Hagymahéj-tea

Nekem új volt, és eleinte nem is hittem benne, de később a saját szememmel láttam, hogy beválik: a hagyma héjából főzött "tea", úgy tűnik, kiválóan alkalmas a hamarosan mindennapjainkba beköltöző köhögés megszüntetésére. A hagyma megtisztított héját forró vízben főzzük pár percig, majd ezt követően negyed óráig hagyjuk a levet fedő alatt gondolkodni. Kisvártatva a tea színéhez rendkívül hasonló italt kapunk, amely szűrés után ugyanúgy ízesíthető, mint a teák általában. Én ugyan nem mertem inni belőle, ínyencségem itt már megtorpan, de többek szerint is finom a lötty. Ha elkap a köhögés, komolyan kipróbálom, addig azonban csak elméleti síkú marad az ismeretségünk. És ez egyelőre jól is van így. :)

400

Érdekes adatok a négyszázról.

• A 400 egy libanoni kártyajáték neve, amelyet négyen játszanak.
  
• Már 400 milliószor töltötték le a Firefox böngészőt.
• 400-at négyszer tudjuk úgy megfelezni, hogy egész számot kapjunk.
• Egy 400 GB-os merevlemez 22.000 Forintba kerül.
• A 400 nem, de a szomszédos 401 prímszám.
• A 400-ról még fotópályázatot is hirdettek: számos felejthető alkotás között vannak nagyon kreatívak is itt.
• A 400 nanométer hullámhosszú fény lila színű.
• Ha kutyát szeretnénk otthonra, körülbelül 400 fajtából választhatunk.
  
• A 400 egy HTTP-hibakód, a bad request hiba kódja.
• 400 éves az első magyar szólás- és közmondásgyűjtemény.
• A szabvány futópálya hossza 400 méter.
• Ha a jelenlegi ütemben fogyasztjuk olaj- és földgázkészleteinket, akkor legfeljebb négyszáz évig közlekedhetünk, fűthetünk, termelhetünk ebből elektromos áramot. Ha azonban évente öt százalékkal bővül az igény, már ötven év alatt kiürülnek a tartalékok.
• A gyerekek naponta átlagosan 400 alkalommal nevetnek. A felnőttek beérik 15 kacajjal is.
  
• Ez volt a Thozoo naplója 400. bejegyzése. ;-) Én köszönöm a figyelmet eddig is - ezután is.

RE: Sajátkártya

Az OTP válaszolt a pár nappal ezelőtti postot követő levelemre. Íme:

Köszönettel vettük bankunkhoz küldött levelét.

Minden olyan fénykép a bankkártyára felhelyezhető ami nem személyi igazolvány kép, illetve nagyon hasonló az igazolvány képre. Tehát családi képeket, gyermekekről készült képeket is feltölthet a kártyára.

A feltöltéskor Ön nyilatkozik arról, hogy a felhasználni kívánt képi anyag feletti rendelkezési joga Önt illeti, így Öné a szerzői jog és ezt bankunknak bármikor tudja igazolni amennyiben ezt kérik.

A Sajátkártyák éves díja megegyezik az ugyanilyen típusú (egyedi fényképpel nem ellátott) kártyák éves díjával. Az éves díjon felül (a kártya érvényességi ideje alatt) egy egyszeri képelhelyezési díjat számol fel a Bank, melynek összege : 990 Ft

A tranzakciós- és egyéb díjak megegyeznek az ugyanilyen típusú kártyák díjaival. Cserekártya átvételére Sajátkártya esetén kizárólag bankfiókban van lehetőség.

Mivel a bankkártya független eddigi bankkártyájától, így az új PIN kóddal készül.

Lassan a testtel!

Aképp tűnik, hogy sötétben fényt adó, rádiós éjjeliórám megadta magát. Több éve szolgált már hűségesen, aztán most meg hirtelen beadta a kulcsot a szerencsétlen. Mondhatni megfakkant. Történt ugyanis, hogy egy reggel, amikor egy hűvös reggelen végre kimásztam az ágyból, megállapítottam, hogy háromnegyed hét van. Komótosan megmosakodtam, rendbe szedtem magam, majd a konyhának kialakított sarokban egy kiadós reggelit elfogyasztva a karórámra néztem, és azt kellett megállapítanom, hogy mindezt 10 perc alatt sikerült kiviteleznem. Akkor még nem is tűnt fel a dolog, csak másnap, amikor az óra szerint 6.35 volt, a Drágám pedig váltig állította, hogy még csak 6 óra 20 perc van.

- Eh! - fortyantam föl, majd beállítottam az órát, ami nem is egyszerű mutatvány, tekintve, hogy háztartásunkban nincs két olyan óra, ami szinkronban járna, de ha van is, biztosan nem pontosak.

Este ellenőriztem: az óra már 8 percet sietett. Másnap reggelre meg tizenötöt. Bosszús is lettem, és technikus zseniként az áramszünetek átvészelésére szakosodott 9 voltos, fél sportszelet-méretű elemet kiemeltem a készülékből. Most ettől várom a javulást, de hiába: 2 óra alatt 3 percet már siet a vekker. Rendkívül sürgős dolga lehet. Nincs más hátra, mint halkan rácsukni a kukatetőt, és új példány után nézni.

Lakókocsi

Beköltözött a rohadék.

Mit ne mondjak, óvatosan csinálta. Észre sem vettem. Olyan hangtalanul, olyan észrevétlenül jött, hogy az akár elismerést is érdemelhetne. Így, feltételes módban, hiszen kétes lenne elismerést hirdetni egy efféle hihetetlenül pofátlan helyzetben, amikor egy jöttment önkényesen foglal el egy olyan helyet, ahol semmi keresnivalója nincs.

Ha nem történik olaj- és levegőszűrőcsere, észre sem veszem, hogy egy egér lakik az autóm motorházában. Netalán patkány. A motorháztető felnyitása után azt hittem, elütöttem valamit évekkel ezelőtt, és az oszlik, de nem: a kis rohadék telepiszkítja a motorblokkot, meg még egy pár neki tetsző alkatrészt, minekutána az aprószar gyönyörűen meg is pirul, amikor a motor felforrósodik, menet közben. Utóbb már azt is érzékeltem, hogy a ventillálásból befelé érkező levegő vizeskutya-szagot áraszt, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, főleg errefelé, ahol az őszi éjszakában fúvó szél mindig újabb és újabb területekről hoz lakóhelyünkre hihetetlen kreativitással megkomponált illatmintákat.

Összepiszkított motorblokk-rések

Terhelő bizonyíték az ablakmosó folyadék tartálya mellett

A gravitáció áldásos hatásának eredménye az autó
alját képező lemezen, a motor felől nézve.

Egyszer találkoztunk személyesen: ahogy meglátott megriadt, és menekülőre fogta a dolgot. Sikerült is meglógnia. Azt hittem, nem jön vissza, de mivel az állatvilágban való jártasságom meglehetősen hiányos, nem sejthettem, hogy a kis dög majd nem elégszik meg annyival, hogy beköltözik, és meghúzza magát. Neem, neki tervei voltak. Reggel megtaláltam az éléskamráját, amit ő az akkumulátor és a biztosítékdoboz közötti kis mélyedésben határozott meg: egy félig elrágott birsalma figyelt ott, meg rajta az apró fogacskák nyomai. Az akkumulátor a talajtól több, mint fél méter magasan van, az apró rágcsáló (mivel más irányból nem juthatott be) képes volt felcűgölni a szottyadt gyümölcsöt, hogy ő ott akkor most milyen jól fogja érezni magát. Be is vágott egy fél almát, egy éjszaka alatt. Mondhatni, tivornyázott! Talán még vendégeket is fogadott, mert reggel olyan mennyiségű salakanyag állt az autó motorján, hogy azt egy ilyen kicsi állat nem gyárthatta le egyedül. Vagy ha igen, hát hatott a birsalma, és fosott a szerencsétlen egész éjszaka. (Ezért mondjuk nem sajnálom, megérdemelte.) Kénytelen-kelletlen nekem kellett takarítanom utána, mert ahogy a nap felkelt, ez a kis hálátlan dög szőrén-szálán eltűnt, csak ezt a fél kilónyi bogyót hagyta hátra maga után.

A valamikori éléskamra: a kis, kerek mélyedésbe

pontosan belefért a birsalmája.

Alma híján a szigetelés is fincsi lehet.

Névjegy a kocsi alatt.

---
A fotók már a motor gyorstakarítása után készültek: amikor a teljes tartalmat megláttam, ahogy vastagon borítja a csöveket és az egész motorházat, nem volt kedvem fényképezni. :-(

Sajátkártya

Az OTP-nél is divatba jött a "csináld magad" bankkártya, amit ők csak Sajátkártyának hívnak. Ennek segítségével kedvenc fényképünk a nap mint nap használt kártyán díszeleghet. Mi jut eszünkbe rögtön? Kedvesünk vagy gyerekünk fényképét applikáljuk rá, és ha lejár, eltehetjük emlékbe a sok automatát megjárt kártyát. Azonban a kitételek szigorúak. Az értelemszerű (vallási- illetve faji megkülönböztetéseket ábrázoló, illetve szexuális tartalmú) képeken túl nem szerepelhet rajta senki olyan fényképe - ide értve a kártya tulajdonosát is – mely személyazonosításra almalmas, nem lehet rajta hirdetés, híres emberek fényképe, vagy olyan kép, ami bármilyen módon megtévesztésre adhat okot. Nem lehetnek rajta pl. márkajelek, vagy egyéb jogvédett dolgok. Felmerül a kérdés: mi kerülhet rá?

Mivel a kártyát az OTP hintázó kislánykával hirdeti a weboldalán, írtam rögvest nekik egy levelet, amelyben megkérdeztem: családom vagy gyerekem ábrázolása a kártyán álláspontjuk szerint alkalmas-e személyazonosításra? Mert ha igen, ezáltal nem kerülhet rá. Ez esetben miért ezzel hirdetik a kártyát? Afelől is érdeklődtem, hogy mennyibe kerül egy ilyen kártyacsere. Választ azonban még nem kaptam... Ha írnak, mindenképpen megosztom veletek.

24

Írtam már arról, hogy nem nézek tévét, ennek ellenére nézek sorozatokat. Reklám nélkül, DVD-n, és főleg az utóbbi időben. A nagy kedvenc Helyszínelők fénye megfakulni látszik újabb nagy felfedezésem, a 24 mellett. Eddig a sorozat első két évadját láttam, és meg kell mondjam, van ebben valami irdatlan jó dolog. A sorozat neve ugye onnan kapta a nevét, hogy minden 24 részből álló évad egy napot mesél el, és teszi mindezt úgy, hogy "valós időben" történnek a cselekmények: egy rész egy óra történéseit fogja át. Ennek megfelelően egy kicsit szokni kell, hogy ha elindulnak a szereplők valahova, ahová 20 perc múlva fognak megérkezni, akkor tényleg 20 perc múlva érkeznek. Nincs a játékfilmeknél megszokott beül a kocsiba - felülnézeti kép - megérkezik vágás. Hozzá kell tenni, hogy az epizódok a reklámidő bekalkulálása végett 40 percesek, és így, reklám nélkül nézve azért néha felbomlik a valós idő érzete: 5-6 perc múlva is ugyanott álló, ugyanazt csináló szereplők, melyek talán tévében nézve, tele reklámmal, fel sem tűnnének.

Ebből az időbetartásból adódóan egy kicsit minden "lassabban" történik, még annak ellenére is, hogy fordulatokban nem szűkölködik a sorozat, minden rész tartogat meglepetéseket. Külön élvezetes az operatőrök által soha le nem tett kamera, amely mindig a szereplőkkel mozog, megy előttük és utánuk, be az ajtón, ki a szabadba. Mintha csak egy pörgős dokumentumfilmet látnánk, nem is tudom mihez hasonlítani. Azt az érzést, hogy ott vagyunk, benne a történetben, szuperül visszaadja. Legalább annyira, mint az osztott képernyő a jelenetváltások között: a cselekmény sok szálon fut, mindenkit látni, hogy éppen mit csinál - már csak az a kár, hogy nem én választhatom ki, hogy melyik szálat szeretném nyomon követni a következő pár percben.

Szóval mától rajongó vagyok, és Jack Bauer szövetségi ügynök feliratú matricát és kitűzőt gyűjtök. :-)

Motorosok egymás közt

- Na, csinájjad mán, na, nyomjad máán neki, he! - hallatszott a parkolóból a sutyerák hangja. Amaz a forgalmas úton megállt a motorjával, majd az első kereket befékezve füstfelhőt keltett motorja sebesen forgó hátsó kerekével, beleégetve róla egy réteget az aszfaltba. Egy kerékpáros éppen ekkor érkezett meg a motoros mögé, a sűrű füsttől semmit nem látott. Köhögött, szidta őket. A sutyerákot is a parkolóban, aki ekkor már fennhangon, nyerítve röhögött, meg a motorost is, aki elmenekült a helyzet elől.

Egyetértettem vele. Valaki elmondhatná már egyszer, mi értelme van az aszfaltra égetni a gumit.

Képek a világról

Nagy büszkeségre ad okot, hogy 6 fotóm bekerült a Google Earth rendszerébe. Ha valaki futtatja a világot műholdképekkel megjelenítő programot és böngészi a Földet, nagyításkor apró kék pontok, majd még jobban ránagyítva kis fényképezőgépek jelzik, hogy hol készültek fényképek az adott területről. Ezek közül egy pár az én művem, Tiszasüly, Pély, valamint Kisújszállás környékét pásztázva bújnak elő. Rendkívül örülök, hogy bekerültek a Nagy Közös Adatbázisba.

A képek egy csomóban, kék pöttyönként

Egy fotó készült a Tisza partján

Tulajdonképpen mindenki tölthet fel képet. Ehhez regisztrálnunk kell a Panoramio oldalán, majd ha sikeresek voltunk, rögtön el is kezdhetjük feltölteni a fényképeket. A feltöltés után csak annyit kell megadnunk a világtérképen, hogy hol készült az adott fénykép, így később, ha bekerülünk a Google Earth rendszerébe, a fotóinkat jelző pontok/fényképezőgépek is ott fognak megjelenni, ahol mi a Panoramionál letettük őket. (Érdemes ezeket pontosan megadni.) Innentől kezdve nincs más dolgunk, csak várni, hogy a Nagy Képelemző Bizottság döntsön az elküldött képek sorsa felől.

Hogy melyik képünk került be, azt leggyorsabban szintén a Panoramio-nál ellenőrizhetjük: kis kék szimbólummal jelölik a világ internetezői által a Google Earth-ben is elérhető fotókat. (Ez azonban nem percek, órák vagy napok kérdése, inkább hetek vagy hónapok eltelte után kapják meg a képek a minősítést.)

A bal oldali kép nem felelt meg az elvárásoknak:
nem látszanak rajta utcák, terek, épületek.
A jobb oldali viszont bekerült, rajta is van a plecsni.

A Panoramio arra is használható, ha valaki szeretné megtudni, hogy a lakókörnyezetében (vagy máshol) ki milyen képeket készített. A főodalon csak be kell írni a keresett település nevét, és azonnal láthatóvá válik, hogy a környéken milyen fotók készültek. Egy-egy fotóra kattintva az is megjelenik, hogy annak környezetében milyen fotók készültek, így szépen lassan végig lehet kattintani a világot. Ráadásul, mivel a Föld közel gömbölyű, előbb-utóbb visszaérkezünk a kiindulási pontra.

• Képeim a Panoramio.com-on
  

Memóriapróba

Puszta kíváncsiságból immáron másfél hónapja nem töröltem ki egyetlen SMS-t sem a telefonomból. Ez nálam elég ritka, ugyanis kb. hetente archiválom az üzenetek egy részét, majd törlöm a telefonban lévő üzeneteket, azonban július 31 óta egy darabot sem bántottam, mind a telefonban maradt. Arra vagyok kíváncsi, hogy a telefonom mikor hörög, hogy most már ez sok neki.

Jelen pillanatban 929 SMS figyel arra várva, hogy történjen vele valami. A telefon "Bejövő üzenetek" mappájában a görgetés meglehetősen lassú, kiváltképp alulról felfelé. A legfelső üzeneten állva egy jó fél percet vesz igénybe, mire a felfelé irányuló navigációs billentyű megnyomása után a legutolsó üzenetre sikerül pozícionálnia a rendszernek. Ez nem túl szívderítő, de valljuk be, nem is jellemző, hogy valaki 1000 SMS-t tart a telefonjában. Ezt hivatott megoldani a számítógéppel való szinkronizálás, amit (számomra meglepően) még mindig olyan kevesen ismernek és használnak a környezetem mobilos tagjai.

Másnap. A cikket tegnap kezdtem el írni, közben elértem a 950. SMS-hez. A telefon kibírhatatlan módba kapcsolt: minden fogadott és elküldött SMS után közölte, hogy az SMS-memória több, mint 95%-a megtelt. Több másodpercig, leokézhatatlanul végig kellett várni, amíg ezt közli. Eléggé idegesítő... Ki is töröltem az összes SMS-t - ha másra nem, erre jó volt.

Winrar

A Szoftverszuperszájt egyes oldalain a szerzőgárda megpróbálja elhitetni az átlagfelhasználóval, hogy a Winrar nevű szoftvernek tulajdonképpen nincs semmi értelme, és a felhasználók számítógépeiről száműzni kellene azt. Számos érv van azonban, amit én ez ellen tudnék felhozni, ezek közül a legfontosabbak a következők:

• Az általam ismert tömörítőprogramok közül a legnagyobb hatékonysággal működő, legjobban skálázható szoftver.
  
  
• Képes arra, hogy több tömörített archívumból egy gombnyomással kitömörítse a benne lévő tartalmat. (Hasznos, ha pl. egy 24 részes sorozat mindegyik része több archívumba van tömörítve.) Csak el kell indítani, és meg kell várni a végét, nem kell mindegyiket egyenként kitömöríteni.
  
  
• Azzal, hogy a tömörített fájlokat jelszóval láthatjuk el, illetve hogy a fájlok listája el is rejthető az archívumon belül, az egyik legkönnyebben használható titkosító alkalmazáshoz jutunk. Kellően hosszú jelszó használatával szinte visszafejthetetlenek a fájlok, a brute force módszer (vagyis az, amikor egymás után minden lehetséges jelszóval megpróbáljuk kitömöríteni az archívumot) kellően sok ideig tart ahhoz, hogy bele se fogjunk...
  
  
• Gyorsabb és okosabb, mint a Total Commander alapszintű RAR-csomagolója. ;-)

Véleményem szerint a Winrar-nak van létjogosultsága ma is. Hogy én használni fogom még egy ideig, az biztos.

PHP

Belevágtam! Mától hozzáfogok a webprogramozáshoz. Életemben nem csináltam ilyesmit, és tűrhetetlen, hogy mind a mai napig csak statikus weblapokat raktam össze. Éppen ezért fogok hozzá. Egyelőre mérsékelt sikereket érek én el ebben a dologban, és csak remélem, hogy előbb-utóbb átlátom annyira ezt az egész bonyodalmat, hogy eredményeket is produkáljak. Kicsit úgy érzem magam, mint ahogyan a tanítványaim érezhetik, amikor egy általam ismert és kedvelt programozási nyelvet oktatok nekik, de ők még csak az alapjait kóstolgatják. Olyan megfoghatatlan és új még az egész. Persze minden programozási nyelvvel így volt eleinte, de aztán ahogy megismertem, általában meg is szerettem őket. Ez azonban most valami egészen más... egyelőre optimistán tekintek előre.

Segíts magadon

Mindig rendkívül nagy figyelemmel kísérem, amikor a környezetem informatikai írástudatlanjai egymást okítják. Ez ilyen kis vak vezet világtalant vígszínház számomra, amely mindig újabb és újabb technikákkal ismertet meg engem. Ma például megtudtam, hogy ha az Adobe Reader-ben a nyomtatni szándékozó oldalak utolsó oldalának száma után egy e betűt írunk, akkor az adott tartományt a nyomtató kétszer is kinyomtatja. (Még mielőtt rohannál kipróbálni, a módszer természetesen nem működik, az e betű miatt a Reader elküld a francba.) Meg azt is megtudtam, szintén a nyomtatás témakörében, hogy ha az első 10 oldalt akarod kinyomtatni, akkor nem elég beállítanod kezdő oldalként az egyet, végső oldalként pedig a tízet, hanem még a példányszámot is 10-re kell állítanod. (Ez sem igaz persze.) Miután a parancsot kiadták, az informatika témában jártas két géniusza hátradőlt, jókedvűen beszélgetett és kacagott, ám rövidesen megneszelték, hogy a tíz oldal feltűnően sokáig jön kifelé a nyomtatóból. A 30. nyomtatott oldal környékén a nyomtatón lévő összes gomb megnyomkodásával (ketten egyszerre) próbálták a megvadult hardvert kordában tartani, de az csak bőszen nyomtatott tovább, majd kis idő elteltével abbahagyta a műveletet.

Hogy mi történt ezután, nem tudom: becsengettek, és mentem órára. Mire visszaértem, rend volt a gép körül, egy embert nem lehetett látni. Úgy gondolom, elegendő volt számukra az élmény mára, talán majd holnap újabb módszerekkel gazdagodik a tudástáram.

Rádiófórum

Amikor még hajdanán voltam annyira ökör, hogy éjszakákat ültem a számítógép előtt bambulva, gyakran megesett, hogy éjféltájt, netán hajnalban valamelyik rádió beszélgetős műsorát figyeltem. Hol aktívan, hol pedig csak fél füllel, attól függ, hogy mi volt a téma. Mert minden napra jutott valami olyan téma, ami a hétköznapi embereket foglalkoztatja. Az arctalan emberek véleményét hallgatva hol egyetértettem, hol nem. Viszont amire nem gondoltam soha, az az, hogy egyszer én magam is szereplője leszek egy ilyen rádiós műsornak, téma leszek, amit kibeszélnek.

Nem is olyan régen az egyik kereskedelmi rádió hajnali műsorában egy ismerős hangja ütötte meg a fülemet. A téma is olyan volt, ami hozzám köthető, de azt álmomban se gondoltam volna, hogy valaki felhívja a rádiót, és előadja dióhéjban azt, ami velem megtörtént. Kicsit hülye érzés: az ember azt hiszi, hogy most aztán kiteregették a szennyest, de jobban belegondolva: a hallgatóság nem ismerhette sem az ismerősömet, sem pedig az ő előadásából engem. Nem ismerhette az elővezetett történet momentumait és szereplőit sem. A legfurcsább az volt, hogy a műsorvezető a szokásos rutinnal próbálta faggatni a témáról a telefonáló ismerőst, én pedig ott szurkoltam a rádió mellett, hogy nehogy elmondjon olyan dolgokat, amiket nem feltétlenül kellene világgá kürtölni - de ekkor megint belegondoltam: tökmindegy, hogy mit mond, név nélkül bárki lehet, akiről beszél. Mégis furcsa egy érzés. Az ember sértve érzi magát, olyan, mintha a háta mögött kibeszélték volna. Pedig nem ez történt. Csak valaki elmondott egy hozzászólást a rádióban, amit hallottak pár ezren, és amire öt perc múlva már senki nem emlékezett.

Osztály, sorakozó!

Nincs többé tornasor egy budapesti iskolában, mivel az frusztrálja a gyereket és sérti azok személyiségi jogait - adta hírül az index. Megint felhúztam magam így vasárnap délután. Kezdek egy kicsit besokallni ettől: könyörgöm, mi baja lesz a gyereknek, ha a sor elejére, közepére, vagy végére áll? Nem teljesen tökmindegy, hogy hol áll? El nem tudom dönteni, hogy a gyerekek ennyire pudingok manapság, vagy a jogalkotók buzognak egy kicsit túl a dolgon. Amikor én anno tornasorba álltam (ami a tornaórákból legalább másfél percet vett el), soha nem az érdekelt, hogy mekkora vagyok, hanem tudtam, kik állnak a két oldalamon, beálltam közéjük, és meghallgattam, hogy a tanár mit mond. Pedig utáltam a tesiórákat nagyon. Lelki sérülést mégsem szereztem a sorbanállástól.

Egyre komolyabb lesz a személyiség jogok védelme, bizonyos területeken szerintem már túlzottan is szabályozott. 1991-ben kihirdették, hogy a személyi szám használata alkotmányellenes. Mivel túlzottan nem követem a jogrendszer változásait, nem tudom, hogy pontosan mi történt 16 év alatt, de hogy mind a mai napig szerepel a személyi számom a lakcímigazoló kis kártyán, az bizonyos. Lassan már minden sérti a személyiségi jogokat. Pár év, és a diákokat nem lehet a saját nevükön szólítani, mert a családnév említése is sérteni fogja a személyiségi jogaikat. Mindenki majd kap egy szép nagy számot, amit a homlokára írhat, és ami semmilyen más módon nem köthető hozzá. Ezzel ugyan háromszorosára növekszik majd az adminisztrációs teher, de legalább a személyiségi jogok kellőképpen védve lesznek. Ha a diákokról beszélgetünk majd, csak úgy emlegetjük őket, hogy emlékszel még 58875-re? Igen, nagyon jó diák volt. És emlékszel arra az osztályra, amelyikbe a 66291-es járt? Emlékszem, borrzasztó, borrrzasztó! Belegondolni is. Nem kicsit. Nagyon.

Felidézve az elmúlt éveket, diákként én is kaptam hatalmas fa vonalzóval körmöst, mert elmaszatoltam a füzetemben a ceruzával írott sorokat. Aztán, amikor már arra alkalmas lettem, kaptam jó nagy pofonokat is. Bőgtem utána egy sort, de a leckét megtanultam, és mivel a pofonoktól nagyon féltem, legközelebb élből elkerültem azokat a helyzeteket, amiknek az lett volna a vége. A szüleim se reklamáltak soha azért, mert felképeltek, sőt: legtöbbször a tanárnak adtak igazat. Nem feltétlenül volt ez az időszak jobb, mint a mostani, de hogy hatékonyabb volt a nevelőerő, az bizonyos.

Publikus e-mail

Egyben tartottam meg a dupla órámat, szünet nélkül. A téma is így kívánta, meg aztán a második óra végén belefért egy kevéske játék, mielőtt elhagytuk a termet. A hosszas magyarázás az aktívtáblánál tornázva kifárasztott, jól esett leülni. Amíg a csapat jászott, gondoltam, elolvasom a leveleimet. A kedvesem által küldött üzeneteket böngészve egyszer csak csendben lett a csapat, majd röhögésben tört ki. Először nem értettem, mi a téma, aztán rájöttem: az általam látott képet ők is látták, hatalmas méretben kivetítve a táblán.

Fél másodperc alatt sikerült kikapcsolnom a projektort, és a fülem is vörösek lettek. Öregszem, vagy én nem tudom, de halál amatőr vagyok mostanában. Szerencse, hogy nem egy bizalmasabb hangvételű levél volt terítéken...

Vissza kell szokni az iskolához, minél előbb.

---
Illusztráció: http://www.sxc.hu

Újra tea

Tegnap kidobtam az itthon tárolt teafiltereknek több mint a felét, mivel lejárt a szavatossági idejük. (Mondják, hogy jó még attól, de én nem szeretném úgy forrázni a filtereket, hogy megelevenedik benne az élővilág.) A dögmeleg nyárban egyáltalán nem volt kívánatos a forró tea, mióta azonban két napja beállt a tél, újra teret hódít a forró főzet.

Kissé maradi vagyok teatéren: a fekete teákat kedvelem. Próbálkoztam én mindenféle zöld teával, és egyéb, más jellegű teákkal, de valahogy nem tudtam megszokni különc ízüket és illatukat. A fekete teában lehet bízni, ráadásul több forrás szerint is nagyon egészséges, antioxidáns hatású, szóval gátolja olyan enzimek működését is, amelyek negatív folyamatokat indíthatnak el a szervezetünkben.

Ami még nagyon jó a szokásosnak mondható (Earl Grey, Garzon, English, Indiai stb.) teák mellett, az a Pickwick trópusi gyümölcs ízű teája, amit sajnos kis hazánkban külön nem lehet megvásárolni, de a lila és a rózsaszín válogatásban benne van 5 filter belőle, érdemes megpróbálni minden gyümölcsteát kedvelőnek.

Teázzatok ti is, jól, csak ne áztassátok túl a filtert, mert úgy jártok mint én, az év elején. ;-)

Havazik?

Akkor ma most havazik, vagy ez így most hogy van? Olyan apró szemű, "észre sem veszed, de eláztat" eső esik. Itt a tél?

(C) AccuWeather.com

A szénsavas dinnye

A Fanta mindig kitalál valamit. Vagy azért, mert rosszul megy a bolt, vagy azért, mert túl jól. Áprilistól új, a világ különböző pontjairól érkezett íz-variációkkal pörgette fel az újdonságra vágyók fantáziáját - írják a honlapjukon. Először a Fanta Mangó volt elérhető, most pedig itt van a dinnyés Fanta! Voltam olyan bátor, vettem egyet, és megkóstoltam. Nos, a palack bontása igazán örömteli: teljesen olyan, mintha frissen facsart dinnyelé lenne az üvegben. Megkóstolva azonban igazán összetett élményekben lesz részünk: először teljesen elborítja a fejünket a szénsav, majd az azt követő íz inkább a gumicukrok világában tapasztalható édes-gyümölcsös, melyhez kissé hazudni kell, ha azt akarjuk mondani szilárd meggyőződéssel, hogy most ez dinnye ízű itt az üvegben. (Ha nem lenne jellegzetes görögdinnye-illata az italnak, voltaképp szerintem nem is lehetne megmondani, hogy dinnye ízű italt iszunk.) Mindent összevetve: szép próbálkozás, az eredmény kérdőjeles, de nem rossz, bár személy szerint nem bánom, hogy csak limitált kiadás.

Értékelés: 4/5

Szuperhősös

Ma szuperhősös filmet kértek tőlem. A filmek ilyeténféle csoportosítását még nem hallottam, de nagyon tetszett, amikor meghallottam.

A szuperhős definíciója a Wikipedia szerint:

A szuperhős egy kitalált szereplő, aki hősies tetteivel segít az embereken és védelmezi az igazságot. Általában álruhát visel, hogy megőrizze titkos személyazonosságát.

Kemény, de valahogy engem ez a világ soha nem tudott megfogni.

Gyerekkoromban édesanyám, művelődésünket elősegítendő, képregények özönét vásárolta meg, amelyből a Pókember és a Batman rendszerint a fiók alján végezték - véleményem szerint túl kicsi voltam hozzá, ezért nem értettem meg, no meg aztán azokhoz némi háttérinformációt is kellett ismerni, hogy az ember tájékozódni tudjon. Nem így a Garfield-képregények, amiket zabáltam, rongyosra olvastam, és mindig tudtam rajta nevetni.

A fene se érti. Ma már annyira nem tudok.

Mérnöki pontosság

A hétvégén láttam, ahogy valaki teljesen egyedül felépített egy előtetőt háza bejárata elé. Arra gondoltam, hogy én azt se tudnám, hogyan kezdjek neki. A szükséges vaselemek, csavarok és szerszámok kiválasztásával éppúgy lennének gondjaim, mint azzal, hogy hova is illesszem be őket. Irigylem azokat az embereket, akik a semmiből képesek létrehozni a sok-sok valamit. Belőlem ez a képesség valahogy kimaradt, bár ennek az is lehet az oka, hogy soha életemben nem csináltam ilyesmit. Nem építettem előtetőt, nem hegesztettem autókipufogót, nem festettem falat és igazából még ajtózárat sem cseréltem, de ez az idők során valószínűleg változni fog, főleg akkor, ha saját lakással rendelkezem majd. Hogy ez mikor lesz, azt még nem tudom, de addig is figyelem a nagyokat, és megtanulok pár fortélyt. :)