Az utolsó hétvége

Az idei nyár utolsó hétvégéje a lehető legjobban telt el.

Kezdtük ott, hogy meglátogattuk nagyszüleimet, akik – hála az Istennek – még így, közel a nyolcvanhoz is, egészségnek örvendnek és hihetetlen örömmel fogadnak bennünket mindig. Szinte látom magam előtt, ahogy boltba járó papám örömmel újságolta ma reggel a zöldségesnél, hogy voltak az onokák, meg így, meg úgy, micsoda öröm ez és hogy a jó Isten tartsa meg a szokásunkat. :) Ő már csak ilyen, éppen ezért szeretjük. Közben befutottak bátyámék is, így annyian lettünk az ámbitus alján, hogy öröm volt bennünket nézni. Hihetetlen hőség volt egyébként egész pénteken, kornyadtak a növények, kiégett a fű is talán.

Egy kis falusi hangulat. Szemben az ámbitus alja (gang)

Este hétkor indultunk el szülőfalumba. A lenyugvó napkorong sötétvörös fényével aranyozta be a hőségben felforrt aszfalt ezer és ezer csillogó kavicsát. Bátyámék kisvártatva követtek bennünket, így éjfélig ment a traccsparti, mindenről, ami éppen aktuális. Örültem annak, hogy velük is sikerült találkoznunk.

Szombaton családi összejövetel volt: nászasszonyok-nászurak találkozója. Bár egész nap hőség volt, ennek ellenére sikerült árnyas helyet összetákolnunk hintaágyakkal, napernyőkkel, így a jó levegőn értekezhettünk nagyvilági dolgokról: a szántás-vetés tárgyévi helyzetéről, a múlt és a jelen összefüggéseiről, valamint arról, hogy a Samsung Star II mobiltelefon tulajdonképpen akkor most vagány készülék, ami megéri az árát, vagy nem. Természetesen vagány volt, blogunk hivatalos rappere vásárolta azt a Teszkóban összegürizett kis pénzéből, így rosszat semmiképpen sem mondhattunk a berendezésről.

Este édesapám, a csodatévő, megejtette a gépkocsi javítását is: a sportos hang megszűnt, a hossz-stabilizátor is detektálva lett. Kettő ilyen kell:

Toyota hossz-stabilizátor

Ez egy elég pici valami, és ettől zörög a kocsi egész eleje. Fene sem gondolta volna. Meg azt sem, hogy ennek igencsak megvan az ára! Én azt hittem, hogy ilyen alsólábszár hosszú valamik csattognak alul. De nem, csak ezek a kis bizbaszok.

Valahogy így telt el az utolsó nyári hétvége. A költő szavaival élve forró csókkal búcsúzott tőlünk az idei nyár, ilyen kitartó hőségre már nem kell számítani. Sőt, egyre inkább hűvösödni fog. Fél nyolckor már sötétedik, igazán lehangoló; nem marad más, mint lélekben az őszi esőkre és a téli fagyra készülni. Addig azonban akad még egy-két szép nap.

68 és fél óra múlva becsengetnek az idei tanév első tanórájára. Érdemes most már arra is hangolódnom.

Aktuális javítás

Az öreg Toyotán megrottyant a hossz-stabilizátor. Na most ha ez az alkatrész Neked semmit se mond, ne kezdjél el csüggedni, mert kezdetben nekem sem mondott semmit, de manapság már annyiszor foglalkoztat a cserének gondolata, hogy megtanultam a nevét. Ahogy régebben egyéb alkatrészeket, úgy előbb-utóbb ezt is meg kell majd vásárolnom, hogy beépítésre kerüljön a gépjárműbe. Egyenetlen utakon ugyanis alulról kopogás hallatszik, mintha csak valaki be akarna jönni. No de alulról, kérem?

Az úgy volt, hogy a gépjármű júniusban műszaki vizsgázott és akkor már felhívták a figyelmemet arra, hogy bizony itt aztán a hossz-stabilizátorral baj lesz, ki kellene cserélni, s amennyiben jelen állás szerint volna fölös húszezer forintom, úgy ők azt készséggel, hovatovább 4 munkanap alatt vállalják. Nem volt fölös húszezer forintom és bár rettenetesen sajnáltam a műszaki személyzet kedvességének ilyen szemérmetlen elhárítását, tovább álltam. De most már egyre inkább hallom a kalapálást minden egyes buckánál és mivel országunk útjainak egy (nagy) részére jellemző, hogy egyenetlen, ezért remélem, hogy nem fog egyszer csak az egész miskulancia rudastól-gömbfejestől kiszakadni és én meg kóvályoghatok, mint nagy fehér madárnak ürüléke a légben.

– Nem kell ott mindent kicserélni – mondja édesapám, aki járatos a témában és adok a szavára. – Elég lesz csak a tömítőgumit megvenni, rögtön nem fog zörögni. Édesapám éles látású ember: amikor előhozakodom azzal, hogy műszaki vizsgán mit mondtak, sandán mosolyog és rám néz úgy, de úgy, hogy abból én már olvasok, igen, mégpedig azt, hogy fiam, ne engedd magad átbaszni. 

Ezen megfontolások alapján tehát készpénzösszegnek elkülönítését kell foganatosítani a nevezett alkatrészre, de előtte még a kipufogórendszer kilikadása okozta rettenetes, ám ugyanakkor sportos hang eltüntetését kell foganatosítani a szakműhelyben, hogy újra halkan suhanhassak a gépjárművel, mint az árnyék.

Rekkenetes időjárás

Az utolsó nyári hétvége következik. De még milyen nyári! Az előrejelzések szerint olyan szinten nyári, hogy mindannyian az aszfaltra fogunk olvadni, ha kimerészkedünk a lakásból. A szerkesztőségen belül igen kellemes, 30 fokos hőmérséklet uralkodik. A különböző asztali- és álló ventilátorok egész nap foglalkoztatva vannak, semmi szín alatt sem unatkoznak. Odakint meg sorra dőlnek meg a melegrekordok, se vége se hossza ezeknek a kimerítő, forróságban eltelt napoknak.

Odakint is rekken rendesen. Az ajtó nyitásával hirtelen forróság üt orcán s ezáltal bír a bent maradásra. Szegény Grizzli macska is menekülne befelé, egyre otthonosabban érzi magát lakókörnyezetünkben. Én meg nem győzöm űzni kifelé. Nem nagyon tud mit kezdeni ezzel a hirtelen jött hőséggel ő sem. Megbolondul! Tegnap reggel az ablakpárkányon korzózott, amit soha nem szokott, rá akart gyújtani. Egyébként a nap nagy részében 1 méter hosszan kinyúlva próbálja hűteni a szőrmés kis macskatestét a rusztikus betonjárdán, de általában nem jár sikerrel. Ide-oda járkál, nem találja a helyét – éppen mint mi, emberek.

Biztonsági kameránk felvételén jól látszik, ahogy a bikolor macska a dohányneműre kíván rákapni

Egy másik állásból jól látszanak az öngyilkossági kísérlet első jelei

Azt hiszem, hogy ilyen időjárásban fantasztikus lesz mindenkinek utazgatni hétvégén. Klíma nélküli autóban öngyilkosság próbálkozni bármivel is, az ember agyvize felforr. A gumi az aszfalthoz ragad, szóval megállni sem érdemes, csak nyomni neki nagy gázzal, hogy legalább az ablakon becsapó szellő okozzon olyan érzetet, mintha itt tényleg jó idő lenne. Az öreg Toyotában sincs klíma, éppen ezért igencsak bele fogunk sülni, de nem baj: a hétvégi kalandért minden áldozatot hajlandók vagyunk vállalni.

Hirtelenjében ennyit tudnék mondani Yonderboi: People always talk about the weather c. zeneművétől inspiráltan. Kellemes agyfelforrós hétvégét kívánok mindenkinek! Macskák és kutyák előtt friss hideg víz legyen, mer' leforognak, aztán egyedül maradtok.

Megújultunk!

Kedves Olvasók!

A 2006-ban blogunkra adott kabát kiment már egy ideje a divatból, éppen ezért radikális váltásra volt szükség. Amint láthatjátok, letisztult felületű, modern sablont kapott a napló. A szövegmező szélesebb lett, így a nagyobb monitorral/felbontással rendelkezőknek sem kell már a blog jobb oldalán lévő ürességet nézniük. A blogarchívum is egyértelműbbé, könnyebben kezelhetőbbé vált, így jobban el lehet mélyedni a régebbi bejegyzésekben. Remélem, hogy az új sablon (amelyet a napokban még folyamatosan bővítgetek majd) elnyeri a tetszéseteket. Szívesen olvasnám ezen bejegyzés hozzászólásai között a véleményeteket az új dizájnról.

További kellemes böngészést kíván,

a főszerkesztő

Jön a gyorsabb net

Írtam már arról, hogy nem vágom, hogy a szolgáltatóknak miért biznisz az új előfizetőknek feleannyiért kínálni az internetes csomagokat, mint azoknak, akik több éve hűségesen az ügyfeleik. Nekem például duplaannyiba kerül a 10 megabites internetkapcsolat, mint annak, aki most akar belépni. Ami eléggé vérlázító dolog. Mivel arra rájöttem az idők folyamán, hogy olcsóbb a havidíjam soha nem lesz, ezért szemtelenül a hűségidő lejártával mindig felhívom a szolgáltatót, hogy itt kizsákmányolás folyik és a jelenlegi áron nagyobb sebességű internetkapcsolatot szeretnék. Érdekes módon ezt már így évek óta eljátsszuk (vagy ők hívnak engem, vagy én hívom őket), és működik a dolog.

A jelenlegi sebesség

Most abban állapodtunk meg, hogy 30 napon belül a jelenlegi 10 megabitről 15-re ugrik a letöltési sebesség (kíváncsi leszek, hogy ténylegesen eléri-e a majd a 15 megabitet), a feltöltés pedig a jelenlegi gyászos 0,5 megabitről 0,9 megabitre emelkedik, ami azért még mindig csak a letöltési sebesség 6%-a. Dehát az ADSL már csak ilyen. Eközben a havidíj minimális, 175 forinttal növekszik csak, így 15000/900-as netért + internetszolgáltató által nyújtott VoIP telefonvonalért (amit használhatatlan árazása miatt csak hívásfogadásra használunk már) 8165 Ft-ot kell fizetni, havonta, kb. 10 éves szolgáltatói hűség után. Hogy ez jó vagy nem, az természetesen mindenkinek máshogy jön le, mivel ugyanezért a konstrukcióért szinte háztartásonként különböző összegeket fizetnek az emberek.

Közben utánaszámoltam, hogy mire is elég egy 10 és 15 megabites kapcsolat, majd készítettem róla egy rövid táblázatot. Ez azoknak lehet érdekes, akik töltenek le egyáltalán ilyesmiket. :)

10 és 15 megabites internetes kapcsolat letöltési idejeinek összehasonlítása

Bár a feltöltési sebesség annyira nem lényeges az átlagfelhasználó szempontjából, azért arról is készítettem egy apró táblázatot. Íme:

10 és 15 megabites internetes kapcsolat feltöltési idejeinek összehasonlítása

Hát, ennyire futja majd, amikor beélesítik. Hogy ehhez manapság miért van szükség 30 napra, azt én nem tudom megmondani, mindenesetre problémát nem csinálok belőle. Várom a csodát, egyszer majd csak meglepődök. :)

Gázszivárgás a szomszédban

Ma egy tanulságos történetet mesélek el az emberi gyengeségről.

Az úgy volt, hogy tegnap este fantasztikus látványt nyújtott a már fogyóban lévő telihold. Hatalmas, borostyánsárga udvarát csipkézett és néhol elmosódott felhők szegélyezték, s eme remek látványnak bizony csak a kertszomszéd házának teteje szabott határt. Egyszerűen nem lehetett tőle látni a Holdat! Én azonban, mint szépre és jóra fogékony ember, arrébb mentem egészen addig, amíg meg nem láttam a hatalmas korongot, s el nem gyönyörködtem benne. Ekkor már a közvetlen társasházi szomszédunk ajtaja előtt álltam. Arra lettem figyelmes, hogy a lakásban nagy valószínűséggel szökik a gáz, mivel erősen arra utaló hangot hallottam odabentről. Sivító, hosszas ssss-hang volt.

Rögvest szóltam a mátkámnak, jönne már és hallgatná meg, jól hallom-e, amit hallok. Ő is megerősített abban, hogy bizony bent történik valami, de addig bogoztuk a dolgot, hogy már a wc-tartály hosszas töltésének hangja, esetleg egy elszabadult fürdőszobacsap is szóba jött. Elképzeltük, hogy a sötétben a szomszédasszony biztosan elcsúszott a fürdőkádba való nagy igyekezetében, beverte a fejét és most ömlik a víz. Nagy sötétség volt odabent, kopogásra senki sem reagált, így telefont ragadtam és felhívtam őket. Fel is vették. Jajaj, nincsenek otthon, de annál inkább messze vannak. Nem tudnak jönni. Csináljunk valamit!

Oknyomozásba kezdtünk. Gyér fényerejű, 1 LED-es elemlámpánkkal srévizavé be-bevilágítottunk a lakásba, de látni semmit sem láttunk, a hangot viszont egyre erősebbnek véltük hallani, sőt, már gázszag terjengését is megemlítettük egymás között, halkan, a beléndeklehű éjben. A Hold ekkor már teljes pompájában jelent meg az éjszakai égen, s megvilágított bennünket, ahogy az ablakon próbáltuk meg felderíteni a hang forrását. Úgy néztünk ki, mint valami betörők. (Jó hogy ránk nem hívták a rendőröket.) A hang egyre erősödött, mi pedig egyre idegesebbek lettünk, hogy vajon mikor robban az egész kóceráj.

Mivel nem jutottunk előrébb a lámpával sem, hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, hogy meghallgatjuk az utcafronton lévő ablaknál a suhogást, vajon ott hallatszik-e? Ott sokkal erősebben jött a hang, a konvektor fali kiömlőnyílásánál pedig igen erősen. Megint csak telefont ragadva hívtam a szomszédot, hogy bizony mi már itt benne vagyunk a helyszínelésben és a hálószobájuk felől ez a hang nagyon intenzíven hallik. Ekkor ő hozzáfogott röhögni, és közölte velünk, hogy valószínűleg megint a házimozi-rendszer szórakozik: néha bekapcsol a rádió, ami egy adóra sincs hangolva, így a belőle eredő sistergés (szakavatottaknak: fehér zaj) hallatszott 5.1-ben a lakásból, 200 wattal.

Egy rövid áramszünetet okoztam a villanyóránál, és láss csodát: a hang odabentről teljesen megszűnt. Hiába, mindig a legegyszerűbb megoldás a célravezető. Hirtelen elmúlt a gázszag is, már egyikőnk sem vélte érezni. Utólag azon gondolkodtam, hogy jó, hogy nem feszítettük fel az ajtót, vagy nem törtük be az ablakot, hogy bejussunk a lakásba...

Mai jótanácsunk: ha szivárog a gáz, áramtalanítsunk! (Ha a víz zubog, akkor is.)

Nyíregyházi Állatpark

Régóta készültünk már, de idén nyáron végre eljutottunk Nyíregyházára és megnéztük a méltán híres Vadasparkot. Azért mondom, hogy méltán híres, mert emberrel nem találkoztunk még, aki azt mondta volna, hogy egy unalmas vacak az egész. Mindenki azt állította, hogy egy napot nyugodtan szánjunk rá, mivel egyáltalán nem unalmas, látnivalóban gazdag és hatalmas területen fekvő parkról van szó.

Azt kell mondjam, hogy le voltam nyűgözve. Már azt követően, hogy beléptünk rögvest fókákat láttunk úszni oldalról-alulról, az átlátszó medencében. Ez megfogott bennünket igazán, azt sem tudtuk, hogy merre induljunk el. Látogatásunkat a Zöld Piramis nevű helyen kezdtük, aminek alsó szintjén "Ócenárium"-nak nevezett, a Tropicariumhoz igen hasonló hely található. Ennek hatalmas méretű medencéiben (akvárium) igencsak lenyűgöző, drabális nagy halakat láttunk, el is csodálkoztunk egyiken-másikon. Azért kedvencem, a bohóchal, itt is volt. :) A piramisban egyre feljebb és feljebb jutottunk. Elcsodálkoztunk a hatalmasra megnövő banánfákon, pálmaszerű növényeken, amik egészen az épület tetejéig értek, igen remek hangulatot teremtve a 90%-os páratartalmú légben.

Rövid reggeli után megnéztük a fókashow-t, ahol Alf, Leon és Gino produkálták magukat, igen ügyesen. Hozzá kell tenni, hogy egy kb. 15-20 perces produkció alatt annyi kis halat megettek ezek a jószágok, hogy az idomárok alig győzték dobálni nekik. Enélkül természetesen nem voltak hajlandók produkálni magukat. Ettől eltekintve is édesek voltak. Sajnos elég rossz helyet sikerült kifogni, nem nagyon láttunk semmit, de a kamerát magasba tartottam és itthon azért egy rövid videót sikerült összevágni abból, hogy mi is történt ezen az eseményen. Íme:

Ezt követően szabad bóklászást tartottunk, ami órákon keresztül tartott. A különböző kontinensekre tagolt parkban rengeteg állatot láttunk. Legtöbbjüket közvetlen közelről. A veszélyes ragadozókat nem csak rácsokon, hanem üvegen keresztül is megcsodálhattuk, így például páratlan felvételeket készíthettem az élőben életemben először látott fehér tigrisről, illetve egy műanyagvödröt tépő jegesmedve vízszint alatt és fölött lévő részeiről. Ezen többet röhögtünk, mint a fókashow-n, úgyhogy muszáj vagyok ezt is egy videóval bemutatni.

Azt kell mondjam, hogy ez a vadaspark igencsak szépen össze lett hozva: gyönyörű a környezet, az állatok egészségesek és szemmel láthatóan jó kedvűek, talán csak a csimpánzok ábrázatán látszott némi "marhára unom magam" kifejezés, de ők mindig marhára unják magukat látszólag. A többiek azonban vígan játszottak a számukra ügyesen, árkokkal, kis folyókkal elkülönített helyeken.

A park térképe

Élmény, azt mondom én. Nem is lehet igazán szavakban leírni azt, hogy mennyi minden látható ebben parkban, így egy újabb, 9 perces videóval foglaltam össze a rengeteg aranyos állatot és lélegzetelállító látnivalót. Aki szereti az állatokat, érdemes megnéznie az alábbi kisfilmet:

Egy hét szabi

Néha a bloggernek is kell egy kevéske szabadság. Főleg így nyáron, amikor az év közben kissé berozsdásodott szokásokat és ízületeket meg lehet egy kicsit olajozni. Egy egész héten keresztül nem csináltunk mást, csak ide-oda mentünk az országban.

Kezdtük ott, hogy részt vettünk a nemrégiben már emlegetett röstis gyerek lakodalmán, ahol a változatosság kedvéért nem szolgáltak fel nyelvpörköltet, de azon kívül mindent, ami szemnek és szájnak ingere lehet. Olyan jó volt a parti, hogy hajnali hatig roptuk, hosszasan belenyúlva az éjszakába. Már világos volt, amikor elindultunk hazafelé – Istenem, idejét sem tudom, hogy mikor voltunk utoljára olyan buliban, ahol eddig maradtunk volna.

Hogy kipihenjük ennek az emlékezetes éjszakának a fáradalmait, két napra rögtön hazajöttünk, és ház körüli teendőket láttunk el. Én teszteltem a számítógépemet, szívbéli mátkám pedig úgy gondolta, hogy kitakarítja a kamrát, ami mindig hatalmas kihívás, tekintve hogy itt aztán tényleg minden megtalálható az apró liffentyűktől kezdve azokig a cuccokig, amiket már a három évvel ezelőtti lomtalanításkor is ki kellett volna tenni. Szerencsére most mindent összeszedtünk (vagyis jobban ő) és kitettük az utcára. A lomtalanítást megelőző este már az ELB (Elő-lomtalanító Brigád) setét küldöttjei rótták az utcákat és túrták szanaszéjjel mindazt, amit a népek kihelyeztek a kapujok elejbe.

Időközben megvettük az első alutasakos eledelt, valamint két műanyag macskatálat a félmacskánknak. A jószág még az étel csomagjának felbontása előtt körbenyalta azt, szóval valószínűleg nem volt szűz a termék fogyasztását illetően. Mivel még kezdő macskások vagyunk, azt hittük, hogy majd minden étkezés után el kell mosni a macska tálkáját. Csak később jöttünk rá, hogy ezt a macska maga megteszi, szóval csak rendszertelen, nagyobb időközönként van erre szükség.

Táplálkozik a Grizzli

Nodehát Tiszavirág fesztivál a neve immáron annak a falunapnak, ami ezidáig több napos, idén meg már csak egy napos rendezvénnyé avanzsált szülőfalumban. Meg is indultunk, hogy lássuk a gazdag programfelhozatalt. Előtte meglátogattuk nagyszüleimet, akik igencsak örültek érkezésünknek, lévén hogy meglehetőst ritkán találkozunk. Nagyon jól eltöltöttük az egész napot, még csavart fagyit is sikerült vásárolnunk, ami igencsak ritkaság mindenfelé, legalábbis a mi vonzáskörzetünkben. Régi idők emlékét sikerült vele felidéznünk.

A falunapi rendezvény, mondhatni, szokásos volt. Nekem a testvéreimmel való találkozás volt a legjobb az egész hétvégében. Ezt annak fényében mondom ám, hogy a falunapi fellépők között a Trabantos Barna gyerek, meg ifj. LL (LL Junior) szerepelt, no meg volt itt gagyiárus ezerszám; cukrok vattából, gumiból és medvéből, legyek és darazsak által meglepett savanyúcukor, tejcsokival bevont vonult mogyoró. Az éj leple alatt valahonnan előbúttak az RGB színekben pompázó fénykardokkal és karkötőkkel kereskedő kereskedők, azután tűzijáték és móka-kacagás hajnalig. Mi ez utóbbit már csak messziről, egy manzárdból hallgattuk, miközben álomra hajtottuk fejünket.

Mulassunk, nevessünk, dáridózzunk kedvünkre

Ez történt egy egész hét alatt, drága barátaim, ezért nem írtam én néktek. A nyár amúgy is uborkaszezon, hiszen nagyon semmi sem történik, de a blogomat nem akarom semmiképpen elhanyagolni. Hamarosan újabb bejegyzéssel jelentkezem, de addig is pihenjetek sokat és túraidőben kifelé a szabadba!