Nem is olyan régen írtam én arról, hogy 600 kilométert tepertünk le majdhogynem egyhuzamban. Ezt újra megtettük, de azért történtek érdekes események. Kezdem ott, hogy ködölős-esős idő volt, miközben Debrecenbe utaztunk. Eleinte párásodott minden az autóban, ahogy négyen üldögéltünk benne és leheltünk. Persze a korrekt szellőzőrendszernek köszönhetően ezt hamar felszámoltuk. Időközben szétrepedt a kocsi kipufogócsöve, így olyan hangja volt a verdának, mintha egy motorostalálkozóra mennénk holmi chopperekkel, tőgázon húzatva neki. Nem volt ebből sem probléma, a jármű haladt előre.
Püspökladány és Debrecen között épül az út (hozzá kell tenni, hogy ráfért már) és egy 20 kilométeres szakaszon végig 60-as tábla van. Ezt a szakasz egy részén semmi nem indokolja, mert az út gyakorlatilag készen van, így az ember egy új útszakaszon, ahol lehetne bőgetni a motort, csak vánszorog. Én egy szabályszerető, rendes honpolgár vagyok és betartom a sebességkorlátozásokat, így képes voltam oda-vissza hatvannal menni ezen a szakaszon. Meglepő vagy sem, egy magyar rendszámú Mercedes kamionon kívül senki nem volt hajlandó a korlátozást és a vele párhuzamban futó "Előzni tilos"-t betartani. Kellemes úgy autókázni és figyelni a tájat, hogy közben az ember a hátában érzi a mögötte közlekedők által belekívánt konyhakést, egyenként. Dícséretes és a magyar közlekedési morál javulásának nevezhető, hogy a minket megelőző három-négyszáz jármű közül csak egy kamionnak esett annyira rosszul ez a hatvanas tempó, hogy miközben három perc alatt megelőzött 63 km/órával bennünket, hangosakat kürtölt és próbálta megölni maroknyi csapatunkat, leszorítás által.
Veterán autóval közlekedni azért is élmény, mert soha nem tudhatja az ember, hogy mi történik az úton. Nem kiabálnám el, de az autónk műszaki állapota kiváló, most már a kipufogó is rendesen üzemel, mert édesapám megjavította azt, szóval emiatt nem aggódtam. Ahogy a Magyar Ugarra épített különböző minőségű utakon lavírozunk, egyszer csak mögénk kerül egy ugyanolyan autó, mint a mi családi gépkocsink. Éppen csak színben nem egyezett: nem volt olyan szép tengerkék, csupán stílustalan szürke. Látom a tükörben, hogy apu, aki a járművet vezeti, mutogat és magyaráz, a család meg néz előre, hogy miről is van szó. Aztán apu egyszer csak odalép a gépnek, beelőz, beáll elénk, és az irányjelzőn mindenféle üdvözlést eljátszva villog nekünk, amit én viszonoztam is. Ez rendkívül felvillanyozó, hogy az ember találkozik egy pontosan olyan veteránautóval, mint az övé. Még soha nem sikerült pontosan ugyanolyan autót látni az úton.
Az utak minőségéről, röviden: a múltkor ígértem képet, hát most nem átallottam megállni az egyik legszebb gödörnél, ami előtt egy 30-as tábla figyelmeztet csak a veszélyre. Íme:
Sajnálatos, hogy tele van vízzel, nem álltam neki kimerni, de ebbe belerepülni 90-nel garantált törés-szakadás. (Ezért is érdemes a sebességkorlátozásokat betartani... A lik egyébként térképileg itt helyezkedik el.) Ennél még izgalmasabb a Tarnaszentmiklósi út, ami annyira ratyi, hogy az út toldozott-foldozott volta még a Google maps műholdképén is látszik. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése