Oldalak

2013. február 13., szerda

Heti aktuális

No, egy kicsit el vagyok maradva a blogolással, de igyekszem behozni a lemaradásomat. Annyi minden történt, hogy egész egyszerűen nem volt erőm, kedvem és idegzetem a gép előtt komoly dolgokkal foglalkozni. Most megosztom mindenkivel dióhéjban, mi az, ami az elmúlt hét alatt történt.

Komolyabb fordulatot vett a Diffy fejlesztése: túl vagyok a 60. pálya elkészítésén és mondhatom, igazán remek különbségeket találtam ki nektek – remélem, mindenki várja már a játék megjelenését. Én nagyon, de még 40 pályát el kell, hogy készítsek, a 100. pályára extra sok különbséget tervezek, ami megfekteti a rendszert, de majd meglátjuk, hogy végül hogyan is alakul. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a játéknak hivatalos weboldala is van, aminek fejlesztői blogjából és a Letöltések szekcióból értesülhettek arról, hogy hol tart a játék fejlesztése. Érdemes felkeresni! :)

Időközben ránéztem már, hogy a Reason-nek (amivel a játék zenéje készül) jelent-e meg frissebb verziója, majd meglepetten tapasztaltam, hogy még 2010-ben... egy kicsit el vagyok maradva a szoftverek frissítése terén, így az utóbbi héten ez is napirenden volt, évekkel ezelőtti verziókat cseréltem le képszerkesztőből, videovágóból és hasonló szoftverekből. Most egy kicsit megint az élvonalban vagyok. A Reason-re visszakanyarodva: legnagyobb újdonsága két eszköz, az egyik egy Kong nevű dobszekvencia-tervező, a másik pedig egy Dr. Octorex nevű eszköz, amivel különböző ismétlődő mintákat, főként ritmusokat pakolhatunk a nótába viszonylag egyszerűen. Nem csak állatul néznek ki, iszonyat jó gyári mintákat adnak hozzájuk, amiket a végletekig lehet torzítani és változtatni, eszméletlen jó ritmusokat kicsikarva így belőlük.

Kong és Dr. Octorex

Érdekes egyébként, legutóbb akkor váltottam Reason-verziót, amikor a Diffy 2 készült, úgy látszik, ez már szokásommá válik. :)

Cities XL
Ha már a szoftvereknél tartok, akkor egy kis játék is belefér. Annyit mondhatok, hogy régi vágyam teljesült: megjelent egy szuper várostervező játék, a Cities XL, ami majdnem olyan, mint a SimCity, de mégsem. Jelenleg még ismerkedem az oktató pályákkal, de előbb-utóbb majd profi várostervező válik belőlem. Annyira jó, hogy le lehet menni az égből egészen a földig, és előttünk mászkálnak, gördeszkáznak meg kocsikáznak a városlakók. Olyan valami ez, amire egy SimCity rajongó egész életében várt és végre megkapta: bejárható a város, végigmehetünk az utcákon, szétnézhetünk a városlakók életében. Szuper a látvány, de hogy a játékélmény milyen lesz, majd kiderül.

Szolgáltatóváltás terén is vannak fejlemények: a nyalóka-szakaszban vagyunk, ugyanis az új szolgáltató úgy tudja, hogy itt nem szünetmentes szolgáltatóváltás, hanem új bekötés történt, sőt szerintük itt komoly kábelezési munkák is folytak. A hűséges olvasó tudja, hogy ez nem így volt, de mindegy, így most kapom a számlát az újtól is, meg a régitől is, mivel az meg nem tud arról, hogy már más szolgáltat. Ma legalább egy órát telefonáltam el velük, mire megértették, hogy én mit akarok és mire én megértettem, hogy ők sajnos nem tehetnek semmit. A réginek elmondtam a szomorú, ám de szép ívű történetemet, mire közölte, hogy oké, de ezt írjam már le, és úgy küldjem el. Egyszerűbb lett volna, ha azt mondja, hogy ne szóljak egy szót se, csak írjam le... nem kellett volna kétszer elmondani. Az új sűrűn elnézést kér, egy havi internet-szolgáltatás díját elengedi, de nem lennék meglepve, ha a számlán ez a kedvezmény már nem szerepelne. Extra adag nyalóka volt a nap végén, amikor fél órát álltunk sorba a T-Home üzletében, hogy megvizsgáljuk, mi is van akkor a postaládába gyűrt szerződésben, mire közölték, hogy ez itt nem T-Pont. Vizsgálgatni meg csak ott lehet. Így tulajdonképpen semmire se jutottunk. Kíváncsian várom a folytatást, a reakciókat a szolgáltatók részéről, lesznek-e jófejek, vagy nem... Majd szépen sorban leírok mindent.

Nincsenek megjegyzések: