Oldalak

2010. július 5., hétfő

Kicsi a bors, de erős

Vásároltam egy pendrive-ot, ami alig nagyobb, mint egy mentolos cukorka. Viszont 8 gigabájtnyi adatot képes tárolni. Erre már nagy szükségem volt, hiszen az évek során felhalmozott, munkához kapcsolódó dolgaimat már nem tudtam a három éve vásárolt 4 GB-os eszközön tárolni. Azt hiszem ez így teljesen normális, hogy idővel egyre nagyobb kapacitású eszközöket vásárolunk. Csak azt nem tudom, hol lesz majd a végső határ.

Az első pendriveom 32 megabájt kapacitású eszköz volt. Emlékszem, 2002 környékén tettem rá szert. Ezt követően amikor tanárrá alakultam, vásároltam egy 512 MB-os eszközt potom 14 ezer forintért, 2004-ben. Később beláttam, hogy a helyzet tarthatatlan, mivel kezdtek nem elférni a mindennapos dolgok a kütyün, így 2007-ben 4 GB-os eszközt vettem magamnak, majd újabb három év múlva (most) pedig 8 GB-osat. Nagyobb kapacitásút is vehettem volna éppen, Ft/GB-ban jobban kijött volna, de egyelőre ez elegendő lesz, azt hiszem.

Ami miatt elkezdtem írni ezt a bejegyzést, az nem más, mint az áruházláncok saját márkás termékei. Sok ilyen terméket lehet látni mostanában, de az emberek szívesebben vesznek nagyobb neveket, drágábban. A most vásárolt pendrive-om nem egy neves termék, hanem egy Medion márkájú, alumíniumházas pici szerkezet.

De ki volna ez a Medion? Van egy nem túl informatív, magyar nyelvű weboldala, de inkább a német nyelvterületen kellene keresgélnünk, hogy több információt kapjunk, mivel ez egy német cég, ahogy azt a kapcsolódó Wikipedia-s szócikk is megerősíti. A cég több néven is tevékenykedik, nálunk itthon leginkább a Traveler és Tevion néven is futó cuccaikkal találkozhatunk még.

Végeztem egy gyors tesztet is az új jövevényen, NTFS fájlrendszerre formázva:

  • 1 db 1 GB-os fájl írása:
    134 másodperc (7,64 MB/másodperc)
  • Több (6546) fájlból álló 1 GB-os adatcsomag írása:
    623 másodperc (1,64 MB/másodperc)
  • 1 db 1 GB-os fájl olvasása:
    82 másodperc (12,48 MB/másodperc)
  • Több (6546) fájlból álló 1 GB-os adatcsomag olvasása:
    120 másodperc (8,53 MB/másodperc)
  • A felmásolt 6547 fájl törlése:
    202 másodperc
Ebből az jön ki, hogy

  • Átlagos írási sebesség: 4,64 MB/másodperc
  • Átlagos olvasási sebesség: 10,5 MB/másodperc
Ez átlagosnak mondható, elégedett lehetek vele. :-) A Medion jó cuccnak bizonyul. A 3 év garancia pedig elég meggyőző. Remélem, beválik majd.

Nincsenek megjegyzések: