Hatszáz kilométer balladája

Tegnap és tegnapelőtt 600 kilométert vezettem összesen. Nem sok ez, viszont egy hónapban szoktunk ennyit autókázni, körülbelül. Hacsak nem egy picit többet. Történt ugyanis, hogy nagymamám, aki az egri kórházban lencseimplantációs műtéten esett keresztül, nem tapasztalta, hogy javulna a szeme, sőt! Kiderült, hogy némi folyadék került a beültetett lencse alá. Hova küldjük? – tanakodhattak sokáig, majd kigondolták, hogy a 77 éves asszony bizony utazzon el Debrecenbe, az úgyis csak valamivel kevesebb, mint 200 kilométerre van a lakhelyétől. Segítséget kért tőlünk, mi pedig segítettünk.

A menetrend a következő volt:

• elutaztunk nagymamámhoz, kocsival,
• elmentünk vele Debrecenbe,
• vártunk vagy három órát a váróban,
• tizenöt perc alatt megvizsgálták, kapott egy időpontot jövő hétfőre,
• hazavittük nagymamámat,
• hazajöttünk mi magunk is.

Na, ez az út volt 600 kilométer – legalábbis a kilométeróra ennyit mutatott, amikor este kilenckor begördültünk akkor már igencsak szomjas autónkkal a benzinkútra.

Hozzá kell tenni, hogy ez az út sokkal rövidebb is lehetett volna, ha az utak állapota olyan lenne, hogy autóval egyáltalán közlekedni lehetne rajta. A 600 kilométeres út 450 kilométerre lenne redukálható, ebben az esetben viszont nem biztos, hogy egy nap alatt sikerülne teljesíteni a távot, ugyanis az útnak lennének olyan szakaszai, amik (és itt már sajnálom, hogy nem szálltam ki a kocsiból, és nem készítettem fényképet) egészen egyszerűen járhatatlanok. (Pl. Tarnaszentmiklós és környéke - több a lyuk, mint amennyi az útból megmaradt. Azt hiszem, ha legközelebb arra járok, mindenképpen próbálom lefotózni az utat... bár nem gondolnám, hogy egyhamar arra fogok menni megint.)

A 4-es számú főútról az M35-ösre, onnan pedig a 33-as útra térve haladtunk a DEOEC szemklinikáig. Íme egy kis úti videó nagybátyám jóvoltából, aki szintén velünk utazott: