Én és a gép

Abban az időben, amikor a búcsúkban még felettébb nagy élvezetet nyújtott két környi sergőzés, ámulatba ejtettek azok az emberek, akik begépelték, hogy DIR és millió meg egy sornyi választ kaptak eredményül a számítógéptől. Azt hiszem, a DIR legalább annyira nagy hatással volt rám fiatal életem során, mint amikor valahonnan előtúrtam, hogy a képernyőt a CLS paranccsal lehet letörölni BASIC-ben. Számos ügyes rutinom volt már, amivel a képernyőt törölhettem (gyakorlatilag majdnem megírtam a teljes CLS parancsot), csak a kurzort nem tudtam a bal felső sarokba pakolni. Így azonban már sikerült. Megsárgult emlékek ezek, mégis jó felidézni, hogy mennyire semmit nem tudtam még akkor az eszközről.

A számítógép belsejének látványa, például, legelőször teljesen sokkolt engem. Tizenegy éves lehettem. Nem tudom, hogy gyermeki fejjel hogyan képzeltem el a működését, de amikor egy joystick-illesztőkártya (mert ilyen is volt) kedvéért ki lett nyitva a gép teteje, meglepett a dobozon belüli rengeteg üres hely. Pedig ez egy 8086/88-as PC volt (XT) és én azt képzeltem, hogy tömve van mindenféle kábelekkel és áramkörökkel az egész masina. (A gép súlya legalábbis ezt indokolta.) Ezt a kártya-beillesztést szakember végezte. Később, amikor hirtelen egyedül lettem itthon, magam is szétszedtem egyszer a masinát. Csak álltam ott és bámultam a számomra akkor még felfoghatatlan tökéletes precizitást és valahogy éreztem, hogy ez a pillanat, ott és akkor, meghatározza az egész további életemet. Ennek ellenére gyorsan visszatettem a burkolatot a gépre, hogy ne kapjak a fejemre, ha lebukok.

Volt egy tanárom, aki azzal tesztelgetett engem, hogy mindenféle hülye programokat írattatott meg velem. Nem volt informatika-szakos, gyakorlatilag hobbi-szinten űzhette a témakört, én már akkor túlléptem rajta. Az általam írott forráskódokat, amelyek négyzetet számoltak és számológépet szimuláltak, mindig gondosan eltette. Mint ahogy azt a papírt is, amelyen éppen orosz órán szerzett friss tudásomnak köszönhetően cirill betűkkel írtam le, hogy mennyire rohadtul utálok a napköziben ülni, amikor már semmi dolgom. Valami ilyesmit kreáltam vagy három oldalon keresztül, hogy уном магам минт а сарт, шоха нэм лэс негъ ора. Na, ez aztán nem tetszett. A legrosszabb talán az volt, amikor meg kellett magyaráznom, hogy mindezt miért cirill betűkkel írtam le. Sajnos, fogalmam sem volt.

Egyszer gyerekként nekem is megadatott hogy olyan számítógépet vehettem, amilyet én akartam. Kaptam szüleimtől egy árlistát és azt mondták: olyan számítógépet pukkantsak össze, amilyet csak szeretnék. Én meg akkor még rendkívül kretén voltam ezekhez a dolgokhoz, és mivel nem mertem nagyot álmodni, mert azt hittem limitál az ár, ezért nem DX2-es, hanem csak ál-486-os DLC processzort választottam, aminek meg is lett az eredménye: két évig folyamatosan szoptam az instabil architektúra összes gyermekbetegségétől szenvedve. Később, amikor a processzorból kijött a füst, már limitált az ár, mivel a Pentiumok retek drágák voltak még, ráadásul alaplaptól memóriáig mindent cserélni kellett volna akkor már, ezért egy ál-pentium-5x86-os processzorral toltam jópár évig. Gyökér voltam, mert nem néztem utána, ezért nyolc év szopattyúra voltam ítélve: a DLC után az 5x86-ossal hat évig bajlódtam.

Az első komolyabb beruházásom, amibe a saját pénzemet fektettem egy 700 MHz-es Celeron procival felvértezett Pentium 4 Pentium 2 volt. Fele-fele arányban fizettem szüleimmel és 70.000 forintot húzott ki a zsebemből. A második komolyabb beruházásom egy 17”-os monitor volt, amivel az addigi 14”-ost küldtem nyugdíjba: százezer forintot fizettem érte, meg egy számítógép-asztalért. Biznisz volt. Élveztem a dolgot. Nem hatott meg a kifizetett százezer forint. Úgy gondoltam, mindkettő örök életre nálam lesz. Ma már egyik sincs a birtokomban.

Aztán most itt van a nemrég vásárolt számítógépem. Elégedett vagyok vele, mert jelenleg nincs jobb, amit én meg tudnék saját magam számára fizetni. Tudom, hogy nem lesz örök életű, mégis úgy érzem, hogy hosszú évekre össze leszünk mi kötve. Aztán ki tudja, hogy hova kerül ő is?