Könnyített rendszer

Ma ledúrtam a számítógépemen tobzódó szeméthalmot, újratelepítettem a szisztemet, és sokkal jobban érzem magam. Olyan, mintha hosszú hónapok koloncát löktem volna le magamról egy hirtelen, de célirányos mozdulattal. Egy olyan munkával végeztem így, ami már nagyon a nyakamon volt, és megkönnyebbülés az új rendszert használni. De miért is érezzük úgy, hogy a számítógépünkre újonnan feltelepített operációs rendszer által az egész rendszer könnyebb, mint az előző? A válasz a pszichológiában keresendő, és semmi másban. Hozzáértő embert zavar, ha a Windows frissítései már 78 mappán belül 2 gigabájtot foglalnak el (ezek főként visszaállítási pontok, no persze a rendszer-visszaállítás ki van kapcsolva, és a franc se akar egy már feltelepített frissítést visszavonni), átlagfelhasználó meg észre sem veszi. Holott szekundumokat lehet spórolni egy-egy alkalmazás indítása során egy újonnan telepített rendszerrel. Az pedig mai, rohanó világunkban, igencsak fontos.

Egy időben meggyőződésem volt (bár soha nem igazoltam, talán azért, hogy ki ne derüljön róla, hogy teljesen hülyeség), hogy amikor a mobilom már kezd lemerülni, akkor sokkal könnyebb, mint amikor éppen töltés után kézbe veszem. Bátyámnál a pszichológiai szenzorok sokkal jobban működtek, nála akkor kezdett el súlyt veszíteni a mobil, ha pre-paid feltöltött kártyájáról elkezdett az egyenleg hirtelen a nulla felé konvergálni.

Hogy a telepítésre visszatérjek, igencsak hálás dolog, hogy külön meghajtó áll rendelkezésre a rendszer, és külön az összes többi mindenség (=adatok, játékprogramok, beállítások) számára. A telepítés így mindössze 3 óra alatt megvolt, és minden olyan programot és drivert sikerült feltelepíteni + bekonfigurálni ez idő alatt, amik nélkül nem élet az élet. A két vincseszteres megoldás beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és bár igen nagyot szoptam, amikor a Total Commander wincmd.ini fájljával ellentétben az FTP-szerverekhez való hozzáféréseimet tartalmazó wcx_ftp.ini fájlt nem mentettem le magamnak (ezek ugyanis a rendszerpartíción figyelnek), kisvártatva eszembe jutott minden cím és jelszó, így igazából ebből sem lett semmiféle probléma.

Szóval most akár boldog is lehetnék. Ingyen lett egy új számítógépem. ;-)

Sárga görög

Soha ennyi rossz dinnyét nem sikerült még ennem, mint ezen a nyáron. A nyár elején (idén legelőször) vásárolt görögdinnye igen finomra sikeredett, így aztán egy kellemes nyarat vetített előre. Később aztán egymás után jöttek az ehetetlenebbnél ehetetlenebb dinnyék, jó drágán. Az egyik szépen kongott, de belülről olyan fehér volt, mint a fal, és ennek megfelelően igencsak tök jelleget öltött. A másik ugyan piros volt, szép színű, állaga viszont mint a szivacs, és ennek megfelelően íze egyáltalán nem volt. Egymást követték ezek, és eszembe jutott nagyszüleim kertje, amiben számolatlanul nőttek a piros- és sárgabélű görögdinnyék. Eszembe jut az a girbe-gurba kézírással írott képeslap is, amit tőlük kaptunk nyáron, és amelyben arról írtak kacskaringós betűikkel, hogy addig egy dinnyét sem szednek le, amíg haza nem érkezünk. Szép idők voltak. Ez azonban régen volt, és az akkori ízletes dinnyék ugyanúgy eltűntek a múltba, mint a nagyszülők.


Viszont amit azóta sem találok sehol: a sárgabélű görögdinnye. Régebben pár helyen lehetett kapni, a dinnyeárusok is tolták, de manapság csak piros belsejűvel találkozni. Annyira eltűnt, hogy olyanokkal is találkoztam már, akik még csak nem is hallottak erről a finomságról.

Erről szeretnélek benneteket kifaggatni:



---
update@2008.07.30: e-mailben kaptuk a hírt, hogy Fegyverneken a főút mellett árulnak sárga görögdinnyét. Ha a sors úgy hozza utunkat, hogy arra járunk, leteszteljük!

Hogyan készült a bakelit?

Meghallgatom a kedvenc számomat! - hangzik el nap mint nap fiatalok és idősebbek szájából, és már kapcsolják is be a CD-, vagy mp3-lejátszójukat. Talán bele sem gondolnak, hogy a hang rögzítése manapság (a rögzítési folyamat összetettsége és bonyolultsága ellenére) milyen egyszerű és kézenfekvő, mondhatni: természetes velejárója a mindennapoknak. Hangot rögzítünk és játszunk vissza a mobilunkkal, apró, tenyérben többször is elférő készülékekkel.

Nem volt ez mindig így.

A nyolcvanas években a hanglemezgyártás igen bonyolult eljárási módot követett. Ebben az időben a felvételek először magnószalagra kerültek. Ennek az volt az előnye, hogy (az akkori technikának megfelelő szemlélettel tekintve) igen könnyen lehetett vágni, és játszani a hanggal. (Erről már írtam a Szalagos magnók című cikkem végén.) Ha a felvétel kész, a végleges anyagot tartalmazó szalagról egy tükörsima lakkréteget tartalmazó lemezbe vágták bele a felvételt. A lakklemez teljesen úgy nézett ki, mint azok a lemezek, amelyeket a boltokban lehetett kapni, de lágy anyaga miatt csak alig párszor volt lejátszható. A lakklemezt leheletvékony ezüstréteggel vonták be, majd nikkelréteggel fél milliméter vastagságúra növelték. Az így kapott, fémből készült lemez az ún. apamatrica, ami tulajdonképpen a lakklemez tükörképi másolata. Ami a lakklemezen bemélyedés, az a matricán kiemelkedés, tehát a lemez negatívjaként szolgál, így tökéletesen alkalmazható arra, hogy préseléses eljárással legyártsák belőle a hanglemezt.

Kész lemez lejátszás alatt

Az apamatricáról galvanikus úton egy újabb másolat készül, amit - talán nem meglepő módon - anyamatricának neveznek. Ez a lakklemezzel (a lemez eredetijével) azonos formájú, és le is játszható. Erről pedig egy újabb másolatot készítenek, ami a fiú-, vagy présmatrica. Ez került a présgépbe, amely az előmelegített műanyagpogácsákból kb. 100 tonna nyomással kisajtolta azt a lemezt, ami a boltok polcaira került. Egyidejűleg préselték vele együtt a lemezcímkét is a lemezre. A présből kikerülő lemezt egy külön erre a célra alkalmas vágógép körbevágta, eltávolítván a szélén kinyomódott, felesleges anyagot. Az így elkészült lemezt ellenőrizték, csomagolták, mindezt egy kínos tisztaságú üzemben.

A Hogyan készült egy idevágó epizódjában (angolul) mindezt meg is csodálhatjuk:

Vegyesvágott.

Ma agymenéses napom van, nem készültem semmivel, így gyakorlatilag mindenről képes vagyok írni. Bele is csapunk. Vegyes vágott lesz, végigolvasás csak türelmes embereknek és erős idegzetűeknek ajánlott.

Túl vagyunk pár napja a húszezredik oldalletöltésen... menten könnybe szökik a szemem, és ezt megint csak nektek, olvasóknak köszönhetem. Ha statisztikai adatokba is bele akarnék menni, akkor azt mondhatnám, hogy mindezen pillanatig, a blog 776 napos fennállása óta 20.179 oldalletöltés történt, ami átlagosan véve napi 26 látogatást jelent. Még egyszer köszönöm mindenkinek.

Más.

Víg kattogással adja tudtomra a szünetmentes tápegység, hogy a 230 voltos hálózati feszültség már megint ingadozik. Teszi ezt - feltételezhetően - azért, mert napok óta szakad odakint az eső, és 2008-ban ezt még nem sikerült megoldani, hogy ilyenkor is stabilan kapjuk az áramot. Villognak a lámpák, a porszívó legtöbbször egyenletes hangja pedig mintha egy modern dalt akarna elmondani, föl- és alá mászkál. A szünetmentes pedig kattog. Annyira, hogy lassan már egy ritmus kerekedik ki belőle, csak nincs benne annyi rendszer. Napok óta szakad az eső, és komolyan mondom, már tiszta depressziós vagyok. Egyszerűen ablakot nem lehet nyitni, és nem lehet kimenni sem, teljesen kész vagyok. Nesze neked nyári szünet. (Na nem mintha állandóan kint lennék, és a hőség sem hiányzik, de miért nem lehet egy felhős hét, eső nélkül? Vannak igényeim, mi?)

A hónap elején köd, most meg eső. Endzsoly július.
(A szerző felvételei, kilátás az ablakból.)

Más.

Belegondoltam, hogy kevesebb, mint egy hónap van hátra az alakuló értekezletig, iszonyatosan telik a nyár. 5 hét múlva kezdődik a suli - hova tűntek el a nyári szünet napjai? Visszagondolok, és mind megvan, csak sok esemény jutott kevés időre. Jaj, hallgatom itt, hogy milyen jó a tanárnak, hogy nyáron nem kell dolgoznia. Már a falra mászok ettől, hogy ilyenkor mindenki ezt tudja szajkózni, de négyet mondok erre:

1. Valóban rendkívül jó.
2. Mindenki előtt ott áll(t) a lehetőség, hogy tanár legyen.
3. Mindenkinek van szabadsága, csak van, aki kiveheti év közben, részleteiben, mi meg csak ilyenkor vehetjük ki, egyben.
4. Sok embernek több szabadsága van egész évre, mint nekem az összes szünet együttvéve (beleértve a nyári szabadságot is).

Vannak ilyen pillanataim, amikor rámjön a panaszkodhatnék, de nézzük körbe inkább, miről írnak kedvenc blogjaim. Plastik Józsi azon töri a fejét, hogy tévét kellene venni, fasza LCD-t - furcsa egybeesés, én is azon töröm a fejem. A homár éppen iPhone-mintájú koporsóval fárasztja a népet, a Kispadon lehúzzák a Wall-E-t, amit pedig már olyannyira szeretnék megnézni, és én eldönteni, hogy mennyire jó. A legalja.hu-n kiderül, mire vigyázzunk egy kutya esetében, a Daily Dose of Imagery ma egy szó szerint ragyogó városképet tár elénk, míg a Bigyóblog az időjárásnak éppen nem megfelelő (de a nyáron még valószínűleg hasznossá váló) napelemes mobilventilátorral kínoz. Az ismerősök vonalán végighaladva Endoril pár nappal ezelőtt írt a Native Instruments FM8-ról, Norbie H. Fitz pedig egy vadiúj cikkel jelentkezett, melyben a Reason zeneszerkesztő Dr. Rex nevű loop-eszközét ismerteti. Mioline június 19-én megakadt a spóralény-készítésnél, azóta csend van. Üdítő viszont, hogy kedvenc rendszergazdánk, Mizy (akitől egy, még az oprendszer betöltése előtt mindig újra és újra bootoló laptopot kaptunk kölcsön a nyárra, köszönjük) frissíti blogját, ma éppen összkomfortos szervertermekről ír. Érdemes a linkeket végigkattogni, de persze utána visszatérni ide, és olvasni tovább. (Mire persze ezt megírtam és belinkeltem, a legtöbb blogon már más a főtéma, nincs jelentősége, kicsit elavultunk 5 perc alatt.)

Mert a blog műfaj ilyen: ma megírsz valamit, a nap végére már egyáltalán nem aktuális. Elavult. Semmi. Mindenki elfelejti, miről írtam tegnap, néha még magam is. Egy áldás, hogy legalább archívum létezik. Régebben egy azóta már megszűnt blogon arról írt a srác, hogy milyen már, hogy manapság (ez volt olyan 2003 körül) egy blogot nem frissítenek csak 1-2 naponként. Szerinte az internet korában naponta több frissítésben kell gondolkodni, és ő eszerint is dolgozott, bár hozzá kell tenni, hogy 3 mondatnál hosszabb postjai nem voltak. Mindegy. Ilyen ez az internet. Valamelyik nap akartam éppen e-mailt írni az Enternetnek, hogy nem elég, hogy az új belépők olcsóbban kapják a netet, mint én, aki 5 éve az ügyfelük vagyok, de még a webtárhelyük is nagyobb, mint az enyém (enyém 30, az újaknak 100 MB). Aztán még mielőtt ezt az arcpirító fordulatokkal ízlésesen megkomponált levelet elküldtem volna, megjött az eszem és megnéztem, hogy nem-e befrissítették nekünk, öreg motorosoknak is a tárhelyet. Láss csodát, 30 mega helyett 100 mega van... ez se sok, de jobb, mint a 30.

230-74 files used (0%) - authorized: 15000 files
230 11590 Kbytes used (11%) - authorized: 102400 Kb

Köszönjük, ó Enternet.

Más.

Napok óta VHS dokumentumfilmeket digitalizálok, úgy kérésre. Főként természetfilmek vannak itt, már 30 gigabájtnyi vágatlan film van gépen, lassan ideje lenne DVD-t formálni belőle és írni kifelé, mert tárhelyem vészesen fogy. Na, most éppen a farkasokról van szó, már fél órája, figyeldoda:

Általában csak az alfa szokott párzani. Úgy gondoltuk, hogy a két nővér közül fog választani. De vajon melyiket? Wayakan tűnt esélyesebbnek. De Kamat érdeklődése Shamok-ra irányult, ami nagyon meglepett minket, és talán Shamok-ot is. Milyen nagy utat tett meg, kis híján omega vált belőle, de most ő lesz a vezér társa, a falka vezérszukája. Az érdeklődés végül vonzalommá fokozódik. Az egész falka sorsa azon a párzási rítuson múlik, ami most veszi kezdetét.

Ilyenek mennek. Teljesen kiokosodtam már a lemurokról, a barnamedvékről, Franciaország állatvilágáról, az afrikai oroszlánok hányattatott sorsáról csakúgy, mint a Hortobágyról. Nem is tudom, miért nem kapcsolom ki a hangot digitalizálás közben... lehet, hogy valójában érdekelnek a természetfilmek?

Ennyit mára, jelentkezzünk ki. Legközelebb valami teljesen más jön!

Mindennap segítünk spórolni!

Óccsó a semmi a teszkóban (konkrétan: 0 Ft kilója), hirdeti a bejárattal szemben lévő ártájékoztató:

Cuki

Vendégségbe mentünk, ahol egy kiskutyával való megismerkedés is az esti programok között szerepelt, nem mellékesen egy tejszínes-sajtos, darált hússal hintett rakott krumpli-vacsora elfogyasztása, és éjszakába nyúló, kedélyes beszélgetés mellett.

Cuki

A Cuki nevű kiskutya bármit megtett annak érdekében, hogy szívünkbe fogadjuk, majd ennek eredményeképpen órákon keresztül cirógassuk az okos kis fejét, a nagy, gömbölyű hasát (melyről úgy tűnt, egy labdát is megevett a délután során az eb) és simogatásunkkal egyre fényezzük fekete szőrét, mely a lábainál fehér zoknikban végződött. Nem riadt vissza még az olyan hatásvadász megoldásoktól sem, mint a lábujjak harapdálása alattomosan a székek alatt, vagy a jól bevált dörgölőzés. A figyelem róla való elterelődése esetén halk nyüsszentésekkel jelezte hollétét, és csak kevés időre távolodott el az asztaltársaságtól. Amikor pedig mindezen magvas teendőiben elfáradt, képes volt bármilyen helyen hosszú-hosszú percekre mély álomba merülni; olyan mély álomba, melyből alig lehetett felrázni.

Tulajdonképpen elérte, amit akart.

A meghatározhatatlan típusú eb egész este ünnepelt sztárként volt nyilvántartva, mindenki dicsérte, és még azért se lett túlságosan leszidva, hogy a gazdasszony papucsára a lyukkártyához hasonlatos mintázatot hegesztett tűéles, apró fogacskáival. Helyette csak simogatást kapott, szeretetet és sok-sok figyelmet.

A kedvesem és Cuki

Mi mást kívánhat magának egy nyolchetes kutyakölyök?

Gizel nénéd dinnyéje

Lesëm a tévét valamék nap, hát uramfija, mutassa hogy borogassák a parkollóba tonnaszám Pesten a gyinnyét. Menten elríttam magamat, drágájim, mer' a jó görgöt bizony én is szeretem. Na, nem is kellett több, neféjj, szombaton mán korarëggel a pijacon vótam, hogy mégiscsak vennék magamnak. Kimenek a placcra, hát uramfija, ameddig ellátol merejű a gyinnye. Odamenek egy ilyen szemrevaló, fijatal bajuszos árusho', mondom neki hogyé a gyinnye, fijatalember? Rámníz, aszongya magának mama, hetvenkilenc kiloja. Ej a rusnya pofádat, mondom néki, hát másnak mennyijé adod? De mán akkor indúlatba gyött, vigyorgott a bajusza alatt, oszt' aszongya másnak ötvenkilencé. Na, mondom neki, akkor bizony hagy kapok fel párat, oszt' paskolnám, hogy kong. Mongya nekem, hogy tessék, oszt' aggya ide a gyinnyéket sorba. Mondom néki, kisfijam, hát megengednéd-e, hogy én magam választanék belüle? Aszongya győjjön mama, megbírja-e emelni? Mer' igencsak nagy gyinnyék vótak, tíz kilo felett vót tán mind. Megbírom én, mondom neki. Azelőtt vettem be a Gektizált, oszt olyankor mindég jobban vagyok. Na, a másodikná úgy becsikkant a dërëkam, hogy menten kétrét vótam, mint a rongy a madzagon, de oszt' nem mondtam neki, hanem mikor nem figyelt egy cseppet, otthagytam oszt' arrább buddogtam.

Átmentem egy másikho', mer az rendesebbnek láccott, meg ösmerem még annak idejibű, amikor az uram élt, hogy sokat fűríszelt neki. Aggyoniste, aszongya, csak nem gyinnyét venne, Gizel? Mer' rögvest megismert, a fene a vén kujonját, úgy tud az nízni, hogy szikrát hány a szeme. Mondom néki, mit vennék, mikor mást se árúl, aggyon nekëm valami jóféle görgöt, sárgát ne, mer' azt nem kévánom mostanába. Mutat maga megé a ládába, oszt' rögvest rakta ott nekem, hogy milyen gyinnye, hogy mint a méz ollyan, jobb, mint a hevesi, aszongya. Na, mondom neki, lékejjen mán belüle, kiderűl az igasság. Aszongya, nem lékel, mer nem lehet az euba. Mondom, hogyhogy nem lehet lékelni? Legutóbb míg lékelt nekem, most mán nem? Aszongya, nemlehet, mer' két éve úgy megbüntették, hogy majnem fődönfutó lett a büntetístű. Na, elhittem neki, mondom, akkor valami nagyobbat aggyon. Aszongya ehun van egy e, jó nagy, nyóckilos. Ütögetem, tapogatom, jó a kongássa, de enné többet nem értek hozzá, nehogyaszidd. Mondom, akkor eztet számolhassa. Na, menten agylobot kapok mikor aszongya nyóc kilo, nyóccáz forint. Aszittem megint eldugútt a fülem, mondomneki: hogymongya? Aszongya nyóccáz, de magának odaadom hétötvené. Azannya piszkos szencségit, hát nem százé adta kiloját? De mán akkor oszt' sokan vótak, oszt' nem átam le vele vitatkozni, de ki tudtam vóna kaparni a szemit a kapitalistájának.

Na, hazacűgöllöm a gyinnyét a cekkerbe, oszt' ibben vót annyi hely a hűtőmbe, hogy egybe beraktam, egye el a zíz, máskor mindég szétvágom. Mondom majd jó meghűlik, oszt' este a fókusz közbe eszek belüle. Készűtem is egész nap, nem ettem ollyanokat, nehogy meghajcson. Gyött is a hiradó, oszt' reklám alatt gyövök ki a hűtőhö, szedem ki a gyinnyét. Eléveszem a gyinnyeölő késemet, oszt' belehasajtok, hát nem reped az egy szemet se. Ej, emmán nem lesz jó eresztís, Gizel, mëllátod. Széjjelvágom, hát Krisztus a keresztfán, ollyan tök vót az, mint hatvankettőbe, mikor idejekorán mentünk a fődre lopni belüle. Hát drága péz vót, mondom, ki csak nem dobom az apróléknak, hasajtottam hát egy darabot magamnak, szeltem egy szelet kenyeret hozzája, oszt' beültem a tévé elé. Eszem ott magamba, nyámmogok kelletlenű, hát csak baszos ez, akárhogy nézem, a kenyér jobban ment, mint a gyinnye. Mán a tévére se tuttam figyelni, olyannyira bántott, hogy tök lett ez, meg hogy illyet sikerűtt abbú a ménkű sok gyinnyébű választani.

Na, az lett oszt a vége, hogy ki kellett hajítani az egészet a pëco mellé, a csirkék oszt' fél óra alatt széjjelkapkották hajáig a nyóccáz forintos gyinnyémet. Merríkatott, az annya szencségit, meffogattam, hogy többet nem veszek ezen a nyáron, kerűjjön akármennyibe. Majd a fijam hoz nekem, mer' tuggya, hogy szeretëm. Hacsak a kákabélű mënyem meg nem eszi elülem, mer' ami a fogáho' való, azt leereszgetyi ű is a begyibe. Na, letközelebb ha gyössz majd mesélek megint. Mos' megyek át Terkáho', mer rígen vótam. Dícsírtessík, gyerëkeim.

Krrish

Pár órával azután keltem föl, hogy a szerelmem szendvicsét alkotó két szelet kenyér közül kirepült egy lepke. Mivel rettentően álmosan ébredtem, ezért úgy gondoltam, hogy a délelőttöt ágyban töltöm. Rászántam az időt, és megnéztem végre a gépemen porosodó Krrish című álarcos-szuperhősös filmet, az indiai filmipar műremekét. Jó úgy leülni filmet nézni, hogy fogalmam sincs arról, miről fog szólni az alkotás. Csak bambultam magam elé, és figyeltem az eseményeket. A film második fele olyan volt, mintha egy, az első felétől teljes mértékben eltérő filmet néztem volna. (A második felében van az akció és a véres leszámolás, míg az első másfél órában csak madarakat kergetünk a varázslatos hegyi tájon, és persze megérkezik a szerelem is.)


Igazán érdekes alkotás, le is tudott kötni a 185 perces játékidő végéig. Bár maga a történet 120 percben is elmesélhető lett volna, a teljes hosszban benne foglaltatik pár 5-6 perces zenei betét is (amikor a történet nem halad előre, szuperhősünk viszont tánctudásával nyűgözi le a múzsáját). Mindezek ellenére a maga kis primitív módján megfogott, mert a képi világa szép, és azt kell mondjam, hogy a sztori se annyira rossz, mint amilyennek elsőre gondoltam. Vannak azért benne meglepő fordulatok, és oda nem illő elemek is, látszik rajta, hogy nem hollywoodi alkotás, de éppen ezért rendkívül felüdítő. Semmi sem kiszámítható benne, nem úgy, mint azokban a filmekben, amiket manapság láttam. Namegmég figyeldoda: a főhős és szerelme között (amennyire emlékszem) egyetlen csók sem csattan el ezalatt a három óra alatt. Döbbenet...

Értékelés: 4/5

Vikkend fűnyíróval

Mit csinál a parasztgyerek, ha beleszabadul a falusi hétvégébe? A rekkenő hőségben hozzáfog, és nyírja a füvet a családi birtokon, elektromos fűnyíróval, ötven méter kábel társaságában. Nem erősségem a fizikai munka, mégis, füvet nyírni szeretek. Most is, hogy állóképességemet némiképpen növeljem, hozzáfogtam; annyit mondtam, majd én!

Felebarátaim, ekkora ökör is csak én lehetek. Fűnyírás kezdete: délelőtt 11 óra. Befejezve: 15 óra. (Közben 30 fok, erős UV-sugárzás.) Ezt követően - mivel igazi birtokos família vagyunk - újabb birtok volt terítéken, ahol a fűnyírás kezdete 18 óra, befejezve: 20 óra 30 perc. Kellemes, szombati kikapcsolódás ez a városi puhányok (=én) számára: átmozgat, kitartásra nevel, és nemesíti a testet-lelket, bár hozzá kell tenni, hogy az utolsó körökben már nem csak azt szidtam, aki befüvesítette a területet, hanem azt is, aki egyáltalán a füvet megteremtette. Csúnya dolog, de ennyi oda-vissza fűnyírózás után már nem nemesül a lélek, a test pedig csak rogyna össze a helyszínen.

Lássuk a mérleget! Leégett a vállam, hátam, kedvesem szerint imádnivaló hasam egy pontja és a karom. Egyéb problémák: gerincbántalmak, valamint a gép taszigálására szolgáló jobb kéz igen erős sajgása. Gyógykezelés: majd az idő megoldja. (Édesanyám szerint: tejföl a leégett területekre - nem vállaltam be.) Mindkét terület után jól eső fürdőzés - ezért megérte az egész, no meg azért, mert szép lett az udvar.

Legyetek óvatosak a nyári napon, és ím lessetek el tőlem egy igazi, fűnyírós mozdulatot:

Ó je!

Valamint a tér érzékeltetésére egy kép (a teljes vágandó területnek csak kis része látható):

Van mit vágni!

Csodabogarak

Remek kikapcsolódást ígér a nálunk Csodabogarak - A rovarok magánélete címmel futó francia animációs sorozat (eredeti címén: Minuscule). Nem tudom, hogy eddig hogy maradt ki nálam, egy véletlen e-mail után kezdett el foglalkoztatni a dolog, és kezdtem el összegyűjtögetni a lemezeket. Tulajdonképpen varázsos természeti képekkel vegyített animációs rövidfilmek ezek, amelyek mindegyike egy-egy bogárfaj életének nehéz korszakát mutatja be, rendkívül szórakoztató módon. Megtudjuk például, hogy micsoda erőfeszítés egy póknak elkapni egy legyet, vagy hogyan áll bosszút egyetlen katica egy egész darázs-rajon, amiért azok felverik álmából. :-) A sorozatnak eddig 6 DVD-je jelent meg, és valami hihetetlenül olcsó áron, 950-990 Ft-ért vásárolhatunk egy lemezt az internetes üzletek kínálatában (egy-egy lemez kb. egy órányi kikapcsolódást jelent). Érdemes megrendelni mind a hatot egyben!


A kisfilmekben nem is az animáció minősége az, ami legjobban megfogja az embert, hiszen kategóriájában láttunk már jobbat is, bár hozzá kell tenni: irtó aranyos katicákat, hernyókat és pókokat sikerült rajzolniuk az animátoroknak, és ezeket egész természetes módon sikerült a valós életből filmezett környezetbe ültetni. Sokkal inkább a történetek, és az azok végén lévő csattanók azok, amik megadják az ízét a műnek. Külön elismerést érdemel a hang: látszólag oda nem illő zörejek és csörgések azok, amelyek a filmet nézve teljesen természetesnek tűnnek, pl. szitakötő szárnyainak "felpörgetése" fűnyíró-hanggal, levegőben kanyarodó bogarak fékcsigorgás-hangjai, lepottyanó, kemény hátú bogarak lábas-zörgése, valamint a száguldozó bogarak vadászrepülő- és forma1-es autó hangjai; mind-mind szuperül el vannak találva. Emiatt szeretem nézni a legjobban a sztorikat.

Külön említést érdemel, hogy a sorozatot az a Thomas Szabo rendezte, aki a 2001-ben debütált, szépemlékű Stupid Invaders videojáték sztoriját írta. Ha valaki játszott a játékkal, el tudja képzelni, mennyi hülyeség került ebbe a filmbe is.

Ízelítőül álljon itt egy videó, melyben a katica bosszút áll. :-) Jó szórakozást mindenkinek!

• További epizódok a YouTube-on

Fogalmazzunk egyszerűen! 4

Jegyzetelési kedvem továbbra is változatlan, gyűjtöm a be- és elszólásokat, lássuk, hogy az elmúlt fél évben miket sikerült feljegyeznem.

• Párbeszéd:
  - Te már álmos vagy?
  - Egy kicsit.
  - Én is úgy, nem annyira, annyira hogy izé.
  Szerintem igenis álmos volt. Láthatóan beszélni nem tudott már.
  
  
• Azt szeretem, hogy minél jobban szeretsz, annál jobban szeretsz.
  Hát igen, az élet örök törvényszerűségei. Vannak még ilyenek: minél többet eszem, annál többet eszem, sőt: minél többet vagyok a napon, annál többet vagyok a napon.
  
  
• Nekem valami vízszintességi rohamom lehet.
  Több alkalommal is rátört kedvesemre a délutáni fáradtság, olyannyira, hogy egy idő után már saját magánál is betelt a pohár, akkor sikerült ezt kiböknie.
  
  
• Nem bírok enni egy szemfalatot se.
  Pedig nem is szemet főztünk ebédre.
  
  
• Engedek vizet, hogy igyunk éjszaka tudni.
  Kisebb keveredés a nyelvi elemekben, de azért értjük a lényeget. :-)
  
  
• Beleunok az unalomba.
  Ezt már nem lehet tovább fokozni: az unalom csúcspontja.
  
  
• Elhoztam egy betegtájékoztatót a nővértartóról.
  A nővértartó jelen esetben a nővérpult lett volna. Hogy mennyire tartotta (kordában) a nővéreket, azt nem tudjuk.
  
  
• Szerintem remélem lehet, hogy nem, de megfáztam.
  Hát gondolom, hogy remélem nem fáztál meg, szerintem.
  

Csörögcsattog

Az imént ettem egy kis zuhogó esőben vásárolt somlóit, így most már van erőm elmondani, mert igencsak kikívánkozik belőlem, hogy az autóm első kerekeinek bizonyos részei (mert ennyire értek hozzá) olyan szinten hangosak, hogy azt hinné az ember, a kis japánok benne ülnek a Toyota elejében, és kalapáccsal ütik a motorblokkot. Namost a jelenség nem konstans, csakis akkor jelentkezik, ha a kormány valamilyen irányba el van fordítva és a motor hajtja a kereket. Tehát ha kanyarodok lendületből, akkor nincs hang, de ha odapöffentek neki, miközben a kormány ki van fordítva, akkor rákezdik a japánok a motorháztető alatt.

A probléma egyre inkább aggasztó, mivel egyre több japán költözik a motorháztető alá, napról napra.

Belülről is aggasztóan csattog

Gondolkodtam (így, hogy fogalmam sincs tulajdonképpen, mi hogyan kapcsolódik össze), és egyre inkább arra jutok, hogy a kerekek féltengelyeinél a csukló-részek lehetnek valamilyen erős mechanikai hatás áldozatai. Meglehet, hogy a múltkori beavatkozást nem tolerálja az Öreg Japán, de az is lehet, hogy mindez a véletlen műve, és az elmúlt 19 évben futott több mint 210 ezer kilométer jelentkezik ilyen auditív módon a kerekek felől. Mivel kedvenc csodatévőm jelenleg igencsak elfoglalt így aratási szezonban, meglehet, hogy kicsi autómat idegen doktorok kezére kell juttatnom, akik barbár módon pajszerral esnek majd az érzékeny műszernek, és csak tovább rontanak a helyzeten, mindezt sok pénzért. Jaj, olyan bizalmatlan vagyok.


Arról meg nem is beszélek, hogy egy féltengely-csukló (csak a csukló része) bruttó 20.950 Forintba kerül (de ugye rögvest két kerékhez is kell, az ugye tudjuk, hogy már 41.900 péz), abba pedig nem is gondolunk bele, hogy mi van, ha az egész féltengely kell, tokkal-vonóval: anyagi csőd, annyit mondok.

Fáj neki most a kanyar... :-(

Így aztán változtatok kicsit a vezetési technikán: egyenesben küldöm neki, majd nyugdíjas módjára fordulok be, hogy minél kevesebbet kelljen kanyarodva hajtani a kereket... nem tudom, hogy mi lesz. Viszi a pénzt megint az Öreg Japán.

Kolbászos krumplileves, ahogy Zoli szereti

Képes receptkönyvünk újabb fejezetében a kolbászos krumplileves általam kedvelt változatának elkészítésével örvendeztetem meg az internet arra fogékony közönségét.

Kolbászos krumplileves extra

Hozzávalók:

• fél kiló krumpli
• 3-4 szál sárga- és fehérrépa (zöldség)
• 1 fej hagyma
• egy szál kolbász
• kevés étolaj vagy zsír
• oregano
• majoranna
• szárított kaporlevél
• tárkony
• őrölt paprika
• ketchup
• só, ételízesítő, esetleg gulyáskrém
• egy-másfél óra szabadidő :-)
  

Elkészítése:

A krumplit, sárgarépát és zöldséget megtisztítjuk, majd ízlésünknek megfelelően felaprítjuk. (Egy tojás méretű krumplit én négyfelé vágok.) Érdemes még az előkészületek során a kolbászt is felkarikázni, hogy később ezzel ne kelljen foglalkozni.


A hagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk, és a kevés olajon/zsíron üvegesre pirítjuk.


Miután a hagyma megpirult, hozzáadjuk a megtisztított krumplit és zöldségeket, majd kevés őrölt paprikát szórunk rá, és párszor megkeverjük a lábasban. Ügyeljünk arra, hogy ez ne tartson sokáig, ugyanis az őrölt paprika hamar megkeseredik.


Miután kevergettük kicsit, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi (sőt, még többel is, nálam a képen látható adagnál másfél liter víz elegendő volt). Hozzáadjuk az oreganót, tárkonyt, majorannát és a kevés szárított kaporlevelet, majd jól elkeverjük.


Főzés közben folyamatosan ellenőrizzük az ízeket, és ha szükséges, ételízesítővel és sóval alakítsuk szájunk ízének megfelelő irányba a levest. (Ínyencek gulyáskrémet is alkalmazhatnak, isteni finom lesz vele, főleg a csípős verzióval...) Ügyeljünk arra, hogy az étel egy kicsit inkább sótlanabb legyen, mint kellene, ugyanis a főzés végén a levesbe adagolt kolbász is sós.


Ízesítés közben egy kevés ketchupot is csempésszünk a levesbe, így sokkal harmonikusabb ízhatást érhetünk el.

Forrás előtti állapot

Folyamatosan kóstolgassuk a levest, és néha keverjük meg. A forrás közben elpárolgott vizet pótoljuk! Amikor a répa már majdnem megfőtt, öntsük bele a kolbászt a levesbe.


Főzzük még legalább 10-15 percig, néha kavarjuk meg. A tűzről levéve hagyjuk egy picit állni. Aki tejfölösen szereti, fogyasztás előtt egy-két evőkanál tejföllel bolondíthatja meg ennek az amúgy is finom, tartalmas levesnek az ízét.

Jó étvágyat!

Feliratok

Valamikor, amikor még csak nagyon gyerekcipőben járt a számítógépen történő filmezés, és a DVD-ripeket leginkább feliratos formában tudtuk elérni, igen nagy jelentősége volt a feliratfájloknak. Manapság már csak inkább ínyencség, hogy egy-egy DVD-ripet két hangsávval töltünk le, hogy az izgalmasabb nyelvi fordulatokat és csemegéket akár angolul, eredeti nyelven is meg tudjunk nézni. Persze ilyenkor is jól jönnek a feliratok, csakúgy, mint a szinkronnal még nem rendelkező premierfilmek esetén.

A divX és XVid kodekes filmekhez a feliratfájlokat elkészíteni rendkívül egyszerű is lehet, sokkal macerásabb azonban egy DVD-feliratot legyártani - lássuk, hogy hogyan is tárolják a különböző fájlok a filmekhez kapcsolódó feliratokat.

MicroDVD SUB
A MicroDVD nevű DivX-lejátszó szoftver feliratformátuma eredendően a SUB formátum volt, ebben a feliratokat képkockákhoz kötődően lehetett megadni. Előnye, hogy rendkívül egyszerű volt olyan alkalmazást gyártani, amivel feliratozhatóak voltak a filmek, hátránya viszont az, hogy a feliratfájl csak és kizárólag ahhoz a fájlhoz volt jó, amihez azt eredetileg legyártották. A formátuma a következő:

{első frame}{utolsó frame}szöveg

Például:

{0}{50}A vadon kincsei
{72}{99}Írta: Ted Odeon

Ha a filmünk másodpercenként 25 kockával pörög, akkor az első sorban elhelyezett felirat 2 másodpercig látszik, majd eltűnik. Ha egy sorban előbb kezdődik a felirat, mint az előző sorban befejeződne, akkor a lejátszók vagy megjelenítik egymás alatt a két feliratot, vagy egyszerűbb esetben az új felirat felülírja a régit.

SubRip SRT
A SUB fájloknál némileg kifinomultabb megoldást jelentenek az SRT fájlok, amikben már időalapú a feliratok elhelyezése, ennélfogva teljességgel mindegy, hogy hány képkockából áll egy másodpercnyi film, a felirat mindig tökéletesen működik, nem csúszik el.

A feliratfájl formátuma bonyolultabb a SUB-nál:

Felirat száma
Indítási idő --> Befejezési idő
A felirat (több soros is lehet)
Üres sor

Például:

1
00:00:00,000 --> 00:00:02,000
A vadon kincsei

2
00:00:03,000 --> 00:00:04,200
Írta:
Ted Odeon

Ennél a feliratfájlnál már megpróbálkoztak a szövegrészletek HTML-tagekkel való formázásával is, viszont mivel a formátumot nem szabványosították, így ezt a legtöbb lejátszó nem támogatta. Jobb esetben formázás nélkül, rosszabb esetben a tagekkel együtt jelenítették meg a szöveget.

Felirat a DVD-ken
Aki gyakran néz feliratos filmeket DVD-n, megfigyelheti, hogy az egyes filmek feliratai más-más színűek és betűtípusúak. Ez abból adódik, hogy a DVD feliratai nem szöveges, hanem grafikus formában vannak letárolva, mégpedig teljes képernyős bitmap-képekként (minden egyes felirat PAL DVD esetén 720×574, NTSC DVD esetén pedig 720×478 pixeles, tömörítetlen kép). Így biztosítható, hogy a feliratok a képen bárhol elhelyezhetőek, nem csak a kép alján (hanem, ha ott a filmben eredetileg felirat van, akár a tetején is). Ezeknek a feliratoknak a mentésére, illetve szöveggé kódolására már számos szoftver alkalmas (a legismertebb talán a SubRip, ami egy optikai karakterfelismerő szoftver, és a fentebb említett, SRT formátumot képes előállítani a DVD felirat-képeiből).

Ma ennyit tanultunk, holnap más jön.

Műtét

Az elmúlt napokban igencsak csökkentett módban jelentkeztem, mivel családunkban szívműtétre került sor. Leendő anyósomat kellett (másodjára) megműteni, mert a vére csak nem akart jól keringeni. Veszélyes egy műtét volt ez, mivel kevéssel az első után következett, persze melyik az a műtét, amelyik nem hordoz magával veszélyeket? Talán nem minden jön össze, amit szeretnék, de azt kell mondjam, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem, ugyanis még soha nem voltam kórházban több napra. Viszonylag biztonságos gyerekkoromnak köszönhetően az orrcsontomon kívül még soha nem volt eltörve semmim, így aztán talán el sem tudom képzelni, milyen lehet napokat várni egy-egy műtétre.

Ha engem valamiért meg kellene műteni, úgy szeretném, ha azonnal túl lennék rajta. Ne kelljen várni, mert az a legrosszabb. Jönnek a szobatársak, akiknek vagy saját tapasztalatuk van az elkövetkezendő beavatkozást illetően, vagy ismernek olyan valakit, akinek van olyan ismerőse, akin már elvégezték ugyanazt a műveletet, amit rajtunk fognak. Ezután pedig nem ússzuk meg a betegség és a műtét részletes taglalását, meg az okosítást, hogy mit kellett volna máshogyan csinálnunk, és akarva vagy akaratlanul, de egyre jobban elkezdünk félni. Belegondolunk a dolgokba, átértékeljük az életünket. Kicsit olyan ez, mint amikor gyerekkoromban iskolafogászatra vagy védőoltásra mentünk, és a szerencsésebb, névsor elején lévők, miközben jöttek kifelé, vérfürdőről és válogatott borzalmakról kezdtek el mesélni azoknak, akik még vártak a sorukra. Gyakorlatilag M betűtől kezdődően minden gyerek rettegve ült be a fogorvosi székbe, miközben A-tól L-ig jól mulattak a kölykök odakint. (Erre azért emlékszem határozottan, mert nevemből következően mindig és mindenhol a várakozási sor végére szorultam, ennél rosszabb már csak a Zsőtéri Zsomboroknak lehet.)

Eljött a műtét napja, és életemben először láttam, hogy betolnak valakit a műtőbe. Hát, nem egy felemelő látvány. Kétséggel vegyes izgalom vibrál a levegőben, elkeseredés, magunkba roskadás követi az eseményt. Sajnáljuk a beteget, és reménykedünk, hogy minden rendben lesz, az ilyenkor sokat emlegetett komplikáció szóra még csak véletlenül sem gondolunk. Aztán várunk, hogy teljen az idő, ami persze nem telik, mi több: ólomlábakon jár. Lassan haladnak előre a percek, várakozás van, meg kéztördelés. Órákkal később jön a hír, hogy minden rendben ment, a műtétnek vége. Fellélegzünk, és tudjuk, hálát kell adnunk ezért. Ismeretlenül is hálásak vagyunk az orvosnak, aki elvégezte a műtétet, és megmentette az életét annak, akit szeretünk.

Internetmentes övezet

Azt hittem, hogy nagyobb érvágás számomra internetmentes övezetbe vonulni, és láss csodát, mégsem. Eltelik egy-két nap, és kitárul az ember előtt a világ. :) Egy időben próbáltam azt hinni, hogy az internet hasonló a sorozatokhoz: csak addig érdekes, amíg figyelemmel kíséri az ember, ha egyszer azonban abbahagyja, nem érdekli többé. A sorozatoknál (vagy úgy általában a tévénél) ez tökéletesen be is vált, de rá kellett jönnöm, hogy a világháló a maga összetettségével és sokoldalúságával azért nehezebben hanyagolható a szappanoperáknál. De előnye is van annak, ha az ember felkel előle. Én például megvilágosodom és sokszor érzem, hogy mennyire nem tudok semmit, beszélgetés közben egy-egy felmerülő kérdésre jó lenne egy válasz a gugliból. Amúgy videózok keményen, hogy el ne felejtsem, hogyan is kell digitális videókat vágni és filmet készíteni. Fotózok is, mert szegény fotóblogomra már régen került fel új kép. Persze alig van valami, amit természetes élőhelyemen fotózásra alkalmasnak találok, de azért igyekszem rajta lenni a szeren.

Néha, ha csak mobilon is, de visszakanyarodom a nethez, és írok a blogba, vagy megnézem a leveleimet. Többre nem is vágyom, megyek, és az estét baráti társaságban töltöm el. Tegyétek ezt ti is.

Gyötrelem a szolgálati férőhelyen

A tetőtéri lakásba halkan csöpög be az esővíz. A tetőablak aljába tett rongyok ötpercenként érik el nedvszívó képességük maximumát, és mivel feladtam, hogy egy estén már sokadjára csavarjam ki a rongyokat, azok szépen, több sugárban engedik, hogy folyjék a víz a lakással együtt bérelt szőnyegpadló megadott pontjaira. A nyári fülledt meleg rátetőz: a szobában több mint 30 fok van, és úgy érezni, mintha ez a hőmérséklet minden percben emelkedne, mivel a tetőablakot a szakadó esőben nem lehet kinyitni. Aszalódunk. Állott és forró a levegő, mint Dél-Amerika őserdeiben. Úgy tűnik, minta legalább 90 százalékos lenne a páratartalom, alig kapok levegőt. Aludni nem lehet. A kedvesem ugyan megpróbálja, de ötpercenként felébred. Csöpp, csöpp, csöpp. Hallatszik, ahogy a szőnyegpadlón álló tócsába újabb és újabb vízcsepp hullik. A ventilátor maximális fordulaton dolgozik, hogy enyhítene valamit szenvedésünkön, de valójában szinte semmit nem ér a munkája. Megelégelem a folyamatos csöpögést, és újra kicsavarom a rongyokat. Csak úgy dől belőle a mocskos víz. Legalább pár percig nyugtom lesz, amíg meg nem szívják magukat újra. Hiszem én, de valójában máshol csorog befelé a víz, és a rongyok viszonylag száraz volta ellenére továbbra is megállás nélküli a csöpögés. Közben az eső csendesebbé szelídül. Ez azonban talán még veszélyesebb, mint a szakadó eső: áztat, lassan csordogál a tető hiányos cserepein a víz, és pillanatokon belül gyakorlatilag a fal minden pontjából halk csöpögés kezdődik. Tehetetlen vagyok, úgy érzem. Várom, hogy mikor vonul el a vihar, és mikor nyithatok ablakot.

Hosszú percek után az ablakot már nem veri az eső. Mintha a csöpögés is megszűnt volna. Teszek egy próbát, ablakot nyitok. Ma este már sokadjára, bár eddig mindig vissza kellett csuknom pár perc után, mert újra eleredt az eső. Most egyelőre bírja még. Távolban a vihar morajlása hallatszik, és megállás nélkül cikáznak a villámok. Az ereszcsatornákon folyik le a víz, csöpög a tetőről és a fák leveleiről. Eső utáni hangulat van odakint, de a levegő alig mozdul meg, és alig jut friss levegő a szobába. Egy kis idő elteltével a ventilátor elkezd hűvösebb, majd még hűvösebb levegőt fújni. Úgy látszik, megérkezett az Enyhülés.

De nem. Hirtelen újra elkezd szakadni az eső. A szobában ugyan jobb a levegő, de az ablak becsukásával drasztikusan emelkedik a hőmérséklet újra. Egymást érik az áramszünetek, villog a lámpa, a ventilátort pedig – hála a digitális korszak üdvöskéjének – állandóan be kell kapcsolni egy-egy áramszünet után, hiszen elfelejti a szentem, hogy be volt kapcsolva. Egy légy kezd el körülöttem repkedni, feltéve a koronát az amúgy is csodás estémre – mi jöhet még? – tenném fel a kérdést, ha merném, de tudom, hogy a sors van annyira találékony, hogy képes mindezt überelni. Így nem kérdezek semmit, hanem húzok aludni – majdcsak lesz valahogy. Az eső eláll, de már nem dőlök be neki: nem nyitok ablakot, majd inkább hajnaltájt (mondhatnám: pitymallatkor), ha már nem esik az eső, és éppen ébren leszek.

- Mit csinálsz? – teszi fel a kérdést a kedvesem, álmos szemeivel rám pillantva.
- Cikket írok a naplómba – válaszolom. – Vagyis, megyek aludni – egészítem még ki ennyivel, és tényleg, megyek is.

Lemezrothadás

Már a sokadik írott DVD lemezemet kellett egy film megtekintése előtt újraírni. Tudvalévő, hogy a lemezek egy idő után "rothadnak", vagyis a rögzítésre szolgáló réteg roncsolódik, az adatok egyre inkább olvashatatlanná válnak. Szépen hangzik, hogy a DVD-n akár száz évig is tárolhatóak az adatok, ez azonban csak adott hőmérséklet, fényviszonyok és páratartalom mellett igaz, ami egy lakásban az esetek 99%-ában soha nem teljesül.

A CD (vagy DVD) rothadás a már említett, rögzítésre szolgáló réteg kémiai bomlása, oxidációja. Általában az írható réteget ért UV-sugárzás, vagy pedig a lemez rétegei közötti ragasztás kötésének csökkenése, majd a rétegek egymástól való elválása idézi elő. A lemezeken kétféle alakban jelenhetnek meg a rothadásra utaló jelek.

• Ha a lemezt erős fénybe tartjuk, azon tűhegynyi méretű, apró foltokon tör át a fény.
• A lemez barnásan elszíneződik, szépen fokozatosan, kívülről befelé. Ezt az angol CD bronzing-nek is nevezi (a bronz szín miatt). Ez kiküszöbölhetetlen, régebben gyártott lemezekre volt jellemző, manapság már nem jelentkezik.

Míg a zenei CD-k esetében a rothadás csak a hang ugrálását, DVD esetében pedig a képkockák szétesését eredményezi (főként a lemez szélein, tehát egyrétegű DVD esetén a film végén), addig adatlemezek esetében komoly programfuttatási és ellenőrzőkód (CRC) hibák léphetnek fel.

Az asztali DVD-lejátszók sok esetben azokat a lemezeket már nem képesek olvasni, amiket egy DVD-író még némi küzdelem árán beolvas, így lehetséges a romlás nyomait mutató lemezt idejében újraírni. Az én DVD-imen viszont nincs színelváltozás, és apró pöttyök sem láthatók, mégis, ahogyan egyre haladunk előre a filmben (az olvasófej pedig szépen halad a lemez közepétől kifelé), egyre inkább jelentkeznek az adatfolyam hibái: először csak meg-megugrik a kép, később szétesik a hang/kép szinkron, pár perc elteltével pedig már nézhetetlen, kockás a kép, a lejátszó csak küzd, hátha tud valamit kezdeni az adatokkal, de nem: kis idő után feladja, és leállítja a lejátszást.

Mi lesz 5 év múlva, amikor sok-sok lemezem kezdi elérni ezt a kort? Blu-Ray-re írok majd mindent? Ne higgyem azt, hogy ez csak mocskos üzletpolitika?

Magyar kapor?

Ma reggel úgy készítettem el a tükörtojást, ahogyan azt a tegnap este megnézett (eddig érthetetlen módon még soha nem látott) Oltári nő című filmben hallottam: kaporral! Egész pontosan szárított kaporlevelet szórtam a kajára, ettől valóban isteni lett. Szokásos kaja közben való olvasgatásom alkalmával ütötte meg a szemem az alábbi anomália a fűszer csomagolásán. (Kiemelések tőlem.)

Ha nem látod, kattints rá!

Hozzá kell tenni, hogy a csomagon nem magyar termék, hanem magyar márka szerepelt, így akár bele is lehet magyarázni, hogy a márkanév bizony valóban magyar, ami meg a csomagban van, az innen-onnan származik. Nyilván érteném, ha mondjuk tea lenne, ami nálunk annyira nem terem, de miért nem lehet tisztességes magyar kaprot szórni a tasakba?

Google Dokumentumok

A Google dokumentumok (http://docs.google.com) egy webalapú irodai alkalmazáscsomag, mely táblázatkezelőt, szövegszerkesztőt és prezentációkészítőt is tartalmaz. Táblázatokat, dokumentumokat és bemutatókat lehet vele létrehozni és szerkeszteni online, egyszerre akár többen is, valós időben. Sajnálatos módon kevesen ismerik és használják, pedig igencsak hasznos lehet. Használatához kell egy webböngésző, és internetkapcsolat. Nagyjából ennyi. A szolgáltatás teljesen ingyenes, akinek van Google fiókja, bátran igénybe veheti.

A Google Dokumentumokba feltöltött fájljaim egy része

Miért érdemes használni?

Először is: ingyenes. Egy forintot nem kell áldoznunk irodai szoftvercsomagra. Bár eléggé fapados az offline szoftverekhez képest, arra, amire legtöbben egy Wordöt használnak (pl. megírni egy levelet, egy egyszerűbb, szövegekben bővelkedő könyvet, vagy egy blog-bejegyzést) tökéletesen megfelel.

Másodsorban: online. Nagyon jó, hogy az itthon elkezdett dokumentumot a munkahelyen folytathatom, nem kell azt emailen elküldeni, vagy pendrive-ra menteni. Jó, hogy itthon már a folytatott munka vár. Kényelmesen lehet haladni a munkával, ráadásul még a mentésre sem kell figyelni, mert automatikusan ment a rendszer mindent a szerverre, nagyon kényelmes használni. (Amint észleli, hogy pár másodpercig nem gépelünk, elmenti az anyagot. Ügyes megoldás.) A PDF-fájlba való mentés lehetősége pedig egyenesen fantasztikus, főként, hogy mind szöveges dokumentumnál, táblázatkezelőnél és prezentációnál is használható.

Harmadrészt: többfelhasználós. Lehetőség van egy dokumentumon valós időben többen, egyszerre dolgozni, így azonnal látható, ki mit változtatna, mit írna másképpen. Igazi csoportmunka, a felhasználók közösen dolgozhatják ki egy új projekt részleteit, vagy egy-egy fejezetet is megírhatnak egy könyvből - mindezt nem kell a munka végén egy dokumentumba összerendezgetni, hiszen mindenki egy dokumentumon dolgozik végig. Már munka közben is jól látható a mű váza, az, hogy hogyan fog kinézni.

Dolgozzunk össze!

Milyen hiányosságai vannak?

Először is: a szolgáltatás használatához internet-kapcsolat kell. Nyilván, hiszen online, ezt nem is negatívumként említem meg, viszont előfordulhat, hogy nincs net, mert a szolgáltató éppen karbantart, vagy viharkárok miatt minden kábel elszakadt a környéken, és a javítás több napot is igénybe vehet. Ebben az esetben más kapcsolat (mobil) után kell nézni, esetleg távoli gépeket kell használni - egyik megoldás sem tökéletes, ráadásul valami kellemetlen érzés vesz erőt a felhasználón, amikor a feltöltött anyagait nem tudja elérni akkor, amikor éppen kell.

Másodsorban: a biztonság. Mivel nem lehetséges titkosított kapcsolaton keresztül kommunikálni a Google Dokumentumok szerverével, ezért ha valaki komolyabban használja a szolgáltatást, megeshet, hogy kémkedés áldozatává válik. Az átvitt adatcsomagok a szerver és a felhasználó között ugyanúgy lehallgathatóak, mint pl. egy e-mail, vagy egy chaten történt beszélgetés. Engem már maga a gondolat is feszélyez kissé, hogy nem az én gépemen, hanem egy másik országban lévő szerveren tároljam az adataimat. Mi van, ha földrengés lesz, vagy elmossa a szervertermet az ár? Nyilvánvalóan vannak biztonsági megoldások is erre a kérdésre, de mondjuk tíz évnyi munka elvesztését nem biztos, hogy egy vis maiorra való hivatkozást követő elnézéskéréssel el tudnék felejteni. Mi van, ha valaki egész egyszerűen kíváncsi lesz? Csak egy felhasználónevet és egy jelszót kell ellopnia, és máris lát mindent. (Az otthoni gépét azért mindenki jobban védi.)

Harmadrészt: a nyomtatás. Egy megírt dokumentumot az esetek nagy részében nyomtatni kell, erre pedig a Google Dokumentumok nem alkalmas teljeskörűen. Oldaltörések, hasábok és egyebek beállításait nem tudjuk olyan szinten szabályozni, mint egy offline szoftverben (vagy teljesen hiányoznak ezek a lehetőségek).

Mire használható mégis a Google Dokumentumok?

Véleményem szerint olyan dokumentumok tárolására tökéletes, amelyeknek nincs túlzottan nagy formázási igénye (legyen az szöveges dokumentum, táblázat, vagy prezentáció) és amelyek nem tartalmaznak kényes személyes adatot. Pl. az összes tananyagomat, dolgozatomat és prezentációmat el tudnám képzelni egy ilyen környezetben, így megszűnne az állandó pendrive-hurcolás, óra előtt letölteném ami kell és kész. Ehhez azonban nagyobb kompatibilitásra lenne szükség a már meglévő rendszerekkel, hiszen feltöltéskor pl. az Excel-táblák formázásai igencsak megsínylik a dolgot - ez nem is volna annyira gáz, ha nem éppen egy olyan mintafájlt "alakítana át" egyedivé a rendszer, ami pont az Excel formázási lehetőségeit oktatná. Jól jöhet továbbá azoknak is a rendszer, akik sokat dolgoznak csapatban, és fontos, hogy egy dokumentumot többen tudjanak szerkeszteni. A Google Dokumentumok használatával egy csomó installálástól és konfigurálástól menthetik meg magukat.

Eljár felettem

Telik az idő. Sajnos észrevehetően. Észreveszem, ha reggelente a tükörbe nézek, hiszen egyre több ránc tarkítja hűséges barna kutyaszememnek köszönhető, sármosan kihívó tekintetem körvonalait. (Reggel tükörbe nézni egyébként is bátor vállalkozás: az az összegyűrt pofa, és összekócolt haj! Visítok most, mint egy ribi, de tény, hogy tetemes munkával sikerül csak embert varázsolni a tükörképből, és hjaj, milyen jól esik, amikor nem kell emberek közé mennem, ergo nem kell magammal csinálni semmit. Egész nap elvagyok fésülködés nélkül...) Aztán itt van a blog, ahol a nemrég megírt postok szépen lassan, halálbiztos automatizmussal az archívumba kerülnek - úgy emlékszem, egy hete írtam valamiről, és kiderül, hogy hát nem, van az három is, Zolikám. A munkával töltött hétköznapok és az állandó rohanás miatt csak ritkán adódó családi összejöveteleken eszmélek, hogy a családban fellelhető gyerekek életkorai között nincs átmenet számomra: legutolsó találkozásunkkor a gyerek még elfért egy vödörben, most már három vödör se lenne elég. (Egyáltalán: ki mér gyereket vödörben? És hogy jutott eszembe a vödör, mint gyerekmérő eszköz?!) Eltelt megint egy tanév, és milyen gyorsan: nemrég még azon izgultam, hogyan zajlik le életem első osztálykirándulása (ahol én nem mint kiránduló, hanem mint tanár veszek részt), aztán most jól belegondolva két hónapja lecsengett az egész. Emlék lett belőle. Újabb két hónap, és az osztályom tagjai harmadikosok (pardon, tizenegyedikesek) lesznek. Én pedig hamarosan 30 leszek, ki tudja, mit hoz a jövő. Azért annak ellenére is optimistán tekintek előre, hogy a korral járó mind testi, mind lelki problémák már azért kezdenek gyökeret verni bennem.

El is mondom, hogy van ez, konkrét példákkal megvilágítva.

Gyerekkoromban mindig azt hittem, hogy én nem is fogok talán soha megöregedni. Nem éreztem, hogy múlik az idő. Azt hittem, hogy én nem leszek olyan, mint az engem körbevevő, éltesebb korú emberek, akiknek felállt a hátán a szőr azoktól a zenéktől, amiket istenítettünk és állandóan hallgattunk. Aztán most meg ott tartok, hogy igen meg kell válogatnom, hogy mit hallgatok, és észreveszem, hogy inkább fiatalabb korom zenéit preferálom. Az újak valahogy - nem érdekelnek. Nem látok bennük túl sok fantáziát, persze vannak azért kivételek itt is. Egyre kevésbé vagyok fogékony az új dolgokra, inkább a régi, bevált módszereket szeretem. (Hogy mást ne mondjak, legalább két hónapig vetyengtem azon, hogy a lassútetű Adobe Reader helyett a Foxit Readert használjam PDF-olvasóként, aztán hogy nem bántam meg! Régebben rögtön kipróbáltam volna.)

A testi hanyatlásról sokat nem is írnék csak annyit: nem bírom már úgy a tempót, mint régen. És basszus, itt a "régen" 4-5 évvel ezelőtti állapotot jelent. Soha nem voltam egy kidolgozott testalkat, így nem is az aggaszt, hogy nem tudok megcsinálni 200 fekvőtámaszt (minek?), sokkal inkább az, hogy lustulok, mint állat. Nagy erőfeszítésembe kerül valahova gyalog menni, akkor már sokkal inkább megyek biciklivel. (Azért itt jár a piros pont, hogy nem a kocsit preferálom, hoppáhoppá, csókolom.) Három telefakkolt kuka kipakolása a ház elé azért kissé megszuszogósít, főleg, ha előtte lejövök a másodikról, majd oda fel is megyek a műveletsor után. Jól tudom, hogy némi mozgással segíthetnék ezen a tunyaság-dolgon, de ha nem dolgozom, akkor örülök, ha pihenek, futkározás nem fér bele a programba. Volt idő, amikor belefért, de mivel nem hozott látható eredményt a cipőtalp kopásán kívül, ezért most már nem fér bele. :-) De van olyan is, hogy kerül-fordul, feljebb veszem a betűméretet a böngészőben, pedig nincs a szememnek baja, tökéletesen látok. Csak lusta vagyok közelebb hajolni, jaj, doktorúr, nagy a baj, mondja?

Ahogy egykoron egy hivatásos plébánostól hallottam: egy szónak is száz a vége. Vannak jelek, amiket még egyelőre nem veszek túlzottan komolyan, de arra jók, hogy rájöjjek: én sem vagyok kivétel, és az idő felettem is eljár. Persze sejtjük azért ezt mindannyian, és nem is akarok ríni így harminc éves korom előtt (még a végén kivívom öregebb tapasztaltabb olvasóim haragját), így csak annyit mondok: nem kell fosni, van még időm. Legalábbis remélem. :-)

Ma nagyon őszinte voltam hozzátok, méltányolni kéretik mindezt.

Gondolatok éjfél körül

55 perc múlva éjfél lesz és én csak ülök itt a szobában, a ventilátor által keringetett, terhelt levegő, meg kedvesem szuszogása vesz körül. Ő már régen alszik, én még olvastam egy pár oldalt aktuális könyvemből. Hamarosan a második kötet végére érek. Nyomkodom a mobilt a nagy őscsöndben, és közben fel nem foghatom, hogy mi lehet annyira fontos, ami miatt a szomszédság ötpercenként nyitja és csukja az ajtót, lemegy, aztán feljön. Érthetetlen számomra, mit csinálnak ezek éjszaka.

Ha valaki megkérdezné, azt mondanám, hogy megérdemelt szabadságom második napján se csináltam túl sok hasznos dolgot. Persze ez nem igaz egyáltalán, csak éppen rajtam kívül senkit nem hat meg, hogy hogyan is halad a nagybátyám által rám bízott videokazetta-digitalizálási projekt, vagy éppen hanyadik helyen végeztem a FlatOut 2 versenyein napközben. (Mindkét szeren jó vagyok.)

Valahol egy blogger azt írta régebben, hogy az összes blogger hülye, mert azt is képesek kiblogolni, hogy mekkora kolbászt toltak a budiban. Hát ha ezt én nem is mondom el, annyit megemlíthetek, hogy időközben magam is a Szent Csésze elé (fölé) járultam, és innen szórom az igét. (Khm.) Az előjelekből ítélve nem lesz rövid menet, így gondoltam hasznosan eltöltöm az időt, hoztam a mobilt. Kedvesem ugyan kicsit felriadt, amikor idefelé jövet a félhomályban egyensúlyomat veszítve egy nem túl stabilan rögzített chipses zacskóba kapaszkodtam, ezáltal bezörrentettem azt, de azt hiszem, nem ébresztettem fel teljesen, visszaaludt.

A latrinán töltött idő kellemesebb és informatívabb elütése érdekében elhelyezett több éves Chip magazinok egyikében olvasom, hogy nem lehet tudni, hogy a HD-DVD, vagy pedig a Blu-Ray lesz a nyerő. A harc már régen eldőlt, az utóbbi nyert. Aztán egy másik szám az új Firefox 2 előnyeit ecseteli - azóta persze már túl vagyunk egy főverzió-váltáson. Mindig azt hisszük, hogy mennyire modernek vagyunk, de pár év távlatából majd látni fogjuk, hogy mennyire nem. Tavaly készített fotókat nézegetve is ámulok, hogy akkor tulajdonképpen hogyan is voltam képes CRT monitor előtt tölteni egy teljes napot, vagy hogy hogyan fértek el egy negyedakkora hűtőben a kaják, amikor most meg soha nem fér semmi ebbe a nálam magasabb hűtőbe. Nagyon nem voltunk modernek - mint ahogy most se vagyunk, csak azt hisszük.

Időközben dokumentáltam és újra a szoba állott levegőjét szívhatom. Persze, tudom, ki is lehetne nyitni az ablakot, csak az üveg túloldalán legalább kétszáz szúnyog várja a pillanatot, hogy betörjön és a halálba mardosson bennünket. Persze élesítve van egy Raid szúnyogalázó és -ölő lapka, de ennek nagy tervezési hibája, hogy az elhullott jószágokat a Mindenható kegyein túlmenően csak és kizárólag a gravitációra bízza, így a dögök lágy nyári harmatként képesek beborítani a szobát saját elhullott tetemeikkel. Mindig olyan zaklatott vagyok, amikor arra ébredek, hogy több állattal osztottam meg a párnámat éjszaka.

Kedvesem közben olyan alvó pozíciót vett fel, amilyen nincs is. A szó, mint kifejezőeszköz, kevés ahhoz, hogy leírhassam, melyik testrésze honnan indul és hová érkezik. Igazából innen nézve szerintem ő sem tudná megmondani. Újra mozdul, és nini! Egy jobb talp érkezett pontosan az orcám mellé, mérnöki pontossággal. (Mielőtt bármilyen kicsavart távol-keleti pózt vizionalizálnánk kedvesemhez, hozzá kell tennem, hogy az írás zajának csökkentése végett fordítva fekszem az ágyon.)

És hogy mi lesz még ebben az éjfélig hátralévő 12 percben? Valószínűleg elküldöm ezt a pár sort a hulladék postokat is tároló szerverre, aztán ha ébredés után úgy látom, hogy közölhető, akkor most éppen olvasod a blogon. Ha úgy látom, hogy nem, akkor meg teljesen mindegy. :)

A tudatlanság áldásos

A Mátrix c. filmben, amikor Cpyher éppen a rendszerbe való visszajuttatásának feltételeit firtatja Smith-szel egy "vacsora" közben, elhangzik egy mondat, ami nem csak ott, a filmben, hanem a valós életben is megállja a helyét.

A tudatlanság áldásos.

A minap újra szembesültem vele, hogy nem szerencsés olyan dolgokat megtudnia az embernek, ami nem rá tartozik, és csak véletlenül szerez róla tudomást. Főleg akkor nem, ha ezek nem feltétlenül jellemépítően pozitív dolgok, ráadásul a környezetében élők személyét, illetve viselt dolgait érintik. Ilyenkor valami mindig elveszik abból a képből, amilyennek én a világot látom. (Vagy inkább látni akarom.) Ezért nem szeretem a pletykát sem, mindig kitaszít abból a világból, amiben élek, és rá kell jönnöm, hogy a világ alapvetően egy kiszámíthatatlan, képlékeny, undorító massza. Ráadásul minél többet tudok, annál inkább összezavarodom, és képtelen leszek megérteni az embereket, megérteni a tetteiket, és azon kell elgondolkodnom, hogy én vagyok a hunyó, vagy rajtam kívül mindenki más az?

2. Nyereményjáték-sorsolás

A blog két éves születésnapjára nyereményjátékot hirdettünk, amelyre 12 helyes megfejtés érkezett - a keresett kép címe: Holtsáv. Délelőtt lezajlott a sorsolás, lássuk tehát, ki nyerte meg a Fotóvilág 2007 művészeti albumot!