Oldalak

2014. január 3., péntek

Elindult 2014!

Mindent beleadva, hatalmas energiákat mozgattam meg az új esztendő eddigi napjain, hogy bármi hasznosba belefogjak, de sajnos csúfos kudarcot vallottam. Mindezidáig egy értelmes megmozdulásom nem volt, ami nem is csoda, hiszen elvégre én most szabadságon volnék, vagy mifene. Élvezem a 12 fokos kinti hőmérsékletet – bentről. Bezzeg tavaly ilyentájt igazán alakult az időjárás, a karácsonyfáról pedig ugyanazt tudnám elmondani, mint a Tűlevél, hó és ónos eső című írásomban. Ezért ezt inkább meg sem teszem.

Előrelátón nem fogadtam meg semmi olyasmit szilveszter éjszaka, amit nem tudnék betartani. Igazából semmit nem fogadtam meg, mert nem volt eszemben. Egy kicsit alábbhagyott a partihangulat éjfél környékére, majdnem bealudtam, de azért egy pohárka Törley Charmant-t megengedtem magamnak a sok virsli után. Az új évet lencsével indítottam, bízva a gazdagságban, melynek ígérete folyton itt leng körül engem, csak sajnos mire elkapnám, addigra valahová elhussan. Majd meglátjuk, hogy mit dob a gép idén, lottó mindig van feltéve, ki tudja, egyszer talán abban is szerencsém lesz. Bár az esély kicsi, a nyeremény nagy. (Ha a Bahamákról küldök minden kedves olvasónak névre szóló képeslapot, akkor bejött az élet.)

Egyelőre azonban csak addig jutottunk, hogy ma este bundás kenyér lesz a vacsora. Na, hát nem kimondottan egy Cerf braisé (ahogy a francia mondja, a maga kacifántos nyelvén) de egyrészt úgysem tudom, mi az a Cerf braisé, másrészt pedig nem is igen kedvelem a vadhúst, így aztán tökéletes választás nekem estére egy kis bundás kenyér. Úgyis régen volt már. Bevállaltam, hogy forró teát főzök hozzá, hogy kiteljesedjen a gasztronómiai élmény.

Ha már a naplóba írok, feltétlenül meg kell említenem, hogy így közel 34 évesen jutottam el odáig életemben, hogy egy olyan szoftvert sikerült írnom, ami képes frissíteni önnönmagát a netről. Én csak feltöltöm a friss változatot, a kliensprogramok pedig jelzik, ha frissítés van, le is töltik azt, be is frissítik és újraindítják saját magukat. Talán ez így első olvasatra nem túl bonyolult, tekintve, hogy manapság minden valamire való szoftver ezt csinálja, viszont mindezt összehozni úgy, hogy gyakorlatilag nulla előismeretem volt a szerverekről való le- és feltöltögetés leprogramozásának túlburjánzó tárgykörében... nos, azt hiszem, mérnöki bravúrt vittem véghez. Kicsit le is porolgattam a diplomámat, hogy a fiók mélyén, hol fény se éri, szebben mutasson. Még lehet, hogy valami enyhe alkoholtartalmú italt is fogok fogyasztani ennek örömére ma este. Hozzá kell tenni, hogy maga a szoftver egy kicsi, de annál hálásabb közösség számára készült, így sajnos nem oszthatom meg a kedves olvasókkal, viszont ezen ismereteket felhalmozva nincs akadálya annak, hogy olyan játékot készítsek végre, amelyben az elért pontszámokat össze lehet hasonlítani a világ más részén élő játékosok pontszámaival... nagyon sok ötletem van, csak időm nem lesz, de talán a nyár hoz ebben változást. Azt hiszem, leporolok egy régi klasszikust, modern formába öntöm és mehet a menet. És nem, ez nem a Diffy 4. része lesz... valami egészen más. Új távlatok nyíltak meg előttem.

Ha egyelőre másért nem, nekem már ezért megérte, hogy átléptünk az új évbe!

Nincsenek megjegyzések: