Boldog új évet!

Sikerekben, eredményekben, örömökben és anyagiakban gazdag boldog új évet kívánunk a blog minden egyes olvasójának!

Mi történt 2010-ben?

Kedves olvasóink, év végi összefoglaló írásunk következik. Akik esetleg nem követik rendszeresen a napló hasábjain írottakat, azok most bepótolhatják a hiányosságokat, hiszen az év során elkövetett írásokból mazsolázunk.

Mi történt 2010-ben? A januári vizsgaidőszak igencsak húzós volt, de szerencsésen abszolváltam az összes vizsgát, és vizslató tekintettel vetettem bele magam az új félévbe. Hihetetlen, hogy ezen év elején még csak másodféléves voltam, most meg hamarosan végezni fogok. Rengeteget utaztam, egy alkalommal eltűnt a jegyem is, és szibériai viszonyok között, sötétben és hidegben, majdnem megbüntetett engem a vasúti rend szigorú őre. Gizel néném besokallt a hótól, hirtelen el is mondott ëgy verset hozzája, de ettől sem lett kisebb a hó mennyisége. Aztán építettünk egy szuper hóembert, amiről videó is készült.

Februárban harminc éves lettem, ami nem kis szám, ha az életkorokat tekintjük, bár éltesebb korú emberek szerint ez még semmi. Volt, aki azt mondta, hogy mit tudok én az életről, hiszen még börtönben sem voltam. :-) Bizonyára nincs összefüggés, de amióta harminc lettem, azóta aztán minden egyes tagom sajog. Ahogy kitavaszodott, életemben először fűrészt ragadva estem neki a fáknak, hogy a kert rendezettebb képet mutasson. Március végén hírt adtam arról, hogy egy új zenei album van készülőben, és az első számot már teljes hosszában is meg lehetett hallgatni. Április elején, mondhatni késleltetett születésnapi ajándékként új számítógépet vásároltam (atyaúristen, már több, mint 8 hónapja volt?!), amit azóta is nagy örömmel használok, bár a beadni való szirszarok miatt legtöbbször ezen is csak a Word megy. :-) Pihenésképpen azért néhány játékkal ki szoktam próbálni, hogy mit bír a rendszer. Az osztályommal április végén főztünk a szabadban, aztán szakszervizbe került az autónk. Legalább megtudtam, hogy milyen profi módon szervizelnek a magyarok kisvárosunkban.

Májusban elkezdődtek a felhőszakadások, úszott az utcánk nem egy alkalommal. Júniusban érettségi jegyző minősítésemben igencsak szép tanulmányt fogalmaztam arról, hogy hogyan kell tisztességesen vonalkázni, július elsején pedig megjelent az egyik nagy büszkeségem, a Sláger című album, ami azóta is elérhető teljes egészében, mp3 formátumban, és még saját weblapot is kapott. Ebben az évben jutottam el odáig, hogy a naplómban megszületett az ezredik bejegyzés, ami nem kis teljesítmény egy blog életében, ezt azért hozzá kell tenni. Ezt megkoronázandó, a pottyantós budiról is értekeztem, csak amúgy sommásan. Augusztusban nyaralni mentünk, Esztergomot és környékét fedeztük fel, a négy napról négy bejegyzés született az augusztusi cikkek között. Voltunk a vidámparkban és az állatkertben is, ami felejthetetlen élmény ennyi év után újra.

Szeptemberben újra elindult a suli, de más dolgok is történtek. Összeszereltünk egy Fargót, utána pedig elkezdtem lázasan tanulni az egyetemi vizsgákra, közben persze minden fontosabb volt, mint maga a tanulás. Mackótól megtudhattuk, hogy hogyan készül a medvecukor, a reppergyerek pedig újra belehasított a tutiba, és feldolgozta saját remekművét, 2010-es hangzással.

A fontosabb dolgokat kiemelve, azt hiszem ennyi történt a 2010-es évben a blog háza táján. Az új évben is kellemes olvasást kívánok mindenkinek, gyertek sokszor! :-)

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Eine kleine nachtmusik

A zene meghatározó szerepet tölt be sokunk életében.

Engem gyerekkorom óta foglalkoztatnak a különböző stílusjegyek, ritmusok, ütemek és igazából minden, ami a zenével kapcsolatos. Nagyon korán megfogalmazódott bennem a vágy, hogy saját zenét alkossak, de eszköz híján erre nem volt lehetőségem. Éppen ezért kazettás magnón "remixeltem" az akkori menő előadók menő dalait, ami tulajdonképpen nem állt másból, mint a refrének és versék cserélgetéséből. Később olyan dalokra, amiben legalább egy refrénnyi „énekmentes” zene volt, saját dallamot és szöveget kreáltam és énekeltem fel. (Érdemes volna megtalálni valahol ezeket a dalokat, igen tanulságosak lehetnének.) Aztán telt-múlt az idő, megismerkedtem a számítógépes zeneszerkesztéssel és most már a Sláger 2 album munkálatain dolgozom, aminek még egyáltalán nem biztos, hogy Sláger 2 lesz a címe, de valószínűsíthetően sok instrumentális dalt tartalmaz. Az előző Slágerrel ellentétben itt igen sokszor nekiugrom egy dalnak, mire elnyeri a végleges formáját. Sőt, még azután is, hogy azt hiszem, elnyerte azt, átalakítok benne dolgokat.

A zene általában nem idegesít, bár hozzá kell tenni, hogy a szomszédból jövő és a falon átszűrődő egész napos muzsikálástól (illetve attól, ami abból átjön) azért a nap végére – hogy egy nemrég tanult kifejezéssel éljek – leteszem a hajam. A rendszerint felhangzó Best of ABBA albumot, azt hiszem, már oda-vissza tudjuk, a számok sorrendje még kicsit pontatlan, de kis idő múlva azt is megtanuljuk már. Én is nagyon szeretek egy-egy albumot, de hogy ennyiszer meghallgatnám, az kizárt. Illetve… ahogy vesszük. Most, hogy négy év után újra megjelent Ákos új stúdióalbuma, A katona imája, oda-vissza megy a lejátszóban. Már majdnem tudom kívülről, de vannak még számok, amiken csiszolni kell. Most arra vágyom, hogy a Szindbád turné dupla koncert DVD-jét megszerezzem, de azt hiszem, ez már csak jövőre lesz esedékes.

Addig azonban mindenképpen a saját zenék fejlesztgetése és hangolása lesz a téma. Bár szigorlatok és kemény vizsgák jönnek, kikapcsolódásképpen érdemesnek tartom újabb és újabb melódiák összehozását, klassz hangszereléssel és feszített tempóval, hogy elnyerjék azok a hallgatóság tetszését is. Tisztelettel meg is osztanám legújabb művemnek egy egyperces részletét. A kommentekben kifejthetitek, hogy tetszett, vagy nem. :-)

Nyomtatott karácsony

7 nap múlva szenteste van, nekem viszont egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom. A háztartásban egyelőre csak a szaloncukrok azok, amik emlékeztetnek arra, hogy itt hamarosan karácsonyfát kellene állítani, persze még az ahhoz szükséges fa sincs meg. De a szaloncukrok is a kamrában vannak, elzárva, biztos helyen, hogy nehogy elfogyjanak az ünnepekig, így aztán tulajdonképpen csak a havas táj az, amitől karácsonyi hangulatba kerülhet az ember. A hó meg csak minden nappal olvad kicsit. Meglehet, elfogy karácsonyra.

Ennek ellenére a szórólapokban teljes a karácsonyi dömping. Hirdetnek a kereskedők mindent ész nélkül, hihetetlenek az akciók (bár valahogy nem tűnik úgy, hogy bármi is olyan nagyon megérné), de az emberek, legalábbis az én környezetemben, nem rohannak vásárolni. Senkinek sincs pénze. Év végére kimerült minden készlet, perselymalacok hulltak alá a porba, hátrahagyva kicsiny beltartalmukat, de így sem mondhatnám, hogy a kereskedelem olyan nagyon fellendült volna. Még úgy sem, hogy elviekben minden akciós, 30%-os és 50%-os leértékelések vannak (sok helyen ez -30%, -50%-ban testesül meg). Annyi szórólap érkezik, hogy legalább egy ezresbe kerül havonta ezeknek az elszállíttatása a szemétszállítókkal, mivel a kuka tartalmának majdnem a felét a reklám teszi ki. Arra persze gondosan ügyelnek az anyagválasztásnál, hogy a színesben nyomtatott papír ne égjen, még csak gyújtósnak se lehessen felhasználni. (Nyári nyársalások tapasztalata.) Mondjuk, a gázkonvektoroknál ez édesmindegy, gondolom aki vegyestüzel, az azért begórja a kályhába néhanap.

Az idők során rájöttünk, hogy januárban minden megkapható még a most akciósnak számító ár alatt is. Januárban pang a piac, éppen ezért mindennek még lejjebb megy az ára. Új modellek jönnek mindenből, a régieket leárazzák, egyszóval jobb vásárt lehet csinálni az újév elején, ha túléljük a szilveszteri, féktelenül duhaj mulatozást. Ennek fényében idén karácsonykor senki nem kap semmit. :-) Sajnos, kicsit csóró lesz a karácsony, de sebaj: együtt leszünk, azt mondják, ez többet ér mindennél. És szerintem jogosan mondják.

Mit fotóztam 2010-ben?

Újra eltelt egy év – hihetetlen, hogy milyen gyorsan száll az idő. Az ilyentájt szokásos fényképalbum-lapozás során mazsoláztam azokból a képekből, amik hű társammal, a mobilommal készültek. Sok helyen jártam, sok dolgot láttam, ennek egy részét osztom most meg a blog olvasóival. Lássuk tehát, mit fotóztam 2010-ben!

Árulkodó nyomokat

Magyar terroristajányt

Nyolcadik kerületi íveket

Becsomagolt világot

Női mellet

Előadás alatti reménytelenséget

Búcsút

Várakozást az esőben

Vándorlást

Felújítást előtte...

... és utána

Fogtündért

Égi festményt

Vándormunkást

Végtelen kitartást

• Mit fotóztam 2009-ben?
  
• Mit fotóztam 2008-ban?
• Mit fotóztam 2007-ben?

Fény az alagút végén

A szorgalmi időszak az egyetemen 14 hétből áll. Eddig három ilyen 14 hetes turnuson vagyok túl. Amikor elkezdődnek, mindig úgy érzem, hogy vállalható, teljesíthető minden, nem sok dolgom lesz. Aztán ahogy eltelik 2-3 hét és minden tantárgyból tüzetesen is megismerem a követelményeket, ráébredek, hogy ennyi mindent megtanulni, megírni, elkészíteni korántsem egyszerű. Ahogy egyre haladunk előre az időben és közeledik „a vég”, a 12. hét környékén csúcsosodik ki minden. A legtöbb határidő ekkor van, az ember pedig hajlamos mindent a határidő előtti estén elkészíteni. Én ebben a félévben próbáltam elejét venni ennek és sok beadni valót jóval a határidő előtt elküldtem, de azt hiszem, ez a félév volt az, ami a legjobban próbára tette a kitartásomat.

Mindenesetre, mivel erről már igen sokat írtam, annyival zárnám le az elmúlt időszakot, hogy már látszik a fény az alagút végén. A szorgalmi időszak végeztével egymás után kapom a beadott munkák után járó érdemjegyeket, ráadásul a vizsgaidőszakban is csak 1 vizsgám lesz – mellette pedig egy szigorlat. Ez utóbbi nem kis falat, de úgy, ahogy eddig mindennel, meg fogok birkózni vele.

Amikor ezt az egészet elkezdtem, fogalmam sem volt arról, hogy mennyire nehéz lesz munka mellett csinálni. Szerencsére nagyon sok mindent fel tudtam használni azokból a dolgokból, amit hallgattam előadásokon, így ebből a szempontból némiképpen kompenzálva volt az elveszettnek látszó idő. Emellett voltak olyan dolgok, amiknek semmi értelmét nem láttam, és nem is látom a mai napig sem. Gondolom, hogy ezek azok az ismeretek, amik minden képzés kötelező elemei. Én még nem voltam olyan képzésen soha, ahol ne lett volna értelmetlen(nek tűnő) tananyag, pedig jó pár fejtágításon túl vagyok már.

Egy a lényeg: tanulni kell és dolgozni keményen. Ez nem csak az egyetemi oktatásra igaz, hanem mindenre az életben. A tunyulás vége mindig fájdalmas, éppen ezért nyomulni kell, ahol és ahogy csak lehet.

Mik vannak? After Eight Mikulás!

Az utóbbi években a csokoládégyártók kihívásnak érzik, hogy saját márkás termékeikkel ellepjék a csokimikulás- és csokoládéból készült húsvéti nyúl-piacot. Enyhén néz ki hülyén, amikor a mikulás kabátján keresztül-kasul, hatalmas betűkkel fel van tüntetve, hogy Tibi, az meg még jobban, amikor az van feltüntetve, hogy Boci. De amire eddig nem volt példa, vagy legalábbis az én figyelmemet elkerülte, hogy létezik After Eight csokiból készült mikulás.

Mivel nagy After Eight-rajongó hírében állok, természetesen kaptam mikulásra belőle, így igyekszem beszámolni arról, milyen paraméterekkel bír egy ilyen nyolc után érkező mikulás. Lássuk csak. Véleményem szerint a mikulás dizájnja jól sikerült: a szokásos piros kabát helyére mentolzöld került, és a mikulás orcája is normálisan van megformázva, nem úgy, mint egyik-másik terméknél, ahol pontosan az arcra kerül mindig valami gyűrődés, így a mikulások úgy néznek ki, mintha fogyatékkal élnének.


Felmerül az emberben elég hamar a kérdés, hogy hogyan oldja meg a gyártó, hogy a mikulás belsejébe folyékony, mentolízű krémet helyezzen el. Talán az egész belsejében az lapul? Vagy két rétegű a csoki és aközött folyik a krém? Nos, a választ csak azután tudjuk meg, hogy levetkőztetjük a télapó 100 grammos testét.


Illetve még azután sem. Látszatra semmi különös, viszont eléggé kiskutyafeje van ruha nélkül a télapónak. A szagminta alapján érezni, hogy a mentol most sem maradt ki, mivel mikulásunk úgy illatozik, mint aki mentolos tejben fürdött. Az egyébként étcsokoládé külső mögé csak úgy tudunk benézni, ha brutális módon leharapjuk a mikulás fejét. Hajrá!


Hát ennyi. Nincs krém, nincs töltelék. Ennek ellenére a mikulás teste teljesen korrekt mennyiségben tartalmazza a mentolos aromát, így képesek vagyunk azt hinni, hogy After Eight lapocskákat eszegetünk. Véleményem szerint egy körben nem feltétlenül lehet elfogyasztani a terméket, mivel a mentol miatt elég könnyen eltelhetünk vele, de egy egész délutánon keresztül tartó majszolásra mindenképpen alkalmas.

Kolbászlélektan

Hétvégén disznótorban voltunk. Nem nagyon tudom magam elképzelni a húsiparban, de ez gyerekkoromtól kezdve így van, szóval olyan nagyon nem is zavar. Régi időkre emlékszem, ahogy testvéreim jól érezték magukat az elhullott állat különböző szerveinek és maradványainak rendszerbe rakása közben, miközben én lekvároskenyér-evéssel tiltakoztam az egész fesztivál ellen. Hullottak körülöttem a malacok télről-télre, de ez engem nem hozott lázba. Ráadásul mindig próbáltak aljasul engem rávenni arra, hogy kóstoljam meg a nyers kolbászhúst, hogy vajon megfelelően van-e ízesítve, vagy netán töltsek hurkát, de soha nem éreztem úgy, hogy képes volnék ilyesmire. Soha nem is izgatott a kérdéskör, próbáltam tőle távol maradni és szerettem azt gondolni, hogy a kolbász például egy önálló termék, ami csak úgy lesz, és nem pedig az állat beleibe töltött nyers, ámde darált húsa van annak saját és tulajdon zsírjában kisütve.

Mindazok ellenére, hogy tisztában vagyok a kolbásznak, mint húsipari terméknek a fentebb említett definíciójával, számomra ugyanolyan élvezeti értékkel bír annak fogyasztása, némi csípős mustár és ropogós héjú, puha kenyér társaságában, mintha nem tudnám ezt az információt. A disznótorok hangulatát is szerettem egyébként, csak magát a malac elpusztítását nem. Emlékszem, egyszer a Nagy Családi Filmtár számára kellett egy ilyen tort filmre vinnem. A hibátlan pontosságú vágás és a jelenetek feszített tempója igazán remekül sikerült, viszont én képtelen voltam végignézni az előttem zajló eseményt. A kamera keresőjébe néző szemem éppúgy csukva volt, mint a szabadon lévő. Azóta sem néztem meg a malac elhalálozását, bár többen azt mondták, hogy a rövidfilm kiválóan adja vissza a hangulatot.

A disznótor tehát eltelt, tőlem meglehetősen távol. Hála a jó Istennek, lemaradtam a malacvisításról is, amire még harcedzett malacfeldolgozó nőismerőseim is azt mondják, hogy rájuk is ideget borzolóan hat. A kolbászból viszont fogyasztottam, nem kis megelégedésemre. Közben pedig próbáltam arra gondolni, hogy a kolbász a fagyasztóban születik.

Itt van a tél, itt van újra

Délelőtt fél 9 tájban elkezdett esni a hó. Elég hideg volt reggel, de nem számítottam arra, hogy ma havazni fog. Érdekes: mintha csak megvárta volna a decembert, mintha az időjárás figyelné a naptárat, szinte óramű-pontossággal kezdtek el hullani a fehér pelyhek az égből, beterítve ezzel a várost, az utcákat, a házak tetejét.


A rendkívül enyhe novemberi időjárás után nem igazán tudom, hogy milyen télre készüljek. Mindenesetre betáraztunk teafilterekből és a téli hangulathoz szükséges minden egyéb kiegészítőből (pl. hólapát). Ahogy egyre inkább fehéredett a táj, úgy sejlettek fel előttem a tél embert próbáló borzalmai is: a reggeli hólapátolások, az autóbejárón való lehetetlen közlekedés és a sokszor késő vonatok a vizsgaidőszakban.

Nem is olyan régen arról beszélgettünk egy késő éji órán életem párjával, hogy régen mennyivel másak voltak a telek. Amikor egy egész falu, kicsi és nagy, szánkóval és korcsolyával múlatta az időt a befagyott, falu közepén lévő tó jegén, vagy éppen csúszott lefelé a bobpályává keményedett havas-jeges gátoldalon. Valószínűleg most is vannak ilyen népünnepélyek, csak nekünk kimaradnak ezek, mert felnőttünk, mert elkerültünk otthonról. Ezáltal a telek is teljesen más szerepet töltenek be az életünkben.

Idén megfogadtuk, hogy amint kellő mennyiségű hó esik, hóembert fogunk építeni, ezzel is növelve a városban található fehér téli szerzetek számát. Kellően kezdünk karácsonyi hangulatba kerülni: a múltkor a Winamp már a véletlenszerűen lejátszott számok közé kavarta a Yello – Jingle Bells című számát, valamelyik este pedig megnéztük a Karácsonyi ének című filmet – ez mondjuk kissé más volt, mint amire számítottam. Ugyanakkor tervezgetjük, hogy mekkora karácsonyfánk lesz, hova kerül, milyen módon lesz feldíszítve, mennyi szaloncukor kell, meg a mikuláscsomag, ajándékcsomagoló, forralt bor, fahéjas sütemény.

23 nap van szentestéig, 5 nap mikulásig. Össze kell kapni magunkat.

(Az időjárás szeszélyességét jól mutatja, hogy mire ez a cikk napvilágot lát, már minden havat elmosott a jeges eső...)