Butaság

Dühít az emberi butaság. Nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogyha valakit nem érdekel a világon semmi, csak szimplán bunkó. Azért próbálkozom a neveléssel, de egyre inkább érzem úgy, hogy semmi értelme az egésznek. Azalatt az idő alatt, amíg hazaérek, annyi igénytelenséget látok, hogy alig várom már az időt, amikor becsukhatom magam mögött az ajtót.

Még csak hét év körüliek. Fogalmuk sincs a világról, esetleg csak a saját kis világuk kezd még kinyílni előttük. Ennek ellenére olyan undorítóan mocskos a szájuk, hogy amikor megszólalnak, azt is sajnálom, hogy az utcára kiengedik őket. Minden nap a parkban találkozom velük, valószínűleg iskola utáni perceiket tölthetik ott. Elég belőlük az a két perc, amíg találkozunk, bőven.

Mivé lesz a világ?

Búcsú a Kerttől

Elhagyjuk éttermünket. Másfél éve járunk oda szinte minden délben ebédelni, de mára már olyannyira alámerült a színvonal, hogy szinte meg sem lehet találni a zavarosban. Egy kicsit besokalltam: elegem lett abból, hogy a jó kaják egy negyed óra alatt elfogynak. Ha az ember délben megy ebédelni, már garantáltan csak a menza-vonalat kapja, ugyanannyiért. Drágáért. Elegem lett a privát emberekből is, akik utánunk jönnek, és jóval előttünk végeznek, sürög-forog körülöttük mindenki, minden nap, ráadásul ők bármiből választhatnak, részükre a kondér alján csak marad még egy-két jó falat. (Sértődött menzás-fíling.) Manapság már egy negyed óra üldögélés sem elég ahhoz, hogy a körülöttünk sürgő-forgó felszolgálók megkérdezzék: tulajdonképpen mire várunk? Kérünk még valamit? Kiszolgált már bennünket valaki? Pedig minden délben úgy hagytam ott a helyet, hogy többet adtam, mint ami járt. Kár volt. Ha félreraktam volna, kifutná az új vincseszterem felét.

A kaja meg már csak olyan, amilyen. A húsok egyre zsírosabbak, a levesek egyre üresebbek, elvész a tartalom. Szinte alig van változatosság. Jósolható, mit fogunk enni. Haladunk egyre lejjebb, és én ezt nem akarom nap mint nap elviselni. Ezért most váltani fogunk. Szerencsénk van, hogy van hova. Aztán ha az új helyet megunjuk, visszajövünk majd ide. Addigra hátha megváltozik valami, és újra felfedezhetem a helyben azt, ami miatt másfél éve átigazoltam ide, és ami mára olyannyira eltűnt.

Állapot

Nézzedmán, mitír:


Akkora köd van odakint, hogy nem látok egy méterre sem, semmi nincs lefagyva, de a böngésző ezt állítja határozottan. Igazából nem is hallottam még jégesőről, ami így közel télvíz idején hullott volna; úgy tudom, hogy az csak nyáron lehet. Szóval az algoritmust átírnám, hogy ne tájékoztassa félre a közt. (Nagyon érdekelne, hogy hogyan működik ez az időjárás-előrejelző, honnan szedi az adatokat...)

Mellesleg fáj a (felőlem nézve) bal fülem, úgyhogy lehet, hogy egy kicsit le fogok robbanni egy héten belül. Éreztem már, hogy lappang bennem, tegnap a drágám kidiagnosztizált, és egyértelművé tette: begyulladt a vitorlám. Így most szenvedek. Hallani még hallok, reméljük, hogy nem súlyosbodik az állapotom.

Reméljétek velem ti is! :-)

---
Update: 13.53-kor a böngésző "Napos"-nak határozza meg az időjárást. A Napot még ma a sűrű ködtől nem láttuk. Nem tudom, hogy hol él ez.

Update 2: Olyan délután 5 felé eltalálta, hogy köd van. :-)

Ma

Hát eléggé nyomorék idő lett mára is. Olyan nyomasztó volt ez a ködös idő, de mindennek ellenére jól éreztem magam. Igaz, hogy rettentően sok dolgom volt, de ez nem lényeg, hozzászokhattam már. Ma tulajdonképpen reggel nyolctól délután négyig, az ebédszünetet leszámítva, folyamatosan beszéltem, órát és tanfolyamot tartottam. Az első két óra még viszonylag gyorsan eltelt: programoztunk egy jót. Én jól éreztem magam a táblánál, még annak ellenére is, hogy egy kezemen meg tudtam volna számolni azokat, akik figyeltek is arra, amit mondok. Megpendítettem egy félévi dolgozatot, ami nyögéseket eredményezett. Ez még ugyan mindenkinek távolinak tűnik a csoportban, de hamarosan téli szünet, az gyorsan elszalad, aztán itt a január, és már meg is fogjuk írni. Szóval pár hét, és azon is túl leszünk.

Látkép a gépteremből

A harmadik órában dolgozatot írtunk. Fantasztikus volt látni, hogy még mindig van, akinek 17 évesen egyszerűen nem megy az Excelben az összeadás és az átlagolás. Az átlagolás Excel nélkül sem mindig. Teljes csődként éltem ezt még még 2 éve, rettentőenkezdő koromban, viszont most úgy gondolom, hogy nem nekem kellene lenni annak az embernek, aki elmagyarázza egy ilyen korú embernek, hogy hogyan kell átlagot számolni. A technikai megvalósítás meg csak egy olyan dolog, amit meg kell tanulni. Hogy egyenlőségjellel kezdődik. Tulajdonképpen ennyit kell hozzá tudni. Gyorsan át is lendültem a negyedik órára, ahol progamozási tételeket oktattam. Nem történt itt semmi érdekes.

Ötödik órában informatika az osztályommal. Legnagyobb csodálatomra majdnem mindent el tudtam mondani, amit akartam; nem gondoltam, hogy elég idő lesz rá. Jól viselkedtek most, meg voltam velük elégedve. Csak a szokásos izgő-mozgó emberek izegtek-mozogtak.

Ötödik és hatodik óra meglehetősen pangás volt, erről nem is beszélek...

Kimentünk ebédelni, de sajnos az étteremben négyféle kajából egy volt választható, az se olyan volt, amit szerettem volna, így hét óra után, korgó gyomorral indultunk el kaját vásárolni, majd gyorsan haza, ahol ebédelhettem egy keveset. Eztán vissza a suliba, fél háromtól négyig Excel felkészítő a diákoknak. Ez is jobban haladt, mint ahogyan én gondoltam, rengeteg anyagot leadtam, ők pedig - remélem - megértettek mindent. Majd a vizsgán kiderül.

Valamivel négy után estem haza. Volt egy fél óra pihenőm, utána öttől fél kilencig lehetőségem nyílt egy fénykép-videó kombinációt megalkotni. Ezalatt a majdnem 4 óra alatt valamivel több, mint 6 percnyi videót sikerült kitermelni, de a megrendelő elégedett volt, és jóvoltából még pizzát is fogyasztottunk ma este. Ez volt a vacsorám olyan hat óra tájban, igazán jól esett, és jól is laktam (még mindig érzem). Köszönöm.

Most, azt hiszem, játszok még egy Bejeweled-öt, aztán pedig nyugovóra térek. A holnapi napom már nem lesz ilyen macerás. A csütörtök viszont gáz: délelőtt suli, délután fél háromtól négyig gépterem, négytől ötig fogadóóra, öttől hatig szülői értekezlet.

Kész. Az életem egy rohanás.

Bejeweled 2

Akarsz egy órányi jó játékot? Hát persze. Ide kattintasz, download, installálás, és mehet. Action-t próbálod, pörög, mint gép.

1220, 6-2-4-1

Visszakaptam szervizbe adott telefonomat. A Pannon ügyfélszolgálatán keresztül lehetőség van egy ún. munkaszám alapján érdeklődni a szervizbe adott készülékek iránt, megtudakolván, hogy hol is tart a javításuk. A három hetes javítási periódus első két hetében felhívtam az ügyfélszolgálatot párszor, az eredmény mindig ugyanaz a gépi hang volt:

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy javításra leadott készüléke még nem készült el. További értesítésig kérjük szíves türelmét.

Rendkívül türelmes voltam, így aztán két hét után kaptam egy SMS-t, melyben közölték, hogy a telefonom - sajnos - nem készült el határidőre, további információért hívjam a 1220-at, hatos-kettes-négyes-egyes menüpont, és majd ott megmondják a tutit. Felhívtam, megadtam a munkaszámot, majd jött az üzenet:

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy javításra leadott készüléke még nem készült el. További értesítésig kérjük szíves türelmét.

Mit vártunk mást?

Mintegy 3 hét elteltével múlt hét csütörtökén visszakaptam a telefonomat. A kíváncsiságtól űzve azért újra felhívtam a számot. Nem lepett meg, amikor a búgó női hang közölte velem, hogy a készülékem még nem készült el, és további értesítésig legyek türelemmel.

Még mindig kitart

Október ötödikén adtam hírt egy villáról, ami a strand előtt hánykolódva várta további sorsát. Azóta volt már egy havazás, számtalan eső, lehullottak a levelek, amit a szorgos-dolgos munkásemberek összetakarítottak, bezsákoltak és elvittek az utcából, a minap azonban egy nagy sárga levél alól előkerült ő: még mindig kitart, ki tudja meddig. Eddig még senkinek nem szúrt szemet, én meg direkt nem teszem arrébb.

IPTC adatok

Közel 19.000 digitális fényképem van, mintegy 14 gigabájtnyi tárhelyen. A digitális fényképezőgépek úgynevezett EXIF-adatokkal látják el a fényképeket, amelyekből könnyen kideríthető, hogy a fénykép mikor készült, és milyen beállításokkal (villant-e a vaku, mennyi volt a zársebesség stb.). Emellett a JPEG-fájlok rendelkeznek egy ún. IPTC-rekorddal is, amelybe különböző, a fényképre jellemző adatokat (kulcsszavakat) írhatunk be. Mivel meglehetősen macerás már a keresés özön fényképem között, főleg akkor, ha egy adott témájú fényképet keresek, ezért tegnap ünnepélyesen elkezdtem a fényképeim IPTC-adatainak feltöltését.

Erre a hosszadalmas műveletre a (véleményem szerint) legjobb fotókatalogizáló programot, az XnView-t használom. Az IPTC-adatokban tulajdonképpen egy fényképről bármit eltárolhatunk, a módszer viszont lassú: be kell írnunk a kulcsszavakat, amelyek a képre utalnak, megadhatjuk a fénykép készültének helyét és idejét (az idejét, ha a fényképezőgépben az idő jól be van állítva, maga a gép is kitölti az EXIF-adatok között), szerzői jogi információkat állíthatunk be, állapotot, prioritást, és még számtalan hasonló mezőt írhatunk be, ha van türelmünk. Nekem ebből olyan sok nincs, éppen ezért én csak a kulcsszavakat és a fénykép készítésének helyét töltöm ki.

Az eljárás azonban így sem csekély időmet emészti fel. Kb. 5 órai munkával 600 fényképet láttam el kulcsszavakkal és a készítés helyének megjelölésével, viszont már most látszik a hatékonyság: ha én ezekből a képekből azokat szeretném kiválogatni, amelyiken kutya van, akkor a keresőbe elég csak annyit beírnom: kutya, és máris megkapom a kívánt képeket. Ha azonban specifikálni akarom, és nekem csak egy adott kutyáról kellenek képek, akkor beírom a kutya nevét, és csak róla kapok képeket (természetesen csak akkor, ha előzőleg a kép IPTC-adatai között megemlítettem a négylábú nevét). A keresés kombinálható is: ha olyan képek kellenek nekem, amin mondjuk egy kutya és egy labda található, akkor a két szót ÉS-kapcsolattal összerendelve kell elindítani a keresést, és csak olyan képeket kapok, amin van kutya is, meg labda is.

Szóval a technológia kiváló, tetszik, az XnView pedig továbbra is a legjobb képkezelő program címet kapja meg nálam, ingyenes volta ellenére kenterbe veri az összes fizetős programot.

Ugyanakkor gondoljunk bele abba is, hogy ha 600 kép 5 óra, akkor 19.000 kép 158 óra, tehát ha napi 24 órában csak az adatokat töltöm, jó esélyem van rá, hogy egy hét alatt befejezem az összes kép adatainak kitöltését. :-)

Útban a vonathoz

A papa az út túloldalán lévő járdán sétált. Meggörbült háta, öreges testtartása ellenére elegáns fekete kabátot, és hozzá illő sapkát viselt. Miközben haladt az állomás felé, hangosan szidta a jószágot:

- Ne menj mán olyan gyorsan, te! Hát nem bírok utánad menni! Na! Ej, hát de bolond vagy! Elérjük még azt a vonatot! Nem az a baj, hogy csak lassan tudok menni, hanem hogy már lassan egyáltalán nem bírok menni!

Felnevetett, és az égre nézett. Fürkésző tekintetemmel végigmértem az öreget, ahogy nevetve próbált lépést tartani, de minduntalan csak le-lemaradozott. Jókedve engem is mosolyra derített, azt az aprócska momentumot pedig elnéztem neki, hogy teljesen egyedül ballagott.

Instant banánturmix

Kisvárosunk környezetében előszeretettel fogyasztom a különböző elárusítóhelyeken kapható turmixokat, ma viszont rájöttem, hogyan lehet kedvenc banánturmixomhoz a legjobban hasonlító italt kikeverni instantilag. A recept a következő.

1. Bemész a boltba. (Mondtam már, hogy Coopba nem megyek, mégis ott akadtam rá.)

2. Veszel egy csomag ilyet:


Én 219-ért vettem, gondolom más helyen olyan 150 Ft körül lehet... :-)

3. Két deci tejbe egy púpozott evőkanálnyit keversz, és (hogy a csomagolást idézzem) "addig keverni, míg el nem olvad". Granulátum van a kis csomagban, így gyorsan oldódik, kb. fél perc alatt az egész kész.

4. Iszol mint gép.

Gyerekek, ez annyira finom, hogy ha belekóstoltok, nem tudjátok abbahagyni, mint ahogyan én sem. Ma már közel 1 liter banánturmixon vagyok túl, izgalommal várom a holnapi napot... :-) Szerencsére csak kevés órám lesz.

Pukli

Eljött a hétvége előestéje, a helyzet pedig nagyon eldurvult. Belevetettem magam az ágyba, majd egy hirtelen mozdulattal próbáltam lefeküdni. Hatalmas durranás követte mindezt, majd én a fejemet fogva meditáltam egy hosszúnak tűnő percig. Eközben válogatott szitkokat mormoltam el, és ha már időm volt rá, megátkoztam az összes bútorasztalost is, minden pereputtyával együtt. Az történt ugyanis, hogy rosszul számoltam ki a röppályát, és a búrám nem a párnán, hanem annál valamivel följebb, a fejtámla élén landolt, ez okozta a durranást. Kicsit talán meg is szédültem ekkor. Amikor magamhoz tértem, megvizsgáltam egészségi állapotomat, és azt kellett megállapítanom, hogy egy jó minőségű puklit sikerült összeszednem ezáltal, melyet egész hétvégén viseltem. Hogy ne maradjanak a történtek bosszú nélkül, ezért ököllel belegyógyítottam még egyet a fejtámlába, közben annyit közöltem az előbb ijedt, majd később már rajtam önfeledten kacagó kedvesemmel, hogy ha baltám lenne, már egészen biztosan felaprítottam volna az egész ágyat. De balta az nem volt nálam (nem tudom hogy történhetett, egyébként mindig van), így hirtelen haragomból másnapra csak a jól fejlett pukli maradt, és az ágyból sem lett tűzifa.

Látogatás a szerkesztőségben

Minden tévéműsorban, illetve nyomtatott, vagy elektronikus médiumnál érdekességszámba megy, amikor bemutatásra kerül, hogy vajon hol és hogyan készítik azt. Úgy gondoltam, hogy a Thozoo naplója sem kerülheti el a sorsát, lássuk hát, hogy hol is születnek a napló újabb és újabb cikkei...


Íme itt látható "az iroda", ehhez az asztalhoz ülve fogalmazódnak meg bennem azok a magvas gondolatok, amelyeket nap mint nap közlök a blogon. Szeretek ebben a sarokban dolgozni, jó kis hely. Tisztán látható a rend, ami általában itt szokott uralkodni: úgy gondoltam, hogy most, amikor az olvasók idelátogatnak se nézzen ki máshogy, mint ahogyan egyébként szokott.


Következő képünkön a szerkesztőség legfontosabb hardvereszköze foglal helyet, amely egy kivénült billentyűzet. Szegényke eléggé el van koptatva, de ennek ellenére még nagyon jól bírja a kiképzést, és várhatóan évekig velem marad - az új billentyűzeteknek nagyon sokáig tart, amíg kellemesen megpuhulnak.


A szerkesztőség élete, valamint a még meg nem jelent anyaga ezen a számítógépen foglal helyet. (Természetesen a megjelentekről is van itt egy napi mentés.) A kicsike adatai a hozzáértők kedvéért: Intel Pentium 4 S478 3.0GHz proci, 1 GB (4×256MB) dual RAM, 30+80 GB HDD, 16×DVD-RW DL, 16×DVD-R+CD-RW combo, plusz még egyéb nyalánkságok. Most két éves, de sok régebbi számítógépemmel ellentétben őt még nem akarom kihajítani az ablakon.


A külvilág felé való kommunikációt ez a kábeldzsungel valósítja meg egy lefelé 2 megabites, felfelé pedig 192 kilobites vonal formájában. (Szeretem.) A hivatali kuka is látható a képen, azt majdnem sikerült teljesen kitakarítanom, de egy használt papírzsebkendő a rend kedvéért helyet foglalt benne.

Itt készül tehát az alkotás. Örülök, hogy benéztetek. :-)

Tojás

Tippelős kérdés a Honfoglalón: Hány sejtből áll egy tojás?

Válaszom: 15 400.

Helyes válasz: 1. (Hiszen a tojás maga egy sejt.)

Gratulálok.

Jó napot kívánok!

Kósza pillantást vet rám, de többre nem méltat. Ahogy közeledünk egymás felé, hirtelen minden érdekesebb lesz: az útszéli fák, a cipő orrán lévő apró folt - vajon hogy került oda? -, a kabátujj helyzete, vagy éppen pont akkor van arra szükség, hogy köhögjön, mintha csak rászakadt volna a világ összes tüdőbaj-nyavajája. A távolság azonban még mindig nem fogyott el kettőnk között: szétnéz az utcán, vagy csak hanyagul lógatja maga mellett a cigit, aztán kéjes mozdulattal beleszív, de véletlenül se néz rám, kerüli a szemkontaktust, hiszen az már ismeretséget feltételez; azt pedig, hogy a külvilág megtudja, hogy mi ismerjük valahonnan egymást, nem akarja. Hogy milyen megmagyarázhatatlan okból, nem tudom. Én azért oda-oda pillantok, hátha mégis történik valami, de nem. Később már megállás nélkül figyelem. A távolság aztán végérvényesen elfogy közöttünk, eddig közeledtünk, most már távolodunk egymástól. Anélkül ment el mellettem egy újabb tanítványom az utcán, hogy annyit mondtunk volna egymásnak: jó napot kívánok.

Webfordítás

Meglehet, hogy csak az én informatikai műveltségem sekélyes, de erről, hogy online weblapfordítás, még nem hallottam. Olvasom az indexen a rendkívül intelligens című cikket, és megőrülök csendben.

Ha elkocogunk a www.webforditas.hu weboldalra, ott pedig rákattintunk a Weblapfordító linkre, majd beírjuk az angol nyelvű lap webcímét, a fordítás után megkapjuk az eredményt. Döbbenetes. Nyilvánvalóan nem kell számítanunk teljesen tökéletes magyarságra, de azért érthetőbbé válnak a dolgok. Én kezdetnek a blogomat is hosztoló blogger.com kezdőlapját fordítottam vele, az eredmény olyan 80%-ban tökéletes, persze azért vannak itt is izgalmas mondatok (A Bejelentkezés a Blogger Beta rendszerbe szöveget pl. Jel a bétában levő Bloggernek szövegként fordítja, de azt is megtudhattam, hogy most könnyebb mint valaha blogolás által csinálni pénzt.)

Brutálisabb összetételű (de egyelőre csak angol nyelvű) oldalak esetén azért elvérzik a rendszer, de ezen nem kell csodálkozni: maga a fordító-algoritmus nem találhatja ki, hogy milyen szövegkörnyezetben alkalmazzuk az adott szavakat, ezért néha mellényúl. A microsoft.com főodalán található hír, mely a cég legújabb zenelejátszóját, az iPod riválisaként említhető Zune-t reklámozza kissé (Zune is coming: Stay up to date as the launch approaches, vagyis magyarul kb.: Jön a Zune: legyél naprakész, ahogy közeledik a megjelenés (kibocsátás) ideje) webfordítás módra a következőképpen hangzik: Zune jön: Maradj fenn hogy az indítás megközelítésekként randevúzz.

Ami még rettentően ott van: ha a lefordított oldalon egy linkre kattintunk, a link által hivatakozott idegen nyelvű weblap is lefordított változatban tárul elénk, azt nem kell újra fordítani.

A rendszer közel sem tökéletes, azonban van egy elvitathatatlan előnye: ingyenes, mindenki által szabadon használható, és ha teljesen nem is értjük meg, amit a weboldal közölni akar velünk, minimális angol tudással, és az eredeti, valamint a fordított oldal összehasonlításával igen jól haladhatunk az angol nyelvű weboldal szövegének fordításával.

Érdekes fogás

Érdekes fogás a tegnapi menüben:

Nagyítva:

Még jó, hogy sikerült időben átírni, mert nekem sem mindegy, hogy kit mit eszem.

Kódolt üzenet

Hétvégén egy kicsit munkálkodtam, megrendelésre írtam egy kisebb programot. Közben egy pillanatra megálltam, mert eszembe jutott, hogy a múlt héten drága tanítványaim a Pascal nyelv okítása közben több ízben is megkérdeztek engem, szeretek-e programozni? A kérdés mindig akkor hangzott el, amikor már több ciklusba ágyazott ciklusba ágyaztunk be CASE szerkezetben egy-egy apró IF kiválasztási szerkezetet, és én éppen felhevülve zárogattam azokat lefelé end utasításokkal, majd magammal megelégedve éppen a művemet csodáltam a táblán. A kérdés mindig váratlanul ért engem, pedig a válasz egyszerű: én szeretek programozni. Ülök a buta gép előtt, és ahogy egyre szaporodnak az eljárások, újabb és újabb alprogramok születnek, a gép megtanul valamit, amit addig nem tudott. Ahogy készülök az órákra, és éjszakába nyúlóan írogatom a programokat, előfordul, hogy egy-egy alkotás nem lesz sablonos, és nekem is nagyon tetszik. Azt gondolom, mennyire fog ez tetszeni majd az osztálynak, amikor látják, hogy milyen rugalmasan le van benne kezelve minden eset, és általában csempészek bele valami újat is, amit addig még nem láttak – de legtöbbször csalódnom kell. Senkinek sincs szüksége ilyen programra – hallom sokszor, egy-egy egyszerűbb program megírása után. Ebből tudom, hogy a programozó-tanoncok még mindig nem látják a lényeget: tanulás közben sokszor nem a végeredmény számít, hanem az út a fontos, amin keresztül eljutunk a megoldásig. Túrázni sem azért megy az ember, mert azt várja, hogy megérkezzen az út végére, hanem azért, hogy amíg tart a menetelés, leküzdje a számos megpróbáltatást, ami rá vár, megcsodálja a természetet, és érezze a friss levegő mámorító illatát. Egy kicsit ilyen a programozás is. Jó programozó pedig csak abból lesz, aki élvezi az utat a kezdettől egészen a „túra” végéig, a kész programkód megszületéséig.

Költözés

Vannak sorsfordító pillanatok az életben. Ilyen pl. a költözködés. Hétvégén egy rokonom költözött, ebben segédkeztem: bútorok, akváriumok, és millió bedobozolt apróság, bezsákolt ruha várta a teherautót.

Amikor az ember megszokott környezetéből egy másik helyre költözik, hirtelen minden felborul. Az új hely megszokása korántsem egyszerű feladat. Egy ideig az ember nem érzi még otthonának az új helyet, a régit pedig már nem tekinti annak, szóval kell egy pár hónap, amíg minden visszaáll a régi kerékvágásba. Emlékszem, amikor én a jelenlegi kuckóba költöztem, a nap végén sokszor volt olyan pillanatom, hogy bámultam a négy falat, és azon gondolkodtam, hogy vajon jó döntés volt-e, amikor elköltöztem itthonról, és ezt az életformát választottam. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem döntöttem rosszul, de ezt majd a jövő fogja igazolni igazán.

Csokit akarok!

Tegnap éjszaka csokihiányban szenvedtem. Mindent feldúrtunk, de sehol nem találtunk csokira utaló nyomokat. Nyüszítettem. Végső elkeseredésemben a szekrény mélyéről előkerült, valaha szebb napokat látott mogyorós csokigolyót kellett, hogy egyek. Az édesség szavatossági idejének lejárta - az ízéből ítélve - valamikor a bakelitlemezek fénykorára volt tehető, mivel a mogyoró, póriasan szólva, vonult volt a csokimázon belül, így annak élvezeti értéke ezáltal jelentősen redukálódott. Ez azonban nem tántorított el attól, hogy vagy tízet be ne tuszkoljak, de az utolsónál már igencsak kékültem, így ezt abba kellett, hogy hagyjam. Ma reggel azonban egy tábla finom, friss, lila csomagos csoki várt engem a reggelim mellett… Hiába, a kedvesem egy tündér, aki tudja, hogyan is kell gondoskodni egy magamfajta, meglett férfiemberről.

Reggeli vendég

Minden reggel ezzel a kis kínai figurával ébredek fel. Barátnőm kedvenc kispárnáján figyel belőle több is, és valahogy mindig úgy sikerül kinyitnom a szememet, hogy egyikük vigyorog rám. Meg mintha mondaná is: "Kelj fel! Menjél dolgozni!" Hogy valójában ő egy csöcsösfaros kínai nő lenne egy buggyos szoknyában, vagy egy kis kínai gyerek lenne egy bazi nagy köcsögben, azt nem tudom eldönteni. Szerintem inkább az utóbbi.

Megint pénzedvan

Magára ismert a negyvenezres kabátos ember a környezetemből, miközben a naplóm egyik előző cikkét olvasta, és úgy gondolta, megvédi az igazát. Elmagyarázta nekem, hogy az, hogy a kabátja nem bőrből van, tulajdonképpen igaz is, meg nem is. A kabát zsebeinek szegélyezése ugyanis kb. egy 10x3 centiméteres sávban (zsebenként) valódi bőrből vannak varrva, valamint a kabát cipzárának apró fogantyúja is valódi bőr. Olyan is elhangzott, hogy a kapucni szegélyén található szőrme rókától származik, de aztán abban megegyeztünk, hogy ez nem igaz. :-)

Főzzetek ma gombócot

Leendő anyósom gombócot főzött. Ez a drága asszony olyan beleéléssel képes elkészíteni ezt a testet és lelket nemesítő ételkülönlegességet, hogy a türelmetlenségen túl (mikor lesz már kész?) a vágy kapja el az embert, hogy lakmározhassék. A tésztát finoman, érzéssel nyújtja a megfelelő vastagságúra, majd azt négyzet alakú szeletekre vágja. A kis szeletek elkészítése után elkészül a töltelék: a fahéjjal finoman meghintett, saját főzésű szilvalekvár. Ezek apró csomagokként ülnek meg a négyzet alakú tésztaszeletek közepén. Ezután, mint egy kis batyut kell a tésztát a lekvár köré ügyeskedni, majd innen szinte rögvest a forró vízbe kerülnek a gombócok, ahol (és ezt is ma tanultam meg) addig főnek, amíg fel nem jön minden gombóc a víz felszínére, plusz még egy pár percig. Ezután tésztaszűrővel kihalásszuk a gombócokat, és nincs más hátra, mint az előzőleg pirított, aranyló zsemlemorzsában megforgatni a kis, lekvárral töltött golyókat, így kapva meg a mennyei finomságot, mely minden valamire való férfiember szívét melegséggel, gyomrát pedig a jóllakottság érzésével tölti el.

Aki gombócot tud készíteni, rossz ember nem lehet.

Újra két keréken

Olyan jó, hogy mostanában kellemes az idő! Mivel a szolgálati kétkerekű rosszalkodott, ezért egy ideig nem használtam, de időközben megjavíttattam, és a mai remek időjárást kihasználva tekertem is vele egy pár kilométert. A főtrógernek innen üzenem, hogy a láncból, végül is, nem kellett kivenni egy szemet sem, az én javasolt megoldásom (kerék hátrébb helyezése) hozta meg a kívánt eredményt.

Újra száguldok, szóval vigyázzatok... :-)

Pénzedvan

Ma tudomásomra jutott, hogy a közelemben is vannak emberek, akik 40 ezer forintot képesek kiadni egyetlen kabátra. 40 ezret. Nyilvánvalóan ezt eddig is tudtam, azonban a közvetlen környezetemben még csak most fedeztem fel ezt az anomáliát. A kabát egyébként nem bőr, látszatra semmi extra; nyilván a belső értékei érnek neki ennyit. (Meg a felirat, ami rajta szerepel szép, míves bötűkkel.) Amennyire én magamat ismerem, soha az életben nem adnék ki 40 ezer forintot egyetlen kabátra, mert egyszerűen nem éri meg. Egy kicsit olyan ez nekem, mint a Nokia által vitt Vertu mobilmárka, amelyből egy, a jobb oldalon látható, szépnek egyáltalán nem mondható készülék kis hazánkban 800 ezer forintról indul. (Specifikációk és teszt a telefonról a mobilarena.hu-n, ezt elolvasva látható, hogy nem egy észlény a készülék, de ezt ennyi pénzért nem is várhatjuk el, ugyebár.)

Szóval a fogyasztói társadalom nevelgeti önmagát és fiait: szórjátok a pénzt, és legyetek boldogok.

---
Illusztráció: www.interstar.ua

Siemens over

Fájdalom, de bekövetkezett az, amire a mobilpiac változásait éber szemmel figyelők már számíthattak: a Benq által megvásárolt Siemens veszteséges európai mobil üzletága kivonult az európai piacról, és hirtelenjében az összes Siemens és Benq-Siemens készülék el is tűnt a szolgáltatók kínálatából. Alternatív útvonalakon, internetes áruházakban ugyan még hozzá lehet jutni a Siemens legutóbbi modelljeihez, de hamarosan ezek is el fognak tűnni, és azt hiszem, szépen lassan elfelejthetjük a márkát. Nagy kár érte.

Valamit érezhetett a saját készülékem is, ugyanis 1-2 nap alatt gallyra ment hardveresen és szoftveresen is. A jobb funkcióbillentyűje megszűnt működni; enélkül meglehetősen nehéz volt a leggyakorib műveleteket elérni (pl. t9-es gépeléskor szavak váltása, mindenhol az Opciók menü elérése). Izommal nagyon nem akartam rádolgozni, mert nem akartam, hogy kettérepedjen a telefon alaplapja, igazán kár lett volna érte. Szoftveresen fagyások jelentkeztek a wapos könyvjelzők elérésekor, ez eddig nem volt jellemző.

Mivel még 1 nap volt hátra a garanciális időből, ezért bementem a kék-fehérekhez, és leadtam garanciális javításra a telefont. Ez 70 percet vett igénybe. Na nem a javítás, csak a telefon leadása. Első voltam, nyitásra ott álltunk a kedvesemmel, de mégis: amikor megtudták, hogy garis javítás lesz, minden vásárló fontosabb lett nálam. Egy-két egyenlegfeltöltés (meg nem tudom érteni, hogy miért kell manapság még mindig bemenni a szolgáltatóhoz azért, hogy feltöltsük a telefonunkat, használjunk bankautomatát vagy netes bankolást; legkényelmesebb), elmaradt számlák csekkjeinek faxolása meg mit tudom én még, hogy mi után sorra kerültünk. A személyes adataimat legalább ötször mondtam el, közben meghalt a rendszer is alattuk, ezért újra begépelés... hát szóval nem egyszerű, de azért előbb-utóbb sikerült.

Így szegény telefonom "kórházba" került. Legalább 3 hétig ott lesz. Jelen pillanatban egy nagyon régi telefonnal tolom, Siemens C55-ös, így ezzel nagyon menő vagyok. Kicsit nosztalgikus érzés fog el, ha arra gondolok, hogy 3 éve még rendkívül professzionálisnak tartottam ezt a készüléket, és közel 30 ezer forintot képes voltam kiadni érte. Hihetetlen módon fejlődik a technika, észre sem vesszük, csak ilyenkor, amikor vissza kell lépni 1-2 generációt, és régebbi gépeket kell használni, mint amiket megszoktunk nap mint nap. A noszalgiából azonban hamar elég lesz, és vágyunk vissza a jelenbe: várom én is vissza a telefonomat, ami ki tudja, merre jár most az országban...

A macska halála

Barátnőm macskája ma reggelre virradóan elpusztult. Hosszú ideje vele volt már, és a kedvesem minden nap szentelt arra pár percet, hogy együtt legyenek. Ilyenkor megetette az állatot, és nem röstellt játszani sem vele. Ma reggelre azonban megtörtént a szörnyűség: Maffia (mert így hívták a macskát) jobblétre szenderült. Még én is megsajnáltam kicsit, főleg ahogy a kedvesem fátyolos szemeivel rám nézett, miközben közölte velem a tragédiát. Azt hiszem, így utólag bevallhatom, hogy a macskával nem sokat törődtem, mindig csak barátnőm tájékoztatott arról, hogy hogyan növekszik és hogy okosodik a kis cica. Az utóbbi időben már annyira okos volt a jószág, hogy hajlott a kő-papír-olló játékra is, ráadásul kvízt is lehetett játszani vele. Szép idők voltak.

- Milyen legyen a következő? Macska vagy kutya? – kérdezte tőlem barátnőm, a telefonnal a kezében.
- Legyen kutya – válaszoltam én. Nevet választottunk neki, majd az új, tamagocsi-szerű, de a Pannonnál csak Csimótának nevezett új virtuális lény megkezdte létezését kedvesem telefonján. Remélem, hogy ő tovább bírja, mint a 247 napig élt Maffia, aki majdnem felért az örökranglista csúcsára is.


---
update: minden állatbarátnak üzenem, hogy csak a rendszer viccelt meg bennünket. Délutánra az új kutya eltűnt, és Maffia visszatért. Tisztára egy kedvencek temetője - éld át a mobilon! :-)

Húsvét boltja

A hosszú, hazafelé vezető úton egy kis édességre vágyódtunk, ezért betértünk a legközelebb útba eső kisváros kisboltjába. Besétáltunk, majd rendületlenül álltuk a pénztáros és a vásárlók "Ezek idegenek"-tekintetét, de ehhez már hozzászoktunk. (Ehhez, azt hiszem, manapság mindenki hozzászokott, annak ellenére is, hogy sokat vásárolunk bevásárlóközpontokban.) Kiválasztottunk egy zsáknyi csemegét a fogyókúra jegyében, és a pénztárhoz fáradtunk, ahol az unott képű pénztárosnő tételenként a pénztárgépbe ütögette az árakat, mindent kétszer átnézett, nehogy ellenőrök legyünk, majd mintegy oldva a feszült hangulatot, hozzátette:

- Mennyi finomság!
- Hát igen - replikáztam -, kell egy kis energia.
- Milyen szép időnk lett! - próbálta ő folytatni.
- Valóban - tettem hozzá -, előbújt a nap is.

Ezzel, azt hiszem, ki is merítettünk mindent, ami ebben a társalgásban rejlett. A vásárlás végén kéréssel fordultam az unott képű pénztárosnőhöz:

- Egy szatyrot is kérnék, ha lehet.

Lehetett. Meglendült a keze, és leakasztott hirtelen egyet a látszólag több kilónyi szatyorból, majd a pénztárgépbe azon frissiben be is ütött 20 forintot. A szatyor maga az a fajta, ami már attól szétszakad, ha az ember ráordít, de nem is ez volt a legnagyobb probléma, hanem a felirat, ami díszelgett rajta: Kellemes húsvéti ünnepeket!

Október végén egy ilyen feliratú szatyorral kellett elballagnom egy kisváros üzlete előtt. Kellemes húsvéti ünnepeket!

Nem bírom az ilyen igénytelenséget. Tartogassa legközelebbre, lesz még húsvét. Ne most árulja húszért a betévedt vándoroknak. Kedvem lett volna megkérdezni, hogy "Valami aktuálisabb nincs? Valami Mindenszentekes?", de a kérdés elmaradt. Megtépázva léptünk ki a boltból. Pedig megfogadtam már egy párszor, hogy nem vásárolok ebben az üzletláncban, de néha a sors rákényszerít. Olyankor pedig mindig meglepnek engem valamivel. Ma például egy időutazással.