Oldalak

2016. május 12., csütörtök

Lifelog

Nemrégiben a telefonom egy új alkalmazás elérhetőségéről értesített: Lifelog a Sony-tól. Ez a remek alkalmazás azon túl, hogy számos személyes adatot behúz rólunk és vélhetően továbbít is – hiszen csak online kapcsolat esetén működik – képes naplózni a napi tevékenységünket. Vannak olyan funkciói, amik csak Sony Smartband okoskarkötőve működnek, más funkciók viszont (mint pl. a lépésszámlálás, a napi megtett táv és sétával/kerékpározással/futással/autózással töltött idő, az elégetett kalória) anélkül is mennek. Ezeken túlmenően méri, hogy mennyi időt foglalkoztunk az adott napon a telefonon zenehallgatással, filmnézéssel, olvasással, böngészéssel, másokkal való kommunikációval, játékkal, illetve a megfelelő okoskarkötő esetén azt is méri, hogy mennyi időt töltöttünk alvással és bizonyos napszakokban mennyi volt a pulzusunk.

Séta után kis pihenő, némi kapcsolattartás, majd futás, böngészés
következett. Érmeket is nyertem, mivel elég mozgalmas napom volt.

Ezen rengeteg adat birtokában pár hét elteltével érdekes statisztikákat tudunk megtekinteni, ugyanis napokra, hetekre, hónapokra, sőt évekre visszatekintve meg tudjuk nézni az egyes kis kártyák mögött megbúvó részletes adatokat.

Ennyit sétáltam a múlt héten

Némi időt fordítottam a kommunikációra is.
Az alkalmazás a használt appokat is részletezi.

A kultúra sem maradhatott el. 

Az alkalmazás mindezen túlmenően egy-egy mérföldkő elérése után jelez nekünk, hiszen nem élhetünk azon információ nélkül, hogy az adott héten többet mozogtunk, mint az azt megelőzőn, vagy arról, ha éppen elértük az alkalmazás használata óta a 100.000 megtett lépést. :) Minden nap van lehetőségünk pozitív megerősítést kapni: mi magunk állíthatjuk be az egyes tevékenységeknél, hogy mennyit szeretnénk foglalkozni azokkal, s ha ezt elérjük, az alkalmazás zenés-pöttyös animációval adja tudtunkra, hogy mennyire jók voltunk az adott napon.

Mindent összevetve (és próbálva elfelejteni a rengeteg személyes adat összegyűjtését) nekem igencsak tetszik ez az app. Sokszor meglepődöm azon, hogy mennyit sétálok egy napon, vagy hogy mennyi időt lőttem el azzal, hogy másokkal beszélgettem. Szerencsére nagyon ritka, hogy az alkalmazás rosszul ismeri fel a tevékenységeket, néha bedob 1-2 perc autózást olyan időpontokra, amikor egészen biztosan nem autóztam, de alapvetően jól követi életünk eseményeit és ezek visszanézése szerintem jó mulatság. Ami még mindenképpen pozitívum, hogy az alkalmazás folyamatos futtatása nem megterhelő a telefon számára: pontosan ugyanannyira merül az akkumulátor vele, mint nélküle, így egyáltalán nem gond, ha fut egész nap. Érdekes lesz az év utolsó napjaiban végigfutni, hogy hogyan változtak meg a különböző szokásaim hónapról hónapra.

Az alkalmazás már a Play áruházban is elérhető, letölthető innen.

Nincsenek megjegyzések: