Gizel nénéd és Matil

Tudom, he, tudom, hogy meggyig nem vóttam, dehát közbeszótt az élet! El is mondom mingyán, hogy hogy vótt, hogy tuggyad, min këllëtt mëgint az öreg Gizëlnek átalmënnyi.

Elég a’hhozzá, hogy ëggyik nap kint tëszëk-vëszëk a ker’be, látom, hogy valaki buddog a kapum előtt. Jajmán, mondom, még begyön valamelyik sutyërák oszt’ mëgkárosít. Épp elég, ha elviszi a locsollómat vagy a kisgereblyémet; ezëket mindég oda az ámbitus ajjára vetëm lë, mer’ sokszor këll amikor mënëk a temetőbe. Na, mënëk kifele a vakmelegbe, ëccër csak azt vëszëm észre, hogy méntű jobban mënëk a kapu felé az mintha anná távolabb lënne. Aztán mán csak arra lëttem figyelmes, hogy az orromná csöszmög valamit ëggy igyekbkint igen dalijás, jóillatú fijatalembër, bár eléggé szúnyoghuszár vótt első látásra. Kérdezem tűle, hát hogy kerüllök én ide, mi a zíz történt mán velem? Aszongya, rosszúlëtt, mama, napszúrás! Visszük a kórházba. Akkor mán oszt hallottam, hogy rëttenetmód visít a mëntő, mer’ abba vóttam. Erőm az nem vótt sëmmi, így a fijatalembërre csak morognyi tuttam, hogy lëmamázott.

Beérünk, la, betëszik a testyëmet illyen tollószékbe, kerekes kocsi, vagy mi a zíz, tudodtë. Tologatnak, térűnek-fordúnak körüllöttem. El këllëtt mondani, hogy mi vótt. Montam, hogy távolabb vótt a ker'kapu mint këllëtt vóna, oszt’ adásszünet. Mint a tévébe. Na, aszongyák, várjak, amíg mëggyön a doktorúr. Jóvan, lelkëm.

Odatolnak ëggy másik gyérenlátó, szërëncsétlennek láccó asszony mellé, aki vótt vagy háromszor akkora, mint én, pegyig én së vagyok csëpp. Vërnyegës haja vótt, mëglëhetőst zsiross. Üldögél ott, látom nyámmog valamit. Ahogy ottan várok, lesekszëk, ëccër csak mëgszólal az asszony:

– Sëtét Matilnak hínak.
– Gizël vagyok – replikáztam törtidő alatt rája.

Ezzel öt përcig el is vóttunk, gondoltam ezé’ osztan bemutatkozhattá. Bár részëmrű bëfejeztem a beszégetést. Várunk ottan, ëccër csak mëgint mëgszólal:

– Én mán mëgbocsátottam a férjemnek. Elhagyott amikor a lyányom, a Piros, tizënhét vótt. De most mëg ollyan pozitúrába van, hogy munkát tud adni a lyányomnak, oszt tud boldogúni. Igaz, hogy három felesége vótt utánnam, de én mëgbocsátottam néki. Még imádkozni is szoktam érëtte.

Na, gondoltam magamba, éngëmet ha Dezső elhagyott vóna, hát biztos nem említeném ëggy napon a Mi Urunk Jézus Krisztussal. Főleg, hogy a fijammal vótak azé gondok, amíg csëpp vót. Végig së tudom gondolnyi, ilyetszól a Matil:

– Amikor a múttkor mëg lëesett az esső, mëgint beáztam, oszt’ mëg këllëtt híni a Bodács Pistát, az ácsot, hogy csináná bë a tetőt.

Ekkor mán gondoltam, hogy ínnye, Matilnak csőstű összegyött. De oszt’ hálistennek toltak továbbfele, mer’ mëggyött a doktor. Na, ez vín vótt mint a Mohai Ágnës kúttya, nem is sokat teketórijázott: adott valami ényekcijót, mëg azt monta, hogy ëggy estére bizony be këll fekünnyi mëgfigyellésre. Jóvan, lelkëm. Hoztam mindent, ami këllhet, fektessetëk engëm lëfele – ekkor mán kellőképp fáratt vótam.

Na, bëtoltak ëgy szobába, a nyirgacsík nővérek segítëttëk izzadásig, hogy fëlkerűjjek ëggy ágyra. Lëfőttek, mire sikerűtt. Áldottam a szërëncsémet, hogy ollyan helyre kerűttem, ahun sënki nem vótt, bár vótt még három ágy a kórterëmbe szabadossan. Mondom majd milyen jót alszok, mëg is humtam kicsit, amikor oszt arra kelëk, hogy fërtelëm nagy csattogás van processzijóba’. Mondom, mi a zíz van itten, fëllököm a kuslit, akkor látom, hogy a nyirgák éppen Matilt támogassák be a lábamná’ lévő ágyho’. Hejj, gondoltam magamba, humjá Gizël, mer’ mámma este nem lëssz alvás, ha ez rájazëndít. De hogy rohadna mëg az összes befőttye hamvazószërdára, a lottó ötösöm gyöhetne így be! Nem sokkal azután, hogy bëhozták ennek a gyönyörűsígnek az összes bëtyárbútorját (annyi kolonccal gyött kórházba, mint aki tán ide is kőtözik), Matil elterűtt az ágyon, mint alfődön a furullyaszó, oszt’ mëkkezte a beszédët. Nekëm nem këllëtt szóni, legtöbbször csak kuttogtam. Ez mëg csak monta. Hogy az ű kutyája mennyire jó vadász, hun ëggy eger, hun ëggy vereb amit elfog. Na hogy tëddbëneki. Mesétt arrú, hogy ű az árkot millyen szépen ásta nëgyvenkettőbe, vërës csillag érdemérmet is kapott érte, a férfijak írígykëttek. Büszke lëhetël, Matil. Rögtön utánna rája aztat monta, hogy a csëngőt lëszërëltette a házárú, mer’ űtet az igencsak idegësítette, mëg hogy igëncsak nem szeretyi a keményrokkot.

Jelbe’ vót mán, hogy fëlkötöm magam valamivel az idegtű, amikor ëccër csak mëggyött a fijam, mëg a mënyem. Jelzëm, a mënyem egy kukkot nem szótt, de Matil szóval tartotta ezt is. Rúzsozta a szart néki, elmonta ugyanazt nëgyvenhatszor. Két szó nem sok annyit nem tuttam vátani a fijammal, mer’ mindég ugatott a bestye. Montam a fijamnak, tëtessé átal, mer’ Sëtét Matiltú a rosszúlét gyön rám, mëg a hidegrázás. Aszonta nem tud sëmmit së tënnyi. Ollyan mulya ez is, akkar Dezső vótt, Isten nyugosztajja, ha mán magáho’ vëtte.

Hajnal három felé oszt’ ëggy történet közepibe mëghunyt a Matil. Éppen arrú beszétt, hogy millyen kelés gyön a lábára, ha nem pamutzoknit húz rája, amikor ëccër csak, mint akit elvágtak, elhalgatott. Na, mondom, most mán én is húmok egy keveset, mer’ mán akkor igen fáratt vótam. Ráfordúttam a nem fájós ódalamra, erre rákezdëtt horkolni az a dög. De nem ám akárhogy: mint a kaffërbivaly, ha fëlnyomják benne a kehët! Az anyád szencségit, gondoltam, akkor mán mérges vóttam, rája akartam húznyi a fogast a fejire. Legalább nem beszétt vóna.

Eképp gondolkottam magamba ëggy órát, mer’ alunnyi nem tuttam. Négy fele gyön befele ëggy nyirgacsík nővér, hallom mëgy Matilho’. „Fojdzsmëg!” – drukkoltam ott magamba. Errefël aszongya: „Matilnéni ébreggyën, nagyon teccik horkolni, maj’ még árt a hörgőjinek!” Na, hát Matilnak së këllëtt több, ahun abbahagyta, ott folytatta. Sëmmi baja nem vótt ëggy hörgőjinek së. Ekkor gondoltam úgy, hogy ép ésszel nem bírom ki a kalandot. Fëlhíttam a fijamat, hogy vagy elviszël éngëmet haza, vagy Isten az atyám az ablakbú a mélybe vetëm magam. Vagy a Matilt. Fél óra nem telt bele mán a fijam ótójába ültem, oszt’ mëntünk hazafele, hee. Nem tudom mit intézëtt, mit nem, mindënesetre én magam örűttem neki, hogy megszabadúttam a Sátán szolgájátú.

Na, elég abbú annyi, hogy elég vótt ebbű ennyi. Mënnyé dógodra, mer’ elkűnnek a jó helyrű, oszt’ valaki mással végeztetyik el a piszkos munkát! Dógozzatok, gyermëkeim, kitöbbre. Csókol bennetëket,

Gizël

Úti élmények

Éjjel-nappal úton vagyunk manapság, ezért kevesebb idő jut blogolni. Annyi kellemes emlék, lélekemelő pillanat, dráma és katarzis van az utakon, hogy muszáj vagyok belőlük átnyújtani egy csokrot, csak így, a betűkön keresztül.

Nem is olyan régen írtam én arról, hogy 600 kilométert tepertünk le majdhogynem egyhuzamban. Ezt újra megtettük, de azért történtek érdekes események. Kezdem ott, hogy ködölős-esős idő volt, miközben Debrecenbe utaztunk. Eleinte párásodott minden az autóban, ahogy négyen üldögéltünk benne és leheltünk. Persze a korrekt szellőzőrendszernek köszönhetően ezt hamar felszámoltuk. Időközben szétrepedt a kocsi kipufogócsöve, így olyan hangja volt a verdának, mintha egy motorostalálkozóra mennénk holmi chopperekkel, tőgázon húzatva neki. Nem volt ebből sem probléma, a jármű haladt előre.

Püspökladány és Debrecen között épül az út (hozzá kell tenni, hogy ráfért már) és egy 20 kilométeres szakaszon végig 60-as tábla van. Ezt a szakasz egy részén semmi nem indokolja, mert az út gyakorlatilag készen van, így az ember egy új útszakaszon, ahol lehetne bőgetni a motort, csak vánszorog. Én egy szabályszerető, rendes honpolgár vagyok és betartom a sebességkorlátozásokat, így képes voltam oda-vissza hatvannal menni ezen a szakaszon. Meglepő vagy sem, egy magyar rendszámú Mercedes kamionon kívül senki nem volt hajlandó a korlátozást és a vele párhuzamban futó "Előzni tilos"-t betartani. Kellemes úgy autókázni és figyelni a tájat, hogy közben az ember a hátában érzi a mögötte közlekedők által belekívánt konyhakést, egyenként. Dícséretes és a magyar közlekedési morál javulásának nevezhető, hogy a minket megelőző három-négyszáz jármű közül csak egy kamionnak esett annyira rosszul ez a hatvanas tempó, hogy miközben három perc alatt megelőzött 63 km/órával bennünket, hangosakat kürtölt és próbálta megölni maroknyi csapatunkat, leszorítás által.

Veterán autóval közlekedni azért is élmény, mert soha nem tudhatja az ember, hogy mi történik az úton. Nem kiabálnám el, de az autónk műszaki állapota kiváló, most már a kipufogó is rendesen üzemel, mert édesapám megjavította azt, szóval emiatt nem aggódtam. Ahogy a Magyar Ugarra épített különböző minőségű utakon lavírozunk, egyszer csak mögénk kerül egy ugyanolyan autó, mint a mi családi gépkocsink. Éppen csak színben nem egyezett: nem volt olyan szép tengerkék, csupán stílustalan szürke. Látom a tükörben, hogy apu, aki a járművet vezeti, mutogat és magyaráz, a család meg néz előre, hogy miről is van szó. Aztán apu egyszer csak odalép a gépnek, beelőz, beáll elénk, és az irányjelzőn mindenféle üdvözlést eljátszva villog nekünk, amit én viszonoztam is. Ez rendkívül felvillanyozó, hogy az ember találkozik egy pontosan olyan veteránautóval, mint az övé. Még soha nem sikerült pontosan ugyanolyan autót látni az úton.

Az utak minőségéről, röviden: a múltkor ígértem képet, hát most nem átallottam megállni az egyik legszebb gödörnél, ami előtt egy 30-as tábla figyelmeztet csak a veszélyre. Íme:


Sajnálatos, hogy tele van vízzel, nem álltam neki kimerni, de ebbe belerepülni 90-nel garantált törés-szakadás. (Ezért is érdemes a sebességkorlátozásokat betartani... A lik egyébként térképileg itt helyezkedik el.) Ennél még izgalmasabb a Tarnaszentmiklósi út, ami annyira ratyi, hogy az út toldozott-foldozott volta még a Google maps műholdképén is látszik. :-)

Pottyantósról, sommásan

Vannak olyan momentumok az életben, amikor egy-egy pillanatra megáll az idő és az ember azt hiszi, hogy amit lát, az nem valós; nem lehet, hogy igaz legyen. Azt hiszem, hogy számomra a legutolsó ilyen pillanat akkor érkezett el, amikor neszét vettem, hogy létezik egy Kakikönyv nevű veretes mű, ami bizony kereskedelmi forgalomban is kapható, valóban létező könyv. Nehezemre esett feldolgozni mindazt, amit én abban láttam. Gyerekem még nem lévén nem gondoltam át, hogy a benne feltárt információ mennyi, egymás között csak csendben sugdosott dologról rántja le a leplet a célközönség előtt. Ez is rávilágított arra, hogy ez a kaki-téma bizony örökbecsű. Minden baráti beszélgetésben előjön, mindenkinek más történetei vannak vele és mindenki nap mint nap találkozik a Porcelánnal, amibe saját művét elhelyezi kisebb-nagyobb munkával.

Szerencsésebb eset persze, ha porcelánnal találkozunk.

Azt hiszem, az egyik legfelkavaróbb emberi találmány az udvari „pottyantós” budi. Amikor ilyennel találkozom és úgy hozza a szükség, hogy használnom is kell, mindig mélyen megérint a dolog. Történetesen az, hogy én magam is hozzáadhatok az eddig készült Nagy Egészhez egy kicsit, amivel a deszka alatt formálódó piramis újabb, eddig soha nem látott magaslatokba ér el. Főleg durva, hogy ha estefelé az ember bekapcsolja a – szerencsésebb esetben bevezetett – világítást is, akkor láthatóvá válik a bestiális piramis csúcsa a maga gyalulatlan, ellentmondást nem tűrő, durva valójában. Ekkor az ember azért megszeppen egy kicsit. Miközben az ódon deszkákon üldögél, talán elgondolkodik azon, hogy hány meg hány itt töltött perc kellett ahhoz, hogy ez az építmény megszülessen a semmiből és ilyen terjedelemre tegyen szert.

Ezen amúgy, szerintem, könnyen túl is tenné magát az ember fia, amint kiszabadul a kalyibából. Ami sokkal tovább vele marad, az a szag. Az a fojtós metán, amit ha sikerül letüdőzni, akkor öt percig köhögtet. Érdekes módon erről is van egy történetem. (Mondtam, hogy ez kimeríthetetlen téma. Azt is, hogy mindenkinek van egy története…)

Megboldogult fiatalkoromból emlékszem forró nyarakra, amiket igazi faluhelyen töltöttem el. Itt csak ez a pottyantós lehetőség állott fenn, mint piszkítási lehetőség. Amikor ennek az előbbiekben ismertetett szimbolikus piramisnak a csúcsa már majdnem súrolta a jó ízlés határát, mindig megjelent egy szippantós kocsi, ami annak rendje és módja szerint magába cuppantotta a pöcegödörből annak gondosan összehozott tartalmát. Azt gondolhatnánk balgamód, hogy ilyenkor azért megkönnyebbülünk pár napra és munka közben végre élvezhetjük a nyári levegő különféle frissességeit. Ez viszont nem így van. Az élet itt is kegyetlen és én mondom, barátaim: gyakorlat teszi a fresh air-t! Egy ilyen szippantós akció után olyan szinten erősödnek fel a szagok tónusai és teszik pokollá az ember életét egy hétig, hogy ríva takarodik kifelé minden jóérzésű honpolgár a dolga végeztével. Azt hiszem, hogy fordulópont volt ez a felismerés az életemben: megértettem a „jól megkavarta a szart” mondás igazi esszenciáját. Felismertem a benne bujkáló csintalanságot és azt az igazi, üdvös tudást, amit ez a pár szó mondani bír és amelynek birtoklása némi élettapasztalatot nyújt.

Hogy meddig van még a pottyantós budiknak létjogosultsága? Azt hiszem, sokáig. Mindig lesznek olyan helyek, ahol ez az egyszerű technológia teret vív magának, magával hozva nosztalgiát és derűt, valamint egy témát, amiről mindig lehet beszélni, ha összejönnek a barátok.

Mert története mindenkinek van.

Hatszáz kilométer balladája

Tegnap és tegnapelőtt 600 kilométert vezettem összesen. Nem sok ez, viszont egy hónapban szoktunk ennyit autókázni, körülbelül. Hacsak nem egy picit többet. Történt ugyanis, hogy nagymamám, aki az egri kórházban lencseimplantációs műtéten esett keresztül, nem tapasztalta, hogy javulna a szeme, sőt! Kiderült, hogy némi folyadék került a beültetett lencse alá. Hova küldjük? – tanakodhattak sokáig, majd kigondolták, hogy a 77 éves asszony bizony utazzon el Debrecenbe, az úgyis csak valamivel kevesebb, mint 200 kilométerre van a lakhelyétől. Segítséget kért tőlünk, mi pedig segítettünk.

A menetrend a következő volt:

• elutaztunk nagymamámhoz, kocsival,
• elmentünk vele Debrecenbe,
• vártunk vagy három órát a váróban,
• tizenöt perc alatt megvizsgálták, kapott egy időpontot jövő hétfőre,
• hazavittük nagymamámat,
• hazajöttünk mi magunk is.

Na, ez az út volt 600 kilométer – legalábbis a kilométeróra ennyit mutatott, amikor este kilenckor begördültünk akkor már igencsak szomjas autónkkal a benzinkútra.

Hozzá kell tenni, hogy ez az út sokkal rövidebb is lehetett volna, ha az utak állapota olyan lenne, hogy autóval egyáltalán közlekedni lehetne rajta. A 600 kilométeres út 450 kilométerre lenne redukálható, ebben az esetben viszont nem biztos, hogy egy nap alatt sikerülne teljesíteni a távot, ugyanis az útnak lennének olyan szakaszai, amik (és itt már sajnálom, hogy nem szálltam ki a kocsiból, és nem készítettem fényképet) egészen egyszerűen járhatatlanok. (Pl. Tarnaszentmiklós és környéke - több a lyuk, mint amennyi az útból megmaradt. Azt hiszem, ha legközelebb arra járok, mindenképpen próbálom lefotózni az utat... bár nem gondolnám, hogy egyhamar arra fogok menni megint.)

A 4-es számú főútról az M35-ösre, onnan pedig a 33-as útra térve haladtunk a DEOEC szemklinikáig. Íme egy kis úti videó nagybátyám jóvoltából, aki szintén velünk utazott:

Nyerj egy Slágert! - Nyereményjáték sorsolás

A nyereményjátékot lezártuk, a sorsolás is lezajlott. A szerencsés nyertes neve ebből a videóból derül ki:



Gratulálunk, a nyereményt mielőbb eljuttatjuk!

Köszönjük, hogy velünk játszottatok!

Az MP3 születésnapja

Ma 15 éves az MP3 formátum. Hogy hogyan találkoztam először vele, azt ebben a cikkben már leírtam.

Azt hiszem, hogy amikor a Fraunhofer intézetben 1993-ban megszületett ez a kincs, nem is gondolták volna, hogy a tesztelést és optimalizálást követően, 1995-ben élesített hangtömörítő eljárással micsoda ajándékot adnak a világnak. Vagy tudták, csak nem mondták senkinek. :-) Bizonyos, hogy az mp3 ezer meg ezer zenésznek adott lehetőséget arra, hogy dalaikat az interneten tudják terjeszteni. Az akkori sávszélességek még inkább megkövetelték a kis méretet, így rendkívül örömteli volt, hogy egy-egy dal elfért 2-3 megabájtban a tömörítetlen 20-30 helyett. A formátum, annak ellenére, hogy licencdíjas, sok játékkészítőnek és programozónak is lehetőséget adott arra, hogy az alkalmazásaikban a hangot a felhasználási célnak megfelelő méretűre és minőségűre tömörítsék.

Manapság rengeteg helyen hallunk mp3-at. Még úgy is, ha nem tudjuk, hogy azt hallunk. Ezt halljuk a metrón, villamoson, amikor a következő megállót bemondják. A mobilok csengőhangja is túlnyomórészt már mp3, de ugyanilyen eljárással tömörített hangot hallunk a kábeltévéknél, a DivX-es filmek lejátszása közben... egyszóval szinte mindenhol, ahol nem a hangstúdió-szintű hangminőség elérése a cél.

Létezik számtalan modernebb formátum, ami a zenét sokkal jobb minőségben (és nagyobb méretben, veszteségmentesen) tömöríti, de azt hiszem, hogy az mp3 még nagyon sokáig időtálló formátum marad, hiszen az interneten való zeneterjesztés egyik alapvető formátuma, amelyet minden lejátszó és operációs rendszer ismer, gyakorlatilag majdnem bármivel le lehet már játszani. Közkedvelt, egyszerű, kis méretű. Isten éltesse még sokáig!

Fűnyírás haladóknak

Lenyírtam tegnap a füvet az udvaron. Természetesen délben kezdtem és kettőkor fejeztem be. Olyan meleg volt, mintha Belzebub a pokol összes kemencéjét egyszerre durrantotta volna be. Ráadásul úgy néztem ki, mint szupermárió: felvettem egy sapkát, hogy az agyam felforrását három perccel késleltessem. Így fogtam hozzá a művelethez.

Az elmúlt hetekben annyira nyírtam már, hogy a harcedzett, ám modern alkatrészekben igencsak hiányt szenvedő, házilag két fűnyíróból összehegesztett gépünk bizonyos illesztési pontokon hirtelen engedett, minekutána a tologatásra szolgáló kar a kezemben maradt. Mivel az eszköz így hasznavehetetlenné vált, szakszervizbe vittük. Addig is, amíg a javítás folyt, gondoltam kölcsönkérek én egy másik fűnyírót, hogy azzal végezzem el a fennmaradt terület esztétikusabbá tételét. Minden rendben haladt addig, amíg egyszer csak a kölcsönzött eszköz nem volt hajlandó elindulni. Üff. A motor segítésére szolgáló kondenzátor kipukkant és szürke beltartalma annak lyukas oldalán folyt ki. Elektronikus horror. (A hiba okát persze eleinte nem tudtam ilyen korrekten, azt hittem, hogy túlmelegedett a motor. Hozzá is fogtam házi módszerekkel hűteni...)

Legalja...

Itt már nagyon jó volt az arány: két fűnyírót vágtam gallyra, de az udvar még mindig nincs végig vágva. Megint szerviz, eközben lázas magyarázkodással – mint tényt – próbáltam elővezetni, hogy én valójában rendeltetésszerűen használtam az eszközt.

Az eredeti fűnyíró tolókarja elkészült. A hiányzó részeket Wartburg-fejtámla metszett fémrúdjaiból készítette a Mester, melyet lánggal csípetett a megfelelő helyekre. Rendkívül szuperül működik és itt vissza is kanyarodunk a tegnapi nyirbáláshoz: adom a gépnek a vezérlést keményen, tolom az udvaron, mintha kéne, amikor hirtelen elszáll az energia és azonmód megáll a motor. Sok, ezen a helyen nem részletezett dolog jutott az eszembe ebben a pillanatban, de ekkor beindult a masina, majd megint megállt. Áramkimaradás-e ez? Nos, lényegében az volt, bár erre csak percek múlva jöttem rá: a hosszabbítónk, amely már toldva és foldva került hozzánk, megadta magát, így rögvest csak tíz méterrel rövidebb kábel állt rendelkezésemre, minekutána az udvar sarkaiban lévő gyom, mintegy mutatva a nyírás előtti állapotot, eredeti pompájában tündököl, így megint csak nem tudtam teljes mértékben levágni az összes füvet.

Így jártam én a fűnyíró berendezésekkel. Kálvária ez, akármerről nézzük. A konzekvenciát bárki könnyedén levonhatja: hiába van meg a megfelelő szaktudás, elszántság és több éves szakmai gyakorlat, szar műszerrel bizony nem lehet megváltani a világot. :)

Én és a gép

Abban az időben, amikor a búcsúkban még felettébb nagy élvezetet nyújtott két környi sergőzés, ámulatba ejtettek azok az emberek, akik begépelték, hogy DIR és millió meg egy sornyi választ kaptak eredményül a számítógéptől. Azt hiszem, a DIR legalább annyira nagy hatással volt rám fiatal életem során, mint amikor valahonnan előtúrtam, hogy a képernyőt a CLS paranccsal lehet letörölni BASIC-ben. Számos ügyes rutinom volt már, amivel a képernyőt törölhettem (gyakorlatilag majdnem megírtam a teljes CLS parancsot), csak a kurzort nem tudtam a bal felső sarokba pakolni. Így azonban már sikerült. Megsárgult emlékek ezek, mégis jó felidézni, hogy mennyire semmit nem tudtam még akkor az eszközről.

A számítógép belsejének látványa, például, legelőször teljesen sokkolt engem. Tizenegy éves lehettem. Nem tudom, hogy gyermeki fejjel hogyan képzeltem el a működését, de amikor egy joystick-illesztőkártya (mert ilyen is volt) kedvéért ki lett nyitva a gép teteje, meglepett a dobozon belüli rengeteg üres hely. Pedig ez egy 8086/88-as PC volt (XT) és én azt képzeltem, hogy tömve van mindenféle kábelekkel és áramkörökkel az egész masina. (A gép súlya legalábbis ezt indokolta.) Ezt a kártya-beillesztést szakember végezte. Később, amikor hirtelen egyedül lettem itthon, magam is szétszedtem egyszer a masinát. Csak álltam ott és bámultam a számomra akkor még felfoghatatlan tökéletes precizitást és valahogy éreztem, hogy ez a pillanat, ott és akkor, meghatározza az egész további életemet. Ennek ellenére gyorsan visszatettem a burkolatot a gépre, hogy ne kapjak a fejemre, ha lebukok.

Volt egy tanárom, aki azzal tesztelgetett engem, hogy mindenféle hülye programokat írattatott meg velem. Nem volt informatika-szakos, gyakorlatilag hobbi-szinten űzhette a témakört, én már akkor túlléptem rajta. Az általam írott forráskódokat, amelyek négyzetet számoltak és számológépet szimuláltak, mindig gondosan eltette. Mint ahogy azt a papírt is, amelyen éppen orosz órán szerzett friss tudásomnak köszönhetően cirill betűkkel írtam le, hogy mennyire rohadtul utálok a napköziben ülni, amikor már semmi dolgom. Valami ilyesmit kreáltam vagy három oldalon keresztül, hogy уном магам минт а сарт, шоха нэм лэс негъ ора. Na, ez aztán nem tetszett. A legrosszabb talán az volt, amikor meg kellett magyaráznom, hogy mindezt miért cirill betűkkel írtam le. Sajnos, fogalmam sem volt.

Egyszer gyerekként nekem is megadatott hogy olyan számítógépet vehettem, amilyet én akartam. Kaptam szüleimtől egy árlistát és azt mondták: olyan számítógépet pukkantsak össze, amilyet csak szeretnék. Én meg akkor még rendkívül kretén voltam ezekhez a dolgokhoz, és mivel nem mertem nagyot álmodni, mert azt hittem limitál az ár, ezért nem DX2-es, hanem csak ál-486-os DLC processzort választottam, aminek meg is lett az eredménye: két évig folyamatosan szoptam az instabil architektúra összes gyermekbetegségétől szenvedve. Később, amikor a processzorból kijött a füst, már limitált az ár, mivel a Pentiumok retek drágák voltak még, ráadásul alaplaptól memóriáig mindent cserélni kellett volna akkor már, ezért egy ál-pentium-5x86-os processzorral toltam jópár évig. Gyökér voltam, mert nem néztem utána, ezért nyolc év szopattyúra voltam ítélve: a DLC után az 5x86-ossal hat évig bajlódtam.

Az első komolyabb beruházásom, amibe a saját pénzemet fektettem egy 700 MHz-es Celeron procival felvértezett Pentium 4 Pentium 2 volt. Fele-fele arányban fizettem szüleimmel és 70.000 forintot húzott ki a zsebemből. A második komolyabb beruházásom egy 17”-os monitor volt, amivel az addigi 14”-ost küldtem nyugdíjba: százezer forintot fizettem érte, meg egy számítógép-asztalért. Biznisz volt. Élveztem a dolgot. Nem hatott meg a kifizetett százezer forint. Úgy gondoltam, mindkettő örök életre nálam lesz. Ma már egyik sincs a birtokomban.

Aztán most itt van a nemrég vásárolt számítógépem. Elégedett vagyok vele, mert jelenleg nincs jobb, amit én meg tudnék saját magam számára fizetni. Tudom, hogy nem lesz örök életű, mégis úgy érzem, hogy hosszú évekre össze leszünk mi kötve. Aztán ki tudja, hogy hova kerül ő is?

5 tipp a Windows 7-hez

Fájlok kijelölése jelölőnégyzettel
Ha unod, hogy mindig Ctrl-t vagy Shift-et kell nyomnod több fájl kijelöléséhez, esetleg laptopon egér nélkül mindez kényelmetlenné válik, használhatod a weboldalakon és programokban megszokott jelölőnégyzetes megoldást is. Ehhez egy mappában a Rendezés/Mappa és keresés beállításai menüpont alól a Nézet fülön kell bejelölni a Jelölőnégyzetek használata az elemek kijelöléséhez lehetőséget.


Több háttér használata
Ha nem szeretnénk mindig ugyanazt a hátteret nézegetni, akkor adjunk meg több képet a Windowsnak, amiből kedvére válogathat. Kattintsunk az Asztalon jobb gombbal, válasszuk ki a Személyre szabás menüpontot, itt pedig válasszuk ki alul az Asztal háttere lehetőséget. Itt megadhatunk egy mappát és kijelölhetjük azokat a képeket, amikből a Windows hátteret választ. Az időközt is megadhatjuk – ha akarjuk 10 másodpercenként, vagy naponta változnak a képek. Ha olyan mappát adunk meg, amibe nap mint nap újabb képeket mentünk, a rendszer ügyesen a frissen mentett képeket szedi előre, megmutatja nekünk, majd utána vegyítve mutatja az összes képet. Ez nagyon tetszik. :-)

Fájl- és nyomtatómegosztás jelszó nélkül
A Windows 7-et használó számítógépek megosztott fájljaihoz, mappáihoz és nyomtatóihoz csak azok férnek hozzá, akik rendelkeznek a megosztott tartalmat kezelő számítógépen felhasználói fiókkal. Ha azt szeretnénk, hogy a hálózaton bárki hozzáférhessen az általunk megosztott erőforráshoz, válasszuk ki a Vezérlőpultban a Hálózati és megosztási központ elemet, majd itt bal oldalon a Speciális megosztási beállítások módosítása lehetőséget. A megjelenő ablak legaljára görgetve külön a nyilvános, külön az otthoni kapcsolatra is beállíthatjuk, hogy kérünk-e jelszót a megosztott erőforráshoz:



Több óra megjelenítése
Ha van ismerősünk távoli országokban, és éppen csevegni kívánunk vele az interneten, jól jöhet ha tudjuk, hogy ott éppen mennyi az idő. Ehhez nem kell bonyolult fejszámolásokat végezni, a Windows 7 ugyanis képes több időzónához tartozó órát is nyilvántartani. Kattintsunk a tálcán található órára, válasszuk ki a Dátum- és időbeállítások módosítása pontot, és a megjelenő párbeszédablakban a További órák fül alatt két további órát adhatunk meg. Beállítva az időzónát és az óra nevét, két módon tudjuk a többi időzóna idejét figyelni:

1. Az óra fölé állunk az egérrel


2. Az órára kattintunk egyszer


Több megjelenítő használata
Windows 7 alatt egyszerűen kezelhető a számítógéphez kapcsolódó több monitor vagy kivetítő. Egyszerűen nyomjuk meg a Windows és a P billentyűt egyszerre. A megjelenő ablakból kiválaszthatjuk a nekünk szimpatikus lehetőséget. A laptopokon ez eddig is könnyen ment az Fn és a megfelelő (F4, F5 stb.) billentyűk használatával, asztali gépeken azonban kissé problémás volt az eset. Ezzel a trükkel a fent nevezett probléma tökéletesen áthidalható.

Vébé

Nem nézem a focivébét. (Tart még?)

Van, aki szerint ez Isten ellen kiáltó vétek, meg vannak olyanok is, akik tökéletesen megértik, hogy egy meccs nem lehet alkalmas arra, hogy az ember 90, de inkább több percet áldozzon a megtekintésére. Valószínűleg három ok miatt lehet, hogy engem egyáltalán nem érdekel ez. Egyrészt magam sem vagyok túlzottan nagy sportrajongó. Másrészt életemben körülbelül egyszer voltam egy minden erőmet próbára tévő focimeccsen, középiskolás koromban: odakint fociztunk a hóban, én voltam a kapus és sütött a nap. A hó úgy ragyogott, hogy majd’ megvakultam, folyt a könnyem és rámdermedt, utána fél óráig azt sem láttam, hogy merre van észak. Harmadrészt pedig a mi családunkban a két nagypapámon kívül senki nem rajongott a fociért.

Legdurvábban apai nagypapám nyomta a témát, aki a foci mellett főként a vízilabdát kedvelte. Ebéd után mindig nekiült a Néplap aktuális számának, és a mosatlan edény fölött hangosan, mintha bárkit is érdekelne rajta kívül a tévéműsor a rekkenő nyárban, tényszerűen felsorolta a délutánra várható műsorokat:

„Tizennégy óra: képújság. Tizennégy óra tizenöt perc: traficjam. Tizenöt óra: magyar-szlovák vízilabda mérkőzés a Komjádi uszodából, felvételről.”

Itt meg is akadt egy percre, mi pedig még hangosan röhögtünk a „traficjam” fonetikus kiejtésén.

– Gyertek, nézzük meg a meccset! – indítványozta ekkor nekünk, és mi valamilyen okból a legtöbb esetben oda is ültünk a tévé elé, de az első öt percet követően, mivel számunkra semmi érdekes nem történt, kiszivárogtunk a szobából, észrevétlenül, bele a nyárba.


A focivébé rengeteg embert megőrjít. Énmondom. Az áruházláncok aktuális, periodikusan változó katalógusaiban megjelentek a világbajnokság elengedhetetlen kellékei: a nassolni való finomak, no és a sör. Lejjebb ment a ropi tíz forinttal. Gyerekek, most aztán nagykanállal eszünk. Sör 59 forint helyett 47. Minőségi termék lehet, gratulálok, igyatok belőle sokat. Focilabda-csokigolyó, 299 forint. Gyakorlatilag ugyanaz a nugát, mint a tejcsokitojás húsvétkor, csak éppen a csomagolása focilabdát mintáz. Csak megér háromszáz forintot egy falat csoki.

Tessenek észhez térni!

Én a már lassan bikicsunájig lerágott vuvuzela miatt mindig azt hiszem, hogy éppen a Forma-1 megy, csak akkor döbbenek rá, hogy nem, amikor érzékelem, hogy a hang egy hangszínen zümmög. Meg nem tudom érteni, hogy

a) mi örömét leli benne az, aki fújja, valamint
b) hogy bírja ki idegroham nélkül az, aki mellett fújják.

Mindenesetre aki jegyet vett a VB mérkőzéseire, bizonyára nem pont erre számított. Még jó, hogy nem nálunk rendezték a VB-t, mi lenne itt? Mindenki köcsögdudával meg tárogatóval kenné neki a lelátón. Szerintem királyabb lenne, mint a vuvuzela, így magam elé képzelve a képet...

Szóval úgy mondom, mint Bendegúz: netovább. Tessék megnézni majd a döntőt, de utána mars vissza, dolgozni. :-)

Kicsi a bors, de erős

Vásároltam egy pendrive-ot, ami alig nagyobb, mint egy mentolos cukorka. Viszont 8 gigabájtnyi adatot képes tárolni. Erre már nagy szükségem volt, hiszen az évek során felhalmozott, munkához kapcsolódó dolgaimat már nem tudtam a három éve vásárolt 4 GB-os eszközön tárolni. Azt hiszem ez így teljesen normális, hogy idővel egyre nagyobb kapacitású eszközöket vásárolunk. Csak azt nem tudom, hol lesz majd a végső határ.

Az első pendriveom 32 megabájt kapacitású eszköz volt. Emlékszem, 2002 környékén tettem rá szert. Ezt követően amikor tanárrá alakultam, vásároltam egy 512 MB-os eszközt potom 14 ezer forintért, 2004-ben. Később beláttam, hogy a helyzet tarthatatlan, mivel kezdtek nem elférni a mindennapos dolgok a kütyün, így 2007-ben 4 GB-os eszközt vettem magamnak, majd újabb három év múlva (most) pedig 8 GB-osat. Nagyobb kapacitásút is vehettem volna éppen, Ft/GB-ban jobban kijött volna, de egyelőre ez elegendő lesz, azt hiszem.

Ami miatt elkezdtem írni ezt a bejegyzést, az nem más, mint az áruházláncok saját márkás termékei. Sok ilyen terméket lehet látni mostanában, de az emberek szívesebben vesznek nagyobb neveket, drágábban. A most vásárolt pendrive-om nem egy neves termék, hanem egy Medion márkájú, alumíniumházas pici szerkezet.

De ki volna ez a Medion? Van egy nem túl informatív, magyar nyelvű weboldala, de inkább a német nyelvterületen kellene keresgélnünk, hogy több információt kapjunk, mivel ez egy német cég, ahogy azt a kapcsolódó Wikipedia-s szócikk is megerősíti. A cég több néven is tevékenykedik, nálunk itthon leginkább a Traveler és Tevion néven is futó cuccaikkal találkozhatunk még.

Végeztem egy gyors tesztet is az új jövevényen, NTFS fájlrendszerre formázva:

• 1 db 1 GB-os fájl írása:
  134 másodperc (7,64 MB/másodperc)
• Több (6546) fájlból álló 1 GB-os adatcsomag írása:
  623 másodperc (1,64 MB/másodperc)
• 1 db 1 GB-os fájl olvasása:
  82 másodperc (12,48 MB/másodperc)
• Több (6546) fájlból álló 1 GB-os adatcsomag olvasása:
  120 másodperc (8,53 MB/másodperc)
• A felmásolt 6547 fájl törlése:
  202 másodperc

Ebből az jön ki, hogy

• Átlagos írási sebesség: 4,64 MB/másodperc
• Átlagos olvasási sebesség: 10,5 MB/másodperc

Ez átlagosnak mondható, elégedett lehetek vele. :-) A Medion jó cuccnak bizonyul. A 3 év garancia pedig elég meggyőző. Remélem, beválik majd.

Nyerj egy Slágert!

A Thozoo naplója nyereményjátékot hirdet hűséges olvasóinak, ahol a szerencsés nyertes megnyerheti az új Thozoo albumot, a Sláger-t, tokkal-vonóval, ahogy az illik. :-)


A játékhoz csupán egyetlen kérdésre kell helyes választ adni:



Sorsolás 2010. július 16-án, itt a blogon!

Ezredik bejegyzés

Ezer bejegyzés a Thozoo naplója blogon. A könnyed stílusú, fogyasztható háziblog valamivel több mint négy év után elért az ezredik bejegyzéshez. A bloggert kértük, foglalja össze érzéseit, gondolatait.

– Verejtékes út áll mögöttem – mondja a szerző, s elmorzsol egy könnycseppet bal szeme sarkában. – Annyi mindent lehetne mondani erről a blogról... és mégis, hirtelen azt sem tudom, hogy hol kezdjem.
– Kezdd ott, ahol mindenki szokta: hogyan kezdődött?
– Jah, erről már beszéltem régebben, így erre felesleges lenne kitérni, azt hiszem. A miérteket és a hogyanokat akkor már megbeszéltük. Hihetetlen, de az az 521. bejegyzés volt. És most itt állunk az ezrediknél... – újabb könnycsepp, de most a jobb szem sarkában elmorzsolva.
– Ennyire érzékenyen érint a dolog?
– Persze. Összenőttünk, én és a naplóm. Ha valamit ki kell írnom magamból, vagy valami éppen foglalkoztat, azt itt gyűjtöm össze.
– Vannak különösen kedves bejegyzéseid?
– Nos, igen, ebből az ezerből akár egy könyvre valót is lehetne válogatni. Kimondottan kedves bejegyzéseim a tényfeltáró-megmagyarázó jellegűek, amik régebben voltak jellemzők, ilyen pl. a kínai bronztükörről született írás. De szeretem Gizel nénéd történeteit újra olvasni, néha elmerengek régi napokon. Legtöbbször viszont a mindennapok leírásán is jót tudok szörnyülködni. Vagyis inkább azon, hogy mennyit változott a világ.
– Ennyire nyomon lehet követni a világ változásait a sorokból?
– Hogyne. Itt van például ez aktuális merengő bejegyzés, amiben egyrészt azon szörnyülködöm, hogy mikor lesz még 2010. október 21-e (most meg hamarosan itt van, érted), másrészt meg annyira máshogy gondolom én már egyik-másik dolgot, amit ott leírtam.
– Nagyon feljött az utóbbi időben a YouTube videosávod - szinte kiegészíti a blogot.
– Nos, igen. A technika fejlődésével egyre inkább próbálom tartani a lépést, így néha videó is készül. Már ketten fel is iratkoztak rá, négy év alatt. :-) Jelenleg 30 videó van fent. Mobilommal olyannyira nagyon nem tudok jó felvételeket készíteni, saját kamerám meg még nincsen. Akkor indul majd be igazán az ipar, ha arra szert teszek.
– Büszke vagy erre a blogra?
– Nos, azt hiszem, igen. Én tartalmasnak találom. Jól esnek a megjegyzések, amiket kapok, akár komment formájában, akár élőszóban. Egy ízben annyira panaszkodtam, hogy még fizetési prémiumot is sikerült kicsikarnom a munkahelyemen.
– Őrület, milyen korban élünk. Sok komment érkezik?
– Nos, átlagosan azt lehet mondani, hogy minden második bejegyzéshez jön egy-két hozzászólás. Van azonban egy bejegyzés, amiben a hajdan volt Chokito csoki hiányától szenvedek, azt hiszem az tartja a rekordot, 36 kommenttel.
– Milyen jövőképet vázolsz fel a bloggal kapcsolatban?
– Nos, nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. – Itt elmereng a blogger kicsit. – Én igyekszem a lehetőségekhez mérten blogolni. Manapság már csak havi egyszer nézem meg a látogatottsági adatokat, és a grafikonon lévő szakadékoktól sem kapok idegsokkot. Elértem abba a stádiumba, amiben akkor voltam, amikor az egészet kezdtem: azért írok ide, mert szeretek írni mindenféle dolgokról. Amíg úgy érzem, hogy tudok újat és érdekeset mondani, addig fogok írni. Hogy ez újabb 20 bejegyzést jelent, vagy kétezret, azt nem tudom megmondani.
– Köszönjük az interjút.
– Én köszönöm a lehetőséget. Ugyanakkor itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem minden kedves olvasónak az eddigi kitartását, érdeklődését. Jók vagytok a szeren. :-) Üdv és kösz mindenkinek,

[thozoo]
főszerkesztő

Itt a Sláger!

Tisztelt Olvasóközönség!

Hosszas munka után végre megszületett a legújabb Thozoo-album, ami a Sláger címet viseli. Letölthető az album hivatalos weboldaláról, tessenek kattintani!

Alarm

A taktikai csapatok helikopterrel érkeznek meg. A rendőrség körbeveszi az épületet és a behatoló után kiabál, megafonnal. Fékevesztett hajsza következik, kő kövön nem maradhat, fegyverropogás, bilincs, minden: igazságszolgáltatás a maximumon.

Vagy nem?



Nos, ez hatásosabb ébresztő,mint a vekker, csak sajnos a szomszéd ház napjában legalább háromszor riaszt, látszólag teljesen alaptalanul, a legváratlanabb időpontokban, viszont jó hosszan.

Te hallod?

Mindig is szerettem volna tudni, hogy hogy gondolkodnak az emberek, hogy hogyan működik az emberi agy olvasás közben. Véleményem szerint ez a kérdés sokakat foglalkoztat. Tegnap este egy Stephen King novella után elgondolkodtam azon, hogy vajon más is úgy fogja fel az olvasott szöveget, ahogy én? Ugyanúgy, szinte hallja azokat, mintha beszélne befelé, saját magához? Bizonyos esetekben nyilván nem hallunk semmit: amikor felvesszük a telefont, amikor autót vezetünk vagy csak éppen almát szeletelünk – az egyszerűbb dolgokat már a tudatalattink vezérli. De a frissen tanult, koncentrációt igénylő esetekben – én, személy szerint – hallom a saját gondolataimat. Mint amikor megtanultam autót vezetni. Állandóan a tükör-sebesség-index járt a fejemben. Néha már úgy jutok el egyik városból a másikba, hogy nem tudatosul bennem, mennyivel is mentem: csak tudom, hogy nem hajtottam gyorsan és mindenhol használtam irányjelzőt, ahol kellett.

Kicsit úgy hangzik ez, mintha hangok beszélnének hozzám, de azért nem erről van szó. :-) Visszakanyarodva az olvasáshoz: ezt a dolgot akkor figyeltem meg legjobban, amikor vizsgára készültem és egy-egy tananyag végén önellenőrzésképpen dolgozatokat írtam itthon, csak úgy a saját szórakoztatásomra. Egyszer csak arra lettem figyelmes, mintha valaki mondta volna, hogy mit kell a papírra írnom. A megtanult dolgok úgy jöttek elő mintha rögzítettem volna őket és akkor éppen lejátszanám. De olvasás közben is előfordul, hogy hallom, amit olvasok. Te most hogy olvasol? Hallod a szavakat belül, vagy csak hang nélkül peregnek a szemed előtt, és felfogod az értelmüket? Nehéz a kérdésre válaszolni, mert most már figyeled magad, és nem tudod megmondani, hogy eddig hogyan olvastál. Nem füllel halljuk ezt, természetesen, hanem ott belül, véleményem szerint akkor, amikor a szó jelentése tudatosul bennünk.

Olyan nehéz ezeket a dolgokat megmagyarázni vagy leírni. Én tegnap este, amikor a könyvet olvastam, hallottam a szavakat, főleg az izgalmasabb részeknél, de ez persze lehet, hogy csak az író tehetsége miatt eshetett meg. Most, amikor ezt a bejegyzést visszaolvasom, semmit nem hallok. Valószínűleg azért, mert tudom, hogy mit fogok olvasni, és ezért is lehet, hogy olyan sok hiba maradna egy-egy bejegyzésben, ha azokat az én életem párja ki nem gyomlálná, szorgos hangyamunkával.

Te hallod a szavakat olvasás közben, életem párja?

Szombati huligánok

Az úgy volt, hogy szombaton egész délelőtt és délután esett az eső, mondhatni szakadatlanul. Néha elcsendesült kicsit, hogy azt a látszatot keltse, miszerint hamarosan eláll és van esély arra, hogy eljutunk az esti, szabadtéri koncertre, ami a XII. Karcagi birkafőző fesztivál keretein belül került megrendezésre, de mire belelovalltuk magunkat, újra esni kezdett. Mit volt mit tenni, lemondtunk a szórakozásról és már-már el is temettük a féktelen tombolás iránti vágyunkat, amikor egyszer csak elállt az eső és újra esélyesnek látszott a koncert.

Gyorsan összekaptuk magunkat és fél órával a kezdés előtt érkeztünk meg a Hooligans-koncert esőáztatta, tócsás helyszínére. Tudni kell, hogy nem ismerem olyan nagyon sem a zenekart, sem a zenéjüket. Talán a pár, mindenhol eljátszott és bejáratott nótát tudom kívülről, de izgatottan vártam, hogy mit tudnak produkálni ezen az estén. Legnagyobb meglepetésemre időben kezdtek, talán egy-két perc csúszás volt csak. Az izgalmas felvezető után pedig jött a buli, ami egész jól indult és szerintem tartalmas is volt, bár az, hogy a frontember állandóan Karcag hangját akarta hallani, és tapsoltatta a közönséget, elég bugyutának tűnt. Ráadásul a közönség sem volt nagyon vevő rá már a harmadik körben. Én annak ellenére is jól szórakoztam, hogy időközben eleredt az eső, és így esőáztatta szemüvegen keresztül a fények is sokkal érdekesebbnek tűntek a színpadon. Csápoltam, hééé-óóóztam, és énekeltem velük, amit tudtam, szóval jól szórakoztam.

Az eredetileg két órásra hirdetett koncert valóban két óra után ért véget, nem volt rövidebb. Persze ebbe az időbe bele volt kalkulálva a kötelező visszahívás és még pár aduásszal (Királylány, Hotel Mámor) azok igényeit is kielégítették a műsor végén, akik mellettünk állandóan és megállás nélkül azt visították, hogy "hotelmámooor". (Én egyébként nem ismertem ezt a számot és azt hittem, hogy valami hotelekkel kapcsolatos ügyletekbe bonyolódott az énekes, azért kiabálják neki, hogy "hotelbáró", de utána kiderült, hogy ez valójában Hotel Mámor, egy számuk címe. Kiöregszem lassan.) Mire a műsor véget ért (amiben egyébként egy-két Queen-szám is helyet kapott), meg is száradtunk.

Mindent összevetve azt hiszem, hogy nem döntött rosszul, aki szombat este ellátogatott erre a koncertre. Én jól éreztem magam, és csakúgy, mint előtte, utána is a "Legyen valami pezsgés, legyen valami zsongás" járt a fejemben még jó ideig. :-)

Videokártya-csere

Mesterképzésem második félévében az Oktatástechnológia és multimédia tárgy igencsak kedves volt számomra: megtanultam CorelDraw-ban rajzolni alapszinten, ennek demonstrálását itt a blog hasábjain már láthattátok. A mai alkalommal egy olyan vizsgafeladatot mutatok be nektek, aminek témája a szakterülethez kapcsolódó, önállóan elkészített oktatófilm készítése és szerkesztése volt. A mű ebben a kategóriában ért el kimagasló eredményeket. (Kicsit próbáltam alapul venni a Discovery Channel "Hogyan készült?" című műsorát.)

WDSEML fájlok

A Windows 7 beépített lehetőségei közé tartozik, hogy közvetlenül a Start menüből keresőkifejezéseket adhatunk meg. A Windows a fájlok állandó indexelésének köszönhetően képes megtalálni azokat az állományokat, amelyeknek a neve vagy tartalmának egy része egyezik a keresőkifejezéssel. A Thunderbird 3 telepítésekor a szoftver megkérdezte, hogy akarom-e engedélyezni azt, hogy a Windows Search (mert így hívják a szolgáltatást) tudjon keresni a levelek között. Milyen jó, gondoltam magamban, szuper opció ez, miért ne engedélyezném? Akkor még nem tudtam, hogy ennek milyen ára van.

Tegnap biztonsági mentést csináltam mindenről, ami nekem fontos, és meglepetten tapasztaltam, hogy a Dokumentumok mappában több mint 36 ezer fájl van. Erre kissé felvontam a szemöldököm és hozzáfogtam keresni, hogy melyik mappa tartalmazza a legtöbb elemet. Kiderült, hogy a levelek tárolására szolgáló mappa a ludas, az ugyanis több, mint 18 ezer fájlt tartalmaz. Létezhetetlen, gondoltam magam, hiszen a leveleim biztosan nem tárolódnak ennyi fájlban. Kis nyomozással kiderült, hogy WDSEML kiterjesztésű fájloktól hemzseg a mappa. Rövid utánajárással az is összejött, hogy ezeket a levelező a Windows Search-höz használja, ezzel könnyíti meg a Start menüben való keresést.

Úgy gondoltam, hogy mivel a levelezőben tökéletesen lehet keresni a levelek között, a továbbiakban a szolgáltatás ilyetén módon való kivitelezését elfogadhatatlannak tartom.

Ha a hangyamódon elszaporodott fájlokat el akarod tüntetni, az alábbi két lépést kell végigjárnod:

1. A Thunderbirdben válaszd ki az Eszközök/Beállítások menüpontot, majd a Haladó lehetőségek közül az Általános fület! Vedd ki a pipát az A Windows Search kereshet az üzenetek között lehetőség elől.


2. A Thunderbird nem törli a már létrehozott fájlokat, ezért azokat kézzel kell kigyomlálni a rendszerből. Legegyszerűbb a Windows 7 beépített keresőjét használni (Windows gomb+F), a keresőkifejezéshez beírni a következőt

*.wdseml

ezt követően a megjelenő találatok mindegyikét kijelölni (Ctrl-A), és nem a Lomtárba törölni, hanem véglegesen (Shift-Delete).

Kész.

Vonalkázásról, röviden

A bizonyítványok és törzslapok vonalkázása szerintem a legunalmasabb dolog, amit ember csinálhat. Úgy unalmas, hogy közben koncentrálni is rá. Mivel egy érettségi bizonyítvány vagy egy törzslap nem kevésbe kerül, a jó vonalkázáshoz teljes szellemi erőnlét és megfelelő eszköz-apparátus kívánatos, hogy az ember ne rontson el semmit és még csak véletlenül se szüntessen meg egy olyan mezőt az Okiratban, ami a későbbiekben jól jöhet.

A vonalkázónál a mentális egészség az első alapfeltétel, hiszen el kell kerülnünk a megőrülést akkor, amikor már huszonhetedjére vonalazunk egy ugyanolyan felépítésű bizonyítványt, és mégis elkúrjuk azt. Másrészről a jó szellemi kondíció azért is szükséges, hogy kezünket kordában tudjuk tartani, az ugyanis képes a koncentrációtól teljesen mást csinálni, mint amit kellene neki, így lefittyenő vonalakat kapunk eredményül, ami a legfinomabban szólva is trágyamód néz ki egy egyébként szépen kiállított bizonyítványban.

1. ábra: lefittyenő vonal, a ganéj munka netovábbja

A szellemi kondíció mellett az eszközpark is alapvetően meghatározza a vonalkázás minőségét. Elsősorban minden egyes vonalkázó-projektet új vonalzóval kell indítani, aminek éle még nem kopott el a több éves használattól, így tökéletesen egyenes, szép vonalat képes húzni. Szükséges még egy jó minőségű golyóstoll, ami lehetőleg 0.5 mm vékony vonalat rajzol, és általában egy adag bizonyítvány bevonalkázása után el is lehet dobni, mivel a golyó annyira elkoszolódik a vízjeles-dombornyomott papírtól, hogy írni sem lehet vele többet. A kommersz reklámtollak alkalmatlanok a vonalkázás míves műveletének kivitelezéséhez, hiszen ott a tinta a golyó fölött hatalmas, szörcsögő göbként gyűlik össze, és egy óvatlan mozdulattal összefesthetjük egész addigi munkánkat, ami bizony pszichésen megzavarhat bennünket, mert az érettségi csendes légkörébe tolt felcsattanó, a feszültség levezetését célzó magyaros káromkodás erősen nem javallt. A felgyülemlő tinta ellen védekezhetünk a tinta lehúzására alkalmas papirossal (papírzsebkendő kizárt), illetve azzal is, ha a golyóstollat közel függőlegesen tartjuk, miközben a lineát rajzoljuk. Ez utóbbi módszer azonban amellett, hogy rendkívül szép végeredményt kapunk, radikálisan igénybe veszi az eszközt, tehát alkalmazása után szépen halkan csukhatjuk rá a kukatetőt még az eredetileg jó minőségben legyártott golyóstollunkra is.

Ha a fent említett feltételek birtokában vagyunk már csak annyi a dolgunk, hogy időt nem kímélve folyamatosan és megállás nélkül vonalazzunk bizonyítványt, törzslapot, ellenőrző könyvet, és kíméletlenül irtsuk a használaton kívüli rovatokat, mintha muszáj lenne.

Kevésbé friss gondolatok a szaktanteremből

Ma délelőtt elromlott a kávégép. Talán mondanom sem kell, hogy ez egy tíz órán keresztül tartó érettségi vizsgán micsoda riadalmat tud okozni. Hathatós közreműködésemnek köszönhetően a délután folyamán új kávégép lett üzembe állítva, amit az ebéd elfogyasztása közben gyakorlatilag boldog-boldogtalan nyomkodott. Darált és főzött a gép, mint az állat, szerintem egy óra alatt ezt is elrontjuk ebben a tempóban, de egyelőre még jól bírja a kiképzést.

A mai délelőtt viszonylag feszültségmentesen eltelt. Jelen sorok írásakor éppen a délutáni diákturnus várakozik odakint gyomorideggel és körömrágással körítve, saját lében fürödve. Az idő azonban olyan ütemben szalad, hogy már bent is ülnek és az angol feleletek le is mentek. Még emlékszem arra az időre, amikor én érettségiztem: emlékeimben valahogy teljesen máshogy él az egész. Persze akkor teljesen más volt a szerepem, mint most, mégis, valahogy jobbnak gondolom az akkori feleleteket, többet beszéltek a diákok mint a tanárok és valahogy küzdöttünk azért, hogy jó eredményeket érjünk el. Én ezt most olyan kevés embernél látom. Akinél viszont látom, annál jó érzéssel tölt el.

Egyre melegebb van a teremben, kicsit úgy érzem néha, hogy lefordulok. Lehet, hogy nem ártott volna, ha reggel óta valamikor ablakot nyitottunk volna, de itt a főút mellett nem lehet egymás szavát hallani, ha ablakot nyitunk. Csukott ablak mellett se nagyon. Így próbálunk túlélni, lavírozni a sodrásban. A feleltető tanárok rendkívül nyugodtak. A diákok már kevésbé. De ahogy telik az idő és haladnak a feleletekkel, egyre inkább otthon érzik magukat.

Ez az állapot véglegesnek tűnik. Bár most volt egy jó beszólás:

– Mit jelent a DPI?
– Dot per inch.
– És ez mit jelent?
– Hát hogy inchenként mennyi a dot. :-)

Tudósításunkat olvashatták az érettségiről.

Friss gondolatok a szaktanteremből

Négy napon keresztül érettségiztetünk az osztályomban. Ez már magában nagy érvágás, annyit mondhatok. Hosszú idő a négy nap...

Én ugyan még mindig nem érettem meg arra, hogy rendes és kimunkált vizsgáztatói tevékenységet folytassak le, de talán majd egy-két év múlva, amikor a Zegyetemen végzek, erre is alkalmas leszek. Addig azonban nem tudok kérdezni (mondhatni a funkció ki van kapcsolva bennem) és csak mint jegyző múlathatom az időmet az intézmény ódon falai között. Izgalmas ez is, egyébként, tesznek róla a srácok. Írogatom a bizonyítványokat a magam csendességében. Jegyzőkönyveket szerkesztgetek. Ilyesmi. Ezzel balzsamozom néha felsajgó lelkemet. A blog hasábjain minden év hasonló időszakában sorra megosztottam az érdeklődőkkel, hogy mi is történik egy-egy ilyen jegyzőség alatt, idén sem lesz ez másképp.

A mai nap, például, melodráma. Egyrészt az időjárás, másrészt pedig az elhangzó feleletek színvonala csal rút bánatot fiatal szívem rejtett zugaiba, de az, hogy a kétszintű érettségi rögzítésére szolgáló internetes rendszer egy-egy válaszára annyit kell várni, mint a Jászkun Volán Szolnok–Tiszasüly viszonylatán közlekedő menetrendszerű járatára Hunyadfalva-Nagykörűi érintéssel, végképp lelomboz egy ilyen lassú délutánon. Egyedül a petrezselymes krumpli, mint beígért vacsora enyhít valamit ezen a szenvedésen, melyet itt bizony keményen át kell hogy éljek.

Mert bizony mondom néktek, megérdemlem a vacsorát. Tegnap például olyan hasznot hajtottam, hogy netovább. Arról már több ízben meséltem, mennyire szeretek társas házban lakni, egyszer egy verset is írtam lakótársaimhoz. Hasonlóan érdeklődnek a mostaniak is az udvar végén elszabaduló – bátran mondhatom – vadon burjánzó erdőség kiirtása felől is. Mivel gyakorlatilag nagyobb dudvák voltak már ott, mint én, ezért baltát ragadtam, és nem ritkán obszcén csatakiáltásokat bevetve tettem járhatóvá udvarunk hátsó részét. Itt teszem hozzá, hogy a fás szárú dudvák és serdülő akácfák kesztyűt átszúró tüskéi igencsak próbára tették harcedzettnek durva túlzással sem mondható testemet, valamint türelmet néha keresve sem találó lelkemet. A végén már csak, mintegy mentálisan lepusztulva, össze-vissza hadakoztam a folyondárral és indákkal. Jól nézhettem ki, ahogy baltával kapálom a semmit. :-)

De az eredmény magáért beszél:

Előtte: dzsungel

Utána: hátsó csalitos :)

Szóval gyász a helyzet, pajtások. Holnap majd valószínűleg többet kacagunk.

Közlekedésszervezés városunk utcáin

Boldogság négy keréken

S mily boldog lehet, kinek gépjármű vala tulajdonában, s azzal jár-kel vala országúton föl s alá! S biza az idő vaskerekének forgássában kopóalkatrészek elromlának, s megjavíttaték az drága költségen ama tekintélyes szakszervizben. Szeme ki nem süle, ki utángyártott alkatrészeket vagyonért ad vala az szegén embereknek birtokába, melybe az szegén emberek belerokkanának s életkedvük oly korán vész oda. Mert halljátok, barátim, fékbetét-garnitúra ötezer forintért adatott meg az magyar dolgozónak, s mivel az tárcsa is elkopott, ezért tizenkettőezer ropogós forintért hozaták azt meg hírös városunk autósboltjába. De terveztek vala két első kereket az gépjárműbe Krisztus után 1989-ben, s azóta is oly gyakran, melyből kifakad, hogy dupla féktárcsa igényeltetett s hozattatott, persze dupla költségen az gépjárműalkatrész-boltba, kétszer tizenkettőezer ropogós forintért. Fejem búnak eresztém, könnyeim kicsordúlának, midőn átnyújtám a bankót, melyet oly’ keserves oktató munkával kerestem meg én, s melyet oly mohón rabolt el vala tőlem a kufár, szemeit csillogtatván. Érte húsz kiló vashoz juték, melyet hamarjában beépítteték, s ezután magam is boldog valék, hiszen gépjármű lészen tulajdonomban, s azzal járhatok vala országúton föl s alá!

4 év, 988 bejegyzés

Igyekezetem ellenére sem lett meg a blog 4. születésnapjára az ezredik bejegyzés. Mert ma, hölgyeim és uraim, percre pontosan negyedik éve annak, hogy a Thozoo naplója blog útjára indult 2006. június 9-én. A dicső kezdést hullámvölgyek kísérték látogatottságban, manapság azonban tartjuk a napi 25-30 látogatót. Azt hiszem, nem is kívánhatnék ennél többet egy személyes bloggal.

Azt, hogy mennyi mindenről esett szó a blog hasábjain, el sem lehet mondani. A közel ezer bejegyzésben bőven esett szó rólam, az engem érdeklő dolgokról. Időközben megszületett Gizel nénéd, képbe került a mackó és számos termékbemutatót is olvashatott az érdeklődő olvasó, amelyek során a számítógépes játékoktól kezdve a társasjátékokon át a gumicukrokig tártuk fel a minket körbevevő világ érdekes képződményeit. Az üres hassal netezőket a gasztronómiai témájú bejegyzésekkel próbáltuk meg arra bírni, hogy keljenek fel a gép elől, és készítsenek maguknak valami finomságot. Egy éve elindultak egyetemi tanulmányaim, azóta kicsit megcsappantak a bejegyzések, de most már illő lesz rákapcsolnom, ugyanis az első évnek vége a suliban, nyáron pedig lesz időm többet írni.

Nem is fűzök túlzottan sok mindent ide: ünnepeljetek velünk! Szép napot kívánunk minden olvasónknak!

Megmondja a mackó 11.

Mulasztás-pótlás a vizsgaidőszak végén

No lám, ezt is megértem. Véget ért az első évem a tanárrá varázsoló egyetemi képzésemen, ráadásul mindeddig igen jó eredménnyel sikerült a vizsgákat letudni. Még pár eredményt várok, amik a beadott dolgozatokból fakadnak, de az összes eddig ismert jegyet összevetve az átlagom kereken 4,5, ami azt hiszem, hogy a munka melletti beleőrülős tanulásokat tekintve mindenképpen dicséretes. Örülök, hogy sikerült ilyen szinten megfelelnem. A jövő tanév izgalmas lesz a szigorlatokkal és egyéb finomságokkal. A rám váró tantárgyak neve már eleve rémisztő, de majd meglátjuk, hogy mit dob be a gép, eddig ugyanis mindegyik tantárgy neve rémisztő volt. Aztán csak átlendültem rajtuk.

Az elmúlt hetekben-hónapokban számos kérdőív került fel a blog oldalaira, azonban ezek eredményét nem közöltem még. Ezt most szeretném megtenni. Április 25-én arra voltam kíváncsi, hogy az olvasók honnan olvassák a Thozoo naplóját. Nos, a válaszok összegyűltek, ímhol:

Jól látható, hogy otthonról olvasnak minket a legtöbben, mobilról pedig a legkevesebben. (Pedig Opera Mini böngésző alól is jól néz ki az oldal, sőt a Sony Ericssonok NetFront böngészője is egész ügyesen megbirkózik vele.)

Aztán, március 31-én a thozoo.blogspot.com oldalra került fel a Gigasláger című dal, amit véleményezhettek a hallgatók. A kérdés az volt, hogy mennyire tetszik a zenemű. Az értékelést egy hatos skálán kellett megtenni. A következő eredmény született:

Arra emlékszem, hogy ez annak idején rendkívül nagy lendületet adott a zenék további írogatásához. A minap született meg a készülő album 12. zeneszáma, hamarosan készen lesz a teljes mű. Mire megérkezik a jó idő, az album is eljő.

Maradjatok velünk, gyertek holnap is, mert hosszú hallgatás után végre megmondja a mackó!

Felhőszakadás, jégeső és ingyen fürdő Kisújszálláson

Nos, kérem. Este negyed nyolckor armageddon-közeli állapot köszöntött ránk: hihetetlen sötétségbe borult minden, és a természet kitombolta magát esővel, villámokkal, dió nagyságú jéggolyókkal, hatalmas széllel és rettenetes hanggal. Stábunk - természetesen - mindig tart magánál egy kézi kamerát, így nem maradtunk le az eseményről. Félelem, sötétség és terror, íme:



Később a főszerkesztő is bejelentkezett a vihar sújtotta területről:



Egy pár kép is készült, többen reménykedtek, hogy benne lesznek a tévében, de sajnos én nem nekik dolgozom. :-)

• Képek az árvízről
  

Bodza üdítő házilag

Azt hiszem, nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor az emberre vizsgaidőszakban, a vizsgára tanulás aktív időszaka alatt mindenféle egyéb házi jellegű teendő rájön, és a tanulást ezen okok miatt sajnos félbe kell szakítania. Én úgy próbáltam elkerülni a didaktika, neveléstan és adatbázis-kezelés elméleti tárgyak okozta teljes sokkot, hogy bodza-üdítőt készítettem.

Itt szeretném leszögezni, hogy az ital – elkészülte után – azonnal fogyasztható. Nem kell főzni, dunsztolni, tartósítani, elrakni, konzerválni; semmi hasonló praktikára nincs szükség. Egész egyszerűen csak össze kell rakni az összetevőket.

Mi is kell öt liternyi finom, házilag készült bodza ízű üdítőitalhoz?

• 10-12 bodzavirág
• 5 liter víz
• fél kiló kristálycukor
• 2 citrom
• 2 citrompótló tabletta

Eszközök:

• két darab, 5 liternél nagyobb térfogatú lábas
• szűrőszita
• nagy finomságú szűrő vagy filter
• tölcsér a palackok megtöltéséhez
• fakanál :)

Először is keressünk egy bodzabokrot vagy bodzafát. Természetben járók előnyben vannak, hiszen széles e határban oly sok helyen virágzik most a bodza. Előnyt élveznek továbbá azok is, akiknek az udvarán, hej, bodzafa virágzik (mint ahogy nálunk). A rengeteg lehulló fehér virág, később pedig a sötétlila bogyók eddig mindig csak bosszúságot okoztak, ahogy papucstalpra ragadva a lakásba hordtuk őket, most valami hasznot is szerettünk volna húzni a növényből. Így nekiláttam, és 12, teljesen kinyílt virágot gyűjtöttem egy erre alkalmas edényzetbe, ollóval levágva a virágokat a virágernyők alatt.

A fa

Szedem, szedem...

A megfelelő edényzet

Az összegyűjtött virágokat óvatosan kell leráznunk, hogy az értékes, aromát adó virágpor ne hulljon le róluk, de ugyanakkor az aljas élősködők mégse szerepeljenek az üdítőben. Az ízhatáson ugyan vajmi keveset változtatnak, esztétikailag azonban kifogásolhatók. Ezt követően öntsünk 5 liter vizet egy nagyobb edényzetbe, majd a lerázott bodzát helyezzük bele, és úgy magyar módon, kézzel nyomkodjuk el benne, mintha csak ruhát mosnánk, és hagyjuk egy kicsit magához térni.

Pihen

Öntsük bele a kimért cukrot az italba, majd a 2 citromból másfelet szeleteljünk fel kb. 10 szeletre. A felszeletelt citromokat és a 2 citrompótló tablettát dobjuk a löttybe, a megmaradt fél citrom levét citromfacsaróval, vagy csak úgy magyar módon, összenyomkodva csavarjuk a lébe. Szép óvatosan kevergessük meg az egészet, hogy a cukor és a citrompótló feloldójon. Célszerű egy 5 liternél nagyobb lábasban végezni az egész műveletet, úgy nem kell arra ügyelni, hogy nehogy kifolyjon a termék leve (nekem figyelni kellett, mert én balga voltam).

A ráfacsarás szent folyamata

Amikor a cukor elolvadt, helyezzünk fedőt az itókára, és száraz, hűvös helyen tároljuk 1 egész napig. Célszerű akkor elkészíteni az italt, ha másnap (vagy aznap) ráérünk, mert a 24 órás érlelés alatt többször meg kell nyomkodni a citromokat egy fakanállal, vagy csak úgy magyarosan, kézzel ë. Minél több a citrom, annál jobban kijön a bodza aromája, de túl sokat mégsem célszerű alkalmazni, mert akkor csak egy egész napig érlelt limonádét kapunk. Érdemes kóstolgatni a levet, és utánaízesíteni, ha valamelyik összetevőből keveset éreznénk, de bodzavirágot ilyenkor már ne tegyünk bele, csak esetleg citromlevet, citrompótlót vagy cukrot.

A 24 óra leteltével többszörös szűrési folyamatnak kell alávetni az elkészült üdítőt. Először is szűrőszitán szűrjük át a kapott italt, majd a leszűrt levet újra, elmosott szitán keresztül az elmosott, eredeti edényzetbe vissza. Ezzel a művelettel az apróbb szennyeződések, szárak, héjak, virágszirmok nagy része eltávolítható.

Első szűrés

Ezt követően szedjük elő a legjobb szűrőnket, ami létezik: ez lehet egy filterpapír, teafőző többször használatos filtere, de lehet egy használaton kívüli kávéfőző-szűrő (én ez utóbbit alkalmaztam). Egy merőkanállal szűrjük át a levet újra, és tölcsér segítségével juttassuk bele az üdítőital tárolására szánt üvegekbe az italt. A szűrőt egy-egy liter üdítő átszűrése után (vagy ha szükséges, gyakrabban) tisztítsuk meg.

A mikroszűrés önfegyelmet kíván

Hűtve a legfinomabb, de átszűrés után rögtön fogyasztható, hűtőben kb. 2-3 napig eláll, utána üledékesedik, sötétebb barna színe lesz (ekkor is fogyasztható még), majd olyan 5 nap után megromlik, mivel tartósítószert nem tartalmaz. Eddig azonban nem szabad, hogy kitartson, hiszen nagyon finom, és a család apraja-nagyja bizonyára pillanatok alatt elfogyasztja.


Egészségünkre!

Gizel nénéd és a kincs

Elmondom nekëd most, hogy hát mé’ vagyok mëgint ágynak esve, ë.

Én mondom nekëd, hogy ennyi vizet legutóbb akkor láttam, amikor még csëpp jánykint az ájtatos iskolába jártam, ha nem melléje. De valahogy mëmmaradt bennem, hogy akkoriba annyit esëtt, hogy nem győztük hordani kifele a döngölt padló lapossába mëgátt pocsolyavizet az udvarra. Mëmmondom őszintén, kiborogattam én, rajtam oszt’ nem fogott ki, de hogy mi értelme vótt? Ugyanúgy befolyt a házba az ajtó alatt tátongó csótányjáraton, mondhatni izibe. Mëg nem gondoltam vóna, hogy még ëccër az életbe beköszönt ez. De oszt’ csak begyött.

Emlékszëk ebbű az időbű ëgy mocskos sihëdërre. Fattyú vót, de ha most zsíros traktorlánccal vernének agyon, akkor së tunnám mëmmondanyi, hogy hogy hítták. Srévizavé vótt a házuk tülünk. Az ollyanokat csinátt (de anyám szërint bolond vót a gyerëk is, meg az egész fëlmënője), hogy amikor mëgátt a víz a tehenszaros udvarjokon, akkor nem átallott lënge magyarba kimënni az udvarba mán hajnalba’, oszt’ visongatva, kurjongatva ugráni bele a fekálijás vízbe, a fene a gusztusát. Csuppa-atta haburc lett a gyerëk mindég, mire kigyött az annya-apja. Azok mëg oszt’ ott ordítottak neki, hogy bizony ezt fejezze be mënten. Ollyan hanggal vóttak mindég, mint a tridenti zsinat, mán a kakas is arra kelt fel ahogy ezek kurjongattak ottan. De hogy hítták mán… hát eszëmbe nem jut a neve, na. Mindëggy. Majd előgyön a kűsűbben.

Szóval hát ugyë itt vót ez a támítalan sok esső, Jézus Urunk akárhova tëgye mán ezt a sok vizet, ë. Mëgrëttentem rendëssen, mer’ az udvaromon a lapossába szintúgy megátt, mint lyánkoromba, oszt’ fítem, hogy majd gyön be a házba. A Fángli úgy néz ki, akár valami vizibornyú, rëttenetmódon mëgíjjettem tüle, ahogy valamelyik rëggel kigyöttem, oszt’ ott csöszmög az ámbitus ajján átázva. Mondtam is neki, Fángli, tekerdmëg, apád inkább a Holdat ugatta vóna ahelyëtt, hogy tégëd lëgyártott, te. De oszt’ rëttenetësen mëgsajnáttam, áttürűtem porronggyal, a fene ott ëgye mëg, az këll nekëm, hogy tüdővészt kapjon, oszt’ éccaka hörgesse magát az ablak alatt a bestye fattya.

De oszt azé’ mindég vótt segíccségem, na, mer’ vagy a Zelënákgyerëkët ëtte erre a fene, oszt’ valami risszrossz konzumé’ megcsinátta nekem, hogy pakkba tëtte az udvart. Átvezette a szomszéd kertyibe a vizet, mëg több efféle. Úgy is vótt, hogy a fijam gyött át rámnézni, hogy élëk-ë, halokë. Nem gyön mostanába, hogy a mënyem kárt tëtt magába, de láccik rajta, hogy mëg van törve. A onokámat valami bentlakásos iskollába gyugták, a szërëncsétlen, mongyuk amúgy ráfér ëggy kis nevellés. De amillyen rongy, még’ összetöri magát vagy űt törik össze, ha nem tudja tartani a kákabélű mënyemtű örökölt lepcsës pofáját, ë. Na, de heee, nem mondok mán rosszat, nëhogy rosszabbú lëgyën az is, mer’ majd az is én lelkëmën szárad, az Úrjézus në aggya. Amijóta esëtt az esső, ollyan depresszió gyött rá, hogy a fijam alig tutta megvégasztalni. Sajnálom a gyerëkët, dehát én montam neki, hogy nem kéne még mëhházasonnyi, fijam. Hallgatott rám? Deehogy hallgatott, mënt a saját okos feje után. Ollyan a, mint a Dezső vót, Isten nyugosztajja. Most oszt’ ott tart, hogy csak ëggyet hajt, mint Hóka, hogy jajjnekëm, anyuka, milësszvelünk? Tekerdmëg, fijam, gyön aminek gyönni këll, mégis mi a zízt mondhatnék én néki? Nékem is ezt monta anyám a halálos ágyán: Gizël, sorsod elű el nem bújhatol, ájjá ki mindég, becsűlettel. Kiálok azóta is. Mint mikor a járdámat fël akarták szënnyi a napszëmüvegësëk, az annyukba a babot.

Na oszt’ várjá mán, most gyön amit mondani akarok, nesijessé! Hogyjártam! Mënëk a csirkének anni ëggyik nap a háccsókertbe, bár inkább tartanék kacsát, az legalább ellavírozik a vízën, csëndësségbe, ezek meg kárának mindég. Ollyan hangot csináttak akkor is, mintha a sátán láncos kutyája hörgött vóna az ólba. Azúristenaz, mondom, beszökött valami férëg, oszt’ öli őket? Mindënesetre kërësztët vetëttem, soha nem lëhessën tunnyi. Látom ám, hogy veszekënnek valami kösöntyűn a csirkék. Mondom, mimána? Léccel rendët tëttem köztük gyorsan, oszt’ látom ám, hogy valami risszrossz fábul készűtt portíkájé marták ëgymást. Ë, mondom, mit mosott mán ide a víz? Akkor látom, hogy vajmiféle ládika e, de merejű sárral. Ollyasmi, mint anyámnak az ékszërësse vót, de csak a jeggyűrűjit tartotta benne, mer’ mássa së vótt. Mënten rájamëntem, szëdëm ki a sárbú. Súlya vótt, tán’ az is benne vótt, aki csinátta. Mondom most oszt mëggazdagszok, kincs van ebbe, soha többet lotóra nem kőtök, de oszt’ ahogy kinyitom, csak illyen iszapos főd vót abba. Annyira mëmmérgesëttem, hogy még csak ëgy vekni kënyérre való se vótt benne, hogy átalhajítottam a szomszédba.

Pár nappal utánna oszt’ mënëk az ábécébe, kënyéré, nyugdíjjamon mëgvënni. Hallom ám, hogy beszégetik az embërëk, csak úgy csëndësen, hogy az árëndáná aki lakik, az öreg Székhidi Béninek a jánya, bánatnak atta a fejit, mer’ bemënt a víz a házba, oszt’ kimosott néki mindënnyit, merejű. De legjobban azt a ládikát sajolja, amit még a dédapja adott neki, mer’ aranyberakás vótt abba, mëg tán nem tunnának annyi ékszert tënnyi bele, hogy többet érjen, mint az egész portíka. Nekëm së këllëtt több, gondolhatod: szëmvillanás alatt otthon vóttam, még az alsó szoknyám is lebëgëtt, úgy kotricoltam hazafele. Lestem átalfele a szomszédba, hogy mit látok? De bizony nem láttam én ott mán sëmmit, a ládának nyoma së vótt. Gyön a szomszéd, illedelmessen köszön, aszongya nëharaguggyon, mama (ezé’ mán el tudnám törni a lábát), hogylëhet, hogy magáná alig van víz, énnállam mëg csurig ál? Hát nem nagyon tuttam a diskurzusra koncëntráni, de fénoman a láda irányába terelgettem a dijalóg fonalját. De ahogy észrevëttem, nem tudott a ’ssëmmitsë! Biztos továbbvitte a víz a drága, míves portékát, mer’ ez még csak mëg së látta, milyen értéke van a vízbe!

Ebbe oszt’ belebetegëttem. Három napig csak Gektizálon éltem, az orvos mán lëmondott rullam, de oszt’ csak talpraáttam. Azóta oszt’ feszt hallgatom, mikor ölik ëgymást a csirkék, hátha hoz mëgint valamit a víz, de oszt’ sëëëmmi, lelkëm, sëmmi. Elúszott a gazdagságom, ú’lláccik, hogy szegínyen éltem, úgy is halok mëg.

Jó nézzétëk mëg, ha leltëk valamit, szomszédba mëg ëgyik së hajigájjon sëmmit, mer’ lëtöröm a dërëkát! Csókol bennetëket,

Gizël