Motion sickness

Egyre inkább rá kell jönnöm, hogy nem különbözöm semmiben a többiektől, legalábbis a dolgok biológiai oldalát tekintendő.

Régebben, amikor még annyi időm volt számítógépen játszani, hogy tulajdonképpen az egész napomat a gép előtt tölthettem, sok-sok játékot kipróbáltam. És időnként rámtört egy érzés. Nevezetesen, hogy amikor egy új, mozgalmas játékot kipróbáltam (pl. Trackmania, tipikusan ilyen), tíz-tizenöt perc után szédülés és hányinger fogott el, és abba kellett hagynom a játékot. (Érdekes, hogy amikor már megszoktam a játékot, az érzés elmúlt, vagy kevésbé jelentkezett.) A rosszullét olyan szinten tudott megkörnyékezni, hogy rendesen ágynak estem egy órára, mire kezdett tisztulni körülöttem a világ. A minap kiderült, hogy ez nem csak nálam van így, és ez egy létező tünet, amit az angol csak motion sickness-nek nevez.

A motion sickness-szel együtt járó szédülés, émelygés és hányinger akkor jelentkezik, amikor az ember által látott mozgás nincs összhangban a belső fülben érzékelt mozgással. Két esete lehetséges: ha mozgó képet látunk, de mi magunk nem mozgunk (tipikus példa: számítógépes játék), vagy állónak tűnő képet látunk, de közben mozgunk (pl. hajó belseje, így a tengeri betegség is ide tartozik). A legérdekesebb azonban, hogy miért jön az émelygés. A Wikipedia kapcsolódó szócikkéből kiderül hogy az agyunk ilyenkor azt hiszi, hogy hallucinálunk, ebből pedig arra következtet, hogy mi bizony mérgezés áldozatai lettünk. Hogy a feltételezett méregtől minél előbb megszabaduljunk, heveny rosszullétet és hányingert idéz elő.

Persze ez nem mindig jó megoldás, akármennyire is automatikusan zajlik le bennünk, hiszen mi magunk tudjuk, hogy nem mérgezett meg bennünket senki és semmi. Sokat segíthet a tünet elmulasztásában az egyik szem becsukása. Ha gyakran jön ránk autóban vagy buszon, lehetőség szerint nézzünk ki a jármű ablakán menetirányba, olyan messzire, amennyire csak ellátunk. A hányinger elmulasztásának klasszikus módja még a friss levegő, vagy – ha módunkban áll – szundíthatunk is egyet (alvás közben ugyanis be van csukva a szemünk, így csak a belső fül mozgásérzékelésére tud hivatkozni szervezetünk).

Nap mint nap meg kell állapítanom, hogy az emberi test csodálatos megoldásokra képes saját védelme érdekében.

Azt mondtam már, hogy visszanőtt a levágott ujj-részem, és ugyanolyan jól kerekedik, mint régebben? :-) Csak másfél hónap kellett hozzá, hipphopp.

Miért nem használunk ingyenes szoftvereket?

Nem hinném, hogy sokakat aggasztana a kérdés, hogy másolt (gyakorlatilag: lopott) MS Office fut a gépén, és attól is nyugodt lélekkel tud aludni a legtöbb ember, hogy ezen Office Excelében és Wordjében oldja meg a napi munkájának nagy részét, azonban a kérdés mégis létjogosultságú: miért nem használunk ingyenes, nyílt forráskódú szoftvereket ahelyett, hogy kereskedelmi, fizetős szoftverekkel pakoljuk tele a gépünket? Manapság már szinte nincs is olyan terület, ahol ne találnánk meg egy szoftvernek – hangsúlyozom – a mindennapi munkára alkalmas verzióját.

Irodai munkára ott van a teljes magyar nyelvű OpenOffice, ami az átlagfelhasználónak (de annak is, aki egy kicsit járatosabb a témában) teljeskörű irodai szoftvercsomagot ad a kezébe. Egyszerűbb grafikai munkákra a Gimp, vagy a vektoros grafikákat preferáló InkScape nyújt jó megoldást, de találunk többcsatornás hangszerkesztőt (AudaCity), böngésző, levelező és feedolvasó-párost (Firefox, Thunderbird), médiafájl-ide-oda-konvertálót (MediaCoder), CD- és DVD-író szoftvert (CDBurnerXP), de még több csevegőhálózatot támogató csevegőprogramot is (Pidgin). Ezek persze csak az átlagfelhasználó által leggyakrabban használt szoftverek, a kínálatot böngészve azonban újabb és újabb gyöngyszemekre is bukkanhatunk a neten – teljesen ingyen.

Nem akarok itt nagy szavakat használni: én sem használok mindenben nyílt forráskódú, vagy ingyenes szoftvereket. Ennek pedig mindössze annyi az oka, hogy a munkahelyemen sem azokat a szoftvereket használják, amiket érdemes lenne. Nekem pedig munkámból fakadóan azokat a szoftvereket kell használnom itthon is, amiket bent is használ mindenki, hiszen nem megoldható, hogy állandóan konvertáljak ide-oda fájlokat, csakis azért, hogy egy-egy szövegszerkesztés- vagy táblázatkezelés feladat úgy nézzen ki, mint ahogyan annak ki kell néznie. Vagy vállalom az ezzel járó többletterhet (nem szeretném), vagy hagyom a francba az egészet, és nem a Mentés másként... menüpontnak szentelem az életem.

Ha visszavonulok, nyugdíjas éveimben csakis nyílt forráskódú, ingyenes szoftvert fogok használni. :-) Addig azonban gyakorlatilag rá vagyok kényszerítve a mindenki által ismert és használt megoldásokra. :-( Van kiút ebből?

Ki írt, mit?

Kiolvastam egy könyvet (vérbeli ponyva), aminek nem tudom se a szerzőjét, se a címét. Mindez csak azért van így, mert a kiadványnak három helyén háromféle kombinációban találhatóak meg ezek az adatok.

Nézzük csak:

A borító.
Bart Dawis: Pusztítsd el a Kentuckyt!

A könyv gerince.
Bart Dawis: Pusztítsd el Kentuckyt!

A címlap.
Bart Davis: Pusztítsd el a Kentuckyt!

A kérdés már csak az, hogy Bart Davis W-vel írja-e a Davist, illetve az, hogy a mű címében van-e névelő a Kentucky előtt. (Nem mindegy egyébként, hogy egy Kentucky nevű tengeralattjáró, vagy a négymilliós USA-állam a célpont.)

Megmondja a mackó 2.

Ketten vagyunk!

Népnevelő rovatunkban ma azt tárom fel a lelkes közönség előtt, hogy az ember már csak olyan, hogy soha nem elégedett.

Sokat javult a morál az évekkel ezelőtt írott cikkemben tárgyaltakhoz képest, de én ma sem vagyok elégedett. Ma már köszön a diáksereg nagy része. Illedelmesen, ahogy kell. Sok évnyi munka fekszik ebben, én mondom. A helyzet azonban, ami miatt bosszankodhatom, teljesen más.

Gyakori eset: én és a szívem párja együtt megyünk az utcán. A szembe jövő tanítvány keresi velem a szemkontaktust, majd amikor megvan, jól érthetően rámköszön: Jó napot kívánok, tanárúr. Kedvem lenne utána szólni: baj-e, hogy ketten vagyunk? Heveny agylobot tudok ettől kapni, amikor nem látja (pedig két szeme van), hogy ketten megyünk az utcán. Ha már nem tudja eldönteni, hogy mit köszönjön a velem együtt lévőnek, legalább ne tenné hozzá, hogy tanár úr, így legalább a másik is magára vehetné, hogy neki is köszöntek.

Neked sem esne jól, ha bemennék egy osztályba, és csak annyit mondanék: szervusz, Sanyi fiam. Ha nem vagy Sanyi, bizonyára érzed, hogy mennyire kellemetlen tud ez lenni. Hát nekem is az, amikor nem látsz.

Nyissuk ki a szemünket, pajtások, és adjuk meg a tiszteletet mindenkinek – ettől megy előrébb ez a világ.

Thunderbird beállítások

A hétvégén Lassú József kereste meg a szerkesztőséget a Thunderbird: válasz felülre című posthoz írott kommentjével. Levélváltásba kezdtünk a levelezőprogram beállításait illetően, és boncolgattuk egy kicsit a lehetőségeket. Mivel úgy gondolom, hogy feldobott problémái a kezdő Thunderbird-fanoknak is tanulságul szolgálhatnak, álljon itt egy pár momentum a levelezésből.

Egyelőre két dolog zavar nagyon, az egyik az, hogy ha továbbítok egy levelet, akkor nem törölhetek ki az előzményekből tetszőlegesen, mint ahogy outlookban lehetett. Esetleg erre tudsz-é valami megoldást... igazából annak örülnék, hogy ha a beállításszerkesztő tételeit érteném... szerintem sokmindent magamtól is orvosolni tudnék.... nincs ez valahol összegyűjtve?

A másik pedig: némelyik levélben amit kapok, a mondat végi pontok után megjelenít egy-egy "J" bötűt a thunderbird... amiket természetesen nem a levél írója kreált....

Ezek kiirtására esetleg valami módszer?



Levél továbbításánál akkor tudsz kitörölni részleteket az előzményekből, ha a levél nem mellékletként, hanem beágyazva megy a továbbított felé. Ha a leveleket így szeretnéd látni (márpedig, abból amit írtál, így szeretnéd), akkor az Eszközök menü Beállítások pontjánál válaszd ki felül a Szerkesztés lapot (ceruza ikon), és ott az Általános fülnek rögtön az elején van egy ilyen passzus, hogy Levél továbbítása. Ezt követi egy lenyíló lista, ebből válaszd ki, hogy beágyazva: így válaszadáskor vagy továbbításkor nem mellékletként, hanem a levél szövegébe ágyazva lesz látható az addigi levelezési előzmény.

A mondat végi pontok után megjelenő J betűkből arra következtetek, hogy a levelezőpartnereid igencsak jókedvűek. A J betű ugyanis (talán már megfigyelted) a szmájlik (mosolygók) helyén jelenik meg. Főként azoknál a leveleknél, amik eredetileg is HTML-formázással, netán Outlookból küldve (esetleg Worddel megírva) készültek. (Magad is könnyen beláthatod: ha elindítod a Wordöt, és beírod, hogy :) (kettőspont záró zárójel), akkor azt a karakterpárost a Word alapértelmezés szerint egy mosolygó karakterre alakítja. A mosolygó karaktert kijelölve, CTRL-C-vel vágólapra másolva, majd a Thunderbirdben egy új levélben CTRL-V-vel beillesztve egy J betűt kapsz.) Ennek kiküszöbölésére túlzottan sok megoldás nincs, mivel ez a különböző kódolások közötti eltérés miatt van. Az Outlook és a Thunderbird nem kimondottan kompatibilisek egymással minden téren. A Szerkesztés/Keresés és csere menüponttal sem tudod kigyomlálni a nagy J betűket, mert nincs benne olyan lehetőség, hogy önálló szóra keressen, így aztán a J-vel kezdődő mondatok első J betűjét is kigyomlálja... ez ilyen.

Nagyon nem találtam olyan oldalt a neten, ami végigvenné a Thunderbird beállításait, de ha még van kérdésed, szívesen állok rendelkezésedre. Remélem, hogy azért egy-két problémát sikerült orvosolni.



Köszönöm szépen a segítséget, azt esetleg nem tudod hol kell beállítani, hogy ne kelljen minden válaszlevél elküldése után megmondani neki hogy HTML vagy sima szövegként küldje? Hol lehet ezt alapbeállítássá tenni?



Meg tudom mondani, mert engem is kiakasztott rövid távon: szintén az Eszközök/Beállítások menü ceruzás Szerkesztés lapjának Általános fülére kell menni. Na itt ezt úgy eldugták, hogy egy óráig kerestem: van egy magányos Üzenetküldési beállítások gomb. Ha lenyomod, van felül egy lenyíló lista, a Szövegformátum keretben, az Neked elvileg most azon áll, hogy "Kérdezzen rá, hogy mi a teendő". Javaslom a "küldés HTML formátumban"-ra átállítani, így aztán nem fog dumálni állandóan. A "konvertálás szöveges üzenetté" nem célszerű, mert ha a levélbe pakoltál valami félkövér, vagy dőlt dolgot, elveszik a formázás, úgy, mint a szövegszínek. Vagy a képek. A "küldés mind html, mind szöveges módban" pedig azért nem életképes, mert az ismerőseid egy idő után azt fogják kérdezgetni, hogy miért küldesz minden levélből kettőt?


Ma ennyit tanultunk, pajtások.

Megmondja a mackó

Sudoku

Íme egy rejtvény, amihez nem kell lexikális tudás: a sudoku. Ennek a japánból származó rejtvénynek mindig csak egy megoldása lehet: a 9 oszlopból, 9 sorból, és 9 darab, 3×3-as tömbből álló táblának minden sorában, minden oszlopában és minden tömbjében csak egyszer szerepelhet ugyanaz a szám.


A sodokuban csak számok vannak, így aztán a rejtvény teljes mértékben nemzetközi: mivel nyelvi korlátok nem akadályozzák elterjedését, ezért rendkívül gyorsan vált milliók kedvencévé világszerte. Magam is megfertőződtem: volt időszak, amikor még nem értettem, mit lehet azon szeretni, hogy csupán számokkal írunk tele egy táblázatot, manapság már rájöttem, hogy a számok helyének megtalálása igencsak rafinált trükkök segítségével lehetséges, így aztán magam is a sudoku fejtők népes táborába tartozom immáron, ahogyan arról nemrégen írtam, egy szerdai napon.

Az alábbiakban a saját sudoku-fejtő technikámat szeretném a nyájas olvasóközönség elé tárni, tisztelettel. Kezdetben, amikor még papírgyík voltam a fejtést illetően, minden egyes cellába beírtam a lehetséges értékeket, kis számokkal. Később azonban, amikor rájöttem, hogy a sudoku szimmetrikus, valahogy ez teljesen elmaradt, és ma már "ránézésre" vésem befelé a számokat a mezőkbe. (Néha el is rontom az egészet.)

Vegyük az alábbi rejtvényt:


Ez egy közepes nehézségű sudoku: kevés számot adnak meg előre, ebből kell gazdálkodni. Megfigyelhető, hogy a szemközti tömbökben a számok elrendezése tükrözve látható.

Én személy szerint a következő lépésekben szoktam elindulni.

Érdemes megnézni, hogy van-e olyan sor vagy oszlop, amiben csak egy-két érték hiányzik. Ha lehetséges valamelyik cellába számot írni, beírjuk.

Ha nincs olyan sor vagy oszlop (mint esetünkben), akkor azzal a tömbbel kezdek, amiből a legkevesebb szám hiányzik, majd szépen körbe haladva minden tömbben beírom azokat a számokat, amik beírhatóak. (Érdemes megnézni a szomszédos tömbök tartalmát: ha egy szám két szomszédos tömbben is előfordul előre beírva, nagy valószínűséggel beírható az általunk kiszemelt tömbbe is.) A végén, amikor körbejártunk, a középső tömbben is szétnézünk.


Láthatjuk, hogy a tömbök szkennelésével kezdetben nem túlzottan sok számot tudtunk beírni, viszont közelebb kerültünk a megoldáshoz. Érdemes most szemügyre venni a sorokat és az oszlopokat: mivel azokban is csak egyszer fordulhat elő egy szám, biztos, hogy lesz olyan, amit be tudunk írni.


A sorok átellenőrzése után már vannak olyan sorok, amik teljesen kijöttek, illetve lesznek olyan sorok (vagy oszlopok), amibe a maradék számokat 100%-os biztonsággal be tudjuk írni. Ha azokat beírtuk, akkor újabb számok adják magukat. Rámegyünk az oszlopokra!


Miután mindezzel megvagyunk, bezárul a kör: újra át kell ellenőriznünk körbe-körbe az egyes tömböket. A sok beírt számból már teljesen egyértelműen következik az üres cellák tartalma. Nekem valahogy mindig úgy jön ki, hogy 3 soronként sikerül a megfejtést beírni, így a körülötte lévő tömbök megfejtése egyre könnyebb lesz. Az alábbi ábrán már csak a felső 3 sor van hátra:


Egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy befejezzük a sudokut.


Szép munka, gratulálok.

Természetesen a fejtés megoldása mindenkinél másmilyen: a legtöbb sudoku-fejtő a saját módszerét tartja a legjobbnak. Pár rejtvény után mindenkinek "összeáll a kép", és rájön, melyik megoldás a legcélravezetőbb. A kulcsszó itt is a gyakorlás. Én kb. 25 rejtvény után éreztem rá az ízére a dolognak, azóta pedig nagyon kedvelem. (Egy-egy sudoku megfejtése kb. 10-15 percig tart, nehézségi szinttől függően.)

Kipróbálnád magad? Számtalan helyen, az interneten is megteheted. Próbáld ki mondjuk itt.

Fogalmazzunk egyszerűen! 6

Telik az idő, szaporodnak a beszólások, immáron a hatodik résznél tartunk. Lássuk, milyen anyagból válogathatunk ma.

• Hát neked meg mi lelte a bajod?
  Egy ilyen kérdés után, azt hiszem, érthető, hogy nem tudtuk a helyzetet kellő komolysággal kezelni.
  
  
• Szutyok! Okos, ügyes, rosszulnevelt kutya vagy. Anyád k_rva.
  Szutyok, a rokonkutya rosszalkodott, már megint. Az eleinte biztatásnak indult szavak a mondat végére haraggá gerjedtek. Gyönyörű kontraszt!
  
  
• A telefont nem lehet elérni, valószínűleg a hetvenessége miatt. Annak mi is a gazdája? Ja, Vodafone.
  A térségben a gazda nem biztosít elég térerőt. Szerencsére a harmincassággal és huszassággal megáldott telefonok mindenhol elérhetőek.
  
  
• A csúszdázás után egész éjszaka adrenalin-túlpengésben törögtem.
  És egy kicsit összebetűket a kevertem.
  
  
• A szúnyogháló alatt beslisszant a gretya.
  A kifejezés arra kíván utalni, hogy a kinyitható szúnyogháló kerete alatt lévő résen a béka a nyár folyamán óvatosan belépett nyálkás kis lábaival a lakás légterébe.
  
  
• A kocsonyát sóval édesítik.
  Ugyanúgy, mint a gyümölcskocsonyát, csak azt cukorral.
  
  
• Az akácfa onnan úgyis ki fog leszni.
  Ragzásból elégtelen.
  
  
• Ha közelebb lenne, akkor nem mennék ennyiszer nem.
  Rövidebb és egyszerűbb formában: többször mennék.
  
  
• A sárga benne van az izében, mert azzal izéltük fel az izét.
  Ööö... izé. Minden világos.
  
  
• Kibicsaklott a combom a köhögéstől.
  Ööö... mivan?
  
  
• Félreiszok, van hozzá erőm.
  Ennyi erővel már rendesen is lehetne inni. :-)
  
  
• Nem vagyok benne biztos, de 100%, hogy ő volt.
  Annyira száz, hogy ezer.
  

A Fogalmazzunk egyszerűen! sorozat régebbi részei itt: 1 2 3 4 5

Majdhogynem nyár

Miközben a várost belepi a hó
Én lassan Hozzád ballagok:
Lábam alatt hó ropog,
Gondolatban már – ott vagyok.

Miközben mindenki dolga után rohan
Átvágok a városon,
Mellettem egy árny oson:
Árnyékom csak a falon.

Sietek Hozzád, tudom, hogy vársz,
Hisz vége a napnak, végre már.
Bennünket az otthon vár,
Meleg szobák: majdhogynem nyár.

Thozoo
2009. február 17.

Erősödő szemizom

Mindig azt mondják, hogy legyek jó,
De miért mindig csak én, csak én legyek a jó?

A múltkorában Bikini-koncertet néztem, és valahogy a fülembe mászott ez a régi nóta. Aztán rájöttem, hogy talán nem véletlenül maradt ez meg bennem...

Én alapvetően egy segítőkész embernek születtem. Nem szeretem látni, ha valaki szerencsétlenkedik valami olyasmiben, amihez én értek. (Jellemzően: informatika.) Odamegyek és ha kéri, megmutatom, hogyan is tudja azt okosabban, praktikusabban összehozni. Szeretem azt, hogy eredményeket tudok felmutatni ezen a téren, látványosakat, szépeket, amik általában tetszenek az embereknek. Egyedül csak azt nem szeretem, ha mások ezzel visszaélnek.

Márpedig visszaélés, az van.

Tényleg ilyen lenne a világ, amilyennek pár éve körvonalazódott bennem? Mert azt kell észrevennem, hogy valamilyen úton-módon mindig benne vagyok valamiben. Valahogy mindig nekem kell csinálni olyan dolgokat, amit rajtam kívül még annyian meg tudnának csinálni. Valahogy soha nincs más, aki beugrana helyettem, mert esetleg látná, hogy hááát, öcsém, már megint ő megy be? Már megint ő csinálja? Senki. Most vagy ennyire népszerű lettem az utóbbi időben (ami – valljuk be – teljességel érthető lenne), vagy a világ lett ennyire önző, esetleg csak én vagyok ennyire papírgyík, hogy nem tudom azt mondani: van erre más ember is, én most ezt szívesen kihagynám. (Ez utóbbi gondolatsort öt betűben is meg tudnám fogalmazni, de az nem illene egy ilyen kulturált blog hasábjaira.)

Annyira változnak bennem a dolgok, és az emberekről alkotott elképzeléseim. Van, akiről pár éve még azt hittem, hogy egy bunkó, és pár évre rá kell rájönnöm, hogy nem az. Csak ő valahogy szemrebbenés nélkül tudja azt mondani, hogy nem, ez engem nem érdekel, most hagyjál békén. Nekem meg rebeg a szemem. De egyre kevesebbszer. És néha meglepődök azon, miket mondok az embereknek, amikor már megint akarnak valamit tőlem. Pedig nem is az első gondolatot bököm ki, hanem a harmadik, többször módosítottat. De így is van hatása.

Hátrébb, paraszt!

Leesett a hó. Ennyit a tavaszról.

Ma nem korán reggel mentem havat lapátolni. Azért sem, mert későn keltem, meg azért sem, mert idén egyszer mentem korán, akkor is a jól ismert tanár-jelenséggel találkoztam. Na, a lényeg az, hogy küzdök ott az aszfaltjárdán a félig letaposott hóval, amikor látom, hogy a távolban egy igen jókedvű, ötvenes pasas közeledik. Azzal kezdi, hogy beszól egy biciklisnek:

– Tekerjed, a k_rva anyád!
(Hogy a vesszőt odamondta-e vagy sem, nem tudom.)

Ezek biztosan ismerik egymást – gondolom magamban, és ezzel lapátolok is tovább. Aztán látom: jön. Fel is emelem a bazinagy hólapátot, hogy elengedjem a járdán, ám akkor már érzékelem, hogy a pályája nem egyértelmű, vagy hogy klasszikust idézzek: "matematikailag le nem írható, négydimenziós mozgás" az, amit képvisel. Magyarul: be van állva, mint a gerely.

Odaér hozzám, rámnéz fél szemmel, és azt mondja:

– Húzd vissza a villád, paraszt!

Kedvem lett volna jól homlokon baszni koppintani a hólapáttal, hogy befedje a friss, egész délelőtt hulló hó, ezzel mintegy megmagyarázva, hogy kettőnk közül ki a paraszt, de aztán türtőztettem magam, és úriemberként csak csendesen anyáztam egyet.

Heti aktuális

Annyi minden van...

Véglegesítettem a jelentkezésemet a felsőoktatási intézményekbe. Hozzá kell tennem, hogy ez sem oldható meg teljesen elektronikus úton. A sulik kiválasztása, a dokumentumok feltöltése, a pénz elutalása mind-mind interneten zajlik, de a folyamat vége itt is egy nyomtassa ki a PDF-et és küldje el hozzánk ajánlva, postán-jellegű, magyar valóságba visszarántó, múltidéző tranzakció. Semmi probléma. Holnap postázom, ma nem volt rá időm. Rendkívül elfoglalt vagyok.

Mindenképpen szólni akartam még arról, hogy újra autós játékkal vagyok jó a szeren, és szaggatom az aszfaltot. Most éppen a Burnout Paradise az, ami felnyomja bennem az adrenalint, és ordításra késztet, ha egy öt perces versenyben végig első vagyok, és az utolsó kanyar előtt rendkívül aljas módon kilöknek a pályáról a köcsögök.


A játék egyébként nagyon ott van, bár hozzá kell tenni, hogy az első pár alkalommal lenyűgöző lassítós totálkár-effektek huszonötödjére már kissé idegesítővé válnak. Ennek ellenére is nagyon jól kidolgozott és látványos a kamera-odarántós, hirtelen-rázoomolós, később élesítős technika. Az autó akkor is totálkáros lesz, ha a visszapillantó tükör széle beleakad valamibe: legtöbbször nem a tükör törik le, hanem magával rántja az egész autót. Van még pár mormogásra késztető tulajdonsága, de mindettől eltekintve, azt hiszem, remek játék. Autóval és motorral is lehet tolni, én azonban rendkívül autó-párti vagyok, és talán erre is van jobban kihegyezve az egész játékmenet. Élvezem a versenyeket, számos futamon túl vagyok, de még mindig van mit (és kit) legyőzni.

Egyébként pedig már majdnem itt volt a tavasz, de aztán most megint a félhideg-nyálkás, szeles, utálokfelkelnireggel-időszakot éljük. Remélem, hogy hamarosan ideér a márciusi időjárás, lehetőleg még március előtt, vele együtt pedig elindul az új év fotós időszaka. Tavaszi rügyfakadás és virágzó fák, ragyogó napsütés, felhős napok: tökéletes egy fotósnak. Tűrhetetlen, hogy januárban csak 10 fotót készítettem. A január egyébként minden évben ilyen, a könyvtárakat böngészve jól látom, hogy rendkívül kevés kép készül - legalábbis nálam. A fotós blogok is unják már a telet, fel-felvillantanak egy-egy boldogabb időben készült nyári képet, hogy oldják a szürkeséget.

Én most alvással oldom. Kicsit hosszú volt ez a nap, ez a hét. Holnap jelentkezem, addig tartsatok ki.

Az erdőtől a borig

Imádom magam körbevenni természetes anyagokból készült tárgyakkal. Sokáig azt hittem, hogy a parafa egy mesterségesen előállított anyag, de – mint oly sokszor már – tévednem kellett. A parafa ugyanis a paratölgy nevű, akár 12 méterre is megnövő fa lehántott kérgéből készül. 1,3 hektár parafa erdő egy tonna parafadugót ad évente. Amikor a paratölgy 25 éves lesz, sor kerülhet az első kéreghántásra. Aztán megint 9 évet kell várni egy tölgynél, viszont ez a művelet egészen a fa 250 éves koráig (ami egyben a fa halálának kora is) ismételhető. A tölgyről ezek a rétegek maguktól is leválnak, aztán újra képződnek.

A külső réteget nem használják fel a parafánál szokásos területeken, inkább az alatta lévő rétegekkel próbálkoznak. Megőrlik a lehántott kérget, és ami a legjobb, hogy a darabkák összeillesztéséhez semmilyen ragasztóra nincs szükség, erről a parafában lévő gyanta gondoskodik.

A parafa részecskéi között rengeteg a levegő: egy köbcentiméterben 14 millió levegővel telt sejt található. Így aztán ideális hang- és hőszigetelőnek. Visszaalakuló képességének köszönhetően a hétköznapi használatban nem lehet annyira összenyomni, hogy eredeti alakját vissza ne nyerje. Ezt leginkább a borosüveg dugóin lehet kipróbálni: az üvegből kihúzva a dugót még vissza lehet dugni egész könnyen, pár nap múlva azonban sokkal nehezebb, mivel a dugó visszanyeri eredeti alakját. Ha szomszédunk gyönyörű parafa padlónkra tűsarkú cipővel lépne, nem kell pofán verni: ha nem is azonnal, de rövid időn belül visszanyeri eredeti alakját. (A padló. Nem a szomszéd.)

Éppen ez a visszaalakuló tulajdonság teszi alkalmassá arra, hogy borosüvegeket, palackokat zárjanak le vele. Kellően összenyomva a dugó az üveg szájába applikálható, majd kis idő múlva teljesen le is zárja azt. Bár a környezetvédők egyre több helyen kardoskodnak az alternatív záróelemek mellett, a parafadugó még mind a mai napig tartja magát, és azt hiszem, egy minőségi vörösbor igazából csak parafadugóval képzelhető el mindenki asztalán, a marhapörkölt mellett.

Parkolóban

Személyszállításban és várakozásban vagyok ma délelőtt érdekelt. Jászberény egyik parkolójában ülök a kocsiban, várom, hogy a kedvesem levizsgázzon. Közben érzékelem, hogy rengeteg minden történik ebben a parkolóban és előbújik belőlem a blogger. Az elmúlt egy óra érdekesebb eseményeit olvashatjátok eme mobilról írott bejegyzésben.

Olyan lerobbant Citroen érkezik a parkolóba, hogy még. Kora alapján csoda, hogy egyáltalán kereke van, mert annak felfedezése körül gyárthatták a gépet. Gazdája is legalább ott van korban. Anélkül hagyja ott az autóját, hogy lezárná. A régi kocsik előnyei.

Háromtagú család érkezik a kék Suzukihoz. Központi zár nincs. Apu ajtót nyit, leveszi a kabátot, majd barna sapkáját, és szépen, rendezetten teszi ezeket a hátsó ülésre. Beül és ajtót nyit a családnak. Beszállnak. Apu harmadjára tolat ki sikeresen. Semmi baj, nincs koccanás.

Szőke nő közben fekete, Opel típusú személygépkocsijával szintén szenved. Sok idő után esik le neki, hogy a kormány elfordítása jelentősen növeli a parkolóból való kijutás esélyeit. (Ilyet se láttam még, vagy kétszer egyenesen hátratolatott, majd vissza a vonalak közé. Hátra és megint vissza. Aztán már fordította is a kormányt.)

Piros Suzuki érkezik balról. Hatvan körüli, lenőtt színűre festett hajú nő, egész dinamikusan vezet. Három hely van mellettem, előttem is üres a placc, de ide áll be mellém, éppen kicentizve a helyet. Gratulálok. Legaláb nem törte össze a kocsit. Kiszáll és rágyújtva üget tova.

Húsz év körüli srác száll be egy bazinagy, fekete Ford S-max gépkocsiba. Utasa feltűnően hasonlít bajuszt viselő, éltesebb korú főnökömre. Időm sincs ezen gondolkodni, mert közben egy platós Nissan Navara 3, azaz három helyet elfoglalva áll be srévizavé pozitúrában az előttem lévő helyekre. Gazdag, ötven év körüli pasas száll ki belőle, elégedetten méri végig parkolási csúcsteljesítményét és indul a dolgára. Ahune! Harckocsizöld Lada Niva jön balról lendülettel, parkol és padkázik, reng az autó mint a kocsonya. Hátratolat és újra próbálkozik, megint padkára fut az első két kerék, ide-oda rugózik a kocsi. Ríva röhögök. :) Közben hatvanas nő és Navara lelép, ez utóbbinak csak egy tolatólámpája világít, holott kettő van neki. Szégyen.

Ezüstszínű Suzuki érkezik, hajszálpontos dinamikus parkolás. Először egy gyerek száll ki hátulról, majd' kiesik az ajtón. Utána száll ki tekintélyt parancsoló tenyészbika-apu, aki tutira biztonsági őr, de ha nem, akkor fegyveres erőnél szolgál. Még ki se száll, máris neveli az életre fiát, nevezetesen a "Balázskám, montammán hogy nem csapod ki az ajtót, mint a taknyot" fordulattal mutat rá a gyermek óvatlanságára. Eltűnnek. Melléjük hülyekék Opel Astra áll be, hasonló dinamizmussal.

Rövid ideig semmi sem történik. Egy leharcolt, Aradszkyra hajazó fazon csoszog át ballonkabátban a parkolón. A templom elnyomja 11 óra körül esedékes zeneművét. Eltelik öt perc és semmi nem történik. Aztán hirtelen taxisofőrszerű, szőrös férfi parkol kék Nissannal mellém. Át is néz. Nem keresem a szemkontaktust, hirtelen érdekes lesz az előttem álló hülyekék Opel. Ami éppen most indul tovább. Vezetője egyedül van, és arcán elterülő terebélyes mosolya arról győz meg, hogy nála minden sikeres kitolatás egy új és egyben ritka alkalom az ünneplésre.

Helyére fekete Smart jön be, ami egy elég kicsi autó, de ennek ellenére egy kosarasokat megszégyenítő magasságú nő száll ki belőle. Miközben azon gondolkodom, hogy hogyan volt belehajtogatva, szőröstaxis elvonul mellőlem. Fel is lélegzem.

A túloldalon pedig már meg is jelenik a kedves. Mosolyog, örül, hogy túl van a vizsgán. Indulunk is innen. Remélem, sikerül elsőre kikanyarodnom a két vonal közül...

Marokkó

Ma este vendégségben voltunk, és előkerült valahonnan egy viharvert Marokkó játékkészlet, ami tulajdonképpen színes pálcikákból, és egy játékleírásból áll. A dolog lényege az, hogy az egymásra szórt pálcákat úgy kell eltávolítani, hogy a többi pálca meg se rezdüljön. Ha megrezdül, akkor buktuk a kört; a következő játékos jön.

Megmozdul? Nem mozdul? Lopom a sokat érő feketét.

A gyerekkorunkban ceruzákkal és hurkapálcákkal játszott verzióhoz képest itt modern műanyagpálcikákról van szó, hegyes véggel. Ráadásként logikát is igényel a verseny, mert a különböző színű pálcikák különböző pontértékkel bírnak. A fehér (Kentaur) a legértékesebb, utána a zöld, a fekete, a sárga és a pink. Rendkívül jól szórakoztunk, ím egy rövid játékismertető és indulatokat sem nélkülöző összeállítás a partiról.

Ügyintézés

Ma valami csoda folytán sem a postán, sem pedig a bankban nem álltak előttem droidok. Fennállásom óta soha nem történt még velem ilyen. Postára be, egy perc múlva ki. Bankba be... na, itt azért nem zajlott minden olyan gyorsan.

Vannak nékem ügyeim, amik miatt időről időre be kell fáradnom a bankba, és fontosnak kell látszani, hogy jól menjen a bót. Így történt ez ma is. Rettenetesen örültem, mert itt sem volt előttem senki. Amint kiválasztottam a megfelelő számot, rögvest püttyögött a rendszer, és mehettem az ablakhoz.

Elő is adtam a mesémet, hogy mi járatban vagyok, minekutána a kiskezitcsókolom nyomkodta a klaviatúráját, és bájos mosolyával közölte, hogy sajnos, ez a tranzakció itt és most nem fog menni. – Levett pénzt a kártyájáról, azért – mondja nekem, amin azért is csodálkoztam, mert ilyet azért többször szoktam csinálni annál, hogy probléma legyen. Mondom neki, neharaguggyonmánhogymegszólítom, de nem nézné meg mégegyszer a gépjiben, hogy akkor most miért állnak azok a számok ilyen srévizavé módon. Átböngész, beír, pötyög: márpedig a kívánt tranzakció nem teljesíthető. Mert levett pénzt a kártyájáról, azért – ismétli el a bűnömet. (Hozzá kell tennem, hogy szerintem a számláról szoktunk pénzt levenni, a kártya csak eszköz mindehhez, de mindegy, részletkérdés.) Bájos mosollyal köszöntem meg a tájékoztatást, jeleztem, hogy akkor jövő hónapban újra jövööök! Kimentem a bankból, tettem egy kört, hogy gondolkodnék, és mivel igazságérzetem nem hagyott nyugodni, újra bementem a bankba.

A biztonsági őr hirtelen a fegyvere után nyúlt, de később látta, hogy csak én vagyok, így elernyedt. Bár fél szemmel követett végig. Nyomtam a gombot megint, de már nem volt olyan szerencsém, mint az előbb, mert két zombi várakozott előttem. Ugyan van vagy hat ablak, mindegyikben ülnek is, de csak kettőben ügyfeleznek. A sors most úgy hozta, hogy nem az előző mindentudóhoz kerültem, hanem egy másik kiskezitcsókolom vett gondozásba. Ma gonosz kedvemben voltam, így azzal kezdtem, hogy előadtam, mit mondott az előző tudálékos, ezáltal teljesen meg is nyugodtam, hogy bemárthattam. Jelen ügyintéző csóválta a fejét, nem is értem, miért mondott ilyet a kolléganő, aszondja, kattintott kettőt, meg csettintett hármat, és lám, a tranzakció máris teljesült.

Aztán este elmentünk a Lidülbe, teleraktuk a kocsit cuccal, a kedvesem pedig a parkolóban rádöbbent, hogy nem vett magának dohányárut. Visszament, hogy beszerezzen némi tubákot, majd akkora fejjel jött kifelé, hogy alig fért ki az ajtón. Mondom néki, mivanveledasszony, hát mi nyomja ennyire a lelkedet? Azt mondja, alig kapott cigit, mert nem akarták odaadni neki személyi igazolvány nélkül. Egyszerre mondtuk a légtérbe: WTF? A pénztáros csokkerek nem tudták, hogy a drágámnak már hat éve nem kell személyit mutatnia. (Egyszer kérnék el tőlem a személyit cigivásárláskor! Én azt mondanám, hogy még nincs, de a tanárnéni azt mondta, hogy egy pár hét múlva megkapjuk.)

... micsoda időket élünk!

Születésnap!

Ebben a szellemben ébredtem reggel 10 óra körül. Kedvesem már ekkor sürgött és forgott, azon fáradozott, hogy születésnapi tortát hegesszen össze nekem. Nagyon benne volt a témában, és meg kell vallani, hogy az eredmény is nagyszerűen sikerült (délután 3 órakor vehettem át, mint megérdemelt meglepetést):


Érzékeled a digitális 29-est a gyümölcsök között? Az ízesítésről narancs, ananász, banán, vaníliapuding és rózsaszín tortazselé gondoskodik, a sütemény isteni finom, és persze külön kérésre készült, hiszen ezt a tortát szeretem igazán. A vajas krémmel megkent mindenféle tortákért annyira nem rajongok.

Évről évre egyre kevesebb köszöntést kapok. Érdemes ezen elgondolkodni azért. A cimbik nagy része elfelejti a születésnapom, lassan vele együtt engem is, de a közelebbi családtagok és barátok azért mindig felköszöntenek. Mindazonáltal furcsa, hogy vannak emberek, akik valamilyen megfontolásból azt hiszik, hogy másodikán van a születésnapom. Hát nem. Elsején van.

Ma még azt a remek lehetőséget is kihasználtam, hogy dupla Supershop pontot kapok a Plus-ban (szülinap miatt), így természetesen ott vásároltunk. Erről egyébként külön gondolatokat kívánok ejteni, mármint hogy mit tett a Plus-szal az elspárosodás, de ezt most, egy ilyen jeles napon hagyjuk is. Itt megint csak adtam az egyébként csak gondolatban létező fogyókúrámnak: 18 dekányi kókusztekercset vásároltam kakaós-rumos ízesítéssel. (Sok lesz egy napra.)

Ma javítottam elméleti dolgozatokat is, amiket mondjuk igazán rühellek, merthogy papíron vannak, olvashatatlan írással. Gyöngyszemmel is találkoztam, amit itt, ezen helyen osztanék meg a nagyérdeművel.

Kérdés: mi a különbség a táblázatkezelő és az adatbáziskezelő között?
Válasz: há'hogy nem ugyanaz.

Köszönjük, nulla pont.