Tükörtojás-gumicukor

Öcsém fedezte fel egy vásári forgatag kellős közepén a hónap termékét, a rendkívül elmés tükörtojás-gumicukrot. A termék olyannyira megnyerte a tetszésemet, hogy mindjárt vásároltam belőle 12 darabot (kettőötvenért), amelyből hármat a tesztelés oltárán áldoztam fel.


Első ízérzetünk az átlátszó fóliacsomagolás, és a vélhetően több hónapi árusítás íze: ez stabilan beleivódik az édesség felső rétegébe, és csak egy fél percnyi ismerkedés után tűnik el onnan. A csemege két komponensű: az alsó réteg (fehérje) habos cukor, ugyanolyan íze van, mint bármelyik más habos cukornak (lásd például a sokak által ismert békát, illetve annak az alját). A felső réteg (a sárgája) barackízű, savanyú gumicukor, nagyon finom, a két íz harmóniában van egymással, nem ütnek el, sőt, egy idő után teljesen eggyé válnak.


Értékelés: 4/5 (a masszív csomagolás-íz miatt).

Ui.: érdekes ez, annak idején a szüleim is kettőötvenért vették az édességet, csak náluk a "kettőötven" 2 forint 50 fillért jelentett - most meg kétszázötven forintot.

Dr. Fog

Mivel a szünetben úgysem írok gyakran, ezért most hosszú post következik, kínszenvedésem terjengős leírása.

Elkezdtem az őszi szünetet. Már a gólyabál előtti napokon is éreztem, hogy valami nincs rendben egy felső fogammal. Teljesen véletlenszerű időközönként kezdett el fájni, olyan sajátossággal, hogy ha hideg víz érte, akkor elmúlt a fájdalom, legalább egy negyed órára. Két-három öblítés, és a fájdalomnak vége is volt. Azonban mivel a szúró-égető érzés egyre sűrűbben jelentkezett, és a hideg víz is egyre kevesebb időre állította ki belőle a fájdalmat, a fogam - megunva a kínzást - úgy döntött, hogy kamatostul visszaad mindent! Erre a szünet első napját választotta, amikor szülőfalumban múlattam az időt: bedurrant annyira, hogy a világomat nem tudtam. Egész éjszaka fájt és lüktetett. 5 percenként öblítettem a fogamat, egy éjszaka alatt 4-5 liter vizet ittam meg, ez igen kedvezőtlen élettani folyamatokkal járt egy idő után, de ezt most nem részletezem. A lényeg az, hogy reggelig egy percet sem aludtam, csak néha-néha kerültem félálomba, és tudja a fene, hogy miért, állandóan a "Kés alatt" című, általam soha nem nézett sorozat angol címe járt a fejemben: "Nip/Tuck". (Egy másik ilyen álmatlan éjszakámon pedig a Kubuntu linux akkor legújabb verziójának neve, a "Feisty Fawn".)

Tudni kell, hogy kisközségekben fogászati rendelés heti egyszer van - ha van. Gyakran megesik, hogy elmarad, vagy más időpontra teszik át. Ezen a hétfőn, amikor nekem mennem kellett volna, nem is volt. Így aztán a környező településeken néztünk szét, hol is lehet rendelés. A szomszédos faluban meg is találtuk: délután 13.30-kor lesz fogászati ellátás. Felcsillant a remény, hogy talán mégis kilábalok hányattatott helyzetemből. Folyamatosan öblögettem, ez mindaddig tökéletes megoldásnak bizonyult, amíg szülőfalumban - csőtörésre hivatkozva - el nem zárták a vizet, és ez a nap végéig így is maradt. Azért innen-onnan még tudtunk összehúzni egy kis vizet, amivel kibírtam 12.45-ig. Ekkor indultunk el ugyanis a "szomszédba", azért, hogy ne pont mi legyünk az utolsók, akik az orvosra várnak.

Odaérve már furcsa volt, hogy több ember várakozik az ajtó előtt, holott nemsokára a rendelésnek kellett volna kezdődnie. A helyi pletykafészek minden aktuális témáról megállás nélkül beszélt az ott lévőknek, mintha csak azért fizetnék, hogy minél több infót elmondjon: a hihetetlen magas takarmányár és a malacok átvételi ára közötti fordított arányosság ugyanúgy a mondandója között volt, mint ahogy az is, hogy nagyon ne siessen itt senki, mert a fél kettes rendelésre az asszisztensnő kettőkor érkezik, az orvos pedig nem nagyon szokott három előtt befutni. Na, ekkor úgy éreztem, hogy most egy világ dőlt össze bennem, és én talán ki sem bírom azt a kevéske időt, amíg sorra kerülök. Egy óra várakozás az ajtó előtt 10°C-ban azért beállítja az alaphangulatot, és azt sejteti, hogy azért a váróteremben jobb lesz várni. Az asszisztenső negyed óra késéssel, 14.15-re érkezett meg, és mindenki betódult a váróterembe, ahol több furcsaságot is felfedeztünk. Először is nem volt fűtőtest, ennek megfelelően fűtés sem, így először friss hideg levegő volt bent, később igen terhelt meleg levegő. A wc-ben nem volt világítás, így igencsak problémás volt annak használata, egy öregedő, fess úriembernek is problémát okozott a sötétben történő célzás, ez jól hallható volt a váróteremben is. Az már csak apróság, tulajdonképpen oda sem kellene figyelni rá, hogy a váróterem padlóján szerencsétlen sorsú, fekete-barna színű bogarak tetemei hevertek szanaszét, de amilyen állapotban ekkor voltam, ez vajmi kevéssé érdekelt, ráadásul az ide-oda topogó lábak ropogva adták meg a kegyelemdöfést a pórul járt állatoknak.

Dr. Fog három óra előtt érkezett valamivel, így a pletykásnak igaza lett. Harmincas éveiben járó úriember, halál lazaság, kötött pulóver, jó kedély: ez némi reményre adott okot. Ötödik voltam a sorban. Az első négy emberke gyorsan beért, kb. 1-2 percet voltak bent, amíg megkapták az injekciót, reméltem, én következem - de nem: miután a negyedik zsibogó pofával kijött, elkezdte hívni befelé a beoltottakat, és sorban, 20-20 perces műveletekkel betömögette a fogaikat. Így valamikor fél öt után került rám a sor. Bejutásom után rögvest közöltem, hogy én tulajdonképpen ezt a fogat ki szeretném húzatni, hogy soha többet én ilyet nem akarok elviselni, és nyűgös vagyok, mert nem aludtam, és tulajdonképpen a fogorvosnál még hisztis is vagyok. Mivel az ő kezében volt a vezérlés, és a szaktudás is nála, így kaptam három injekciót, ami meglehetősen visszavetette a kedvemet. Ezt követően további várakozás. Kb. negyed óra lehetett, mire sikeresen elzsibbadtam, ezt követően már mehettem is befelé. Egy szót sem szólhattam, Dr. Fog a székbe parancsolt, és már kezdődött is a fúrás-reszelés, gyökérkezelés, fogkőleszedés, bleeee... utálatos dolgok.

Öblítsen!

Tulajdonképpen amit a kezeléssel elértünk este fél hatra, az nem más, minthogy nem fáj a fogam, és egy már betömött fogamból kiszedte a tömést, majd kérte: valahol, valamikor tömessem újra. Kösz, pajtás. Valahol, valamikor be fogom tömetni. Időpontom már van: november 8-a. Izgalmas lesz!

Rejtvénygyár

Néha elgondolkodom azon, vajon normális vagyok-e akkor, amikor több mint két órát fektetek egyetlen órára való készülésbe. Ma például azt vettem a fejembe, hogy - mivel holnap is tanítunk -, az elméleti óra legyen kissé játékos, éppen ezért rejtvényt készítettem. Ez a fajta rejtvény általában Plusz egy vicc néven fut: a hálóba megadott betűszámú szavakat írunk, majd a be nem írt szavak ügyesen összeállítva egy vicc poénját adják eredményül.

• A háló Wordben készül, táblázatos megoldással (legjobb eszköz, gratulálok). Ügyes makrókat írtam egy-egy négyzet sötétítésére és világosítására.
  
• A megfelelő szavak egy órán át történő beegerészése után bosszankodás, hogy születtek olyan szavak is, amiknek semmi értelme (nem tudom kivédeni teljesen).
• Ezt követően az összes szót ki kell gyűjteni, vízszintesen és függőlegesen, majd hosszuk szerint kell rendezni őket. Hamar beláttam, hogy ez kézzel nagyon gyatra megoldás, így írtam egy programot Delphiben, ami a megfelelő módon rendezi a szavakat, egy szövegfájlból. A 2.0-s verzió még azt is a csoportok fölé írja, hogy "Kétbetűsek", "Hárombetűsek", és így tovább. (Szép megoldás egy Word makró lett volna, de a Visual Basic nem kimondottan az erősségem.)
  
• A létrejött listát vissza kell másolni Wordbe, a rejtvény üres képe alá, majd dizájnosan elrendezni.
• Ezt követi a legnehezebb feladat: a tesztelés. Mivel a kedvesem imád rejtvényt fejteni, ezért ő a rejtvények fő tesztelője, jelzi nekem a hibákat, amiket kijavítok, majd újranyomtatom a rejtvény lapját.
  

A kezdet után két-három órával elkészül a teljesen tesztelt, elvileg hibátlan rejtvény. Sok időt igényel, mégis amikor órán elkezdik kitölteni, és megszületik a megfejtés, az jó érzés. Ezért szeretem csinálni.

Hírek az informatika világából

Nem feltétlenül újdonságokról szólnék itt, nekem viszont az volt mind, gondoltam, megosztom az arra fogékony közönséggel.

A Gmail-postafiók tulajdonosok örülhetnek: 4354 MB lett postafiókjuk mérete, egyik napról a másikra.


A Szoftverszuperszájt havonta frissített blogján lettem figyelmes arra, hogy megjelent az új Winamp (5.5, 10 éves jubileumi verzió). Kicsit visszafogottabb dizánj, viszont gazdagabb funkcionalitás, és végre! sikerült minden komponenst beleintegrálni: playlist, media library, video, visualization, browser - minden egy ablakban. Persze csak akkor, ha az új skin-t használjuk. Ami nem lett rossz.


Ugyanitt fedeztem fel, hogy létezik egy, a valamikori Nero-ra emlékeztető kicsi, kompakt, akár a pendrájvunkon is magunkkal cipelhető CD és DVD-író alkalmazás, az InfraRecorder. Azóta a sz esti sorozatokat és filmeket csakis ezzel írom, mivel az indítása két másodperc, és nem kérdez semmi feleslegeset.


Szemfülesek észrevehették (főként a nagyobb sávszélességgel rendelkezők), hogy esett a sávszélesség, szépen, észrevétlenül: 8 megabitért fizetünk, de kb. 6-ot kapunk (legalábbis itt a környéken), és nem jön már többel, csak nagyon ritkán, forgalommentes időszakokban.

És a legnagyobb meglepetés nekem, pedig hónapok óta elérhető: ha valaki rendelkezik Google-fiókkal (blogger, vagy picasa-webalbum tulajdonos, gmail fiókja van stb.) és igénybe veszi az iGoogle szolgáltatást, egy igen érdekes linket vehet észre a böngészője felső részében, amikor a Google-lel keres (és persze be is van jelentkezve, mint én általában, a blog miatt):

Az összes, bejelentkezett állapotban történő google-keresést és a netes aktivitást tárolják a Google szerverei, ami nem feltétlenül jó, viszont kétségkívül érdekes látni, hogy hónapokkal ezelőtt mi foglalkoztatott bennünket. A legnyerőbb találatokat csillagozhatjuk, és saját könyvjelzőlistát alakíthatunk ki belőle. Az alábbi lista például a "Régi XT játékok" című cikkem írása közben történt keresésekről informál.


Ennyit mára a tudomány és technika érdekességeiről, pajtások.

Téli szünet

Szél tépi a redőnyöket, a fákról iszonyatos iramban hullanak a levelek, ilyenkor a fenének sincs kedve kimozdulni a lakásból. Helyette inkább arra várok a családi tűzhely mellett üldögélve, hogy édesanyám gasztronómiai szaktudása a mára beígért lekváros kalácsok elkészítésében csúcsosodjon ki. Nincs is jobb egy ilyen hülye napon, mint egy adag finoman gőzölgő bukta, mely vegyesgyümölcs ízű lekvárral van töltve, tetején pedig hószerű porcukor teremt a jelenlegi időjáráshoz megfelelő hangulatot.

A Thozoo naplója mobilról történő bejelentkezését olvashatták. Egészségünkre!

Régi XT játékok

Egy régebbi cikkemben már feltártam sok-sok floppyból álló XT-s játékgyűjteményem egy szeletkéjét. Ma bemutatom azokat a játékokat, amikkel 1990 környékén önfeledten játszottunk a borostyánsárga monitort bambulva. Akkoriban az élet nem volt ilyen egyszerű: a legtöbb játék futtatásához CGA-emulátorra volt szükség, amelynek segítségével az eredetileg 16 színű CGA monitorra íródott játékok is hajlandóak voltak futni a Hercules háromszínű és CGA-tól eltérő felbontású világában.

A történelmi hűség kedvéért a játékok képeit sárgára alakítottam: így láttam ugyanis a grafikát 4 éven keresztül, a 486DLC számítógép hódításának kezdetéig.

Alley Cat


Nem kimondottan szerettem a játékot, de nem nagyon volt más, amivel játszhattam volna. Évekig érdekelt, milyen is lehet a CAT.EXE, mert a gépen nem futott, csak a CGA-emulátor megjelenése után, akkor viszont hatalmas csalódás volt: nem erre számítottam. A játék olyannyira elrugaszkodott a valóságtól, hogy igazából nem kedveltem: egész termet betöltő sajtdarabok (ld. a képen), magától mozgó, a macskát mindig megtaláló seprű... nem volt igazán ínyemre a dolog.

Prince of Persia


Örökérvényű kedvenc, a mai napig előveszem, leporolom, és gond nélkül eljutok a sokadik pályáig. Nem lehet megunni. Annak idején aktív szoftvervédelem működött benne: még nem létezett a "feltört" verziója, így az első pálya után egy hatalmas teremben a program kiírta, hogy az (eredeti) játékhoz kapott kézikönyvből hanyadik oldal hanyadik szavának hanyadik betűjére van szükség, és hercegünknek azt az italt kellett meginni, amelyiken a megfelelő betű szerepelt. Kézikönyv nem volt, így hosszas próbálkozás után, a megfelelő kombinációk füzetbe gyűjtésével, majd onnan való kikeresésével lendültünk át a problémán. Természetesen a lista nem volt teljes, így néha az első pályát 4-5 alkalommal is meg kellett csinálnunk, mire sikerült egy olyan kombinációt kapni, amihez már volt kód.

Prehistorik


Ősemberes-mászkálós-gyűjtögetős játék. Nem sokat játszottunk vele, mert csak az XT-s korszak végére sikerült beszerezni, és ráadásul a közel 5 MHz sebességű gépen eléggé lassú is volt, de azt kell mondjam, remek időtöltést nyújtott.

Mah Jongg


A játékot nem kell bemutatni, a vezérlést azonban annál inkább: mivel egér nem volt az XT-hez, ezért sor- és oszlopkoordinátákkal kellett megadni, melyik két elemet szeretnénk levenni. A4, B6. F9, D5. :-) Ezt a játékot általában a család együtt játszotta: szüleim és testvéreim keresték a párokat, én pedig a koordinátákat irkáltam befelé. Jó móka volt, szerettem, annak ellenére is, hogy én magam nem vettem részt aktívan a játékban. Már maga a "gép előtt ülök" élmény is megérte.

GP



Jellegzetes menü, és játékmenet jellemezte az akkori történelem egyik legjobbnak kikiáltott autóversenyes játékát. Mai szemmel vizsgálva már itt-ott elkap a röhögőgörcs, és elképesztőnek találom, hogy ide-oda dőltünk a fotelben, amikor egy-egy nehezebb kanyarban haladtunk, de hiába, a gyerek könnyen lenyűgözhető. Amire emlékszem ezzel kapcsolatban, hogy bátyám az olasz pályán döntött rekordot rekordra. Hosszas munkájába került, mire 1-1 tizedmásodperccel lejjebb tudta tornázni az addig elért eredményét, és volt egy pont, amikor a pályát már olyannyira ismerte, hogy pontosan tudta, mikor melyik billentyűket kell megnyomnia ahhoz, hogy sikerüljön a kanyar, vagy a leghatékonyabb legyen a gyorsulás.

Operation Wolf


Ez a játék egy örök rejtély maradt számomra. Két floppyn helyezkedett el, a cél az volt, hogy az ellenséget kilőjük titkos búvóhelyeik mögül puskával, gránátokkal. Mondanom sem kell, hogy egér nélkül ez a játék is egy élmény volt, a kurzormozgató billentyűk akkoriban igencsak használva voltak, de ez így volt természetes. Az első pályát sokszor megcsináltuk, utána mentünk volna a dzsungeles pályára - de sajnos azok a floppyk nem voltak meg. :-( Így ez a játék csak akkor futott, amikor éppen nem akartunk csinálni semmit: 5 perc után megvolt az első pálya, jött az Insert Disk #2, olyan meg nem volt (az első lemez fért el 2 floppyn). Kilépés.

Sim City


Talán mondanom sem kell, hogy amikor ezt a képet ma megtaláltam, nem gyengén lepődtem meg, hogy annak idején mit tudtak kihozni a pixelekből a fejlesztők. Manapság már nincs ilyen. Szóval: városépítő játék, 2 színből. Világos és sötét. Rendkívül szórakoztatott, bár nem volt túlzottan interaktív. Talán még ma is találnék mentett városokat a floppykon.

Morzsoljunk el egy könnycseppet együtt, cimborák.

Tipográfia kicsiben

Majdnem tipográfus lettem. Az meg mi? - kérdezték sokan. A tipográfia a nyomtatott betűkkel foglalkozó tudomány, melynek célja olyan írásképet kialakítani a betűtípusok és betűcsaládok alkalmazásával, mely egyszerre esztétikus és célszerű. Ez a hóbort nálam onnan indult, hogy ifjúkoromban kiolvastam egyetlen délután alatt egy olyan jól sikerült könyvet, amely a szakma szépségeit tárta fel előttem, és akkor döntöttem. Aztán valahogy mégsem úgy lett. Az érdeklődés viszont megmaradt, és ezért figyelek fel az olyan apró részletekre is, amire más - talán - nem.

Sok-sok hónapnyi SMS-írás alatt sem jött elő olyan eset, amikor kis i betű és nagy nyomtatott J betű közvetlenül egymás mellé került volna telefonom kijelzőjén. Tegnap azonban olvastam egy cikket a kémprogramirtókról, azon belül is a HiJackThis nevű alkalmazásról, amit ma mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Felírtam hát a telefonomba, mintegy emlékeztetésképpen:


Az arra érzékeny közönség máris látja a szépséget: a nagy nyomtatott J betű alja gyönyörűen az i betű alá szalad, alávágás következik be. Szövegszerkesztéskor előfordulnak olyan esetek, amikor az egyes betűk között optikailag nagy hézag keletkezik. Ekkor a két betűt egymás alá kell csúsztatni, hogy a köztük lévő távolságot csökkentsük. Ezt az eljárást a szakma alávágásnak vagy egalizálásnak hívja. És ezt tudja az én telefonom is! Rögtön elkezdtem kísérletezni mindenféle alávágási technikával, betűpárokat raktam egymás mellé, de több esetben nem jött elő a dolog. Pl. a Tanul szónál a T betű jobb felső szára alá beszaladhatna az a betű, vagy legalább csak közelebb kerülhetne, mint fejlettebb szövegszerkesztőkben, ha bekapcsoljuk a Betűpárok alávágása lehetőséget.

A felső szónál nincs bekapcsolva az alávágás, az alsónál igen.
Jól látható a betűk közötti térköz változása,
bár az a betű nem megy be a T alá.

A telefonom azonban nem tudja mindezt, ő csak bután a T mellé teszi az a betűt, nagy közzel. Ez persze a mindennapi életben, SMS-írás közben egyáltalán nem feszélyez, sőt, mondhatni ügyet sem vetek rá, de így kerek a történet.


Nem lehet minden tökéletes.

---
Tudomány: Tipográfia a weben és Wikipédia.

Az Office és a szex

Félkómásan gépelem a holnapi elméleti anyagot, jobbra nézek, és a perverz Word éppen orgiát szervez a címsorokkal, és még pontoz is. Hosszú másodpercekbe telt, mire felfogtam, hogy valójában a Georgia betű nevének maradékát és a méretét látom, mivel a teljes stílusleírás nem fér ki a panelre. Érdekes, soha nem merült fel bennem, hogy az orgia szó része a Georgia-nak. Csak így, hogy a Word rávilágított.

Fogalmazzunk egyszerűen! 3

Tovább szaporodtak a feljegyzett elszólások, lássuk, hogy az elmúlt hónapokban mit sikerült gyűjteni.

• Ki van száradva, mint a cövek.
  Talán magyarázni sem kell, a "ki van száradva, mint a tapló", és az "áll, mint a cövek" ingerszegény keresztezése, mely vizuálisan se nagyon elképzelhető, mindenesetre aranyos.
  
  
• Árulták, mint a cukrot.
  Vették, mint a cukrot. De ha valamiből nagyon sok van az üzletben, akkor azt árulják, mint a cukrot.
  
  
• Fel kell a gatyát fircelni.
  Váltig állította, hogy ők fircelni szoktak, és nem fércelni. Bár abban egyet értettünk, hogy a gatyán lévő előhajtást férc-nek nevezik, a folyamat mégis fircelés maradt.
  
  
• Egyik-másikon bénábban néz ki, mint a harmadikon.
  Hatásfokozás az ifjúság öltözködési kultúrájának definiálása során. Már nem két szereplőnk van (egyiken bénábban néz ki, mint a másikon), hanem három. Nagyon röhögtem, amikor ez elhangzott... :-)
  
  
• Megpuccantom a krumplit.
  Nem pucol, csak gyorsan puccant. Rendkívül kreatív. A rövid vasalás innentől kezdve lehet vassantás, a hirtelen felindulásból elkövetett ételkészítés a fövventés, bár érdekes, hogy a nagyon pici mozdítást moccantásnak nevezzük. Lehet, hogy létezik puccant, csak én nem tudok róla?
  
  
• Nyaradik.
  A "tavaszodik" továbbgondolt formája az idő tovahaladtával. Jelen pillanatban őszödik, de egy-két hónap és teledik is. Hasznos kifejezés.
  
  
• Én mindját fődhöz b_szom magam, oszt' vergődök!
  Végső elkeseredésben kimondott gondolat volt ez, ennek megfelelő hatással: két pislogás után hatalmas kacajban törtem ki, ahogy elképzeltem az egészet. Emlékeim szerint a nyári meleg miatt volt az egész. Egyéni megoldás globális problémákra: ha valami nem jön össze, b_szd magad fődhöz, oszt' vergődj!
  
  
• Hémmel-hámmal.
  Újabb nehéz kör volt, nem sokkal a fircelés után. Hősünk az ímmel-ámmal kifejezőeszközt gyerekkora óta így ismerte. Azóta már tudja az igazat, de mégiscsak így a jó ez.
  
  
• Iszok már egy kávét, mert besz_rok.
  Keressük az összefüggést gondolatban, de nem találjuk. A kávé hasfogó hatását nem bizonyították még, bár úgy tűnik, van, akinél hat.
  
  
• Tolikocsi basziló.
  Idős ember kifejezése a zsúrkocsira. Azt is mondhatta volna, hogy izé. De ez sokkal szebb. És főleg maradandóbb.
  
  
• Vén fiatalkor.
  A szerző eredendően második gyerekkort akart mondani, aztán ez lett belőle. Felírtuk. Megtanuljuk.
  
  
• Megelőztünk egy olyan IFÁ-t, aminek két vége volt. Vagyis két vagonos. Vagy furgonos, na.
  Kétségbeesett, bár sikertelen próbálkozás a pótkocsi szó felidézésére. Háromból nulla.
  

Előzmények régről:

• Fogalmazzunk egyszerűen!
• Fogalmazzunk egyszerűen! 2
  

Túra a Bükkben 2.

A tavalyihoz hasonlóan idén újra beneveztünk a Less Nándor emléktúra 16 kilométeres szakaszára. Mivel tavaly már leírtam a túra menetét, most inkább az érdekességekre és a változásokra térnék ki.

A túra látogatói statisztikáját elemezve látható, hogy évről évre többen jönnek legyűrni a távot. Ez mind az adminisztrációnál, mind pedig a túra során gondot okoz. Egyrészt borzasztóan lassan jutunk el odáig, hogy nevezési lapot szerezzünk és amikor megérkezünk is egy jó órát kell várni arra az oklevélre, amit tavaly 10 perc alatt megkaptunk. Érdemesebb volna valamilyen módon a számítógépes feldolgozást fejleszteni, gyorsítani. Egy oklevél kinyomtatása közel fél percig tart, ami pedig 50 ember esetében (kb. ennyien álltak egy sorban) 25 perc várakozást jelent. Persze ezt az időt jelentősen megnöveli, hogy egy ember több oklevelet is kér (van, aki egy egész túracsapatnak), valamint a hihetetlen dulakodás és lökdösődés sem lendíti előre a dolgot - mintha egy papírtól megváltozna a világ.

A tavalyi eredményemhez képest idén kb. 20 perccel voltam jobb a szeren. Persze most sem hajtottuk magunkat halálra: fényképeztünk, élveztük a tájat. A megnövekedett tömeg miatt elmaradtak a magányos barangolások, lépten-nyomon emberbe ütköztünk, előttünk és mögöttünk is rengetegen mentek. Ha nem szervezett keretek között sétáltam volna, biztos, hogy vagy a túra leges-legelején, vagy a nevezési határidő legvégén indulok el. Sokkal izgalmasabb lenne, ha nem egy emberkupac közepén küzdeném fel magam a hegy tetejére.

Ha már a tavalyi túrához hasonlítom az ideit, meg kell említenem, hogy sokkal jobban bírtuk idén, valahogy az Ódorvár felé vezető út is megváltozott: nem voltak keresztben kidőlt fatörzsek és tüskés-ragadós bozótok, csak egy kijárt út, amely ugyan nyirkos volt és omladozott, mégis jobban tudtunk rajta haladni, mint a tavalyin. Nem volt dögmeleg sem, sőt, induláskor még az eső is esett. Később sok helyen igen csípős, hideg szél fújt, ami a védtelen helyeken még hidegebbnek tűnt, mint amilyen valójában volt, szóval a Bükk ezen kellemetlen részét is megtapasztalhattuk.

Sajnos a szeder még nem érett meg: rengeteg szederbokor mellett haladtunk el, de a szemek még pirosak és kemények voltak, így sajnos a lakmározás elmaradt. Nagy kár. Viszont, ha több időm lett volna, csipkebogyót szedtem volna teának: sok bokor mellett elhaladtunk, kilószám szedhettük volna. Bár a Bükki Nemzeti Park területén nem feltétlenül biztos, hogy ez megengedhető. ;-)

Idén is töltök fel a PhotoBlogra képválogatást. Sajnos a fények nem kimondottan kedveztek a fotósnak, 8 olyan kép van, ami publikus, és minőségileg is elfogadható. Előzetesként íme piciben, milyen képekre is számíthattok az elkövetkezendő napokban. (Az első már ma látható.)


Kellemes őszi időt mindenkinek!

• A tavalyi túra leírása
  

Gesztenyegyűjtők

Itt az október, potyog a gesztenye, ahogy megboldogult nagymamám mondaná: gesztenyés még a szűzmária is! Az utcánkban meg más sincs, csak gesztenyefa. Megjelentek a gesztenyegyűjtő magánvállalkozók, és ahol csak találnak, szedik felfelé a vadgesztenyét. Kár, hogy a levelet nem takarítják el. Esetleg füvet is nyírhatnának.

Talált tárgyak osztálya

Én már begyűjtöttem az idei gesztenyémet. Amióta a szóggálatiban lakom, minden évben szedek egyet. A tavalyi összeesküvés-elmélet valóban hamisnak bizonyult: a gesztenyék nem mentek össze, sőt, az idei egy elég nagy darab lett. A monitorom alján pihennek...

2004 - 2005 - 2006 - 2007

Vallomás

Na oké, mostanában nem sokat írtam, de az életkörülményeim változásban vannak. Áttérünk a téli szezonra, jön a fűtés, de a kazán, amit pedig az Öreg Detonáció egyszer már behangolt, nem indul: melegvizet ad, de fűteni nem fűt. Fellázadt a lakóközösség, egyhangúlag. Pedig hol van még a fűtési szezon?! (4 nap.)

Aztán volt itt fogadóóra, sok-sok érdeklődő szülővel, jegyek láttán elkerekedett szemekkel. Egyikük-másikuk olyat is kijelentett, hogy "agyonverem!", de reméljük, ezt csak hirtelen fellángolásból mondta. Volt, aki szülői értekezletet is akart, de közöltem: az most nem lesz, majd inkább mikuláskor.

Rengeteg a meló, szakadok bele, de még mindig jó vagyok a szeren, bár már többen megkérdezték tőlem, vajh a lélek csak hálni jár belém? Bambán vigyorgok ilyenkor, de ez nem győz meg senkit, én meg csak sodródom az árral, de egyelőre jó így. Mondhatnám, hogy hétvégén kipihenem majd magam, mint a normális emberek általában, de nem: újra bükki túra, amin azért teljesíteni kell, és meg kell dönteni a tavalyi rekordot. Ha esik, halál. Nincs megállás, a mókuskerék pörög, én néha felbukom benne, de aztán lábra állok, és csak tekerem, mint az őrült.

Csütörtök esti összeomlásomat olvashattátok. Roló le.

Népítélet

A gyári mézes-mázos szövegeknél sokkal jobban szeretem, ha egy terméket azok véleményeznek, akik már használják azt egy ideje. Vásárlás előtt fórumokat bújok, hozzászólások százait olvasom végig, és értékelek. Ezért ér sokat a Totalcar oldalán található Népítélet rovat, amelyben autósok fejtik ki véleményüket saját autójukról, sőt, újabban már motorokról is lehet véleményt alkotni. A minap a saját autómról (Toyota Carina II) is elolvasgattam a véleményeket. A hetedik-nyolcadik bejegyzés után belefutottam egy olyanba, amivel teljesen egyet kellett, hogy értsek. Pár mondat után az én autóm történetéhez való hasonlatosság igencsak feltűnő lett, sőt, később, amikor a szerző nem kevesebbet állított, minthogy a csomagtartó hatalmas, amiben minden elfér, meg hogy nem egy gyakori autó ez és hogy az utángyártott alkatrészek nem minden esetben passzolnak hozzá, hihetetlenül ráncoltam a homlokomat.

A legnagyobb megdöbbenés akkor következett, amikor a feltöltött képek között a saját autómat pillantottam meg.

Hogyan lehetséges ez? - kezdett el kattogni az agyam, mire homályos emlékfoszlányok jelentek meg előttem, amelyek kisvártatva egy egész képpé álltak össze: rájöttem, hogy most elolvastam azt a véleményt, amit másfél éve én magam írtam, és a képeket is én töltöttem fel hozzá. De egyáltalán nem emlékeztem rá. Érdekes érzés volt. Mintha régi, elfeledett kincset találtam volna. Mint az Amélie csodálatos élete c. filmben (nagy kedvenc), amikor Amélie visszajuttatja az ötvenes éveiben járó úrnak a gyerekkorából megmaradt kincseket. Tök jó pillanat! Ez is, az is. Még több ilyet!

• Az ominózus vélemény a Népítéletek között
  

Csak halkan

Pedagógusi pályafutásom megkoronázása minden egyes alkalom, amikor óra végén kiengedem a diákokat a teremből. Mélyebb tanulmányozásra ajánlom az alábbi hangfelvételt.



A konzekvenciát mindenki maga vonja le. :-)

Hol áll az óra?

Kisebb tervezési hiányosság, hogy lakásomhoz nem tartozik melegvízfogyasztást mérő óra. Ennek ellenére minden hónapban igen precízen kiszámláznak nekem 1-2 köbméter meleg vizet, amit rendesen ki is fizettem eddig, azonban felmerült bennem a kérdés: tulajdonképpen mi alapján számítják ki az elfogyasztott vízmennyiséget? Felhívtam hát az illetékest, aki (valljuk be) köpni-nyelni nem tudott, és mindenképpen a padlást jelölte meg, mint az ominózus óra lelőhelyét. A dolog szépséghibája annyi, hogy én magam lakom a tulajdonképpeni padlás-részben, és itt már az összes létező órát felkutattam, de ezen órák csövei más lakások felé haladnak. Odáig fajult a dolog, hogy szakértő állt a házhoz, aki régi, megsárgult papírok porosodó rovataiból kiollózta, hogy a kérdéses melegvízfogyasztást egy viszonylag bonyolult képlet adja, a következőknek megfelelően: az én lakásom hidegvíz-fogyasztásából ki kell vonni a másik lépcsőház három lakásában történt melegvíz-fogyasztás összegét, így megkapjuk a keresett értéket. A dolgot némiképp bonyolította, hogy a másik lépcsőház egy olyan lakásának, amely az én képletemben is szerepel, szintén olyan összefüggéssel számolták a melegvíz-fogyasztását, mint az én lakásomét (mivel ott sincs óra). A bogozás végén olyannyira összezavartuk egymást a szakértővel, hogy "órán kívül" kellett megegyeznünk a fogyasztás számlázásáról.

Magyarország, 2007.

Teafőző akcióban

Megvettem a teafőzőt, így már semmi nem állja útját annak, hogy minőségi teát készítsek. Kisfilmmel ünneplünk, mivel olyan már régen volt.



Egészségetekre!

Kitartás

Hogy mi van velem? Lássuk.

Ma vásároltam 359 grammnyi filteres teát, hogy túléljem a telet. Az ugye több, mint negyed kilónyi teafű, szóval betáraztam rendesen. Háztartásunk legújabb innovációjaként egy teafőző berendezést szeretnék vásárolni a kapitalistáktól, mivel a teafőzés kényelmesebb lenne úgy, mint a jelenlegi vízforralós-kancsós-áztatós-halászós módszerrel, ráadásul a formatervezett kancsóból nagyon jól lehetne önteni a teát, bele a formatervezett bögréimbe.

Ákos-lázban is vagyok, a megvásárolt koncert DVD iszonyat jó, meg kell néznem még párszor. A harmadik DVD-be még bele se néztem (Bevatás-koncert 1997-ből, kuriózum!), a másodikat még félig néztem meg, szóval van dolgom vele, ezért most egy kicsit lazítok. Ha valami megéri eredetiben megvenni, ez a kiadvány az.

Közben őrölnek azért a mindennapok rendesen, le vagyok amortizálódva, de azt hiszem, a holnapi napot még kibírom (péntek! péntek!), utána pedig hétvégén extra-pihenősre veszem a figurát, kikapcsolom a telefonom, kihúzom a dugót a falból, és eltűnök a világ szeme elől. Jó lesz.

Kockul a Porsche 911

Nekem fájt ez, és lelkileg megtörtem.



Nektek is fáj? Valaki tud németül? Miért is csinálta ő ezt pontosan?

Holnap Ákos!

Felhívtak engem futárjai s kérdék: holnap itthon leszek-é? Meglehet, válaszoltam kurtán, s beígérték, holnap érkeznek A Kiadvánnyal, melyet előrendeltem hetekkel ezelőtt, s mely újfent alapjaiban rengeti meg majd a magyar popzenei életet. Ákos: Még közelebb, tripla koncert DVD! Nem állítom, hogy olcsó móka, hiszen 5.500 forintot kérnek érte, de ha egy DVD-re lebontom, mindöszvesen 1.833 forintba, és pár fillérbe kerül egy lemez, így aztán azt mondhatom, hogy nekem, mint rajongónak, megéri ez. Kissé nélkülöz a háztartás, de a Művész újabb lemezei kerülhetnek több napos (hetes) nyúzás, újabb és újabb megtekintés után a DVD-polcra.

Most attól fosok kegyetlenül, hogy a következő koncertek valamelyike HD-DVD-n fog megjelenni. Akkor már nem lesz mese, muszáj leszek venni egy HD-DVD lejátszót. Ami pedig manapság még nem olcsó mulatság.

Kezdd el később!

Becsengetés, már indulok is a másodikra. Időben érkezem az órára, a diákok tudásra éhes hordája az ajtó előtt várakozik, némelyik kissé kaparja is azt. Beengedem őket, és úgy szalad mindegyik a helyére, mintha valaki elfoglalná előlük, ha nem érkeznek időben. Még le sem ül, a vadi új gép már bekapcsolva, a bejelentkezési név beírva - nem függők, ennyi a lényeg. Aztán komótos tempóban a tanári géphez lépek, bekapcsolom, és lelkemet kisírva tapasztalom újra meg újra, hogy a kisebb hűtőnyi méretű gépházban, amelyben a merevlemezek zaja is visszhangzik, olyan gyér hardver lapul, amelyet manapság egy magára valamit adó intézmény visszadátumozva selejtezne. Nincs probléma, ennyit enged a költségvetés, elfogadjuk. Operációs rendszer: Windows 2000. Ő nem a leggyorsabb rendszerindításáról híres, de ezen a gépen aztán végképp lajhártempóban hajlandó csak elindulni. 5 perc után jutok el oda, hogy bejelentkezhetek, majd újabb 5 percet várok arra, hogy a rendszer az interaktivitásnak csak egy halovány szikráját mutatva reagáljon a két perccel azelőtt kiadott utasításokra. Az addigra már türelmetlenné váló diáksereget hűs elméleti anyagokkal tartom üzemi hőfokon, mégse szabadulhat el a pokol. Bennem meg csak megy fel a pumpa, majd amikor már végképp nem tudok mit mondani, szidom a rendszert, úgy, ahogy van. Az állapotok tehát kegyetlenek, mégis: itt kell helyt állnom, ezt kívánja tőlem az Intézmény, ezt várja fiától a haza. Az életem egy harc, napról napra.

Nem lehetne lecserélni azt a tanári gépet egy kevésbé koros példányra?