Oldalak

2006. július 17., hétfő

Aquapark, Hajdúszoboszló

A hétvégén sikerült végre meglátogatnunk a hajdúszoboszlói fürdő területén található Aquaparkot. A 2000-ben épített kis csúszdaparadicsom a mai napig igen jó állapotban van. A kereken 2000 forintot kóstáló, egyben mindenre feljogosító belépőjegy megváltása után (melyet karszalag formájában helyeznek el az ember karján) beléphetünk a kapun, és első látásra kissé kaotikus látvány fogad bennünket, de a terület rövid ideig tartó feltérképezése után minden világossá válik.

A legtöbben főként a csúszdák miatt jönnek az Aquaparkba, mivel a terület nagy részét ez teszi ki, és kétségtelenül ez a leglátványosabb, s egyben legélvezetesebb része a helynek. Persze kellemesen ki is lehet kapcsolódni abban a pár medencében, ami még a park területén található, sőt, a masszírozó zuhanyok segítségével igen jelentős felfrissülés is elérhető.

Mivel sajnos az internet zegzugos hálójában nem találtam meg az Aquapark térképét, így nem tudom elmondani, hogy hogyan hívták az egyes csúszdákat (pedig igazán jó nevük van), nincs egyértelmű név-kép hozzárendelés a neten. (Vagyis én nem találtam.) Így egyik-másikra csak utalni fogok, leírom róluk véleményemet. Akik voltak itt, azok már tudják hová tenni a dolgot, akik még csak ezután fognak elutazni Szoboszlóra, majd akkor megértik. :-)

A csúszdák alapvetően két csoportba vannak sorolva, az egyik csoportból a bejárat felé lehet csúszni (ez a csoport volt megépítve előbb), a másik csapatból pedig éppen az ellenkező irányba. Ez az utóbbi három csúszda később került az Aquaparkba, amikor 2002-ben annak területét duplájára bővítették.

Az első csapat

Legelőször bátran a kép bal oldalán található négypályás óriáscsúszdát próbáltuk ki. Ahogyan azt az előttünk haladóktól megfigyeltük, jól meglendítve magunkat elindultunk száguldani. A probléma ott merült fel, amikor a csúszás idejének nagy részében nem éreztük magunk alatt a csúszdát, annyira pattogtunk, ráadásul a vízbe érkezni se volt valami kellemes. Ez azonban nem tántorított el bennünket, kipróbáltuk a többi csúszdát is. A négypályás mellett található sárga, belülről egyébként teljesen fekete színű és abszolút fénymentes csúszdán egyikőnk sem mert lecsúszni, viszont a képen tőle jobbra található kis szolid világoskék csúszdán próbálkoztunk: egyszerűsége ne tévesszen meg senkit, hatalmas lejtésszöge miatt egy pillanatra minden belső szervünket a fejünk fölött érezzük majd. ("Hóóóóóóóóó!" - élmény.)

A kép közepén kanyargózó fehér csúszda igazán élvezetes: hatalmas kanyarokkal az emberben az "úristen, most kiesek innen és meghalok" érzetet kelti, ami igazán csak akkor válik nevetségessé, amikor vidám csobbanással az utazás végén a vízbe pottyanunk, addig élet-halál harcot kell vívnunk. Hasonló érzeteket kelt bennünk a kép jobb szélén látható kék kanyargós csúszda is, aminek pikantériája az, hogy egy speciálisan erre a célra készített úszógumival csusszanhatunk le rajta. Az úszógumi pedig már csak olyan, hogy szeret forgolódni, éppen ezért néha a látványnak háttal robogunk lefelé, persze visítva, ami még jobban megerősíti bennünk a fentebb már vázolt "úristen..." kezdetű gondolatsort, mivel ugye nem látjuk, hogy mikor és milyen kanyar jön, sőt, azt sem, hogy mikor fogunk a vízbe érkezni (ez utóbbi egyébként különösen kellemetlen tud lenni, ha az ember nem látja és nem számít rá, ennek következtében nem készíti rá magát az összes izmának megfeszítésével).

Szintén úszógumival működik a piros kanyargós csúszda is. Ráadásul speciális, két személyes úszógumival. A dolog annyiban más, mint az egyéb csúszdákon, hogy az indulást követően hatalmasat esünk lefelé (ketten), majd amikor abbahagytuk a sikítást, és már-már megnyugodnánk, észrevesszük, hogy a teljesen fedett, belül fekete cső belsejében stroboszkóplámpa villog, és azt sem tudjuk, hogy merre megyünk. Hirtelen balra, hirtelen jobbra, le, ide-oda. Sajnos nem sikerült olyan állapotban megérkeznünk a cső aljára, mint ahogyan az kívánatos: az úszógumi felettünk utazott, és mi változatosabbnál változatosabb testtájainkon csúszva pottyantunk bele a vízbe. (Elég egyszer átélni, többször nem vágyik rá az ember.)

A második csapat csúszda kipróbálása előtt ajánlott egy kis szünetet tartani, de aztán, mintegy ráhangolódásként, bele kell csobbanni a "Big Hole" csúszda nyújtotta élménybe. Ez egy, az eddigieknél jóval nagyobb átmérőjű cső, amin, mintegy vadvízi folyamon, szintén úszógumival lehet lecsusszanni.

Big Hole, a fák takarásában

Egy futószalag-szerű szerkezet vontatja fel a nagy, akár 7 ember befogadására is alkalmas úszógumikat, majd ezt szintén egy futószalagra helyezi egy általában unott képű, fiatal srác (ők időnként váltják egymást; perverzeknek érdemes a gonosz tekintetű szőkét megvárni, mert tőle már a csúszás előtt halálfélelme lesz az embernek). Legalább 3 embernek utaznia kell a gumiban, tehát ha egyedül mulatnánk, valakiket még biztosan beválogatnak mellénk a csúszda előtt várakozó kilométeres sorból. A csúszás maga igen élvezetes: ez a cső is tök fekete belülről, ebben se látni semmit, összevissza forog a gumi, majd a végén kellemetlen vízbeérés a jutalom. Viszont ez eléggé hosszú, így nagyon sokáig lehet benne utazni. És jól lehet ordítani, visítani végig, rendkívül jó az akusztika, visszhangzik az egész szerkezet.

Ezen csúszda mellett található egy fehér színű, kissé bevízkövesedett, hatalmas lejtésszöggel megáldott csúszda. (Azt hiszem, ezt hívják Niagarának, de nem vagyok benne biztos.) A vízkő okát csak az első csúszásig nem értettem: gyakorlatilag onnantól kezdve, hogy elindul az ember, az utolsó pár méterig a szabadesés mámorító érzését élheti át, tehát a csúszdához szinte nem is ér hozzá. Mivel ez is úszógumis csúszda, így a "földet érés" sem vészes, és az élmény mámorító; ezt mindenkinek ki kell próbálnia legalább egyszer. És még egyszer.

A legutolsó játékszer egy zöld és sárga színű, egymásba csavarodott csúszdából áll, teljesen fedettek, belülről fekete színűek. Aki lecsúszott rajta, nem vágyott még egyszer rá. Kár, hogy nem átlátszóak, úgy sokkal ütősebb lenne az élmény, ahogy két ember egymás fölött és alatt kanyarog.

Nos, az Aquaparkról röviden ennyit. Mindenkinek ajánlom a kipróbálását. Egész napos belépő tehát 2000 Ft, de mivel a strand területén belül, annak kiegészítő szolgáltatásaként üzemel, kell egy strandbelépő is, ami 950 Ft jelenleg, viszont ezért cserébe páratlan élményben lehet részünk.

---
A fotók különböző, Hajdúszoboszlóval foglalkozó portálról származnak.

Nincsenek megjegyzések: