Paplan bekeményít

Soha ne ébreszd fel az alvó oroszlánt. :)

Játékfüggőség

Nem is olyan régen még szörnyülködtem azon, hogy az online játékoktól való függőségeket egy kalap alá vették az alkoholtól vagy drogtól való függőségekkel. Ma meg már azt veszem észre, hogy van ebben a dologban valami: egy jól összerakott online játék, legyen az bármilyen gagyi (esetünkben egy flash-alapú, böngészős játékról lesz szó) olyannyira uralni tudja az ember idejét és döntéseit, hogy végeredményben rabjává teszi a játékost.

Egy böngészős játék alapkoncepciója a következő: vásároljunk különböző tárgyakat, amikkel különböző javakat termelve azokat virtuális pénzért adhatjuk el a szintén online játékostársaknak. Az ebből realizált bevételt újra olyan dolgokra költhetjük, amelyek a játékban nagy értékkel bírnak, vagy a meglévő cuccainkat fejleszthetjük velük tovább. Ezeknek a növényeknek, épületeknek, járműveknek (vagy bárminek, amiről a játék szól) azonban jelentőségük a világon semmi nincs, hiszen alapvetően nem mások, mint rövid, pár kockából álló animációk vagy pedig sima képek. Természetesen a termelési- és egyéb folyamatokat ki kell várni: órákat, napokat kell várni arra, amíg az általunk aktivált funkció élesedik, pl. kedvenc városépítős játékomban egy órát kell várni arra, hogy a fűrésztelep legyártsa a gerendákat. Az ember viszont szereti, ha mindez azonnal történik, 1 óra várakozási idő egy játékban nagyon soknak számít. A fejlesztők persze gondoskodnak arról, hogy ha a játékos akarja, akkor pár pillanat alatt megtörténjen a gyártás: egy szempillantás alatt meglesz a gerendád, kikel a növényed, leszáll a repülőd, viszont ezért leszel szíves emelt díjas SMS-t küldeni és azon gyorsító eszközöket vásárolni. És már itt is vagyunk, az érem másik oldalán, a játék remek üzleti modelljénél, ami semmi másra nem alapoz, mint a türelmetlenségre.

Még majdnem 3 perc múlva lesz kész a gerendám...
rányomjak egy energiaitalt, hogy felezze az időt? 

Egy jól menő játéknál a fejlesztők pontosan akkor, amikor már a játékosok kezdenének belefásulni a témába, valami újítást találnak ki. Új funkciók, eddig soha nem látott plusz elemek, új feladatok, bármi belefér, a lényeg, hogy a játékos tovább üljön a játék előtt, még jobban megkedvelje azt, az élete részévé váljon és azonosulni tudjon vele, így nem fog problémát okozni neki, ha "már csak egy kicsi hiányzik, hát küldök én egy SMS-t". Sok kicsi sokra megy alapon nagyot lehet kaszálni, és nyilván a szerverek fenntartásának, a fejlesztésnek és a beleölt ötleteknek és munkának ára van, a haszon még így is jelentős lehet.

Annak idején magam is jól szórakoztam azon, ahogy életem párja több tucat fecnit ír tele azzal, hogy hány szupertrágyára meg ringlófára lesz szüksége ahhoz, hogy egy medvebarlang mellé aranymosó hollótanya XXL-t varázsoljon, manapság azonban már az én gépemen is gyűlik a fejlesztési terv nevű excel-tábla, a városkép optimális elrendezését biztosító négyzetrács, minden, ami ezzel kapcsolatos, mivel egy kicsit rákattantam erre a témára. Olvasom a fórumokat, hozzászólok, képben vagyok az újdonságokkal kapcsolatban. Kezdetben képes voltam még lefekvés előtt is kattogni, hogy reggelre flottul kész legyen minden, manapság már itt nem tartok, de jelen sorok írása közben is átkattogok 5 percenként, mert annyi alatt lesz kész egy kör szálfa és nyomni kell ki a tőzsdére, hogy elvigyék 24-ért, így én új területet tudok szerezni és még nagyobb és még jobb és még szebb lesz minden! :)

Hetekkel ezelőtt már ott tartottam, hogy a játékszenvedélyt átragasztottam egy cimborára, aki ezek szerint erre fogékony, mivel azóta folyamatosan játszik. Órákat tudunk azzal is tölteni, hogy megbeszéljük: mi hogy van, hogy kell ezt csinálni, vagy azt, hogy érdemes gyártani, fejleszteni, lepakolni, kipakolni, eladni, venni... elképesztő, amit művelni tudunk. Legalább annyira furcsán néznek ránk, mint ahogy én néztem régebben arra, aki Kacsa katáról, Aranylevelű fáról, Szuperszomszédról és hasonlókról beszélt. Most lehet röhögni nyugodtan, de 6 napi munkám fekszik abban, hogy szert tettem az alant látható három karácsonyi vityillóra és újabb 3 munkás hónap (!) pedig abban mutatkozik meg, hogy 3. szintű, fullextrás télapó-csalogató karácsonyi házikó lett belőlük, a folyamatos fejlesztések során! :) A mellette lévő kísértetkastélyról már el se mondom, mit kellett dolgozni és kattogni érte Halloween környékén... :)

Télapó-csalogató karácsonyi házikók és a kísértetkastély

Hát így, eképpen mulat a magyar az unalmas téli estéken! Csak óvatosak legyetek, mert minden online játék borzasztóan addikt és ha rákapsz, nehéz róla leszokni! :)

Bezár a bazár

A múlt héten olvashattunk arról a szakmai hírek között, hogy a Google befejezi a Google Reader RSS-olvasó fejlesztését. Nemcsak, hogy a fejlesztést fejezi be, de a rolót is lehúzza, bezárja a boltot, így a reader.google.com címen található, a webes RSS-olvasók véleményem szerint legjobbika, befejezi pályafutását. A Google a felhasználók elvándorlásával indokolja a döntését, bár én ebben is csak a Google Plus felé való terelgetést vélem felfedezni. Rendkívül rosszul érint ez engem, mert – bár az utóbbi időben kevesebb időm van ezzel foglalkozni – én nagyon jónak találtam (találom) azt, hogy az engem érdeklő hírek és cikkek egy helyre gyűjtve érkeznek, és nem kell droid módon végigkattintgatni az összes oldalt, megkeresgetve azt, hogy az utolsó látogatás óta mi került fel, mi az, amit olvastam és mi az, amit nem. Az RSS olvasóban mindez szuperül látszott, egy helyre gyűjtve. Arról már nem is beszélek, hogy nyilván Google-termékről lévén szó, Androidos kliense is van, ami valahogy nem annyira kiforrott, mint a böngészős társa, ahhoz képest jóval később is érkezett meg, de a rajta keresztül mobilon elolvasott tartalmak a böngészőben is olvasottnak látszanak és fordítva. Ráérő idejében az ember 2-3 hírt át tudott futni a sok száz közül. Úgy néz ki, hogy július 1-jével viszont bezár a bazár és lehet megint egy normális feed-olvasót keresni. Felmerül a kérdés, hogy lesz-e olyan, ami legalább ennyire jól összerakott, mint a Google Reader és legalább ennyi funkcióval bír, mint ez... Hosszú az idő, talán még a Google is meggondol(hat)ja magát.

Forrás: hwsw.hu

Aztán ugye arról is régóta szól a pletyka, hogy az MSN Live Messengernek is búcsút kell intenünk, ami mondjuk annyira nem hat meg, mert ez a platform évek óta kihalt már, legalábbis ami az én ismeretségi körömet illeti. Állandóan és megállás nélkül mindig mindenki inaktív, hiszen be kell valljuk, hogy a szoftver túl van már a legszebb évein, a közösségi oldalak terjedésével mindenki az ott elérhető, kézenfekvőbb kommunikációs csatornákra váltott át. Én csak egy ember miatt használom a programot. Azonban az MSN megszűnése azért nem borzolja a kedélyeket, mert itt a Microsoft alternatívát ajánl: használjuk a Skype-ot, mindenki átköltözik rá, oszt' jónapot. A Google Readernél azonban még csak alternatívát sem kapunk.

Egy kicsit azért ijesztő is ez a hirtelen jött bezárogatósdi, még akkor is, ha van idő átmigrálni a cuccainkat máshova bőven, július 1-ig. Csak abba gondolok bele: mi van akkor, ha a Google úgy dönt, hogy blogot már senki sem olvas, mert mindenki a fészbúkon lóg, nincs szükség a Bloggerre és bezárja azt is a francba?! Lassan 7 éve lesz már, hogy blogot írok ide, és az addig oké, hogy minden cuccomat kimenthetem innen és (talán) lesz egy másik hely, ahová meg beimportálhatom, de a kettő nem lesz ugyanaz és én nem szeretnék költözni a jól megszokott helyemről. Viszont, mivel online szolgáltatásról van szó, minden esély megvan arra, hogy a felhasználói szokások változásával a szolgáltatók hasonló lépéseket tesznek, ami végső soron az ő szempontjaikat figyelembe véve érthető, de a végfelhasználó számára mégis kínlódással jár.

Hó-show

Atyavilág, pajtások! Mi folyik itt, nemzeti ünnepünkön? Rendkívüli állapotok vannak országszerte, a keleti végen még nagyon nem is panaszkodhatunk a nyugaton tapasztalt időjárást figyelembe véve. Még akkor se, ha reggelre húsz centi hó lepett el bennünket, ami alól ki kellett ásni az egész házat, hogy meg tudjunk mozdulni. Tegnap este hol volt áram, hol nem volt (mint a mesében), minden elektromos eszköz ki- és bekapcsolt folyamatosan. A riasztók megállás nélkül visítottak egész éjszaka. A fekete kutya kifehéredett délelőttre, mert megállás nélkül a hóban caplatott. A macskát meg nem is láttuk! Van esze, nem hülye, macska! Egyébként mobilhálózat sincs már reggel óta, amitől majdhogynem kétségbe tud esni az ember. A bloggernek is offline módon kell megírnia a bejegyzését, így aztán el lehet mondani, hogy a külvilágtól minket elválasztó szakadék egyre inkább mélyül.

Kisvárosunk a hó fogságában. Tegnap még egy szem hó se volt

(3 óra múlva.) Időközben, a délelőtt folyamán, mégiscsak megjavult a mobilhálózat, feltételezem hogy ezért így március 15-én nem egy embernek kellett akaratán kívül dolgoznia. De így ez a cikk is kikerülhet a netre. :) A hó viszont folyamatosan esik, ezzel párhuzamosan viszont olvad is, szóval nem tudom mi lesz estére, de bizakodó vagyok, hogy nem leszünk a hó foglyai. Itt legalábbis. Az ország kevésbé szerencsés részein mennek a hókotrók, emberek rekedtek a hó fogságában; hiába, kicsi országunk nincs felkészülve egy ekkora méretű hótámadásra.

(2 óra múlva.) E, időközben elállt a hó. Az elektromos hálózat is stabilizálódni látszik, anyósom is megnyugszik már, mert ülve akar elaludni a konyhaasztalnál. A kutyáról odakint leolvadt a hó. A macskát viszont még mindig nem láttuk. Azt hiszem, már most minden rendben lesz, nem lehet probléma a délután hátralévő részében. Hacsak újra el nem ered a hó és a szél nem épít belőle méteres torlaszokat nálunk is... Addig lehet, hogy alszok egyet.

Hamar munka ritkán jó

Tegnap csaptam le egy (számomra) új Boci csoki különlegességre, ami lime (zöldcitrom) ízű krémmel töltött étcsokoládé. Izgalmasnak hatott a párosítás és meg kell mondjam, finom csokiról van szó, minőségi érzetet kelt az ízeknek ilyenformán való párosítása. A minőségi termék egyik ismertetőjele a csomagolás is: azt meglátva már lehet érezni, hogy mire számíthatunk azon belül. Jelen Boci csoki csomagolásával nincs is baj – legalábbis első látásra –, ugyanis teljesen normális, étvágygerjesztő, a színekkel az ízekre utaló, a márka formajegyeit megtartó műanyag csomagolásról van szó.

Étcsokis-zöldcitrom ízű Boci

Tudom, hogy legtöbb esetben semmi értelme (főként nem vagdalt húsoknál és egyéb húsipari termékeknél) elolvasni a csomagoláson az összetevőket és egyebeket, nekem azonban majszolás közben éppen nem volt más dolgom. Miközben a lime savanykás íze éppen násztáncát járta ízlelőbimbóimon az étcsokoládé kesernyés-fanyar, ámde jelen esetben a szokásosnál érezhetően édesebb ízével, kiolvastam a csomagolást, és megakadt a szemem ezen-azon. Kezdem mindjárt a jobb alsó sarokban:

Íz illisztráció

Hát, van az úgy, hogy az ember elír valamit egy blogon, de egy csoki csomagolásán? Már mégiscsak! Innentől kezdve hozzáfogtam vadászni a hibákat és még kettőt találtam, a csoki csomagolásának hátoldalán. Megtudtam például, hogy a csokiba nem krém, hanem kérm van töltve, ehun ni:

Kérmmel töltött

Az egyébként Csehországban készülő, ámde ízig-vérig magyarnak tűnő csokoládét nem csak magyarok fogyasztják, így szükség volt a termék összetevőinek, energiatartalmának és napi ajánlott beviteli értékeinek angolra fordítására is. Az angol szövegben azonban megint csak kapkodtak, a depending szót sikerült két n-nel leírni. Így még a Google Fordító se fordítja le.

depennding

Hát, három hiba egy csomagoláson azért elég szép szám. Érdekes egyébként: az ember azt gondolná, hogy az ilyen kötelező feliratoknak előre megvan a sablonja és csak a színeket, betűtípusokat írják át a grafikusok. De nem: más ízű Boci csokikon a depending helyesen van leírva (barackos-kekszesen biztosan), szóval ezt vagy újra gépelik minden egyes új csomagolásnál, vagy a cseheknek volt kiadva házi feladatba a szöveg gépelése és ők rontották kicsit a magyart, bár a helytelen angol akkor is eléggé szarvas hiba.

Nem mintha ez bármit is levonna a termék élvezeti értékéből, mert az nagyon finom. :)

(Ui.: remélem, hogy nem írtam el semmit. :))

Én és a Linux Mint

Évekkel ezelőtti próbálkozásom volt, hogy meghódítsam az Ubuntu Linuxot, de akkor nem jártam túlzottan sok sikerrel. Most azzal próbálkozom, hogy kis teljesítményű gépen hajtsam igába a Linuxot, ami jelen esetben nem az Ubuntu, hanem a Mint Linux. Elviekben valahol és valamikor ő is Ubuntu volt, de aztán kicseréltek, változtattak, optimalizáltak, így egy mentalevél-könnyű rendszer lett belőle. Valahogy mindenáron azt várom ettől az operációs rendszertől, hogy a szerény hardverhez szerényen nyúlva gyors reakcióidőkkel élménnyé tegye a kis számítógépen való munkavégzést és győzzön meg engem arról, hogy a Linuxnak igenis van helye az operációs rendszerek piacán és ne érezzem azt egy hét elteltével, hogy nekem ez nem kell. Ha sikerül neki, akkor pozitívan nézek a jövőbe, ha nem: akkor újabb 3 év múlva próbálkozom megint. :)

Linux Mint

Tesztkörnyezet
Tesztünk alanya egy Acer Aspire D250 netbook. A három éves architektúra alap kiépítésben tengeti mindennapjait: 1,6 GHz-es processzor, 1 GB DDR2 RAM 667MHz-en, 160 GB háttértár (a Linux 30 GB-ot kapott). A teszteléshez a Linux Mint 14-es verzióját használtam, jelen pillanatban ez a legfrissebb kiadás, ami egyszerűen, minden különösebb utánajárás nélkül letölthető.

Telepítés
A Linux Mint telepítéséhez egy kis csavar kellett: mivel a laptopnak nincs DVD-meghajtója, ezért egy pendrive-ot kellett megerőszakolni ahhoz, hogy a telepítőt reá lehessen kopírozni. Az UNetbootin rendkívül hasznos társnak bizonyult a kérdésben, segítségével tényleg minden extra tudás nélkül készíthető Linuxos boot-pendrive (ellentétben a Windowsok relatíve bonyolult pendrive-ra pakolásával). A telepítés maga kb. fél órán keresztül zajlott ezen a gépen: felismerte, hogy Windows 7 lapul a számítógépen, telepítette magát mellé másodlagos operációs rendszerként, de természetesen az indítandó operációs rendszer kiválasztásánál már maga a Linux áll a sor elején. Az első indítás után telepítettem a frissítéseket és a nyelvi csomagokat is, amik kb. egy újabb fél órát vettek igénybe, ezt követően pedig birtokba vehettem magát a rendszert.

Első benyomások
Legelőször feltűnik az akkumulátoros üzemidő rendívül kedvező növekedése. Ugyan a rendszer maga legtöbbször 1 óra 45 percre saccolja be az üzemidőt, nem túl intenzív használat mellett ez simán 2 óra fölé megy. Erőteljes, fél óráig tartó, teljes képernyőn futó flash játék WiFi-kapcsolattal Windows alatt az akkumulátor 60%-át elviszi, itt ez 32% volt. Ez mindenképpen pozitív. Legalább annyira, mint az üresjáratban 2-3%-os processzor-kihasználtság és az elfogyasztott, mintegy 150 megabájt memória, amit Windows alatt (aktív víruskeresővel, mondjuk) sem sikerült 580 megabájt alá szorítani a legpuritánabb megjelenítési móddal sem.

Mobilnetes tapasztalatok
Hogy a véletlenek összjátéka, vagy sem, nem tudom, mindenesetre Linux alatt sikerült egy internetes fórumban való aktív keresgetést élvezhető keretek között lebonyolítani úgy, hogy mindössze egy 64kbps sebességű mobilnetes kapcsolat állt rendelkezésre, kissé szakadó térerő mellett. Télvíz idején, amikor a fák lombjai megritkulnak, mindig jobb az elhagyatott, mondjuk úgy: árnyékolt területeken lévő mobilnetes kapcsolat, de ez a Windowshoz képest sokkal jobbnak bizonyult, persze azt nem tudom megmondani, hogy vajon tényleg a kapcsolati sebesség, az optimalizált Chromium böngésző, vagy csak a Linux ereje volt a dolgok hátterében. Mindenesetre a szenvedés, ami a mobilnettől a már említett árnyékolt helyen Windows alatt teljesen „megszokott” volt, elmaradt.

Pár nap után
Folyamatos tesztelésnek vetettem alá a Linuxot: 4 napon keresztül többször volt hosszabb és rövidebb időre bekapcsolva a számítógép és állandóan hibernálással meg készenléttel kapcsoltam ki. Készenlétből olyan rövid idő alatt kapcsolt be, hogy az volt a gyanúm, hogy talán le se állt a számítógép, csak a képernyő volt kikapcsolva. De nem, a gép valóban alvó állapotban (vagy ahogy a Linux Mint hívja, felfüggesztve volt.) A hibernálás is gyorsabban működik, mint Windows alatt, bár itt csak 1-2 másodperces különbségeket lehet mérni. Azért mégis más, mert nem töltöget rögtön a gép a hibernálásból való visszatérés után, hanem csendben várja, hogy történjen valami, így a munka sokkal gördülékenyebb. Már most ott tartok, hogy nem vagyok biztos benne, hogy ez az oprendszer ennyire jó erre a kis gépre, és nem értem, hogy eddig miért nem volt telepítve... Azt azonban továbbra is nehezen tudom megszokni, hogy egy szövegmezőbe kattintva nem jelöli ki annak tartalmát, folyamatosan nyomkodni kell a CTRL-A-t. De lehet, hogy van erre valami módszer, csak még én nem jöttem rá. (Később rájöttem, dupla kattintás.)

Ami nem jött össze
Gondoltam, ha már ilyen jól összebarátkoztunk, semmi akadálya se lenne annak, ha a frissen összegyűjtött dolgaimat egy projektoron mutatnám meg a nagyközönségnek. A Linux szuperül fel is ismerte, hogy Benq projektor van a számítógéphez csatlakoztatva, majd megkérdezte, mit is szeretnék tenni: saját kijelzőt használni, a projektort használni, vagy a netbook képét egyszerre mutatni a kijelzőn és a projektoron is. Én ez utóbbi választottam, mire válaszul egy bazi nagy fekete képet küldött a projektorra, a kijelzőre pedig egy félig elkészített ablakot. Innentől kezdve az egérmutató mozgása szépen látszott a projektoron, de a tényleges képből semmi sem látszott. A kijelzőn maradt a félkész ablak, nem maradt más hátra, mint a leállítás Power gombbal.

Miután a Windowsos cuccaimra szimbolikus linkkel hivatkoztam a /etc/fstab állomány szakszerű szerkesztgetése után, a Linux minden egyes indulásakor az eszköz csatolási hibáját jelenítette meg abban az esetben, ha a Windows hibernálva volt. Értem én a védelem célját, csak nekem ez mégsem volt megfelelő, így visszaállítottam az eredeti állapotot. Most, úgy néz ki, jól működik és nem variál a csatolási pontok inkonzisztens volta miatt, hogy ilyen szépen fogalmazzak. :)

Mindent összevetve
Azt kell mondjam, hogy a Linux Mint beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nem panaszkodott és nem akadozott a gépen, stabilan tette a dolgát, és ami egy ilyen kis teljesítményű számítógépnél fontos: mindezt nagyon kevés lemezművelet mellett tette. Tehette, hiszen sokkal több szabad memóriát hagyott magának, mint a Windows, így hatékonyabban tudta végezni a dolgát. Mindennapos használatra: internetezésre, egyszerűbb dokumentumok készítésére, zenehallgatásra tökéletesen megfelelő társ, komolyabb munkákat meg egy ilyen kis laptopon amúgy se végez az ember a korlátozott erőforrások miatt. Felismerte a hálózatokat, a hardvereket, telepített mindent automatikusan, ami szükséges. A rendszer lelkébe ásni itt már kissé érdekesebb, több szakértelmet kíván, de átlagos felhasználó úgysem fog belemászni. Leszámítva pár olyan dolgot, ami csak a Windowsos megszokások miatt nem tetszik, tökéletesen megfelelő, még asztali PC-n is megállná a helyét azoknál, akik nem kimondottan játék-mániások, ahhoz ugyanis (emuláció ide vagy oda) Windows kell.

Mindig csak a játék

Holnapra várható az új Tomb Raider megjelenése, így aztán ma még szabad az estém, holnap már egészen biztos, hogy nem lesz az. Mint fanatikus fogok sorban állni a szoftverüzlet előtt kígyózó sorban ;) és várom, hogy végre megkaparintsam az áhított játékot. Vagy nem pont így lesz, de a lényeg, hogy valahogy holnap hozzá kell jutni a játékhoz és éjt nappallá téve kell átverekednem magam az új kalandokon.

Holnap...!

Egyébként is túl sokat játszom mostanában, aminek meg aztán semmi látszatja nincs. Viszont telik vele az idő piszkosul. Mobilon most nagyon megy a Hill Climb Racing, ez a játék annyira jól sikerült, hogy nem lehet letenni, folyamatosan nyüstölöm a telefont, ami meg merül, mint állat, de akkor is, még egy pályát, csak még egyet meg kell csinálni. Néha még szünetben is játszom. Amúgy meg a többi gép előtt töltött időben a régebben már említett böngészős játékokkal játszom, mert arra jut idő, meg mindig kitalálnak valamit a fejlesztők, hogy a számítógép elé csábítsák az embert. Most pl. az általam gondozott városban is megjelent a tűzoltóság és folyamatosan tűzeseteket oltok, amikből értékes érméket kapok, amik még értékesebb nyereményekre válthatók be. Állandóan be vagyok jelentkezve, hátha éppen akkor üti fel a fejét egy-egy tűz, akkor csap le a hurrikán, vagy következik be bármi, amitől megmenthetem a lakosságot, így jutva előrébb a játékban.

Gyönyörű tűzoltóságom – a biztonság érdekében

Egyébiránt pedig, ha minden kötél szakad, itt van a Cities XL, amire nincs annyi időm, amennyi jó volna, ha lenne, mert mire odajutok, hogy újra játsszak vele, hát a felét elfelejtem annak, amit a tutorialokban tanultam, de sebaj: egyszer majd eljön a kánaán és ezzel is tudok játszani az összes többi játék mellett. Arról meg már nem is beszélek, hogy van egy kalandjáték, amit elkezdtem, de hetek óta nem játszom vele és a Diffy 3 fejlesztése is megtorpant a 62. szinten, de előbb-utóbb majdcsak jut mindenre egy kevés idő.

Búcsú a téltől

Már hetekkel ezelőtt elterveztük, hogy ezen hét pénteki napján végre hazalátogatunk. Hazalátogatásunk mindig kalandosan telik, főleg azért, mert olyan útviszonyok között kell haladni, amire már jelzőt sem lehet találni, gyakorlatilag az útburkolat szétveri a kocsit. Ha valaki még emlékszik arra, hogy milyen időjárás volt pénteken, talán nem lepődik meg azon, hogy mindez nagyon izgalmas havas esővel, majd később igazán sűrű havazással volt megfűszerezve.

Az első pár kilométeren minden lyukat kikerültem, mert vízzel megtelve nem lehetett tudni, hogy melyik mély és melyik nem az. Közeledve a Tiszához megálltunk a "kispiros" vasútvonal éppen előttünk lezárt sorompójánál. Egy olyan vasúti hídon kell áthaladni, amely vonat- és autóközlekedésre egyaránt alkalmas. 10 perc várakozás után áttekert biciklivel a sorompókezelő és lezárta a másik oldal sorompóját is. Majd visszatekert oda, ahonnan indult, a híd másik oldalára. Ezt követően 10 percig vártunk, amíg a kis piros vonat áthaladt csigalassúsággal a síneken, majd kisvártatva felnyílt a szembe jövők sorompója, tehát újra ők mehettek, majd csak ezután, összesen kb. 25 perc várakozás után nyílt fel megint a sorompó, aminek köszönhetően újra elindulhattunk és nagy nehezen felkaptathattunk a Tisza gátjára. Egy táblán jelezve van, hogy "10 percen túl is zárva tartható", ezt valaki mókásan még egy nullával megtoldotta. :)

10 percen túl is zárva tartható
(szeptember végi fotó, a híd másik oldalán, innen indult biciklivel a sorompókezelő)

A gáton haladva a kocsi ide-oda csúszkálása is erősítette bennünk azt, hogy talán nem a legjobb döntés volt most elindulni hosszú utunkra. A 35 km/órás csúcssebesség és az, hogy 100 méterre se lehetett ellátni a sűrű havazás miatt, igazán hosszú, beszélgetős hazautat sejtetett. Ahogy haladunk ott a téli csendben, egyszer csak látjuk, hogy a puszta közepén, a nagy semmiben valami nagy kiterjedésű dolog van az úton. Mint egy sötét felhő. Majd egyre közelebb érve kibontakozott előttünk az, amiről eddig úgy gondoltam, hogy csak a vígjátékok egyik kedvenc fogása. 

Természetes úttorlasz

Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy egy csapat bárány legeli a havas aszfaltot előttünk, pedig tényleg így volt: ott álltak csoportban és nem voltak hajlandóak megmozdulni. A ritmikus, valamint a hosszú, egyértelmű dudálás egyike sem hozott látványos eredményt, egyedül az tűnt jó megoldásnak, ha közéjük hajtok. Igaz, hogy egyik-másik jószágot a kocsi tolta arrébb, de megértették, hogy mit akarok és elindultak lefelé a gát oldalán. (Ezekkel egyébként se egy juhászkutya, se egy juhász, se senki nem volt, még a legközelebbi tanya is kilométerekre volt onnan.)

Hát így jártunk, hatvan kilométer 2 óra alatt, varázsos teljesítmény kis országunk közútjain. Nyilván ahogy hazaértünk, már javában olvadt a hó és pár óra alatt nyoma sem volt. Tőlünk így búcsúzott a tél.

Gizel nénéd szabadulása

Na, hát csak jobb mán itten, la, a tisztaszobán, nem-ë, lelkëm? Aszittem sosë az életbe së gyövök el onnat, de csak addig fordúgattak az események, hogy  muszaj vót nékik éngëmet utamra engednyi. Elsorolom hogy vót, addig szürcsöjjed eztet, nesze, vëgyed el. Van benne kis rum is. Szíjjogassad.

Na, mán hónapok óta ültem a Vörbéccsbe, Isten lássa lelkëmet, tán kez'tem is vón' mësszoknyi. Hiába vártam én aztat, hogy gyün majd a fogalmazvány a plebánostú, sëmmi së érkëzëtt. Állítólag ollyannyira mësszaporodtak a tëendői, hogy nem tudott ű időt szakítni énrám. Ezt së értem: máskor annyi mondanivalója van vasárnap, hogy kibeszéli a tehénbűl a bornyút, most mëg csak ëgy csëpp kurta levelet írt nekëm, hogy a fijam sëhogy së akarja, hogy innen kigyőjjek. Hát de én attú csak akartam. Csakhamar telefonvégre kaptam, de csak bagadozott, hogy így Gizël, mëg úgy Gizël. Sárga fődig lëhortam, úram Jézus de szígyëllëm: joggal këllëtt utána húsz miatyánkot mondani, de rëttenet elmontam mindënnek, hogy amíg a lëcsot vittem, mëg a pampuskát, addig jó vótt Gizël, most mëg hogy tënni kéne valamit, hát nem leli a módját mëgfele? Végtire oszt' magamba fordúttam, két hétig ki së gyöttem a szobábúl, amúgy is szakatt az esső.

De ëgyedű lënni nem tuttam. Mer' ugye párba vóttam állítva a Rozëllával, az mëg feszt ottan tüsténkëdëtt, mindég vótt valami tënnivalója a szoba körűl. Mán a politúrt lëradírozta a vánkosrú, annyira takarított, mire oszt' nagy nehezen kibökte, hogy azé' sërtepërtél, mer' attú tart, hogy kárt tëszëk magamba, nagy bánatomba'. Mënnyugtattam osztan, hogy së a sëmmirekëllő mënyem, së a fijam, de még ez a vézna plebános së éri mëg aztat, hogy magamra húzassam a rögöt! Mer' mindég Dezső jár az eszëmbe: mëmmonta akkor, amikor mëmműtötték nyócvannégybe, hogy az élethë këgyetlen módon këll ragaszkonnyi. Én së hajítom mán el akkor magamtú, akárhogy is fordúl a sorsom. Majd ha mán ollyan beteg lëszëk, hogy csak a szëmemet këll lëfognyi, akkor tán, de addig sëmmiképpen së.

Rozëlla këgyetlenű rítt, aszittem a szëme kifolyik, mire életëmnek a történettyit végigsoroltam. Térűt-fordútt ëggykedvűségibe ott napokig, mire oszt' ennyit szótt nekëm ëggy este, lëfekvés előtt (éppen a Szentírásba merűttem el):

– Gizël, ki akarol-ë jutni innet?
– Nekëm más vágyam sincsen, az szentigaz.
– No, akkor mámma este el në aluggyá méllyen! – aszongya.

Evvel oszt' lëótotta a tungszramot.

Pislogtam én ëggy darabig a sötétbe, elcsëndësűtt az egész Vörbéccs, el is aluttam, ahogy këll, nyomott a Gektizál cudarúl. Ménkű nagy csattanásra ébrettem, maj'nem mëgátt a pöszmétërëm: ez, mint valami kísírtet, úgy ahogy vótt, pongyolába kimászott, lëverte a virágálványt, de nem zavarta, osont kifele, oszt' hallom, hogy a szomszédba a Józsit ébreszti fëlfele. Csëpp idő múva merejű csënd. Së halk kopp, së zörej. Ëccër csak léptek nesze, gyön vissza Rozëlla, hallom a lúdtalpjának a csattogássát a folyosórul, aszongya: őtözzé Gizël, szëggyé össze mindënt, de lámpát në gyúccs, mer mëgbukunk! Na, a nagy fekete sötéccségbe ottan rámolok, he. Lëesëtt mindën a kezembű, vert a verejték, nem leltem a kendőmet, tapogattam mindënt, mint tót a hajnalt. Nagysokára oszt' ott áttam a kuffërral, oszt' vártam, hogy valami lëgyën. Ëccër csak a Rozëlla mëgint gyön: osonnyunk, aszongya! Elindúttunk a folyosón, de ez ollyan tempót diktátt, hogy mondom ájjá mëg, Rozi, mer' mënten elhajítom magam a kockakőre, oszt' tapottat së tovább! Rëttenet sötét vótt, de láttam, hogy eeez, mint valami erőbajnok, úgy fëlkapta azt a ménkű nehéz kuffërt, hogy csak lestem rajta, aszonta: në ájj mëg Gizel, mingyán a célná vagyunk. Hova visz ez engëm? – gondoltam. Kimënünk az udvarra, a háccsó üvegës ajtó akkorát zörrent, hogy tán még Dezső is hallotta – szëgény uram a sírjába forgott, ha látta, hogy szökök elfele.

Köd vótt odaki, az udvari lámpák fényibe csak a sziluëttëket láttam, de kűsűbb azt së. Ott áttam ëgyedű, oszt' mán azt së tuttam, élek-ë vagy halok. Hideg vót, he, maj' mëffagytam ott, pedig barhétt, lajbi, minden rajtam vótt, nem mondhatom, hogy gálába vótam. Irdatlan dágvány az udvaron, heee, bokáig süllyettem. Hozzáfogtam vóna mán éppen ordítnyi, mikor nagy fényësség tárútt elejbem, na, Gizël, gondoltam, víged lëssz most, ennyi vótt, lëfőzted az utolsó kávét, elgyött a végítílet. De oszt csak kibontakozott a nagy ködbe ëggy csíborszínű kisótó, amit a Jóska vezetëtt a szomszéd szobábul. Rozëlla intëgetëtt az ablak mëgűl, hogy szájj bë, Gizël! Úgya, mondom, annyi az nekëm, szërinted, mëg së bírok mozdúnyi! Ekkor kigyútt a fény az egész Vörbéccsbe, mëgneszëltek valamit! He, ezëk mëg közbe ketten tuszkoltak be a hátsó ülísre, assë tuttam hun vagyok! Józsit pofán vágtam, mer' szërintem nem këllëtt vóna annyiszor a faromat fognija, ahogy dúrt az ótóba bëfele. Kérdezték hun lakok, elismétëlgettem vagy háromszor, Józsi mëllódította a gépjárművet, oszt' ëccër csak fërtályóra së këllëtt, ott vótunk a kapum előtt.

Hálákottam nekik, montam: győjjönek bë, igyanak valami erősset-édeset, csak tanálok a sëzlony ágyneműtartójába véletlenűl valamit, de ménkű szabadkoztak, mëntek visszafele, mer űnékik szërződéssök van, nem gyöhetnek csak úgy kifele, főleg nem éjnek idejin. Azóta oszt' nem tudom, hogy mi vótt, hogy vótt: álítólag aszonták bent, hogy felelőssígem tejjes tudatába elgyöttem, kaptam rulla kűsűbb postán papírt, hogy ápollásomat mëgszüntetik, bódogúljak, ahogy gondolom, nem válalnak értem garanciját. A fijam is gyött vóna valamelyik nap, mer' gondolom néki is mënt a papír, itt dudátatta az ótót vagy ëggy órán kërësztűl, de nem nyittam ajtót, még a függönyt is bëhúztam, oszt' jó hangosra vëttem a kosútot, në is hajjam! Kéccër elmonta a hírëket, mire lassabbra vëttem, akkor mán nem vót ott a fijam, este is lëtt. Cefetű haragszok rája, a mocskossa, maj' számollunk míg.

Hát oszt' így sikerűtt kigyönnöm az otthonbú, lelkëm, magam së gondoltam vóna, hogy illyen kalandba lëssz részëm még vínsígëmre. Azé' jó itthon: rá nem nézëtt vóna sënki sëmmire, ëtte a por az egísz mindënséget, alig győztem kitakarítani mindënt. De mán most oszt rend van, látod. Fánglinak lökött a szomszéd mindég valamit. A bestye. Na, jóvan, elíg lëssz mán, nem kapol többet, tëszëm vissza a sëzlonyba. El në mongyad sënkinek amit elsoroltam, a plebános së tuggya, csak sejti, de vele së szólok most ëggy darabig, hagy gondolkozzon a vín szentfazík. Csókollak bennetëket, maj' gyövök még, addig oszt' në përnahajdërkoggyatok!

Gizël

Heti aktuális

No, egy kicsit el vagyok maradva a blogolással, de igyekszem behozni a lemaradásomat. Annyi minden történt, hogy egész egyszerűen nem volt erőm, kedvem és idegzetem a gép előtt komoly dolgokkal foglalkozni. Most megosztom mindenkivel dióhéjban, mi az, ami az elmúlt hét alatt történt.

Komolyabb fordulatot vett a Diffy fejlesztése: túl vagyok a 60. pálya elkészítésén és mondhatom, igazán remek különbségeket találtam ki nektek – remélem, mindenki várja már a játék megjelenését. Én nagyon, de még 40 pályát el kell, hogy készítsek, a 100. pályára extra sok különbséget tervezek, ami megfekteti a rendszert, de majd meglátjuk, hogy végül hogyan is alakul. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a játéknak hivatalos weboldala is van, aminek fejlesztői blogjából és a Letöltések szekcióból értesülhettek arról, hogy hol tart a játék fejlesztése. Érdemes felkeresni! :)

Időközben ránéztem már, hogy a Reason-nek (amivel a játék zenéje készül) jelent-e meg frissebb verziója, majd meglepetten tapasztaltam, hogy még 2010-ben... egy kicsit el vagyok maradva a szoftverek frissítése terén, így az utóbbi héten ez is napirenden volt, évekkel ezelőtti verziókat cseréltem le képszerkesztőből, videovágóból és hasonló szoftverekből. Most egy kicsit megint az élvonalban vagyok. A Reason-re visszakanyarodva: legnagyobb újdonsága két eszköz, az egyik egy Kong nevű dobszekvencia-tervező, a másik pedig egy Dr. Octorex nevű eszköz, amivel különböző ismétlődő mintákat, főként ritmusokat pakolhatunk a nótába viszonylag egyszerűen. Nem csak állatul néznek ki, iszonyat jó gyári mintákat adnak hozzájuk, amiket a végletekig lehet torzítani és változtatni, eszméletlen jó ritmusokat kicsikarva így belőlük.

Kong és Dr. Octorex

Érdekes egyébként, legutóbb akkor váltottam Reason-verziót, amikor a Diffy 2 készült, úgy látszik, ez már szokásommá válik. :)

Cities XL

Ha már a szoftvereknél tartok, akkor egy kis játék is belefér. Annyit mondhatok, hogy régi vágyam teljesült: megjelent egy szuper várostervező játék, a Cities XL, ami majdnem olyan, mint a SimCity, de mégsem. Jelenleg még ismerkedem az oktató pályákkal, de előbb-utóbb majd profi várostervező válik belőlem. Annyira jó, hogy le lehet menni az égből egészen a földig, és előttünk mászkálnak, gördeszkáznak meg kocsikáznak a városlakók. Olyan valami ez, amire egy SimCity rajongó egész életében várt és végre megkapta: bejárható a város, végigmehetünk az utcákon, szétnézhetünk a városlakók életében. Szuper a látvány, de hogy a játékélmény milyen lesz, majd kiderül.

Szolgáltatóváltás terén is vannak fejlemények: a nyalóka-szakaszban vagyunk, ugyanis az új szolgáltató úgy tudja, hogy itt nem szünetmentes szolgáltatóváltás, hanem új bekötés történt, sőt szerintük itt komoly kábelezési munkák is folytak. A hűséges olvasó tudja, hogy ez nem így volt, de mindegy, így most kapom a számlát az újtól is, meg a régitől is, mivel az meg nem tud arról, hogy már más szolgáltat. Ma legalább egy órát telefonáltam el velük, mire megértették, hogy én mit akarok és mire én megértettem, hogy ők sajnos nem tehetnek semmit. A réginek elmondtam a szomorú, ám de szép ívű történetemet, mire közölte, hogy oké, de ezt írjam már le, és úgy küldjem el. Egyszerűbb lett volna, ha azt mondja, hogy ne szóljak egy szót se, csak írjam le... nem kellett volna kétszer elmondani. Az új sűrűn elnézést kér, egy havi internet-szolgáltatás díját elengedi, de nem lennék meglepve, ha a számlán ez a kedvezmény már nem szerepelne. Extra adag nyalóka volt a nap végén, amikor fél órát álltunk sorba a T-Home üzletében, hogy megvizsgáljuk, mi is van akkor a postaládába gyűrt szerződésben, mire közölték, hogy ez itt nem T-Pont. Vizsgálgatni meg csak ott lehet. Így tulajdonképpen semmire se jutottunk. Kíváncsian várom a folytatást, a reakciókat a szolgáltatók részéről, lesznek-e jófejek, vagy nem... Majd szépen sorban leírok mindent.

(Nem annyira) SuperShop

Minden elköltött 200 Ft után 1 SuperShop pont jár a SPAR és INTERSPAR áruházakban.

Csak nem ma.

Újra T-Home ügyfél vagyok

Amint azt már január 16-án, Szolgáltatóváltás című bejegyzésemben közzé tettem, újra leszerződtem a T-Home-mal, annak reményében, hogy immáron stabil kapcsolatot kapok a többiekhez képest sokkal jobb áron. Nos, a szolgáltatáscsomag megrendelése január 12-én történt, utána szinte alig tűnt fel az a 19 naptári nap, amit várni kellett arra, hogy megjelenjen nálunk az első szerelő. Jöttek is két körben. A déli 12 órára egyeztetett randevú már 10 óra felé elkezdődött, jelezte az előőrs, hogy ők itt vannak és akkor jönnének befelé. Kis rendezkedés után sikerült hazajönnöm és láttam, hogy a háromfős különítmény hatalmas szúrófegyverekkel felszerelve akar jönni ide rendet vágni a kábelek között. Először csak finoman érdeklődtek afelől, hogy "hol a net", hol a tévé, meg hogy is van itten a dolog, majd meglepetten tapasztalták, hogy – mint ahogy egy jó háztartásban lennie kell – itt minden kábel a helyén van, átmegy a másik szobába is a hálózat, szóval gyakorlatilag akkor ők most végeztek is, és hát akkor írjam alá a munkalapot. Aláírtam. Azt azért megkérdeztem, hogy ha a másik szobában switch-csel osztom szét a jelet a számítógép és a TV között, akkor az működni fog-e? Erre egy kissé borostás, gyerekcsináló bojtos sapkát viselő, zöld ruhás figura közölte, hogy az úgy biztos nem fog működni, mert a switch "leveszi a jelet". Hát, ha leveszi, gondoltam magamban, majd húzok át egy másik kábelt, bár nem igazán értettem, hogy miért is kell közvetlenül a routerben lennie az egyébként célszámítógép set-top-box kábelének.

Kisvártatva megérkezett egy másik szerelő (a Laci), aki hozta a beltérit és a tudást ahhoz, hogy a rendszer immáron a modem-router kombó resetelése után is életre keljen. Az itt töltött ideje alatt végigvártuk a set-top-box és a router újraéledését, aztán nem volt ADSL jel, aminek következtében be kellett, hogy menjen a központba intézkedni, mert telefonon csak zenéltek neki szívhezszólóan. Addig én ittam egy kávét. Ahogy az ADSL jel megjött, a Laci is betoppant és beállított nekem mindent, úgy, ahogy kell. Majd bemértük a 20 megabites maximumot nyújtó internet-csomagom sebességét és meglepetten tapasztaltam, hogy az érték 10 megabit. Ja, hát persze, megy odaát a tévé, kapcsoljuk ki a beltérit. Kikapcsoltuk, így mindjárt 13,9 volt, ami azért az eddigi 15,5-höz képest csúnya visszaesés, még akkor is, ha olcsóbb a net, mint eddig volt.

A set-top-box, ami készenléti állapotban is fűt rendesen,
bekapcsolva pedig közel 4 megabitet csippent le a sávszélességből

A TV minőségéről ejtenék itt egy pár szót. Hozzá kell tennem előtte, hogy nem vagyunk nagy tévénézők, így semmiféle igényes csomagot nem rendeltünk: nincsenek HD csatornáink, csak sima hétköznapi csatornák, amiket néhanap egy-egy unalmas estén nézni tudunk. Nos, bekapcsolás után jól látszik azért, hogy interneten streamelt adásról van szó, mivel a részletek teljesen el tudnak mosódni, ha az ember közelről nézi a képet. Az erős tömörítést főként a "konfettis" jelenetek sínylik meg, ilyenkor négyzetrácsosra szalad a kép, illetve három órás folyamatos tévézés során tapasztaltuk azt, hogy leesett a bitráta kb. 8 kilobitre és az egész kép full "kockás" lett, aztán ez magától vissza is állt pár másodperc eltelte után. De érezhető azért a tömörítés, bár tisztes tévénézős távolságból nem tűnik fel. Hardcore tévénézőknek, ha megkérdeznék, én egyáltalán nem ajánlanám ezt a fajtát: szerintem ez alkalmi tévénézésre való, nagy minőséget nem kell várni tőle, mondjuk ez az árán is tükröződik.

Nyilván, ahogy kell, a net sebessége miatt már a szolgáltatás első napján írtam az ügyfélszolgálatnak, hogy ezt így akkor hogy is gondolták, remélve, hogy nem azzal jönnek nekem, hogy a garantált 10 megabit megvan és tulajdonképpen fogjam be a számat. Eddig semmiféle visszajelzést nem kaptam, ámde nem is telt el még 19 nap, mindenesetre nem fogom ennyiben hagyni a dolgot, hiszen 2 év hűséget készülök éppen kötni velük. Remélem, hogy összekapják magukat, bízok bennük, aztán majd meglátjuk, hogy mit dob a gép. A fejleményekről majd beszámolok.

Újra támad az utca népe

Majdnem napra pontosan két éve volt, amikor koponya-CT leletek és filmek landoltak az udvarunkon. Akkor egy kicsit meg is borzongtam azon, hogy az utca népe miket be nem dobál hozzánk. Fel is merült a kérdés: mi jöhet még? Azóta volt egy fél szál füstölt kolbász a járdán, amit a szomszédunk talált és amit Paplan macska rendkívül jó szájízzel fogyasztott el napokon keresztül. Ma pedig egy kicsit tovább megyünk.

Reggelre leesett a hó, és ahogy munkába haladtam, felfedeztem egy érdekes buckát a járda mellett, aminek akkor nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Aztán hazafelé jövet az olvadásnak köszönhetően egyre inkább kirajzolódott, hogy szemetelésre hajlamos embertársainknak mi húzta annyira a zsebét, hogy feltétlenül a járda mellett kellett, hogy eldobják azt. Íme:

A járda mellett hever, a hóban

Így van, pontosan. Jól látjátok. Ez, barátaim, nem más, mint egy szebb napokat megélt, békebeli 17"-os CRT monitor, aminek úgy látszik már senki nem vette semmi hasznát, ezért így a járda mellé lökték a szerencsétlen berendezést.

Nem fut már a képernyővédő

El nem tudom képzelni, mi lehet az az ok, ami miatt valaki úgy dönt, hogy egy monitort dob el az utcán, ami darabokra törve várja a sorsát az olvadó hóban. Érdekes ugyanakkor, mert ez a monitor pontosan ugyanolyan, mint amelyek pár éve iskolánk egyik számítógéptermében voltak... lehet, hogy csak véletlen?

NFC (Near Field Communication)

A történelmi hűség kedvéért (ha már Napló a Napló) le kell írnom, hogy életemben először két hete láttam PasPass bankkártyát akcióban. Aki nem tudná, hogy mi is ez, annak röviden összefoglalom a lényeget. 

A technológia logója -
látod benne az N, F, C betűket? ;) 

Létezik egy kommunikációs szabvány, amit NFC-nek (Near Field Communication) hívnak. Ez arra hivatott, hogy elektronikus eszközök (jellemzően kis méretű, mobil eszközök) egymástól pár centiméterre helyezve adatot tudjanak cserélni egymással. Az, hogy az adatcsere csak pár centiméterről történik meg, a rendszer lényeges pontja, ugyanis így nem lehet véletlen, hogy az eszközöket valóban közelíteni akartuk egymáshoz, tehát engedélyt adtunk az adatcserére. Ilyet használunk pár év múlva, amikor majd az okostelefonunkon futó videó képét a TV távirányítójához, vagy a TV kávájához közelítve tudjuk megjeleníteni a TV képernyőjén is. 

Egyelőre az újabb fizetési megoldások között találkozhatunk az NFC technológiával. Ezt PayPass-nek is nevezik és a lényege, hogy egy bizonyos keretig (ez nálunk Magyarországon 5.000 Ft) úgy fizethetjük ki egy üzletben a vásárolt árukat, hogy a bankkártyánkat a terminálhoz érintjük. Az NFC technológia előnye, hogy bár lassú a kommunikáció a két eszköz (bankkártya, terminál) között, az azonosítás rendkívül gyorsan végbemegy, így egy pillanat alatt fizethetünk. Nincs kártyabedugás, pin-kód beírás, várakozás, várakozás, várakozás, nyomtatás, aláírás (megjegyzem, ez a folyamat pár éve, sőt talán még ma is teljesen normális és elfogadható szinte mindenki számára), hanem csak egy csippanás, utána köszönjük, hogy nálunk vásárolt. 

A rendszer azért működik olyan gyorsan és azért lehet csak relatíve kis összegig használni, mert (egyszerűsítve) az üzletben lévő terminál nem ellenőrzi azt, hogy a kártyához tartozó számlán van-e megfelelő összeg, vagy nincs. Ő minden esetben úgy veszi, hogy a kártya fizetőképes, ha mégsem, azt majd a bank utólag behajtja rajtunk (mínuszba megy a számlaegyenlegünk). 

Ha már internetszolgáltatót váltottunk (aminek, megjegyzem, így 2 hét elteltével még semmi jele se az új, se a régi szolgáltató oldaláról), nem hagyhattam ki, hogy őskövület-korú (10 éves) folyószámlacsomagomat egy frissebbre cseréljem, amelyhez egyrészt virtuális bankkártya tartozik, amely lehetővé teszi az internetes vásárlást amúgy hitelkártya-módra, másrészt pedig a főszámlához PayPass kártyát adtak. Ez utóbbit még csak tegnap küldték el (postán), így nem érintettem még egyszer se semmilyen olvasóhoz, de előbb-utóbb alkalmam nyílik rá, ugyanis azokban az üzletekben, amelyekbe járunk, már hónapokkal ezelőtt megjelentek a PayPass-os olvasók. 

Pár év és bankkártya se kell: a tavalyi év csúcs mobiltelefon-modelljeiben már ott figyel az NFC technológia., a Google pedig folyamatosan fejleszti a Google Wallet szolgáltatást. A telefonunk terminálhoz való érintésével fogunk majd fizetni, ráadásul a mobilunk, a bankszámlánk, a vásárlásaink mind-mind össze lesznek kapcsolva egy nagy adatbázisban és senki nem lepődik meg azon, hogy amikor bevásárol egy üzletben, hazafelé menet újabb akcióra felhívó hírlevelet kap e-mailben az üzlettől. :) Talán a szórólappal teletömött postaládák ideje is lejár végre... ki tudja? Hogy ez jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga, a fejlődésnek gátat szabni úgysem tudunk.

Corn dog

Számomra eddig ismeretlen volt a Corn Dog nevű étel, viszont tegnap, ahogy a vacsoraötleteket böngésztem, egészen véletlenül előtérbe került. Az amerikából eredeztethető finomság elkészítése egyszerű, mint a faék, egyedüli gondja, hogy galuskamód összekeni az egész konyhát – legalábbis első próbálkozásra szinte biztos. A Corn dog nem más, mint egy virsli, aminek a hot doghoz hasonlatosan bundája van, csak éppen nem kifli, hanem rásült kukoricás-lisztes tészta formájában. Mi tegnap este megpróbálkoztunk vele, életünkben először ettünk ilyesmit. Az alábbi receptet használtuk, a végeredmény igazán ízletes lett, ajánlom mindenkinek!

(A receptet eredeti formájában a mindmegette.hu közölte, ami a legjobb receptportál, innen is köszönjük nekik!)

CORN DOG

Hozzávalók:

• 20 dkg búzaliszt
• 10 dkg kukoricadara
• 1 tojás
• 1 teáskanál sütőpor
• 1 csipet cukor
• 1 csipet só
• 2,5 dl tej
• annyi virsli, amennyit felvesz (vastagabb tésztához kb. fél, vékonyabb tésztához kb. 1 kg virsli)
• saslik pálcikák (mártani)

Elkészítés:

A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd a kukoricadarával. Hozzákeverjük a tojást, a sót, a cukrot és a tejet. Ekkor palacsinta-sűrűségű tésztát kapunk, amibe beleforgatjuk a pálcikára feltűzött virsliket. A tészta akkor jó, ha úgy befedi a virslit, hogy nem csöpög (ha folyós, akkor még egy kis lisztet tegyünk bele, ha nagyon sűrű, akkor tejjel hígítsuk). Ha hosszú nyakú pohárba öntjük a tésztát akkor kényelmesen meg lehet benne forgatni a pálcikás virsliket, és pont annyi massza kerül rá, amennyi kell. Forgatás után forró olajban mindkét oldalát süssük aranybarnára, és készen is vagyunk (kb. 2 percig sül).

Nekünk ugyan saslikpálcikánk nem volt itthon, villával próbálkoztunk. Kicsit macerás, de úgy is meg lehet oldani. Nem egész, hanem fél virsliket tésztáztunk be, így aranyos kicsi corn dogokat kaptunk, amik valamilyen köret (rizs, krumplipüré, vegyes zöldség) mellé is tökéletesen passzolnak.

Mártás

Első zubbantás: villával!

Sülnek, szépen

Elkészült a finomság

Keresztmetszet

Jó étvágyat! ;)

Szolgáltatóváltás

Itt az ideje annak, hogy váltsak.

Tavaly szeptemberben járt le a hűségidőm a jelenlegi internet-szolgáltatómnál és úgy gondoltam, hogy megkeresem őket, van-e valami olyan kecsegtető ajánlatuk a számomra, ami miatt érdemes lenne újabb egy évet eltölteni náluk. Egy meglehetősen határozatlan hölggyel beszéltem telefonon (internetes ügyfélszolgálat – nyilván – nem működött, a telefonos is csak sokára), aki azt ígérte, hogy továbbítja a kérésemet a kollégáknak, akik hamarosan megkeresnek. Eltelt egy hét, senki nem keresett meg, én telefonáltam újra, hogy mivanmán. Mondták, hogy legyek türelemmel: egyszerűen annyian szeretnének hozzájuk menni, annyi az új ügyfél karácsony után, hogy nincs idejük az én piszlicsáré dolgaimmal foglalkozni.

Én kicsit kiakadtam ezen és elkezdtem nézegetni a jelenlegi internet-tarifa árakat a neten. Találtam is egy nekem megfelelő ajánlatot, ami nem csak internet-hozzáférést tartalmaz, hanem csomagban 56 csatornás IPTV + 20 megabites internet + telefon kombóért kér el havi 5.750 Ft-ot. Figyelembe véve, hogy eddig 8.290 Ft-ot fizettem a 15 megabites netért, plusz 2.700-at a TV-ért (összesen 10.990 Ft-ot tehát), ez több, mint jó ajánlatnak tűnt, így gyorsan meg is rendeltem. Ez a T-Home ajánlata volt, így mintegy két és fél évvel azután, hogy elbúcsúztam tőlük, most újra szerződök hozzájuk. (Messze az övék volt a legjobb ajánlat a környéken, jelen pillanatban.)

Mindeközben a jelenlegi szolgáltató kiszagolt valamit és visszahívott. Vagy csak éppen ráértek. A vonal túlsó végén lévő hang közölte, hogy nagyon jó híre van: itt és most akkor meg is hosszabbítjuk egy évvel a hűségidőt, és hihetetlenül kedvezményes, 8.490 Ft-os árat tud ajánlani, ha megtartom a jelenlegi csomagomat. Mondom neki, hiba van a mátrixban, mert jelenleg is kevesebbet fizetek, mint amit ő ajánlott, baj-e az? Rövid csend után azért rákérdezett:

– Valóban?
– Valóban.
– Önnek ugye ez a Komfort csomagja van?
– Nem, nekem Kombi csomagom van.
– Nekünk nincs olyan csomagunk.
– Ez esetben – mondom – nem tudom mit számláznak ki nekem másfél éve.

Rövid bogozás után kiderült, hogy azért ennyire (szerintük) kedvezményes árú a csomagom, mert valamikor én egy másik szolgáltatónál voltam, aki eladott bennünket (ügyfeleket) a jelenleginek és ez borított mindent, de nekem akkor se lehet ilyen csomagom. Meguntam:

– Nem szeretnék hosszabbítani – mondom – hanem átmegyek másik szolgáltatóhoz.
– Értem. Van egy másik ajánlatom is, kétszer félhavi kedvezményt tudnánk adni, ha most hosszabbít.
– Köszönöm, nem kérem, végleg eldöntöttem.

Ezután szokásos nagyonsajnálom, gondoljaazértmeg következett, majd letettük a telefont. Azt hittem, hosszabb ideig próbál megtéríteni, de nem; gyakorlatilag 3 perc alatt megbeszéltük szünetmentes szolgáltatóváltási igényemet.

Az, hogy 2013-ban egy internet-szolgáltató nem tudja megmondani, hogy miért szakadozik a kapcsolat (mindegyik náluk lévő ismerősömnél megszakad a net, de ők másra mutogatnak), nincs egy online ügyfélszolgálata, ami válaszol is az üzenetekre és nem tudja, hogy mit számláz ki az ügyfeleinek, több, mint a fejetlenség legnagyobb mutatója; szabadulni kell tőlük. Nincsenek illúzióim, hogy máshol sokkal jobb a helyzet, de ha már egy fokkal jobb lesz, akkor megérte váltani.

Hogy az új szolgáltató mikor kezdi meg a működését, azt  még homály fedi. Egyszer már kerestek, remélem, hogy mielőbb jön a húsz megabites ADSL, ami gyakorlatilag már a réz érpáron elérhető maximális sebesség és nekünk itt a kunságban maga a kánaán (még ha a feltöltés meg is áll 1 megabitnél). Szép teljesítmény ez, hiszen hat éve még annak örültem, hogy a 2 megabites kapcsolat sebességét növeli a T-Home.

Kíváncsi leszek, hogy milyen akadályok gördülnek még a szünetmentes szolgáltatóváltás elé. Van egy olyan gyanúm, hogy nem fog minden zökkenőmentesen menni. Majd beszámolok. :) Addig is drukkoljatok, hogy sikerüljön!

Telefon, mint távirányító

Annak idején, amikor háztartásunk egy igen koros, de filmek lejátszására tökéletesen alkalmas PC-vel bővült, az újdonság varázsa feledtette velem azt, hogy minden egyes művelethez külön ki kellett ugrálni a kényelmes filmnéző pozícióból. Hangerőt fel, hangerőt le, új filmet be, ide tekerni, oda tekerni... mindig volt valami. Igen gyorsan rájöttem, hogy szerét kell vennem egy olyan eszköznek, amivel kedvemre irányíthatom a számítógépet távolról. Mivel ez több éve volt, az akkori kornak megfelelően a megoldást egyértelműen valamiféle vezeték nélküli egérben és billentyűzetben láttam. Olyan eszközöket kerestem, amik ezt a kettőt egyben tartalmazzák, pl. olyan billentyűzet formájában, amivel az egérmutató is vezérelhető egy touchpad-del, vagy trackballal. Kapható volt ilyen cucc, de relatíve magas ára (drágább volt, mint amennyiért a számítógéphez hozzájutottam) visszatartott engem attól, hogy ilyet vásároljak a kiskereskedelemben.

A fordulatot később a lakásban megjelenő WiFi-s router és az okostelefon jelentette. Egy ízben ugyanis felötlött bennem (miközben a konyhában szerettem volna a nappali szobában szóló zene hangerejét fentebb venni), hogy vajon létezik-e olyan Androidos alkalmazás, amivel a telefonból távirányító varázsolható. A "remote" szóra való kereséssel meg is találtam a Play store-ban azt, amire vágytam, ez pedig nem más, mint a Unified Remote nevű, ingyenes(en is használható) program.

Az alkalmazás alapvetően több szoftverhez tartozó távirányítót tartalmaz, mégpedig úgy, hogy a virtuális gombok megnyomásakor az adott PC-s programnak megfelelő billentyűkombinációt küldi el a számítógép felé. Ezen belül (és igazából én ezt a funkciót használom) van benne egy általános, Media nevű távirányító, ami minden általam használt médialejátszó (GOM Player, Windows Media Player Classic, Windows Media Player) alapvető funkcióit képes vezérelni. Így az indítás, megállítás, beletekerés funkciók pontosan úgy működnek, mint egy hagyományos távirányítóval. A legjobb, hogy a telefon (virtuális vagy valós) billentyűzetét a számítógép billentyűzeteként is lehet használni, így fájlok, weboldalak címét is be tudjuk gépelni, keresni tudunk a fájlok között. Még az "egerészés" is megy: a kijelzőn lefelé húzva az ujjunkat egy touchpad-szerű felülethez jutunk, majd innentől kezdve a telefon érintőképernyőjén végzett minden egyes mozdulatunkkal a TV képernyőjén az egérmutatót vezérelhetjük.

A főmenü – egyszerű, mint a faék

Media távirányító – ez sincs túlbonyolítva

Azért, hogy a telefonunk megtalálja a PC-t, arra egy (szintén ingyenes) szerver-programot kell telepíteni, ami a Unified Remote hivatalos oldaláról tölthető le. Ennek telepítése a PC-ken megszokott módon történik, semmilyen speciális ismeret nem kell hozzá. A telefon a szerver telepítése után automatikusan felismeri, hogy kit kell vezérelnie, utána pedig már mehet is a móka.

Nagyon jó játék, megfelelő hardverek megléte esetén érdemes kipróbálni! :)

Tűlevél, hó és ónos eső

Két napja már olyan, mintha valami szellemjárta lakban aludnánk éjszaka. Folyamatos zajok, csörömpölések és zörgések uralják az éji csendet. A karácsonyfánk (ami még mindig a 24-én felállított helyén trónol) most már annyira kiszáradt, hogy egyre inkább dobálja el tűleveleit. Ennek pont olyan hangja van, mintha apró körmök kaparnák a laminált padlót. Egyik-másik dísz meg ennek következtében hangos csörömpöléssel ér földet, pattog és gurul mindegyik szerteszét. Pontosan olyan, mintha valaki folyamatosan mászkálna és kutatna a hálószobában, így aztán nem is alszom két napja jól. Ma délután azonban búcsút veszünk decemberig a karácsonyi hangulattól és visszaáll a régi rend (és a régi csend).

Egyre inkább kialakul az időjárás. Tegnap reggel ahogy kinéztem az ablakon, elfogott a rémület: leesett a hó. Amúgy is valami baromságot álmodtam, hirtelen azt se tudtam, igaz lehet-e ez? De ébredésem után negyed órával már odakint lapátoltam a lakásunk előtt az akkorra már jól letaposott hóréteget, de örömöm telt abban, hogy nem csak egyedül én próbálkoztam meg vele, hanem társasházunk más tagjai is kivették a részüket a hó eltakarításából. A végén még egységes csapattá kovácsolódunk. :) Aztán ma reggel meg az ónos eső kezdte el ügyességi versenypályává alakítani a környezetet: egész nap úgy mászkáltam ide-oda, mint valami pingvin. Inkább fel se mentem órák után a gépteremből, hiszen lefelé is alig tudtam menni. A mai diákok elképesztően sunyik: volt képük kiröhögni engem, amikor egy-egy csusszanás után hatalmas dobbanással korrigáltam, miközben minden csúszásnál a "Ho!" szócskát ismételgettem. Hiába no, öregszek én is, így a jeges aszfaltban már nem játékos kihívást, hanem életveszélyes terepet látok. Állítólag a négyes főút Szolnok környéki szakaszain az út menti árkokban számos autó landolt a mai délelőttön, csak egy dolog nem változott, az pedig a román rendszámú autók előzési mániája. Még a teljes ködben és a csúszós úton is komplett kocsisorokat előztek meg. Lehet, hogy nekem is román rendszámot kellene a kocsira rakatni, hátha akkor bátrabban vezetnék és mindenhová előbb odaérnék. :) Soha nem lehet tudni.

A macska reggel, érzékelve, hogy eleredt az égi áldás, eltűnt a szemünk elől. Nem tudom, hogy merre csúszkál, de nyomát se látni. Persze hajnalban már (kajaidőre) itt ült ártatlan szemekkel az ajtó előtt és nyávogott, de ahogy bevágta a reggelijét már kocogott is el a mancsán valamerre. Nem tudjuk, hogy egyébként hol van a székhelye, amikor nem itt van, de talán nem is fontos. Az udvari macskáknak úgyis több gazdájuk van.

Még egy óra és visszacsúszkálok egy bibliaórára, utána pedig belevetem magam a félévi jegyek teljes körű lezárásába. Holnap osztályozó értekezlet, toppon kell lennem!

Retró félév

Közel egy éve írtam arról, hogy végre eljött az aranykor: nem kell a félévi jegyeket egyenként beírni az ellenőrző könyvekbe, helyette az elektronikus naplóból kell nyomtatni egy lapot, ami minden fontos adatot tartalmaz. Ezzel büszkélkedtem a téli szünet alatt is ismerőseimnek, hogy milyen jó, hogy már csak az év végi bizonyítványba kell beírni a jegyeket kézzel, minden egyebet nyomtatunk. Aztán, ahogy ez lenni szokott, a kimondás pillanatában érvényét is veszítette mindez, mert valaki  rosszul aludt egy éjjel és kiötölte törvényi szinten, hogy elektronikus napló ide vagy oda, nem ám csak úgy nyomtatjuk az A4-est, de nem ám! Vissza a kőkorba, tollakat és vonalzókat elő, tessék szépen beirkálni egyesével a jegyeket az ellenőrző könyvbe kézzel, mert ott vannak azok jó helyen. Aztán meg vonalkázni is tessék, pedánsan. Igaz, hogy amióta elektronikus napló van, semmi más szerepe nincs a könyvecskének, minthogy év elején beírjuk, mit megkíván a haza, igazolásokat írnak bele a dokik, én pedig beírom a dicséreteket és megrovásokat, de sebaj: a félévi jegyeket akkor is oda kell írni. Meg az is igaz, hogy a szülők és a diákok is az elektronikus naplóban követik a jegyeket, de ez sem jelent semmit: írjad be az ellenőrző könyvbe a félévi jegyeket, Zoli.

Ez, hölgyeim és uraim, felettébb elszomorító. Legalább annyira, mintha azt találnák ki Odafent (de már, komolyan mondom, nem is merem leírni, mert lehet ötleteket adok), hogy az elektronikus napló mellett, biztonsági okokból, legyünk szívesek a hagyományos naplót is vezetni. Szerintem érdemes lenne visszahozni a palatáblát is, hátha akkor nem kopna annyi papír, a tanulói laptopok mellett pont elférnének a polcon. Még csak helyet se foglalnának sokat. Az írásvetítőben is olcsóbb izzót cserélni, mint a projektorokban, a kompetencia-alapú oktatás helyett pedig térjünk vissza a nádpálcához, meg a méterrúdhoz, amely – fájó gyerekkori emlékeim alapján – sajnos nem csak a hossz mérésére szolgált. Éppúgy nem, mint a biliárddákó... hiába no, kemény suliba jártam, megedzett az élet. Megtanultam, hogy a hosszú pálcákkal és botokkal közlekedőkkel nem jó vitába keveredni.

Azt hiszem, most jól kimorgolódtam magam, jövő héten meg majd megnyugszom és hétvégén írogatom befelé a szebbnél szebb osztályzatokat, mint a kisangyal.

Vörös világ

Délelőtt lemostam a kocsit, mert úgy nézett ki, mint valami fötret. Még a karácsonyi retek terpeszkedett az elemein, így illő volt már szivacsot ragadnom, hogy egy kicsit átdörgöljem a gépjármű testét, előcsalva ezzel a gyönyörű metálkék árnyalatokat. Ezzel a meggondolatlan húzásommal természetesen meg is alapoztam, hogy estére eleredjen az eső. A modern ember nem esőtáncot jár, ha azt akarja, hogy szakadjon az égi áldás, hanem lemossa a kocsiját. Persze, hozzá kell tenni, legtöbb esetben semmi szükség nincs az esőre, de az akkor is jön, ha akarjuk, ha nem.

A mai naplemente gyönyörű, vörös fénybe burkolta a város amúgy is téliesen rideg, szürke világát. Nem csak a nyugati oldalon, hanem mindenfelé izzott a környék. Majdnem 10 percig élvezhettük a lángoló színeket, amelyeket – természetesen – megosztunk itt az olvasóközönséggel, hátha valaki lemaradt eme ritka jelenségről.

Vörös felhők kúsznak az égen

Az udvar teljesen piros

A víztorony fölött tornyosuló rozsdabarna és lángvörös felhők

Most meg már sötét van és esik az eső. Véget ér lassan a januári tavasz és helyét átveszi az ősz. Csak a télnek nincs nyoma.

Nincs több netbook

Olyan gyorsan változik minden körülöttünk, ami a technikai fejlődést illeti, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Megint eltelt egy év, megjelentek és mondhatni általánossá kezdenek válni a tabletek, a mobilokban négy- és nyolcmagos processzorok vannak... mire ez a nagy rohanás? A fejlődés természetes velejárója az informatikának, de úgy gondolom, hogy ilyen mérvű innovációra még csak gondolni se mertünk pár évvel ezelőtt. Már három éve annak, hogy szert tettem az Acer Aspire D250 típusjelű netbookjára, tegnap pedig azt olvasom a szaksajtóban, hogy a szegmens két legutolsó piaci szereplője, az Acer és az ASUS is abbahagyja a netbookok gyártását. Be kell vallani, hogy ez a döntés nem volt meglepő, hiszen a trónfosztó tabletek pontosan azt a célt szolgálják, amiért a netbookokat annak idején megálmodták: kényelmes, hátradőlős tartalomfogyasztást, alkalmi internetezést, néhány sorozatrész megtekintését az unalmas órákban. A felhasználók nagy része csak arra használta a billentyűzetet a netbookoknál, hogy a weboldalak címeit begépelje, csak az elvakult fanatikusok (mint pl. én) készítettek egyetemi beadandó munkát, vagy javítottak dolgozatot is ezeken az eszközökön. Ahogy a környezetemben megfigyelem (iskolánkban az elektronikus napló miatt a legtöbb kollégánál van netbook) a legtöbben csak a napló beírására, vagy fájlok másolására használják a gépeket, mivel hosszabb idejű böngészésre, vagy erőteljesebb feladatok megoldására valóban nem alkalmasak.

Acer Aspire One 725 - 75.000 Ft környékén elérhető

Pár éve, amikor ezek a kicsi gépek terjedni kezdtek, még csak szárnyukat bontogatták az érintőképernyők, talán pár rezisztív érzékelővel szerelt modell a piacon is volt. Aztán egyre inkább előtérbe kerültek a mobilok révén, megismertük az "okostelefon" fogalmát, egyre jobb minőségű, a tabletek lelkét adó kapacitív technológiás érintőkijelző látott napvilágot. A tavalyi évben pedig egyre inkább elterjedtek mindenki számára az olcsóbb, Androidos tabletek is. Az év vége felé egyre több hibrid modellel is találkozhatott az erre érzékeny szemlélődő: a net- vagy notebooknak álcázott, de levehető/felhajtható kijelzője révén tabletként funkcionáló eszközökből valószínűleg egyre több jelenik majd meg idén, nem csak Android, hanem Windows 8 operációs rendszerrel is. Annak ellenére, hogy a tablet számomra sokkal kevésbé vonzó, mint egy netbook, üdvözlöm az érkezésüket, mert valóban igaz, hogy bennük egy olyan tartalomfogyasztásra alkalmas eszközt ismerhetünk meg, ami sok-sok asztali számítógépen végzett dolgot (filmnézés, böngészés, képek nézegetése stb.) költöztet be a karosszékbe, ahol azért mindezen dolgok sokkal kényelmesebben kivitelezhetők, mint az asztal fölé görnyedve.

Egy hibrid modell: Lenovo IdeaPad Yoga 13 – ha akarom netbook, ha akarom tablet

Mindezen jó tulajdonságok ellenére is sajnálom, hogy nem lesz több netbook. Ugyan vannak még hasonló méretű számítógépek, de ezek mindegyike fejlettebb processzorral, több memóriával szerelt, és a 70.000 forint körüli netbook-árnak majdhogynem a dupláját kérik el érte. Aki úgy gondolja, hogy meglovagolja az olcsó és kicsi hordozható számítógépek utolsó hullámát, most érdemes bevásárolnia belőlük, pár hónapon belül elfogynak a felhalmozott készletek.

Mit fotóztam 2012-ben?

Szokásos, évzáró fotósorozatunkban életem azon pillanatait igyekszem bemutatni, amelyeket az elmúlt évben sikerült mobilos fotók formájában megörökíteni. A mobil mindig velünk van, ezért sokszor olyan helyeken is tudunk vele fotózni, ahol a fényképezőgépet nem tudnánk elővenni, vagy éppen eszünkbe se jutna lefotózni a témát. Tekintsünk hát vissza és nézzük meg, mit fotóztam 2012-ben!

Szaloncukor-szívet

Finom falatot

Várakozást

Tavaszi hangulatot

Tavaszi hangulatot (kiscica-módra)

Kiadós vacsorát

Csobbanást

Lakásfestést

Diffy-pályát

Naplementét

Ébredést

Az ősz jeleit

Zsepiszívet

Az első havat

Teli tankot