Idestova mán nëgyedik éve mesélëm Nekëd, hogy mik történnek velem ë, azon csodákozok, hogy még elgyugod az orcád hozzám, oszt’ érdeklődöl. Mondok Nékëd most is ollyat, lelkëm, hogy mënten nyulat fogol, ahogy mëghallod.
Az egész onnat indútt, hogy tënnap igën kihajtottam magamot, mer’ a Fángli mëffogott valami fírget, oszt’ egész áló nap aztat szaggatta széjjelfele. Node kánikula van, ollyanyira kezdëtt mán pudvásonnyi, büdösönnyi, hogy mondom mos’mán csak elővëszëm a lécët. Na, el akarom vënni a Fángli elejbűl a fírget, nem engedi. Fél óráig hajkuráttam az udvarba, amikor osztan ollyan szögbe kerűtt, hogy igëncsak rá tudtam vágni a girincire, csëndbe maratt rögtön, elhajította a mocskot. Ki is vágtam a ganajra. Te én annyira elfárattam, hogy űztem az ebët a napon, hogy mondom nyútóckodok kicsit, amúgy is legnagyobb meleg van, locsolni së lëhet, sëmmitsë.
Elég a’hhozzá, hogy bëkucorodtam a pamlagra, mingyán ámodni is keztem. Onnat sorolom, ahunnat tudom. A fijam ótójába ültünk befele, mer’ valami rëttenet nagy vigasság vót az uccájukba, pegyig alig van ház is, mindëggy. Aztat nekëd mëmmondani nem tudom, hogy mi vót ott, annyi viszont szentigaz, hogy a fijamnak valami nagy ótója vót, hatalmas. Fétem beleűnyi. Puszli vót rajtam, mer’ ahogy beűtünk mëg mán tél lëtt. Fázott a bűröm igëncsak. Na, indíjja a fijam az ótót, mondom ahogy szoktam: Jézus segíjj, toljad te jány! Mëgindútunk srévizavé az uccán, lëëë-fëël, mint a bolond, úgy vezette a fijam az ótót, mondom neki cëcok lëssz, hanem vigyázol, te nagy bolond. De mán akkor bizony maga a sátán űtt a volánná, retkës sárga fogaji vóttak neki, úgy vicsorgot rám. Én ëggyet gondoltam, oszt kiugrottam az ótóbul.
Egészen az oskolláig gurúttam, be a Somlai Ödön számtantanár órájára. Somlai nagy embër vótt, minden óráját úgy fejezte be, hogy „ajjadzót, ganajat embërëk” – eztet monta. Ezzel utalt vóna arra a maga móggyán, hogy szëggyük fël a szëmetët magunk körű. Na, ëccër szólít éngem, akkor mán bizony tuttam, hogy nékëm itten felelnëm këll számtanbú. Fëltëtt ëggy kérdést, hogy tunnám-ë rá mëmmondani a választ, én, a Gizël? Mondom néki, nëharaguggyon mëg tanárúr, nem tudom rája a választ. Nem tudod? – kérdëzi tüllem fënnhangon, cvikkërjit fëlráncsa a szemire. Oszt’ az összes a padba’ ottan nevet rajtam, rëttenet elszégyëlltem magam. Zsoldos Pirók annyira vonyított röhögtibe, hogy kiesëtt a szájábú a Szimfónia, de Somlai rá nem szótt vóna, hogy në cigarëttázz’ – én eltörtem vón’ a kezit. Mëg is nyilott a főd alattam, hirtelennyibe zuhannyi keztem lëfele valami hatalmas ásott gödörbe.
De mán hogy hogy mëg mint kerűtem a sekrestyéshë, nem tudom. Azt tudom, hogy hatalmas asztal vót, merejű mindën zsannamanna rajta, oszt’ mán ëttem is ott valakikkel, én nem tudom. Azt tudom, hogy vót tőtött jércemelly, azt nagyon ëttem, mëg valami sütemény vót, ami legjobban arra hasonlított, amit ëccër a mënyem sütött (ez azelőtt vótt, hogy mëgkóstolta vóna a mosószódát a bestye, mer’ azóta nem süt). Ahogy ottan táplákozok, mongyák befele nagy ëlánnal, hogy tisztëlt publikkum, ígymëgúgy, akkor mán cirkuszba vóttam, oszt’ látom, hogy gyön bëfele a manézsba a Dezső. Ë, mondok, hát mi lëssz itt? Amárú mëg az árnyékos részbe, ami ollyan vót, akkar az ámbitus ajja nállam, ottan vótt a Lukács. Lëfőttem hirtelennyibe, akkar a fekete, ezëk mëg dobáták magokrúl lëfele a lajbit, csak a fecske alsó maratt rajtok. Ordítottak mán ott mellettem. Ëggyik ódalon ült mellettem a Tërka, fëlravatalozva, heee, másik ódalamon mëg az onokám vótt, de nem ösmert mëg. Nyakon is vágtam. Akkor mán mëgösmert.
Na, ëccër csak oszt csënd lëtt, akkar a kriptába. Ezëk ott a fürészporba taktikailag mëgközelítették ëgymást. Lestem, mi lëszëssz. Kerűgették ëgymást, morogtak, akkar a kutyák. Ëccër csak ölre mëntek. Böstörögtek këgyetlenűl, míg az orrok vére is elerett. Lukács maj’nem kéccër akkora vótt, mint az uram, de oszt’ az uram mëllátott engëmet az első sorba, a nézőserëgbe, oszt’ mënten mëgtáltosodott! Úgy hagyta helybe a Lukácsot, hogy fëlhördűtt a tömeg. Rëttenetes ordítás lëtt. Hallottam, hogy a Dezső mondani akar nekëm valamit a fűríszgípjivel kapcsolatba. Nem értëttem, mondom neki, hangosabban mongyad, Dezső, fél fülemre süket vagyok, mintha nem tunnád. Ordít torkaszakattábú valamit, de nem értëttem mëg, elsodorta a tömeg, oszt’ ëccër csak mindënki eltűnt, én mëg a Zelenákék udvarjába vóttam. Látom, hogy gyönnek-mënnek ottan, hát mondom a Zelenákgyerëknek, hee, hogy kerűlök én ide? De mint aki süket, mint aki vak. Mëg nem látott, mëg nem hallott. Ollyan feje vót, mint a valóságba, az a bestyiállis, hogy rájanézel, oszt’ mingyán kinézed belüle, hogy ëggy bödöny zsíré eladná az annyát is, ha aszondanák. Azt láttam, hogy tajicskába tolnak valamiket lëfele a pincébe. Aszittem betonoznak, mer’ a kuslim nékűl igëncsak gyéren látok még ámomba is, de oszt he, kíváncsi vóttam, mëgnéztem közelrűl. Uram në hagyj el, hát ëggy csomó Tërka-féle Fánglikutyát hortak lëfele a pincébe. Ollyan kutyaszag vótt, hogy bëtömődött tüle az orrom. Rëttenet, he! Maj’ mëgpusztútam, annyira bántotta az orromat a Fángliszag.
Ekkor oszt fëlriattam. Ami ezután gyött, kicsit elmosódik, mer’ a vércukrom nem vótt a mëgfelëlő szinten. Azt látom ugyanis, hogy a Fángli hátsó két lába áll kifele a komrábú, oszt’ ű maga mëg igëncsak këllemesen falatozik. Hát nem kinyítt a hátsó ajtó, bëgyött a jószág, amég humtam, oszt’ mind kiëtte a fërdinándot a helyirű? Hogyazanyádszencségit, mondom, rögvest hozzája vágtam ëggy vázát, de féremënt. A Fángli idegre vëtte a dógot, oszt’ úgy takarodott kifele, mëg úgy elbújt, hogy két napig hírit së hallottam a rihës dögnek. Ënni së gyött elé, mongyuk ezën nem csodákozok a kilo fërdinánd után. Rëttenet mëgmérgesëttem, maj’nem mëgëtte az összes tésztát a dög, letközelebb benne hagyom a lerbe.
Eztet ámottam össze, gyerëkëm. Én nem tudom, de mondom majd a doktornak, hogy énnekëm írja vissza a Gektizált, mer’ attú legalább normálisakat ámottam. Ettű az újtú (nevit së tudom) mëg tejjesen féremënëk mán.
Në lëgyetëk ébren hajnalig, aluggyatok el időbe, pihennyetëk sokat a nyáro’! Csókol bennetëket,
Gizël
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése