Merülés

Vége van egy újabb hétnek. Mozgalmas volt, érezni lehetett, hogy a múlt hét betegség miatt kimaradt. Viszont most péntek este van, végre valahára itt az ideje, hogy hátradőljünk és kipihenjük a fáradalmainkat a mozgalmas hétvége előtt. Ha van három perced, mindenképpen merülj alá velem a legújabb dalommal, melyet legelőször a Thozoo naplója olvasói hallhatnak.

Nagy levegő és csobb! :)

Betegség miatt zárva

Gonosz erők gyűrtek maguk alá a héten. Azt kell mondjam, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fitten, ennyi vitamint zabálva még elérhet valami kórság, ami brutálisan letaglóz. Na de kezdem az elején.

Hétfő

Bementem dolgozni. Becsülettel. Reggel ugyan éreztem, hogy kicsit mintha nem volnék én jól, de ezt minden hétfő reggel érzem, szóval nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Ötödik órában dolgozatot írattam: akkor már éreztem, hogy valami gond lehet, mert ólomsúlyként nehezedett rám a dolgozatok javításának terhe. Ráadásul a következő két órában szóbeli tételeket dolgoztunk ki közösen, ekkor már végképp úgy gondoltam, hogy ég a főddel összemegy. Annak is örültem, hogy hazafelé nem találkoztam senkivel (legalábbis remélem, hogy nem találkoztam senkivel, mert nagyon nem emlékszem a történtekre), ugyanis úgy kóvályogtam, mint aki egész délelőtt konyakozott.

Estére ki is dőltem. Forgott velem a világ és bedugultak a füleim. Mondom megsüketülök, akkor lesz aztán szép világ, s bár Beethoven is szerzett süketen zenét, én mégse akarnék odáig eljutni. Még csak a zeneszerzés, de mi lenne velem, ha nem hallanám, hogy a tanulóifjúság mit mond, akkor meg aztán végképp oda minden! Ilyen magvas gondolatok cikáztak a fejemben. Estére elkapott a hidegrázás, miközben ezer fok volt a takaró alatt. Kocogtak a fogaim. Rettenetes volt, pajtások, rettenetes, az ellenségemnek nem kívánnék hasonlót. Volt idő, amikor kívántam volna, de amióta református iskolában tanítok, megérintett már annyira az egyház, hogy ilyesmit még csak viccből sem mondok.

Kedd

Aludtam 12 órát. Illetve inkább úgy mondom, hogy az ágyban töltöttem ennyi időt, mert az alvás azért nem tett ki ennyit. Forgolódtam, hánykolódtam és lázálmaim voltak. Ma délután rendelt az orvos. Gondoltam, hogy mivel déltől van rendelés, én majd odamegyek délután kettőre, akkor már nem nagyon lesznek.

Aha, majdnem úgy volt.

Kezdem ott, hogy a rendelő ajtajának kinyitásával három embert arrébb is toltam. Így csúsztak az ajtóval, érted. Göthös volt odabent mindenki! Tüsszögtek, krákogtak a népek! Na, mondom, itt oszt' majd meggyógyulsz, Zoli. Bepasszíroztam magam az emberek közé és vártam, hogy valami történjen. Mindezt persze állva, mert ülőhely az nem volt. Szédültem, közben szakadt rólam a víz ormótlan. Az emberek pedig csak jöttek és jöttek, vég nélkül. Özönen voltunk a váróban. A sor pedig rettenetes, kínlódó lassúsággal haladt. Mindeközben elkapott a tüsszögés, már a falnak támaszkodtam, minden bajom volt. Katasztrófa. Végre aztán bejutottam a dokihoz, aki rögvest azzal kezdte, hogy derékig vetkőzzek le. E, mondom?! Levetkőztem. Sóhajtsak. Nem volt nehéz. Megnézte a torkomat, megállapította a diagnózist, mehettem utamra. Átnyomakodtam a tömegen, kinyitottam az ajtót. Toltam az embereket. Elindultam hazafelé. Pár lépés után úgy láttam, hogy nem látok. Ekkor rájöttem, hogy a szemüvegem a derékig való levetkőzés közepette bent hagytam a rendelőben. Remek. Vissza az egész. Kinyitottam az ajtót, sodortam az embereket. Átnyomakodtam a tömegen. Bekopogtam. Elnézést. Itt hagytam. Hülye vagyok, perszepersze. Köszönöm. Viszont látásra!  Újra átpréseltem magam a várakozók között, akik ekkor már igazán nem tudták hová tenni, hogy miért járok én ennyire lelkesen ide, rövid időn belül, ennyiszer. Nem magyarázkodtam. Hazaestem és bedőltem az ágyba, kikészültem, ennyi volt, lefőtt a kávé.

Szerda

A szerdai nap teljes mélypont volt. Kedélyállapotom valahol olyan mélyen sunnyogott, hogy alig sikerült megtalálnom. Erőtlen voltam és elgyalázott. Megint sokáig aludtam, egyszerűen nem tudom kialudni magam, hiába alszok. Hol szakadt rólam a víz, hol pedig fáztam, forogtam ide és oda... borzalmas.

Anyósom mézes kalácsot készített. Áldott jó asszony. A mézes is remekül sikerült. A benne lévő fűszerektől mintha szelelne az orrom. Azért persze nem ragadtatom el magam, mivel özön kalória egy sütemény. Estére mégis fogytam egy kilót. Nagy az öröm, az augusztusi kezdés óta ez már a 17. kiló, amit ledobok magamról. Bár ma feltételezhetően azért sikerült ez, mert alig eszek valamit. Iszom a Neo citrant, a teát, és néha azért kávézok is, csak úgy megszokásból.

Aztán meg alszok. Megint.

Csütörtök

Úgy gondoltam, hogy csütörtökre azért jobban leszek. Hát nem így alakult. Bár a szédülésem szinte teljesen elmúlt, elindult az orromnak folyása. Anélkül, hogy ennek teljes mélylélektanába belemennék, gyakorlatilag egy nap alatt haladtam végig azon a folyamaton, ami máskor egy hétig tart. Reggel még a megállíthatatlan-mindigfújós állapot, késő este pedig a gumicukor-stádium nem hagyott nekem békét, de ezt bővebben kifejteni most nem áll módomban, hiszen kultúrblog vagyunk. Lényeg, hogy estére egy kicsivel se néztem ki rosszabbul, mint Iggy Pop. Még Paplan, a macska is elszaladt előlem, amikor friss levegőre áhítozva mentem ki az ámbitus aljára.

Valahol ott ért véget a napom, amikor kiderült egy baráti beszélgetés kapcsán, hogy az új számítógép-házba való átpakolás során (pusztán kényelmi okokból) voltam olyan balga és a ×16-os PCI Express port helyett a ×4-esbe pakoltam bele a videokártyámat és így van ez már lassan egy éve! Istenem, elföldelem magam szégyenemben... Én meg persze csodálkoztam, hogy némiképp lelassultak a játékok egy-egy frissítés után. Le a francokat. Elbénáztam, de legalább megint tanultam valamit. Vissza is pakoltam a helyére – jé, minden rendben a játékokkal. :)

Péntek

Hát persze. Vége a hétnek.

Visszacsattogtam az orvoshoz a táppénzes papíromért: senki nem volt előttem. 2 perc alatt végeztem. Ezt a keddi nap kompenzálásaként fogtam fel, bizonyára a sors is érezte, hogy a kedd délután valami egészen ormótlan tréfa volt. Délelőtt még arra is rászántam magam, hogy Dr. Emmett Brown frizurámat levágassam és teljesen megcsinosodva készüljek fel a következő, munkában gazdag hétre, ahol végre, a tanulóifjúság legnagyobb örömére, belevethetem magam az oktatás oly rejtelmes és csudálatos világába. (Hah.)

Attól tartok, meggyógyultam. Ha nem, hétvégén még lesz idő egy kicsit pihenni. Aztán kezdődik minden elölről...

Hanglámpa

Gyerekkoromban iskolánk tornatermébe időről-időre megérkezett a mozi. Ez semmi másból nem állt, mint egy hordozható filmvetítőből, amit a nézők közé helyezett el a mozisnéni, befűzte a filmet (egy film általában 3-4 tekercsből állt), majd a gép iszonyú kattogás mellett kezdett el vetíteni. A hangot valami régi, szakadt hangszórón próbálta magából kipréselni egy darab megtermett hangláda. Mi pedig élveztük a mozit, hiszen közben lehetett zörögni a pattogatott kukoricás zacskóval, ehettünk és ihattunk a tornateremben, ahol ez a tevékenység egyébként az istenkáromlással vetekedő vétek volt annak idején.

A hangsáv a jobb oldalon található

Az egyik vetítés alkalmával egy hangos durranást követően megszűnt a hang és csak a kép futott tovább. Hosszas szervizelés kezdődött. Többen tudni vélték, hogy a hangláda adta meg magát és jótállási idejét jelentősen meghaladva az örök mágneses mezőkre távozott, de a mozisnéni nagyon határozottan két mondatot mondott. Az egyik, hogy sajnos a mai mozi elmarad, mert tönkrement a hanglámpa, másrészt pedig ne álljatok már ennyien körülöttem, gyerekek, a jó Isten áldjon meg benneteket, mert tönkremegy a gép. (Az, ami éppen az előbb ment tönkre.)

A bennem élő mérnöki elme már akkor sem tudta azt összerakni, hogy hogyan is lehet a hangot egy lámpával lejátszani, és mindez kb. 25 évig szunnyadt bennem, mire egyszer csak a napokban – ki tudja miért – újra felszínre került, így utánanéztem ennek a dolognak, mit is jelent és hogyan működik a hanglámpa.

Rövid nyomozás után megtaláltam a választ. A hang tárolása optikai módon úgy történik a filmen, hogy a hangsávon az adott pillanatban megszólaltatni kívánt hang amplitúdójának megfelelő átlátszó mintát tárolnak. (A jobb oldalon látható képen ez a sáv látható a filmszalag jobb oldalán.) Amikor a fény átvilágít a film ezen részén, a túloldalon egy fényérzékeny eszköz (optikai érzékelő) olvassa a jelet és egy olyan feldolgozóegységnek küldi tovább, amelyik ezt a fotovoltaikus impulzust egy hangjellé alakítja. A hangjel innen egy erősítőbe jut, onnan pedig a hangfalak segítenek megszólaltatni a hangot. Namost ha hanglámpa kiég, akkor természetesen a túloldalon található optikai érzékelő úgy veszi, hogy jelenleg nincs hang, így egy árva mukk sem hallatszik – ez volt hát az oka, hogy gyerekkoromban a legizgalmasabb jelenetnél félbeszakadt a vetítés.

Így működik. (Az eredeti kép a HowStuffWorks.com tulajdona)

Természetesen az idő előrehaladtával már nem csak egycsatornás, hanem kétcsatornás analóg hang is reprodukálható volt. Innen már csak alig pár év kellett ahhoz, hogy az analóg mellett (vagy helyett) digitális formában is tárolják a hangot a filmszalagon. Az optikai mellett természetesen más módszereket is alkalmaztak: van olyan filmszalag, amin pl. egy, a magnószalaghoz hasonló mágneses sáv fut végig, és a rögzített hang lejátszása is pontosan úgy történik, mint annak idején a magnóknál. Így a hang sem csúszik el a képhez képest, pontosan szinkronban vannak, hiszen a megfelelő képkocka mellett az adott időpillanathoz passzoló hang hallható.

A barna mágneses sávokon a hang van tárolva

Érdekes egyébként, hogy azzal már egész régen tisztában vagyok, hogy a mozgókép állóképek egymásutániságában kerül leképezésre a klasszikus filmen, de a hangon valahogy soha nem gondolkodtam el. Egészen máig.

35 után

Betöltöttem a 35. életévemet is. Korban túléltem Jimmy Hendrixet, Kurt Cobain-t, vagy éppen James Dean-t. 35 év sok idő, ennyi kellett többek között az alábbi alkotás elkészítéséhez is, fogpiszkálóból:

Katt ide a videóhoz

Mondjuk feltételezem, hogy 35 év alatt a Mester (Scott Weaver) azért mást is csinált. :)

Én is csinálnék nagyon sok mindent, de mostanában igazán elfoglalt vagyok. Ezért nem írok ide sem. Nagyon egy idősávra sűrűsödtek össze a teendőim és ez idegesít is. Sokszor napokig nincs mit csinálni, aztán minden csőstül borul a fejemre, hát nem kellemes.

Némely szabadidőmben játszok és nyelvet tanulok.

Még 2011. áprilisában írtam a pica-pic.com weboldalról, ahol gyerekkorom kvarcjátékait lehet a böngészőben játszani. A minap újra felhívták a figyelmem erre az oldalra, teljesen véletlenül, viszont megdobbant a szívem, amikor megláttam, hogy végre a Nintendo klasszikus Donkey kong játékát is lehet rajta játszani. Nagyon kellemes emlékek kapcsolódnak ehhez a játékhoz: számtalan órát játszottunk egy ilyennel hosszú nyarakon keresztül. Laposelemmel töltöttük fel az egyébként nem feltölthető gombelemeket, hogy még két-három kört tudjunk játszani vele... és működött, elképesztő volt a technika. :) A mai gyerek tableten játszik, egy játékkal kb. fél órán keresztül, utána megunja. Ezt viszont nem lehetett megunni. Vagy talán csak nem volt alternatíva, nem volt másik játék, amire átválthattunk volna. Éppen ezért ragadt meg bennem annyira és ezért vált gyerekkorom egyik kedvenc játékává. Még ma is szívesen játszom vele. Remek időkapszula.

Persze aki soha nem játszott ezzel, vagy egyáltalán kvarcjátékkal, ez nem is értheti, mi benne a nagyszerű. :)

Angolozok is. Nyomatom a Duolingot. Remek szórakozásnak tartom mind mobilon, mind pedig böngészőben. Első osztályú arra a célra, ha az ember szinten akarja tartani a már megszerzett angoltudását. Teljesen kezdőknek szerintem esélytelen, vagy legalábbis igen nagy koncentrációt igényel. Megpróbálkoztam a svéd nyelvvel is (úgy, hogy a tananyag angolul van), nagyon érdekel, viszont olyan bonyolult a nyelvtana az angolhoz képest, hogy egyelőre jegeltem azt a projektet és az angolra gyúrok. Azt hinné az ember, hogy egy nyelvvizsgával bírva mennyire jól tud angolul fogalmazni, aztán egy ilyen igen kombinált igeidőkkel operáló mondatnál úgy lehet elvérezni, mint a huszonegy. Éppen ezért tartom remeknek a Duolingot: segít ébren tartani az angoltudást és nem engedi, hogy a legalapvetőbb szavak és kifejezések kihulljanak a memóriánkból. 6 napos szériánál tartok... igazából 11 lenne, de egyik nap balga módon nem teljesítettem a napi célt, így kezdhettem elölről a szériát. Igazán sajnálatos. :(

Éppen a múlt idő ismétlése van terítéken

Ezek történnek jelenleg. Ezen túlmenően pedig munka és a mindennapos teendők. Ígérem, legközelebb valami érdekesebbről írok. ;)