Boldog tizediket! - Tíz éves a Thozoo naplója

Trüttrű, trüttrű! Megéltük: tíz éves lett az oldal. 1480 bejegyzés, 1712 komment, rengeteg beleölt energia és számtalan csodás perc!

Tíz éve még teljesen más volt a világ. Más volt az internet, más volt az internetezők összetétele és érdeklődési köre. Tíz éve még az interneten való publikálás egyik legjobb eszközének a blogolás tűnt: nagyon sok blogot olvastam napi rendszerességgel magam is, mert nagyon sokan vezettek internetes naplókat. Ez inspirált engem is egy saját blog létrehozására: erre, amit most olvasol. Aztán a világ megváltozott: az embereket a közösségi oldalak kapcsolják össze, a posztolás nem jelent mást, mint egy-egy jól sikerült képet feltölteni, vagy valaki más által posztolt bejegyzést továbbosztani és figyelni, hogyan szaporodnak alatta a lájkok. A tartalomgyártás a nagyátlag számára kimerül ebben. Nincs ebben semmi kivetnivaló: szeretnénk megosztani, amire büszkék vagyunk, ami tetszik nekünk, ami érdekel bennünket. Ez volt a célom ezzel a bloggal is, amikor 10 éve útnak indítottam. Manapság is ugyanez a cél, csak az eszközök változtak meg kissé.

Az elmúlt tíz év alatt nagyon sok mindenről írtam ezeken a hasábokon. Fátyolos szemmel gondolok vissza ma már megmosolyogtató bejegyzésekre, a gigantikus édességtesztekre, receptekre, életképekre, amelyeknek tárházává vált ez az oldal ékes lenyomatául annak, hogy mennyire megváltoztam én is és az én életem is tíz év alatt. Tulajdonképpen egyrészt azért is fogtam bele a blogírásba, mert rengeteg szabadidőm volt, amit szerettem volna valami "értelmessel", valami olyasmivel eltölteni, aminek maradandó nyoma lesz, ami képvisel valamilyen értéket. Szerencsére ezt nagyon sokan visszaigazolták nekem az évek során, sokaknak tetszettek az írások, amelyek az első években szép számban jelentek meg itt, majd később egyre fogytak. Nem lustaságból, tényleg nem: egyre kevesebb időm jut arra, hogy ilyesmikkel foglalkozzam, s jóllehet most is aludnom kellene, azt azért csak nem hagyhattam ki, hogy a 10. születésnapon, még éjfél előtt, írjak ide egy rövidet.

A blog fénykorában nem győztem olvasni és válaszolni a kommenteket. Aztán később a kommentek és kommentelők is elfogytak, így a blog (nagyon sok más bloghoz hasonlóan) kissé üressé vált: a meg-megjelenő írásokra nem reflektál már senki, viszont az oldalanalitika szerint azért járnak ide látogatók, noha közel sem annyian, mint a 2006-2008 közötti kezdeti időszakban, amikor szinte minden napra jutott egy újabb írás. Ma már nem jut: örülök, ha csendben le tudok ülni és szememet behunyva ki tudom pihenni azt, ami elmúlt és fel tudok készülni arra, ami következik. Így zajlanak egymás után a napok. Gyereknevelés van, munkahely van, vállalkozás van, amelyek mind-mind értem kiáltanak, de szétszakadni nem tudok, priorizálnom kell, s ennek bizony sokszor ez a blog esik áldozatául. (Meg még annyi minden más – no nem mintha panaszkodnék, hiszen jól megy a sorom.)

Megváltozott a világ, de tudjátok, hogy szeretek írni ide! Téged pedig, kedves naplóm, Isten éltessen a tizedik születésnapodon!

67-es út

Régóta akarom már rögzíteni az alábbi videót: nem csak azért, mert a dal az első megtanult dalok között volt, hanem azért is, mert egy remek hangulatú nóta, nagyon szeretem. A Republic együttes 67-es út című száma a magyar zenetörténelem kiemelkedő darabja, nagyon sokan ismerik. Íme most a saját átiratom, szintetizátorra.

Hanyatlik az IT-piac

Kicsit elszaladt velem az idő, így egy hétig nem tudtam átböngészni a híreket. Nemrég azonban volt lehetőségem arra, hogy végigfussam az elmúlt hét IT-híreit. Először azt olvastam, hogy az Intel kivonul a telefonos-tabletes piacról. Jól van, várható volt. Ide ma szerintem teljességgel esélytelen betörni a Google Androidja mellé. S ha már Google, arról meg azt olvasom, hogy  a Google "Spaces" néven egy új közösségi oldalt hoz létre kisebb csoportok számára, ezzel végérvényesen is búcsút int a Google+ szolgáltatásnak. Inkább, mint hogy erőltessék, ideje volt. Viszont amekkora lendülettel kezdett, most olyan hirtelenséggel hagyja abba a telefongyártást a Microsoft - vége a Lumiáknak. Ez megint csak várható volt, nem is értettem, hogy mit vártak a piactól. Ami viszont csalódás, hogy az újragondolt Project Ara csak az eredeti elgondolás halovány mására sikerült.

Lassan már nosztalgikus szemmel tekintünk az optikai lemezekre, magam is elmorzsolok egy könnycseppet, amikor eszembe jut, hány és hány ezer forintot költöttem írható CD-k és DVD-k megvásárlására. Mivel az új adatátviteli technikák és adathordozók áraival és sebességével már nem versenyezhetnek, ezért bezárja PC-s optikai meghajtókkal foglalkozó leányvállalatát a Toshiba-Samsung. Jövőre már csak a Lite-On és a Hitachi-LG gyárt optikai meghajtókat. Ez is megszűnik, hamarosan a floppylemez sorsára jut. Ezt majd a pendrive-ok követik, amint lépten-nyomon elterjed az internet. Nem lesz szükség fizikai meghajtókra

Aztán ott van az Android Wear, a viselhető eszközök piaca, amiket egyes források forradalomként, mások pedig felesleges mókusvakításként aposztrofálnak. Erről az derült ki, hogy egyelőre orbitális bukás, bár szerintem ennek főként az eszközök árai az oka. (Én legalábbis nem tudok megfizetni egy-egy minőségi darabot, pedig kerékpározás és edzés szempontjából egyik-másik nem volna rossz.) S ami a szívemnek fájó (de ebben megint csak a teljesen irreális árazást látom a fő oknak), hogy nagyot bukott a Sony a telefongyártással – orbitális veszteség a komponensgyártással is. Lehet, hogy eljön az idő, amikor a Sony bezárja teljesen a mobil-üzletágat, hiszen jelenleg minden egyes legyártott telefon csak veszteséget hoz a cégnek, ez pedig hosszú távon nem tartható.

Teljesen jó, hogy megtudtam, mennyire hanyatlik az iparág (bár ez felfogható éppen egy újraéledésnek vagy átstrukturálásnak is). Olyan összegeket lapátolnak 2-3 éven belül bezáró iparágakba ezek a cégek, amekkorát ép ésszel alig lehet felfogni, mindenféle eredmény vagy siker nélkül. Hihetetlen világot élünk...

Lifelog

Nemrégiben a telefonom egy új alkalmazás elérhetőségéről értesített: Lifelog a Sony-tól. Ez a remek alkalmazás azon túl, hogy számos személyes adatot behúz rólunk és vélhetően továbbít is – hiszen csak online kapcsolat esetén működik – képes naplózni a napi tevékenységünket. Vannak olyan funkciói, amik csak Sony Smartband okoskarkötőve működnek, más funkciók viszont (mint pl. a lépésszámlálás, a napi megtett táv és sétával/kerékpározással/futással/autózással töltött idő, az elégetett kalória) anélkül is mennek. Ezeken túlmenően méri, hogy mennyi időt foglalkoztunk az adott napon a telefonon zenehallgatással, filmnézéssel, olvasással, böngészéssel, másokkal való kommunikációval, játékkal, illetve a megfelelő okoskarkötő esetén azt is méri, hogy mennyi időt töltöttünk alvással és bizonyos napszakokban mennyi volt a pulzusunk.

Séta után kis pihenő, némi kapcsolattartás, majd futás, böngészés
következett. Érmeket is nyertem, mivel elég mozgalmas napom volt.

Ezen rengeteg adat birtokában pár hét elteltével érdekes statisztikákat tudunk megtekinteni, ugyanis napokra, hetekre, hónapokra, sőt évekre visszatekintve meg tudjuk nézni az egyes kis kártyák mögött megbúvó részletes adatokat.

Ennyit sétáltam a múlt héten

Némi időt fordítottam a kommunikációra is.
Az alkalmazás a használt appokat is részletezi.

A kultúra sem maradhatott el. 

Az alkalmazás mindezen túlmenően egy-egy mérföldkő elérése után jelez nekünk, hiszen nem élhetünk azon információ nélkül, hogy az adott héten többet mozogtunk, mint az azt megelőzőn, vagy arról, ha éppen elértük az alkalmazás használata óta a 100.000 megtett lépést. :) Minden nap van lehetőségünk pozitív megerősítést kapni: mi magunk állíthatjuk be az egyes tevékenységeknél, hogy mennyit szeretnénk foglalkozni azokkal, s ha ezt elérjük, az alkalmazás zenés-pöttyös animációval adja tudtunkra, hogy mennyire jók voltunk az adott napon.

Mindent összevetve (és próbálva elfelejteni a rengeteg személyes adat összegyűjtését) nekem igencsak tetszik ez az app. Sokszor meglepődöm azon, hogy mennyit sétálok egy napon, vagy hogy mennyi időt lőttem el azzal, hogy másokkal beszélgettem. Szerencsére nagyon ritka, hogy az alkalmazás rosszul ismeri fel a tevékenységeket, néha bedob 1-2 perc autózást olyan időpontokra, amikor egészen biztosan nem autóztam, de alapvetően jól követi életünk eseményeit és ezek visszanézése szerintem jó mulatság. Ami még mindenképpen pozitívum, hogy az alkalmazás folyamatos futtatása nem megterhelő a telefon számára: pontosan ugyanannyira merül az akkumulátor vele, mint nélküle, így egyáltalán nem gond, ha fut egész nap. Érdekes lesz az év utolsó napjaiban végigfutni, hogy hogyan változtak meg a különböző szokásaim hónapról hónapra.

Az alkalmazás már a Play áruházban is elérhető, letölthető innen.

Okostelefon nélkül

Előző bejegyzésemben írtam arról, hogy a mobilom teljesen használhatatlan lett az akkumulátora miatt. Szerencsére találtam jó magyar céget, akik vállalták a cserét, futárral, mindennel, így egy hét alatt lezajlott az ügymenet úgy, hogy közben volt egy hétvége is. Addig is azonban, amíg telefon nélkül voltam, gondoskodnom kellett arról, hogy barátaim és üzletfeleim legalább telefonon elérhessenek engem, éppen ezért – nyakamba véve a várost – használt telefont kezdtem el körözni. Nos, a legolcsóbb példány 15 ezer forint volt, úgy gondoltam, hogy ez nem éri meg nekem egy hétre, éppen ezért arra gondoltam, hogy ha nem használt telefont veszek, veszek újat, de valami nyomógombos retrót. Csak hosszas keresgélés után találtam meg a legretróbbat (és egyben legolcsóbbat), amit kapni lehet, ez pedig az Alcatel Onetouch 1016G.

Alcatel OneTouch 1016G

4990 Ft-ért nyilván nem vártam csodát: ezzel a telefonnal jóformán csak telefonálni és SMS-ezni lehet, utóbbit is csak erős megfontolások közepette, nekem viszont erre az egy hétre tökéletesen megtette. Az biztos, hogy nem mostanában lesz akkuproblémája: 5 napon keresztül kb. fél órát telefonáltam vele és 10-15 SMS-t küldtem el, tölteni egyszer kellett, de még akkor se lett volna muszáj. Ez a 400 mAh-s akkumulátortól egész szép teljesítmény, persze csak GSM hálózaton lóg és semmi extrát nem tud. Könnyű, mint a pehely... furcsa már utána a "régi" telefonom használata. A nyomógombokkal viszont visszajött a régi retró SMS-író élmény. Érdekes egyébként, hogy ezalatt a pár nap alatt valahogy mindenki SMS-ben akart velem kommunikálni, így annyi SMS-t küldtem el, amennyit nem szoktam csak kb. fél év alatt.

Nem is a készülékről akartam írni, hanem arról a közel egy hétről, amit okostelefon nélkül töltöttem. A dolgok, amik megváltoztak, a következők voltak:

• Amikor a számítógép elé ültem, tíz olvasatlan levél várt. Ebből rögtön kidobtam 5 reklámot és 2 értesítőt, megmaradt 2, amiket normálisan végigolvastam, nem csak úgy futtában.
• Mindenféle emlékeztető és értesítő elkerült, mégse késtem el sehonnan.
• Papírra jegyzeteltem, tollal. Páratlan élmény volt, egész szépen írok. 
• Hiányzott a fényképkészítés funkció. Túlságosan meg van szokva, hogy egy fényképezőgéppel a zsebemben járkálok. Tavaszi virágokat akartam fotózni, de rájöttem, hogy idén pont ugyanolyanok, mint tavaly és tavalyelőtt és azelőtt.
• PC-ről utaltam pénzt, nem pedig mobilról. Sokkal macerásabb. SMS, kód, mizéria.
• Reggel nem az volt az első dolgom, hogy megnézzem az e-maileket és az üzeneteket. Sőt, délig meg se néztem őket. Mégse maradtam le semmiről és a világ se dőlt össze. Bár ránéztem reggel a telefonomra, az csak a pontos időt mutatta. :) 
• Amikor azt láttam, hogy mindenki az okostelefonját nyomkodja, önkéntelenül is a zsebembe nyúltam, hogy megnézzem az üzeneteket, de ott csak az Alcatel sunnyogott csendben. Így inkább beszélgettem a kollégáimmal, nem azon idegeskedtem, hogy valami valahol leállt és nem működik.

Érdemes néha kipróbálni egy-két ilyen telefonpihentető napot (hetet), javaslom mindenkinek, hogy rontsa el a készülékét és adja valamiféle szervizbe, ahol legalább egy hét az átfutási idő. :) 

Megfeneklett telepcsere

Telefonom akkumulátora megadta magát. Az eset kísértetiesen hasonlít arra, amit annak idején még a Mini Pro kapcsán megírtam, ugyanazok a tünetek és ugyanaz a probléma, szóval nem nagyon tudom eldönteni, hogy ez most Sony bug vagy feature. Mindenesetre jó tudni, hogy a problémával nem csak én, hanem számos Xperia Z1 Compact tulajdonos küzd, kb. másfél év használat után.

Úgy gondoltam, hogy nem akarok heteket várni a szervizre, ezért megkerestem egy debreceni üzletet, ahol azt ígérték, egy nap alatt kicserélik az akkumulátort a telefonban, ha hétköznap viszem be azt. Jó előre leleveleztem mindent, mert nem akartam feleslegesen Debrecenbe utazni. Eredetileg csütörtökön mentem volna, de értesítettek, hogy ne menjek, mert nem kaptak akkumulátort, menjek majd kedden, akkor lesz. Írtam nekik, hogy ha nem lesz, értesítsenek újra. "Mindenképpen értesíteni fogjuk" – írták válaszban, megnyugtatóan.

Tegnap kedd volt, felkerekedtem. Blogom hivatásos rappere kísért el engem. A bolt előtt voltunk nyitásra, majdnem 9 óra volt, ment minden flottul. Begördült egyszer egy hatalmas BMW, kiszállt belőle egy nem annyira hatalmas srác, kinyitotta az üzletet, tett vett. Mi ott álltunk az üzlet előtt, mondom csak megkérdezem már:

– Nyitva vagytok?

Majd ránk nézett olyan "ti meg mit akartok?" tekintettel, és mondta:

– Hát gyertek...

Gyakorlatilag a minden mindegy kategória. Na, ez megalapozta a hangulatomat rögtön. Elmondtam, hogy mi járatban vagyok én ezen a fergeteges nagyvárosi kalandon, mire ő elvette a telefont, felírta az adatokat és közölte, hogy kössük fel a gatyánkat, mert a javítás kb. délután 4 és 5 között lesz kész, mert a ragasztónak órákon keresztül kell száradnia. Mindez persze csak abban az esetben történik meg, ha van akkumulátor. Mondtam, hogy engem úgy tájékoztattak, hogy van, ezért jöttem ma és azért jöttem ide, mert itt ígértek akkumulátorcserét egy napon belül. Hát ő ezt nem tudja, nem ő a szervizes. De ha mégsincs akksi, telefonálni fognak.

Ekkor azért már kezdett gyanús lenni a dolog.

Délig ment is minden rendben. Tengtünk-lengtünk. Vásároltunk. Bowlingoztunk egyet. Ebédeltünk. Ezt követően pedig mivel már mindent megnéztünk, amit akartunk, kiültünk Debrecen főterére, és figyeltük, mit csinálnak az emberek. Hatvanéves dámák modellkedtek a nagytemplom előtt. Anyukák ordítottak a gyerekeikkel, hogy ne menjenek a villamos alá. Mindenki jött-ment.

Délután egy felé bementünk a boltba, megkérdezni, hogy mi újság.

– Mi újság? Van akkumulátor?
– Még nem szólt a kolléga.
– De gondolom, csak megy a javítás, hiszen már egy óra van.
– Nem tudom, még nem szólt a kolléga. Majd telefonálunk.

Ekkor még gyanúsabb lett minden.

Az idő pedig elkezdett ólomlábakon járni. Fél kettő. Kettő. Negyed három. Fél három. Fél három múlt öt perccel. Fél három múlt hét perccel... Csak nem telefonálnak. Kókadtunk a padon, ezerrel sütött a nap. Költöttük a pénzt. Vettünk kávét, vettünk uzsonnát. Beborult. Elkezdett szakadni az eső. Négy óra. Még semmi. A biztonság kedvéért csak elindultunk az üzlet felé, hogy most aztán az asztalra csapunk, amikor egyszer csak telefonáltak.

– Hát, sajnos nem sikerült kicserélni az akkumulátort.
– Neizéljél. 'sz mér?
– Nem érkezett meg a cserealkatrész.

Ekkor már a bolthoz értünk, ahol végül kiderült, hogy úgy vették át a telefont reggel, hogy akkumulátor még a közelben nem volt, egész nap várták, hogy megérkezzen, de az nem érkezett meg. Nagyon sajnálják, nem rajtuk múlt, satöbbi, satöbbi. Egy kicsit elborult az agyam, de mivel semmi értelme nem lett volna semmiféle jelenetnek, visszakértem a telefonom és rájuk húztam az ajtót. Felmerült bennem, hogy ha nem volt akkumulátor, akkor miért nem szóltak előre, hogy nem érkezett meg? Ha négyig várták az akkumulátort és a ragasztónak órákon keresztül kell száradnia, akkor ha délután négyre érkezik meg az akkumulátor, nekem este 9-ig kellett volna várnom a száradásra úgy, hogy ők hatig vannak nyitva? Ha pedig nem képesek arra, hogy egy nap alatt lemenjen egy akkumulátor cseréje, akkor miért ígérik meg és miért kell nekem elutaznom 70 kilométerre és várnom hét órát arra, hogy azt mondják: semmit nem tudnak tenni? Persze ezeket a kérdéseket most már hiába teszem fel, éppúgy, ahogy ott hiába tettem volna fel. Kiábrándító volt az egész, ahogy és amit csináltak egész nap, ajánlani biztosan nem fogom őket senkinek.

Kipróbáltuk: TP-LINK TL-WA854RE Wifi jelismétlő

Háztartásunk régi problémája, hogy vannak a lakásnak olyan részei, ahová wifis routerünk jele már "nem ér el", egyszóval a falak és a berendezési tárgyak miatt (meg a router szerencsétlen, sarokban lévő elhelyezkedése okán) árnyékolt területek keletkeznek. A jelenség egyébként a legaljasabb fajtából való: úgy látszik, mintha közepesen erős wifi jel lenne, de amint elkezdenéd használni a netet, hirtelen kipurcan, eltűnik, a telefon pedig visszavált mobilnetre. Ennek köszönhetően úgy fogyasztottam el 200 megabájt adatforgalmat ebben a hónapban, hogy itthon (elvileg) és a munkahelyen is wifi-hálózaton lóg a telefon egész nap. 

Régi vágyam volt beszerezni már egy wifis jelismétlőt (repeatert), aminek semmi más dolga nincs, csak a már rendelkezésre álló wifihálózatot befogni és annak jelét felerősítve továbbsugározni. Így nem kell a routert máshová rakni, nem kell kábelezni, falat furkálni, kábelcsatornázni, semmi ilyesmire nincs szükség: egész egyszerűen csak be kell dugni a konnektorba az eszközt, be kell konfigurálni és mehet a menet. 

TP-LINK TL-WA854RE Repeater

Az eszköz egy meglehetősen puritán dobozban érkezik, amin a termékfotó, meg néhány információ található (pl. az, hogy az géphez rendelkezésre áll egy app a Play Store-ban). Okoz némi fejtörést a fólia lehámozása után, hogy hol nyílik a doboz (ki kell csúsztatni a belső dobozt a külsőből), ezt követően az alábbi látvány fogad bennünket:

Kis borítékban a dokumentáció

A kis borítékot leemelve pedig feltárul előttünk az Eszköz, teljes valójában:

Csomagolva

No, ahogy azt kell, rögvest vittem a gépet és dugtam be abba a konnektorba, ami a lakás közepén található és ahol egyébként jó a wifi-jel, s azt reméltem, hogy a konfigurálást követően majd mindenhol jó lesz. Nem lennék mérnök, ha nem végeztem volna méréseket előtte és utána, természetesen. Elvonultam a legfélreesőbb, legárnyékoltabb helyre a lakásban és becsuktam minden ajtót, hogy jól megnehezítsem a rádiójelek dolgát, majd lemértem, hogy milyen erős a saját hálózat jele.

A világoskék a jelismétlő, a piros az eredeti jel erőssége

Ebből már azért sejthető volt, hogy a sikeres konfigurálás után a saját hálózat is valahol a ciánkék színnel jelölt erősségűre kúszik fel, de ne kapkodjuk el ezt ennyire, várjuk ki a végét. A hálózati beállítás természetesen szögegyszerű: az első belépés után megváltoztatjuk a felhasználónevet és jelszót, megadjuk, hogy melyik hálózatot akarjuk ismételni, mutassa-e a készülék az SSID-t, vagy ne, az legyen-e a klónozott hálózat neve, mint az eredetié, vagy ne, aztán mentés, és kész. A készülék újraindul.

Ismétel ott fent, magában

A bootolást követően pedig a ledek fénye szépen mutatta, hogy meglehetősen erősen fogja a jelet, tehát okosan tovább tudja sugározni azt. 

Újabb mérés következett az árnyékolt helyen.

Csak jobb!

Nos, kérem, azt kell mondjam, hogy a wifi-jelek elől nem bújhatunk el többé: a lakás minden részében jól fogható, erős és stabil a vezeték nélküli hálózat jele.

Gondoltam, ha már mérek, annak ellenére is kimegyek a lakásból az udvar közepére, hogy szakad az eső. Itt viszont már eléggé meglepődtem: kb. 20-25 méterre a jeladótól úgy, hogy csak egy fal volt az adó és a telefon között még simán volt jel, bár hozzá kell tenni, hogy itt már jelentős késedelemmel kellett számolni, de volt, nagyjából használható is volt, szóval teljesen elégedett vagyok. 

Azt hiszem, ha értékelni kellene a kis masinát, kövér ötöst írnék be neki, hiszen az általa elvárt funkciót tökéletesen biztosítja, nem eget verően drága a cucc (6-7000 Ft környékén lehet beszerezni), és szép csendben teszi a dolgát. Nem többet, viszont nem is kevesebbet, mint amit elvár tőle az ember. 

Non plus ultra – a sütemények netovábbja

Életem első 36 évét úgy éltem le, hogy semmi tudomásom nem volt a Non plus ultra – vagy tájnyelvi környezetben a Jojó – nevű süteményről. Egészen a mostani hosszú hétvégéig kellett várnom arra, hogy megismerjem A Süteményt, ami egycsapásra a kedvencem lett.

Non plus ultra

A két apró, 10 forintos méretű tésztalapot ízletes gyümölcslekvár fogja össze, a sütemény két szélén pedig finom, ropogós tojáshab trónol. Az ízeknek ez a fajta párosítása valahogy olyannyira bejött nekem, hogy már-már állandónak mondható diétámat is hajlandó voltam megszakítani érte egy-két napra azzal, hogy napi tizennyolc darabot megettem belőle.

Az apróséf.hu remek receptet kínál az édesség elkészítéséhez, az ő remek képes leírásuk alapján kevesebb, mint egy óra alatt elkészíthető ez a csemege. Mivel ötcsillagos finomság, ezért ajánlom mindenkinek, akiben megvan a megfelelő sütögetői véna ennek elkészítéséhez.

Jó étvágyat! :)

Zárva

Ma végigmentem városunk azon rejtett üzletsorán, hol oly' gyakran váltják egymást a boltok. Nem azért, mert venni akartam valamit, csak be-benéztem az üzletekbe. Mutatom mit láttam 30 méteren.

Na, majd legközelebb is benézek. :)

Hibernaculum

Középiskolás éveim alatt ismerkedtem meg Mike Oldfield munkásságával, és úgy emlékszem, hogy a The Songs of Distant Earth (A távoli Föld dalai) című album volt az első, amit hallottam tőle. Lenyűgözött, azóta is ez a kedvencem. Ezt követően kezdtem el érdeklődni Oldfield többi munkája iránt. Maga az album címe, A távoli Föld dalai Arthur C. Clarke egyik sci-fi regényére utal. Elolvastam, hogy miről szól a könyv és meglehetősen érdekesnek tűnik, el is fogom olvasni az egész regényt, amint a jelenlegi könyvemmel végeztem. Felteszem, annak fényében jobban fogom érteni az album számainak címét is. Egyúttal nem értem, hogy eddig még hogy nem néztem utána ennek... hiszen 20 év alatt lett volna rá lehetőségem. :)

A legjobban a Hibernaculum című szám tetszik nekem az albumról. Nem túlzottan bonyolult, mégis hosszú órák alatt tanultam meg eljátszani szintetizátoron (majdnem hiba nélkül), erről készült az alábbi videó.

Jó szórakozást!

 

Paplan elszabadul

Bizony, nehéz idők járnak az egyszerű sorsú házimacskákra. Paplanunk, aki télvíz idején rendszerint olyan formát ölt, mintha egy felfújt lufit szőrrel borítanának be, most még csak hírből sem vette fel ezt az alakzatot. Helyette nyúzott, tüsszög, s mindemellé olyan rosszul néz ki, mintha a Sátán maga formálta volna meg őt a rossz gyerekek elijesztésére, s a kórság, ami nyuvasztja most rögtön akarná magával ragadni, s átadni őt az enyészetnek.

Itt még formában volt

Társasházi kupaktanácsot követően úgy gondoltuk, hogy a kisállat mégsem érdemelte meg ezt a sorsot, ezért most, hogy betegsége ilyen csúf módon kibabrált híres-neves macskasármjával, illő volna elvinni az állatorvoshoz. Ez a nemes feladat ebben a körben rám hárult. Megmondom őszintén, nagy kérdőjelként jelent meg bennem, hogy huzamosabb ideig le tudok-e kötni egy olyan macskát, aki nem igazán van hozzászokva az emberi kézhez. De ami történt, az mindenen túlmutat.

Kezdődött ott, hogy amikor a kocsi megfelelő szegletét kibéleltem a macska számára mindenféle nejlonokkal, akkor szegény Paplan már éppen a nyálát folyatta. Bíztam benne, hogy megéri még azt, hogy eljussunk az állatorvoshoz, éppen ezért úgy-ahogy rendeztem a kinézetét, mégse mehetünk a doktorhoz csordogáló-lógó nyállal. Na, elhelyeztem a macskát a kocsiban. Szerencsétlen jószág itt még egész jól tűrte a dolgot, bár nincs hozzászokva, hogy motorizált módon vinnék őt a városon belül ide-oda.

Életem elmúlt 36 évében soha nem voltam még állatorvosnál, de némi mosollyal konstatáltam, hogy a rendelő belső elrendezése semmiben sem különbözik attól, amit a Garfield-képregényekben, valamint az állatorvosos viccek képi illusztrációjánál lehet látni. Rögvest az ajtó mellett ültem le, Paplant mint valami sugárfertőzöttet fogtam magamtól kicsit távolabb, mert ekkorra már igencsak folyt a nyála szerencsétlen állatnak. Egy testesebb úriember mellett foglaltam helyet, akinek az ölében egy szomorú tekintetű kutya volt. Rám is nézett az eb, majd határozott mozdulattal fordította a fejét a macska irányába. Arra gondoltam, hogy ha most ráugrik a macskára, akkor én kifordulok a helyiségből és sorsára hagyom mindkettőt. De nem így történt, a kutya unott képpel visszafeküdt a gazdája ölébe. Paplan viszont egyre nehezebben tűrte, ahogy két kézzel tartottam lent a kövezeten. Nincs ő ehhez hozzászokva.

Már éppen kezdett egyre jobban ficeregni meg fújtatni, amikor szólt a doktorbácsi, hogy lehet hozni a cicát. Szakképzett lévén bizonyára rögtön látta, hogy a szájából lógó nyálcsóva és az orrára száradt takony okán hoztam ide a szőrmókot. Na, azonmód le is nyomtuk a vasalt asztalra, és elkezdődött az anális lázmérés. Paplannak kipattantak a szemei, majd annyit mondott:

– Maaaúúú?

Majd az idő előrehaladtával egyre inkább ficergett, a körmét beleakasztotta az asztal vasalásának aljába, alig tudtam leválasztani onnan. Miközben küzdöttem az egyre zabolátlanabb macskával (értsd: megpróbáltam lefeszíteni a körmeit az asztal aljáról), a doki csak mondta a magáét a macskák megfázásáról és annak lassú lefolyásáról, tudomásul sem véve azt, hogy mit csinál a macska. Bizonyára ez itt természetes jelenség, hogy az állat a jóakarója kezét karmolja és harapja az asztalon, miközben körmönként feszegetik le őt onnan. Kisvártatva sikerült kicsit lenyugtatni a cicust, de igencsak ferde szemmel nézett mindenre! Már tudta, hogy ezt nem ússza meg ennyivel.

A pokol lényegében azután szabadult el, hogy Paplant újra le kellett fogni és kapott egy antibiotikum-injekciót. Ezt már nem bírta tovább, nyávogott egy hangosat és elszabadult. Kiugrott a kezeink közül és szaladgált fel-alá az állatorvosi rendelőben. A szomorú szemű kutya unottan követte tekintetével a randalírozó állatot, mi pedig hasztalan próbáltuk megfogni. Vesztére azonban beszaladt a kutyakozmetika-részlegbe, a doki pedig rutinos mozdulattal utána fordult és magukra zárta az ajtót.

Nem tudom, hogy mi történt az elkövetkezendő egy percben odabent, de a macska visítását véltem hallani több ízben, majd használati- és egyéb dísztárgyak zörgése-csörgése, dobogáshoz és csattogáshoz hasonlatos zajok, majd újra macskanyávogás és egy nagy puffanás hallatszott ki az ajtó mögül. Ezt követően nyílt az ajtó és a doki diadalittasan hozta ki a macskát egy valaha szebb napokat látott macskahordóban. Azt mondja nekem, hogy nem jó a macskahordó ajtajának zárja, ezért ne fektetve, hanem állítva használjam a szerkezetet, amíg hazaviszem a cicust. Paplan mindeközben fújtatott a macskahordó alján és úgy nézett rám, hogy abból a tekintetből semmi jót nem olvashattam ki.

Lényeg a lényeg: az ellátás + a 10 darab, göthösség elleni tabletta kettőezerötszáz ropogós magyar forint (a macskakergető show grátisz volt). A macskát elengedtem itthon és visszavittem a macskahordót a dokinak. Ezt követően egész nap nem láttam Paplant: hogy hol vert tanyát, azt a fene se tudja, de remélem, előbb-utóbb előkerül és nem nyomta fel a vérnyomását annyira a mai nap, hogy az örök vadászmezőkön cirmog. Bár amennyire ismerem, a gyomra előhozza hamarosan.

Most már csak az a kérdés: hogy vesszük rá, hogy szedje a pirulákat?

Tíz deka sajtos

Párbeszéd az ABC Fornettis pultjánál:

– 10 deka sajtost, legyen szíves.
– Sajtost?
– Tízet, igen.
– De sajtost? 
– Jól van, legyen húsz.

A Google Photos jobban tudja

Jó ez a Google Photos. Tetszik, ahogy a feltöltött képekből jó érzékkel választ magának olyat, amiből egy kis effektezéssel tud okosságot csinálni. Most, hogy elég sok kép biztonsági mentését oldom meg vele, naponta újabb és újabb értesítők jönnek: történetek, kollázsok, animációk és visszaemlékezések készülnek a feltöltött fotókból és videókból, egy-egy kiemelt kép jelenik meg a telefonomon, aranyos kisfilmek és hasonló jóságok születnek a Google automatizmusa által, amelyek mindig mosolyt csalnak az arcomra. Egyik-másik válogatás persze bugyutára sikerül, hiszen a gépek nem feltétlenül tudják, melyik esemény hogyan kapcsolódik a másikhoz, készülnek azonban remekül elkapott kisfilmek és képek is, amelyek nagyon tetszenek.

Ma este lángolt az égbolt városunk fölött: éppen kerékpáron robogtam, amikor lefotóztam az égi jelenséget.

A Google úgy gondolta, hogy ez jobban nézne ki így:

Nos, lehet, hogy igaza van. ;)

Városunk környéke képekben

Az elmúlt évben közel 1500 kilométert tettem meg kerékpáron. Jó sorsomnak köszönhetően telefonommal egész jó minőségű fotókat tudtam készíteni városunkról és a várost körbevevő határvidékről. Szántóföldek, csatornák, hidak, vadvirágok, pillangók, bálák és minden, ami egy eredetileg falusi gyereknek a feltöltődéshez kell. A fotókat szép csokorba válogatva nyújtom át most minden kedves olvasónak. A képek nagy része kerékpározás közben készült, ennek megfelelően néhol kissé ferdék, kissé suták, de ennek is megvan a maga varázsa. Aki meglátja a szépséget a földút két szélén elterülő, bálákkal teli tarlóban, vagy a magányosan árválkodó napraforgóban éppúgy, mint a nyár utolsó napsugaraiban, az bizonyára értékelni fogja ezeket a képeket.

Kattintásra nyílik a galéria

Ízlik, csuklik, siklik

Valahogy mostanában, miközben a különböző pürék, masszák és egyéb nyalánkságok hőmérsékletét, állagát vagy ízét ellenőrizzük, sokszor előkerül ez a mondat: "Nem fontos, hogy nekünk ízlik-e, az a lényeg, hogy a gyereknek ízljen". Érezzük mi azt, hogy az ízlik ige felszólító módja így korántsem tökéletes, s rózsás pír kerül az arcunkra, amikor magyarként fogalmunk sincs arról, hogy hogyan is mondják ezt helyesen, éppen ezért kérdeztünk meg egy szakembert, Pintér István tanár urat, magyarázná hát el, hogy hogyan is mondjuk ezt a szót felszólító módban.

Az ízlik igének (mint a csukliknak is) nincs felszólító módja. Valószínűleg azért nincs, mert nincs rá szükség. Nyilván senkit sem kell felszólítani a csuklásra, mert ezt akaratlagosan senki sem tudja produkálni, no meg egyébként is kellemetlen dolog. Hogy ízlik-e valami vagy sem, az megint nem akarat kérdése. Az általad említett mondatot én így fogalmaznám meg: "a lényeg az, hogy jó ízét érezze a gyerek" (valaminek). Ez egy kicsit nehézkes, de nem tudok jobbat. Esetleg: "a lényeg az, hogy ízletes legyen (valami) a gyereknek". Lehet, hogy van más magyarázat is - én nem tudok jobbat...  

Lehet így is: "a lényeg az, hogy jó ízűnek érezze a gyerek". Talán ez fejezi ki legjobban az eredeti mondat tartalmát. Abban – és az én mondat-kísérleteimben is – az ízlik ige nem is felszólító módban van igazán, illetve csak formailag van abban, tartalmilag nem... Lám, milyen érdekes: létezik a magyarban – és más nyelvekben is – a felszólításnak egy nem valódi, hanem csak formális módja is. Mint ahogy a kijelentő mód lehet felszólító mód is – bizonyos helyzetekben. Pl. amikor figyelmeztetően - vagy inkább fenyegetően - azt mondjuk valakinek, hogy: "most aztán befogod a szád" - nyilvánvaló, hogy erőteljesen felszólítjuk (pedig formailag kijelentő módot használunk). 

(Most jut eszembe egy harmadik ilyen típusú ige is, a siklik. Hogy ennek miért nincs felszólító módja, csak találgatni tudok. Talán azért, mert nem közvetlenül az ember siklik, hanem valamilyen eszköz, pl. szánkó, korcsolya. Ezeket meg nyilván nem lehet felszólítani.)

Tanár úrnak szívből köszönjük a magyarázatot!

Tavasz és tél

A téma az utcán hevert. :) Csak le kellett fotózni.

Zsömlepizza

Olcsón és gyorsan elkészíthető, igen finom vacsoraajánlónk következik.

Hozzávalók (10 darabhoz)

• 5 db zsömle
• 1 tubus pizzakrém
• 20 szelet szalámi
• kevés dijoni mustár
• kb. 15-20 dkg trappista sajt

Elkészítése

Begyújtjuk a sütőt, így a zsömlepizzákat majd előmelegített sütőbe tudjuk tenni és gyorsabban elkészül a finomság.

A zsömléket félbe vágjuk, majd megkenjük őket pizzakrémmel.

Mindegyikre szalámit helyezünk (a változatosság kedvéért csemege- és paprikás szalámit). Egyik-másik zsömlét dijoni mustárral is elkészíthetjük, ez igen pikáns, fűszeres ízt ad a finomságnak.

A zsömlékre reszelt trappista sajtot szórunk. 

Ezután a zsömlepizzákat rácsra helyezzük, majd előmelegített sütőben 3-as fokozaton kb. 15 percig sütjük.

15 perc után, amikor a sajt már kezd barnulni, kivesszük a sütőből. Nem érdemes tovább sütni, mert a zsömlék nagyon kiszáradnak. Hagyjuk pár percet hűlni.

Miután már kézzel meg tudjuk fogni, még melegen tálaljuk. (Kb. 15-20 perc alatt teljesen kiszárad, érdemes még melegében elfogyasztani.) 

Jó étvágyat!

Elkészítési idő: kb. 30 perc

Tápérték-adatok

100 gramm tápértéke: 

• energiatartalom: 330 kcal
• fehérje: 15 g 
• szénhidrát: 30 g
• zsír: 16 g

Egy darab zsömlepizza 60 grammos, ennek tápértéke:

• energiatartalom: 198 kcal
• fehérje: 9 g
• szénhidrát: 18 g
• zsír: 10 g

A Skynet öntudatra ébred

Kedves nejem számítógépe egyszer csak öntudatra ébredt itt mellettem a nagy csendben: alvó módból bekapcsolt és elkezdte az operációs rendszert frissíteni.

Mondom, milyen jó már: ha végez, biztos megy vissza alvó módba és kész. De nem: bejelentkeztette a felhasználót és azóta is üzemel, perpillanat teljesen feleslegesen. Én biztosan úgy oldottam volna meg, hogy ha alvóból felébreszti az operációs rendszer a gépet, akkor ugyanúgy alvóba is térjen vissza. De a Microsoft máshogy gondolta. 

Furmányos, nagyon furmányos. :)

Trine 3

Az év végének közeledtével elkapott a láz és megvásároltam a Trine harmadik részét. Az első két részt már évekkel ezelőtt végigjátszottam (egy rövid ismertetőt is írtam a Trine-ról, 3 és fél éve), a harmadik rész pedig igaz, hogy hónapokkal ezelőtt megjelent már, én megvártam a Steam karácsonyi vásárát és ott szereztem meg ezt a drágakövet.

A játék abban újított az előző két részhez képest, hogy már nem csak balra és jobbra tudunk mozogni az egyébként eddig is 3D-s (vagy annak tűnő) pályákon, hanem előre és hátra is. Ez bizonyos helyeken a játék előnyére válik, más helyeken pedig (mivel a kamera nem forgatható) néha kicsit nehéz eldönteni, hogy az elérni kívánt objektum térben hol helyezkedik el. Ennek ellenére jól játszható a játék, javarészt most is jobbra haladunk a pályán a célunk felé, de néha azért előre-hátra is kell mozdulnunk, viszont a játéknak ezt a részét nem vitték túlzásba a fejlesztők.

Oda nekem be kell mennem?

A pályák természetesen gyönyörűek, bár fájdalom, hogy oly' kevés van belőlük. Az egész játékban ez volt a legrosszabb, hogy nagyon hamar véget ért. Tényleg gyönyörű a világ, amiben kalandozunk: van naplementés mező, tengerpart hajóronccsal, indákkal benőtt ősi világ, havas-jeges erdő, minden, ami szem-szájnak ingere, mégis az egyjátékos mód meglehetősen hamar véget ér. Még én is, aki nem számítok nagy játékosnak, és gyerek mellett játszani sincs annyira időm, viszonylag gyorsan végigjátszottam a játékot (összesen 10 játszott órám van benne és az egyjátékos módból még pár Trineangle megszerzése van csupán hátra). Viszont annyit mondhatok, hogy minden perce szórakoztató, egyik vizuális gyöngyszemből a másikba haladhatunk tovább, az egész játék egy eye candy. Teljesen hangulatba kerül az ember, amikor pl. a falakon láthatjuk az ablakon beszűrődő fényt és ki tudjuk venni, ahogyan az ablak előtt a holdfényben mozog egy fa... tiszta jó. Első ránézésre fel sem tűnik, de szuperül néz ki.

A pályák hangulatosak és látványosak – jobb oldalon fák, holdfénnyel

Nem csak a kép érdemel említést: az előző részeket követve a hangok és a zene is kiemelkedő minőségű: olyan szinten illik a látott képhez a háttérzene és az olyan igényességgel van összeállítva, hogy csak elismeréssel tudok csettinteni. Még önmagában is simán meghallgatnám bármilyen összejövetel háttérzenéjeként, vagy csak úgy elalvás előtt.

Jómagam vagy nagyon kiképződtem az előző részeken, vagy a fejlesztőknek lett kissé kevesebb ötletük, de a fejtörők szögegyszerűek voltak: gyakorlatilag ugyanazokat az elemeket kellett ismételni a hidak ide-oda rakásával, a kockák feldobásával, a billegő és rugózó pallókon való továbbhaladással. Talán 3-4 hely volt, ahol komolyabban megtorpantam, hogy akkor most hogyan is tovább, az összes többi helyen jól lehetett haladni, bevált mozdulatokkal. Azt nem bánom, hogy a "főnökharcok" az egyes pályák végén nem lettek a végletekig nehezítve, ez sokkal nagyobb sikerélményt ad, mint az, amikor egy hétre jegelni kell a játékot, mert annyira felmérgel, hogy a sokadik próbálkozásra sem jön össze, amit szeretnék. Na, itt ilyesmiről szó sincs. Tetszett ugyanakkor a játékban az, hogy ötletes megoldások voltak arra vonatkozóan, hogy egy kissé feldobják a játékmenetet. Az alábbi képen pl. azt látjuk, ahogy a varázskönyv beszippantotta hőseinket és a könyv lapjain, az írott szöveg alatt, mellett és között kellett ide-oda mászkálnunk és megoldanunk a fejtörőket. Ez nagyon tetszett. :)

Varázskönyvben mászkálunk

A fő küldetések mellett számos mellékküldetést is találunk, amelyeken csak egy-egy kalandorral tudunk végighaladni (tehát nem lehet váltani közöttük). Ez egyébként érdekes színt is ad a játéknak, hiszen sokszor ingerenciánk támad a varázslóról a harcosra váltani, amikor szembesülünk vele, hogy ja, itt azt nem lehet. :) Az egyes küldetések kiválasztó táblája se lett semmi, nekem nagyon tetszett, hogy nem egy táblázatból választhattam ki azt a fejezetet, amit játszani szeretnék, hanem egy szuperül megtervezett fatáblán:

905 db Trineangle-öm van – melyik kalandot válasszam?

Mindent összevetve remekül szórakoztam a Trine 3 végigjátszása közben, csak azt sajnálom, hogy az 5 GB-os telepített méretbe nem fért bele több kaland. Én kicsit hosszabb játékmenetre számítottam, viszont az akciós áráért (1700 Ft) bőven megérte a játék, remek szórakozást nyújtott és újra elvarázsolt egy olyan világba, ahol a varázslat és mágia az úr. Remek kikapcsolódás, csak ajánlani tudom mindenkinek – az első két résszel együtt, amelyek mind a mai napig nagy kedvenceim.

Pirotechnikai attrakció

Petárdáktól volt hangos az év utolsó napja, volt tűzijáték is mindenfelé. Én nem vettem se petárdát, se tűzijátékot, ennek ellenére a lakásban sikerült egy apróbb pirotechnikai mutatványt kivitelezni. Mindezt úgy, hogy igazából nem is akartam. Volt már ilyen máskor is, akkor a konyhát borítottam lángba bravúrosan, most viszont teljesen más okozta a bajt.

Kb. másfél hónapja videorenderelés közben, amikor a processzor huzamosabb ideig 100%-on járt, egyszer csak lefagyott a számítógépem. Nagyon-nagyon régen találkoztam azzal, hogy a gép úgy megfagyott, hogy semmire sem reagált, de most igazán megbokrosodott a masina. Ekkor már éreztem, hogy valami iszonyatosan büdös, így gyorsan áramtalanítottam a rendszert. A kénköves forrásra emlékeztető szag javarészt a processzorhűtő borda felől jött, így meg voltam győződve, hogy szétégett a processzor, mert nem jól volt rajta a hűtő. De nem. Semmi nyoma égésnek. Megnéztem mindent a biztonság kedvéért, de nem találtam meg a hiba okát. Szépen portalanítottam a gépet és visszatettem mindent a helyére, majd a számítógép továbbra is zökkenőmentesen működött. Szag sehol.

Így ment ez egészen az óév utolsó napjáig, amikor megint csak volt végre időm összerakni az idén készült videókat és elindítottam a renderelést. Processzorkihasználtság az egekben, eltelt egy fél óra, kép elmegy, a számítógépen belül mintha csillagszóró hangját hallanám, az előlapon meg úgy villognak a ledek véletlenszerűen, mint a karácsonyfaizzók. Hirtelen gyors áramtalanítás, ekkor megint éreztem a szagot, szétszedtem a gépet, leszedtem a processzorhűtőt, processzornak semmi baja, még csak jele sincs annak, hogy ott lenne bármi gebasz, mégis onnan jön a szag. Ellenőriztem a memóriákat is, amikor egyszer csak megláttam, hogy az alaplap 12V-os kábelének csatlakozója (ami a processzorhűtőhöz közel helyezkedik el) igencsak elszíneződött. Ahogy megfogtam, ki is derült, hogy miért.

Megpörkölődött

Ez bizony szétégett.

Mit lehet tenni az év utolsó napján, amikor minden bolt zárva? Lehetne gépezni, játszani, de elégett ez az igen fontos kábel! Sírjunk, jajveszékeljünk, szidjunk mindent és mindenkit, hogy ilyen rútul felültettek a szopórollerre? Természetesen erről szó sincs, jó szakembernél mindig van valahol tartalék mindenből. Kihúztam a fiókot és már ott is figyelt egy másik ugyanilyen kábel, becsomagolva, bontatlanul. Ezt szakszerűen csatlakoztatva mehetett is tovább a menet. Hálát adtam a sorsnak, hogy annak idején egy véletlen folytán duplát rendeltem belőle, most nagyon jól jött. Bízom benne, hogy ez nem fogja felcsapni a füstöt, az csak a tepertőnél jó (szakértők azt mondják, akkor van kész, amikor felcsapja az első füstöt).

Most ott tartok, hogy nem merem felügyelet nélkül hagyni a számítógépemet és folyamatosan fogdosom a kábelt, hogy melegszik-e. Egyelőre nem. Bízom benne, hogy ez így is marad.

Tűz- és balesetmentes boldog új évet mindenkinek! :)

Boldog Új Évet!

A Thozoo naplója békés, boldog új esztendőt kíván minden kitartó olvasójának! :)

Fogalmazzunk egyszerűen! 19

Lassul a magyar: közel 9 hónap kellett ahhoz, hogy 11 olyan logikai bukfencet tudjak összeszedni, amelynek végigolvasása nehezen megy nekem térdcsapkodó kacagás nélkül. Sajnos nincs módom mindegyik okosságnál megvilágítani azt a szövegkörnyezetet, amelyben a beszólások születtek, de igen értékes kommentárjaimmal reámutatok, hogy mégis mit akart a zagyvaság tulajdonosa eredetileg mondani. Ím hát nyílik Pandora szelencéje, agyatokat lezsibbasztván a következőket hozom néktek:

• Ne, mert olyan volt már, de az nem ilyen volt. Vagy akár lehet is, de az akkor se ilyen volt.
Teljesen világos, hogy akkor milyen volt.


• A tanárokat ugyanaz az izé akármizi.
Hát ha még azt is tudnád, hogy a hogyishívják is miacsudázza.


• A keze nyakig benne volt a szájában.
Na ezt most képzeld magad elé.


• Úgy evett, mint akit megöltek!
Egy kicsit lassan haladt, mondtuk is neki: csinálj már úgy, mintha élnél!  


• Szerintem nem fog, nem tíz adag birka, nem tudom.
Most akkor: mi?  


• Azt hittem, hogy krém, de közben meg ez valami nemkrém.
Ijesztő és (k)rémes ismeretlen anyagba nyúlni.


• Én most félrebeszélek, mert nem hallok.
A kettő azért nem áll annyira szoros összefüggésben egymással. 


• Biciklivel ne menj messzire, mert leesik a láncod, oszt' szomjan halsz.
Itt a Kunságban ennyire perzselő a nyár.


• Olyan nemlehetlátni-színe van.
Ablakszínű, igaz-e?


• Itt még ködebb van, mint kint! 
Ha igazi karácsonyi hangulat lenne, sokkal hóbb is lenne. 


• Néha nem mindig sűrűn pecázik.
Gondolom, olyankor ritkán mindig fog halat néhanap.

Régebbi okosságaink itt olvashatók.

Mit fotóztam 2015-ben?

Megint eltelt egy év, ideje fellapozni a mobilos fotóalbumot és kiválogatni azokat a képeket, amelyek még a mobillal készült tucatfotók közül is kiemelkedőek. Vagy azért, mert egész jól sikerültek, vagy pedig azért, mert megismételhetetlen pillanatot örökítenek meg. Az elmúlt években nagyon sokat kellett vadásznom egy-egy jobban sikerült fotót, idén azonban a bőség zavarában először több, mint 60 képet sikerült összeszednem, majd éles szemmel újra átnézve közel a felére csökkentettem a képek számát. Ahogy végighaladunk az évet összefoglaló fotósorozaton, a nyájas olvasó számára is láthatóvá válik, hogy mit fotóztam 2015-ben.

Az év első napsugarait

Változékony időjárást

Macskasziluettet

Teljesítményt

Egy angyalka álmát

Az ébredő tavaszt

Nyolclábút

Perzselő nyarat

Rejtőzködő Napot

Remek hangulatot és ízeket

Felújítást

Ínycsiklandó falatokat

Jutalmat 10 kilométer után

Ért kalászt

A legutolsó utcát

Gépbetegséget

Reménytelen küldetést

Váratlan utazást

Pamacsot

Szerelmi vallomást

Felmentő sereget

Napfelkeltét

Tiszakanyart

Házi pizzát

Félmosolyt

A nyár utolsó lobbanását

Alvási technikát

Az ősz eljöttét

A jelenben élő múltat

Egy álom beteljesülését

Az óév búcsúját