Főztünk a szabadban

A minap kisebb vendégséget csaptunk itthon. Ballagó osztályom tiszteletére paprikás krumplit főztünk a gyepen, kisebb lovardányi udvarunkban.

Előkészületek

A közel 40 vendég hamarosan megérkezett, és miközben Gergővel és Zsoltival a paprikás krumplit készítettük össze, kialakultak kisebb társaságok, akik a maguk csendességében szürcsölték a komoly és komolytalan nedűket.

Norbi komoly nedűvel próbálkozott

Ezen itókák fogyasztása csempészett némi pírt az arcokra és jókedvet a lélekbe, de ez csak jót tett, hiszen ennek köszönhetően fesztelen társalgás alakulhatott ki közöttünk.

Gergővel éppen fesztelenül társalgunk

Telt-múlt az idő, a paprikás krumpli rotyogott a maga csendességében. A vendégek jól érezték magukat és egyre jobban kurjongattak, majd kis idő eltelével cigánynótákkal is múlatták az időt. Mire az ég beborult, és egy-két szem eső is esett, a paprikáskrumpli is elkészült. Lidl-krumpliból nem jó főzni, ez talán most mutatkozott meg a legjobban: 2 perc alatt vált a ropogós krumpliból szétfőtt, de többek szerint jó ízű massza. A lányok, hogy a helyzetet mentsék, gyorsan galuskát gyártottak, amit gyorsan a krumpliba szaggattak, hogy ettől némi állag-javulás következzen be.

Szaggassuk, csajok!

A társaság kedélyesen mulatozott, én többekkel beszélgettem, miközben alkonyatra a krumplinak megszületett a végleges formája. A főzelékszerű masszából végigkínáltam mindenkit, aki csak óhajtott a termékből fogyasztani.

Ëgyetëk, vëgyetëk, lelkeim!

Azt hiszem, az étvágyra nem lehet panasz: a 3 kiló hagymából, 20 kiló krumpliból és rengeteg liter vízből főzött kajára volt kereslet, mindenki tápolt amennyit csak tudott belőle.

Krisztián és Bence pókerarccal esznek,
Józsi mulat, Sanyi kolbász után kutat.

A vacsora után két részre szakadtunk. A csapat egyik része beült meccset nézni Megmondja a Mackóval...


... a másik része pedig kint mulatott és táncolt az akkor már leginkább csak mulatós zenére degradálódott mp3-válogatásra.


A buli egészen éjfélig tartott, az utolsó vendégek az akkor már szakadó esőben indultak el hazafelé. Az egyre fogyó vendégsereggel még jót beszélgettünk az éjszakában, jól éreztük magunkat és azt hiszem, emlékezetes partit sikerült összehoznunk. Örömmel tölt el, hogy még utoljára együtt lehettünk. Legyetek jók, srácok-jányok!

A bulin készült képeimet megtekinthetitek ebben a galériában. :-)

Mindennapi tevékenykedés

Itt a tavasz, a jó idő. Az idén már ötödjére kapcsoltam ki a fűtést, általában ilyenkor szokott romlani az idő és esni a hőmérséklet. Nem baj, majd visszakapcsolom, ha szükséges, egyelőre jó idő van és lehet menni mindenfelé a világba. Én viszont oda vagyok szögezve a számítógépem elé, mert sok a meló, sok a beadandó dolgozat, amiben a legváltozatosabb témákról kell szót csépelni. Minden napra akad valami, aminek örülhetek. Ma például dugattyús szivattyú elvi rajzát és egy számítógépes hálózat felépítését készítettem Corel Draw-ban. Ez utóbbi szerintem jól sikerült, be is mutatom, íme:

Rákattintasz, megnő

Vajon a szaktekintélyek meg tudják mondani, hogy melyik eszköz maradt ki? :) Ez a mai rejtvényünk. Ezen az ábrán minden objektumot én rajzoltam, és azt hiszem, az eszközzel remekül lehet dolgozni, később is használni kívánom. Ez már nem az első pozitív dolog a mesterképzésben, egyre testhezállóbb dolgokat is tanulunk. Pl. ez a Draw is egy egy életképes alkalmazás, amire a későbbiekben is igényt tartok.

Ilyeneket csináltam még délelőtt, hogy az Isabel hurrikán műholdas felvételeit Photoshopban gusztusosan fogyaszthatóra készítettem el, meg iskolapéldákat gyártottam le, így megtanultam kijelölni, rétegeket kezelni (höhö, tanítom is pár éve, de mindegy). Ezekkel foglalatoskodtam. Nem hanyagoltam el az új, nagy valószínűséggel Sláger címre hallgató zenei albumom munkálatait sem: ma született meg a Királysláger, a tizedik szám a lemezen. Ebből azonban nem mutatok még részletet, mivel eléggé bétaverziós a darab, csiszolgatni kell még itt-ott.

Azon, hogy sok a munka, most azért nem fogok siránkozni, mert egyrészt már hozzá vagyok szokva, másrészt pedig sokan vagyunk így ezzel, és nem akarok vitafórumot indítani "Neked is rossz, de nekem aztán még inkább" témakörben. Ha már úgyis a gép előtt ülsz, nagyon pozitív, hogy a naplómat olvasod. Hirtelen fel is teszem a kérdést:


Hirtelen ennyit mondhatok. Vár még rám egy kis dolgozatjavítás, egy kis adminisztráció. Nyugis este ígérkezik. Legközelebb partinaplóval jelentkezem!

Perforátor

Múltidéző tech-rovatunkban ismét megpróbáljuk felnyitni a nyájas olvasóközönség szemét, és egy kicsit közelebb hozni a régmúlt korok technikai eszközeit a mai kor emberéhez. Honnan indultunk, hova jutottunk? Ma ezt boncoljuk. Annak ürügyén tesszük ezt, hogy nem is olyan régen sikerült egész közelről szemügyre vennem egy orosz lyukszalag-lyukasztót. „Perforátor”, mondja a cirill betűs írás az orosz eszközön. A cucc kb. velem egy magasságú, korban és súlyban viszont engem jóval meghalad.


A lyukszalag-lyukasztót és egyáltalán a lyukszalagot azután találták fel, hogy az egyre szaporodó adattárolási igényt a lyukkártyák már nem tudták kielégíteni. A szalag végteleníthető, egy tekercsre sokkal több adat írható, mint a lyukkártyák széleire vagy egész területére. Ráadásul a kártyáknál fontos volt a sorrend. Két kártya sorrendbeli összekeveredése problémákat, le nem futtatható programokat eredményezett. (Csak gondoljunk bele, ha az asszisztens a kártyacsomaggal a kezében elcsúszott a folyosón és szanaszét repültek a kártyák. Hamar rájöttek, hogy a kártyák sorszámozása kívánatos.) A lyukszalagnál nincs ilyen gond: a rajta lévő lyukak biztosan egymás után következtek. Probléma csak akkor jelentkezhet, ha a szalagot fordítva fűzzük be, de az olvasó ez ellen védve van.

Hogyan tárolja az információt egy lyukszalag? A digitális adatot 1-esek és 0-k formájában tároljuk, a lyukkártyán a kilyukasztott helyek az 1-es, a nem lyukasztott helyek a 0-s értékeket reprezentálják. Az egy sorban tárolt 8 bit 1 bájt adatnak felel meg. Megéri elmélázni azon, hogy ha egy bájtot 3 milliméter hosszú területen tudtunk tárolni, akkor egy megabájthoz megközelítőleg 3,1 kilométernyi szalag kell. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy abban az időben, amikor a lyukszalagoknak létjogosultsága volt, 1 megabájt tárterületen rendkívül sok adat elfért. Pontosabban szólva, ugyanannyi, mint ma, de a multimédia és a különböző formázások mellőzésével tárolt adatok, illetve a kis méretű gépi kódú programok nem foglaltak sok helyet, így belőlük ugyanakkora területen több volt tárolható.


Már csak azt sajnálom, hogy a gépet nem láthattam bekapcsolt állapotában. Kíváncsi lettem volna a hangjára és a sebességére. Valószínűleg döbbenetes lett volna mindkettő.

Mai matek

Köd szállt az agyamra, amikor a félév elején azt a feladatot kaptam matematika II tantárgyból, hogy egy, a valószínűségszámítás és matematikai statisztika bonyolult lelkivilágát feltáró előadást kell tartanom a félév közepén. Messze van még április 16-a, gondoltam akkor, de a napok gyorsvonatként száguldottak el mellettem, és hirtelen elérkezett a kritikus dátum. Jelenleg éppen azért utazok a fővárosba, hogy ezt az igen jó minőségű előadást megtartsam, bár hozzá kell tennem, hogy a minőséget és az egész esemény kimenetelét illetően azért vannak fenntartásaim. Azt, hogy a minőségi skála melyik oldalára kerülök a végén, majd inkább a publikum dönti el, ami hallgatótársaimból és matematika-tanáromból áll majd össze.

Szóval izgalmas napom lesz. Főleg azért is, mert az egész egy szerencsejáték. Mivel túl sokan vagyunk, ezért nem kerül mindenkire sor. Az előadásaikat megtartó hallgatókat valamilyen rejtélyes algoritmus választja ki, és mivel van rálátásom a véletlenszám-generátor rapszodikus hangulatváltozásaira, ezért simán esélyesnek tartom magam arra, hogy a nevem bekerül a kalapba.

Ugyanakkor az is gondot okoz, hogy annyi közöm van a valószínűségszámításhoz, mint kecskebékának a zsebórához. Ez jelentősen megnöveli a bizonytalansági tényezőt, mondhatni nagyon szép előadást tudok tartani, és reménykedem, hogy a hallgatóságnak több fogalma van arról, amit hall, mint nekem. Így talán egyensúlyba kerül a két oldal.

Ahogy mondani szoktuk: majd lesz valahogy. Így vagyok most én is. Egyre közelebb kerülök megmérettetésem helyszínéhez, így eszek még egy kis ideget, utána belecsapok a közepébe és megmutatom a frankót.

Két nap alatt két baleset

Autómnak, ha lelke volna,
Bizony mondom néked, sírna.
Két nap alatt két baleset:
Csoda, hogy ez megeshetett.

Eme rendkívül elmés, ámde szórakoztató bevezető után bizonyára kíváncsian várja a nyájas olvasó a folytatást, amelyben elregélem, hogyan törtem össze magam kétszer. Szerencsére ilyenről szó sincs, a sors nem volt ily kegyetlen hozzám, mindkét alkalommal ép bőrrel megúsztam a dolgot.

Nem úgy családi autónk.

A hétfői nap úgy indult, mint az összes többi. Barátságos, szakadó-esős időben indultam el dolgozni. A nap végén némi bevásárlást eszközöltünk életem párjával, amelynek során leparkoltunk a kocsival, megvettük, ami a fiatalos és modern háztartásunkból hiányzott, majd szépen-okosan indultunk volna haza. Igen ám, de a kézifék rögzítőkarja nem nagyon akart megmozdulni abból az állásból, ahogyan őt a parkolás elején hagytam, a fék pedig stabilan rögzítette a hátsó kerekeket, minekutána se előre, se hátra. Ejha, gondoltam zavart mosoly kíséretében, itt még lesznek bajok. Viszont hogy ekkor már kérdőn rám néző kedvesemnek, aki már-már meghiúsulni látta bennem mindazt, amiért annak idején belém szeretett (nyers férfi-erő, kidolgozott felsőtest stb.) is eleget tegyek, enyhén izomból rádolgoztam jobbal a kézifékrögzítő karra. Az egy rövid "krsszcs" kíséretében engedett a rá ható erőknek és az autó barátságosan gurult előrefelé. Csak a műszerfalon azóta is folyamatosan világító, piros [(!)] jelzés figyelmeztet arra, hogy Zoli, te sem leszel finommechanikai műszerész soha életedben.

A keddi nap is úgy indult, mint az összes többi. Még barátságosabb, mégjobban szakadó-esős időben indultam el dolgozni. Aképp gondoltam, hogy leparkolom a járművet a közeli vegyesbolt előtt, hogy munkám végeztével némi finomságot vásároljak, így nem kell ide-oda járkálnom ebben a cudar időben. Igazán jól sikerült parkolásomat követően elégedetten csettintettem, de negyed órával később rá kellett ébrednem, hogy a reggel nem mindenkinek indult ennyire tökéletesen. Főképpen nem annak a szürke tuning-Opelt vezető mazsolának, aki egy tolatós parkolást követően autója hátsó részét végighúzta az én gépjárművem oldalán. Reccs vót azon nyomban. Színt cserélt a két gépkocsi, és azt hiszem erre mondják, hogy a baj csőstül jön. Nem elég, hogy lélekben már megkrsszccsent tegnap a jármű, ma még egy rút, ezüstszínű horzsolást is ejtett rajta a kifürkészhetetlen sors.

Így járt hát a verdánk, haverek. Különösebben sok kommentár nem kell ahhoz, hogy belássuk, nem állunk jól egyáltalán. A "három a magyar igazság" frázist ezen történetek után tilos itthon említeni, sőt, ha lehet, a hármas számot is kerüljük mindenféle vonatkozásban, hiszen nem jó az ördögöt a falra festeni. Közlekedjen mindenki óvatosan ebben a ratyi időben!

Fogalmazzunk egyszerűen! 9

Egyre jobb beszólások születnek, alig győzöm őket írni. Muszáj vagyok sorozatunk kilencedik részében megosztani ezeket a nagyközönséggel.

• Vágtáztam, mint csataló gödörben.
  Nem is jutottam messzire.
  
  
• Nyuszitojáscsirke.
  Egy kis húsvéti képzavar.
  
  
• Egy bolt sem él meg itt a legvárosabb szélén... vagyis legebb szélén a városnak.
  A város legszélén sem megy nagyon az üzlet.
  
  
• Ritkán megyünk úgy, hogy ne legyen ott senki, aki valaki.
  Egy félresikerült gondolat arra vonatkozóan, hogy manapság már nem találjuk egyedül a családot, ha hazalátogatunk.
  
  
• Itt nincs pillanatragasztó, de nem baj, majd otthon sincs.
  Legalább nem ragadunk össze.
  
  
• Azért nem melegítettem meg, mert hideg volt.
  Kár is lett volna a hűtő egy egész éjszakai munkáját egy perc alatt tönkretenni.
  
  
• Deréktáji fájék.
  Érdekes, hogy ebből a tömörített fogalmazásból is értette mindenki, miről van szó.
  
  
• Elnyeli az esőt az éjszakai fény.
  Megoldás a beázott pincékre: kapcsoljuk le a világítást és engedjük be a holdfényt.
  
  
• Úgy fáj, mintha az egész fél oldalamat agyonütötték volna.
  Az oldalaim közül viszont a másiknak az egész fele hozzávetőleg egész jól van.
  
  
• Holnap lesz a mai a tegnapi.
  Úgy, mint ahogy tegnap volt a mai a holnapi.
  

Emberek a vasúton

Kedves gyerekek! Mai vonatblog rovatunkban arról az öt válogatott flótásról fogok nektek mesélni, akikkel a véletlen és a sors hozott össze a Magyar Államvasutak marhavagonjaiban utazva az elmúlt hónapokban. Nos, nézzük.

Azt hiszem, legelőször ott volt a nő, aki két borotvált kutyával utazott. Amikor megálltam az ajtó előtt, még nem tudatosult bennem, hogy most én hová is fogok beülni, ezért gyanútlan be is ültem. Lepakoltam minden cuccomat, lehuppantam kényelmesen, és ekkor láttam meg, hogy két kutya néz velem farkasszemet. Kis idő múlva kidobták a nyelvüket és lihegni kezdtek. Még az is, amelyiknek a fülei ékes fehér kötéssel voltak bebugyolálva. Szintén később vettem észre, hogy a kutyák színe azok bőrszínéből ered, mert bizony olyan borostás volt mindként jószág, hogy hirtelen beleborzongtam a gondolatba, hogy milyen lehet őket visszafelé simogatni.

A kutyás nőt követte időben Anti bácsi. Mondjuk, nem tudom, hogy hogy hívták az öreget, de én elneveztem Antinak, mert illett hozzá. Az öreg olyan barna napszemüveget viselt, amiben egy atomrobbantást is végig tudott volna tekinteni, sőt, egy nap akár többet is. Alul és felül, bal- és jobb oldalon teljesen a fejére volt kasírozva az eszköz, ezáltal némiképpen terminátor-jelleget is kölcsönzött az öregúr szottyadt testének. Idegesen nézett ide-oda néha, és szemtanúja lehettem, ahogy a fülzsírt takarította ki a hallójárataiból. Egymással szemben ültünk – nos, sokkoló volt.

Harmadik alkalommal éjszaka utaztam hazafelé, fárasztó vizsga után. Egyszer csak bejött egy cingár, vöröshajú fazon, aki elmondta, hogy bizony ő utál kéregetni, de most bizony ha tudnék neki egy szendvicset adni, azzal életet mentenék. Történetesen volt nálam egy meghatározatlan jövőjű szendvics, ezért azt neki adtam. Közöltem vele, hogy innen tovább nem akarnék menni, tehát a kávé-cigi-pénz szentháromságot ne erőltessük. Három harapásból ette meg ekkorra a szendvicset, és mondta, hogy neeem, persze, de ha volna egy ötvenesem, akkor azt bizony ő szívből megköszönné. Én ezen a ponton a társaságát köszöntem meg, és elváltunk egymástól, bár hozzá kell tenni, hogy a szemében végig olyan tűz lobogott, melyből sok jót nem sejtettem ki. Gondolatban már búcsút is mondtam ennek a kegyetlen világnak. De aztán semmi nem lett, ahogy jött, úgy tűnt el.

Negyedjére egy erősen Tahi-Tóth Lászlóra hasonlító figura volt a szemben ülő útitársam. Amikor bejött a fülkébe, jót nevetett, bár senki sem tudta, hogy min. Ezután, velem szemben, csámcsogva fogyasztott el vagy három szendvicset, a morzsát mindvégig magáról le, de viszont rám söpörve. Tényleg véletlen volt, hogy miközben helyezkedtem, többször is belé rúgtam. Aztán olvasott egy Népszabadságot. Irigylem a tempóját mert öt perc alatt végzett vele. Majd nekihúzódott aludni, és igazából itt kezdődik a sztori, ugyanis a „Hogyan aludjunk a vonaton, szűkös helyen?” című tanulmány illusztrációit tökéletesen el lehetett volna vele készíteni ezen a délutánon. Azt hiszem, olyan 23 különböző pozíciót láttam alvásra, ezzel egyébként szépen ki is szélesítette a helyet maga mellett. Horkolása elrettentett, de nem tudtam, hogy ez nem a legrosszabb, mert volt, amikor ki volt öltve a nyelve alvás közben, de ám oldalra, mint az elkábított kutyáknak.

Ötödikként azt a múlt pénteki srácot tudom említeni, aki ízes tájszólással szállt fel a vonatra, egy marék pénzt mutatott mindenkinek. Közölte, hogy nem csöves, ámde kollégista, és bizony neki 240 forint kellene, hogy haza tudjon jutni. Természetesen elküldi postán az összeget, ha meghagyjuk nála a címet. Ahogy elnéztem pénzgyűjtő akciójának sikerét, nem kellett bélyegre költenie. Sajnos már semmit nem tudnak megmozdítani bennem, nem hiszek egyiküknek sem.

Bevásárolt a blogger

Az elmúlt napok eseményei rendkívül örömteljesek voltak, és azt hiszem, most már mindenkivel megoszthatom, hogy szerkesztőségünkbe új számítógép érkezett, ami az alábbi paraméterekkel rendelkezik:

• Processzor: Intel i5-750
• Alaplap: ASUS P7P55D
• Memória: 2×2GB Kingtson DDR3, 1600 MHz
  
• Videokártya: ASUS nVidia GTX-260
• Hangkártya: ASUS Xonar DS
• Chieftec 450W táp
• Windows 7 Home Premium oprendszer (megvettem).
  

Mindent összevetve: ez nem egy rossz gép. Ennek megfelelően tesztelni kellett, kipróbáltam mindenféle környezetben: kódolás, tömörítés, játék, betöltés, hibernálás, ami csak létezik. Nagyon tempós, főként az előző konfigurációhoz képest, és azt hiszem, megérte az árát.

Igen érdekes, hogy számítógép-házból nem választhattam akármilyet: az ASUS videokártyája olyan hosszú, hogy nem minden házba fér bele. Még az első látásra nagynak tűnő házaknak is szerencsés belső elrendezéssel kellett bírniuk ahhoz, hogy beleférjen a kártya míves teste. Az általam sokadjára kiválasztott, ám az elsők között kinézett házba azonban tökéletesen belefért, és azt hiszem, meg lehetek elégedve.

Láthatóan nincs sok hely a videokártya tápcsatlakozóval
ellátott jobb széle és a merevlemeztartó keretek között.

A játékok szuperül mennek rajta, a monitor natív (1280×1024 pixel) felbontásán is szaggatásmentes a kép, mondjuk ezt ettől a kártyától el is vártam.


A processzorról nem tudok túlzottan sokat mondani: négy magos kiépítése remekül hozza a tőle elvárt teljesítményt, eddig minden helyzetben.

QuadCore powa!

Az alaplaphoz kaptam egy nagyon érdekes programot, aminek a neve: ExpressGate. Ő annyit tud, hogy feltelepítés után bootoláskor megjelenik egy menü, amivel elindítható egy lebutított Linuxnak kinéző rendszer. Ebben netezni, Skype-olni, fényképeket nézegetni tudunk, nem kell bebootolni az elsődleges oprendszert. Mivel a program 5 másodperc alatt elindul, egy-egy elmaradt levelet el lehet küldeni, vagy a tv-műsort meg lehet nézni a neten, ha éppen nem akarunk számítógépezni, csak arra vágyunk, hogy gyorsan elintézzük internetes dolgainkat. (Persze, mindezt lassan is elintézhetjük.)

Aztán itt van a hangkártya, az Asus Xonar DS.


Nos, én azt hittem, hogy a Sound Blaster X-Fi-nél megállt a világ, de kiderült, hogy nem. Ez a kártya (pedig kategóriájában nem is a legjobb) olyan szépen szól, ahogy én Sound Blastert soha nem hallottam. Normális mixere és drivere van Windows 7 alá is, és nem áll meg 44.1 kHz-nél: egészen 192 kHz-ig lehet túlmintavételezni az audiót. :-) Stúdiót építek, haverek.

A tápról nem tudok túl sokat elmondani: nagyon halk. Ez kérés is volt a számítógép megrendelésekor. A Windows 7 pedig 64 bites. Tartottam ettől a 64 bit - 32 bit közötti különbségtől, főleg azután, hogy a fülembe duruzsolták, hogy nem is megy 64 biten az Office, de végül is megy, és eddig nem volt semmilyen problémám: az általam használt szoftverek mindegyike elindult és stabilan működik. A Sony Ericsson telefonom (C510) driverei kicsit macerásan kerülnek fel, de egyébként ettől eltekintve olajozottan gördül a rendszer előre. A 4 GB memória pedig szuperül látszik és jól használja a rendszer. Ha kicsi pénzem lesz, 8 GB-ig megyek.

Nos, hirtelen ennyi. Azt hiszem, az informatikában jártas olvasók megértik, hogy most nem feltétlenül a blogírásra pazarolnám a drága processzoridőt. Megyek, és megint összetöröm magam a Race Driver Grid-ben. :-)

Áramszünet

Nos, kicsit nehezen dolgozom fel belül, de mégis tény, hogy megtörtént. Tegnap este, amikor a legnagyobb szükségem lett volna az áramra, hirtelen marha sötét lett, és megszűnt az áramszolgáltatás. Nem voltam boldog. Azt mondják többen, hogy valaki egy húsvéti locsolkodás után nekiautókázott vidáman-italossan egy vasbeton villanykarónak, ami ennek következtében meggörnyedt kissé, és ezáltal muszáj volt a térségben a karó cseréjéig, vagy javításáig lekapcsolni az áramot. Püff neki...

Helyszíni tudósításunk következik.



Egész este meg éjszaka öt teamécsessel és egy nagy gyertyával világítottunk. Ebben a fényben vacsoráztunk meg, és még fogat is gyertyafénynél mostunk. Rendkívül romantikus, de azért most már visszakapcsolhatnák az áramot. Ezeket a sorokat 22:35-kor írom, laptopon, ami véletlenül teljesen fel van töltve. Hihetetlen. A helyszínen már reflektorok világítanak, de egyébként tök sötét van, nomádélet, ahogy az a videóban is elhangzott, hajnal háromig itt semmi nem lesz. Nem irigylem azokat, akiknek esőben kell dolgozniuk, éjszaka...

Hogy miért lett volna olyan nagyon szükségem húsvét hétfőjének estéjén az áramra, az a következő cikkből kiderül, csak legyetek türelmesek.