Oldalak

2009. január 26., hétfő

Négy aktuális

1. Beteg vagyok, mint az állat. Repedtfazék hangomat ma nem erőltettem a tanulóifjúságra, annál is inkább, mert nehezen tudok bedugult orral beszélni, ráadásul imbolygok és a torkom is fáj. De azért dokihoz csak nem mentem. A délutáni másfél órás ECDL-felkészítő eléggé húzós volt, végig beszéltem. A végén már a világomat nem tudtam, de persze seráfütty, a diákok tudásszintjének növeléséért mindent! (Most elképzelem, ahogy a Főnök olvassa ezeket a sorokat, és elmorzsolja a szeme sarkában megjelenő könnycseppet, miközben aláírja a fizetési prémium utalásának okmányát.)

2. A hétvégén jelentkeztem mérnök-tanári mesterképzésre. Mindezen jelentkezést a felvi.hu elektronikus felületén bonyolítottam le, és én mondom, hogy az a rendszer tök jól össze van rakva. Legutoljára 1998-ban jelentkeztem főiskolára, akkor még A és B lapokkal toltuk. Ez a jelentkezés meg már teljesen más, hiszen egyrészt onlájn, ami ugye rettenetesen modern (éppen töltöttem fel a diákigazolvány-képemet, amikor az egész országban széthalt a net), másrészt meg ugye posztgraduális, így aztán kissé más a menete, mint a rendes főiskolára jelentkezésnek. De tök jó, hogy mindent digitálisan fel lehet tölteni a felvibe, így nem kell vele később foglalkozni. Legalábbis remélem. Persze az idő majd igazolja mindezt, lehet, hogy két év múlva hangosan hahotázom az itt olvasható dolgokon.

3. Új kalandjátékba kezdtem, melynek címe: Runaway - A road adventure. Kevés eredeti szoftverünk egyik tagja ez a darab, és mivel háztartásunk Mistyje már kijátszotta, ezért most én bitorlom a dvd-t. (Eddig én másik játékot toltam.) Hangulatos és gyönyörűen megrajzoltak a hátterek és a karakterek, nagyon elmés a játékmenet, szóval egy igazi gyöngyszem. Meg nem utolsó sorban magyar nyelven adja. A fordításban ugyan rengeteg az elírás, és ez az én szépérzékemet zavarja (pl. fejezet helyett jejezet, a pohár konzekvensen üveg-nek van fordítva, gondolom az eredeti glass-ből, fészer helyett fejsze, és ehhez hasonlók), de mindezt leszámítva nagyon jó játék. Órákat elvagyok előtte, mint nagy kedvencem, a Tomb Raider előtt. És ez azért nagy szó. A legjobb, hogy ha végigjátszom, megvan a második rész, és lehet folytatni a kalandot. (Azt is megvettük eredetiben. Burzsujok-e vagyunk? 1990 Ft volt. :-))

4. Egy online média nem mehet el a hétvégi net-leállás mellett sem szótlanul. Így mi sem. A híradások szerint a fél országban megállt a net, mert elvágtak egy optikai kábelt Baranyában. (Haiku blogja szerint Sanyi bá a ludas.) Mint említettem, én éppen a jövőmet alapoztam, amikor ez megtörtént. De szerintem pirospont, mert

  • felhívtam a szolgáltatót, és nem kellett hat percig ügyintézőt várnom, akitől megtudhattam volna, hogy miért nincs net, hanem rögtön egy borízű hang fogadott, aki közölte, hogy kábelszakadás van, és dolgoznak a hiba kijavításán (majd erélyesen lekúrta a telefont, legalábbis ez hallatszott a felvételen),
  • pár óra alatt helyreállt a rend, azóta is megy minden tökéletesen.
Azért meg rubrikát elfoglaló karó, mert elvágnak egy kábelt, és az egész országban meghal a net. Érted. Az atombiztos technológia exkavátorral való megsemmisítése.

Ma ennyit szerettem volna mondani, pajtások. Serumunumó!

Nincsenek megjegyzések: