Én ugyan még mindig nem érettem meg arra, hogy rendes és kimunkált vizsgáztatói tevékenységet folytassak le, de talán majd egy-két év múlva, amikor a Zegyetemen végzek, erre is alkalmas leszek. Addig azonban nem tudok kérdezni (mondhatni a funkció ki van kapcsolva bennem) és csak mint jegyző múlathatom az időmet az intézmény ódon falai között. Izgalmas ez is, egyébként, tesznek róla a srácok. Írogatom a bizonyítványokat a magam csendességében. Jegyzőkönyveket szerkesztgetek. Ilyesmi. Ezzel balzsamozom néha felsajgó lelkemet. A blog hasábjain minden év hasonló időszakában sorra megosztottam az érdeklődőkkel, hogy mi is történik egy-egy ilyen jegyzőség alatt, idén sem lesz ez másképp.
A mai nap, például, melodráma. Egyrészt az időjárás, másrészt pedig az elhangzó feleletek színvonala csal rút bánatot fiatal szívem rejtett zugaiba, de az, hogy a kétszintű érettségi rögzítésére szolgáló internetes rendszer egy-egy válaszára annyit kell várni, mint a Jászkun Volán Szolnok–Tiszasüly viszonylatán közlekedő menetrendszerű járatára Hunyadfalva-Nagykörűi érintéssel, végképp lelomboz egy ilyen lassú délutánon. Egyedül a petrezselymes krumpli, mint beígért vacsora enyhít valamit ezen a szenvedésen, melyet itt bizony keményen át kell hogy éljek.
Mert bizony mondom néktek, megérdemlem a vacsorát. Tegnap például olyan hasznot hajtottam, hogy netovább. Arról már több ízben meséltem, mennyire szeretek társas házban lakni, egyszer egy verset is írtam lakótársaimhoz. Hasonlóan érdeklődnek a mostaniak is az udvar végén elszabaduló – bátran mondhatom – vadon burjánzó erdőség kiirtása felől is. Mivel gyakorlatilag nagyobb dudvák voltak már ott, mint én, ezért baltát ragadtam, és nem ritkán obszcén csatakiáltásokat bevetve tettem járhatóvá udvarunk hátsó részét. Itt teszem hozzá, hogy a fás szárú dudvák és serdülő akácfák kesztyűt átszúró tüskéi igencsak próbára tették harcedzettnek durva túlzással sem mondható testemet, valamint türelmet néha keresve sem találó lelkemet. A végén már csak, mintegy mentálisan lepusztulva, össze-vissza hadakoztam a folyondárral és indákkal. Jól nézhettem ki, ahogy baltával kapálom a semmit. :-)
De az eredmény magáért beszél:
Előtte: dzsungel
Utána: hátsó csalitos :)Szóval gyász a helyzet, pajtások. Holnap majd valószínűleg többet kacagunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése