Okítás: még 6 nap

Egy időben testvéreimmel sokat dolgoztunk egy adott helyen, szabad ég alatt. Este, miközben a lámpafénynél nyugovóra térni készültünk, bátyám eképpen imádkozott a Mindenhatóhoz:

Édes jó Istenem, add, hogy holnap reggelre leszakadjon az ég, és akkora eső legyen, hogy csak az maradjon meg, aki úszni tud!

Belegondolva abba, hogy holnap újra az ifjúság okításának ingoványába kell merülnöm, annak árnyékában, hogy már csak 6 nap (37 tanóra+osztályozó értekezlet) van hátra (számomra) ebből a tanévből, hirtelen én is imádkozhatnék a fent említett módon. Csak kicsit pórul járnék, mert bár kutyaúszásban igen jó vagyok, a többi úszásnemet nem művelem olyan kiemelkedő szinten, hogy – mint egy régebbi cikkemben írtam – szobrot állítsanak nekem, mint a nemzet úszó büszkeségének. Olyannyira sokkolóan hat ez a maradék pár nap rám, hogy már blogot is csak ceruzát rágva tudok írni, és türelmetlen is vagyok, érzem.

Így rágom a lakkréteget lefelé, ész nélkül

Sürgetném a napokat, pedig ebben a hónapban még annyi minden hihetetlen dolgot kell véghez vinnem. Egyrészt be kell írnom megint egy halom bizonyítványt, mint tavaly, aztán el kell mennem a leendő főiskolámba motivációs beszélgetésre, ami remélhetőleg csak azért fog idegesíteni, mert azért a 10-15 percért fel kell utaznom Pestre. Aztán lesz egy érettségi, és jegyzősködhetek egyet, meg adalékként műszakis lesz az öreg Japán is, jajistenem, bele sem merek gondolni, hogy esetleg valamit venni kell hozzá... Az, hogy olajat kellene benne cserélni, bizonyos, de az mégsem olyan költséges, mint mondjuk egy új váltó.

Szóval összejön most nekem csőstül, hamarosan, pajtások!

Ráadásul, amikor a kedvesem telefonnal lefényképezett (ld. a fenti lakkrágó illusztrációt), gondoltam, hogy jól megnézem, mit kezd a Linux a rá csatlakoztatott telefonnal, és sátáni kacajjal közöltem vele, hogy háhááá, most pedig lehet, hogy elfakkolom a telefonodat! Hűvös nyugalommal fogadta ő ezt, én pedig csak akkor lepődtem meg, amikor a képeket elkezdte letölteni a gép... olyan ismerősek voltak... és viszonylag gyorsan rá is jöttem éles eszemmel, hogy az én életem párja az én telefonommal fényképezett le engem, amint szerkesztem ezt a cikket.

Megnyugvást, barátaim!