Oldalak

2007. január 28., vasárnap

Mennyit dolgozik a gépünk?

Ha Windows XP-t használsz, és szeretnéd megtudni, hogy mikor kapcsoltad be, illetve ki a számítógépededet, akkor érdemes a rendszernaplóban szétnézni. A következő módon éred el:

  • Indítsd el a Vezérlőpultot!
  • Ezen belül válaszd ki a Felügyeleti eszközök pontot, majd az alatt az Eseménynaplót!
  • A megjenelő ablakban válaszd ki a Rendszer pontot.
Jobb oldalon megjelennek azok a rendszeresemények, amik a gépen történtek. A bekapcsolások eseménykódja 6009, a kikapcsolásoké 6006, így könnyedén ki lehet számolni, hogy a gép mettől meddig volt be-, illetve kikapcsolva. A táblázat ráadásul exportálható az eszköztár hetedik ikonjával; az avatottak a kiexportált szövegállományt egy táblázatkezelőbe töltve rögvest megkaphatják, hogy a gépük mennyi ideig működött, és mennyi ideig pihent.

Ennek alapján készítettem el én is az alábbi kis diagramot.

(A feltüntetett adatok nap:óra:perc formátumúak.)

Meg mertem volna esküdni arra, hogy a gépem többet pihen, mint amennyit dolgozik, és lám, nem lett volna igazam. De még mennyire nem: a masina az elmúlt bő egy hónap 61%-át töltötte munkával, és mindössze 39%-ban pihent. Ez elgondolkodtató adat, bár hozzáteszem, hogy nem töltöttem a 34 napból 21-et a gép előtt, hiszen sok esetben az egész napokon és éjszakákon át tartó letöltések miatt szaladt meg ennyire a működési idő.

Vagy legalábbis ezzel nyugtatom magam.

Nincsenek megjegyzések: