Banished

Felfedeztem magamnak a Banished című középkori városépítő játékot!

Végignézve a bemutató videót, kb. 2 gigabájtos méretre számítottam: ez van megszokva manapság. Hihetetlenül üdítő volt szembesülni vele, hogy maga a játék nem több 150 megabájtnál. Elképesztő! Ennek ellenére olyan játékélményt nyújt, amire sok, több tíz gigabájtos játék nem képes.

Ha szeretted a Settlerst és a SimCity-t, akkor ez a te játékod. Egy hatalmas térkép véletlenszerű pontján összeverődik 10 ember, akiknek meg kell élniük a részükre kijelölt területen. Ki kell termelniük az erőforrásokat (ügyelve arra, hogy lehetőség szerint pótolják pl. a fákat), gondoskodniuk kell élelemről, lakóházakat kell építeniük saját maguknak, mindeközben dacolniuk kell az időjárás viszontagságaival is. Ez utóbbit elképesztően hangulatosan adja vissza a játék: az esőnél szinte fázunk, a havazásnál a hópelyhek valóban a 3D-s térben kavarognak és nagyon szép a téli-nyári táj. Sárgulnak a fák ősszel és tényleg felüdülés, ha egy hosszabb esős időszak után újra kisüt a nap. Télen a házakból felszáll a füst (ha van tűzifa), nagyon látványos és hangulatos!

A játék egyik alapvető jellemzője, hogy az emberek képzettségeit kell kapcsolgatnunk az éppen aktuális munkafolyamatoknak megfelelően. Télen nincs szükség farmerekre, belőlük gyűjtögetők lehetnek. Az építkezéseket is télen célszerű elvégezni, amikor nincs más egyéb munka, ekkor sok építőt lehet alkalmazni. Gondoskodni kell tűzifáról, meleg ruháról, valamint arról, hogy a városban legyen egy kovács, aki szerszámokat készít a különböző munkákhoz. Egy idő után azt vesszük észre, hogy a sok-sok munkára kevés az emberünk, de a gyerekek születése és dolgozóvá válása enyhít ezen a problémán.

A legszűkebb keresztmetszetet az élelem jelenti: sajnos az eddigi próbálkozásaim nagy része azzal ért véget, hogy az éhínség kipusztította a teljes lakosságot. Próbálkozom megtalálni az ideális egyensúlyt aközött, hogy a munkások és a kenyérkeresők megfelelő számban legyen, de amikor nem az éhínség, akkor a betegség pusztít és ha egyik sem, akkor a játék kreatív halálnemeket talál ki: az erdészem pl. úgy halt szörnyet, hogy ráborult egy fa. Nincs kétségem viszont afelől sem, hogy a halászaim vízbe fúlhatnak, vagy bármilyen más szörnyűség megesik velük. Ez némiképp visszaveti a játékélményt, pozitívumként könyvelném el, ha legalább 50-en laknának a faluban, de egyelőre a 25 fölé nem jutottam még. A játék viszont olyan jól sikerült, hogy újra és újra próbálkozásra sarkall: tudom, hogy egyszer összejön a több száz lelket számláló kis falum, amiben élénk gazdasági élet zajlik.

Sajnos a játék, véleményem szerint, nem lett megfelelően beárazva. A Steamen a 18,99€-s kezdőár (5.900 Ft) több, mint arcpirító. Értem én, hogy újdonság, viszont fele ennyiért lenne egészen jó vásár. Ennek ellenére is remek szórakozást nyújt, igazán kellemes kikapcsolódás. Ajánlom figyelmetekbe! :)

Csipkeverés régen és napjainkban

Minőség, kedvező áron

Annyira imádom, amikor kapunk a nem mainstream szórólapokból is. Ezek általában holmi 100 forintos-jellegű vásárok hirdetései, meglepően magas oldalszámban. (Nem semmi haszonkulccsal dolgoznak a kufárok, ha akkora haszont tudnak kitermelni, amiből még több ezer darab, 16 oldalas szórólap nyomtatására és terjesztésére is futja városszerte.) Mindig átfutom ezeket. Mai példányunk azért ragadta meg különösen a figyelmemet, mert ennyi helyesírási hibát egy és ugyanazon nyomtatott újságban még soha nem láttam egyszerre. Tobzódnak! Nem voltam rest és összegyűjtöttem az összeset azért, hogy bemutassam, hogyan nem szabad a kezünkből kiadni egy kiadványt, valamint azt, hogy miért nem szabad ráírni cégünk/vállalkozásunk nevét egy olyan papírhalomra, amiről süt az igénytelenség.

Alapjáraton ezzel indít az irat:

A kereskedelmi végzettség megszerzésekor valószínűleg soha nem fordult elő az áru szó, vagy csak nem ragadt meg, hogy ezt bizony nem írjuk hosszú ú-val.

Lássuk, milyen portékákat kínálnak eladásra a pórnépnek: 

"tó"-ból is megárt a sok

Ha valóban az alakot húzza le, nekem is jó lenne,
nálam is lenne mit igazítani...

Hosszú ő

Övet a derekunkon hordunk, ez ugyebár nyakörv

Vihar-e, vagy nem-e vihar? 

Eserenyő

Becézni is lehet, valójában azonban melamin-ból készült

Elég merész nyelvújítás, én még a muffin-nál tartok

Hosszú ő.
Igen, mind a kettő.

Hosszú ó.
Nem, nem mind a kettő. :)

Az egyik kedvencem, a hajcsatt után szabadon

Aztán ott van az az átkozott mikroszál. Ez egy annyira bonyolult szó, hogy az igazi írásmódot nem is sikerült eltalálni elsőre. Sebaj, másodikra sem (az a kedvencem). Azért, hogy a becsület meglegyen, harmadjára összejött. :)

Viszont az már senkinek nem tűnt fel, hogy egyazon kiadványban háromféleképpen szerepel leírva.

Óvakodjatok a hozzá nem értőktől.

Szemüveget vásároltam

Átvettem az új szemüvegem. Természetesen nem lenne blogcikk, ha ezt csak így négy szóban leírhatnám, minden körítés nélkül, így el kell mondjam, hogy mint vásárlásaim során életemben szinte semmi, ez sem ment zökkenőmentesen. Történt ugyanis, hogy nagy reményekkel fáradtam el a szaküzletbe, ahol már széles mosollyal vártak engem. Helyet foglaltam, ahogy kérték, majd megkaptam a látásjavító eszközt. Szívem a torkomban dobogott, fel is próbáltam rögvest, bele is néztem a tükörbe – és azonmód elszörnyedtem. Hogyan is írjam le, amit a tükörben láttam... volt ott egy tag, aki visszanézett rám, rajta egy szemüveg, ami úgy állt, mintha balról kétszer, jobbról pedig egyszer pofáncsapták, aztán sorsára hagyták volna. Érzékelhette a szakszemélyzet a csalódásomat, mert rögvest rákérdeztek:

– Nem ferde egy kicsit?

Próbáltam kifejteni abbéli véleményemet, hogy a ferde, mint jelző nem kimondottan az, ami ide illik, ehelyett inkább a nyigár, vagy a megmihálylott szavak adják vissza azt, ahogy ez az okuláré az én orcámon kinéz. (A "kicsit" mértékhatározót nem vettem górcső alá, pedig az sem állt túlzottan összhangban a valósággal.) Vizsgálgatják, nézegetik, merev vonalzóval (!) méregetik. Én is nézzem meg, mérjem meg én is, hogy itt pedig méretileg minden rendben van. Nos, a numerikus értékek valóban ezt támasztották alá, azonban rajtam mégiscsak úgy nézett ki ez a szemüveg, mintha ezt megelőzően azon a szovjet hadsereg gyalogolt volna végig. Emberek közé mégsem mehettem, hiszen legalább annyira mókás kinézetem volt, mint egy cirkuszi mackónak, háromkerekű biciklin tekerve. Mivel nem akartam, hogy nevemet tréfa közt emlegessék hosszú ideig, így javasoltam, hogy ha lehet, valamiféle eszközzel mégiscsak hangoljuk át ezt a szemüveget.

Na, állítottak rajta valamit, hallottam, hogy a félreeső helyen eszközök csattogtak. Felveszem: majdnem pont ugyanolyan, mint előzőleg. Burkoltan közöltem, hogy nem kell hozzá lézeres vízmérték, hogy látsszon a ferdület, de ők annyit mondtak: álljak fel! Na, gondoltam magamban, ki leszek toloncolva az üzletből, de nem ez történt: szemből is megnézték. Forduljak egy kicsit balra. Jó. Jobbra is. Hm.

– Azért ferde, mert Önnek az egyik szeme fentebb van, mint a másik – közölték velem.

Lefőttem rögtön. Elismertem, hogy erényeim ellenére valószínűleg nem vagyok az a klasszikus értelemben vett Adonisz, valamint azt is, hogy szimmetriailag is lehetnek velem gondok, de azért úgy gondolom, hogy ha fél centi különbség lenne a két szemem között, anyám csak megkérdezte volna annak idején a gyerekorvost, hogy "hát ezzel a gyerekkel meg mi van?". Nem hinném, hogy annyira szerencsés csillagzat alatt éltem le az eddigi életemet, ahol nem találkoztam olyan bunkókkal, akik Quasimodo-t, a Notre Dame-i toronyőrt látták volna bennem és ezt szóvá is tették volna, így javasoltam, hogy (mivel jó úton járunk) hangoljuk csak tovább azt az eszközt.

Na, addig hangoltuk, hogy mégiscsak összejött. Előtte ugyan még közölték, hogy az egyik fülem lentebb van, mint a másik, de engem már a szemem irreális helyzete is sokkolt, szóval ezt csak órákkal később fogtam fel. Ami a lényeg, hogy újra szemüveges lettem egy hét kihagyás után és bár nincs annyira furcsa, mint amikor először az lettem, eléggé szokni kell, főleg, hogy fényre sötétedős lencsét kaptam és én észre sem veszem, hogy napszemüveget öltöttem, mások látják ezt. Ez egyébként nem zavar, legalább nem látják, hogy összevissza állnak a szemeim, egyik lentebb, másik fentebb. :)

Kipróbáltuk: Acer Aspire V5-131

2 nap híján 34 évet kellett várnom arra, hogy az első, saját tulajdonú laptopomat megvásároljam. Ez nem egy rövid időtáv. Ezalatt az idő alatt jópár céges laptop járt nálam, de egyik sem volt igazán az enyém. Nem úgy, mint a most vásárolt Acer Aspire V5-131.

Nem igazán szoktam hirdetésekre kattintani a weboldalakon, azonban most valamiért az egyik egy hardverrel foglalkozó portálon felkeltette az érdeklődésemet. Acer laptop 79.900 Ft. Atyavilág, mit adnak ennyiért? Kattintás után feltárult előttem a termék és annak adatlapja:

Acer Aspire V5-131

A gép főbb paraméterei: 

• Processzor: Intel Celeron 1007U, 2 mag, magonként 1,5 GHz
• Memória: 4 GB DDR3 (bővíthető 8 GB-ig)
• Merevlemez: 500 GB SATA-3
• Video: Intel HD Graphics 
• Kijelző: 11,6"-os, fényes felületű, LED megvilágítású
• Akkumulátor: 4 cellás Li-Ion, 2500 mAh (üzemidő kb. 4 óra)
• Webkamera, mikrofon, Gigabit LAN Ethernet adapter, WiFi 802.11b/g/n

Szerelem volt ez első látásra, hiszen mind méretében, mind teljesítményben, mind pedig árban pontosan nekem találták ki. Be kell látni, hogy nem egy igásló: tény és való, inkább netbook ez, mint notebook, viszont arra, amire naponta használom a gépet, pontosan megfelel és az ára pedig ezért a hardverért igazán barátinak mondható. Könnyű, hurcolható, nem foglal sok helyet az asztalon, jól néz ki és igazán meggyőző a teljesítménye is.

Természetesen a magyar nyelvű kézikönyv elolvasásával kezdtem az ismerkedést, amiben voltak vidám pillanatok. Itt van mindjárt a 14. oldalon az Acer clear.fi technológia, amiről az írás a következőket állítja:

Nos, egy utólagos átolvasás nem ártott volna, de sebaj, ez legalább egy kis mosolyt csalt arcunkra a fárasztó hétköznapok végén.

Mivel én még mindig Windows 7 párti vagyok, mondjon bárki bármit, ezért a 64 bites verzió telepítésével kezdtem a géppel való munkát. Mivel optikai meghajtó nincs, pendrive-ról telepítettem a rendszert, ami kb. 20 perc alatt életképes volt. Sajnos a hangon kívül az operációs rendszer semmit nem ismert fel, így aztán lehetett dúrni a drivereket, amiben az Acer honlapja is partner, viszont pl. touchpad és WiFi driverből többet is találunk, illetve van Bluetooth, Turbo Boost és USB 3.0 driver is, ezen utóbbi technológiák viszont ebben a gépben nincsenek jelen. Így bátorkodtam összeválogatni azokat a drivereket, amiknek feltelepítése mindenképpen ajánlott – többre, higgyétek el, nem lesz szükség. A drivercsomag elérhető ide kattintva.

A mindennapi munkában remek társ a kicsi gép. Élvezet használni, főként az Aspire One D250-től megszokott, mára már csigatempónak mondható sebesség után. A böngészőablakok villámgyorsan nyílnak meg, az egész rendszer reszponzív, azt és akkor csinálja, amit és amikor kell, nem lehet okunk panaszra. A legkellemesebb meglepetést az akkuidő okozta: egy átlagos netezős, táblázatkezelős, PDF-olvasós délutánon 4 órányi (!) üzemidőt sikerült kihozni a gépből úgy, hogy közben még egy-egy kis Flash játék is belefért. Ez mindenképpen tekintélyes és figyelemre méltó teljesítmény egy 2500 mAh-s, 4 cellás akkumulátortól. Hozzá kell tenni, hogy a feltöltéshez több, mint 2 óra szükséges, szóval mindennek megvan az ára. Szerencsére a gépet lehet töltés közben is használni. :)

A tesztelés során kiderült, hogy a gépben a legszűkebb keresztmetszet egyértelműen a merevlemez: 5400-as fordulatú egységről van szó, azonban érzékelhetően két nagyobb volumenű szoftver egyidejű indítása teljesen lefogja. Olyannyira, hogy egy idő után abban sem leszünk biztosak, hogy egyáltalán kattintottunk valamire. Bambul a gép. Érdekes módon utána mintha hirtelen megtáltosodna és a két elindított szoftver szinte egyszerre jelenik meg a képernyőn. Bizonytalanságunkat az is fokozza, hogy a gépre sajnos nem futotta még egy merevlemez-aktivitást jelző LED-re a költségvetésből. A bekapcsolás tényét mind a bekapcsoló gombon, mind pedig a gép első élén konstatálhatjuk egy divatos, kék színű LED ragyogásából, de emellett csak a töltés LED-je fért már el. Nem szenvedünk viszont hiányt, hiszen remek szoftveres megoldások vannak a merevlemez visszajelző LED-jének helyettesítésére. Itt van például az Activity Indicator, ami oly széleskörűen paraméterezhető, hogy ennél többre a mindennapokban biztosan nem lesz szükségünk.

Összegzésként elmondható, hogy a gép pozitívumai közé tartozik a hosszú akkus üzemidő, a gyönyörű kép, a sztereó hang, a kellemes billentyűzet és a nagyszerű ár. Negatívumként a merevlemez sebessége és talán az akku teljes feltöltéséhez szükséges idő említhető.

Nem csinálunk rossz vásárt, ha sikerül szert tennünk egy (igénytől függően) 60 vagy 120 GB-os SSD-re, illetve még 4 GB memóriára, amit a gép képes Dual Channel üzemmódban kezelni, tekintve, hogy két memóriahely van benne. Ettől bikamód megtáltosodik, ekkor a merevlemezről írtakat (a visszajelző LED hiányának kivételével) máris elfelejthetjük, viszont tárhelyből nyilván kevesebb lesz, így érdemes mérlegelni, hogy nagy vagy gyors tárhelyre van-e szükségünk.

Ha értékelni kellene: az említett negatívumok miatt 4/5, SSD és memória-bővítés mellett viszont abszolút csillagos ötös! A maga kategóriájában remek és imádnivaló kis munkagép, bízom benne, hogy jó pár évig társ lesz a mindennapokban.

Új okuláré

Tegnapelőtt történt az eset. Éppen ott tartottam, hogy már nem láttam keresztül a szemüvegemen, ezért elővettem a legpuhább rongyomat és tisztítani kezdtem az eszközt. Egyszer csak azt mondja: k. Ezzel az apró hanggal ketté is tört a kerete, ahogy kell, kihullottak belőle a lencsék és itt vége is volt a műszernek. Éppen jókor, egyébként: örülök, hogy nem tanórán történt mindez, mert ahogy ismerem a tanítványokat, szörnyen kiröhögtek volna, én meg kénytelen lettem volna egyessel megszórni őket, hogy csituljanak kissé. :)

Már akkor este se éreztem magam túlzottan jól szemüveg nélkül. Nagyítanom kellett mindenhol a szöveget, mert nem tudtam elolvasni, nem tudtam tévét nézni, csak közvetlenül előtte ülve, illetve a távolbalátó képességemet is hanyagolnom kellett. Még mókásabb volt a következő nap, amikor bementem az iskolába és hunyorogtam egész nap. Azt csak egy ember kérdezte meg, hogy hová lett a szemüvegem. Többen voltak viszont, akik annak okát kutatták, hogy miért van ilyen fáradt kinézetem. Ma pedig egyenesen azt a kérdést szegezték nekem, hogy másnapos vagyok talán, hogy ilyen szarul nézek ki?! Közöltem, hogy nem, fájdalom, de én így nézek ki alapjáraton, csak most nincs rajtam a szemüveg, mi elfedi kissé szemem ráncait és fiatalemberes arcélt kölcsönöz az amúgy megfáradt képemnek.

Olyannyira felment bennem a szint, hogy a mai délutánon, amikor újra túlestem egy ehhez hasonló (nagyjából pont ugyanolyan) szemvizsgálaton, eldöntöttem, hogy én fényre sötétedős lencsével kérem a következő szemüvegemet, így ha a napsütésből behaladok az intézménybe, talán nem veszik észre majd, hogy mennyit öregedtem az elmúlt 5 év alatt, mióta szemüveget viselek. A szemem egyébként 0,25 dioptriát romlott, tehát most már -0,75 dioptriával tolom. Az Optikus Úriember szerint ez 5 év alatt teljesen jó – nos, én örültem volna neki, ha egyáltalán nem romlik, vagy esetleg javul. Erre azonban vajmi kicsi az esély.

Be kell látnom, hogy öregszem. De ma még nem akarom belátni. Nem is látok rendesen. :) Majd egy hét múlva belátom, amikor kézhez kapom új szemüvegemet.

Vagy talán akkor se.

Altató

Napok óta esik az eső, ráadásul ma már a hó is megmutatta magát. Az elszürkült ég és a letargikus időjárás miatt a minap leültem a virtuális zongorámhoz és bepötyögtem-kattintottam azt a dallamot, ami egész délután a fejemben járkált. Hogy honnan érkezett és hogy miért pont engem talált meg, nem tudom, mindenesetre örültem neki. Addig csinosítottam, amíg egy teljesen vállalható mű nem született belőle. Mivel leginkább egy végigdolgozott nap végén uralkodó hangulatot próbáltam megragadni (akkorra is lettem készen vele), ezért az Altató címet adtam neki.

Most pedig mindenki kapaszkodjon, mert nagy pillanat következik: a Thozoo naplója vizuális installáció keretében mutatja be a friss és ropogós zeneművet! Ilyen eddig még nem volt! Prrrömier, kérem szépen. Csak remélni merem, hogy nektek is tetszik és jobban megalapozza a zene keltette hangulatot. 

Jó szórakozást! (Érdemes egy csendes pillanatban meghallgatni, nem pedig a napi rohanás közben.)

Ezzel kívánunk ma minden kedves olvasónknak szép álmokat! :) 

Beszóltak ketten

Ma kiderült, hogy nemcsak irigy vagyok, még azt sem tudom, hogy hol lakom. :)

Az egész úgy indult, hogy a szakadó esőben indultam munkába. Ahogy kiléptem a kapun, egy érdeklődő szempárral találtam magam szemben.

– Ennek a kiccipőnek nincsen meg valahun a párja? – kérdezte tőlem egy asszony, akin látszott, hogy nem most kelt és pálinkás volt a jó reggel. Éppen a szomszéd kukájában túrt nyakig és módszeresen pakolgatta ki egymás után az abban elhelyezett szemeteszsákokat, illetve nyilván ki is nyitogatta őket, hogy beltartalmuk elérhetővé váljék. Nyújtotta felém a kiccipőt, hogy lássam, miről van szó. Igen megragadta a fantáziáját és hosszas keresés után sem akadt párjának nyomára, így engem, mint a kapun kilépőt interjúvolt meg a tárgykörben.
– Valahol biztosan megvan, – válaszoltam – de az nem a mi kukánk, nekünk nincs gyerekünk.
– Hát?! – azt mondja. – Nem maga lakik itten?
– De, én is, meg még mellettem három szomszéd, bizonyára ez valaki más kukája.
– Oszt' nem tudja, hogy kié ez a kuka?
– Nem tudom, sajnos.
– Akkor kit kérdezzek meg?
– Szerintem inkább pakolja vissza a szemetet, amit kiszedett, senki sem azért rakja ki ide a kukát, hogy utána újra belepakoljon.
– Ó, he, de írígy vagy má'! - mondja nekem és még mormogott valamit. Távolodóban még láttam, hogy rettenetesen kereste a cipő párját, amiről fogalmam sincs, hogy éppen kié volt és miért landolt a kukában.

Nem sokkal ezután felhívott engem egy nullahatharminc, hogy most akkor ő a villanyszerelős cégtől van, jónapotkívánok, és akkor most alkalmas-e.

– Micsoda? – kérdeztem értetlenül
– Hát a villanyszerelés.
– Milyen villanyszerelés?
– Hát... ami le lett egyeztetve. Itten a munkalapon.
– Biztos, hogy jó számot hívott?
– Hát, én ezt a számot kaptam, – mondja és felolvasta a számot. – Kálvin utca 2.
– De én nem a Kálvin utca 2-ben lakom.

Kis hallgatás, lapozgatás.

– Nem?
– Nem.
– Biztos?

Itt egy kicsit azért elbizonytalanított, de megnyugtatására közöltem, hogy bár vannak olyan napjaim, amikor nem vagyok képben, abban egészen biztos vagyok, hogy semmi közöm sincs a Kálvin utcához, azt leszámítva, hogy néhanapján végigmegyek rajta én. Erre közölte velem, hogy "na, akkor jóvan", majd elköszöntünk és csevegésünk véget is ért.

Ez történt ma délelőtt és még messze az este. Ki tudja, talán történik még valami. :)

Fogalmazzunk egyszerűen! 15

Nehéz nyelv a magyar! Még annak is, aki anyanyelvi szinten beszéli. Nem hiszed? Pedig így van és ezt ma be is bizonyítjuk, hiszen sorozatunk új részében elszabadulnak az indulatok: soha nem hallott frázisok, túlbonyolított magyarázatok és extra képzavarok színesítik ezt a rövid válogatást, amelyben kicsi és nagy egyaránt megtalálja a kedvére valót. Jó szórakozást! :)

• Hangom az úgy ahogy van, nincsen.
A legjobb, hogy mindezt mégis el tudtad mondani.


• Nem arról van szó, hogy az este jó, de először is: igen, az este jó. 
Akkor most miről van szó? 


• Egy olyan emberem van hozzá, amilyenem van is.
Hihetetlen szerencse.


• Legszívesebben mindegyiket felkötném, oszt' lelőném.
Ugyan kérlek, ne dolgozz feleslegesen.


• Annyira le vagyok targálva.
A "letargia" a közhiedelemmel ellentétben nem összetett szó.


• Birbitéli a hejteplédet.
Igazából csak macerálja a fufipokrócot.


• A szelepgumit be kell kenni babapopsival.
Érdekes innováció a biciklijavító üzemben.


• Kérdezek egy végső kérdést: vagyis egy végsőnek az előzőjét.
Hosszú lesz ez a beszélgetés.


• Az lehet, hogy olyan picike marad... már úgy értem, hogy nem lesz olyan nagy.
Igazad lehet.


• Célzás saráta
Betűre megvan a finom saláta neve, csak kissé összekuszálódott.

Régebbi okosságaink itt olvashatók.

Ízek kavalkádja

Sokan megjegyezték már (amire később magunk is rájöttünk), hogy az Aldi üzletlánc sajátmárkás termékei igencsak finomak. A mai napon két olyan desszertet szeretnék bemutatni a nagyérdeműnek, amik nálam abszolút a toppon vannak, így megérdemelnek egy kis népszerűsítést. (Csak nehogy elkapkodjátok előlem...)

Hai Jamaica joghurt

Ez a piña colada ízesítésű joghurt az egyik legfinomabb, amivel valaha életemben találkoztam. Az ananászdarabokat tartalmazó, de alapvetően kókuszos ízű termék már az első kóstolónál felkerült a kedvenceim listájára. Isteni, hogy reszelt kókuszt is tartalmaz, így téve izgalmasabbá a kókuszos ízt. Az ananász savanykásan édes és a kókusz émelyítően édes íze remekül harmonizál egymással. Imádom, elképesztően finom.

Egyetlen egy baja van: soha nem elég belőle 1 dobozkával. :)



Peppermint Crémes

Tudvalévő, hogy nagyon szeretem az étcsokoládé-menta kombinációt, több esetben írtam az After eight csokiról is (ezt és ezt és ezt, na meg ezt pl.) A minap egy, a kék csomagos After Eight-hez hasonló desszertet találtunk. Le volt árazva, bár még fél év a szavatossági ideje, szóval igazából nem tudom a leárazás okát, mindenesetre az ízét tekintve egyáltalán nem panaszkodhat. Mind a krémet körülvevő étcsokoládé, mind pedig a krém rendkívül finom, és mint ahogy az már lenni szokott, igen kellemes harmóniában vannak egymással. A krém nem túl mentolos, pont kellemes, ennek okán az egész termék bátran ajánlható akkor, ha éppen nem kapható After Eight és valami ahhoz nagyon hasonlóra vágyik az ember fia (lánya). Sajnos ennek is megvan az a betegsége, mint a fentebb már említett joghurtnak: rendkívül gyorsan elfogy.


Mindkét terméket szívből ajánlom! Érdemes megkóstolni őket. Ha legközelebb megközelítetek egy Aldi-t, ugorjatok be ezekért. ;)

A 2014-es esztendő első munkanapja

Még nyomokban szilveszteri hangulatot tükrözött az utca, amikor ma munkába eredtem. Konfetti, szerpentin és ide-oda dobált pezsgősüvegek mutatták, hogy pár nappal ezelőtt fékevesztett mulatozás volt a környéken. Takarítás meg annyira nem. Ahogy az esőáztatta, sáros járdán ballagtam, azon gondolkodtam, hogy milyen gyorsan eltelt ez a téli szünet és mennyire jó volt kettesben lenni jegybéli mátkámmal ilyen sok napon keresztül.

A munkába lendülés mondhatni zökkenőmentesen zajlott. Első órában már rögtön dolgozatot írattam. :) Meglehet, genyóságnak tűnik mindez, valójában jó előre bejelentett dolgozatról van szó. Bőségesen volt idő tanulni is rá. Persze így is volt, aki behisztizett, hogy hát ő ezt teljesen elfelejtette, és most akkor mi lesz, ég a földdel összemegy. Még jó, hogy nem tanulta túl magát, mert egy pontot veszített és övé lett a legjobb dolgozat. Ezért már megérte hisztizni.

Érdekes színfolt az oktatásunkban, hogy változik az elektronikus naplónk. Ma már teljesen természetes, hogy nem papíralapú naplót használunk, 2010. szeptembere óta ment a Taninform, ami különféle csatározások miatt, a tanév közepén, féléves zárás előtt nem használható többé, helyét a Magiszter nevű rendszer veszi át. Izgalmas lehetett így adatokat (órákat, jegyeket, hiányzásokat, beírásokat, tanulói adatokat stb.) egyik rendszerből áthúzni a másikba, határidőre, félév előtt, amikor mindenki zárná a jegyeket lefelé. Nem irigylem, aki ezzel hosszú órákat töltött, de hálát adok az Istennek, hogy nem volt közöm a folyamathoz. Na, lényeg a lényeg, hogy délután bő két órában hallgattam végig a rendszer működésének minden (engem érintő) részletre kiterjedő ismertetését, így olybá tűnik, ki lettem képezve. Ma este már könyveltem is az új rendszerben, bár vannak dolgok, amik igen erősen hiányoznak, de ezt majd idővel biztosan megoldják a fejlesztők. Mint ahogy tették a Taninformnál is. Mire úgy-ahogy kialakult minden ott, válthatunk az újra. Professzionális.

Nem is olyan régen itt a blogon volt egy szavazás mobilos témakörben, amit most le is zárok, mivel az indulatok igen elszabadultak holmi kalácsképű perverzek által, akiknél kiégett kicsit a körte és megállás nélkül nyomkodták a Küldés gombot az űrlapon. A végeredmény: az olvasók 61%-a szerint kellene új telefont vennem, 26% szerint az olcsóbb tarifa a menő, 8% szerint kellene másik szolgáltatóhoz mennem és 5% gondolja azt, hogy úgy kellene hagynom mindent, ahogy most van. A dolgok most úgy alakultak, hogy időközben, a szavazás eredményétől teljesen függetlenül úgy hagytam mindent, ahogy van. :) Valóban nincs is vele vesződség. Ugyanakkor ma sikerült rövid időre elkoboznom (na jó, csak kérnem kellett) egy Xperia SP-t, és nagyon kellemesen csalódtam. Attól tartottam, hogy batár és kényelmetlen. Való igaz, hogy egy kézzel nem lehet átérni a kijelzőt, de már majdnem. :) Sokkal nagyobb készülékre gondoltam a sajtófotók után. Ez a pozitív első benyomás persze újra arra késztet, hogy átgondoljam a döntésemet, amelyet alapvetően mocskos financiális érdekek határoznak meg, viszont teljes mértékben még nem tettem le a tervről, hogy egyszer a Mini Pro méltó utódjaként kerüljön a háztartásba a cucc.

Mivel a napból hátralévő idő igencsak szűkös, a flipperbajnokságban pedig még nem sikerült elérnem egy normális eredményt a Star Wars - Boba Fett asztalon, ezért ma ennyi voltam. Legközelebb valami egészen más jön – tartsatok velünk!

Pinball FX2 - Star Wars Boba Fett asztal

Itt a Diffy 3 megamix

A téli szünet utolsó napján stúdióba vonultam, elfelejtettem a világot és végre összeraktam a Diffy 3 pályazenéiből azt a megamixet, amit már régen szerettem volna. A dalok kiválasztása már régebben megtörtént, a sorrend összeállítása és a dalok végének-elejének összeillesztése a mai napra hárult.

Sajnos, nem egy ilyenen kevertem az anyagot... ez nekem örök álom marad

Nem állítom, hogy mind a száz pálya muzsikája egy világsláger, viszont vannak benne szép darabok, amik akár önállóan is megállják a helyüket. A 24 legjobbat választottam ki és ezeket forrasztottam egybe, így megszületett belőlük egy 50 perces mix, ami szépen tükrözi a játék zenei stílusát. Azért, hogy hű legyek a különbségkereső játék szelleméhez, természetesen pár dolgot megváltoztattam a dalokban: apróságokat, amik a játékban nem pontosan ugyanúgy szólnak. Így már nem csak az éles szeműek, hanem a vájtfülűek is találnak maguknak játékot, miközben hallgatják a művet, hiszen megkereshetik, hogy az eredetihez képest hol változtak a dalok, hova kerültek új elemek és mi szól másképp, mint a játékban. (Persze keresgetés nélkül sem rossz, csak úgy a háttérben hallgatni.)

A mix letölthető a Diffy 3 weboldalának Letöltés szekciójából, MP3 és FLAC formátumban.

Jazz

Rájöttem, hogy szeretem a jazz-t.

Igazából, nem most jöttem rá, hogy szeretem, hanem valamikor 2002 környékén, amikor a Chicago című film napvilágot látott és sikerült valami egészen jó minőségű kópiára szert tennem. Az All that jazz-t és a Cell block tango-t addig hallgattam belőle, amíg meg nem tanultam kívülről, a filmet csak azért néztem meg ezerszer, mert imádtam a zenéjét. Később rongyosra pörgött a CD lejátszóban a film zenéje is – érdekes módon ezt nem akartam soha MP3-ban megszerezni, mert sokkal jobban szólt CD-n. Ugyanezt éreztem Caro Emeraldnál is, aki az elmúlt hónapokban alapvetően formálta át a zenéről alkotott elképzeléseimet, bár belőle már nem volt CD-m, viszont a mostanában nálam nagy divat FLAC formátumban hallgatom. (Akárki akármit mond, nem kell túlzottan vájtfülűnek lenni ahhoz, hogy meghalljuk – főleg az ilyen stílusú zenéknél – az MP3 és a FLAC közötti minőségi különbséget.) Aztán tegnap megint minden megváltozott bennem, amikor szert tettem a Big Bad Voodoo Daddy nevű, eddig számomra teljesen ismeretlen formáció két lemezére: az elsőre (1994-ből!) és az utolsóra (2012). Sajnos, a közteseket még nem tudtam megszerezni, de nem adom fel és rá fogok menni, mert nekem ez a jazz, valamiért, tetszik.

Kezdem ott, hogy Caro Emeraldot azért nem lehet megunni, mert a jazz elemeit teljesen modern hangszerelés mellé párosítva alkotnak fantasztikusat a magasan kvalifikált zenészek. A Voodoo Daddy sokkal klasszikusabb jazz, szintén professzionális zenészekkel, ráadásul szimplán szuperül szól. Minden hang a helyén van és érezni lehet mögötte a zenei tudást, illetve azt, hogy mennyire egyben vannak a dalok. Érdekes az is, hogy a 2012-es (Rattle them bones) album mennyivel jobban szól, mint a '94-es, mégis ugyanaz a stílus mindkettő. Mintha csak két egymást követő évben jelentek volna meg ezek a lemezek. Élvezhetőek, pörgősek, háttérben is jók, kellemes hallgatni őket és a műfajból eredően kissé a múltba repítenek vissza. Nagyon tetszik. :)

Amikor 20 évvel később ébresztenek rá arra, hogy öcsém, 14 éves korodban (amikor te még Captain Hollywood-nál tartottál) is volt már jó zene, elámulok azért. Teljesen biztos vagyok benne, hogy 14 éves koromban pont nem érdekelt volna ez a stílus, viszont a mai napon éppen megőrülök érte. Van egy olyan elgondolásom, hogy ez az a stílus, amit érteni, érezni kell és erre a fiatalabb generáció még nem képes. Ők teljesen más zenei irányzatok felé húznak és ez teljesen normális, főleg, ha magamból indulok ki. '92-ben pl. úgy gondoltam, hogy a Who is Elvis-nél nem létezik jobb zene, ma már teljesen más a véleményem erről. :)

Mivel nem szeretném az Értő Közönséget csemege nélkül hagyni, hallgassunk zenét!

Elindult 2014!

Mindent beleadva, hatalmas energiákat mozgattam meg az új esztendő eddigi napjain, hogy bármi hasznosba belefogjak, de sajnos csúfos kudarcot vallottam. Mindezidáig egy értelmes megmozdulásom nem volt, ami nem is csoda, hiszen elvégre én most szabadságon volnék, vagy mifene. Élvezem a 12 fokos kinti hőmérsékletet – bentről. Bezzeg tavaly ilyentájt igazán alakult az időjárás, a karácsonyfáról pedig ugyanazt tudnám elmondani, mint a Tűlevél, hó és ónos eső című írásomban. Ezért ezt inkább meg sem teszem.

Előrelátón nem fogadtam meg semmi olyasmit szilveszter éjszaka, amit nem tudnék betartani. Igazából semmit nem fogadtam meg, mert nem volt eszemben. Egy kicsit alábbhagyott a partihangulat éjfél környékére, majdnem bealudtam, de azért egy pohárka Törley Charmant-t megengedtem magamnak a sok virsli után. Az új évet lencsével indítottam, bízva a gazdagságban, melynek ígérete folyton itt leng körül engem, csak sajnos mire elkapnám, addigra valahová elhussan. Majd meglátjuk, hogy mit dob a gép idén, lottó mindig van feltéve, ki tudja, egyszer talán abban is szerencsém lesz. Bár az esély kicsi, a nyeremény nagy. (Ha a Bahamákról küldök minden kedves olvasónak névre szóló képeslapot, akkor bejött az élet.)

Egyelőre azonban csak addig jutottunk, hogy ma este bundás kenyér lesz a vacsora. Na, hát nem kimondottan egy Cerf braisé (ahogy a francia mondja, a maga kacifántos nyelvén) de egyrészt úgysem tudom, mi az a Cerf braisé, másrészt pedig nem is igen kedvelem a vadhúst, így aztán tökéletes választás nekem estére egy kis bundás kenyér. Úgyis régen volt már. Bevállaltam, hogy forró teát főzök hozzá, hogy kiteljesedjen a gasztronómiai élmény.

Ha már a naplóba írok, feltétlenül meg kell említenem, hogy így közel 34 évesen jutottam el odáig életemben, hogy egy olyan szoftvert sikerült írnom, ami képes frissíteni önnönmagát a netről. Én csak feltöltöm a friss változatot, a kliensprogramok pedig jelzik, ha frissítés van, le is töltik azt, be is frissítik és újraindítják saját magukat. Talán ez így első olvasatra nem túl bonyolult, tekintve, hogy manapság minden valamire való szoftver ezt csinálja, viszont mindezt összehozni úgy, hogy gyakorlatilag nulla előismeretem volt a szerverekről való le- és feltöltögetés leprogramozásának túlburjánzó tárgykörében... nos, azt hiszem, mérnöki bravúrt vittem véghez. Kicsit le is porolgattam a diplomámat, hogy a fiók mélyén, hol fény se éri, szebben mutasson. Még lehet, hogy valami enyhe alkoholtartalmú italt is fogok fogyasztani ennek örömére ma este. Hozzá kell tenni, hogy maga a szoftver egy kicsi, de annál hálásabb közösség számára készült, így sajnos nem oszthatom meg a kedves olvasókkal, viszont ezen ismereteket felhalmozva nincs akadálya annak, hogy olyan játékot készítsek végre, amelyben az elért pontszámokat össze lehet hasonlítani a világ más részén élő játékosok pontszámaival... nagyon sok ötletem van, csak időm nem lesz, de talán a nyár hoz ebben változást. Azt hiszem, leporolok egy régi klasszikust, modern formába öntöm és mehet a menet. És nem, ez nem a Diffy 4. része lesz... valami egészen más. Új távlatok nyíltak meg előttem.

Ha egyelőre másért nem, nekem már ezért megérte, hogy átléptünk az új évbe!

Boldog új évet!

A Thozoo naplója szerkesztősége ma estére nagyon kellemes bulizást, a holnapi tisztulást követően pedig nagyon boldog új esztendőt kíván minden kedves olvasójának!

Trüüüüüüü! :)

Mit fotóztam 2013-ban?

Újfent elröppent egy mozgalmas esztendő és mondhatom, gyorsabban telt, mint rövid életem során eddig bármelyik. Elég sok minden történt, amit összefoglalni talán nem is lehet egy blogposztban, dehát nem is ezért gyűltünk ma itt össze, hanem azért, hogy bekapcsoljuk a Nagy Digitális Diavetítőt és megnézzük, miket sikerült lefotóznom unalmas, vagy éppen érdekes pillanataimban. Mobilos galériánk következik, az érdeklődők részére: lássuk, mit fotóztam 2013-ban?

Esőt

Hihetetlen nosztalgiát

Időjárást

Nemzeti ünnepünket

Kilátástalanságot

Kalácsot. :)

Tavaszi napsugarat

Kikeletet

Szívhez szóló üzenetet

Hangulatot

Érdekes autómosást

Reggeli fényeket

Minőséget

Vacsorát

Sírig tartó szerelmet

Boldog karácsonyt!

A Thozoo naplója szerkesztősége boldog karácsonyt kíván minden olvasójának! Bejgli, ajándékok a fa alatt, halk zene és gyertyafény aranyozza be a mai estét!

Karácsonyi készülődés

Ma szétküldtem a karácsonyi képeslapokat. Modernül, e-mailben. Ez azután volt, hogy tegnap egész este ezt terveztem, mert a bensőmben remegő hang folyamatosan azt mondogatta: valaki meg fog előzni. És tudtam is, hogy ki fog megelőzni. És ma délelőtt, amikor már majdnem lenyomtam a küldés gombot, meg is előzött. És szerintem valahogy érzi ezt, egyfajta kapcsolat van közöttünk, ami meg nem magyarázható. Nem gond, mindez nem jelent számomra lelki sokkot. Mert hova is sietünk? Nyakunkon az ünnep, de már mindennel elő vagyunk készülve. Igaz, karácsonyfánk még nincs. Mindazonáltal a karácsonyfaizzókat sem próbáltam ki, hogy esetleg valamelyik a 11 hónapos tétlenségben megadta-e magát. Mondjuk ezt nem is szoktam ellenőrizni, izgalommal vegyes várakozás lesz rajtam úrrá mindig, hogy vajon fényárba borul-e a kisszoba, amikor a karácsonyfa díszítésének tetőpontján áram alá helyezzük a műszert. És általában fényárba borul.

A karácsonyfával ellentétben szaloncukor viszont van. Hihetetlen lelki erő kellett ahhoz, hogy ne faljam be azokat a legfinomabb Bonbonetti konzumokat, amik a kamrában vannak eldugva előlem de pontosan tudom, hogy hová. Nem közelítem meg a helyet. Úgy túl nagy a kísértés. Az, hogy a kamrában a rendrakás még mindig nem kezdődött el (amelyhez egyébként már nyers férfi erő kell) csak azért lehet, mert én nem megyek a kamra közelébe. Főleg annak a pontnak a közelébe nem vagyok hajlandó menni, ugyanis felesleges saját magam számára válogatott kínokat gyártanom. "És ne vígy minket kísértésbe." Ugye.

Az ajándékok? Ne is kérdezd. Arcpirító összegeket kérnek a semmiségekért is. Nincs jelentősége, rákészültünk előre. Rendkívül előrelátók vagyunk, így nem érhet minket meglepetés. Legalábbis egy hónappal ezelőtt még ezt gondoltuk, most már rájöttünk, hogy a kufár nem enged a hasznából egy fillért sem. Egy kufárral nem lehet alkudozni. A kufár az kufár, hiába akarod te megvenni októberben a karácsonyfa alá szánt ajándékot: nem kapod meg olcsóbban. Mert minden kufár kitanult és portékáját csak megfelelő haszon fejében bocsátja áruba.

Persze vásárolgattunk. Csak úgy. Elkapott bennünket a karácsonyi láz, így aztán több éves gondolkodás és sohanemvásárlás után végre megvettünk egy ajtódíszt. Csak hogy hangulatba kerüljünk. Jól megnyomtuk, volt vagy 800 Forint. Vélhetően a csillogás és a sok karácsonyi gömb indíthatta arra a mátkámat, hogy a hó-spray és az annak felfújásához szükséges minták irányába induljon, de én úriember módjára közöltem vele, hogy talán nem kellene felborítani a lakásunkban uralkodó konzisztenciát ilyen földi hívságok miatt, így ha lehet, gondolja át, mit is szeretne valójában. Átgondolta. Nem vettünk hó-spray-t, és a felfújásához szükséges mintákat sem.

Eképpen állunk tehát. Így várjuk az ünnepeket. Mindent összevetve van még egy pár nap, amikor lehet egy kicsit kapkodni, esténként megpihenni. Használjátok ki ti is!

A közönség segítsége

3 nap múlva lejár a hűségidőm a mobilszolgáltatónál. A lehetőségek egész tárháza tárul elém és nagyon nem ártana átgondolnom, hogy a következő két évre tulajdonképpen mit is tervezek. Négy életképes alternatíva közül választhatok:

• minden marad úgy, ahogy van: jelenlegi szolgáltató a jelenlegi telefonnal, a jelenlegi tarifával, vagy
• átmegyek másik szolgáltatóhoz és újrakezdem az életemet, vagy
• marad a jelenlegi szolgáltató a jelenlegi telefonnal, de olcsóbb tarifával, vagy
• marad a jelenlegi szolgáltató a jelenlegi tarifával, de vásárolok egy új készüléket.

Az Xperia Mini Pro-n érzékelhető a kor. A hardver így két év távlatából nem mondható olyan ütősnek, mint amilyen akkor volt, amikor vettem. Ez már csak így normális. Természetesen nem is én lennék, ha nem vetettem volna szemet a következő áldozatra, ami nem más, mint egy új Xperia:

Xperia SP

A 12 ezerért elhozható masinában minden földi jó benne van, amit egy korszerű mobiltól elvárnék, de még nem döntöttem el, mit is akarok valójában. Tény és való, hogy csábító az új ketyere, de még egyelőre elvagyok a mostani telefonnal és inkább az alacsonyabb tarifa felé csábulnék el, de olyan nehéz a döntés...

Segítetek?

Programozási versenyen jártunk

Mi sem jobb egy átmulatott éjszaka után, mint hajnali ötkor felkelni és elindulni Debrecenbe, programozási versenyre. Én is ki voltam égve, de kis versenyző csapatom meg méginkább, bár jól titkolták. A hajnali párában vártuk Májkit, hogy megérkezzen parkoló autónkhoz. Nem jött, ezért körbenéztem, mit látok. Annyira pislogtam a sötétben, hogy a város végén posztoló papírrendőrről azt hittem, hogy na, ott van a Májki. De nem, mert mindeközben a hátam mögött ballagott. Kocsiba be, majd elindultunk Debrecen felé, útközben a másik két versenyzőt (Pisti, Laci) is felvettük a bikás háznál. :) Így lett megadva a GPS-koordináta: bikás ház. Jóvanakkor.

Hatalmas fene köd lett, ahogy haladtunk előre. Akkora köd volt, mint egyszer! Azt se tudtam, hova figyeljek, de ez nem gátolta meg Pistit abban, hogy a legutolsó, általa ismert jugoszláv kerékpáros körverseny mind a 12 körét részletesen leírja számunkra. Ki hogyan veszítette el a sárga trikót, ki melyik körben és hogyan tekerte a kerékpárt, hegymenet, lejtmenet, minden volt. A Hajdúszoboszló-Debrecen távot tulajdonképpen ezen ismeretek befogadásával töltöttük.

A versenyhelyszínt gyorsan megtaláltuk. Ingyenes parkolás. Szépen bevonultunk az épületbe (egyesek szerint úgy nézett ki, mint egy modern imahely), majd mivel meglehetősen korán érkeztünk, lepakoltuk a cuccot vagy hat székre. Világosan látszott, hogy melyik az a sarok, amelyiket birtokba vettük. Rögtön feltérképeztük, hogy van-e nyílt wifi. Nem volt. Kérdeztem ott egy embert, hogy neharagudjonmár, jónapotkívánok, nem lesz itt nyílt wifi? Azt mondja nem haragszik, szokott lenni, ámbátor most nem lesz, mert ilyen módon is próbálják megakadályozni a tanárok és versenyzők között való kommunikációt. Hát, ettől nem lettem boldogabb – nem mintha nem lennék a fair verseny híve, de ily rútul eltiltani minket a világhálótól a várakozás perceiben, nos, ez mégiscsak borzasztó.

A webes regisztrációt követően megejtettük az újabb regisztrációt a regisztrációs asztalnál is, a csapattagok itt is ráírták a nevüket egy papirosra. Ezután még vitatkoztunk ott egy sort a napközben esedékes pizzák számáról és áráról, majd beültünk tíz óra magasságában egy hatalmas előadóba, ahol újra kitöltöttünk egy regisztrációs lapot a csapattagok nevével és adataival. Ekkor úgy gondoltam, hogy ez a három regisztráció már elég lesz. :) Elindult az ismertető, jöttek-mentek emberek, majd ezt követően a csapatok elvonultak az 5 órás megpróbáltatásra.

Mert kérem megpróbáltatás volt ez a csapatoknak is, de ugyanakkor a kísérőknek is. Wifi nélkül még csak egy jót netezni se lehetett. Bár volt egy terem nyilvános számítógépekkel, de ott értelemszerűen nem jelentkeztünk be mindenféle weboldalakra mindenféle jelszavunkkal, annál már rafináltabbak vagyunk. Így aztán nem maradt más hátra, mint a várakozás. Telefonom lemerült (megint ugyanaz a baja, mint májusban), így aztán békésen szunyókálni kezdtem. Az italautomatából aprópénzért kinyert kávéfőzet se igazán hozta meg a hatását, olyan békésen pihegtem egy ergonómiailag erősen kifogásolható széken, hogy arra jelzőt még keresve sem lehet találni. (Ennek megfelelően ma alig tudtam menni.)

A verseny alatt folyamatosan lehetett követni a csapatunk eredményét: mennyi feladatot adtak be, mennyi feladattal próbálkoztak adott pillanatig sikertelenül. Ez mondjuk nagyon tetszett. Az utolsó egy órában befagyasztották az eredményjelzőt (képletesen értve, nem azért, mert túlmelegedett), így az utolsó óra eseményeit nem tudhattuk, eképp izgalmassá téve az eredményhirdetés előtti perceket.
 

Ólomlábakon járt az idő. Eme fenti folyosóképet láttam órákon keresztül. Délután irdatlanul besütött a nap és vakított a napfény. Ez akkortájt volt, amikor kissé meg is szunnyadtam, de szerencsére hirtelen 15.30 lett és véget ért a verseny. A csapatom ekkor a 10. helyen állt éppen. Annak, hogy nem csípték meg az első két hely valamelyikét, csak az lehetett az oka, hogy egész nap nem kaptak enni, mert – ki tudja, hogy miért – nem érkezett meg a megrendelt pizza hozzájuk. Pisti úgy gondolta, hogy az erről az esetről eszébe jutott történetet (ami egy francia körversenyen történt borzalmakat írt le részletesen) mindenképpen meg kell osztania az én jobb fülemmel. Májki ekkor már az ajándékba kapott lufival játszott, kb. 15 évet elengedve az életkorából, Laci pedig könyörgően nézett rám. :) 

Az eredményhirdetés az ekkor már kiégett csapatok számára meglehetősen hosszúra és durvára sikerült. Azzal kezdődött, hogy egy másfél órában ismertették a feladatok lehetséges megoldásait. Ez kb. az első fél órában ért valamit, utána mindenki ledobta a láncot és az én környékemen a hangosítás ellenére se nagyon hallottam és fogtam fel ebből semmit. Mindenki nyüzsgött, mozgolódott. Odakint a sűrű éj vett körbe bennünket, ez látszott a hatalmas ablakokon. A feladatok megoldásának ismertetése után jött az eredményhirdetés előtti dékáni beszéd, majd végre a várva-várt eredményhirdetés, Erről viszont már többen haza is mentek, még olyan csapatok is, akik nyertek volna valamiféle díjat, ez mondjuk eléggé érdekes volt a számomra.

A legvégén a 11. helyen végeztünk, ámde oklevelet úgy kaptak a srácok, hogy a 9. hely volt megjelölve, mivel a DEIK-hez közel álló középiskolákat emberi számítás szerint kiemelték az értékelésből. Miximum&&Manimum – ezt kell keresni ebben a táblázatban, ez volt a kis csapat neve. Érdeklődők számára a feladatok betűjelére kattintva maga a feladat is elolvasható, opcionálisan megoldható. A zöld mezővel jelzetteket tudták megoldani a fiúk, a pirossal jelzettekbe belefogtak, próbálkoztak, de nem adta a gép.

Miután a lefagyott autó felolvadt kicsit, elindultunk haza. Navigáltunk a töksötétben. Szerencsére köd éjszakára nem ereszkedett alá. A hatalmas sötétségben túlzottan sok történetet már nem hallottunk Pistitől, a körversenyek is elfogytak, helyét a becsült hazaérkezési idő számítgatása vette át a hátralévő kilométerek, a sebesség és az aktuális idő függvényében. Elfáradtunk mindannyian (ki ebben, ki abban), de megérte: jó nap volt, srácok, remélem, hogy örömmel emlékeztek majd rá évek múlva is! :) Én biztosan.

Szalagavató 2013

Négy éve ezt írtam naplóm hasábjain:

Négy év múlva megint a saját osztályom szalagavatóján veszek részt – de hogy kikkel? Azokat a srácokat még nem is ismerem. De hamarosan eljő az idő, szeptemberben újraindul a körforgás, és minden kezdődik elölről.

Hát, elölről kezdődött. Olyannyira, hogy újra eltelt négy év és szombaton este ünnepélyes keretek között tűztem fel a szalagot az akkor már ismerős srácoknak és lányoknak. Nem volt itt semmi cicó: szalagot feltűztem, nekem is feltűzték, plusz kaptam egy üveg Bourbon Whiskey-t. :) A kollégák csak holmi virágcsokorral emlékeznek, amíg el nem hervad, az én bourbonöm viszont elálldogál még egy darabig (mondjuk úgy, érik, nemesedik), mire ráveszem magam arra, hogy töltsek belőle. Ezeket a dolgokat különben se lehet elkapkodni, ott van például Pisti, aki kicsit elkapkodta, aztán azóta is megállás nélkül jugoszláv kerékpáros körversenyekről beszél, fene se érti. Bence meg annyira belelovallta magát a szerepbe, hogy nem tudta áttűzni az ingemen a szalagot, ezen kínjában hozzáfogott röhögni, a maradék erő is kiszaladt belőle törtidő alatt. Ezen én is röhögtem utána, így együttes erővel röhögtünk a szalagtűzés végén. Közben elhangzott tőle, hogy kalács, ennek folyományaként megint csak röhögtünk. Szóval a pillanat, az meghitt volt.

K.12.C osztály, 2013. november 30.

Éppúgy a pezsgős köszöntés, ami majdnem jól kijött, csak kár, hogy mire magasröptű, kidolgozott és magvas gondolataimat elővezettem, addigra már többen el is felejtették, hogy volt itt olyan, hogy pezsgő. Kissé nem volt szinkronban a pezsgőosztás és -fogyasztás a beszéddel, no de nem minden negyedik évben jöhetnek ki flottul a dolgok. Kajszára sikerült, mert most a tánc előtt volt a pezsgős köszöntés és méltatás, nem pedig tánc után, amikor már mindenkiben lement a szint. Itt most mindenki sietett, kapkodott, én magam még a táncról is lemaradtam, mert az éj leple alatt poharat vadásztam, hogy legyen a kedves vendégeknek. Még mindig jobban jártam, mint az az osztályfőnök, akitől ellopták a 100 műanyag poharát és pezsgőt se tudott kínálni. Ilyen is megesik. (Különben is, kinek kell ellopás céljából 100 műanyag pohár?)

Összevetve mindent, felmerülhet a kérdés, hogy megérte a négy év? Megérte. Legjobban egy hozzám odalépő, elérzékenyült szülő erősített meg ebben, akiben megláttam valamit abból külső szemlélőként is, hogy mennyire szeretheti egy anya a gyerekét és hogy ez a rendezvény, aminek a szervezése már hónapokkal ezelőtt elindult, mennyit tud jelenteni nekik. A szülőknek. Azoknak, akiknek a gyerekeit nap mint nap tanítjuk, mégis ilyen szép egységben, a színpadon állva, felnőttként együtt jóformán csak ekkor láthatók. Vissza-visszadereng ez a pillanat, ahogy a kezemet szorítva úgy áll, hogy a fia ne lássa őt, miközben örömében sír és csak azt mondja: köszönöm, köszönöm, köszönöm...

Sajnos az este folyamán nem tudtam maradni, csak este 10 óráig. Szégyen, s gyalázat, de a sors egy másik rendezvényt iktatott be a rá következő napra, amelyre már korán, hajnalban indultunk. Hogy ez mi volt és hogyan sült el, annak részletezésére várnotok kell a következő bejegyzésig. :) Ígérem, hamarosan jön. :)

Pinball FX2 asztal megaakció!

Kötelességemnek tartom bejelenteni minden flipperőrült számára, hogy a Humble Bundle weboldalon, a heti vásár keretében még több, mint 5 napig jóval ár alatt lehet pályákat vásárolni a Pinball FX2 játékhoz azoknak, akik Steam accounttal bírnak és azon keresztül szerezték be a játékot.

Amit a csomagban kapunk

A Pinball FX2 egyetlen ingyenes asztala (Sorcerer's Lair) így továbbiakkal bővíthető ki, az alábbiak szerint:

• 1$-ért (ami jelen árfolyamon 220 Ft) 11 asztalt (2 csomagot + 3 különálló asztalt) kapunk, aminek eredeti ára 8.700 Ft lenne, a kedvezmény mértéke észveszejtő: 97,4%
• legalább 6$-ért (jelen árfolyamon 1.320 Ft) pedig 23 asztalt (a fentebb említett 11 asztalt + 3 csomagot, amelyben 3×4 darab, szuperhősök és Star Wars témakör köré csoportosuló asztal van) kapunk meg. Eredeti ára: 17.700 Ft lenne. A kedvezmény: 92,5% (na, ez sem kevés).

Érdemes tehát lecsapni az ajánlatra, az 1$-os ajánlatot egyenesen bűn kihagyni a rajongóknak. Hitelkártyával vagy PayPal-on keresztül tudunk fizetni az asztalokért. Fizetés után már csak össze kell kapcsolni a megvásárolt tárgyakat Steam fiókunkkal és a játékban rögtön látszanak és játszhatóvá válnak a megvásárolt asztalok. 

Jó játékot mindenkinek! :)

Winampvége

16 éves lehettem, amikor az MP3 formátum bekerült a köztudatba. A tömörített, kis helyet foglaló zenét hatalmas figyelem övezte, sokan vágytak egy olyan számítógépre (köztük én is), amelyik képes eredeti minőségében megszólaltatni a zenét. Hatalmas előrelépés volt a zeneszámok ilyen módon való tárolása a kazettás korszak után. Nem sokkal ezután egy WinAMP nevű programot kaptam floppylemezen, de ekkor még nem tudtam felmérni, vagy értékelni, hogy ez nekem mire is lenne jó, mivel a számítógépem egyáltalán nem volt alkalmas az MP3 fájlok lejátszására. Később, a technika fejlődésével egyre gyorsabb számítógépeket használtam, és a Winampnak igen nagy szerep jutott az életemben. Olyannyira, hogy amióta zenét hallgatok számítógépen, csak vele tettem ezt. Imádom benne a gyors keresést, imádom, hogy szépen szól és hogy különböző skinekkel lehet feldobni a kinézetét. Véleményem szerint a legjobb PC-s lejátszó, amennyiben audio vonalon vizsgálódunk. A videólejátszóját nem szerettem, soha nem is használtam, a hangfájlok viszont kivétel nélkül hozzá voltak társítva.

A Winamp utolsó verziója: 5.66

Kb. másfél éve észrevettem, hogy az addig olyan szorgosan érkező frissítések elmaradnak a szoftverhez. Legutolsó telepítésemkor is egy viszonylag régi verzió volt letölthető belőle a hivatalos weboldalról. Ma pedig villámcsapásként ért a techportálokon keresztülfutó hír, hogy 16 évvel a megjelenés után leállítják a Winamp fejlesztését. Nincs több új verzió, nincs újabb plugin, a médialejátszó, ami az életem részének tekinthető, nincs többé. Annyira nincs, hogy még a winamp.com is megszűnik létezni december 20-a után.

Természetesen alternatív forrásokból ezután is beszerezhető a Winamp és használható is mindaddig, amíg az újabb és újabb operációs rendszerekkel kompatibilitási hibák nem kezdenek el megjelenni, viszont új verzióra, hibajavításra már nem kell számítani, mivel nem lesz.

Bár a fiatalabb generációnak semmit nem mond már a Winamp név, én nagyon-nagyon sajnálom, hogy múzeumi darab lesz belőle, és hogy egy bölcs embert idézzek, "pár év és a Winamp képét is be lehet tenni a diavetítő, a kazetta és a floppy képei mellé, hogy ki emlékszik még rá". Egy korszak ért véget, pajtások, ma emiatt kizárólag lassú dalokat hallgatunk a Winampban, eképp siratván azt. Én addig használom, amíg lehet. Hűség, nosztalgia és december 20-a után már retró életérzés.

Viszlát, Winamp!