Érdekes adatok a 900-ról

• Az Asus Eee PC 900 kijelzőjének képátlója 9 inch.
• Idén 900 éves a Magyar Országos Levéltár legrégibb eredetiben fönnmaradt oklevele, Könyves Kálmán veszprémvölgyi kiváltságlevele.
• A mai napon Budapesten 3 darab vonaljegy 900 forintba kerül.
• Rövidesen a 900 MHz-es sávon lehetővé válik a nagysebességű UMTS adatátviteli technológia alkalmazása, így az árnyékolt helyen élők is hamarabb juthatnak gyors mobilnethez.
  
• Az elmúlt esztendőben a román vonatok a rengeteg gond és hiányosság miatt időben mintegy 900 napos késést gyűjtöttek össze.
• Észak-Amerikában az emelt díjas hívások körzetszáma: 900.
• Szombathely és Debrecen távolsága közúton oda-vissza kb. 900 kilométer.
• A 900 nanométer hullámhosszú fény a közeli infravörös tartományba tartozik.
• A 900-as szám osztható számjegyeinek összegével.

Önök a Thozoo naplója 900. bejegyzését olvashatták. Nagy hajrával megyünk előre az ezredik bejegyzésig! :-)

Machinarium

Az elmúlt napokban kedves barátomnak, R4tB4G-nek köszönhetően remek játékot játszhattam végig, amelynek a címe: Machinarium. A játék alapvetően egy flash alapú kattintgatós kalandjáték, amely a klasszikus "gyűjts és kombinálj tárgyakat, majd ezeket később használd fel"-elvet követi. Az ok, amiért mégis említést érdemel a játék, maga a kivitelezés, és az a számtalan ötlet, amit kalandjátékban már régen láttam.


Már a telepítés is érdekes és masinás: a feltelepített játék könyvtára alatt négy másik keletkezik: 00, 01, 10 és 11 néven, ezek pedig számtalan fájlt tartalmaznak, amik neve és kiterjesztése is csak nullákból és egyesekből áll. Brilliáns ötlet, isteni lehetett menedzselni és nyilvántartani, hogy melyik micsoda. :-) (Ennél már csak az lett volna a szebb, ha a fájlok mérete is 1001011 byte körüli... :-))

Az alapsztorink úgy indul, hogy van egy kis robotunk, akit kidobnak egy roncstelepre, persze darabokban. Miután összeszedi magát (vagyis mi összeszedjük a darabjait), elindul Machinarium városába, hogy megmentse hőn szeretett kedvesét, aki három gonosz robot fogságában sínylődik. Ezek a robotok az egész várost terrorizálják, éppen ezért égető szükség van arra, hogy hősünk a maga esetleg módján végre rendet teremtsen. Természetesen a városba jutás sem megy olyan flottul, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk, és minden ötletünket össze kell szednünk ahhoz, hogy összeálljon egy-egy pályán a kép, megértsük a különböző mechanizmusok működését és eltaláljuk a karok, csapok, dugók, liffentyűk és pillenpüttyök pontos helyét és funkcióját.


A játékban több remek dolog van:

• A kézzel rajzolt környezet gyönyörű. Az ember hajlamos elhinni, hogy tényleg egy lepukkant, rozsdás, robotok lakta vasvárosban van.
  
• Játék a játékban. Zárak kinyitásához illetve más lehetőségek eléréséhez különböző feladványokat kell megoldanunk. Több esetben ősrégi (vagy szebb szóval: klasszikus) játékokkal kell megbirkóznunk, de vannak (számomra) új ötletek is. Olyan játékok kerülnek elő, amikkel régmúlt gyerekkoromban, még XT gépeken játszottunk. (Van itt Space invaders egy játékteremben, meg még amőbázni is lehet csavarok és anyák segítségével, egy kocsmában ülő robottal. Brutál.)
  
• Nagyon jó ötletek. A játékban hihetetlen sok hétköznapi tárgyat lehet felszedni, amiket a rendeltetésüktől eltérően kell használni. Ennél már csak az idegesítőbb, amikor egy tárgyat pontosan arra kell használni amire való, és pont arra nem gondolnánk. :-)
• Teljesen nemzetközi. A kezdő pályán lévő pár mondatos angol instruálást, valamint a szintén pár szóból álló menüt kivéve nincs benne írott vagy beszélt szöveg. A játékban minden háttértörténet, tárgy stb. magáért beszél, képekkel videókkal és mutogatással adják tudtunkra a szereplők, hogy mit szeretnének (vagy mit nem).
  

A játék az utolsó pillanatig élvezetes. Talán a legvégére tartogatott puzzle és az az apró, de annál idegesítőbb lövöldözős játék kicsit elveszi az ember kedvét, de újra és újra nekiugorva biztos a siker. Annál is inkább, mert a játékba kompletten be van építve annak végigjátszása, rajzos formában.


Ezt nem "csak úgy" kapjuk, hanem a Nagy Könyv kinyitásához (amiben a végigjátszás található) annak elektronikus zárját szintén egy, a régi kvarcjátékokhoz hasonló pálya végigtolása után nyithatjuk ki. Majd miután megtekintettük a lépéseket, a könyv újra bezárul, és újbóli kinyitásához megint csak lőni kell a plafonról lógó vagy a padlóról ugráló pókokat.


Mindent összevetve egy fantasztikus játékot ismerhettem meg a Machinariumban: a flash technika alkalmazását soha nem láttam még ennyire jól demonstrálni semmivel, a művészi munka és a programozás dícséretes. A játékot fejlesztő Amanita design (akik egyébként a Samorost sorozatot is jegyzik) megérdemel egy nagy piros ötöst a naplóba. Vagy inkább ötös alá-t, mert a játék sajnos nem ingyenes, de egy rövid demó keretében mindenki kipróbálhatja az eddig elmondottakat itt. A teljes verzió 20 dollárba kerül, aki teheti, adakozzék. Ez a csapat megérdemli.

Itt a szünet, itt van újra

Vérfagyasztóan horrorisztikus, hogy mostanában milyen keveset publikálok ebbe a méltán népszerű blogba. Az meg hű, de rettenetes, hogy itt van az őszi szünet, és igazából a pipálni való listám tételeinek még két nap alatt sem jutottam a végére. Sebaj, azért küzdök. Ellepnek a zöld cetlik: mindegyiken az szerepel, hogy mikor mit kellene csinálnom. Persze ez állandóan csúszik és változik, de még egyelőre nem vészes.

Az elmúlt napokban újból megállapíthattam, hogy káosz van a felsőoktatásban. Eddig a tandíjam nem volt kiírva (nem hiányzott senkinek), most meg hirtelen kiírták, és véletlenül senki nem vette észre, hogy 181.000 Ft tandíj nem egyenlő a meghirdetett 165.000 Ft tandíjjal. Mindegy, persze, megmagyaráz mindenki mindent, egyik telefonszámról kapcsolnak a másikra, amiről azelőtt az egyikre kapcsoltak. (Néha csak telefonszámokat kapok, amiket felhívva már ismerősként üdvözöl a vonal másik végén lévő hang.)

Azt is megállapíthattam, hogy főzni jó! A rám szakadt szabadidő egy részét főzéssel töltöm, és rájöttem, hogy még mindig szeretem ezt művelni. Az itthon található dolgokból ízletes ebédet készítettem, és négyen dicsérték meg a főztömet, ami bizony egy háziasszonynak is dicsőségére válna, nem még egy háziembernek. Ettől egyébként most rendkívül simogatva érzem a hétköznapok rohanásától már csak árnyékként létező lelkivilágomat.

Egyre inkább közelítünk a télhez is. Előbújik belőlem a mélydepresszió, mert este fél hatkor azt hiszem, hogy már nyolc óra van. Gondolom, hogy ezzel sokan vagyunk így. A biológiai órámat még nem sikerült a valós időhöz hangolnom, de hálát adok a sorsnak, hogy így őszi szünetben zajlik az átállás, amikor az sem baj, ha egész nap ásítok, miközben teszek-veszek, rakosgatok.

Ma este még feltöltök egy válogatást őszi képekből a szintén csak kissé hanyagolt PhotoStream-re: nézegessétek és leljétek kedveteket az őszi színekben és hangulatokban. Ez ma egy ilyen önmegvalósító-magambólkiíró poszt lett. Legközelebb valami egészen más jön.

Bazár után

Sok minden történt velem az óraállítás előtt és után.

Vurstli!

Ma elköltöttünk egy csomó lóvét apró, bazáros hülyeségekre. Hűtőmágneseket vettünk, meg pörgettyűs hamutálat, valamint az elmaradhatatlan medvecukrot és kókuszos rudat. Vettem továbbá egy gázgyújtó-utántöltőt, mivel néha idegsokkot kapok már a gyufától, meg attól a szemeteléstől amit az képes végezni egy-egy főzés alkalmával. Sokkal jobban szeretek gázgyújtót alkalmazni, de abból meg rendkívül gyorsan kifogy a gáz. Olyan jól sikerült az utántöltés, hogy kis híján lángba borítottam a konyhát, mivel a nem jól szellőztetett helyiségben lecsöpögött a felesleges gáz a mosogatóba, amit egy szikra hirtelen plafonig nyúló lángcsóvává alakított át. Izgalmas pillanatok voltak ezek! Mondtam is a hirtelen jött ragyogás láttán, hogy jujuj, meg koordinálatlan lett a mozgásom, azt hiszem hessegettem a lángot, mint a legyet és talán a hideg vizet megnyitottam, de szerencsére a gáz mennyisége csak másodpercekre elegendő narancssárga lángot gerjesztett, ami utána olyan gyorsan tűnt el, ahogy jött. Egy mosogatószivacsot lemínuszoltam, megpörkölődött csúnyán. Viszont működnek a gázgyújtóink. :-)

Majdnem egy éve arról meséltem, hogy mennyire járhatatlanok az utak, amelyeken azért néha-néha megfordulunk. Örömmel jelentem be, hogy az akkor vázolt útnak egy szakaszát megjavították, így most már a hevesvezekényi leágazás és Kisköre közötti táv egy részét közel sztrádaminőségben tehetjük meg. Sajnos az útfelújítás nem jutott végig a teljes szakaszon, remélem, hogy jövő ilyenkor már arról számolhatok be, hogy tökéletes minőségű az út mindenhol, és lehet repeszteni rajta.

Blogolásom kezdetének hajnalán arról is írtam, hogy már júliusban elkezdtek sárgulni a gesztenyefák levelei. Ezzel szemben idén pontosan az ellenkezője történt: október 22-én még szinte az összes gyümölcsfánk összes levele zöldben pompázott. Az eltelt három napban kezdődik valamiféle változás: kezdenek sárgulni a levelek és hullanak lefelé. Szerencsétlen növények nem tudják követni azt a fajta ütemet, amit az időjárás diktál, kissé rapszodikusan. A növényekhez hasonlóan mi sem nagyon vágjuk, mi történik: ma például remek idő volt. Nem bánnám, ha folytatódna, már csak a Celsius-fokban mért hőmérséklet és a forintban mért gázszámla-végösszeg közötti fordított arányosság miatt sem...

Jövő héten őszi szünet, valószínűleg gyakrabban blogolok, gyertek minden nap!

Soha többé Delphi?

A nem kimondottan fogékony tanulóifjúság ellenére a legjobban a Delphi nevű programnyelvet imádtam tanítani, karöltve a Turbo Pascallal. Véleményem szerint a két nyelv remekül alkalmas arra, hogy a strukturált programozás alapjait elsajátítsák az eziránt érdeklődő tanulók. Mi mégis C-t kezdünk (kezdtünk) el tanítani, így a Pascal lassan végleg kihal az oktatási intézményekből. Persze ezt nem azért teszi, mert mi most C-t kezdünk el tanítani, sokkal inkább azért, mert nem lehet már érettségizni sem belőle: ha valaki emelt szinten akar informatika-érettségit tenni, jobban teszi, ha a C nyelvnek veselkedik neki.

Nekem valamiért soha életemben nem volt szívügyem a C nyelv, és az abban való programozás. Valamiért mindig pascalos voltam, és ezen még a főiskola sem tudott változtatni, pedig ott igazán nem szívlelték a C-ben nem jártas kollégákat. Ennek ellenére mégis megmaradtam a Pascalnál. Szeretem a benne szerzett rutint, gyakorlatilag bármit meg tudtam írni benne, amit akartam. A legnagyobb magabiztossággal tudom tanítani a tárgyat, alig van olyan kérdés, amire ott hirtelen, a felmerülés időpontjában nem tudok válaszolni.


Holnap mégis mindez véget ér. Utolsó Delphi összefoglaló órámat tartom és utolsó elméleti dolgozatomat íratom meg Delphiből. Aztán végleg búcsúzom tőle: talán soha többé nem fogom tanítani, senkinek.

Száraz tüzivíz

E! Ki járatos a témában? Biztosan hiányos ismereteim és aluliskolázottságom miatt van, de fogalmam sincs, hogy ez mi lehet. Talán valamiféle tűzoltó anyag félresikerült magyarítása?

(Egyébként ilyen is régen volt, hogy egy nap két post lásson napvilágot, de az utazás és a rengeteg látnivaló okozta sokk miatt muszáj kiírni magamból ezeket a dolgokat. :))

Ügyeljünk a reflekcióra!

A Thozoo naplója szombati jótanácsa: ügyeljünk cselekedeteinkre üvegekkel telerakott helyiségben. Járjunk el különös gonddal akkor, ha a helyiség belülről jól megvilágított, odakint pedig még sötét van. Tanuljunk a képen látható fiatalember példájából, aki mindezt nem vette figyelembe. Bár pár sorral előttem ül az üres hajnali vonaton, nem is látunk egymásra, én a tükröződésnek köszönhetően azonban mégis élő-egyenes adásban nézhettem végig orrának szinte minden ujjal történő, körültekintő tisztítását.

Ja, és vigyázzatok a vonatülésekkel is, főleg a szöszmöszösökkel, mert jelen esetben is oda került - kenés útján - a gondos munkával kirámolt nyersanyag. :)

Én, meg a rossz idő

Az egész ott kezdődött, hogy a vélhetőleg hamarosan sógorom megkérdezte: mik azok a felhők meg napocskák ott a Firefox böngésző alsó státuszsorában? (Ennyire azért nem volt megfogalmazva a kérdés, de én értettem a lényeget.) Erre én rutinosan, mintegy infótanárrá átlényegülve replikáztam, hogy az bizony, öcsém, egy böngésző-kiegészítő, amely az időjárást jelzi nekünk elő, hogyhátlátod kedden majd 7 fok lesz, szerdán meg 4 fok... micsoda?! Mennyi? Atyavilág, milyen időjárás közeledik? Annyira elszörnyedtem a számadatok láttán, hogy még aznap este gyors, de határozott mozdulatokkal kiebrudaltuk a portigriseket és tömörpókokat a konvektorok rejtett zugaiból, és lelkileg is felkészültünk a közelgő hűvösre.

Bár azt hiszem arra, amit kaptunk, nem lehetett teljes mértékben felkészülni.


Két nap alatt olyan Szibéria lett itt, hogy csak pislogtam körbe. Azóta meg már csak úgy járja a táncát a gázláng a konvektorokban, barátságosan, minden este. Vannak helyzetek, amin a polárpokróc sem segít, és ez a mostani időjárás ilyen. Elvégre nem járhatunk dolgozni polárpokróccal körbetekerve. Hogy néznénk ki mindannyian?

A nyár utolsó csókja után bele kell törődnünk a szomorú valóságba, hogy végérvényesen megérkezett az ősz, és idén sem marad el a fűtési szezon. (Az időjárás, egyébként, meglehetősen szinkronban romlott el a fűtési szezon kezdetére, de hiszem azt – meglehet, naivság –, hogy a gázipar még nem képes az időjárást a saját érdekeihez hangolni.) Hamarosan a gázóránk is felveszi a szokásos fordulatszámot, és a hőmérséklet esésével stopperként kezd el pörögni. Amíg lesz gáz.

Vészjósló hangulatomat forró teával orvoslom, tegyétek ezt ti is!

Egészségünkre!

Gizel nénéd és a kórház

Jaj, nekëm, lelkejim. Úgy vótt a, hogy nem maradok mëg, de aztán oszt' csak visszahoztak mëgint a vajákos embërëk. Csak tunnak valamit, na, el këll ismernëm vínsígëmre. Ottan indúl a történet, hogy éppen a konyhába vótam, oszt' a gáz fëlëtt tëttem-vëttem. Főztem a szilvalëkvárt. Mán éppen a pötyőné tartottam, mondom na oszt' én most belezubbantom a cúkort, amikor hirtelennyibe azt érëztem, hogy bëgörcsölök ménkű-piszkosú, mëg aztán mëg is szédűlök, mint az egrësi pap a misebortú. Hirtelen nem tuttam mibe kapaszkonnyi, csak a fakanálba, hát ammëg nagyon nem fogott rajtam sëmmit, avval ëggyütt értem lë a konyhakőre. Akkorát estem, hogy montam magamnak: na Gizël, kampëc.

Feküttem ott mint valami hajléktalan (mutogatták űköt az újságba, fenkípekën, hát mëgrendűttem), eccër oszt' csak arrébb taszigáttam magamat, mëgindúttam kúszásba a telefonho'. Mëghíttam a fijamat, hogy hát valamit csak csinána velem, bevinne az esztékába mëgint, vagy a fene tuggya. Na, hagy në mongyam, hogy a fijam jó óra múva tëtte tisztyëlettyit nállam, el nem tudom képzelni, hogy mit tud ennyit köszköpűkönnyi otthon, amikor az annya fekszik a feketefehér kockáson, mer' nem tud mëgmozdúnyi.

Na, bëgyött a fijam, mingyán látta, hogy itten oszt' valami nagy baj lëssz. Aszongya így énnékëm utólag, hogy a plébánosé kijabáttam, mëg Dezsőt híttam álandójan, pedig hát odalëtt az, montammán, hijába műtötték mëg előtte nyócvannégybe. Sëmmit së ért. Nem is szeretëm az orvossokat azóta, de most oszt' csak úgy nézëtt ki, hogy mëgint a kezük közé kerűlök. Iszonyodtam kellőképpen.

A fijam mëg olyan málészájú, he, hogy nem bírt ëgyedű betënnyi a kocsiba. Szót a szomszédnak, oszt' ëgyütt raktak be a járműbe. Kezesbárány az is mijóta segítettem rajta csëppet, előre köszön, vigyázzá'! Na, innet oszt' nem emlékszëk sëmmire, csak hogy mán a kórházba ébrettem fël, valami asztalon, oszt' ëgy ilyen kis përgebajszú doktor sërtepertétt körülöttem. Nézek körű, hát uramfija, észleltem hogy nincsen rajtam së hálóing, së sëmmi, csak lë vagyok takarva a ződdel, na, mondom, Gizël, kampëc. Mëmműtenek, mint az uradat nyócvannégybe. Oszt' az së húzta sokáig utánna. Montammán.

Ahogy ottan el vagyok hűve a gurullós ágyon, ëccër csak odafordúl a doktor, oszt' olyat kérdez tüllem: hogy vagyunk mama? Azon gondolkottam, hogy csapjam pofán, hogy mëg në sértőggyön, amikor oszt' hirtelen bëgyött valami matróna főnővér, oszt' nézëgetëtt az is engëm. Na én së vagyok szép, de ez mëg ollyan ráncos vót, hogy mondom uramfija, ilyen csúnyát tán festenyi së lëhet. Annyira el vóttam ott magamba, hogy mëg së tuttam szólalnyi. Na nem úgy a matróna, he, ollyan lőtyösszájú vót, hogy álandóan szóval tartotta a doktoromat, az mëg nem tudott rám figyelni, csak bólogatott, mint a nejlonkutya a skodák hátujjába. De mán akkor mëgém gyött a matróna, oszt' elkezdëtt engëmet kitolni ággyal ëggyütt, mondom neki, mëg në haraguggyon mán, hogy mëgszólítom, de akkor engëm most mëgműtenek? De nem mondott a ssëmmit, csak tolt befele. Gyött a doktor is mëgëtte, annak beszétt valami rakott tészta receptyit. Betóttak a csëmpésbe, rámrakták a szájkosarat, oszt' mëgint sëtyít lëtt.

Fëlébrettem ëccër, valamikor éccaka vót. Od'ki esëtt az esső. Nyögtem ott amit tuttam, bëgyött valami fijatal nővér, aszongya nëaggóggyon Gizël néni, minden rendbe van, epeköve vót, aszongya. Epe?! – mondom. Aszongya az, azé' görcsöltem be. Hát mondom, sok évet mëgértem, de soha nem vót bajom az epémmel. Aszongya mëgesik ez illyen korba is. Ez igyebkint rendës nővér vót nagyon, szerettem, gyött fürdetnyi, meg mindënt amit këll. Kakszët hozott, ha fëlgyött a savam. Illyenëket mëccsinátt, he. Mëg annyit mënt ëgy nap, mint az urbán lelke, mongyuk fijatal, bírja még. Lyánkoromba én is mindég mentëm, mintha këllëtt vóna.

Na, ëggyik nap bëgyött a fijam mëg a mënyem is. Mënyem ott sápítozott, hogy így Gizël mama mëg úgy, mëg mán kapargátta az örökség témakörit, mondom fijamnak kiviszëd vagy Téged is kisëmmizlek! Rögvest kivitte. Visszagyött, montam neki kópertába tëgyé pézt, aggyad oda a nővérnek, mer' igën rendës velem. Ez a majom mëg elindút, amerre az orra vót, hát nem a matrónának akarta vinni a pézt?! Akkorát ordítottam rá, hogy az összes fëlébrett a kórterëmbe, az egyik aszongya ámábú fëlkelve, hogy jesszusom, tűzvan, a másik mëg aszongya nem én vótam, nem én vótam, oszt' ismétëlgette. Montam a fijamnak, intézzed el, hogy engem innet most mán vigyënek kifele, de aszonta a rendës nővér oszt' vígűl, mikor a vérnyomásom mán esëtt kicsit, hogy majd csak ëgy hét múva mëhetëk. Mëgint fëlszökött erre, alig tuttak gyóccërrel álítani rajta. Fijamnak közbe' odabíztam a Fánglit, ëtesse, nëhogy itt megdögöjjön nekëm, az maratt csak a Tërkábú.

Haza is gyöttem oszt' ëgy hét múva. Még ëggy hétig feküttem oszt', de mán most ezt-azt elcsürüszkölök itthon. Úgy néz ki, mëmmaradok. Szërëncsém vótt, aszonták. Hát, lëhet. Csak azt nem tudom, mit rakok a palacsintába télën, mer' ennek a málészájú fijamnak majd' akkor éccaka jutott eszibe, hogy nem zárta el a gázomat, amikor értem gyött, oszt' bevitt a kórházba, de mikor mëg mán éccaka begyött úgy beleégëtt a lëkvár a fazekba, hogy ki këllëtt górni mindënëstű. Mégmellé a pötyő mind összefosta a konyhafalamot, vëhetëk rája mëgint papírt, pegyiglen nem régën vótt cseréve. Nem vagyok bóddog emiatt.

Ez vót velem, drágájim. Vélhetőleg most mán gyakrabban gyövök. Lëgyetëk jók, anyátoknak szót fogaggyatok, málészájúak në lëgyetëk. (Mint a fijam.) Munka mellett néha lëerisztgethettëk kicsi sört is.

Csókol bennetëket,

Gizël

Van egy szabad órád?

Nagy fába vágtam a fejszémet, és a Diffy 2 című veretes játék száz muzsikájából kiválogattam azt a harminckettőt, ami számomra a legfülbemászóbb dallamokat tartalmazza. Mindezeket kissé kiegészítettem, mintegy megmutatva, mi lehetett volna belőlük, ha nem korlátoz az alkotásban az idő, ami a játékban egy-egy pályára adatott. A kapott nyersanyagot lágy tónusokkal megbolondítva egy masszába gyúrtam, csipetnyit változtattam rajta, szinteket állítottam és tempókat hoztam össze. Így született meg mindannyiunk nagy örömére a pár másodperc híján egy órányi szórakozást nyújtó Diffy 2 megamix, ami a Diffy 2 hivatalos honlapjának letöltés szekciójából gyöngéd kattintással le is tölthető a fanatikus játék- és zenerajongók számítógépeire igen jó minőségű, változó bitrátájú (192-256) mp3 formátumban. A közel egy órányi instrumentális utazásban azok is kedvüket lelhetik, akik már túl vannak a játékon, hiszen egy-egy pálya képe óhatatlanul megjelenik előttük, de izgalmas zenei csemege lesz azoknak is, akik még nem vetették bele magukat a játék világába: talán éppen a muzsika lesz az, ami meghozza a kedvet ahhoz, hogy hozzáfogjanak.

Hajrá, töltsétek és hallgassátok, a véleményeket pedig ide várom, komment formájában.

• Diffy 2 hivatalos honlap
  

Terabájt a házban

Ezt is megértem: számítógépem belsejében immáron 1 terabájt a rendelkezésre álló tárterület. Bele sem lehet gondolni, hogy mennyi minden elfér 1 terabájton, viszont a bővítés szükséges volt, mivel az eddigi 250+500=750 GB-os kapacitás egyre inkább kevésnek bizonyult. A digitalizált videók, és a sok fontosság zabálják a helyet, mindent pedig nem lehet kiírni DVD-re sem, szóval bővítettem.

A (számomra) új, akciós áron vásárolt, de igen príma merevlemez rendszerbe illesztését nehezítette, hogy pontosan annak a vincseszternek a helyére került be az, amelyiken eddig az operációs rendszer volt. (Háztartásunkban külön merevlemezt tartunk fent a rendszernek, a fontos adatoknak és a mentéseknek is.) Mivel a rendszer újratelepítését és újra-beállítását egy porcikám sem kívánta, meg időm sincs annyi, mint amennyi letűnt fiatalkoromban volt, ezért megpróbálkoztam a lehetetlennel, és partíció-klónozásra szántam el magam. Lesz ami lesz, ha nem jön össze, akkor a régebbi lemez még mindig használható – eképp gondolkodtam a kései órán.

Az Acronis TrueImage szoftvert még soha nem próbáltam ki élesben, hát most ideje volt. (Az öregedés jele, hogy nem jutott eszembe a szoftver neve, meg kellett, hogy nézzem.) Átlagjúzert játszottam, és a legegyszerűbb beállításokkal, varázslók segítségével mentem végig a program által felkínált lehetőségeken. Nem reméltem, hogy így a partíciók (Windowsos és Linuxos) maradéktalanul az új lemezre kerülnek, és bootolható lesz a rendszer bármelyik oprendszerrel, mert hiszen sok éves tapasztalatból tudom, hogy csodák nincsenek, a kíváncsiság azonban mégiscsak élt bennem, így hát belevágtam. Clone Disk, Clone Partition, forráslemez és céllemez kiválasztása. Érdekesen állította be az új partíciók méretét a szoftver, ugyanis azokat olyan méretűre növelte arányosan, hogy – a forráslemezhez hasonlóan – kitöltsék a teljes rendelkezésre álló lemezterületet. Ezt követően start, és 46 percnyi másolás következett, aminek utolsó 2 percében már gyermeki izgalommal vártam, hogy végigérjen a zöld csík.

Hát, végigért. Nem volt más hátra, bootoljunk.

Elindult a rendszer, és mintha semmi sem történt volna, megjelent az operációs rendszerek kiválasztását elősegítő GRUB loader. Na, mondom, eddig tök jó. Nézzük akkor tehát, Windows. Simán elindul, mintha csak az eddigi rendszeremet használnám, minden további nélkül csinálta a dolgát, míg egyszer csak királykék háttéren, fehér betűvel annyi közölt a rendszer, hogy itt bizony most brutális és fatális hiba van, és ő bizony nem megy tovább egy tapodtat sem.

– Na, valami ilyesmit vártam – mondtam kárörvendően, majd rendszertelepítések hosszas és unalmas képsorai játszódtak le előttem.

Kíváncsiságom azonban nem hagyott nyugodni, és bebootoltam az Ubuntut is. Enyhén kaptam agyérgörcsöt, amikor az minden cécó nélkül elindult, ugyanúgy, ahogy eddig. Ez nem lehet igaz, mondtam magamban, de elhatároztam, hogy adok a Windowsnak egy újabb esélyt. Újraindítás, Windows. Elindult szépen, úgy, ahogy az előző körben is. Már éppen felkészültem arra, hogy kimondom: anyád, amikor egyszer csak megjelent a jól megszokott munkafelület, azt követően pedig a buborék, hogy új merevlemezt helyezett valaki a rendszerbe. Felismergette, beállítgatta, és nem volt további teendő. Azóta minden megy úgy, ahogy annak egy jól működő rendszerben mennie kell. Bámulatos.

Azt hiszem, az ilyen hasznos programok (mint a TrueImage) alkotója érdemelné meg azt, hogy nevét nagy betűkkel fújják fel a falakra a helyi vagányok, majd aláírják: the king.

Megmondja a mackó 10.

Heti aktuális

Atyavilág... annyira nincs időm írni, hogy hihetetlen. Ma délután azonban mindent félretéve csak a blognak élek, és megosztom veletek mindazt, ami érdekes. (Aztán megyek a munkahelyemre és fogadóórát tartok, de ez most ebből a szempontból lényegtelen.)

Múlt hétvégén vásárolgattunk ezt-azt. Többek között belefutottunk az OBI akciós, 275 forintos energiatakarékos izzó-kínálatába is. Hát ebből ugye vásárolni kellett, mert hát mi is csak magyarok volnánk. Körbeállták a népek a polcot, de mindenki csak egy-két darabot mert vásárolni a készletből, mert hát ugye médincsájna és soha nem lehet tudni. Nézegették a dobozt, ide-oda tették őket, de nagyobb mennyiséggel senki sem távozott.


Az izzó dobozát a többiekhez hasonlóan én is végignéztem, rendkívül izgalmasnak találtam, amit (magyarul) olvastam rajta. (Kiemelés tőlem.)


Na. Hát ennyit erről. A többi nyelven 80%-kal kevesebbet fogyaszt, magyarul viszont pont annyit, mint egy hagyományos 75 wattos izzó. :-) Hozzá kell tennem, fényereje a 45 wattos izzó környékén mozog, szóval szokni kell azt legalább annyira, mint a színét, ami ugye nem olyan szép sárgás, mint egy hagyományos izzónak, hanem inkább vonatvécévilágítás-kékesfehér. Kíváncsi leszek, hogy meddig bírja és hogy mennyivel lesz kevesebb az amúgy brutális összegeket felemésztő villanyszámlánk úgy, hogy a két leggyakrabban bevilágított helyre helyeztem el a körtéket izzókat.

Lelkes olvasóink emlékezhetnek arra a cikkre, amelyben bizony megemlítettem, hogy kellene íróasztalomra egy banklámpa. Ez még április 27-én volt. Alig kellett rá pár napot várni (nem számoltam, de véletlenül tudom, hogy 159-et), és máris az enyém lehetett lakásunk legújabb dísze. Gyakorta eképpen vagyok megtalálható előtte:


Itt éppen a Pszichológia pedagógusoknak című veretes művet, illetve annak kiragadott részleteit próbálom elsajátítani, mert hiszen tanulni kell. Holnap megint utazhatok Nemzetünk Fővárosába, ahol újabb érdekes előadásokat fogok végighallgatni. Be kell valljam: legtöbbször érdekes előadásokat hallgatok. Nem gondoltam volna, de ez tényleg így van. Egy alkalommal aludtam el majdnem, a szó legszorosabb értelmében, de én ezt az előadó nem kimondottan vérlázító előadásmódjának tekintem, semmint saját hibámnak.

Most pedig szavazzatok: mit akarhat kifejezni egy rendszergazda azzal, ha fészkének ajtaját eképpen díszíti?

Megmondja a mackó 9.

Éjjel haza, hajnalban vissza.

(Mobiltelefonról)



Olyan korán van még, barátaim és üzletfeleim, hogy lerobban a tőgyem ha az időre nézek. Ti még javában alszotok amikor én már az internet fényét emelem bejegyzésemmel egy rázkódó vonaton, a töksötét magyar prérin átrobogva. Marha korán kellett kelnem és azt kell mondjam, hogy teljes mértékben mobil vagyok már. Ide-oda ingázok, Budapest minden reggel vár. (Ez most rímelt az előző mondattal, de ez egy ily korai órán teljesen véletlen esemény.) Októbertől szombaton is oktatva vagyok, így nagyon durván és nagyon sokat utazom.



Tegnap nosztalgikus módon matek zh-n vehettem részt. Teljesen kiégtem rajta. Ki én, de annyira hogy egy pillanatra mintha megértettem volna hogy mit jelent az empirikus szórás konfidencia-intervallumának meghatározása. Talán pár pillanatig szépnek is találtam ezt a kifejezést, de utána, hazafelé a vonaton, már egyáltalán nem tudtam erre koncentrálni.



Hazafelé a vonaton ugyanis jobbára már semmire nem tudok koncentrálni. Még csak a tájat sem tudom nézni, mert az ébenfekete égbolton ragyogó holdvilág felhőkbe burkolt, pislákoló fénye ehhez nem elég. Helyette saját fekete-karikás szemeimet és meggyötört arckifejezésemet látom a fluoreszcens hülyefehér fényben. Utóbbin olyankor mindig igazítok kicsit, hogy ne látsszon rajtam az, hogy mindent össze tudnék aludni. Előbbin - biológiai beállítottságomból fakadóan - változtatni nem tudok, de azt hiszem sokan vagyunk ezzel így. A szemem alatti karikák elárulják, hogy sok órája ébren vagyok.



"Értelmiségivé válni sok kínnal és szenvedéssel jár" - fogalmazott egyik tanárom. Igaza volt. Talán tudat alatt tudjuk ezt mindannyian, átélni mégis teljesen más.



Hamarosan felkel a nap. Legalábbis remélem, hogy ez ma is bekövetkezik. Elküldöm ezt az írást, hogy a reggeli kávé mellett el tudjátok olvasni, aztán pedig a hétvége örömeibe vetve magatokat el is felejtsétek az egészet. :)