. elegendő. Így ez a megoldás több, mint kitűnő.

Végszóul csak annyit: örülök, hogy megvalósult nálunk is ez a dolog és bízom benne, hogy előbb-utóbb mindenki veszi a fáradságot, hogy szétválogassa a saját szemeteit. Igazán nem nagy dolog: mi már régóta csináljuk, csak megszokás kérdése az egész. ;)

Városunk a Google Street View-ban!

Végre elkészült szeretett városunk teljes utcaszintű térképe a Google Térkép szolgáltatásban. Minden utca remek felbontásban érhető el és be lehet járni virtuálisan is azokat az útvonalakat, amelyeket minden nap letekerek kerékpárral.



Még egy meglepetés is ért. Én magam ugyan nem vettem észre, hogy mikor haladhatott itt el előttünk a Google autója, de ennek megvan az oka: éppen félmeztelenül nyírtam a füvet a ház előtt, amikor több sorozat fotót készítettek. Hát mondhatom, pont nem így akartam szerepelni a Google Street View-ban, de ez van. Legalább megörökítették az utókornak, milyen hősies munkát végzek a lakókörnyezetünkért. Ide kattintva tudod megnézni izmos felsőtestemet.

Setsubun

Japánban a tavasz kezdete előtti napot Setsubun-nak nevezik (magyarul Szecubun-nak is írják). A név tulajdonképpen „szezonális rész”, de legtöbbször a kifejezés a Tavaszi Szecubunre, hagyományos nevén a Rissunre utal, melyet évente Február 3-án ünnepelnek a Tavaszi fesztivál részeként. A holdnaptári Újévvel együtt szemlélve a Tavaszi Szecubunre régebben egyfajta Szilveszterként gondoltak, és együtt járt egy különleges rituáléval, mely megtisztította az előző évi gonoszt és elűzte a betegséghozó gonosz szellemeket az elkövetkezendő év számára. Ezt a speciális szertartást mamemakinak nevezik (gyakorlatilag „babszórást” jelent).

(Forrás: Wikipedia)

3 napon keresztül gondolkodtam, mi legyen ennek a tavaszidéző muzsikának a címe, melyért a szombatomat áldoztam fel. Nagy nehezen megszületett. Íme a Setsubun! Jó zenehallgatást!

Napfogyatkozás házilag

Tudjuk, hogy Petőfi belenézett a Napba és majdnem megvakult. Akkor ott ő is megtanulta, de ma már mi is tudjuk, hogy a Napba nézni mindenféle védőfelszerelés nélkül botor dolog, a szemünk világával fizethetünk érte. Viszont ma délelőtt részleges napfogyatkozás volt, amit azért csak úgy nem hagy figyelmen kívül az ember fia. Azért nem úgy van az, hogy hegesztőmaszkkal és kormos üveggel, vagy netalán a kereskedelmi forgalomban is kapható, kifejezetten a napfogyatkozások megtekintésére alkalmas szemüvegben jövünk be a munkahelyre (iskolába). A jelenséget azonban mindenképpen látni kell. Többször méltattam már ezen a blogon a fiatalság kreativitását, álljon itt egy újabb jó példa erre: diákjaink MacGyver-re rácáfolva megmutatják, hogy hogyan kell napfogyatkozást megörökíteni, ha csak hétköznapi eszközök állnak rendelkezésre.

Kis nagyítás

Ez az én osztályom. :) 

---

Fotó: Nagy Ádám/Mádi Márk

Fogalmazzunk egyszerűen! 18

Mai válogatásunkban újra nemzetünk anyanyelvének ékesszólásait válogattuk össze, melyből bizony minden korosztály kivette a részét. Azt gondolnánk, hogy alapvetően a gyerekek képesek arra, hogy ilyen összefüggéstelenül beszéljenek, de higgyetek nekem, barátaim: az éltesebb korúak, sőt, az aktívnak mondott korosztály is bizony képes belekavarodni a saját mondanivalójába. Lássuk az elmúlt hónapok termését, íme a friss gyűjtés:

• Mit használjak tetőnek?
Valóban, ez egy értelmes mondat – kivéve ha a kérdező arra keresi a választ, hogy mivel törölje meg a haját.


• Mintha innen így eljött volna emide egy hirtelen.
Gyorsreagálású szellemekkel van tele a lakás.


• Kefélte a hipót a pócba.
Tisztította a szekrényt, magyarul.


• Nem úgy néz ki, mint ahogy kinéz.
Hát igen, néha belefutunk ilyesmibe is, most már csak az a kérdés, hogy akkor valójában hogy néz ki? 


• Lehet, hogy a körmére lett szólva.
Filmekben FBI-ügynökök csinálnak ilyesmit. Hétköznap viszont vagy a körmére nézünk valakinek, vagy rászólunk valakire. Ha keverjük a kettőt, ilyen szépségek születnek belőle. 


• Holnapra meg már még tegnapelőttibb lesz.
A két napja főtt kaja sorsa a hűtőben.


• Nem izgatja a jelenlétünk nélkülisége.
Magyarul: nem hiányzunk neki. 


• Sovány, oszt' alultápláltan hasú.
A kettő között van összefüggés, bár nem ebbe az egy mondatba sűrítve.


• Egyszerre lett nemtévé meg nemnet.
A kábelszolgáltató sztrájkol.


• Ha későn jössz, én felcsukok minden ablakot! 
Jobb, mintha kinyitnád, mert akkor könnyen bejöhetnének a betörők. Esetleg kapcsold fel a villanyokat. :) 


• Tűzijátékok lövelltek a fejembe.
Elég kellemetlen – képletesen és konkrétan értve is.


• Hol másolnak itt a közelben fénymásolást?
Hát, ez jó kérdés. Van ilyen vállalkozás egyáltalán?

Régebbi okosságaink itt olvashatók.

Vitasia "Asian Mix – Thai Curry" teszt

Találtam a fűszeres- és készételes fiókunkban két csomag Vitasia "Asian Mix – Thai Curry" alapport. Nagyon nem lepett ez meg, hiszen én tettem oda két héttel ezelőtt. Ezen túlmenően úgy hozta a sors, hogy a fagyasztóban pont ehhez a mennyiséghez való csíkozott csirkemell is rendelkezésre állt (azt meg a kedves feleségem csíkozta és fagyasztotta le), így ma vacsorára én készíthettem el az ázsiai konyha eme európai régióra szabott remekét.

Az alappor

A vacsora elkészítése 50 percbe került, és az alábbi, egyszerű lépésekből állt:

Fél kiló csirkemellet kevés olajon megpirítunk.
Amikor első körben elfőtte a saját levét, felöntjük fél liter vízzel és addig főzzük, amíg az összes lé elfő róla

Hozzáadunk 6 dl vizet és két csomag Thai curry alapport

Mindezt jól elkeverjük és várjuk, hogy felforrjon

Forrás után 3-4 percig főzzük, ekkorra kicsit besűrűsödik

A kész termék

Szerencsére jól felszerelt háztartásunk kamrájában találtam némi rizst, amiből isteni finom köretet varázsoltam percek alatt az ínycsiklandó falatoknak. A rizst a biztonság kedvéért némi zöldborsóval bolondítottam meg: a Nasi goreng óta tudjuk, hogy remekül illik a thai ízesítésű kajákhoz.

Jó étvágyat! :)

És hogy milyen lett a végeredmény? Nos, annak ellenére, hogy az alapporban van egy csipet júdásfülegomba (amely gombaféle nevéről a mai napig még csak nem is hallottam, bár kinézetre tudom, hogy melyikről van szó), én pedig eléggé hadilábon állok a gombafélékkel, nagyon is finom lett a kaja. Az íze kissé sós, érezhető rajta a curry fűszerkeverék (hiszen ugye tudjuk, olyan fűszer, hogy curry, nem létezik, ez őrölt fűszerek pikáns keveréke), valamint enyhén csípős. Azért, hogy ne csak az én véleményem szerepeljen itt a leírásban, megkérdeztem kedves nejemet vacsora közben, írja már le, milyen íze van ennek a terméknek. Ő meglehetősen röviden morfondírozott ezen a kérdésen, majd egyedülállóan rövid, de a magyar szívnek annál kézzelfoghatóbb mondatban fogalmazta meg az ízhatást: "Nem tudom, de ez k_rva finom.". :)

Nos, ennek fényében adunk egy ötöst erre a termékre, melynek csomagonkénti fogyasztói ára a legutóbbi akció keretében 150 Ft körül alakult a Lidl-ben. Igazán megéri! (Hiszen k_rva finom.) 

MHL adapter és a Z1 Compact

Egy mai közép- vagy felsőkategóriás mobiltelefon teljesítménye olyan sokrétűen aknázható ki, hogy 2-3 év múlva, amikor ezek a készülékek megérnek a cserére, még mindig lesz bennük annyi kraft, amivel egy-egy otthoni számítógépet is kiválthatnak, legyen szó multimédiáról, vagy akár korlátozott mértékben fájlkiszolgálásról is. Mivel ezeknek az eszközöknek meg sem kottyan a különböző nagyfelbontású audio- és videoanyagok lejátszása, érdemes elgondolkodni azon, hogy a következő frissítéskor a készüléket megtartsuk és különböző szerepeket osszunk rá. Az egyik legkézenfekvőbb alkalmazásuk is ez utóbbi lehet: csináljunk belőlük multimédia-központot a tévé köré. Igen ám, de hogyan jut el legolcsóbban a hang- és képanyag a tévére? Ennek jártunk utána.

Kis szerencsével mobiltelefonunk támogatja az MHL (Mobile High-Definition Link) technológiát, aminek segítségével a microUSB portra dugott átalakítóval a telefon képét egy az egyben tükrözhetjük egy külső megjelenítőre, pl. egy HD tévére. Maga az átalakító így néz ki, és kemény 900 Ft-ot is elkérnek érte az eBay-en:

MHL-HDMI adapter

Amint látható, az adapter egyik végét a mobilhoz kell csatlakoztatni, másik végén pedig egy HDMI-aljzat van, amibe a tévé felé tartó HDMI kábelt kell csatlakoztatnunk. Ha mindent jól csináltunk (és az adapter megkapta a maga tápellátását is, ami nem tartozék, de a telefon töltője tökéletes hozzá), már indulhat is a móka: a telefon képe megjelenik a tévén. A Sony Z1 Compact fel is ismeri, hogy TV-hez van csatlakoztatva, van előre gyártott profil is ehhez, megjelenik az MHL logó is az állapotsávon és innentől kezdve a lezáró képernyőt kivéve mindent fektetett tájolással jelenít meg, igazodva ahhoz, hogy a TV-t azért nem oly könnyedén fordítjuk élére, mint a telefont a kezünkben. :) (Igazából a lezáró képernyő is jó irányban jelenik meg, csak állóképként a TV képernyőjének közepén.) 

Nincs más hátra, keressünk egy jó videolejátszót (az MX Player nem egy rossz választás, bár nekem a gyári lejátszó is lejátszotta a feliratos MKV fájlokat, felirattal együtt) és már indulhat is a mozizás. A hanggal sem lesz probléma, mivel a HDMI átviszi a hangot is (az MHL szabvány akár 8 csatornás hanggal is elboldogul), bár ha külső hangrendszerünk van, a rendszer van annyira intelligens, hogy a HDMI kimenetről lekapcsolja a hangot és azt a külső erősítőre küldi kifelé, szóval semmi akadálya sincs a szoba felrobbantásának egy-egy jól sikerült koncert vagy akciófilm megtekintése közben. (Természetesen így fejhallgatóval is nézhetünk filmet.) A telefon nem jön zavarba a Full HD felbontású anyagoktól, gyönyörűen boldogul velük, csak tárhely legyen elég (ha a filmet nem külső kiszolgálóról streameljük – mert persze ez is működik). 

Természetesen onnantól kezdve, hogy a kijelző képe a tévén is megjelenik, annak sincs akadálya, hogy különböző Androidra írt játékokat játsszunk nagyban, viszont azért azt érdemes figyelembe venni, hogy az érintésre tervezett játékok pontos kezeléséhez nem árt figyelni a kijelzőt és azt, hogy hová koppintunk rajta, így tulajdonképpen a nagyban játszott játék élménye elveszik. Azoknál játékoknál viszont, ahol az irányítás "két hüvelykujjas", és nem kell az egész kijelzőt bejárni, működhet a dolog. Érdemes tenni egy próbát ezzel is.

Mivel videó már régen volt a blogon, íme a fentebb elhangzottak összefoglalva egy 3 perces rövidfilmben. Ha van MHL adaptered, megnézheted a telefonról, TV-n is. :)

Újra a fogorvosnál

Újra elkezdtem fogorvoshoz járni. Hihetetlen élmény. Bizonyára rosszul helyezkedem mindig, de soha nem úszom meg legalább másfél óra várakozás alatt, pedig pontosan érkezem a kapott időpontra. Elnézve a váróban álldogáló elnyűtt sorstársakat, nem én vagyok az egyetlen, aki így van ezzel. A várakozás meglehetősen lassan telik. Kiolvastam már az összes falra aggatott reklámot: megtudtam mindent a fogakat sújtó saverózióról, arról, hogy hogyan kell a tejfogakat mosni és arról is, hogy az ínyvérzés utóhatása a fogak elvesztése lehet, tehát feltétlenül konzultálnom kell erről a fogorvosommal (mert ezt bizony csak a páciensek egyharmada teszi meg). Bizony mondom, konzultálnék én, de hozzá bejutni általában egy örökkévalóságig tart. Múlt alkalommal egyszer mégiscsak nyílt az ajtó, nevemen szólítottak és teljes bátorságomat összeszedve vonultam be a fogorvosi székbe. Egy fogtömésre mentem, közöltem is ezt a doktor úrral, de ő sokkal ravaszabb volt ennél: először kifaggatott arról, hogy mi a szakmám, utána kedélyesen csevegtünk el a csomagkapcsolt hálózatok késleltetési idejének jelentőségéről, majd ezután azt mondta, hogy oké, akkor most tátsam ki a számat. Kitátottam. Tüzetesen megvizsgálta annak beltartalmát, majd rémisztően a következőt mondta:

– Ühüüüümmm... hmmmm....

Hirtelenjében világossá vált, hogy itt ma nem lesz fogtömés. Nem is lett: helyette fogkőleszedegetési procedúra vette kezdetét. Sok borzalmat és rémséget megéltem én már fogorvosok székében, ebből a top háromban benne van a fogkőleszedés, bár azért a gyökértömés még mindig viszi a pálmát. Igazából soha nem a kezelések elviselése kritikus számomra, hanem az, hogy mindig megvizslatom azokat a műszereket, amikkel az adott műveletsor elvégzésre kerül. Ezek pedig mind hegyesek, élesek, és bizony-bizony megesett már, hogy fel kellett engem locsolni egy jobban sikerült alkalom közepén.

Na, tegnap is elmentem. Három órára volt időpontom. Ötre bent is voltam. Hatra meg kint. Egy jópofa fogtömés volt terítéken. Ezt negyed óra kedélyes csevej előzte meg, ami igazán elmét pallérozó, viszont elég nehéz a székben fekve fesztelenül beszélgetni, miközben a közelgő beavatkozás ígérete ott lebeg fölöttem. Az eszközök mind előkészítve, a pozícióm beállítva, én meg éppen a big data-ról és a fiatalok programozás tantárgyhoz való hozzáállásáról beszélek, megváltoztatva a feltett kérdést. Közben persze már elővesz a zsibbadás az érzéstelenítőtől.

Majd kifullad a téma és indul a fogászat.

Akárhogy is van, azt kell mondjam, hogy az a húsz percnyi borzalom megérte az árát, mert remekül néz ki a tömött fogam, mintha tömés sem lenne benne. Mindig megállapítom, hogy megéri elmenni, ennek ellenére mindig olyan nehezen veszem rá magam arra, hogy ellátogassak a rendelőbe.

Két hét múlva újra találkozunk egy újabb tömés erejéig. Már előre félek. :-)

Dugó a fülben

Soha nem értettem, hogy a Bluetooth headset hogy lehet annyira fontos része egy ember életének, hogy még ebéd közben sem képes azt kivenni a saját füléből. Emlékszem, évekkel ezelőtt napokig hittem egy lódenkabátos férfiről, akivel történetesen minden nap egy helyen ebédeltünk, hogy bolond, mert állandóan magában beszélt, miközben a levest kanalazta. Aztán egyszer úgy hozta a sors, hogy más helyre ültem, mint ahova szoktam és megláttam, hogy fehér vezeték halad a füléig. Jó ideje már nincs szükség vezetékekre, így még hülyébben néz ki első körben az, aki szembe jön velünk az utcán és mondja a magáét. A headsetet persze csak később lehet észrevenni. Akkorra már régen elkönyveltük, hogy az illető bolond.

Headset a fülben

Visszakanyarodva magvas, eredeti témánkhoz, miközben ma jóízűen burkoltam az egyébként igencsak kalóriadús borsos tokányt, nem tudtam nem észrevenni, hogy tőlünk pár asztalra egy úriember úgy fogyasztja el az ebédjét barátai és üzletfelei társaságában, hogy mindeközben a füle teljesen tele van egy headsettel. Úgy nézett ki, mint egy telefonos operátor, aki éppen csak leugrott egy kis tört krumplira a sarki kifőzdébe. Nem tudom, ki hogyan van vele, nekem ez a kép, hogy valakinek a fülében ez az eszköz van állandóan, rettentően zavaró. El nem tudom képzelni, hogy az egyik fülem egész álló nap be legyen dugva, főleg akkor, amikor ebédelek. Persze mindenkinek szíve joga, hogy mit dugdos a fülébe, akár ebéd közben is. Véleményem szerint még a kaját lenyelni sem lehet olyan nagy élmény, amikor az ember füle be van dugaszolva. Fiatal koromban egyszer dugult el teljesen a fülem, onnan tudom, de erről már írtam régebben. Tanulságos történet.

Lehet, hogy csak én nem vettem még fel modern korunk lüktető ritmusát, vagy csak a kisvárosi lét miatt vagyok elszokva ettől a nagyvárosokban teljesen mindennapi képtől, azonban ez valahogy kikívánkozott belőlem. Lehet, hogy évek múltán legalább annyira nevetséges lesz ez a dolog, mint az, hogy pár éve az utcán mobilozó embereket tartottuk teljesen abnormálisnak.

És most pedig megyek aludni. Úgy tűnik elfáradtam mára.

Merülés

Vége van egy újabb hétnek. Mozgalmas volt, érezni lehetett, hogy a múlt hét betegség miatt kimaradt. Viszont most péntek este van, végre valahára itt az ideje, hogy hátradőljünk és kipihenjük a fáradalmainkat a mozgalmas hétvége előtt. Ha van három perced, mindenképpen merülj alá velem a legújabb dalommal, melyet legelőször a Thozoo naplója olvasói hallhatnak.

Nagy levegő és csobb! :)

Betegség miatt zárva

Gonosz erők gyűrtek maguk alá a héten. Azt kell mondjam, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fitten, ennyi vitamint zabálva még elérhet valami kórság, ami brutálisan letaglóz. Na de kezdem az elején.

Hétfő

Bementem dolgozni. Becsülettel. Reggel ugyan éreztem, hogy kicsit mintha nem volnék én jól, de ezt minden hétfő reggel érzem, szóval nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Ötödik órában dolgozatot írattam: akkor már éreztem, hogy valami gond lehet, mert ólomsúlyként nehezedett rám a dolgozatok javításának terhe. Ráadásul a következő két órában szóbeli tételeket dolgoztunk ki közösen, ekkor már végképp úgy gondoltam, hogy ég a főddel összemegy. Annak is örültem, hogy hazafelé nem találkoztam senkivel (legalábbis remélem, hogy nem találkoztam senkivel, mert nagyon nem emlékszem a történtekre), ugyanis úgy kóvályogtam, mint aki egész délelőtt konyakozott.

Estére ki is dőltem. Forgott velem a világ és bedugultak a füleim. Mondom megsüketülök, akkor lesz aztán szép világ, s bár Beethoven is szerzett süketen zenét, én mégse akarnék odáig eljutni. Még csak a zeneszerzés, de mi lenne velem, ha nem hallanám, hogy a tanulóifjúság mit mond, akkor meg aztán végképp oda minden! Ilyen magvas gondolatok cikáztak a fejemben. Estére elkapott a hidegrázás, miközben ezer fok volt a takaró alatt. Kocogtak a fogaim. Rettenetes volt, pajtások, rettenetes, az ellenségemnek nem kívánnék hasonlót. Volt idő, amikor kívántam volna, de amióta református iskolában tanítok, megérintett már annyira az egyház, hogy ilyesmit még csak viccből sem mondok.

Kedd

Aludtam 12 órát. Illetve inkább úgy mondom, hogy az ágyban töltöttem ennyi időt, mert az alvás azért nem tett ki ennyit. Forgolódtam, hánykolódtam és lázálmaim voltak. Ma délután rendelt az orvos. Gondoltam, hogy mivel déltől van rendelés, én majd odamegyek délután kettőre, akkor már nem nagyon lesznek.

Aha, majdnem úgy volt.

Kezdem ott, hogy a rendelő ajtajának kinyitásával három embert arrébb is toltam. Így csúsztak az ajtóval, érted. Göthös volt odabent mindenki! Tüsszögtek, krákogtak a népek! Na, mondom, itt oszt' majd meggyógyulsz, Zoli. Bepasszíroztam magam az emberek közé és vártam, hogy valami történjen. Mindezt persze állva, mert ülőhely az nem volt. Szédültem, közben szakadt rólam a víz ormótlan. Az emberek pedig csak jöttek és jöttek, vég nélkül. Özönen voltunk a váróban. A sor pedig rettenetes, kínlódó lassúsággal haladt. Mindeközben elkapott a tüsszögés, már a falnak támaszkodtam, minden bajom volt. Katasztrófa. Végre aztán bejutottam a dokihoz, aki rögvest azzal kezdte, hogy derékig vetkőzzek le. E, mondom?! Levetkőztem. Sóhajtsak. Nem volt nehéz. Megnézte a torkomat, megállapította a diagnózist, mehettem utamra. Átnyomakodtam a tömegen, kinyitottam az ajtót. Toltam az embereket. Elindultam hazafelé. Pár lépés után úgy láttam, hogy nem látok. Ekkor rájöttem, hogy a szemüvegem a derékig való levetkőzés közepette bent hagytam a rendelőben. Remek. Vissza az egész. Kinyitottam az ajtót, sodortam az embereket. Átnyomakodtam a tömegen. Bekopogtam. Elnézést. Itt hagytam. Hülye vagyok, perszepersze. Köszönöm. Viszont látásra!  Újra átpréseltem magam a várakozók között, akik ekkor már igazán nem tudták hová tenni, hogy miért járok én ennyire lelkesen ide, rövid időn belül, ennyiszer. Nem magyarázkodtam. Hazaestem és bedőltem az ágyba, kikészültem, ennyi volt, lefőtt a kávé.

Szerda

A szerdai nap teljes mélypont volt. Kedélyállapotom valahol olyan mélyen sunnyogott, hogy alig sikerült megtalálnom. Erőtlen voltam és elgyalázott. Megint sokáig aludtam, egyszerűen nem tudom kialudni magam, hiába alszok. Hol szakadt rólam a víz, hol pedig fáztam, forogtam ide és oda... borzalmas.

Anyósom mézes kalácsot készített. Áldott jó asszony. A mézes is remekül sikerült. A benne lévő fűszerektől mintha szelelne az orrom. Azért persze nem ragadtatom el magam, mivel özön kalória egy sütemény. Estére mégis fogytam egy kilót. Nagy az öröm, az augusztusi kezdés óta ez már a 17. kiló, amit ledobok magamról. Bár ma feltételezhetően azért sikerült ez, mert alig eszek valamit. Iszom a Neo citrant, a teát, és néha azért kávézok is, csak úgy megszokásból.

Aztán meg alszok. Megint.

Csütörtök

Úgy gondoltam, hogy csütörtökre azért jobban leszek. Hát nem így alakult. Bár a szédülésem szinte teljesen elmúlt, elindult az orromnak folyása. Anélkül, hogy ennek teljes mélylélektanába belemennék, gyakorlatilag egy nap alatt haladtam végig azon a folyamaton, ami máskor egy hétig tart. Reggel még a megállíthatatlan-mindigfújós állapot, késő este pedig a gumicukor-stádium nem hagyott nekem békét, de ezt bővebben kifejteni most nem áll módomban, hiszen kultúrblog vagyunk. Lényeg, hogy estére egy kicsivel se néztem ki rosszabbul, mint Iggy Pop. Még Paplan, a macska is elszaladt előlem, amikor friss levegőre áhítozva mentem ki az ámbitus aljára.

Valahol ott ért véget a napom, amikor kiderült egy baráti beszélgetés kapcsán, hogy az új számítógép-házba való átpakolás során (pusztán kényelmi okokból) voltam olyan balga és a ×16-os PCI Express port helyett a ×4-esbe pakoltam bele a videokártyámat és így van ez már lassan egy éve! Istenem, elföldelem magam szégyenemben... Én meg persze csodálkoztam, hogy némiképp lelassultak a játékok egy-egy frissítés után. Le a francokat. Elbénáztam, de legalább megint tanultam valamit. Vissza is pakoltam a helyére – jé, minden rendben a játékokkal. :)

Péntek

Hát persze. Vége a hétnek.

Visszacsattogtam az orvoshoz a táppénzes papíromért: senki nem volt előttem. 2 perc alatt végeztem. Ezt a keddi nap kompenzálásaként fogtam fel, bizonyára a sors is érezte, hogy a kedd délután valami egészen ormótlan tréfa volt. Délelőtt még arra is rászántam magam, hogy Dr. Emmett Brown frizurámat levágassam és teljesen megcsinosodva készüljek fel a következő, munkában gazdag hétre, ahol végre, a tanulóifjúság legnagyobb örömére, belevethetem magam az oktatás oly rejtelmes és csudálatos világába. (Hah.)

Attól tartok, meggyógyultam. Ha nem, hétvégén még lesz idő egy kicsit pihenni. Aztán kezdődik minden elölről...

Hanglámpa

Gyerekkoromban iskolánk tornatermébe időről-időre megérkezett a mozi. Ez semmi másból nem állt, mint egy hordozható filmvetítőből, amit a nézők közé helyezett el a mozisnéni, befűzte a filmet (egy film általában 3-4 tekercsből állt), majd a gép iszonyú kattogás mellett kezdett el vetíteni. A hangot valami régi, szakadt hangszórón próbálta magából kipréselni egy darab megtermett hangláda. Mi pedig élveztük a mozit, hiszen közben lehetett zörögni a pattogatott kukoricás zacskóval, ehettünk és ihattunk a tornateremben, ahol ez a tevékenység egyébként az istenkáromlással vetekedő vétek volt annak idején.

A hangsáv a jobb oldalon található

Az egyik vetítés alkalmával egy hangos durranást követően megszűnt a hang és csak a kép futott tovább. Hosszas szervizelés kezdődött. Többen tudni vélték, hogy a hangláda adta meg magát és jótállási idejét jelentősen meghaladva az örök mágneses mezőkre távozott, de a mozisnéni nagyon határozottan két mondatot mondott. Az egyik, hogy sajnos a mai mozi elmarad, mert tönkrement a hanglámpa, másrészt pedig ne álljatok már ennyien körülöttem, gyerekek, a jó Isten áldjon meg benneteket, mert tönkremegy a gép. (Az, ami éppen az előbb ment tönkre.)

A bennem élő mérnöki elme már akkor sem tudta azt összerakni, hogy hogyan is lehet a hangot egy lámpával lejátszani, és mindez kb. 25 évig szunnyadt bennem, mire egyszer csak a napokban – ki tudja miért – újra felszínre került, így utánanéztem ennek a dolognak, mit is jelent és hogyan működik a hanglámpa.

Rövid nyomozás után megtaláltam a választ. A hang tárolása optikai módon úgy történik a filmen, hogy a hangsávon az adott pillanatban megszólaltatni kívánt hang amplitúdójának megfelelő átlátszó mintát tárolnak. (A jobb oldalon látható képen ez a sáv látható a filmszalag jobb oldalán.) Amikor a fény átvilágít a film ezen részén, a túloldalon egy fényérzékeny eszköz (optikai érzékelő) olvassa a jelet és egy olyan feldolgozóegységnek küldi tovább, amelyik ezt a fotovoltaikus impulzust egy hangjellé alakítja. A hangjel innen egy erősítőbe jut, onnan pedig a hangfalak segítenek megszólaltatni a hangot. Namost ha hanglámpa kiég, akkor természetesen a túloldalon található optikai érzékelő úgy veszi, hogy jelenleg nincs hang, így egy árva mukk sem hallatszik – ez volt hát az oka, hogy gyerekkoromban a legizgalmasabb jelenetnél félbeszakadt a vetítés.

Így működik. (Az eredeti kép a HowStuffWorks.com tulajdona)

Természetesen az idő előrehaladtával már nem csak egycsatornás, hanem kétcsatornás analóg hang is reprodukálható volt. Innen már csak alig pár év kellett ahhoz, hogy az analóg mellett (vagy helyett) digitális formában is tárolják a hangot a filmszalagon. Az optikai mellett természetesen más módszereket is alkalmaztak: van olyan filmszalag, amin pl. egy, a magnószalaghoz hasonló mágneses sáv fut végig, és a rögzített hang lejátszása is pontosan úgy történik, mint annak idején a magnóknál. Így a hang sem csúszik el a képhez képest, pontosan szinkronban vannak, hiszen a megfelelő képkocka mellett az adott időpillanathoz passzoló hang hallható.

A barna mágneses sávokon a hang van tárolva

Érdekes egyébként, hogy azzal már egész régen tisztában vagyok, hogy a mozgókép állóképek egymásutániságában kerül leképezésre a klasszikus filmen, de a hangon valahogy soha nem gondolkodtam el. Egészen máig.